Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-22 / 34. szám
Egy újfajta testvéri kapcsolat Templomaink A bakonycsernyei templom A Zempléni-hegység nyugati lejtőin, a kanyargó Hernád-völ- gyében fekszik Abaújszántó. Valamikor járási székhely is volt itt és fürdőjével vonzotta a környék kirándulóit, pihenést kereső embereket. Ma kissé csendesebb község, a járási székhely Encsre költözött. Ebben a községben is élnek evangélikus testvéreink, akik nagy elhatározást tettek: ha kevesen vannak is, nem hagyják műemlék jellegű templomukat tovább romlani. Elindultak a templomtatarozás nem könnyű útján. ABAÚJSZÁNTÓ valamikor Czekeháza, vagy más írásmóddal Csekeháza filiája volt. Czekeháza artikuláris gyülekezet volt jó kétszáz évvel ezelőtt, önálló gyülekezetté 1799-ben lettek a szán- tóiak. Ekkor épült templomuk is, melyet most helyre akarnak állítani. Czekeháza ma már nem található a térképen, bizonyára elpusztult a temploma is, mert a harangot onnan a szántói templomba hozták át, hogy szolgáljon tovább hangjával az anyagyüle- kezetté lett filiában. AKIK MOSTANÁBAN TEMPLOMOT RENOVÁLNAK, tudják, hogy nem könnyű munkára készülnek, „menet közben” sok akadállyal kell megküzdeni. Nem könnyű mestert találni, aki elvégzi a munkát —, de ha a gyülekezet felügyelője éppen kőműves mester, építész, akkor már vették is az első akadályt. Azután össze kell gyűjteni az anyagiakat. Kis gyülekezet nem képes az egész egyház segítése nélkül rendbehozni épületeit. A kérés meghall- gattatásra talált, tetemes közegyházi segítséggel foghatnak hozzá a munkához. Azaz csak fogtak volna. De „menet közben” derült ki, hogy a templomba nincs bevezetve a villanyáram. Valamikor volt valamilyen helyi áramforrásból csekély fény, de elavult a hálózat is nem is kapcsolható rá a mai hálózatra. Már pedig villany kell ma már a munkagépekhez, kell a fény a templomba, mert nem vakoskodhat benne a gyülekezet, azután tovább is kell gondolkozni — kell a harangok motorjának és az orgona fújtató motorjának meghajtására is. De erre azután már végleg nem futotta sem a saját erőből, sem a közegyházi segítségből. ENNÉL A PONTNÁL KEZDŐDÖTT EGY ÚJFAJTA KAPCSOLAT KIALAKULÁSA. Egy beszélgetés alkalmával jutott el a hír a Bács-Kiskun Egyházmegye elnökségéhez. Az abaújszántóiak- nak eddig soha semmiféle kapcsolatuk nem volt a Bács-Kiskun Egyházmegyével. De ha ekkora a szükség, oda Isten kirendelheti a segítséget a távoli testvéreken keresztül is. Az egyházmegye presbitériuma ülésén elhatározta, hogy egyszeri segítés formájában bevezetteti a villanyáramot a szántói templomba. A tavaszi Gyülekezeti Segély gyűjtéselindításánál minden gyülekezetben tudatosították, hogy most egy kissé többet adjunk, mert a saját, egyházmegyei szükségleten túl arról is gondoskodunk, hogy egy zempléni község templomában kigyulladjon a fény. És eredményes volt a gyűjtés. Minden eddigit felülmúlt az egyházmegyei Gyülekezeti Segély ez évi zárszámadása. Az elosztásnál 15 000,— Ft jutott a szántói templom villamosítására. S mivel közben kitudódott hogy a munkálatok 20 000,— Ft-ba kerülnek, az egyházmegye nagyobb gyülekezetei vállalták, hogy egy alkalmi offertóriummal megtoldják, kiegészítik az egyházmegye adományát 20 000,— Ft-ra. Legyen a testvéri segítés teljes, indulhasson a renoválás munkája, legyen újra szép és ékes a szántói templom. AZ EGYHÁZMEGYE ADOMÁNYÁT Tóth-Szöllős Mihály esperes vitte el a gyülekezetnek. Július 25-én. éppen az aratási hálaadás alkalmával adta át a gyülekezet vezetőinek. Az ünnep textusa, Lk 12, 13—21 alapján mondott igehirdetésében szólt arról, hogy Isten az anyagi javakból nemcsak annyit ad. ami nekünk elég, hanem másokét is elhelyezi nálunk. Erre alapozzuk a Gyülekezeti Segély munkáját, szolgálatát és ennek felismerése és gyümölcse ez a testvéri segítség is. Istennek adunk hálát, hogy adhatunk abból amit Tőle kaptunk, hogy megismerhetjük: „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Ap- Csel 20. 35). AZ A REMÉNYSÉGÜNK, hogv ez a találkozás ezután is összefűzi majd e két közösséget, nemcsak a gondokban, de az örömökben is. Egyházunk Gyülekezeti Segélv szolgálata — mely már eddig is sok nehéz gondot tudott enyhíteni —. ezzel az úi fajta kapcsolattal talán újabb lehetőségek, testvéri megsegítések, egymásra figyelés és egymás terhének hordozása irányába terelheti gyülekezetek és egyházmegyék szeretetszolgálatát. T. Sz. M. A GYÜLEKEZETBEN AZ A SZÓLÁS JÁRJA a templommal kapcsolatban: ha őseink felépítették nagy áldozattal, nekünk kötelességünk fenntartani. Ezért bármiről legyen is szó: elkorhadt gerendák cseréjéről, a padok javításáról, törött palák pótlásáról vagy harangvillamosításról, sokan és szívesen segítenek. Ismét sokan adományokat hoznak kérés nélkül is, esetenként szabadkozva, mint akik már csak így tudnak segíteni. Egy épület csupán, de védő oltalommal fogta körül mindig az igehallgató gyülekezetei, és az érte hozott áldozatok munkálják az összefogást, az egységet is. Beleépült az ősök egyházszere- tete. Néhány év múlva lesz kétszáz éves, 1786. májusában, Ro- gate vasárnapján szentelték fel. Építését a Türelmi Rendelet tette lehetővé. Helyén korábban is volt istenháza, de csak fából épülhetett, sövény oldalakkal, fala tehát sárral tapasztott vesszőfonadék volt. Meglétéről vármegyei közgyűlések jegyzőkönyvei is tanúskodnak. Őseinknek is a vármegyétől kellett engedélyt kérniük, ha roskatag állapotba került imaházukat javítani akarták, vagy a megromlott haranglábat kicserélni. Ilyenkor járási főszolgabíró vigyázta, hogy a rendeietekben előírt mértékeket ne lépjék túl. Pedig ez az egyszerű hajlék egyre kevésbé volt képes befogadni a megnövekedett gyülekezetei. A Türelmi Rendelet után végre kérvényezhették a megfelelő nagyságú kőtemplom építését. Országos egyházi levéltárunk őrzi a magyar királyi helytartótanács, 1783-ban keltezett latin nyelvű rendeletét a templomépítés engedélyezéséről. Ebben az is olvasható, hogy a gyülekezetnek rendelkezésére áll a megszabott nagyságú telek, az uradalom részéről biztosítva van a templom építéséhez szükséges anyag, a gyülekezet részéről pedig elegendő készpénz, mesteremberek, ingyen munka. AZ ÉPÍTKEZÉS MÉGSEM VOLT ZÖKKENŐMENTES. A csernyeiek kénytelenek voltak panaszaikkal gyenesen a királyhoz fordulni. A Bécsbe küldött német nyelvű kérvény ma az Országos Levéltárban található. Ebben elpanaszolják sérelmüket, ami földesuruk részéről érte őket: „Mivel pedig mi evangélikus község vagyunk, a legfőbb türelmi rendelet számunkra lehetővé tette egy istenháza építésének engedélyezését. A vármegye és a jószágigazgató megkapta az engedélyt, mi pedig az uraságnak a kőért és egyéb anyagokért már 600 napot leszolgáltunk, éppen belefogtunk építkezni, mikor jött Zichy István gróf, mindjárt leállította az építkezést, lezavarta a kőműveseket az állásokról, botütésekkel bántalmazta a jegyzőt, azután a törvénybírót ütlegelte olyan dühvei, hogy a botja eltörött, elvette az ott álló hajdú botját, elverte a lába szárától a melléig úgy, hogy az összeesett, azután dühében az ott állók ellen fordult, végül két ökör ellen, melyek a torlódás mi- ott ott megállották. Úgy tudjuk, a törvénybíró nem javul .és teljesen alkalmatlan a mezei munkára, és nem képes kenyerét megkeresni. Végül kényszerültünk az uraságnak, a földesurunknak 800 napi munkát megígérni, hogy építhessünk, követelik 300 nap le- szolgálását...” Hosszú eljárás kezdődött el. A vzisgálatok fényt derítettek az ügy hátterére is. A földesúr kapzsisága többet akart, mint amiben megegyeztek: az anyagokért a 800 kézi napszám helyett 1500 igás robotot. De ez már elviselhetetlen teher lett volna, ami ellen tiltakoztak a gyülekezet tagjai. Viszont jobbágyok voltak, s érveikre bot volt a felelet. Végül is a vármegye és a földesúr nem mert újjat húzni a királyi kancelláriával, és a templom építése folytatódhatott tovább. A törvénybíró talán egész életére nyomorék maradt, s nagy áldozatokat hozva dolgoztak nemcsak az épületen, hanem az épületért is. Nem túlzás az iménti mondat tehát: a templomba beleépült munkájuk mellett az ősök egyházszeretete is. Ez a szeretet később is, többször is bizonyítást nyert. Az alig nyegyedszázados templomot 1810. január 10-én földrengés rázta meg. A szakirodalomban móri földrengésnek nevezett természeti csapás Bakonycsernyén okozta a legtöbb kárt a környék falvai közül, itt egyetlen ép ház sem maradt. „A templomot úgy megrepedeztette, hogy Skrabák Pálné pajtájába az istentisztelethez járni, a harangokat a toronyból leszedni kénytelenítettünk” — írja a pusztulásról a gyülekezet akkori lelkésze. A hivatalos becslések 6000 forint kárt állapítottak meg, ismét kellett építeni. ÚJABB 50 ÉV MÚLVA, 1862. augusztus 16-án tűzvész pusztított a faluban. Esperesi körlevél hívta fel az egyházmegye gyülekezeteit a csernyei gyülekezet megsegítésére: „Szép, nagyszerű temploma, rézzel fedett díszes tornya, harangjai, csinos oltára, tizenhat változatú orgonája, paplaka, iskolája, tanítóháza pusztító tűzvésznek estek szánalmas martalékául . .. Ahol oly szent áhítattal dicsérte a buzgó nép Istent, ott most gyászos rom és pusztulás van, zsarátnok és siralom helyéré temettetve a szent hely!.,. Lelkésztársunk nagy nehezen csak az anyakönyveket tudta megmenteni. S a maga részére még csak viselő ruhát sem ...” A baj valóban nagy volt, hiszen fedél is kellett több, mint száz család feje fölé. A gyülekezet tagjai is elindultak segítséget keresni. Hatósági bizonyítványokkal járták az országot önkéntes adományokért. Csabditól Györkig, Dunaegy- házától Békéscsabáig, Komáromtól Pécsig sok száz név és gyülekezet szerepel a máig őrzött gyűjtőíveken. Az újra felépült templomba, ma már külön műemlék orgonájába, tetőzetébe és padjaiba beleépült sok-sok segítő testvér 10-20 krajcárja éppen úgy, mint a sárszentlőrinci egyháznak „a csapás nagyságához mérve, testvéri szeretetből adományozott” 20 forintja is. Az ősök mellett nektek is köszönjük templomunkat, távoli, ma már porladó testvérek. A BAKONYCSERNYEI TEMPLOM a műemlékek listáján is szerepel, falunk egyetlen védett épülete. Mivel a barokk stílus magyarországi másodvirágzása idején épült, egyike a magyar vidékekre annyira jellemző falusi barokk templomoknak. Egy épület csupán? Ha ezt látjuk benne, akkor is értékes, megbecsülésre méltó, amelyiknek jelentősége túlnő a templomot használó közösség érdekein. Nekünk azonban megszentelt hely is, ahol Isten keres, s otthon, ahova mindig hazamehetünk. Zászkaliczky Péter AZ ÉURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS VB ÜLÉSE Az Európai ökumenikus Ifjúsá- tart Helsinkiben. Az ülésen részt- gi Tanács Végrehajtó Bizottsága vesz dr. Görög Tibor, az Ifjúsági szeptember 8—13. között ülést Tanács alelnöke. Katonáné Soltész Mária Házasság9 család, válás — és a jog EL LEHET- E KÉPZELNI egy társadalmat — családok nélkül? Egy társadalmat, mely csupán egyénekből áll, akiket a munkahelyek vagy a munkaképteleneket ellátó intézmények kötnek csupán — lazán — egymáshoz? Akik partnereiket cserélgetik, gyermekeiket intézetekben neveltetik, és soha sem tudják meg mit jelent: tartozni valakihez? „Hosszú az út lélektől lélekig” — akik sohasem járják be azt a hosszú utat? Elképzelni éppen lehet. Korunk annyi rémképe közé ez is befér. De nagyon valószínű, hogy a közösségre született emberi lény ezt az állapotot kevésbé bírná ki, mint az atomfelhőt. Pedig a fejlett ipari országok válási epidémiája ezt a rémképet engedi fölsejteni. Az USA-ban és Svédországban például a házaságok fele bomlik fel, következésképp gyakori a házasság nélküli együttélés, és vészesen sokasodik az ún. „egyszemélyes házastárs” jelensége a még életük delén levők körében is. Ám az ur- banizált életmód; a házas felek különféle helyeken végzett munkája; a .kiscsalád” általánossá válása és törékenysége; a nagy földrajzi, társadalmi távolságokból ösze- kerülő fiatalok gyakran meggondolatlan házaságkötése; a hajszolt életmóddal együttjáró türelmetlenség és még sok más tényező kisebb-nagyobb mértékben hasonló tüneteket produkál az ipari civilizáció országaiban. Bizonyosfokú kivétel csak a hitükhöz erősen ragaszkodó népek jelentenek (lengyelek, hollandok), ami arra mutat, hogy a szeretet, türelem, áldozatkészség, önzetlenség nem elavult fogalmak, ellenkezőleg: immunizáló tényezők a körülmények szorításában is. Hazánk — bár nem tartozik az ipari országok legelsői közé —, a családbomlás terén a világstatisztika negyedik helyén áll évek óta. Száz házaságkötésre harminc válás esik, a gyermekek 30%-a válási árva, és vagy egyszülős családban él vagy valamelyik szülő új házastársával. A statisztikát még rontják a válás nélküli különélések, melyeknek számát nem ismerjük. Ha ehhez még figyelembe vesszük, hogy a bíróságokra beadott keresetek 40%-a nem kerül tárgyalásra (mert a felek kibékültek, hiszen a bírák mindent megtesznek ennek érdekében), akkor szinte alig marad a járvány fertőzetétől érintetlen család. A következmények közismertek. A válási árvák labilis lelkiállapota, az őket másoknál jobban fenyegető züllés veszélye; a tapasztalat, hogy gyakran és köny- nyen követik szülőik példáját, noha azokat a magány réme fenyegeti, a mindezek mögött fölrémlő alkohol, s a végső menedék oly kézenfekvőnek látszó ön- gyilkosság. A magánélet érzelmi hullámzásaiban, küzdelmeiben, a napi drámákban vajon milyen felelősséggel lehet gyermeket nevelni, munkát végezni vagy éppen — hivatást betölteni?! AKI KORUNK „NÉPBETEGSÉGÉT”, a családbomlást szeretné gyógyítani vagy legalább terjedését akadályozni, kitűnő „kisenciklopédiát” kap kézhez Katonáné Soltész Mária: Házasság, család, válás — és a jog c. könyvével. A szerző két évtized bírói gyakorlatának tapasztalatait foglalja össze, amikor a válások okairól, az alkoholizmusról, a gyermekek jogairól és az értük folytatott harcokról szól; de tudós kutató is, aki a házassági jog fejlődésének történelmi útját és legújabb tendenciáit figyeli Franciaország, Svédország és az USA jogalkotásában. A fejlett kapitalista államok az egyéniség tiszteletének ürügyén szabadon hagyják egymással viaskodni állampolgáraikat, hadd érezzék a magánélet szférájában teljesen szabadnak magukat, ha már a monopolkapitalizmus minden egyébb területén le- nyesi szárnyaikat. Legkevésbé a francia jogrendszer „semleges”, leginkább az az USÁ-é, ott egyszerűen magánszerződésnek tekintik a házaságot. Soltész Mária hangsúlyozza, hogy a gazdasági, szociológiai okok mellett maguk, a válást nagyon könnyűvé tevő törvények is elősegítik a nem kívánt folyamat terjedését, mert ha nagyon simán el lehet válni, a házasságkötés is kevesebb megfontolásai történik. Sőt a válás „divattá” is lehet: megfigyelték, hogy egy-egy munkahelyen mint bukkant föl sűrű sokaságban, ha elkezdte valaki. (Különös, de az öngyilkosságnak is van ilyen buzgó hatása, ha egy közösségben „példát ad” valaki, rendszerint akadnak követői.) A bírónő előszavában igen rokonszenvesen mutatkozik be: „Nem éreztem kötelezőnek korunk legújabb eszmeáradatainak követését (hacsak a kritikus fegyverével nem). Nem kötöttek tudományos előítéletek, hipotézisek, teorémák. S mivel bíró vagyok, akit ’hivatásbeli’ ártalomként’ belső meggyőződés irányít — nem féltem attól, hogy igaznak tartott tételt kimondva konzervatívnak látszhatok; ellenkezőleg; tapasztalatom ugyanis az, hogy a „modernség” elve dogmává merevedhet, mely társadalmilag elviselhetetlen folyamatokat konzervál.” Bölcs, emberséges bíró szól hozánk a könyv lapjairól, miközben módszeres alapossággal járja körül témáját. Etikus gondolkodása vonzóvá teszi, mert ha más szavakkal is, de ő is az egymást türelemmel elhordozó szeretetre kívánja inteni az embereket. Mi legfeljebb annyit teszünk még ehhez az elgondolkoztató könyvhöz, tanúlságképpen: hogy „aki elveszti a maga életét, elnyeri azt” — vagyis csak az áldozatkész, önzetlen szeretet teremt boldogságot, míg önzés és uralomvágy csakis robbanáshoz vezethet. A gyermekek pedig a szülői példa nyomán formálják életüket (még ha mindent ellenkezőképpen akarnak tenni, akkor sem függetlenek ától, mert annak az ellenkezőjét akarják). Az elkapatott, önzővé nevelt és végül sorsára hagyott gyermek míg hálás és hűséges az lesz, aki a szeretet és önzés mintáit kapta életreszóló ajándékul. Bozóky Éva