Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-05-22 / 21. szám

GYERMEKEKNEK. Piros pünkösd napja „írok nektek, ifjak...” „Gyújtsd meg bennünk lángod!” Gondolatok fiataloknak pünkösd ünnepén Pünkösd ünnepéhez a piros szín kapcsolódik. Pünkösdkor piros színbe öltöznek a templomok ol­tárai és szószékei. Regen, ami­kor az emberek még népviselet­ben jártak, a gyülekezet leányai piros-tarka színű ruhákban jöt­tek a templomba. Nem csoda, ha népdalaink is „piros pünkösd napjá”-nak emlegetik pünkösd ünnepét. Mintha még a pünkösdi rózsa is igazodott volna ehhez piros színével. De hát mit jelent tulajdonképpen a piros szín és miért kapcsolódik ez a szín pün­kösd ünnepéhez? A PIROS MINDENEK ELŐTT A TŰZNEK A SZÍNE. Az első pünkösdről szóló elbeszé­lésben azt olvashatjuk, hogy a Szentlélek piros tűzlángok alak­jában szállt le az apostolokra. Mindez azt jelképezi, hogy az apostolok a Szentlélek hatására „tűzbe jöttek”, azaz lelkesedni kezdtek. Azelőtt a szívük tele volt félelemmel, a Szentlélek ha­tására azonban bátorságot nyer­tek. Azelőtt félelmükben bezár­kóztak, de a Szentlélek hatásra kijöttek az emberek közé és pré­dikálni kezdtek Megváltójukról, a megfeszített és feltámadott Jé­zus Krisztusról. Tudjuk, hogy en­nek a prédikációnak a hatására sokan megtértek, és így alakult meg az első keresztény gyüleke­zet. A Szentlélek ma is tüzes lel­kesedéssel tudja megtölteni az emberek szivét. Ahol a Szentlé­lek jelen van, ott ma is lelkes emberek élnek és dolgoznak együtt, ott nem immel-ámmal végzik az emberek munkájukat és szolgálatukat, hanem lelkes lendülettel. Ezért kell imádkoz­nunk a Szentlélek kiáradásáért, ha elfog bennünket a félelem és a csüggedés. DE NEMCSAK AZÉRT LETT A PIROS SZÍN PÜNKÖSD JEL­KÉPÉVÉ. A vérnek a színe is pi­ros. A vér pedig nélkülözhetet­len alkotó eleme az életnek. Vér ^nélkül nincsen élet. így lett a pi- rofn.szín az életnek a jelképe, amíg a sápadtság a halál szimbó- ÍUrifa. Amint a Vér az élőlények számára életet jelent, éppúgy eleveníti meg a Szentlélek a lel­kileg halott embereket. A tanít­ványok Jézus halála után elvesz­tették életkedvüket. Azt gondol­ták, ha Jézus meghalt, akkor már nem is érdemes tovább élniök. A Szentlélek kiáradása tette az apostolokat bizonyossá, hogy Jé­zus jeltámadt és él, lélekben kö­zöttük van és munkálkodik, meg­tölti a szívüket élettel és élet­kedvvel. Ahol a Szentlélek jelen van, ott ma is örvendező embe­rek élnek, akik kapcsolatba ke­rülnek Jézus Krisztussal, az élet forrásával. A Szentlélek közvetí­ti ma is az embereknek Jézus szeretetét és bűnbocsátó kegyel­mét, amelynek hatására ma is megelevenednek a lelkileg halott emberek és örvendező, boldog, új életet kezdenek. A VÉR AZONBAN NEMCSAK AZ ÉLETET JELKÉPEZI, hanem az áldozatot is. Az áldozati álla­toknak kiontották a vérét. Jézus vére is kiömlött a keresztfán. A történelem folyamán sokszor a keresztyéneknek is életüket kel­lett feláldozni hitükért. Csak a Szentlélek ereje tudta őket ké­pessé tenni arra, hogy vállalni tudták ezt az áldozatot. Pünkösd­kor, amikor piros színbe öltöznek az oltárok, nemcsak a lelkesítő tűzre és az életet jelentő vérre emlékezünk, hanem a keresztyén mártírokra is, akik a Szentlélek erejéből vérük omlásával tettek bizonyságot hitükről. Ma már a legtöbb helyen nincs szükség ar­ra, hogy a keresztyének vérükkel pecsételjék meg hitüket, de ma is szükség van arra, hogy a ke­resztyének önfeláldozó életet él­jenek, hogy képesek legyenek mások öröméért és javáért min­den áldozatra. Csak a Szentlélek tud képessé tenni bennünket er­re az önfeláldozó életre. Amikor piros pünkösd napján a Szentlélek kiáradására emléke­zünk, kérjük Istent, hogy Szentlel­ke által a mi szívünket is töltse meg lelkesedéssel, örvendező űj élettel és önfeláldozó szeretettel. Selmeczi János Megjelent az EVANGÉLIKUS KORÁLKÖNYV Ara: 142,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon ORGONAEST lesz május 21-én, szombaton, este 7 órakor a soproni temp­lomban. Műsor: Torelli — Walther: a-moll, B-dúr, d-moll concerto Meck — Walther: h-moll concerto Vivaldi — Bach: C-dúr, a-moil concerto Orgonái: Nyíró Gábor Pünkösd előtt Tetszik nekem a gyülekezeti élet. Olyan jó tudni, hogy vasár­naponként mehetünk a templom­ba! A legszebb épület is a temp­lom a környékünkön. Szüleimmel majdnem minden vasárnap elin­dulok és meg is érkezem a szokott helyünkre. De valahogy nem igazi otthonom a templomunk . .. Érdekes olvasni a Bibliát. Szí­vesen veszem a kezembe. Csak egy bajom van vele: nem tudok lelkesedni ezekért a régi történe­tekért. Igaz minden amit ed­dig elolvastam és megismertem belőle, csak éppen engem nem tud magával ragadni és betölteni. így még mindig csak csodálni tudom azokat, akik annyira szorongat­ják kezükben a Bibliát és min­den élethelyzetre találnak benne feleletet... Értékelem az if júsági bibliaórát. Nagyon sok, eddig alig vagy egyáltalán nem ismert anyagot ta­nulunk és ismerünk meg. Izgal­mas belepillantani a keresztyén- ség történelmébe is. Érdeklődés­sel hallgatom a mai keresztyén életről szóló előadásokat is. Mégis mindig felbukkan bennem egy ér­zés: távol vannak ezek a dolgok tőlem. Valójában nem az én vi­lágom ez. Ugyanakkor újra eljö­vök, ott ülök a többiek' közölt minden héten, mert valami nem engedi meg, hogy ne menjek el. Mikor leszek én is olyan lelkes és nyüzsgő résztvevő, mint sokan a jelenlevők közül? Figyelem az idősebbek éneklé­sét, imádkozását. De jó nekik, hogy van ilyen közös nyelvük az egyházi élet területén belül! Ha majd mi is idősebbek leszünk, nekünk is lesz ilyen „vallásos éle­tünk”? Megszokott ez a néhány véle­mény mai fiatalok ajkán. Vannak talán, akik korunk jelenségének tekintik. Mégsem az. Nemcsak mai fiatalok gondolkodnak és vé­lekednek így. Jézus élete óta állan­dó kísérője ez az érzés a róla szó­ló beszédnek, vallomásnak. Ma­guk Jézus tanítványai is így éltek A CANTERBURY ÉRSEK Dr. Robert Runde, Canterbury érseke, az Anglikán Egyház feje, a Brit Egyháztanács legutóbbi ülése alkalmából mondott beszé­dében békekonferenciára hívta meg II. János Pál pápát és Pimen pátriárkát. Runde érsek indítvá­nya szerint ennek a konferenciá­nak „a közös imádságban, az egy­a húsvéti események után. Tet­szett ... érdekes volt... értékel­ték is ... figyelemmel kísérték. De ebből még sem gyülekezeti kö­zösség, sem személyes hit nem született. Ez még ugyanaz az ál­lapot, mint az imént idézett. Va­laki jelen van ugyan egy testvéri közösségben, halija is, látja is azt, ami ott történik, de nem lüktet együtt a szíve azokkal, akik ott vannak és azzal, amit hall. Pünkösdi fordulat A legmegfoghatatlanabb átren­deződés. Tanítványok, akik már majdnem visszatérnek eredeti foglalkozásukhoz, erőt, bátorsá­got kapnak, ellenállhatatlan sike­reket érnek el. Jézus ügyét, a ró­la szóló beszédet mindenki befe­jezettnek tekintette. És hirtelen az írni is alig tudó, rétoriskolát sem járt tanítványok körül hatalmas tömegek tűnnek föl, nincs szá­munkra izgalmasabb és fontosabb esemény, mint Jézus halála és fel­támadása. Honnan veszik a bátorságot mindehhez? Hiszen Krisztus ke­resztjét még maguk előtt láthat­ták! S tudhatták, elég egyetlen pi- látusi szó és végük. De erre ők most nem tudnak gondolni. Féle­lem nem létezik, csak bátorság, kezdet és emberek gyűjtése. Honnan vették a szakmai tu­dást? Iskolát aligha járhattak. Biblia, énekeskönyv, teológiai szakkönyvtár vagy egyéb írott anyag nem állt rendelkezésükre. Vissza kellett gondolni és emlé­kezni Jézus minden szavára. Nem jártak sem pszichológiai szaktan- folyamra. sem igehirdetői képzés­re, mégis világos és egyértelmű volt előttük, hogy hol és mit kell mondaniuk vagy tenniük. Nem törekedtek nagy eredmé­nyekre, mégis hallatlan „sikere­ket” könyvelhettek el. Nem akar­tak minden erejükkel nagy filozó­fiai igazságokat hirdetni, mégis ők fogalmazták meg a szeretet, az önfeláldozás, az ellenszolgáltatást nem kereső szolgálat alapvető ta­nítását. BÉKEKEZDEMÉNYEZÉSE más megismerésében és a világ­béke érdekében tett »közös nyilat­kozatban” kellene hozzájárulnia a fegyverkezési verseny megféke­zéséhez. — Az ökumenikus béke- konferencia helyéről, időpontjá­ról és a részletes programjáról még nincsenek értesüléseink, (ena) Ezt a nagy fordulatot ünnepel­jük minden pünkösdi ünnepen. Aki már-már kialvóféiben volt, most teljes erővel újra ég, lángol. Amit már porba akart rejteni a világ, élet és mozgató erő lesz. Amit értéktelennek ítéltek a Ró­mai Birodalom és a jeruzsálemi hittudósok képviselői, most elér minden embert. Gyógyító erővé, felemelő segítséggé válik még a legelesettebbeknek is. Pünkösd az az ünnep, amelyen az evangélium emberközelbe került. Senki sem érezheti magát alkalmatlannak arra. hogy megismerje és hirdes­se. Ami még a régi tanítványok megújulásánál is nagyobb ese­mény, hogy teljesen kezdők, akik eddig még semmit sem hallottak, lelkes értői és szerelmesei lesznek Jézus ügyének és életének. A láng Ha valamelyik ünnepet szabad életkorhoz kötni, akkor ez feltét­lenül pünkösd. A lelkesedés, a tervezés minden időben a fiatalok feladata és sajátossága. A láng szerepét nem ruházhatja át az if­júság egy másik generációra. Ezért nagyon fontos, hogy ezen az ünnepen megkérdezzük önmagun­kat: van-e igazi lelkesedésünk? Van-e bennünk olyan erő, amely megfáradtakat felvidít és erősít? Van-e bennünk olyan láng, amit okkal irigyelhet környezetünk? Van-e bennünk olyan tűz, hogy ne kelljen időseknek félteniük a jö­vőt, a munkát, az életet? Van-e olyan hitünk és bizalmunk a jö­vőt illetően, amely igazán alkal­massá tesz minket a jelenre? Nem kell nagyon távoli tervek­hez futni ahhoz, hogy le tudjuk mérni magunkat. Gondoljunk a gyenesi országos konferenciánkra! Lángol-e még az ott átélt és meg­kapott élménv az otthoni, családi és gyülekezeti környezetemben? Több szolgálatot vállaltam azóta? Ügy vesszük kezünkbe új énekes­könyvünket, hogy nekünk a leg­fontosabb, hogy szeresse a jövő énekeit a jövő gyülekezete? Ha úgy érezzük, hogy lelkészként, kántorként, öregek, betegek gon­dozójaként vagy becsületes ke­resztyén magyar állampolgárként szolgálni tudnánk és Isten az „igen”-ünket várja, van-e bátor­ságunk azt kimondani? Mindezekért együtt kell kér­nünk a mai ünnepen: gyújtsd meg bennünk lángod! Hogy ne csak szemlélő legyek, hanem égő. iga­zán élő, pünkösd után felébredt fiatal! Szabó Lajos A reformátor életéből Luther és a Szentírás Egy városka utcájában a lakók elhatározták, hogy járdát építe­nek. Már az alap kiásásához kezd­tek, amikor felfedezték, hogy 10— Az 1514-ben megjelent Luther által fordított teljes Biblia címlapja 15 centiméter mélyen már van egy járda, egy régi, csak esztendők során rétegek rakódtak rá,' már mindenki elfelejtette, Nem kellett tehát új utat epiteni, csak a régit megtisztítani. LUTHER ÉLETE, A REFOR­MÁCIÓ SZOLGÁLATA nem más volt, mint ennek a „régi útnak”, a Szentírásnak újrafelfedezése. Ennek azonban Luther Márton életében is története volt. Ebből a szempontból életét így is össze lehet foglalni: találkozások a Bib­liával. Bizonyos, hogy találkozott az igével már gyermekkorában is, a szülői házban is. Az is biztos, hogy a diák és egyetemi hallgató is tanult a Bibliából igéket, hal­lott róla. Kétségtelen, hogy a mi­séken is sokat hallott igéjéből. Mégis, ezeken túl, voltak a Szent­írással nagy találkozásai is. Mert ezek előtt a találkozások előtt alapjában véve a Szentírás szá­mára is „hétpecsétes könyv” volt. ELŐSZÖR IGAZÁN, MINT SZERZETES találkozott a Bibliá­val. Sokat emlegette azt a bőrkö­téses Bibliát, amelyet először mondhatott magáénak. Az első bibliai történet, amit olvasott eb­ből, Sámuel próféta születésének története volt. Életén át végigkí­sérte Anna hálaéneke: az Űr öl és elevenít. Ami tehát a Szentirás- ból először megrendítette, az Isten szuverén hatalma, félelmes ereje volt. S ő, aki korbácsolta magát bűneiért, hogyne félt volna a szi­gorú Istentől? Ezért akart elsza­ladni félelmében az oltártól még akkor is, amikor mint felszentelt lelkész élete első miséjét végezte. EGY KÉSŐBBI NAGY TALÁL­KOZÁSA a Szentírással az volt, amit „toronyszoba élményként” szoktunk emlegetni. A wittenbergi professzornak volt egy kis csöndes „toronyszobája”, ahol előadásaira készült. Egyetlen élmény, vagy a Biblia naponkénti tanulmányozá­sa segítette őt a felszabadító fel­ismerésre? Miközben a Római le­velet tanulmányozta, egyszerre fény derült mindenre: Isten igaz­sága nem lesújtó, szigorú bírói igazság, ítélet, hanem Fiára súj­tott, hogy nekünk megbocsásson. Aki ezt hittel elfogadja, az az „igaz” ember. Luther számára a Szentírás. örömüzenetének meg­nyílása a „mennyország kapuja” lett. ÍGY LETT A SZENTÍRÁS TA­NULMÁNYOZÓJA egy életen át. Semmi más nem nyomta rá bélye­gét úgy életére, semmi más nem foglalkoztatta annyira, mint a Szentírás. Mindennapi kenyerévé lett, ami nélkül nem tudott és nem is akart élni. így lett a Szentírás doktora, tudósa és prédikátora, aki kezében tartotta azt, mint fel­állítandó Luther szobrunk is áb­rázolja, vagy azon nyugtatta ke­zét, míg prédikált, mint Cranach festette meg szép képén így őt. Mégis, halála órájában, élete utol­só feljegyzéseiben azt írta le né­hány mondattal, hogy mindent meg lehet érteni gyakorlattal csak a Szentírást nem, „bizony koldu­sok vagyunk”. DE EZEN AZ ÜTŐN LETT LUTHER a Szentírás tanúja is. Voltaképpen életét, küzdelmeit, tanítását, az egész reformációt mind-mind ez határozza meg: a Szentírás mindenek fölött! Ezért mondotta, hogy vitás kérdésekben nem a hagyományok, nem is a pá­pa dönt hanem egyedül és kizá­rólag a Szentírás. A Szentírással szemben senkinek sem lehet igaza. Ezért mondta ki, nem hősként, hanem gyötrődés és imádság után a wormsi birodalmi gyűlésen a nagy tanúságtételét, amikor meg­kérdezték, hajlandó-e visszavonni, amit eddig tanított: „Ha engem a Szentírássaj. vagy észokokkal meg nem győznek, semmit vissza nem vonok. Itt állok, másként nem te­hetek.” LUTHER ÉLETÉT ÉS SZOL­GÁLATÁT ebből a szempontból így lehetne summázni: a keresz­tyén életnek és az egyháznak egyetlen biztos fundamentuma van és ez a Szentírás. Minden más bizonytalan, s amíg az egyház ta­nokra, dogmákra, hagyományok­ra, pápa szavára épít, homokra épít. Még akkor is, ha a Szentírás­ra és az előbbiekre együtt épít. Így a reformáció nemcsak a régi útra rátalálás volt, hanem célját így is lehet jelölni: vissza a forrásokhoz. Tudniillik az egyetlen eltelő, üdítő és üdvözítő forráshoz, a Szentírás­hoz. „Ha ebben az órában meg kel­lene halnom, semmi mást nem ajánlanék barátaimnak, csak azt, hogy halálom után a Szentírással foglalkozzanak még szorgalma­sabban” — írta Luther. Az idei Luther évben akár ránkhagyott és örökölt testámentumnak is vehet­jük e szavakat, mert ma is egye­dül a Szentírás az egyház alapja, egyedül a Szentírás erősítheti hi­tünket és egyedül a Szentírás for­málhat a szeretet szolgálatában. Keveházi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom