Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-25 / 39. szám

Egyre nehezebben... Az udvar közepén égett a mág­lya. Hosszú élet emléktárgyai táp­lálták a lángját. Már estébe haj­lott a nap, de még nem égtek az égi fények, földi lámpák. Az ereszkedő homályt kísértetiesen világították meg a fel-fellobbanó lángok. — Jaj, néném várjon még, el ne oltsa a tüzet — kapott fejé­hez a szomszéd lánya — még a padláson is van két itt maradt doboz, lehoznám! — Csak eriggy, megvárlak, miért éktelenkedjenek a padlá­son, csak elveszik a helyet. A leány felfutott a padlásra. Hamarosan kétszer is fordult, hozta a dobozokat. — Nem is volt könnyű — tö­rölte meg verejtékező homlokát. •— Mi az ördögöt tehettek belé­jük? Felbontották őket. A láda kin­cseit megvilágította a lankadó máglya fénye. Volt bennük szal­makalap rózsaszín virággal, bár­sonyszalaggal, keménygallérok, régi nyakkendők, csipke ingecs- ke, gyerekrágta kicsi csörgő, sza­laggal összekötött levelek, bár­sonyborítású, molyrágta emlék­könyv, szétfoszló fehér selyem­kendő, elsárgult lapu könyvek, okmányok, leckekönyvek, újraol- tási bizonyítvány, fakult fényké­pek. — Ba-rát Fe-renc — olvasta a lány egy kacskaringós-betűs nagy, sárga kemény lapról — mér-nöki-diploma. Ez a Feri bá­csié lehetett. — Dobja el anya ezt is, minek az neki, már csak hálni jár belé a lélek. A többi után dobták hát ezt is. — Van-e még valami? — Ehun-e, ez meg mi lehet? •— forgatják, nézik. Gázálarc? A háborúban hordtak ilyesmit? Na- hiszen erre van a legkevésbé szükség. Eldobni, oda a többi gönc közé. Meg ott a supfni mögül az ablak-ajtókereteket, meg ezt az öreg karosszéket, kiáll már min­den rugója. Hogyan is ülhettek még rajta? A máglya égett. Kipirult tőle a körülállók arca. A kert egyik rejtett zugában Feri bácsi ült. — Majd magáért eljövünk! —• mondta neki egyetlen fia, miköz­ben az értékeket felpakolta. Feri bácsi már nem jól látott, alig hallott valamit, öreg volt, tehetetlen, ült a kert sarkában összekuporodva, remegve, mint az üzlet elé kikötött és ottfelejtett kutya. Azt hitték, nem lát, nem hall semmit, de honnan tudhat­ták volna, hogy minden darab megsemmisülését érezte’ mintha a szívét marcangolták volya széj­jel, apró darabokra tépve, hogy ne maradjon belőle semmi, ami rá emlékeztet, meg az asszonyra, akinek szerencséje volt, hogy ko­rábban elment ,nem kellett mindezt végigélnie. — Istenem, légy velem! — sírt fel benne a lélek. De ezt a máglyaizzítók nem tudhatták, nem hallhatták. Lassan hamuvá lett a parázs, leszállt az este. Egy halványrózsaszínű kis virág, amely a tűzbe bámult, ijedten remegett a hirtelen jött hűvös­ségre, egy galambpár egymáshoz bújt az ereszen, onnan nézte a máglyát szemét meresztve, a ker­ti diófán csendes-halkan leper­gett két sárguló levél. Reggel 10-kor vendégünk ér­kezett a szociális otthonból, Sá­rika néni látogatott haza műtété után először. Nyolc hónapja volt már távol albérleti szobájától, jóbarátaitól, örültünk, hogy fel­épült. A ház asszonya kávéval, süteménnyel kínálta. — Hát hogy vagy édes Sári­kám? — kérdezte tőle. — Hát, hogy lehetnék — mu­tat mankójára — még mindig, még mindig nem tudok nélküle járni. — Majd az az idő is eljön — bizonygatjuk. — Emlékszel — fordul a há­ziasszonyhoz — a garnitúrámra a szobában? Pohárszék, ebédlő- asztal, székek, vitrin, szeretném őket valahova berakni. Nem le­hetne éppen nálad? — Sárika néni most válaszút előtt áll — mondja kísérője — nyilatkoznia kell, visszajön-e al­bérleti' szobájába, vagy az otthon­ban marad végleg. — Hogy tetszett dönteni — kér­dem? — A bútorokat kellene elrak­tározni, mert nem akarok a régi helyemre visszamenni. — És hova menne? — Hát... — Nem szeret az otthonban lenni? — De szeretek, ismernek, jók hozzám. — Nem lenne jobb akkor ott­maradni, ha gondozzák, ápolják, megszerette. A bútort meg oda­ajándékozni valakinek, mert a fiataloknak kis lakásuk van, nem férne el ez a régi bútor méretei­vel. Ez lenne az ésszerű megol­dás. — Igen, de a bútort mégis be kellene raktározni, nehéz idők­ben vettük, sok éven át takaré­koskodtunk, szép, finom fa, bé­kebeli ... — De Sárika néni, amint mondtam, nem ésszerűbb? ismét­lem, és közben arra gondolok, mennyi mindentől meg kell vál­nunk. Ifjúi erőnktől, rugalmas mozgásunktól, éleslátásunktól, ap­ró, drága tárgyainktól, amelyek egy életen át szolgáltak bennün­ket, és most csak úgy kidobni őket kemény szívvel, szenvtelen arccal? Talán a tárgyaknak is van élete,' talán nekik is fáj a válás? De hiába, nekik nem jár kegyelem! — Az otthonba is csak pár da­rabot szabad bevinni. — Meztelenül jöttünk a világ­ra, úgy is kell elmennünk, mi­nek annyira ragaszkodni földi emlékeinkhez? — Persze, igazad van, de ha azt a bútort mégis úgy szeret­ném megőrizni! — De 02 a szép kis otthon pillanatnyilag a legnagyobb aján­dék! — A szobatársam is reggeltől estig ismételgeti magát, a napok olyan nyomasztó egyformaságban telnek, az ember várja a reg­gelt, várja az estét és elmúlt az élete! Fájó, értő szívvel hallgatom. Szívem szerint azt mondamnám: Igaz, indulni kell bátran, félre­dobni a mankót, megőrizni az emlékeket, szeretni, ragaszkodni hozzájuk, ehhez az élethez, szí­nes, érdekes emberekkel össze- jönni, gazdaggá tenni minden na­pot, de tudom azt is, hogy hiába minden, mankó nélkül nem lehet már járni, hogy tovább élhes­sünk, el kell fogadni a pillanat­nyi jót, és szeretni azt, aki mel­lénk került hasonló sorssal, meg­próbálni megérteni az ő problé­máit is, az együttéléssel megba­rátkozni, a másikat elfogadni, ahogy egy életen át annyiszor meg kellett tenni. — Majd el tetszik jönni hoz­zánk látogatóba — mondom he­lyette — és ha valamire szük­sége lenne, csak szólnia kell, és már visszük. És ha majd izgal­makkal teli életünk iramával be­rontunk csendes szobájába, saj­nálni fog majd bennünket a sok nyugtalansággal tekintetünkben, mozdulatainkban és már nem fog visszavágyni közénk, talán mo­solyog majd rajtunk, mert már jóval többet tanult az élettől békéről, megbocsátásról, meg­nyugvásról, mint mi. Nem válaszol. Csendesen fel­áll, kezébe veszi mankóját, kar­ja alá illeszti. Szótlanul megölel­jük. Kikísérem a kocsiig. A mo­tor felbúg, indulnak. Besorolnak a hosszú kocsisorba, amely kifelé igyekszik a forró városból, me­nekül a rohanó napok iramából, a betonházak hőségéből a falu felé, a hegyekbe, a folyó mellé. Hömpölyög a pléhlavina a poros úton. Sárika néniékre többen is rádudálnak, nem elégedettek az irammal. Integetek. Visszafelé elmegyek a tegnapi máglya mellett. Már nyoma sincs. Feri bácsit se látni. Elsepertek mindent, elvittek mindenkit. A ház ablakai csukva, mintha so­hasem nyitottak volna napsuga­ras reggelre. Már kertünk kapu­ját zárom. A rozsdás zárban ne­hezen fordul a régi kulcs. Egyre nehezebben ... Gyarmathy Irén Istentiszteleti rend BUDAPESTEN, 1983. SZEPTEMBER 25-ÉN Deák tér de. 9. (úrv) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (úrv) Káldy Zoltán, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Muntag Andor- né, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de fél 11. Ruttkay Le­vente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) Cselovszky Fe­renc, 12 (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. 43. de. 8. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Zugló de. 11. (úrv). Rá­kosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár, Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kis­pest, Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota, MAV-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota, Kis- templom de. 10. Bolla Árpád. Rákos­szentmihály de, fél 11. Karner Ágos­ton. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoshegy de. 9. Kosa Pál. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kósa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Koren Emil, de fél 11 (német), de. 11. (úrv) Madocsai Miklós, du. 6. Nagy Ilona. Torockó tér de. fél 9. Nagy Ilona. Óbuda de. 10. Görög Tibor. XII., Tar- tsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy László, du. fél 7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv) Bencze Imre, de. 11. (úrv) Bencze Imre, du. 6. Scholz László. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv) Scholz László. Nagytétény de. fél 9. Rozsé István. Kelenvölgy de. 9. Bu­dafok de. 11. Rozsé István. Budaörs du. 3. (úrv) Rozsé István. Törökbá­lint du. fél 5. Rozsé István. Csillag­hegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — Szentháromság ünnepe után a 17. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Ef 4, 1—8; az igehirdetés alapigéje: Lk 14, 1— 11. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Ok­tóber 2-án, vasárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet DR. FABINY TIBOR, a Teológiai Akadémia dékánja. — SZÉKESFEHÉRVÁR. A gyü­lekezet egyhangúlag Somfai Ala­dárt felügyelővé, Simon Lászlót gondnokká választotta. Beiktatá­suk szeptember 4-én volt, ünne­pi istentisztelet keretében. — KÖRMEND. A körmendi gyülekezet filiáiban gyülekezeti napot, Körmenden gyülekezeti estet tartottak. Mindegyik alkal­mon a gyülekezet szülötte, dr. Holtay Margit gyermekfőorvos tartott előadást „A keresztyén­ember és a betegség” címmel. A gyülekezeti esten Gueth Laura, Molnár Rózsa és Szerdahelyi Ka­talin az új énekekből összeállí­tott énekszólókkal szolgált. — HALÁLOZÁS. Id. Kerti Ist­ván, a balassagyarmati gyüleke­zet három évtizeden át hűséges gondnoka 85 éves korában el­hunyt. Utolsó útjára nagy rész­véttel kísérte a gyülekezet. „Mostan bocsátód el, Uram, a te szolgádat beszéded szerint békes­ségben, mert látták szemeim a te üdvösségedet”. — HALÁLOZÁS, özv. Nagy Árpádné sz. Varga Lenke Jozefa, néhai Nagy Árpád volt őrima- gyarósdi, majd gércei kántorta­nító özvegye 81 éves korában Mosonmagyaróvárott elhunyt. Nagy részvét mellett temették el férje mellé a csákánydoroszlói temetőben Szerdahelyi Pál kör­mendi lelkész szolgálatával. „Az én juhaim hallgatnak hangomra, én ismerem őket. ők pedig