Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-09 / 41. szám

Isten inukthísa, héhe9 iíBtiSság®s&ág 4. Az Egyházak V (Folytatás az 1. oldalról) Isten terveinek valósítását a vi­lágra nézve. 2. Az egyházaknak el kellene kölcsönösen ismerniük a másik egyház által kiszolgálta­tott keresztséget és úrvacsorát, továbbá a másik egyház lelkészi hivatalát, (illetve lelkészeit). Ez a „látható közösség” gyógyító és egyesítő erőket szabadíthatna fel a megosztott emberi közösségben. 3. Az egyházak így tudnának egy „minőségi" közösséget bemutatni, amelynek tagjai felelősséget érez­nek egymásért és tudnának ..gyó­gyító fényt” vetni a „konfliktu­sok világára”. Mindegyik tényező „igen fontos”: mind az egyház egységének, mind az emberi kö­zösség megújulására nézve. A „Lima-szöveg” elfogadása A vancouveri nagygyűlés sür­gette a tagegyházakat az ún. ..Li­ma-szöveg” elfogadására. Sokak előtt ismert, hogy 1982 januárjá­ban a perui Limában tartotta a „Hit és Egyházszervezet" bizottság (Faith and Order) világgyűlését. Itt több mint 100 római katolikus, ortodox, anglikán, evangélikus, református és más keresztyén fe­lekezetű teológus hosszú viták so­rán megtárgyalta, majd elfogad­ta azt a dokumentumot, melynek ez a címe: „Keresztség, Ürvacso- ra, Lelkészi Hivatal". Az elfoga­dott szöveg végeredményben kö­zel 50 esztendő ökumenikus teo­lógiai eszmecseréjének gyümölcse, illletve „lecsapódása”. Ügy szok­ták emlegetni az egyházakban ezt a szöveget, mint amely „az egy­másfelé hajlás dokumentuma”, (konvergens) nevezetesen a ke­resztség, úrvacsora és a lelkészi hivatal (tiszt) értelmezésében és kölcsönös elfogadásában „egymás­felé hajlás” történik az egyházak között. A dokumentum arra. hív­ja az egyházakat, hogy „egymás­tól való elkülönültségből halad­janak egymással való teljes kö­zösség felé". A különböző tradí­ciók ellenére, törekedjenek közö­sen érteni és megérteni az „apos­toli hit”-et. Aztán fogadják el kölcsönösen a másik egyház által végzett keresztséget. éljenek együtt az úrvacsorával .(elfogad­ván azt is a másik egyház ki­szolgálásában), és a másik egyház lelkészi hivatalát vagy lelkészi tisztét is a magukéval egyenran­gúnak tartsák Ez semmiképpen nem jelenti, hogy a keresztyén egyházak szervezetileg „összeol­vadnak” egy egyházzá, hanem azt, hogy mindegyik megtartja a ma­ilágtanácsa VI. nagygyűlése szöveg” Jézus valóságos jelenlété­ről az úrvacsorában. Előző cikkünkben már hírt ad­tunk arról, hogy Vancouverben volt egy ökumenikus úrvacsora is, ökumenikus liturgiával. Meg­ragadó volt. De kitűnt, hogy je­lenleg az úrvacsora nemcsak egyesít, hanem el is választ. Mi­közben az imádságokat és bibliai textusokat római katolikusok, or­todoxok és protestánsok felváltva olvasták, nem mindenki úrvacso­rázott együtt Ez elsősorban a ró­mai katolikusokra és ortodoxok többségére vonatkozik. Így az ökumenikus úrvacsora az „öröm és fájdalom" alkalma volt egy­szerre. Runcte, Canterbury-i ér­sek, aki az úrvacsoraosztásnál szolgált, üdvözölte azokat, „akik együtt úrvacsoráztak”, de tapinta­tos megértést tanúsított azok iránt, akik saját egyházuk előírá­sa szerint, ezt még nem tehették meg. A római katolikus egyházhoz való viszony Ebben az összefüggésben min­denekelőtt, két levélről kell hírt adnunk. Az egyiket 11. János Pál pápa, a másikat Johannes Wille­brands a Vatikáni Egység Titkár­ság vezetője írta. Mindkettőt Philip Potter főtitkárhoz. II. János Pál pápa így kezdi levelét: „Szeretném biztosítani önöket mély pásztori érdeklődé­semről és az imádságban való kö­zelségemről”. Kifejezi örömét, hogy a vancouveri nagygyűlés témája: „Jézus Krisztus a világ élete”. „Ezzel Önök megerősítették a mi közös hitünket, hogy Jézus a megfeszített Üdvözítő, minden­ki Megváltója, az élet Ura. aki a Szentlélek szerint a halálból való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult (Rm 1, 4). a keresztyéneknek ma egyre növek­vő óhaja, hogv Krisztus imádsá­ga beteljesedjék: „hogy ők egyek legvenek” (Jn 17, 22). Ez a sür­gető feladat, — amely még sok nehézséggel találkozik —. valóban kihívó és többszörös szembenézést igényel. Engedelmességet követel Isten akarata iránt és a „kegye­lemmel való együttműködést”. De kitartó hitet és állhatatos remény­séget is igényel. Mindenek .felett azonban állandó imádkozásra és folyamatos megbeszélésekre van szükség. „Bízom benne, hogy je­lenlegi egvüttlétük Vancouverben további előrehaladást hoz a ke­resztyén egységben, amelyet ma mindannyian óhajtunk” — feje­Vancouverben ződik be II. János Pál pápa le­vele. Sokan Vancouverben a pápa le­velét általánosságban mozgónak és kissé hűvösnek” mondották A Vatikán egyik képviselője arra a kérdésre, hogy vajon a pápa nem az ortodoxokat részesíti-e előny­be, ezt felelte: „II. János Pál pápa a szláv tradíció területéről jött. Több tapasztalata van az or­todoxokról. Kevésbé van meghitt viszonyban a nyugati protestan­tizmussal, de ez nem jelenti, hogy a protestantizmussal való dialó­gust második helyre tenné”. Willebrands bíboros levelében azt írta, hogy a római katolikus egyház hálásan tekint vissza az eddigi ökumenikus útra. melyen a II. Vatikáni Zsinat óta járt. Együttműködés van az Egyházak Világtanácsa különböző munka- területein, különösen a „Hit és Egyházszervezet” bizottságban. A jelenlegi helyzetet úgy jellemezte mint a „testvéri szolidaritás” ál­lapotát, amelyben a római kato­likus egyház „a lehetőség határa­in belül az Egyházak Világtaná- csával számtalan programban együttműködik”. „Vannak ténye­zők — többek között teológiai természetűek —, amelyek jelenleg ellene szólnak annak, hogy a ró­mai katolikus egyház az Egyházak Vilátanácsának tagjai sorába lép­jen.” Egy másik római katolikus megfigyelő is azt hangsúlyozta: „Nem a közel jövőben lesz tagja a római katolikus egyház az Egy­házak Világtanácsának.” Raiser, az Egyházak Világtaná­csa volt főtitkárhelyettese ezt mondta: „Nehéz volna azt mon­dani, hogy a római katolikus kér­désben előbbre jutottunk, de nem volna helyes azt mondani, hogy visszaléptünk”. Ugyancsak Kaiser mondta: „Azok az idők elmúltak, amikor az ökumenizmus a római katolikus egyház számára magá­ba foglalta a Rómához való visz- szatérést”. A vancouveri nagygyűlés egyik ' bizottsága kiadott egy jelentést a római katolikus egyházhoz való viszonyról. A jelentés hangsú­lyozza, hogy a „legutolsó nagy­gyűlés óta a kapcsolat erősödött”, ugyanakkor panaszolja, az „együttműködés egyenetlenségét”. Több tagegvház dialógust folytat a római katolikus egyházzal, és az Egyházak Világtanácsának is van ilyen bizottsága. A jelentés sürgeti az együttműködés rugal­masabb formáit nemzetközi, nem­zeti és helyi gyülekezeti vonalon egyaránt. Fő feladat: az „ökume­nizmus alakítása”. Káldy Zoltán ga önállóságát, hagyományait, hit­vallását, de e közben „egymás­felé hajlónak” a keresztyén hit tartalmának értésében, a kereszt­ség és úrvacsora kölcsönös elfo­gadásában és a lelkészi hivatal Vízi Zsu zsa: BÚCSÚ A BALATONTÓL minősítésében. A „Lima-szöveget" az Egyházak Világtanácsa megküldte vala­mennyi tagegyháznak véleménye­zésre és állásfoglalásra. Azt ké­rik. hogy a tagegyházak alaposan tárgyalják azt meg, és legkésőbb 1985. december 31-ig „hivatalos választ” adjanak. Addig is közöl­niük kell a tagegyházaknak, hogy a megtárgyalás „folyamata” mi­ként halad. Itt említjük meg, hogy a do­kumentum kidolgozásában részt vettek római katolikus teológu­sok is. Az Egyházak Világtanácsa a dokumentumot megküldte a Va­tikánnak is. A Vatikán valameny- nyi római katolikus püspökségnek azt szétküldte és kérte annak vé­leményezését. Megemlítjük azt is, hogy a „Hit és Egyházszervezet” világkonfe­renciáján 1982-ben Limában dr. Prőhle Károly professzorunk is jelen volt. A „Lima-szövegre” magyarországi evangélikus egyhá­zunknak is feleletet kell adnia. Anélkül, hogy ezt megelőznénk, kifejezzük örömünket az „öku­menikus előrehaladásért”. Nagy dolog volna a szöveg elfogadása az egyházak közötti viszonyban. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy az úrvacsora szentsége mellett számunkra igen fontos Isten igé­je, és ennek az igének igazsága. Az sem közömbös számunkra, hogy az úrvacsora „hálaadó jel­lege” mellett, mit mond a „Lima­Megint vége egy nyárnak Semmivé váltak a nyári vágyak, A fákat nem takarja lomb, A parton csak a hullámzás zaja mond Mesét a nyárról. Távol köd fátyol száll A nádas suttog, Vijjog egy sirály. Ősz van már. Ha nézed a bágyadt vizet Nem hiszed, Hogy újra éled, ami ma halott A fodrosodó hűs habok Újra ölelnek, Ismét hallhatod A vad zsivajt, a csend helyett S a megújuló forró meleg Amit az ősz most eltemet Itt játszik megint A bársonyos víz felett. Halászó sirály kering. Ne halt meg, felébred Csak álmodik a nyár S az álmait sugárzó napsugár Újra ölébe vesz. Az Országos Presbitérium ülése Dr. Cserháti Sándor a Teológiai Akadémia új tanára A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma 1983. szeptember 5-én, az Üllői úti székházban ülést tartott. Az ülésen dr. Káldy Zoltán püspök-elnök tájékoztatást adott a Lutheránus Világszövetség 1984 nyarán Budapesten tartandó VI. nagygyűlése előkészületeiről. A Presbitérium örömmel állapí­totta meg, hogy az előkészületek jól haladnak. Ugyancsak dr^ Káldy Zoltán jelentette be, hogy elkészült a Luther-szobor, és annak felállí­tása folyamatban van. A szobor elkészítése és felállítása 700 000 Ft-ba kerül. A gyülekezetek és egyes gyülekezeti tagok eddig 450 000 Ft-ot ajándékoztak erre a célra. Az Országos Presbitéri­um kéri a gyülekezeti tagokat további adakozásra. Dr. Fabiny Tibor teológiai ta­nár, a Luther Emlékbizottság titkára tett jelentést Luther Márton születése 500. évforduló­ja alkalmával már megrendezett és még rendezendő ünnepélyek­ről. Az Országos Presbitérium úgy határozott, hogy az országos ünnepély 1983. október 31-én, es­te 6 órakor lesz Budapesten, a Deák téri templomban, melyen előadásra kerül Szokolay Sán­dor négytételes Luther-kantátá- ja is. Az Országos Presbitérium dr. Cserháti Sándor szegedi lelkészt megválasztotta az újszövetségi tanszék tanárává. Dr. Prőhle Károly tanár az országos egyház elnökségének kérésére, és a Teológiai Akadé­mia tanári karának választása alapján a rendszeres teológiai tanszék vezetését vette át. Az Országos Presbitérium Reuss Andrást, az evangélikus egyház külügyi hivatalának ve­zetőjét megbízta, hogy a Luthe­ránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének most felállított hivatalát vezesse. A hivatal 1983. október 1-től a Deák tér 4-ben nyer elhelyezést. Dr. Cserháti Sándor beiktatása A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma — amint arról már hírt adtunk — 1983. szeptember 5-én ta|tott ülé­se a Teológiai Akadémia tanári karának javaslata alapján egy­hangúlag az újszövetségi teológiai tanszék professzorává választot­ta dr. Cserháti Sándor szegedi lelkészt. Ünnepélyes beiktatása 1983. ok­tóber 14-én, pénteken du. 5 órai kezdettel lesz a zuglói evangélikus templomban (Budapest XIV. Lő­csei út 32). Iü van az ősz! IGEN. ITT VAN ŰJRA. Már nem sok idő múlva az utolsó termé­nyek is lekerülnek az őszi határról. Es akkor már pontos számadást lehet készíteni. Számba lehet venni mi és mennyi termett. Ha min­denről nincs is még pontos adatunk, de már sejtjük, ez az esztendő adósunk maradt, nem is kevéssel. Az őszi vetésű gabona aratása után már tudjuk, kb. 2 millió tonnával termett kevesebb, mint az előző évben. A tavaszi vetésű, és most betakarítás alatt levő termé­nyek, becslés szerint, még kevesebbet fizetnek. Ennek okát tudjuk. cí vetésre csak cseppekben hullott az eső, helyenként pedig még ta­lán cseppekben sem. A Nap pedig „túlteljesítette" munkáját, hosszú, meleg, időnként forró, száraz nyarat teremtve a Földön. Nyomában fogyták, zsugorodtak az üde, reményt nyújtó zöld foltok. Hasztalan volt kémlelni az eget, hogy mikor és hol kerekedik egy áldást ígérő sötétebb felhő. Lám, nem mindig csak áldás, ha felettünk mindig csak kék az ég, ha szakadatlanul csak süt a nap. A mindig kék ég, a mindig csak napsütés: ez a sivatag. Kell néha egy sötétebb fel­hő is. E MINDIG KÉK ÉG ALATT, a mindig derűs napsütésben nem volt mindenki boldog, mert előre sejthettük, munkánkat így nem koronázza teljes siker. Amit sejtettünk, amitől nem kevésbé féltünk is, igaz lett. Sokak munkáját nem koronázta teljes siker. Igen, a tel­jes siker elmaradt, ha az idei eredményeket néhány elmúlt, sikeres esztendővel hasonlítjuk össze, kivált a tavalyi esztendővel. Néhány év elkényeztetett bennünket, esetenként pazarlóvá is tett. De min­dennapi kenyerünkre gondolva, mégis biztató tény, hogy az idei 2 millió tonnával kevesebb gabona csak a tavalyi 14 millió tonnához viszonyítva kevesebb ennyivel. Viszont a negyvenes évek évi 5 mil­lió tonna körüli átlagtermésével szemben a duplájánál is több. Te­hát nem volt eredménytelen és hiábavaló az okos, tervszerű, szor­galmas emberi munka. Egy, ideivel azonos aszályos esztendő, akár harminc vagy negyven évvel ezelőtt még veszélyeztethette volna a mindennapi kenyerünket, most pedig, az aszály ellenére, minden szükségletet kielégítően van kenyerünk. Ez a teljes siker elmaradá­sa ellenére is az okos, tervszerű, szorgalmas munka dicsérete. Ha a teljes siker elmaradása nem is rendített meg, talán mégis kijózanítóan hathat. És ez nem árt, a jövőre nézve talán használ is, ha így kijózanodunk egy illúzióból. Nincs olyan fejlettségi fok, amely­nek a magasságából azzal a reménnyel éltethetjük magunkat, hogy ezután már minden úgy megy majd, mint a karikacsapás, lehet eset­leg lazítani. Hanem a mindennapi kenyérért, megélhetésért holnap is, ezután is, dólgozni, küzdeni kell. Semmi sem, legkevésbé a min­dennapi kenyér, nem hullik csak úgy magától az ölünkbe. MIRE E SOROK MEGJELENNEK, SOK FALUSI, DE VÁROSI GYÜLEKEZETBEN, a hagyomány szerint már megtartották az őszi és aratási hálaadó istentiszteleteket. Sok hívő is csalódást érezhetett talán magában, és jogosnak vélte, hogy egyszer most megtakarítja magának a hálaadást, mert a naponkénti kérésünket: „a mi minden­napi kenyerünket add meg nekünk ma”, nem koronázta teljes siker, mert az elmúlt évekkel szemben, amelyek minket is elkényeztettek, most szűkebb marokkal mérte Isten az áldást. Ez valóban igaz. Isten szűke bb marokkal mérte most áldását. Ez pedig minket, akik e sorokat olvassuk, talán kijózanít egy tévhitből, amibe mi is beleringathattuk magunkat az elmúlt évek során. Igaz, Jézus arra tanított és biztatott minket, hogy ezen a címen szólítsuk meg Istent: „Mennyei Atyánk!” Vagyis „bátran és bizalommal kér­jük Öt, mint a gyermekek édesatyjukat”. (Kis Káté.) De ez nem tette érvénytelenné azt, hogy: „arcod verejtékével eszed a kenyeret". HA EZT AZ UTÓBBIT IS ÉSZBEN ÉS SZÍVBEN TARTVA szánt­juk meg Istent: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben” nem ringatjuk magunkat abban a tévhitben: ezért nekünk] a hitnek bizonyos mér­tékén felül már minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Ez nem hit, hanem illúzió. Akik pedig ilyen illúziókban éltek vagy élnek, azoknak ez, a végéhez érő gazdasági év ébresztőt fújt. És ha változatlanul ott cseng a fülünkben a meg nem változtatott ítélet: arcod verejtékével, és ennek ellenére naponként jóllakhatunk, akkor úgy tekintünk mindenre, amink van, függetlenül attól, hogy (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom