Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-12-12 / 50. szám

Mit olvashatóak a Biakéaia új számában ? Egyházunk fél évenként meg­jelenő folyóiratának őszi száma most hagyta el a sajtót. Tekintsük át az új Evangélikus Szemle tar­talmát! Az egykori soproni evangélikus líceum fennállásának 425. évfor­dulója alkalmából az iskola tör­ténetének egy szakaszát eleveníti meg Fabiny Tibor Teológiai ta­nár, s a líceum reformkori neve­zetesebb diákjai alakján mutatja meg az ősi iskola egyházi és nem­zeti jelentőségét. Bognár József akadémikussal, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Világgazdasá­gi Kutató Intézetének a főigazga­tójával beszélget a szerkesztő, Veöreös Imre lelkész, a világgaz­daság mai problémáiról. Bognár professzor a világgazdasági kor­szakváltás és a mai világgazdasá­gi krízis elemzése után azokat a tényezőket veszi sorra, amelyek a későbbi években a mai gazdasági együttműködést akadályozó-kor- látozó-engedő nemzetközi klímá­ból fokozatosan a kooperációt elő­mozdító viszonyok felé vezethet­nek. Szokolay Sándor zeneszerző Kodály Zoltán kórusművészetéről ír vallomásszerűen megmutatva abban az összefonódó nemzeti­népi és egyházi-vallásos szálakat. Magyar Imre, a jó tolláról is ismert orvosprofesszor az öreg­ségről szóló írásában az idős kor belső problémáival foglalkozik, és vissza akarja adni az idős ember­nek a belső értéktudatot. A „Kor- társ teológusok” sorozatban, mely az első világháborút követő idők­től fogva tekinti át századunkat, Hans Wildberger zürichi profesz- szor a folyóiratnak írt tanulmá­nyában Emil Brunner életművét foglalja össze, akinek előbb tanít­ványa, majd kollégája volt. Brun­ner teológiájának és működésé­nek a mai értékeléséhez vezet el, s megláttatja az életmű egységét: ő a világot szólítja meg, s az egy­házzal mint intézménnyel szem­ben az egyházat mint a hivők kö­zösségét hangsúlyozza. Kéri Adóm képzőművésszel be­szélget el Beke László művészet- történész, keresve a műveiben rejlő gondolati hátteret. Az egy­házművészetről is kérdezi a fiatal evangélikus művészt, akinek több alkotását láthatjuk a lapban. Reisinger János irodalomtörté­nész a nálunk még kevéssé is­mert Simone Weil-t mutatja be, aki áldozatos sorsával, mély gon­dolataival és a Krisztus-követés vállalásával olyan szellemi em­berre gyakorolt maradandó ha­tást, mint Pilinszky János költő. A szerző fordításában tükörcsere­peket láthatunk Simone Weil lel­kivilágából. A folyóirat válogatást közöl, im­már második alkalommal, Szalat- nai Rezső írói örökségéből, a Nemzet és emlékezet című, fiók­jában nyomdakész állapotban ta­lált könyvkéziratából, amelyet leánya bocsátott a folyóirat ren­delkezésére. Andorka Rudolf szo­ciológus „Népesedési gondok Ma­gyarországon” cím alatt adatokat és megállapításokat közöl a szak­irodalómból, s ehhez kapcsolódik Veöreös Imre teológiai hozzáfűzé- se. Albrechtné Erdei Klára iroda­lomtörténész a reformáció száza­dának francia meditációiról ír, s fordításában Béza meditációját adja a hatodik zsoltárról. Bilibok Péterné főiskolai tanár „Öröksé­günk — a szarvasi evangélikus pedagógusképzés” címen foglalja össze kutatását. Szőnyi Etelka ta­nár egy XVI. századi egyházi ének költőjének felderítését és a kórra jellemző pályafutását tárja az ol­vasók elé. Folytatódnak a vála­szok a folyóirat körkérdésére: Keresztyén életvitel ma. A szám szépirodalkní anyagát Jánosy István verse és Dér Endre novellája fémjelzi. A Kultúrális Figyelőben ifj. Fabiny Tibor egyetemi tanársegéd T. S. Eliot magyar esszégyűjteményét mél­tatja. Szigeti Jenő, a szabadegy­házak lelkészképző intézetének igazgatója az erdélyi szombato­sokról szóló, Kolozsváron megje­lent könyvet Ismerteti. Fényszóró cím alatt glosszákat olvashatunk Sulyok Imre zeneszerző, kutató. Bozóky Éva újságíró, Takácsné Kovácsházi Zelma lelkész tollá­ból. Walkó György Faust-könyvé- nek Lutherral kapcsolatos téves megállapításaira Veöreös Imre reflektál. A külföldi egyházi saj­tóból Reuss András lelkész a vi­lágvallások moszkvai békekonfe­renciájának visszhangját ismer­teti. A folyóirat lapjain Hafen- scher Károly lelkész fordításában rövid imádságokat találunk „Imádkozzunk együtt Lutherral!” összetartó fonálon. A számot an­gol és német nyelvű rezümé, va­lamint mindkét idegen nyelven teljes tartalomjegyzék zárja. A folyóiratnak ez a legújabb száma is folytatja a szerkesztői programot: minél szélesebb körű és mélyebb kitekintés gyakorlását. Ennek során nagyobb gondolati erőfeszítést kívánó és könnyen érthető cikkek váltogatják egy­mást. De az a meggyőződésünk, hogy az érdeklődő olvasók meg­találják benne a nekik különösen fontos, hozzájuk szóló írásokat. (Űj megrendeléseket elfogad a ki- adóhivatal: 1088 Budapest, Pus­kin u. 12. Az előfizetési ára évi 110.— Ft.) Táli®r Járás Felújították a nagyalásonyi templomot A REGGELI IGE: „Táborba szállók majd házam védelmére” (Zak 9, 8). — Jó útravaló gyüle­kezetünk küldötteinek, akik a Szomszédos Veszprémi Egyház­megyébe indulunk az újjáépített nagyalásonyi templom átadásának ünnepére. Könnyű ködök puha, ezüst fátyla lebeg előttünk az úton és kétoldalt a szántók, rétek, er­dők felett. Amint Pápa városát elhagyjuk, feltisztul a köd és aranynap sugárzó aranyzuhataga omlik az előttünk kitáruló som- lóvidéki tájra. Ilyen pompás na­pot bizonyosan nem hagyott ki az egykori legendáshírű pápai várkapitány, a törökverő Beren- hidai Huszár Péter, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy tábort járjon háza-vára körül. A várból kirajzott huszárjai élén beszáguldottá a messze környé­ket, hogy megtisztítsa a lakossá­got fosztogató martalócoktól, akikkel szemben — még ha túl­erőben voltak is — mindig fel­vette a harcot és győzött. Külön gondja lehetett Nagyalásony vé­delmére, hiszen az ő birtoka volt. A századforduló kitűnő történész-írója Takáts Sándor Írja: „Ez évben vásárolta meg Huszár Péter ... Thomay Kata­lin veszprémi jószágát, Podárt és Nagy Alasson-t.” Akkor — 1593-ban — már létezett a nagy­alásonyi evangélikus gyülekezet. MEGÉRKEZÜNK. Sokan jöt­tek vidékről, akik együtt akar­nak örvendezni a temploma megújításáért erőn felüli áldoza­tot hozó alásonyi gyülekezettel és látni, hallani szeretnék az északi egyházkerület űj püspö­két, dr. Nagy Gyulát. A templomajtóban gyermekek alkalmi verssel és szegfűcsok­rokkal köszöntik a templom új­ra szentelésére érkezett püspö­köt és Síkos Lajos esperest (Nagyalásony szülöttjét). Amint a püspök átlépi a templom kü­szöbét, feldübörögnek az Erős vár erőtől áradó akkordjai... ZSÚFOLÁSIG TELT TEMP­LOMBAN olvassa fel a püspök beszédének textusát: „Ekkor mé­rővesszőt adtak a kezembe, amely bírói pálcához volt ha­sonló, és ez a szó hangzott: kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és a benne imádkozókat” (Jel 11,1). Templomavató beszédében az igehirdető arról szólt, hogy az egyház, Isten népe újra és újra megmérettetik, Isten ítélete alatt áll. Tapasztalhattuk ezt mi is. Az egyház Ura megmért, megítélt bennünket, de nem ítélt el. Az ítélet terhét Jézus Krisztus­ra vetette és őérette felmen­tést, bűnbocsánatot hirdet szá­munkra. A templom elsőren­den a bűnbocsánat, a bűnöktől való megtisztulás helye. Erről nem feledkezhetünk meg soha, még a mostani örömünnepen sem, amikor a kívül-belül meg­újult templom lenyűgöző szépsé­gének látványa elterelhetné fi­gyelmünket a lényegről. Az is­tentisztelet nem érhet véget a templomajtóban; folytatódnia kell a hétköznapok istentisztele­tében: a bűnbocsánatot nyert, bűntől megtisztult emberek éle­tében, munkájában, családjában, a-községben és a társadalomban, A KÖZGYŰLÉSEN ELHANG­ZOTT KÖSZÖNTÉSEK SORÁN sokan üdvözölték a Sághy And­rás lelkész pásztorolta nagyalá­sonyi gyülekezetét, amely — élén a presbitériummal — példamu­tatóan nagy áldozatot hozott ősi templomának felújítására. Az építkezés kiadásaiból 560 000 Ft- ot a 321 lelket számláló gyüleke­zet tagjai adták össze. De nélkü­lözhetetlen nagy segítséget nyúj­tott a . többféle közegyházi se­gély. Annyi bzonyos, a kislétszámú nagyalásonyi gyülekezet Nagy Alasson egykori tulajdonosához méltó „huszárbravúrt” hajtott végre. Táborba szállt önmagával szemben, a túlerőben levő kis­hitűség ellen és három évig tartó kemény tusában fényes győzel­met aratott. Igazolta ezzel Ber- zsenyink meggyőződését: — Nem sokáig, hanem Lélek s a világot égető kérdésekben. Sághy Jenő Repülőút az éjszakában Éjszaka. Átrepülünk tartományok felett, falvak, varosok felett. Űjra meg újra féltűnnek lent a lámpasorok, mint fényjelek. Azokra figyelek. Melyik város lehet? Mind ismeretlen. De aki őrködik felettük és felettem, tudja a város nevét, ismeri minden lakóját, mindegyikük könnyét, mosolyát, gondját, fájdalmát, örömét. Előle nem takar el a sötét. Ránkragyog Jézus Krisztusban szerető szeme világa. Neki mindenki ismerős, mindenki drága. S míg ismeretlen falvak, városok távol lámpasorait figyelem, új éneket zendít szivemben ez a csoda... ez a kegyelem. Túrmezei Erzsébet Könnyű le: terében szó a mi problé: ügy! Hiszen gyülekezetne! igehallgatók é: lyebben és ala A KORINTH1 TA; s azt kell kadt. Több párt vezetőnek tart tebbnek tartott párt, ApOllos-párt,^ latéval ír a gyülek hanem a gyülekezet" Hiszen régen nem af_ Pálnak, hanem arról, Krisztus helyett embe tőkben is, bizakodik, szemben magunkat! Vagy talán annyira isméi’ pártoskodás? Vagy annyira biztosak vagyunk zeteinkben nincs szeretetlen ítélkezés a lelkész munkájával, nősképpen igehirdetői szolgálatával kapcsolatosan? Most nem vart szó, hogy a ielkészi szolgálatot mindig hibátlanul végeznénk, igehirdetői szolgálatunk mindig a lehető legjobb lenne; ez nem így van. De Isten igéje ma a gyülekezetei kérdezi meg, hogyan látják az igehirdetők szolgálatát, mit várnak tőlük, mennyire állnak mellettük segítő szeretettel, értük mondott imádsággal! AZ IGEHIRDETÖI SZOLGÁLAT SÜLYA ÉS TEKINTÉLYE AB­BAN AZ ÉRTÉKBEN VAN, amelyet az egyház ura rá bízott! Ezt az értéket Pál Isten titkának nevezi. Mi ez a titok? — A keresztfa titka ez. Az apostol az erről szóló beszédben látja szolgálata szívét és lé­nyegét. A megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus titkát hordozza és magyarázza, „beszéli ki” az igehirdető. ítélet a bűnön, de kegye­lem a bűnösnek! Milyen súly erről szólni, ennek a szolgálatnak fele­lősségét hordozni egyedül nem is lehet. Az igehirdetőktől ezt Vár­juk-e, ezt igényeljük-e. Nem nagy a kisértés, hogy bárcsak a mi szánk íze szerint szóljon, aki szól? Pedig akkor nem árad „a2 élet illata az igehirdetésből" (759. ének 3. v.). Ez a mi vagyonunk, kin­csünk; cserépedényekben: ránk emberekre bízva, de mégis kincs! Mást mit is adhatnánk? Ismerjük a Sánta meggyógyításának törté­netét (Ap Csel 3. fej.). Amink van, mi is azt akarjuk adni: a megfe­szített és feltámadott Jézus Krisztusról szóló örömhírt, az Ö gyógyí­tó, bűnnél, halálnál erősebb szeretetének hírét, életet rendező irgal­masságának hírét. Ezt várja-e tőlünk a gyülekezet, ezt Várják-e az igehallgatók; mert nekünk nincsen másunk! De amink van, azt Szír vesen, lelkesen adjuk, hogy tündökölhessen a „keresztfa titka” mi­nél több testvérünk szolgáló, önfeláldozó Jézust követő tanítványi életében! ENNEK A HÍRNEK VAGYUNK A SÁFÁRAI, igehirdetők, de ige­hallgatók is! Ezt a szolgálatot egyedül elvégezni lehetetlen. Hárman kellenek hozzá! Mindenek előtt Ö, aki egyházára, apostolokra, refor­mátorokra, régi és mai igehírdetőkre rábízta ezt a csodálatos titkot! Hisszük, ö itt van, ma is küld és ma is hív. Az Ö hívó-küldő munká­ját látjuk teológusainkban valóra válni. Az ö munkáját érezzük szol­gálatunkat végző lelkészek, mi is. ö az, aki megteremti a másik szük­ségeset: az igehirdetőt. Dolgozik, munkálkodik ma is. Segítségünkre jön. Luther Márton sekrestyeimádsága tanítja ma is imádkozni az igehirdetőket: „Én ugyan készségesen állítom szolgálatodba szívemet és számat, ... csak el ne hagyj, mert ha magamra maradok, hamaro­san elrontok mindent.” Bárcsak bekapcsolódna a munkatársi közös­ség harmadik tagja, az igehallgató gyülekezet is ebbe a szolgálatba: igehlrdetőkért és igehirdetésért mondott imádságával, az Isten mai üzenete iránti vágyakozásával segítheti az igehirdetés „sikerét”. VILÁGOS PÁL SZAVAIBÓL, HOGY AZ IGEHIRDETÖI SZOL­GALAT MEGÍTÉLÉSE Isten kezében van! Pál szavaiban nem gőg, hanem segítséget kérő és helyreigazító szeretet van. A gyülekezet, a maga életével mérlegre állítja az igehirdetői szolgálatot, de az ítéle­tet Isten mondja majd; igehirdetőről és hallgatóról. Ez csak növeli a felelősségünket. Ez az ádventi vasárnap most erről való számadá­sunkra figyelmeztet bennünket. Az igehallgató gyülekezet felelős segítségét kérjük, amikor Szolgá­latunk szép titkáról szólunk: szolgálatunk méltósága és szépsége ab­ban van, hogy az evangéliumot bízta ránk Urunk. Ez a munka gyö­nyörűséges; terhes csak akkor lenne, ha egyedül kellene végeznünk. De tudjuk, velünk a Megbízó, Jézus Krisztus és imádkozik értünk az igehallgató gyülekezet. Ittzés János Imád kozzunk! Űr Isten, mennyel Atyánk! Hálát adunk Igédért, amely országod­ba hív minket, és követeidért, akik akaratod titkát hirdetik nekünk. Világosíts meg Szentlcikeddel, hogy megértsük hívásodat követeid szavából. Rázz fel minket az eljövendő ítélet hírével, hogy hozzád tér­jünk, és képmulatás nélkül szolgáljunk neked, az Űr Jézus Krisztus által. Amen. BRAZIL EVANGÉLIKUSOK A FÖLDREFORMÉRT Egy megvalósítandó földre­form érdekében fáradozik a bra­zíliai evangélikus egyház. Ernes­to Kunért egyházelnök (püspök) kijelentése szérint, az evangéli­kus egyház a maga háttérbe szo­rultságát leküzdve, most a ró­mai katolikus egyházzal együtt erőteljesebben kívánja kivenni részét a társadalmi felelősség gyakorlásából. Kunnert egyház­elnök adatai szerint a mintegy nyolcszázezer lelket számláló egyházának fele kisparaszt és ezért a brazil mezőgazdasági be­rendezettség miatt szegényes kö­rülmények között él akkor, ami­kor a bankok hatalmas földte­rületeket Vásárolnak fel s hagy­nak parlagon. A kisebbségi egy­ház, amely az egykori német bevándorlók utódai mellett, egy­re nagyobb számú, más népcso­portok tagjait foglalja magába, az 1982—83-as egyházi év főté­májául az „Az Istené a Föld, a szántóföld pedig mindenkié” mottót választotta.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom