Evangélikus Élet, 1983 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-02 / 1. szám

XLVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1983. január 2. Ára: 4,50 Ft

*■ u-K J i

Hozz reá víg esztendőt

KÖLCSEY HIMNUSZÁNAK E NÉHÁNY SZAVA különösen év utolsó és újesztendő első napján időszerű. Nem véletlenül énekeljük közel tíz milliónyian áhítattal és a nemzeti himnusznak kijáró tisztelettel. A címben megadott mondat azonban csonka. Hiányzik belőle az alany. Az alanyt a költő a Himnusz első sorába rejtette. Ott ez így hangzik: Isten. „Isten áldd meg a magyart...” Itt pedig, ha kiegészítenénk alannyal a mondatot, így hangzana: „Isten, hozz reá víg esztendőt!” Én úgy vélem azonban, hogy minden magyarázat nélkül is így gondolkodunk és így illeszkedünk Kölcsey költeményének logikájába.

Imádság tehát a mi nemzeti himnuszunk. Kérés, könyörgés. És ha volt is olykor teológiai vita akörül, hogy minden további nélkül vál- lalhatjulc-e tartalmilag Himnuszunkat, — a kifogás ezekre (t sorokra esett elsősorban: „megbűnhődte már e nép a múltat s a. jövendőt”, — én úgy vélekedem, hogy éppen könyörgő jellegénél fogva besorolhatjuk keresztyén imáink közé. Soha jobbkor, soha időszerűbben nem fakadhat ajkunkon, mint napjainkban. Mert valójában nagy szükségünk van Isten áldására, segítségére, jövőt biztosító, eligazító szere- tetére.

A HIMNUSZBÓL EGY GONDOLAT HIÁNYZIK. Ezt is meg kell állapítanunk. Hiányzik belőle a hála a megélt, megtapasztalt isteni segítségért. A mennyei Édesatya gondoskodó szeretetéért a hálát külön kell megfogalmaznunk a Himnuszon kívül. Erre mindenkinek megvan a szabadsága és lehetősége. Felmérhetjük az elmúlt év ajándékhalmazát, az eseményekben, dolgokban bekövetkező eredményeket, s bennük és mögöttük megtalálhatjuk azt, aki törődik az ég madaraival s a mezők liliomaival és elsősorban velünk. De újév napján sokkalta inkább fürkésszük a jövendőt, s a jövendő kritikus mérföldkövei, veszélyes kanyarulatai izgatnak bennünket, s az ezeken való átsegítést kérjük az egek Urától.

Itt simul kérésünk a Kölcsey által megénekelt Himnuszba, és esedezünk azért, hogy „(Isten) hozz reá (a magyar népre) vig esztendőt!” ,

MERT AZ MINDNYÁJUNK ELŐTT VILÁGOS, hogy a következő esztendő, az 1983-as nehezebb lesz, mint az elmúlt, az 1982-es volt. Ez] nyílt titok, s erre készülnünk kell. Nem úgy, hogy összecsapjuk tenyerünket és azt mondjuk: „ez hallatlan”, „ez nem esketik meg velünk”, még csak úgy sem, hogy pánikba esünk. így nem! Most lesz igazán szükségünk hideg fejre és józan észre!

Elsősorban gazdasági helyeztünkre gondolok. Eddig úgy fogalmaztunk, hogy „harcot folytattunk az életszínvonal megőrzéséért”. Vagyis nem azért, hogy emelkedjék az életszínvonal, hanem megőrizzük elért eredményeinket. Ezt hovatovább sikerült is, miközben ész- revehelöleg a szomszédos államokban, de a világ minden tájékán súlyos nehézségek ütötték fel fejüket. Ténylegesen a jólét piciny szigete voltunk egy gazdaságilag háborgó tenger közepette. „Magyar csodáról” beszéltek és beszéltünk, s valóban csodának kellett történnie althoz, hogy a sok külső, belső nehézség nem mosta el partjainkat.

A hullámcsapások azonban tartósnak mutatkoznak. S bár jól kiépített gátrendszerünk van, a gátak karbantartása is az életszínvonal rovására megy. Beszéljünk magyarul! A világ közel tiz év óta válsággal küzd, infláció, munkanélküliség kíséri Nyugaton e jelenséget.

SENKI NE GONDOLJON ÖNTELTEN ARRA, hogy a magyar gazdaság minden nyomást kibír. A világ egy és oszthatatlan, ezt többször kimondtuk, s oszthatatlan a KGST-n belül és kívül egyaránt. A gond együttesen jelentkezik, ha termelésről és ha értékesítésről van szó. Hogy e mögött vaskos politika is meghúzódik, az természetes. És, hogy valahol, valakik térdre akarnak kényszeríteni bennünket, az is benne van a játszmában. De az is, hogy a magyar gazdasági élet próbatétele csak ezután kezdődik igazán. Mi eddig szerencsésen viszavertünk minden elsüllyesztési kísérletet. S ez önmagában is garancia arra nézve, hogy a jövőben is helyt fogunk állni.

De a helytálláshoz a társadalom mélyreható támogatása és kitartása szükséges. Vagyis a jövőben fogi nyilvánvalóvá válni, hogy a befektetett erkölcsi és anyagi löké mennyiben vált a nemzet gerincévé. Az erkölcsi töke befektetésénél egyházunk is bábáskodott, s ezért •an joga kimondani a türelem, helytállás, szerény lemondás és kitar- ís erkölcsi tételeit. Arról van ugyanis szó, hogy meg kell szoknunk s el kell viselnünk, ha szerényebb keretek között élünk, ha pénzün- •rt kevesebbet vásárolhatunk, ha tehát az un. „reálbér” értéke ke- ebb lesz.

iZ ÁLDOZATHOZATAL SZÉCHENYI SZAVAIVAL a „közmeg- ezés” jegyében fogalmazódik. Mert közös lesz a gondunk. Közös díjasainkkal, gyermekeinkkel, de közös a munkabíró és dolgozó 'alommal.

emzeti közvélemény eddig ragyogóan vizsgázóit. Az elmúlt n többszörös árrendezés vált szükségessé. Nem leltünk általa abbak. ezt mindenki tudja. De meglepő volt, és nemzeti tarra jellemző, hogy különösebb nehézség nélkül elfogadtuk s .ásul vettük a gazdasági életben bekövetkezett korrekciókat, mar a jót elfogadtuk...” — volt a keresztyének hozzáállása eh- ■-Z a kérdéshez Másképpen fogalmazva azt tudom mondani, hogy politika es az állampolgári élet, illetve gyakorlat felbecsülhetetlen gysége mutatkozott meg. Nem örültünk a gazdasági életben beállt adózásnak, de tudtuk, hogy így és csakis így lehet megpróbálni a agyobb veszély, az örvény kikerülését. Ebben mutatkozott meg a leimet erős gerince. És ezért hivatkoztam Széchenyi szavaira: „köz- megegyezés” Es erre a jövőben meg inkább szükségünk Lesz.

Sok malik a közösség, a társadalom hangulatán. Nem a veszély nagyságáról szólunk, a szakavatottak ezt jobban tudják. A magunk hozzájárulását kérjük számon. A türelmet, megértést, helytállást, kitartást. Mondhatnám így is: takarékosabb életet kell folytatnunk és a jövőben még inkább. Kissé ugyan ettől elszoktunk, mert igen gyorsan belenőttünk a fogyasztói társadalomra szabott ruhába. A jövő evet, ha szabad egyetlen gondolatba sűríteni: „takarékossági esztendőnek kell tekinteni!” Kissé rákényszérítenek erre a körülmények is. De mennyivel másabb erkölcsi értéke van annak, ha önként, a józan eszünk által indíttatva takarékoskodunk.

„HOZZ REÁ VÍG ESZTENDŐT!” — idéztük Kölcseyt. A víg esz- ••iciő mégis küszöbünkhöz érkezett. Sokat tehetünk azért, hogy még- vindennek ellenére víg esztendőt Zárjunk. A mennyei Édesatya . , akihez nemzeti imádságunkban fordulunk, meghallgat és meg- minden tevékenységünket, s megáldja jószándékú helytállásun- *»*• Kédcy Pál

Van mondanivalója ma is...

A jubileumi Lutker-év elé

Üj esztendők kezdetén egyúttal az evangélikusság- nagy családja jubileumi évének küszöbéhez is érkeztünk. 1983. november 10-én lesz 500 éve annak, hogy a szászországi Eislebenben, egyszerű bányászcsalád sarjaként megszületett Luther Márton. Nemcsak a reformáció hazájának mindkét német államában, hanem mindenütt, ahol elterjedt a ma több mint 70 millió hívőt számláló evangélikusság, nagy előkészületek folynak az évforduló méltó megünneplésére.

A középkor végi Európának egyházi visszaélésekkel, de ugyanakkor új eszmékkel vajúdó korszakába robbant bele egy ágos- tonrendi szerzetes-tanár prófétai erejű szava. Azok a tételek, amelyeket Luther 1517. őszén a Wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett, megrendítették a sok tekintetben eltorzult középkori egyház tanításait és intézményét, és egyben új korszakot nyitottak a keresztyén gondolkodás történetében.

A magyar evangélikusság abban a tudatban készül erre az évfordulóra, hogy hazánkban a reformáció eszméi — több hullámban — egész nemzeti művelődésünket megtermékenyítették. Elég csak annyit megemlítenünk, hogy kiváló evangélikus iskoláink több mint négy évszázadon keresztül olyan -egyéniségeket neveltek, mint Wittnyédy, Petrőczy, Thököly. Hajnóczy. Berzsenyi. Bajza, Petőfi, Kossuth, Bajcsy-Zsilinszky.

LUTHER NEMCSAK A SAJÁT KORÁNAK EGYHÁZI ÉLETÉT kavarta fel reformátori működésével, hanem a régi és az új között vívódó, nagy hatású egyéniségével az utókort is új rá meg újra állásfoglalásra késztette. Eddig a különböző felekezeti és társadalomtudományi megközelítések

/Y" ST x 1

Luther szülőháza Eislebenben

meglehetősen egyoldalú portrékat festettek róla. Összetett személyisége és szerteágazó tevékenységé azonban komplex, elfogulatlan feltárást igényel.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Emlékbizottsága dr. Káldy Zoltán püspök elnökletével azzal a reménységgel kezdte meg múlt év áprilisában működését, hogy tervezett munkájával hozzájárulhat majd egy korszerű,

Hálaadással és reménységgel

Dr. Nagy Gyula püspök karácsonyi és újévi köszöntője t a Magyar Rádió külföldi hírszolgálataiban

A Magyar Rádió, külföldi szolgálata keretében, az elmúlt évekhez hasonlóan karácsonykor és újévkor egyházi vonatkozású programot közvetített az országunk határain kívül élő, magyarokhoz és a külföldi egyházak hívei számára.

Ez évben a Magyar Rádió felkérésére a „Szülőföldünk” rövidhullámon sugárzott programja, valamint az angol és a német nyelvű hír- szolgálat keretében dr. Nagy Gyula evangélikus püspök szólt a hazai egyházak elmúlt évéről és a jövő évi feladatairól. „A megnehezedett külső körülmények — a nemzetközi feszültségek és a gazdasági világ- problémák — ellenére egyházaink hűséggel végezték szolgálatukat, életük tovább fejlődött és gazdagodott” — mondotta a püspök. Szólt a hazai egyházak és államunk közötti rendezett, jó viszony tovább erősödéséről és adatokat sorolt fel a Magyarországi Evangélikus Egyház életének különféle területeiről.

„A reánk váró legfontosabb feladatok: a hűséges egyházi szolgálat Isten igéjével és a szentségekkel; az egymásért és népünkért való felelősség; a becsületes munka, az erkölcsi példaadás és segítő magatartás a mindennapi életben; végül, a közös erőfeszítés itthon és mindenütt a világon a borzalmas atomhalál távoltartásáért Istentől teremtett, gyönyörű világunktól, a közös fáradozás igazságos, békés és emberséges fejlődésért a világban”. Szólt a püspök a magyar evangélikusokra 1983-ban váró két fontos, külön feladatról: Luther Márton születése 500. évfordulója méltó hazai megünnepléséről és az 1984. évi budapesti evangélikus világgyűlés jó előkészítéséről.

„Örömünkre tovább gazdagodtak jó kapcsolataink a világ minden részében élő magyar testvéreinkkel is — mondotta —, aminek a jelei voltak a-sikeres 1982. évi anyanyelvi konferencia hazánkban, a nagyszámú hazalátogató magyar család és vendég, egyházunkban pedig a legmagasabb kitüntetést jelentő tiszteletbeli teológiai doktori fokozat adományozása Brachna Gábor amerikai, clevelandi magyar föesperesnek.” '

„Bizonyos, hogy sok munka, erőfeszítés, sok szeretet és mindenekelőtt erős hit kell ahhoz, hogy helyt állhassunk az új esztendőben egyházunk sokféle szolgálatában — fejeződött be a külföldi magya- rokhoz-intézett üzenet. — De Isten kegyelmében bízva, reménységgel nézünk előre. Ezzel a reménységgel köszöntőm hazai egyházunk és a hazai egyházak nevében külföldön élő magyar testvéreinket, kívánok családjaiknak, szeretteiknek áldott, boldog karácsonyt ’és békés, boldog új esztendőt. Kérem, őrizzék a szívükben, imádságaikban, becsüljék és szeressék a távólban is ezt a magyar hazát, magyar népünket és egyházait, hogy egy szívvel kérhessük nemzeti imádságunkkal: Isten, áldd meg a magyart!”

tárgyilagos és árnyalt Luther-kép magyarországi hatásának sokoldalúbb ismertetéséhez.

Az Emlékbizottság felkérésére tudományos életünk több kiválósága is késznek nyilatkozott a munkában való közreműködésre: Az általunk javasolt munkaprogram újabb tudományos kutatásokra akarja ösztönözni a szakembereket, mind a teológiai és társadalomtudományok, mind pedig a zene-, művészet-, egyház- és irodalomtörténet összefüggéseiben.

KEVESEN ISMERIK — MÉG EGYHÁZUNKBAN IS — nagy reformátorunkat hatalmas irodalmi tevékenységének oldaláról. Richard Friedenthal népszerű könyve révén még fordulatos életének epizódjai is jobban ismertek, mint akár bibliafordító munkássága. Wartburgi magányának 300 napos csendjében például fél év alatt 13 művet írt, majd két és fél hónapos munkájával — 1522 elején — a bibliafordítás történetének legizesebb gyümölcse érett be: az irodalmi német nyelvre fordított Újszövetség.

Tömör tételekbe foglalt hitvallásai, közérthető módon írt kátéi, az egyházi élet és a teológia számos területét érintő, sőt, gyakran a világi élet — hivatás, katonáskodás, kereskedés, uzsora — aktuális kérdéseit is szenvedély- lyel tárgyaló írásai zsenialitásáról és páratlan munkabírásáról tanúskodnak.

Luther személyének és a reformáció mozgalmának az irodalomra, a nerhzeti nyelvek formálására tett korszakos hatása mellett fel kell figyelnünk azokra a hatásokra is, amelyek a művészetek birodalmában jelentkeztek. A nemzetközi szakirodalom is csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdett behatóbban foglalkozni a protestáns művészet sajátosságainak a feltárásával. Sokan úgy gondolják, hogy „a protestantizmus kiűzte a művészetet a templomokból”. LutheP azonban a templom terén belül jelentkező képi ábrázolás tekintetében mérsékelt álláspontot képviselt. Ha teológiai okokból küzdött is a képek adományozásához fűződő érdemhit ellen, szociális meggondolásokból pedig elvetette a pompát, mégis hitt,a szemléletes biblia ábrázolások tanító erejében, a szakrális művészetet pedig a teremtmény és a Teremtő érzéki-konkrét, térben létrejövő találkozásának tekintette. Kortársai közül különösen Lucas Cranach volt a!!, aki a reformátor személyes közelségében festményeken és illusztrációk sokaságán megalapozta és hosszú időre meghatározta az evangélikus egyházművészet ábrázolási típusait.

LUTHER SZEMÉLYISÉGÉNEK ÉS REFORMÁTORI MŰKÖDÉSÉNEK széles körű vizsgálata bizonyára igazolja majd azt a meggyőződésünket, hogy életműve mindmáig választ igénylő kérdéseket tesz fel egyháznak és társadalomnak egyaránt.

A reformációból kisarjadt irányzatok, mozgalmak és egyházak mind I uthert ismerik el szellemi ősüknek. Az ökumenikus mazgalom és a teológiai gondolkodás előrehaladásával pedig mintha megérintené a lutheri tanítás azt az anyagegyházat is amelyből egykor kiszakadt. Társadalm kintetben is hozzájárult az e pai népek arculatának átformálásához a munkáról, srköjcsről, hivatásról, műveltségről és családról vallott felfogásával. Luthernek még ötszáz év múltán is van számunkra megszívlelendő mondanivalója. Fabiny Tibor