kö­vetnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha. mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” — Rosta Lenke, a Volán Vál­lalat osztályvezetője hosszú szen­vedés után, 54 éves korában Pá­pán elhunyt. Szülőfalujában, Va- dosfán temették el nagy részvét mellett. A pápai és a vadosfai gyülekezetnek hűséges, hitvalló és szolgáló tagia volt. „Isten ugyan­is feltámasztotta az URat és ha­talmával minket is fel fog tá­masztani”. „Mert ami az Istentől született, legyőzi a világot, és az a győze­lem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk” (I Jn 5,4). VASÁRNAP — „Ha pedig meghalunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk ővele” (Rm 6,8 — Ez 7,19 — Mt 15,21—28 — Zsolt 112). Meghalunk Krisz­tussal, s élni is fogunk Vele? Mit jelent ez? Nagyon sok embernek örök kérdés. De akik hiszünk Jé­zusban, ez a felelet: meghalunk a bűnnek, mert Jézus a mi bű­neinkért halt meg. Megszabadu­lunk súlyos terhektől, s új életet élhetünk örömmel, felszabadul­tan. Olyan életet, mely már ad­ni képes szeretetet, áldozatot. „Tarts meg teljes életünkben Hozzád való hűségünkben, Szent igédnek értelmében, Szeretetben és egységben” (196. ének 4.). HÉTFŐ — „Ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül” (Jak 2,26 — 5 Móz 5,32 — Zsid 11,1—7 Mt 21,18—22). Test és lélek elválaszthatatlan egység bennünk. Az erő, a mozgató rú­gó a lélek, s nem fordítva. Ezért hozza az apostol ezt a képet, s hűen érzékelteti vele, hogy hi­tünk és cselekedetünk kapcsolata is pontosan ilyen elválaszthatat­lan. Luther mondása illik pél­daként most ide: „a keresztyén embernek kevés szót és sok cse­lekedetet kell véghezvinnie.” „Ke­vesen is hűséget, Szolgálatra készséget, Űj erőt Te adj nekünk, Hadd áldjon, áldjon életünk!” (398. ének 2.) KEDD — „Legyetek ti is ké­szen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!,” (Mt 24,44 — Zs 24,7 — 1 Jn 4, 4—11 — Mt 21,23—27). Készen lenni valami­re — vizsgára, munkahelyi nor­mára — nem is olyan egyszerű dolog. Gondos előkészületet igé­nyel minden. Vajon féltő gonddal készülünk-e végső reménységünk, az üdvösség felé? Mai igénk er­re döbbent rá minket. Legyetek készen! — hangzik Jézus szava, mert váratlan lesz a számadásra hívás. Miről kell majd számot adnunk? Arról, mit tettünk hit­ből testvéreinkért! „Nem lehet hát tétlen , állnom, Mert az álom Elnyomhatja lelkemet. A lámpá­sunk lánggal égjen, Legyünk éb­ren, Az Űr még ma itt lehet!” (516. ének 2.). SZERDA — „Jézus Krisztus szeret minket, és vére által meg­szabadított bűneinktől, övé a di­csőség és hatalom örökkön örök­ké. Ámen.” (Jel 1, 5—6 — Jer 31, 20 — Zsid 11,17—22 — Mt 21,28—32). János apostol már éle­tében megtapasztalta Jézus sze- retetéí. Ezért fogadhatjuk el sza­vát, egyben bizonyságtételét: Jé­zus szeret minket. Milyen jó, hogy mi is tapasztalhatjuk na­ponként az Ö szeretetét. Merít­— HÁZASSÁG. Trajtler Ist­ván csellótanár és Erdélyi Csilla cinkotai kántor augusztus 20-án a Deák téri templomban tartot­ták esküvőjüket. A szolgálatot Böröcz Enikő kisbaboti lelkész és Trajtler Gábor, a vőlegény édes­apja közösen végezték. „Legye­nek boldogok, akik téged szeret­nek.” EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapla Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért telel: Mezősi György ! Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vin Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Arusftia a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 83.2333 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató hetünk abból az örök forrásból, hogy Jézus önmagát adta értünk szabadulásunkért. Vele mindig újat kezdhetünk, s dicsérhetjük életünkkel, s szavainkkal úgy, mint János apostol: övé a dicső­ség örökkön örökké! „Jött, hogy szeressen, szolgáljon, Bűntől, ha­láltól megváltson, Új teremtéssé így váljunk, Hálából vele szol­gáljunk” (339. ének 3.). CSÜTÖRTÖK — „És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, akik összegyűjtik az ő válasz­tottjait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig” (Mt 24, 31 — Jer 50, 5 — Lk 10, 17—20 — Mt 21,33—46). Az utol­só időkről tudósít mai igénk. Egy pillanatra beleláthatunk a jövő­be, amiről oly’ nagy igyekezettel szeretnénk többet tudni. Iste­nünk minden ígérete hűséges és igaz. Fogadjuk el igénk útmuta­tását. s vegyük komolyan: össze­gyűjti az Üv az Ö választottait. Készüljünk rá már most tiszta élettel és áldozatot hozó szere­tettel. „A 'kürtzengés máris hal- lik, Már hajnallik, Útban már az angyalok. Életem csak egy te­nyérnyi, S számon kéri Jézusom, ha meghalok” (516. ének 3.). PÉNTEK — „Óvakodjatok a hamis prófétáktól. Gyümölcseik­ről ismeritek meg őket” (Mt 7, 15.16 — Ézs 47, 13—14 — Jn 9, 35—41 — Mt 22 1—14). A fát is gyümölcséről lehet igazán felis­merni. Az embereket is eredmé­nyeik alapján szoktuk észrevenni,, esetleg felfigyelni rájuk. Cseleke­deteink alapján követnek vagy fordulnak el tőlünk embertársa­ink. A hamis, kiismerhetetlen emberek nem jó partnerek. Ilye­nektől óvja Jézus az övéit. Meg­ismerni őket gyümölcseikről, az­az életvitelükről. Ezek tanúskod­nak róluk — ellenük. „Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyűlölsége, Noha e világnak raj­tad dühössége, De nem hagy szé­gyenben Krisztus őfelsége” (261. ének 1.). SZOMBAT — „Jézus mondja: Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kémén tek tőle” (Mt 6,8 — Zsolt 66,20 — Zsid 12, 1—3 — Mt 22, 15—22). Köszönjük Urunk, hogy Te job­ban ismersz minket, mint mi magunk. Bátoríts minket, hogy bizalommal merjünk kérni Tő­led mindent. Taníts bennünket helyesen imádkozni, hogy így ta­lálkozhassunk Veled, mint Atya és gyermeke. Szükségünk van er­re a kapcsolatra, hiszen így tu­dunk tartalmasán élni, remél­ni és munkálkodni egymásért. „Kérni, buzgón kérni kell, Mert az élő Isten Imádságra vár, fi­gyel, Kész, hogy megsegítsen. Mellénk áll, úgy kínál, Ügy ad erős lelket, Űj meg új győzel­met” (441. ének 3.). Némethné Tóth Ildikó A SAJTÓOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lel- készi Hivatalokat és a Gyüle­kezeteket, hogy az ÚTMUTATÓ megrendelések október 15-ig, az 1984. évi EVANGÉLIKUS NAPTÄR- megrendelések október 31'-ig küldhetők be. A Sajtóosztály kéri, hogy az Űtmutató és Evangélikus Naptár megrende­lésen más iratterjesztési anya­got ne rendeljenek a Gyüleke­zetek, kizárólag ezt a két ki­adványt. A Sajtóosztály az igényeket a beérkezés sor­rendjében igyekszik kielégíte­ni. A határidőn túl beérkezett megrendeléseket a Sajtóosz­tály nem tudja figyelembe venni. A Sajtóosztály kéri megrendelőit, hogy a két kiad­ványból csak a szükségletnek megfelelően küldjék be meg­rendeléseiket. Az Űtmutató ára: 9,— Ft. A Naptár ára: 25,— Ft.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom