Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-28 / 35. szám

GYERMEKEKNEK r A ' Uj tanév—új lehetőségek Lk 13, 6—9 néhány nap mülva meg­szólalnak AZ ISKOLÁK CSENGŐI és megkezdődik az 1983—1984-es tanév. Sok-sok ezer kis -és nagy diák lépi át először vagy talán nagyon sokadik alka­lommal az iskola küszöbét, hogy elkezdje az új tanévet. Sokan örömmel teszik ezt. örülnek, hogy újra együtt lehetnek társaikkal és tanulhatnak. Mások meg fanya­logva, a szünidei örömeit sajnál­va kezdenek munkához. Akár így, akár úgy történik a tanévkezdés, a diákokban mindenképpen fel­merül a kérdés: Mire jó az iskola? Mi értelme van a tanulás nehéz és fáradságos munkájának? Azt szokták mondani, hogy az iskola és a tanulás felkészít ben­nünket az életre. Valóban így van! Istennek célja van velünk. Az életben feladatokat akar ránk bízni, amit nekünk feltétlenül el kell végeznünk. A Szentírás ké- pies beszéddel ezt úgy fejezi ki, hogy gyümölcsöket kell terem­nünk. Olyan gyümölcsöket, ame­lyek nem csak nekünk magunk­nak okoznak örömet, hanem hasz­nára és örömére vannak a körü­löttünk élő embereknek is. Erre a gyümölcstermő, hasznos életre való készülésnek az ideje a tanulás és az iskola. A GYÜMÖLCSTERMŐ ÉLET­RE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÜGY TÖRTÉNIK, hogy mindenek előtt meg kell ismernünk a körülöt­tünk levő világot. Csak akkor tu­dunk magunk és mások számára hasznos munkát végezni, ha meg­ismerjük a bennünket körülvevő jelenségeket, a természet élő vi­lágát, annak folyamatát és törvé­nyeit A különböző tantárgyak, amelyekkel az iskolában tanul­mányaik során találkozunk, vala­miképpen mind ezt a célt szolgál­ják. Jó, ha felfigyelünk ezekre az összefüggésekre. Ami az iskolában tanulmányaink során előkerül, az mind segítséget jelent számunkra, hogy minél tökéletesebben végez­hessük el feladatunkat, ha majd felnőtt emberek leszünk. A gyümölcstermő élethez azon­ban nem csak a bennünket körül­vevő világot kell megismernünk, hanem meg kell ismerni azt a vi­lágot is, amely bennünk van. Ah­hoz, hogy képességeinket jól ki tudjuk használni, meg kell ismer­ni gyengeségeinket is. Legfőbb gyengeségünk az, hogy lusták va­gyunk, hogy nem teszünk meg mindent azért, hogy örömet szer­ző, hasznos emberek legyünk. Olyanok vagyunk, mint a példá­zatbeli fügefa, amely nem ter­mett gyümölcsöt. Ez a függefa a gazdájától egy év kegyelmi időt kapott. A most kezdődő új tanév­ben Isten a számunkra is új lehe­tőséget ad, hogy szorgalmasabbak legyünk, hogy jobban felkészül­jünk az életre, hogy több gyü­mölcsöt teremjünk. MINDENNEK VÉGHEZVITE­LÉRE ISTENTŐL SEGÍTSÉGET IS KAPUNK. Ha figyelünk szavá­ra és így közösségben maradunk vele, ő meg tudja tölteni a szí­vünket tanulási készséggel, em­bertársaink iránti szolgáló szere­tettel. Ennek pedig az lesz az ered­ménye, hogy örömmel végezzük el naponként a tanulás, az életre való felkészülés fáradságos mun­káját. így lesz az életünk nem csak az új tanévben, hanem éle­tünk minden napján Isten akara­ta szerinti, gyümölcstermő, hasz­nos élet. S. J. LUTHER MÁRTON ÍRÁSAIBÓL „Azonkívül mindén k'épzfeletet meghaladó erővel segít tninket ördög, világ, test, és minden go­nosz kívánság ellen az, ha Isten igéjével foglalkozunk, róla beszé­lünk és elmélkedünk.” „Hiszen az igére napról-napra nemcsak úgy szorulunk rá, mint a mindennapi kenyérre, hanem azt napról-napra használnunk is kell az ezermester ördög min­dennapos szüntelen kísértése é ólálkodása ellen.” dig ugyanazt az egyet tanítja, nem is vesz elő sem újat, sem egye­bet.” „Mert így van ez: aki jól és teljesen tudja a Tízparancsolatot, tudja az egész írást is. tud min­den ügyben és minden esetben tanácsolni, segíteni, vigasztalni, dönteni, ítélni, akár lelkiekben, akár világiakban, és bírája le­het minden tanításnak, rendnek, léleknek, jognak és mindannak, ami csak van a világon.” „ ... még Isten sem röstelli min- „Ezért csak tedd meg, amivel dennap ezt tanítani, mintha job- tartozol, és hadd Istent, hogy el­hat nem is tudna tanítani! Min- tartson és megelégítsen.” „írok nektek, ifjak .. Mégis van norma! Néhány hónappal ezelőtt, ami­kor etikai sorozatunkat elindí­tottuk, azt az izgalmas kérdést ve­tettük fel, hogy lehetséges-e a boldog emberi élet szabályok, normák nélkül Ha végig kísér­tük a különböző cikkek fejtege­téseit, megbizonyosodhattunk afe­lől, hogy kell lenni valami sza­bálynak, vagy normának, mert e nélkül értelmetlen, szétfolyó az emberi élet.. A sorozat cikkeiben különböző szempontból éppen azt a titkot kerestük, hogy mik a fel­tételei a kiteljesedett, boldog em­beri életnek. Erre a kérdésre a különböző szempontokat figye­lembe véve különböző felelete­ket találtunk. Éppen azért most, amikor összefoglalásképpen sum­mázni szeretnénk, amire keresé­sünk során eljutottunk, nehéz fel­adat előtt állunk. Mi a fő szabály, amelyben össze tudjuk foglalni a keresztyén ember etikai magatar­tását? Vagy egyáltalán van a ki- teljesedett, boldog életnek ilyen aranyszabálya? Az aranyszabály A Szentírás olvasása közben mindannyiunk számára feltűnhe­tett. hogy szerepel ilyen főcím a Bibliában: Az aranyszabály. Ez alá a főcím alá egyetlen mondat tartozik a Hegyi Beszédből: „Amit szeretnétek, hogy az em­berek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjetek velük, mert ez a törvény és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7, 12) Valóban ez lenne a keresztyén etikai ma­gatartásnak, vagy a megelége­dett, boldog emberi életnek a fő­szabálya? Hogy erre a kérdésre felelni tudjunk, azt kell megvizs­gálnunk, hogy mitől függ az em­ber boldogsága. Világos, hogy sok mindentől: külső körülmények­től, egészségi állapottól, az élet­ben elért sikerektől, vagy kudar­coktól. Azonban a legdöntőbb té­nyező mégis az, hogy milyen kap­csolatban vagyok a körülöttem élő emberekkel, a családommal, a barátaimmal, a munkatársaim­mal, illetve mindazokkal, akikkel valamilyen módon érintkezem. Ennek a kapcsolatnak a kialakí­tásához pedig nem rossz szabály az, amit a Hegyi Beszédben ol­vashatunk. Mi is van ebben a szabályban? Ha azt akarom, hogy az emberek szeresssenek, megbe­csüljenek, gondoskodjanak ró­lam, akkor ennek a legegysze­rűbb útja az, hogy én is szeres­sem, becsüljem meg őket, gon­doskodó szeretettel forduljak fe­léjük. Természetesen lehet, hogy néha csalódáshoz vezet ez az út, de hosszú távon mégis igaz, hogy a szeretetteljes magatartás szere­letet vált ki az emberekből. A példakép Ha ezt elfogadjuk, felmerül bennünk a másik kérdés, hogy reális-e ez az aranyszabály, va­gyis egyáltalán megvalósítható-e ez a szeretetteljes magatartás. Az élet sok-sok szomorú példája ar­ról beszél, hogy az emberek kép­telenek erre. Magunk is tapasz­talhatjuk, hogy hiába való min­den erőlködésünk, nem tudunk igazán megfelelni ennek a sza­bálynak. Isten azonban felállí­tott előttünk egy példaképet, amelyben azt mutatja meg ne­künk, hogy megvalósítható ez az aranyszabály. Isten elküldte Fiát, Jézust erre a világra. Jézus igazi emberként jött közénk, hogy megmutassa nekünk: meg lehet valósítani a felebaráti szeretetet. Hogy ez elismerjük, nem kell mást tennünk, mint végig kísér­ni Jézus földi életútját a betle­hemi jászolbölcsőtől a golgotái ke­resztig. Jézus minden szava és cselekedete arról beszél, hogy le­het szeretni, segíteni, megbocsá­tani. Figyeljük csak meg, hogyan beszélt az emberekkel, hogyan se­gített a betegeken, az elesetteken. Hogyan tűrte a megaláztatást, ho­gyan tudott még ellenségeiért is imádkozni a kereszten. Mindezt azért tette, hogy példát mutasson nekünk, bűneinkkel, indulataink­kal harcoló embereknek: lehet győzni bűneink feletf, lehet meg­megbocsátani és önfeláldozó sze­retettel szolgálni! Az erőforrás Lehet, hogy sokan azt mondják erre: Könnyű volt Jézusnak, hi­szen ő nem csak ember, hanem egyszersmind Isten is volt! Ez igaz. De ő nem csak azért jött közénk, hogy nekünk példát mu­tasson, hanem azért is, hogy erőt adjon nekünk az ő példájának kö­vetésére. A hivő emberek tapasz­talata egyértelműen mutatja, hogy azok akik hisznek Jézusban, akik közösségbe kerülnek vele, erőt is kapnak tőle a szeretet betöltésé­re. A keresztyén életgyakor.latnak éppen ez az értelme. Ha kitárjuk a szívünket Jézus előtt, ha en­gedjük, hogy szeressen bennün­ket és megbocsássa bűneinket, ak­kor a Jézus szeretetéböl olyan erő árad belénk, hogy nem is tudunk más tenni, mint ö; szeretni, meg­bocsátani és szolgálni. Ez a ke­resztyén hitnek a titka. Ami nem ment a saját erőfeszítésünkből, az megy egyszerűen Jézus erejéből. Pál apostol ezt a titkot egyszer így fejezte ki: „Többé már nem is én élek, hanem él bennem a Krisztus.” (Gál 2, 20) Mindezek szerint a keresztyén etikának nem is az a fő kérdése, hogy mit te­gyünk, hanem az, hogy hogyan kerüljünk közösségbe az élő Jézus Krisztussal és hogyan maradjunk meg ebben a közösségben. Mert a Jézus Krisztussal való közös­ség a forrása a szeretetet sugárzó, szolgáló, boldog életnek. Sclmcczí János Lapos galas Argentin imádság Urunk, Te arra tanítottál minket, hogy testvérek legyünk. Te arra intettél minket, hogy együtt saenvedjünk a szenvedőkkel, együtt nevessünk a nevetőkkel és együtt sírjunk a sírókkal. Ma arra kérünk, ne engedd szavadat soha elfelejtenünk. Add meg nekünk, hogy ne hagyjuk soha magukra embertársainkat. Add, hogy általunk mások tapasztalják, hogy Te jelen vagy. Hadd élje át jelenlétedet mindenki a mi életünkből, imádságunkból és megtérésünkből, mások iránti segíteni készségünkből, békességünkből és szolgálatunkból most és mindörökké. Ámen. a Die Weltmission c. lapból NENDTVICH TAMÁSRA, a pécsi evangélikus gyülekezet meg­alapítójára emlékezünk, aki 1858. augusztus 3-án halt meg. Egy visszaemlékezésben ezt olvassuk Nedtvich Tamásról: „nagyvonalú közéleti ember, hírneves termé­szetkutató. A szabad királyi vá­ros dísze. Kitűnő gyermekek, kö­zöttük két negyvennyolcas hon­védtiszt atyja. Jótékony ember­barát, az evangélikus egyház pé­csi megalapítója”. Izgalmas tehát végigjárnunk azt az utat, amelyen a szepességi fiatalember a pécsi evangélikus egyházközség első felügyelője lett. Pécsett is — mint oly sok ma­gyar városban — rendkívül gyor­san terjedt a reformáció. Egy 1629-ben íródott katolikus püspö­ki levélben a következő adatot ta­láljuk: „Pécs városa olyan nagy, mint Bécs. Van benne a katoliku­soknak 30—40 házuk, a török és más vallásúak bírnak körülbelül 1000 házat”. Néhány évtized ele­gendő ahhoz, hogy a helyzet épp az ellenkezőjére forduljon. Ugyanennek a századnak végén már egyetlen evangélikus ház sincsen a városban. 1692-ben ugyanis a katolikus püspöki vá­ros tanácsa határozatot hoz, amely kimondja, hogy a város lakosai között nem tűr meg mást, csak katolikus keresztyént. Katonai szigorral kezdenek hozzá a pogá- nyok és protestánsok kiirtásához. Protestáns bevándorlóknak pe­dig nem adnak letelepedési en­Augusztusi krónika gedélyt. Az akció eredménnyel jár. Végigpereg a 18. század úgy, hogy Pécs városában egyetlen evangélikus sem él. Hogyan lesz ebből evangélikus gyülekezet? Re­génybe illő módon. A város gyógyszerészt keres. Egy szepes­ségi fiatalember jelentkezik. Evangélikus hitű. Nendtvich Ta­más a neve. Hogy 1804-ben lete­lepedési engedélyt kap, azt a szükség és a Kancellária segítsé­ge magyarázza. Egy fecske nem csinál nyarat — tartja a közmon­dás. Ám Nendvich Tamást tuda­tos lutheránus hit és lángoló egy­házszeretet fűti. Nyomában evan­gélikus iparosok telepednek le a városban. A bevándorlási folya­matot már nem lehet megállítani. Nemsokára parányi gyülekezet alakul. Kezdetben Kismányokra, Majosra és Bonyhádra járnak templomba, majd a magyarbólyi lelkész veszi gondozásba őket. Az istentiszteleti alkalmakat Nendtvich Tamás házában tart­ják. Helyzetük lassan rendező­dik. Imaházat vásárolnak, van is­kolájuk, van temetőjük. És van felügyelőjük: Nendtvich Tamás. Amikor 1858. augusztus 3-án meg­hal, a gyülekezet még nem önál­ló és a templomépítés nagy mun­kája még nem kezdődött el. Mun­kája gyümölcse igazán halála után érik be. De ma sincs pécsi evangélikus, aki a nevét ne is­merné. A róla készült festmény tanácstermünk falát díszíti. Az életét és munkáját értékelő mon­dat pedig — amelyet a festmény alatt olvashatunk — Pécs hatá­rain kívül is érvényes: Isten or­szágában legnagyobb szám az egy. MATTHEW TINDAL 1733. augusztus 16-án halt meg. Az an­gol deista filozófus 1657-ben szü­letett. Tanulmányait az oxfordi egyetemen végezte. 1685-ben a jogi tudományok doktorává avat­ták. Szellemi alapállását megha­tározta egyházi neveltetése. Mé­gis 1685 körül egy rövid időre el­rugaszkodott ezekről az alapok­ról. Ebben az időben véleményét az erőteljes egyházellenesség (de nem a keresztyén-ellenesség) jel­lemzi. Remek tükre ennek az idő­szaknak 1706-ban írt műve: „A keresztyén egyház igazsága a ró­mai és minden más papokkal szemben, akik független hatal­mat akarnak gyakorolni fölötte”. Ezt a művet az Alsóház nyilvános elégettetésre ítélte. Tindal mint jogász, politikus és író küzdött a sajtószabadságért. .Meghatározó értékű utolsó — mintegy életművét summázó — írása: „A keresztyénség egyidős a világgal, avagy a természeti vallás megnyilvánulása az evan­gélium”. Ezt a művét azóta is „deista Bibliának” tekintik. Bár a deista filozófia súlyos kritika alá helyezhető, mégis nélkülözhe­tetlen a mai keresztyén filozófia megértéséhez. Ez a vallásfilozófia Isten létezését ős-okként elisme­ri, de tagadja Isten irányításának szükségességét. Tanítása szerint a teremtés után a világ a saját tör­vényei szerint él. A 19. századi nagy teológiai iskolák épp a deis­ta filozófia kihívására feleltek. Amennyire nagy egyéniségek vol­tak a deista filozófusok (Voltaire, Rousseau, Locke, Newton, sőt bi­zonyos fokig Leibnitz is), lega­lább annyira nagy szerepet ját­szottak a tanításukra felelő teo­lógusok: Schleiermacher, Ri­etschl, D. F. Strauss és az erlan- geni iskola. HANOI — FRANCIA KÉZEN. 1883. augusztus 25. Vietnam története az egység­ért és szabadságért vívott harcok története. Hosszú kínai uralom után történelmük 9 évszázada telik függetlenségben. Ekkor esik áldozatul Vietnam Franciaország gyarmatosító politikájának. A francia hódító törekvések cél­pontja Afrika és Délkelet-Ázsia. Hallatlan gyorsasággal rohanják le Tuniszt, majd a Niger és a Kongó medencéjét, végül a SzaJ harát. Vietnam leigázásához csaknem 30 évig tartó, véres há­borúra van szükség. Ettől kezdve háború háborút követ az ország­ban. A franciák átadják helyüket a japánoknak, majd az ország dé­li része amerikai fennhatóság alá kerül. Jóformán az első megszál­lás pillanatában indulnak a fel­szabadító mozgalmak. Majdnem egy évszázadig harcol Vietnam — iszonyú áldozatokkal —, míg fel­virrad rá az egység és a függet­lenség napja. BUDAI PARMENIUS ISTVÁN. 1583. augusztus 29. A 400 éve el­hunyt Budai P^rmenius Istvánt utazóként ismerjük. Heidelberg- ben folytatott egyetemi tanulmá­nyokat, amelyek befejezése után nyugat-európai körutazásra in­dult. Angliában telepedett le, az oxfordi egyetem főkönyvtárosa­ként dolgozott. Barátságot kötött Richard Hakluyt földrajztudós­sal. Ö ajánlja Sir Humphrey Gil­bert expedíciójába. 1583. június 11-én indul az expedíció öt hajó­val felfedező útra. Augusztus 3-án kötnek ki Üß-foundland partján. Budai Parménius István Hakluyt- nak ír levelet, amelyben rendkí­vül sok értékes adatot közöl a szi­getről. Haza már csak levele ér­kezik. Ö maga augusztus 29-én, hazafelé jövet, hajótörés áldoza­ta lett. Szabőné Mátrai Marianna (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom