Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-22 / 34. szám

Egy újfajta testvéri kapcsolat Templomaink A bakonycsernyei templom A Zempléni-hegység nyugati lejtőin, a kanyargó Hernád-völ- gyében fekszik Abaújszántó. Va­lamikor járási székhely is volt itt és fürdőjével vonzotta a környék kirándulóit, pihenést kereső em­bereket. Ma kissé csendesebb köz­ség, a járási székhely Encsre köl­tözött. Ebben a községben is él­nek evangélikus testvéreink, akik nagy elhatározást tettek: ha ke­vesen vannak is, nem hagyják műemlék jellegű templomukat to­vább romlani. Elindultak a temp­lomtatarozás nem könnyű útján. ABAÚJSZÁNTÓ valamikor Czekeháza, vagy más írásmóddal Csekeháza filiája volt. Czekeháza artikuláris gyülekezet volt jó két­száz évvel ezelőtt, önálló gyüle­kezetté 1799-ben lettek a szán- tóiak. Ekkor épült templomuk is, melyet most helyre akarnak állí­tani. Czekeháza ma már nem ta­lálható a térképen, bizonyára el­pusztult a temploma is, mert a harangot onnan a szántói temp­lomba hozták át, hogy szolgáljon tovább hangjával az anyagyüle- kezetté lett filiában. AKIK MOSTANÁBAN TEMP­LOMOT RENOVÁLNAK, tudják, hogy nem könnyű munkára ké­szülnek, „menet közben” sok aka­dállyal kell megküzdeni. Nem könnyű mestert találni, aki elvég­zi a munkát —, de ha a gyüleke­zet felügyelője éppen kőműves mester, építész, akkor már vették is az első akadályt. Azután össze kell gyűjteni az anyagiakat. Kis gyülekezet nem képes az egész egyház segítése nélkül rendbe­hozni épületeit. A kérés meghall- gattatásra talált, tetemes közegy­házi segítséggel foghatnak hozzá a munkához. Azaz csak fogtak volna. De „menet közben” derült ki, hogy a templomba nincs be­vezetve a villanyáram. Valamikor volt valamilyen helyi áramfor­rásból csekély fény, de elavult a hálózat is nem is kapcsolható rá a mai hálózatra. Már pedig vil­lany kell ma már a munkagépek­hez, kell a fény a templomba, mert nem vakoskodhat benne a gyülekezet, azután tovább is kell gondolkozni — kell a harangok motorjának és az orgona fújtató motorjának meghajtására is. De erre azután már végleg nem fu­totta sem a saját erőből, sem a közegyházi segítségből. ENNÉL A PONTNÁL KEZDŐ­DÖTT EGY ÚJFAJTA KAPCSO­LAT KIALAKULÁSA. Egy be­szélgetés alkalmával jutott el a hír a Bács-Kiskun Egyházmegye elnökségéhez. Az abaújszántóiak- nak eddig soha semmiféle kap­csolatuk nem volt a Bács-Kiskun Egyházmegyével. De ha ekkora a szükség, oda Isten kirendelheti a segítséget a távoli testvéreken ke­resztül is. Az egyházmegye pres­bitériuma ülésén elhatározta, hogy egyszeri segítés formájában beve­zetteti a villanyáramot a szántói templomba. A tavaszi Gyülekezeti Segély gyűjtéselindításánál min­den gyülekezetben tudatosították, hogy most egy kissé többet ad­junk, mert a saját, egyházmegyei szükségleten túl arról is gondos­kodunk, hogy egy zempléni köz­ség templomában kigyulladjon a fény. És eredményes volt a gyűj­tés. Minden eddigit felülmúlt az egyházmegyei Gyülekezeti Segély ez évi zárszámadása. Az elosztás­nál 15 000,— Ft jutott a szántói templom villamosítására. S mi­vel közben kitudódott hogy a munkálatok 20 000,— Ft-ba ke­rülnek, az egyházmegye nagyobb gyülekezetei vállalták, hogy egy alkalmi offertóriummal megtold­ják, kiegészítik az egyházmegye adományát 20 000,— Ft-ra. Le­gyen a testvéri segítés teljes, in­dulhasson a renoválás munkája, legyen újra szép és ékes a szán­tói templom. AZ EGYHÁZMEGYE ADOMÁ­NYÁT Tóth-Szöllős Mihály espe­res vitte el a gyülekezetnek. Jú­lius 25-én. éppen az aratási hála­adás alkalmával adta át a gyüle­kezet vezetőinek. Az ünnep tex­tusa, Lk 12, 13—21 alapján mon­dott igehirdetésében szólt arról, hogy Isten az anyagi javakból nemcsak annyit ad. ami nekünk elég, hanem másokét is elhelyezi nálunk. Erre alapozzuk a Gyüle­kezeti Segély munkáját, szolgá­latát és ennek felismerése és gyü­mölcse ez a testvéri segítség is. Istennek adunk hálát, hogy ad­hatunk abból amit Tőle kaptunk, hogy megismerhetjük: „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Ap- Csel 20. 35). AZ A REMÉNYSÉGÜNK, hogv ez a találkozás ezután is összefűzi majd e két közösséget, nemcsak a gondokban, de az örömökben is. Egyházunk Gyülekezeti Segélv szolgálata — mely már eddig is sok nehéz gondot tudott enyhíteni —. ezzel az úi fajta kapcsolattal talán újabb lehetőségek, testvéri megsegítések, egymásra figyelés és egymás terhének hordozása irányába terelheti gyülekezetek és egyházmegyék szeretetszolgálatát. T. Sz. M. A GYÜLEKEZETBEN AZ A SZÓLÁS JÁRJA a templommal kapcsolatban: ha őseink felépí­tették nagy áldozattal, nekünk kötelességünk fenntartani. Ezért bármiről legyen is szó: elkorhadt gerendák cseréjéről, a padok javí­tásáról, törött palák pótlásáról vagy harangvillamosításról, sokan és szívesen segítenek. Ismét sokan adományokat hoznak kérés nél­kül is, esetenként szabadkozva, mint akik már csak így tudnak segíteni. Egy épület csupán, de vé­dő oltalommal fogta körül min­dig az igehallgató gyülekezetei, és az érte hozott áldozatok munkál­ják az összefogást, az egységet is. Beleépült az ősök egyházszere- tete. Néhány év múlva lesz két­száz éves, 1786. májusában, Ro- gate vasárnapján szentelték fel. Építését a Türelmi Rendelet tet­te lehetővé. Helyén korábban is volt istenháza, de csak fából épül­hetett, sövény oldalakkal, fala te­hát sárral tapasztott vesszőfona­dék volt. Meglétéről vármegyei közgyűlések jegyzőkönyvei is ta­núskodnak. Őseinknek is a vár­megyétől kellett engedélyt kérni­ük, ha roskatag állapotba került imaházukat javítani akarták, vagy a megromlott haranglábat kicse­rélni. Ilyenkor járási főszolgabíró vigyázta, hogy a rendeietekben előírt mértékeket ne lépjék túl. Pedig ez az egyszerű hajlék egyre kevésbé volt képes befogadni a megnövekedett gyülekezetei. A Türelmi Rendelet után végre kér­vényezhették a megfelelő nagysá­gú kőtemplom építését. Országos egyházi levéltárunk őrzi a magyar királyi helytartótanács, 1783-ban keltezett latin nyelvű rendeletét a templomépítés engedélyezéséről. Ebben az is olvasható, hogy a gyülekezetnek rendelkezésére áll a megszabott nagyságú telek, az uradalom részéről biztosítva van a templom építéséhez szükséges anyag, a gyülekezet részéről pe­dig elegendő készpénz, mesterem­berek, ingyen munka. AZ ÉPÍTKEZÉS MÉGSEM VOLT ZÖKKENŐMENTES. A csernyeiek kénytelenek voltak pa­naszaikkal gyenesen a királyhoz fordulni. A Bécsbe küldött német nyelvű kérvény ma az Országos Levéltárban található. Ebben el­panaszolják sérelmüket, ami föl­desuruk részéről érte őket: „Mivel pedig mi evangélikus község va­gyunk, a legfőbb türelmi rende­let számunkra lehetővé tette egy istenháza építésének engedélyezé­sét. A vármegye és a jószágigaz­gató megkapta az engedélyt, mi pedig az uraságnak a kőért és egyéb anyagokért már 600 napot leszolgáltunk, éppen belefogtunk építkezni, mikor jött Zichy István gróf, mindjárt leállította az épít­kezést, lezavarta a kőműveseket az állásokról, botütésekkel bán­talmazta a jegyzőt, azután a tör­vénybírót ütlegelte olyan dühvei, hogy a botja eltörött, elvette az ott álló hajdú botját, elverte a lá­ba szárától a melléig úgy, hogy az összeesett, azután dühében az ott állók ellen fordult, végül két ökör ellen, melyek a torlódás mi- ott ott megállották. Úgy tudjuk, a törvénybíró nem javul .és telje­sen alkalmatlan a mezei munká­ra, és nem képes kenyerét megke­resni. Végül kényszerültünk az uraságnak, a földesurunknak 800 napi munkát megígérni, hogy építhessünk, követelik 300 nap le- szolgálását...” Hosszú eljárás kezdődött el. A vzisgálatok fényt derítettek az ügy hátterére is. A földesúr kap­zsisága többet akart, mint ami­ben megegyeztek: az anyagokért a 800 kézi napszám helyett 1500 igás robotot. De ez már elviselhe­tetlen teher lett volna, ami ellen tiltakoztak a gyülekezet tagjai. Viszont jobbágyok voltak, s érve­ikre bot volt a felelet. Végül is a vármegye és a földesúr nem mert újjat húzni a királyi kancelláriá­val, és a templom építése folyta­tódhatott tovább. A törvénybíró talán egész életére nyomorék ma­radt, s nagy áldozatokat hozva dolgoztak nemcsak az épületen, hanem az épületért is. Nem túl­zás az iménti mondat tehát: a templomba beleépült munkájuk mellett az ősök egyházszeretete is. Ez a szeretet később is, több­ször is bizonyítást nyert. Az alig nyegyedszázados templomot 1810. január 10-én földrengés rázta meg. A szakirodalomban móri földrengésnek nevezett termé­szeti csapás Bakonycsernyén okozta a legtöbb kárt a környék falvai közül, itt egyetlen ép ház sem maradt. „A templomot úgy megrepedeztette, hogy Skrabák Pálné pajtájába az istentisztelet­hez járni, a harangokat a torony­ból leszedni kénytelenítettünk” — írja a pusztulásról a gyülekezet akkori lelkésze. A hivatalos becs­lések 6000 forint kárt állapítot­tak meg, ismét kellett építeni. ÚJABB 50 ÉV MÚLVA, 1862. augusztus 16-án tűzvész pusztí­tott a faluban. Esperesi körlevél hívta fel az egyházmegye gyüle­kezeteit a csernyei gyülekezet megsegítésére: „Szép, nagyszerű temploma, rézzel fedett díszes tor­nya, harangjai, csinos oltára, ti­zenhat változatú orgonája, pap­laka, iskolája, tanítóháza pusztí­tó tűzvésznek estek szánalmas martalékául . .. Ahol oly szent áhí­tattal dicsérte a buzgó nép Istent, ott most gyászos rom és pusztulás van, zsarátnok és siralom helyéré temettetve a szent hely!.,. Lel­késztársunk nagy nehezen csak az anyakönyveket tudta megmen­teni. S a maga részére még csak viselő ruhát sem ...” A baj való­ban nagy volt, hiszen fedél is kellett több, mint száz család fe­je fölé. A gyülekezet tagjai is el­indultak segítséget keresni. Ha­tósági bizonyítványokkal járták az országot önkéntes adományo­kért. Csabditól Györkig, Dunaegy- házától Békéscsabáig, Komárom­tól Pécsig sok száz név és gyüle­kezet szerepel a máig őrzött gyűj­tőíveken. Az újra felépült templomba, ma már külön mű­emlék orgonájába, tetőzetébe és padjaiba beleépült sok-sok segítő testvér 10-20 krajcárja éppen úgy, mint a sárszentlőrinci egyháznak „a csapás nagyságához mérve, testvéri szeretetből adományo­zott” 20 forintja is. Az ősök mel­lett nektek is köszönjük templo­munkat, távoli, ma már porladó testvérek. A BAKONYCSERNYEI TEMP­LOM a műemlékek listáján is sze­repel, falunk egyetlen védett épü­lete. Mivel a barokk stílus ma­gyarországi másodvirágzása ide­jén épült, egyike a magyar vidé­kekre annyira jellemző falusi ba­rokk templomoknak. Egy épület csupán? Ha ezt látjuk benne, ak­kor is értékes, megbecsülésre méltó, amelyiknek jelentősége túlnő a templomot használó kö­zösség érdekein. Nekünk azonban megszentelt hely is, ahol Isten ke­res, s otthon, ahova mindig haza­mehetünk. Zászkaliczky Péter AZ ÉURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS VB ÜLÉSE Az Európai ökumenikus Ifjúsá- tart Helsinkiben. Az ülésen részt- gi Tanács Végrehajtó Bizottsága vesz dr. Görög Tibor, az Ifjúsági szeptember 8—13. között ülést Tanács alelnöke. Katonáné Soltész Mária Házasság9 család, válás — és a jog EL LEHET- E KÉPZELNI egy társa­dalmat — családok nélkül? Egy társa­dalmat, mely csupán egyénekből áll, aki­ket a munkahelyek vagy a munkaképte­leneket ellátó intézmények kötnek csu­pán — lazán — egymáshoz? Akik part­nereiket cserélgetik, gyermekeiket inté­zetekben neveltetik, és soha sem tudják meg mit jelent: tartozni valakihez? „Hosszú az út lélektől lélekig” — akik sohasem járják be azt a hosszú utat? El­képzelni éppen lehet. Korunk annyi rém­képe közé ez is befér. De nagyon való­színű, hogy a közösségre született emberi lény ezt az állapotot kevésbé bírná ki, mint az atomfelhőt. Pedig a fejlett ipari országok válási epidémiája ezt a rémképet engedi föl­sejteni. Az USA-ban és Svédországban például a házaságok fele bomlik fel, kö­vetkezésképp gyakori a házasság nélküli együttélés, és vészesen sokasodik az ún. „egyszemélyes házastárs” jelensége a még életük delén levők körében is. Ám az ur- banizált életmód; a házas felek különféle helyeken végzett munkája; a .kiscsalád” általánossá válása és törékenysége; a nagy földrajzi, társadalmi távolságokból ösze- kerülő fiatalok gyakran meggondolatlan házaságkötése; a hajszolt életmóddal együttjáró türelmetlenség és még sok más tényező kisebb-nagyobb mértékben hasonló tüneteket produkál az ipari civi­lizáció országaiban. Bizonyosfokú kivétel csak a hitükhöz erősen ragaszkodó né­pek jelentenek (lengyelek, hollandok), ami arra mutat, hogy a szeretet, türelem, áldozatkészség, önzetlenség nem elavult fogalmak, ellenkezőleg: immunizáló té­nyezők a körülmények szorításában is. Hazánk — bár nem tartozik az ipari országok legelsői közé —, a családbomlás terén a világstatisztika negyedik helyén áll évek óta. Száz házaságkötésre harminc válás esik, a gyermekek 30%-a válási árva, és vagy egyszülős családban él vagy valamelyik szülő új házastársával. A sta­tisztikát még rontják a válás nélküli kü­lönélések, melyeknek számát nem ismer­jük. Ha ehhez még figyelembe vesszük, hogy a bíróságokra beadott keresetek 40%-a nem kerül tárgyalásra (mert a fe­lek kibékültek, hiszen a bírák mindent megtesznek ennek érdekében), akkor szinte alig marad a járvány fertőzetétől érintetlen család. A következmények közismertek. A vá­lási árvák labilis lelkiállapota, az őket másoknál jobban fenyegető züllés veszé­lye; a tapasztalat, hogy gyakran és köny- nyen követik szülőik példáját, noha azo­kat a magány réme fenyegeti, a mind­ezek mögött fölrémlő alkohol, s a végső menedék oly kézenfekvőnek látszó ön- gyilkosság. A magánélet érzelmi hullámzásaiban, küzdelmeiben, a napi drámákban vajon milyen felelősséggel lehet gyermeket ne­velni, munkát végezni vagy éppen — hi­vatást betölteni?! AKI KORUNK „NÉPBETEGSÉGÉT”, a családbomlást szeretné gyógyítani vagy legalább terjedését akadályozni, kitűnő „kisenciklopédiát” kap kézhez Katonáné Soltész Mária: Házasság, család, válás — és a jog c. könyvével. A szerző két évti­zed bírói gyakorlatának tapasztalatait foglalja össze, amikor a válások okairól, az alkoholizmusról, a gyermekek jogairól és az értük folytatott harcokról szól; de tudós kutató is, aki a házassági jog fej­lődésének történelmi útját és legújabb tendenciáit figyeli Franciaország, Svéd­ország és az USA jogalkotásában. A fej­lett kapitalista államok az egyéniség tisz­teletének ürügyén szabadon hagyják egy­mással viaskodni állampolgáraikat, hadd érezzék a magánélet szférájában teljesen szabadnak magukat, ha már a monopol­kapitalizmus minden egyébb területén le- nyesi szárnyaikat. Legkevésbé a francia jogrendszer „semleges”, leginkább az az USÁ-é, ott egyszerűen magánszerződés­nek tekintik a házaságot. Soltész Mária hangsúlyozza, hogy a gaz­dasági, szociológiai okok mellett maguk, a válást nagyon könnyűvé tevő törvények is elősegítik a nem kívánt folyamat ter­jedését, mert ha nagyon simán el lehet válni, a házasságkötés is kevesebb meg­fontolásai történik. Sőt a válás „divattá” is lehet: megfigyelték, hogy egy-egy mun­kahelyen mint bukkant föl sűrű sokaság­ban, ha elkezdte valaki. (Különös, de az öngyilkosságnak is van ilyen buzgó hatá­sa, ha egy közösségben „példát ad” vala­ki, rendszerint akadnak követői.) A bírónő előszavában igen rokonszen­vesen mutatkozik be: „Nem éreztem kö­telezőnek korunk legújabb eszmeáradatai­nak követését (hacsak a kritikus fegyve­rével nem). Nem kötöttek tudományos előítéletek, hipotézisek, teorémák. S mi­vel bíró vagyok, akit ’hivatásbeli’ árta­lomként’ belső meggyőződés irányít — nem féltem attól, hogy igaznak tartott tételt kimondva konzervatívnak látszha­tok; ellenkezőleg; tapasztalatom ugyanis az, hogy a „modernség” elve dogmává merevedhet, mely társadalmilag elvisel­hetetlen folyamatokat konzervál.” Bölcs, emberséges bíró szól hozánk a könyv lapjairól, miközben módszeres ala­possággal járja körül témáját. Etikus gon­dolkodása vonzóvá teszi, mert ha más szavakkal is, de ő is az egymást türelem­mel elhordozó szeretetre kívánja inteni az embereket. Mi legfeljebb annyit te­szünk még ehhez az elgondolkoztató könyvhöz, tanúlságképpen: hogy „aki el­veszti a maga életét, elnyeri azt” — vagy­is csak az áldozatkész, önzetlen szeretet teremt boldogságot, míg önzés és uralom­vágy csakis robbanáshoz vezethet. A gyermekek pedig a szülői példa nyomán formálják életüket (még ha mindent el­lenkezőképpen akarnak tenni, akkor sem függetlenek ától, mert annak az ellenke­zőjét akarják). Az elkapatott, önzővé ne­velt és végül sorsára hagyott gyermek míg hálás és hűséges az lesz, aki a szere­tet és önzés mintáit kapta életreszóló ajándékul. Bozóky Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom