Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1983-06-19 / 25. szám
t készülünk a nagygyűlésre Bemulatjuk a világ evangélikus egyházait ÁH vasárnap IGÉJE Isten bűnösöket hív! Lk 15, 1—10 BRAZÍLIA a maga 8 512 000 négyzetkilométert kitevő területével és 120 milliót meghaladó lakosával nem csupán Dél-Ame- rika legnagyobb és legnépesebb állama, hanem az az ország ÜjItt szálltak partra 1824. június 25-én az első evangélikusok a dél-braziliai Sao Leopoldóban Háttérben látható a bevándorlást megörökítő emlékmű világban, ahol az Amerikai Egyesült Államok után a legtöbb evangélikus él. Számuk majdcsak eléri az egymilliót és mint sok más országban, Brazíliában sem tartoznak hittestvéreink egyetlen egyházi szervezethez, bár túlnyomó többségük (kb. 80%-uk) Brazíliai Lutheránus Hitvallású Evangélikus Egyház tagja, míg majd,- csak 200 000 az észak-amerikai Lutheránus Egyház — Missouri Zsinat missziói munkája révén létrejött egyházi közösséget képezi, amely „Brazília Evangélikus-Lutheránus Egyháza” nevet viseli. Ezen két szervezeten túl van Parana szövetségi állam nyugati részében egy kisebb, az említettektől független evangélikus egyházi szervezet, amely egy amerikai missziói társaság munkája révén keletkezett gyülekezeteket foglalja egybe; ugyancsak találhatók a Rio Grande do Sul államban még független evangélikus gyülekezetek, amelyeknek eredete az első világháborút megelőző időkre, sőt egyes esetekben még a 19. század második felére nyúlik vissza. Santos kikötővárosban a norvég evangélikus, Rióban a svéd evangélikus egyház tengerész missziói szervezete tárt fenn központokat. A KŐVETKEZŐKBEN FŐLEG a Brazíliai Lutheránus Hitvallású Evangélikus Egyház munkáját fogjuk ismertetni, mert ez az egyház tagja a Lutheránus Világszövetségnek. Latin-Amerika és a karibi országod evangélikusairól szóló cikkünkben említést tettünk arról, hogy az első evangélikus telepesek 1824-ben jöttek Brazíliába. A legdélibb szövetségi államba érkezettek a Porto Alegretől nem messze fekvő Sao Leopoído-ban szálltak partra és alapítottak gyülekezetek Ez a városka mindmáig a brazil evangélikusság központja maradt: itt van (mindkét) egyház teológiai főiskolája, itt van az egyik egyházkerület székhelye, a diakonissza anyaház, a könyv- és lapkiadó vállalat és sok más egyházi intézmény központja. A Sinos folyó partján ott áll az emlékmű, amely az első németországi telepesek megérkezésének az idejét örökíti meg. Ezek jövetelét újabbak érkezése követte és ma azt mondják, hogy Rio Grande do Sul hatmillió lakosából legalább másfélmillió német telepesek leszármazottja. Persze, a bevándorlók között igen sokan voltak a római katolikus feleke- zethez tartozók is. Hasonló volt a Santa Catarina nevű szövetségi Brazília I. államban, és bizonyos mértékben Paranában is. Kereskedelmi és más lehetőségek sok német bevándorlót vonzottak Sao Paulába, Rióba és más városokba, de földművelő német evangélikusok a hajdani fővárostól északra fekvő Espirito Santo nevű szövetségi állam kivételével nem telepedtek le nagyszámban máshová a négy déli államtól eltekintve. Csak a mi évszázadunk hatvanas éveiben indult meg földéhes brazíliaiak — köztük sok evangélikus — beáramlása Délnyugat-Brazília vagy az Amazonas folyó völgyének gyéren lakott területeire, ami az egyház elszórványosodását is jelentette. A BEVÁNDORLÓK ÁLTAL ALAPÍTOTT GYÜLEKEZETEKBEN a lelkészi szolgálatot vagy Németországból jött lelkészek, vagy ilyen szolgálatra kijelölt laikusok végezték. Első ízben 1886-ban szervezkedett a Rio Grande do Sul-i gyülekezetek egy része zsinattá, majd 1911-ben megalakult a Santa Catarina-i és Parana-i Zsinat és egy évvel kérőbb a Közép-brazíliai. Ugyancsak létre jött egy evangélikus lutheránus zsinat, amely főleg az Espirito Santó-i gyülekezeteket foglalta magában. Mivel a múlt század végéig, amíg a Brazíliai Császárság fennállt, csupán a római katolikus egyháznak volt teljes szabadsága az országban, az evangélikusok csak a bevándorlók anyanyelyén, azaz németül végezhettek szolgálatokat a gyülekezetekben, de nem portugálul, az ország nyelvén. Ez a korlátozás azután megszűnt, amikor Brazília szövetségi köztársaság lett és új alkotmányhoz jötott, de addigra úgy begyökerezett az a tudat a gyülekezetekbe, hogy az ott használt egyházi nyelv csak a német lehet, hogy a brazíliai evangélikusság német jellege egyre ismertebb lett. Mivel a gyülekezetek iskolákat is tarthattak fenn, azokban — sok helyen — német tanítás folyt, így az egyház misz- sziói lehetőségei az ország egyéb polgárai és vegyesházasságban élő saját tagjai irányában igen leszűkítettekké váltak. A lelkészek továbbra is vagy Németországból jöttek vagy, ha brazíliai születésűek voltak. Németországba utaztak, hogy ott elvégezzék a teológiát. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT kritikus helyzetbe jutotPálmafák szegélyezik a templomokhoz vezető utat az egyik gyülekezetben tak az említett zsinatokhoz tartozó evangélikus gyülekezetek. Egyik napról a másikra megtiltották a német nyelv használatát mind az istentiszteletek, mind a tanítás terén, az egyházi iskolákat államosították és a német állampolgársággal rendelkező lelkészeket száműzték a nagyvárosi és a tengerparthoz, illetőleg az országhatárhoz közelfekvő' gyülekezetekből. Csak az ország nyelvét lehetett az egyházi munkában használni és ilyen szolgálatra a legtöbb lelkész nem volt felkészülve. Ekkor a legnagyobb zsinat már Brazíliában született elnöke, Dohms lelkész a Sao Leo- poldo-i egyházi gimnázium legfelső két osztályának teológiára készülő tanulóit rövid tanfolyamokon egyházi munkásokká képezte át és ezek vették át — 18— 19 éves korukban — az elárvult egyházközségek vezetését . (Folytatjuk) Pósfay György DR. PHILIP POTTER BUDAPESTEN Dr. Philip Potter, az Egyházak Világtanácsa főtitkára, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának meghívására május 17-én látogatást tett hazánkban. A főtitkár megbeszélést folytatott dr. Bartha Tibor püspökkel, az ökumenikus Tanács elnökével és az EVT Vancouvert nagygyűlésén résztvevő magyar küldöttség tagjaival a magyarországi egyházak hozzájárulásáról a nagygyűlés előkészítésének ügyeiről. Egyházunk részéről a találkozón dr. Káldy Zoltán országos püspök-elnök vett részt. A magas rangú vendéget hivatalában fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Eszmecserét folytattak az enyhülés és a leszerelés időszerű kérdéseiről és az EVT-nek a fegyverkezés elleni küzdelemben kifejtett tevékenységéről. DR. OTTLYK ERNŐ ELŐADÓ KÖRÚTJA AUSZTRIÁBAN Dr. Ottlyk Ernő ny. püspök, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa főtitkára az osztrák evangélikus egyház meghívására előadásokat és prédikációkat tartott a bécsi, felső-ausztriai és burgenlandi egyházi tartományokban, május 7—24-ig. Az előadások címei: 1. Az egyházak élete Magyarországon, 2. Luther a világ és társadalom kérdéseiről, 3. A reformáció terjedése Magyar- országon. A szolgálatok a bécsi főtemplomban, a Stadtkirche-ben kezdődtek, majd öt bécsi, hat felsőausztriai, négy burgenlandi gyülekezetben folytatódtak. A bécsi, a linzi, a burgenlandi szuperintendensekkel, Fischer egyházfőtanácsossal, Gyenge Imre református szuperintendenssel folytatott beszélgetést, valamint 25 osztrák lelkésszel. Az út lényegéhez tartozik, hogy nyilvánosságot biztosítottak a békeszolgálat, a magyar egyházi út és a magyar teológia érveinek kifejtése számára. DR. FINTA ISTVÁN KITÜNTETÉSE Dr. Finta Istvánnak, a Reformátusok Lapja felelős szerkesztőjének és kiadójának az Országos Béketanács a békéért végzett kiváló munkájának elismerése kép- pen a kitüntető jelvényt adományozta. Testvérlapunk szerkesztőjének kitüntetése számunkra is öröm. Kívánjuk, hogy példamutató szolgálatát Isten áldásával végezhesse munkatársaival együtt. ..MICSODA KOCKÁZAT!” mondja a hasznosság elvét szem előtt tartó mai ember: otthagyni a kilencvenkilencet, az egy eltévedtért. ..Hulljon a férgese”, amely nem érzi jól magát a közösségben és magánakcióba kezdve szakadékba jut. Minek utána menni az ilyennek, „kár minden lépésért”. Nem lehet megváltoztatni, mert úgyis megpróbálja ismét a külön utat. Ilyen a természete, nem szereti a „nyájszellemet”. Aki eszét használja nem cselekedhet a példázat szerint, mert a lehetséges kár nagyobb, mint a remélt haszon. Otthonról elment a jól kereső fiú, mert anyja kevés hozzájárulást mert kérni a közös kiadásokhoz, hiszen még a kiskorú testvér is segítségre szorul. A szülők nem mentek az eltávozó után. A részeges férj más nőhöz költözött. A feleség nem ment érte. Jól tették, mondja az ész, mert mindennek van határa. Visszahívni, visszacsalogatni, aki megkárosított, megcsalt, aki tönkretette a többiek idegeit is, aki szennyez, felelőtlenség. Nagyobb a kár, mint a haszon. Ne legyünk érzelgősek, hanem adott esetben szakítsa szét józan eszünk a szív húrjait! De mit szól hozzá Jézus? Ö nem egy könnyelmű pásztort akar leírni, nem is egy drachmát keresgélő spórolós asszonyt akar példaképül elénk állítani, hanem azt, hogy Isten hogyan cselekszik velünk emberekkel, akik kiszakítottuk magunkat a vele és emberekkel való együttélés és egymásért élés éltető „gyűrűjéből”. ISTEN KERESI AZ ELSODRŐDOTT, BŰNÖS EMBERT. Ez az evangélium: embert kereső Istenünk van, aki hív és kérdez: ember hol vagy, hová tűntél előlem és társaid elől? Tiszta evangélium, hogy még akkor is keresi az eltévedtet, ha nem kap feleletet és választ, mert bűne miatti félelem annak ajkára fagyasztotta a szót, vagy sebe miatt csak nyögni és jajgatni tud. Nem az az evangélium lényege, hogy mi emberek keressük az Istent, hanem az, hogy Jézus Krisztus által ő van nyomunkban, a tékozló fiúk Atyja. Örömhír az. hogy Isten azok után is megy, akik nem gondolnak arra, hogy velük is törődik az Isten még a többiek veszélyeztetettségének komoly kockázata árán is. Többször hallottam: ez az ember járja a szórványokat, pár emberért kockára teszi egészségét, amikor élvezhetné az anyagyülekezet ragaszkodását. De szolgálatunk útja a „kallódó lelkek” nyomán vezet ma is és nem beszélhetünk „diakóniailag strukturált” gyülekezetről, ha ebbe a „struktúrába” nem fér bele az „elszakadt” testvér. Nemcsak az a testvér, aki várja a pásztori szót, hanem az is, aki nem várja, mert „magánakciójában” jobb „legelőt” remél megtalálni, melyet egyedül akar élvezni megosztás nélkül. Isten azt a népet keresi, mely nem kereste őt, nem kérdezett utána, hozzá szól: „Itt vagyok, tt vagyok!” (Ézs 65,1,) KERESÉSÉNEK NINCSEN EMBERI ELŐFELTÉTELE. Nem azokat a keveseket keresi, akikkel valamit lehet kezdeni, nem a kegyeseket, akikkel lehet kapcsolatot teremteni, hogy Isten országát velük „megalapozza”, hanem az elveszettet, akivel minden kapcsolat megszakadt, akinek a nyájjal talán azért szakadt meg a kapcsolata, mert nem volt eléggé „kegyes”. A Pásztor nem mond le ilyen elveszettről sem, nem engedi ki a kezéből, mert érte is nagy árat fizetett a kereszten. Nem mond le róla, mert tudja, hogy veszélyben van, zsákutcába jutott és tönkremegyj-nélküle és a gyülekezet közössége nélkül. Jézus nem azért keresi a bűnöst, hogy mégnézze, vajon megváltozott-e, megtért-e, kirajzolódtak-e életében már a megváltozás jelei. Nem követelésekkel lép fel, hanem azt nézi, mire van szüksége, hogy talpra álljon. Nem feltételeket szab, hanem kereső szeretetével feltételeket teremt, hogy megmeneküljön a végső veszedelemtől! FÁRADHATATLANUL KERESI, MlG MEG NEM TALÁLJA. Az eltévedt, mellék- és tévutakra jutott, veszéllyel fenyegetett ember felé fordul az evangélium, pontosabban maga Jézus. Érték veszett el, és ezt nem lehet hagyni. Az elveszett juh; az elgurult drachma nem kerül elő magától, keresni kell! Értékesek vagyunk Isten szemében! Ezt jobban kell tudatosítani a mai ember számára, aki kisodródva a közösségből, a gyülekezetből is, az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, jobb „legelőt” keresve az alkohol rabjává lesz. Hogyan lehet szeretetünk Krisztus fáradhatatlanul kereső szeretetévé az ilyen ember számára? Hogyan tudjuk „megértetni” vele, hogy nem roncsolhatja össze magát, amikor Isten értékessé tette életét azáltal, hogy Krisztus érte is meghalt, ezért nem a halált kell keresnie, mert életet kapott? Csak az tudja ezt tenni, lankadatlanul keresni a másikat a Pásztor nyomában, aki maga is Krisztus által megtaláltnak ismerte meg önmagát és így felelősséget érez a másikért. Akit keresni kell, mert elesettsége miatt nem tud visszatalálni, A megtérés Jézus szerint ezért nem is visszatalálás, hanem megtalálás. A MEGTALÁLÁS ÖRÖME KÖZÖS ÖRÖM. Jézus evangéliuma örömhír Isten szeretetéről, mely megtalálja az elveszettet. Vállára veszi örvendezve a megtaláltat. Nem hajtja maga előtt és otthon első tette nem a „megleckéztetés” kizárva a szomszédokat a „magánügyből”. Mert nem magánügyről van szó, amikor valaki ismét „teljes értékű” tagjává lesz egy közösségnek, méginkább, amikor Isten sze- retetének közösségében ismét megtalálja hélyét a szolgálatban. Ezt meg kell tudni másoknak is. És ebben nem ez a döntő alaphang: lássátok milyen nagy áldozatot hoztam, míg megtaláltam. Az „élmény- beszámolónak” mindegyik példázatban egyetlen kicsengése van: örüljetek velem! Tudunk-e így osztozni Isten örömében, aki úgy hív ma is minket bűnösöket és rajtunk keresztül az elveszetteket, hogy már most együtt örülhessünk az egykor teljességre jutó „mennyei öröm előízével” életünkben?! Szimon János Imádkozzunk! Áldott légy. Űr Jézus, hogy nem taszítod el magadtól a bűnbesette- ket, mert minden bűnnél nagyobb a te szereteted. Köszönjük, hogy fáradhatatlanul keresel minket, hívsz igéddel még mindig, hogy megtaláljon. Vonj magadhoz minket, az eltévedteket és az üdvösségre só- várgó világot, hogy megtérjünk hozzád és együtt örüljünk nálad. Ámen. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Simon Gyula és felesége, sz. Horváth Ida, a mezőlaki gyülekezet tagjai május 29-én ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját istentisztelet keretében. Testvéreink örömünnepén gyermekeiken és-unokáikon kívül a gyülekezet tagjai is szép számmal vettek részt. Hálából szép adományt helyeztek az oltárra, a gyülekezet lelkésze pedig virággal és egyházunk sajtókiadványával ajándékozta meg őket. „Nagyot tett az Or mivelünk, ezért örülünk”.