Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-06 / 23. szám

Kérdőjeles mondatok ■ . Beosztottak a Krisztus szolgáiként ? Eí 6,5—8 Az apostol nem a világ meg­javításának programját, hanem az ember megújulásának és a vi­lág megváltásának evangéliumát hirdette. Ez tölti be szívét, ez határozza meg szempontjait ak­kor is, ha kora legégetőbb ügyé­hez, a rabszolgaság égbekiáltó in­tézményéhez szól. Pontosabban embereket pásztorai, akik rab­szolgasorban élnek. Becslés sze­rint abban az időben legalább 60 millió volt a rabszolgák száma. Helyzetüket Aristoteles mondata jellemzi: „a rabszolgák élő mun­kaeszközök, a szerszámok élette­len rabszolgák”. JELLEMZŐ AZ APOSTOL FO­GALMAZÁSA: „félelemmel és rettegéssel engedelmeskedje­tek ...” Eszünkbe jut a hasonló szöveg a Filippi-levélből. De ott az üdvösség ügyéről van szó, itt egy ördögi struktúráról, amely annyi szenvedést hozott százmil­lióknak évszázadokon át, hogy az elsírt könnyek csak Isten tömlő­jében férnek el. A kettő mégis összetartozik. Mindig az üdvös­ségről van szó. Hiszen az nem „lelki” ügy, hanem az egész em­ber sorsát határozza meg már most. Perdöntő ez a tipikus ke­resztyén szemléletmód. ELŐSZÖR MEGÁLLAPÍTJA PÁL, hogy amint ő sem a császár foglya, hanem a Krisztus foglya, úgy a rabszolgák sem földi urak­nak szolgálnak, hanem a Krisz­tusnak. Nem emberekre néz, akik visszaélnek átmeneti hatalmuk­kal, és zsarnoki indulattal intézik rabszolgáik dolgát, még az éle­tüket is fenyegetve. Az apostolt az jellemzi, hogy mindig mindén- denben Krisztusra tekint, hiszen Őbenne foglalódik össze az egész világmindenség urakkal, és szol­gákkal együtt. MÁSODSZOR fel sem veti a strukturális változást, nem gon­dol nyílt lázitásra vagy rejtett, de politikai akciókra. De nem re­zignáltál- vagy a hatalom előtti meghunyászkodás tónusában szól a keresztyén rabszolgák minden napi sorsához. Úgy tekint reájuk, mint akik már mindenestül az Űréi! Valójában már nem földi urak prédái, és az a feladatuk, hogy ebben az embertelenül ne­héz élethelyzetben is Uruknak szolgáljanak. HARMADSZOR közel van már a végső szabadulás napja. Ha föl­di uraik adósok maradnak elis­meréssel vagy jutalommal hűsé­ges szolgálataikért, él az Isten. Aki megfizet a maga idején, ami­kor örökre megszűnik minden társadalmi különbség, nem lesz már szolga, sem szabad. Mindezzel Pál a keresztyén rabszolgáknak emberi méltóságát jelenti ki a Krisztushoz kötött­ségük szabadságában, munkájuk értelmes voltában és a naponta erőt nyújtó reménységben. Gyöt- relmes sorsukban ez az erőforrás, amely télik becsületes munkavég­zésre, igazságtalanságok eltűré­sébe és a végső szabadulást só- várgó várakozásra! KEVÉS EZ? Sokan tartják így De mi lett volna, ha Pál a gyü­lekezetek túlnyomó részét jelente keresztyén rabszolgákat lázadás­ra indította volna? A római bi­rodalom ebben a kérdésben nem ismert tréfát. Irgalmatlan meg­torlással tapodta volna vérbe tár­sadalma megváltoztatásának a kísérletét is. Elseperte volna az induló egyház népét a pénzükért, kiváltságos helyzetükért gátlásta­lan bosszú.. A végső megfontolást azonban mind az apostolnak, mind a keresztyén rabszolgák­nak a Lélektől kapott bölcsessé­gük adta. Istenük valóban Isten. Uralkodik. Meghasonlott és zűr­zavaros világunkban rejtve, de ellenállhatatlanul viszi győzelem­re szeretete titkát, a Krisztusban való teljes megváltást. Az egyház az eljövendő új világot képviseli. Közöttük már nem lehet különb­ség: „sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő”. Amennyire megvalósul ez az egyházban. Krisztus Testében, annyira törik meg az ördög ha­talma és közeledik a, beteljesedés várva várt ideje. Balikó Zoltán Megjelent a Diakonia új száma Egyházunk Evangélikus Szemle alcímű folyóirata immár negyedik évfolyamát kezdi. A félévenként megjelenő folyóirat tavaszi száma most került az előfizetők kezébe. Lapozzuk át itt is, hogy tartal­ma legalább nagy vonalakban még szélesebb körben ismertté legyen, és új olvasókat is vonzhasson. Nagy Gyula teológiai tanár a hazai keresztyén-marxista párbe­széd különböző formáit és téma­köreit ismerteti, felvázolva a dia­lógus mai állását és eredményeit. Makkai László történésszel, refor­mátus teológiai professzorral be­szélget Veöreös Imre lelkész, a folyóirat szerkesztője a reformá­tus-evangélikus kapcsolatokról. A beszélgető társak keresik, miként lehet elhárítani az elválasztó aka­dályokat a két egyház hazai tör­ténetének értelmezésében, s ho­gyan lehet törekedni egymás érté­keinek megbecsülésére, a közös örökség ápolására. Dóka Zoltán lelkész, aki jelenleg az Apostolok Cselekedetei magyarázatát készíti, érdekfeszítö bepillantást ad mű­helymunkájába. Tanulmánya az újszövetségi irat utolsó szavához kapcsolódik: „ .'.. akadálytalanul”. Nagy Elemér építész a 250 éves nemeskéri templomunkkal kapcso­latos személyes élményeit, s a má­ba nyúló egyháztörténeti és kul­túrtörténeti tanulságokat szólaltat­ja meg. Az evangélikus Rudnay Gyula festő halála huszonöt éves fordu­lóján Bodnár Éva művészettörté­nész képekkel kísért esszéjében eleveníti meg a művész életművét. Reuss András lelkész áttekinti mai fenyegetett világunkban a nyugati egyházak változatos meg­nyilvánulásait a béke érdekében. Jánosy István író Jékely Zoltán­ról rajzol költői arcképet. Az idő­közben elhunyt költő utolsó versei közül kaphatott még tőle — meleg sorok kíséretében — folyóiratunk, amelyek e számban jelennek meg. Jékely Zoltán már a harmadik halottja a Diakóniának. Pernye András zenetudós két héttel a fo­lyóiratunknak szánt kézirat meg- irása előtt távozott az élők sorá­ból. amint előjegyzési naptára ta­núsította. Tallózás Észak-Dunán- túl evangélikus orgonái között című cikkét pedig Szigeti Kilián nem tudta megküldeni a jelen _ szóm részére, mert elragadta a halál. • Tomka Miklós szociológus ta­nulmányában a vallásszociológia lényegét, tudományos helyét és gyakorlati funkcióját, több irányú jelentőségét fejti ki. Magyarorszá­gon ez az első ilyen jellegű beve­zetés. ebbe a szakba. A folyóirat biológus munkatársa a sebgyógyu­lás és a különböző élőlények el­vesztett testrészeinek pótlódása folyamatát vizgsálja „A bennünk lakozó orvos” címen. Évekkel ez­előtt elhunyt barátunk, Szalatnai Rezső írói örökségéből, a fiókjá­ban nyomdakész állapotban ma­radt könyvkéziratából közöl a szám színes gyöngyszemsort. Bod­rog Miklós lelkész „Láthatatlan árnyékunk cimen C. G. Jung pszi­chológiájának nagyon tanulságos részletét ismerteti, frappánsan, vi­lágos példákkal. Bozóky Éva munkatársunk most társadalmi tanulmánnyal je­lentkezik : „Család a változó világ­ban”. Átfogó képet ad a családdal kapcsolatos mai problémákról. A folyóirat körkérdésére — „Keresz­tyén életvitel ma” — egy 37 éves édesanya, egy kertésztechnikus és egy adminisztrátor tesznek szemé­lyes tanúságot. Karner Károly ny. teológiai ta­nárt a folyóirat szerkesztője kö­szönti 85. születésnapja alkalmá­ból. Közli a szám Keresztury De­zső versét. Hárs Ernő Angelus Si- lesiusró] ír és párverseket fordít az Arkangyali vándor-ból. A Kulturális Figyelőben Kom­játhy Miklós történész a nyolc­százéves magyar írásbeliség kap­csán ír reflexiókat, Pomogáts Bé­la irodalomtörténész Jánossy Ist­ván összegyűjött verseit tartal­mazó, Az álmok kútja végtelen cí­mű kötetet méltatja, Rab Zsuzsa Kései visszhang címen számol be személyes hángon Sántha György két verskötetéről. Popper Péter: A belső utak könyve című művét Veöreös Imre értékeli, Woody Al­len két nagy hatású filmjét elemzi Varga Ilona. A Fényszórót Papp Ivánné Illyés Gyula új versköte­teire, Takácsné Kovácsházi Zel- ma a Valóság folyóirat egyik je­lentős tanulmányára, valamint az Éret és Irodalom egy figyelemre­méltó cikkére irányítja, a szer­kesztő pedig Haraszti István Pogy- gyász nélkül című könyvét érté­keli. A sok munkatárs lelkes mun­kájával készült folyóirat úgy tölt­heti be hivatását, ha minél több elmélyült olvasója lesz. (Megren­delhető az Evangélikus Sajtóosz­tálynál: 1088 Budapest, Puskin u. 12. Előfizetési ára évi 110,— Ft.) V. I. Otto Bopp: Mondd el Jézusnak! Jézusnak mondd el fájdalmadat, ha roskad vállad a terhek alatt. Ha szíved bánattól, gondtól nehéz, ha napról-napra több a szenvedés, mondd el Jézusnak! Jézusnak mondd el! Hogy bú-baj között szíved békét leljen és örömöt!. Amitől félsz, remegsz. Őhozzá vidd! Szived legtitkosabb félelmeit mondd el Jézusnak! Jézusnak mondd el! Ha így tettem én, váratlan segítség indult felém. Amikor az út már-már éjbe veszett, Ö. a Magasságos,1 kivezetett. Mondd el Jézusnak! Németből ford.: Túrmezei Erzsébet — Szentháromság ünnepén az oltárterítő színe: fehér. A dél- előti istentisztelet oltári igéje: Ilin 11,33—36: az igehirdetés alap­igéje: Jn 3,1—8 (9—15). — EVANGÉLIKVS ISTEN TISZTELET A RÁDIÓBAN. Jú­nius 13-án, vasárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház félórá­ját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet ZÄSZKALICZKY PÁL mohácsi lelkész. EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM Budapest V.. Deák tér 4. Állandó kiállítás: Evangclikusság a magyar kultúrában Időszaki kiállítás: Liturgikus művészet — keresztelési tárgyak Nvitva hétfő kivételével naponta 10—18 óráig AH VASÁRNAP IGEJE „ Újonnan kell születnetek ” János 3, I—15 SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPÉN egyes keresztyénekben újra meg újra fölvetődik az izgalmas kérdés a Szentháromság titkára vonat­kozóan. Aki erre keres választ Jézus és Nikodémus beszélgetésében (mai alapigénkben), nemcsak újra csalódik, hanem újabb titokkal ta­lálja magát szemben: „Újonnan kell születnetek”. „Hogyan lehetsé­ges ez?” — kérdezzük Nikodémussal. Jézus nekünk is azt feleli, mint Nikodémusnak: „Lélek által”. Ez a válasz nem a hogyanra ad felele­tet, hanem azt adja tudtunkra, hogy az újjászületés ajándék. Az újjá­születés sokféle ajándékáról beszél nekünk is Jézus: Isten országa tag­jai lehetünk, hihetünk őbenne, bizonyságot tehetünk róla, stb. Az ajándékok közül most egyre figyeljünk különösen: Az újonnan szüle­tett újjászülőjére hasonlít, olyan lehet, mint az Isten. HA MAGUNKRA NÉZÜNK, érthető a megdöbbenésünk és tiltako­zásunk ez ellen a merész megállapítás ellen. Hol van, akár csak egyet­len ember is, akire rámutathatunk: íme, olyan mint az Isten. Pedig Jézus máskor is sokat beszélt arról, hogy a tanítvány olyan, mint a mestere, övéi úgy szeretik egymást, mint ahogy ő szerette őket. Jézus szavából azonban mindig világos az, hogy nem a mi „erényeinkről” beszél, hanem Isten megbocsátó, kegyelmező, vagy mai igénk szerint újjászülő cselekedetéről. Ezért csodálkozó kérdezgetések helyett in­kább az lehet az egyetlen kérdésünk, hogy ha Isten ilyen nagy aján­dékban részesít bennünket, mi legyen erre a mi méltó feleletünk. Emlékezzünk arra, ha gyerekkorunkban valaki megállapította ró­lunk, hogy olyanok vagyunk, mint az édesapánk, vagy az édesanyánk, milyen nagy örömmel töltött ez el bennünket. Ha Isten állapítja meg rólunk, hogy mi az ő képét viseljük ebben a világban, akkor ez miért nem ad igazi boldogságot? Sok megpróbáltatás, bűnnel vívott harc, nehéz feladat egészen más értelmet nyerne, ha arra gondolnánk, hogy Isten „képviseletében” kell fogadnunk azokat. VAGYIS, MEGHATÁROZZA MAGATARTÁSUNKAT AZ ÚJJÁ­SZÜLETÉS AJÁNDÉKA. Nem panaszkodunk, mint akik árvák, hi­szen van Atyánk. Nem félünk, mint akik elveszett, reménytelen em­berek, hiszen van Megváltónk, az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus. Nem is csüggedünk erőtlenségünk láttán, hiszen a mi erőnk nem önma­gunkban van, hanem a megerősítő Szentiélekben. Ugyanakkor, és éppen az újjászületés ajándékából folyóan mélysé­gesen átérezzük és gyakoroljuk azt a felelősséget, amellyel újjászü- lönknek tartozunk. Gondoljuk csak meg: nemcsak Isten jelenti ki új­jászületett gyermekeiről, hogy „ami Leiektől született, lélek az”, ha­nem a világ is rólunk alkotja meg Istenünk képét. A békétlen keresz­tyén családok, vagy háborús feszültséget teremtő „keresztyén” politi­kai vezetők hogyan hihetnék el, hogy Jézus a „békesség Fejedelme”? Éhező milliókkal nem törődő, jóllakott társadalmak beszélhetnek-e Isten gondviseléséről? De képmutató, hitükre büszke keresztyének sem tudják meggyőzni bűnben vergődő embertársaikat Jézus Krisz­tus megbocsátó szeretetéről. A felelősségét komolyan vevő keresztyén ember csak végtelen alázattal és bűnbánattal köszönheti meg Isten­nek. hogy nemcsak megtartotta, hanem ilyen sok bűne ellenére to­vábbra is igényli, hogy az ő képviselője legyen ebben a világban. MIBEN LEHET HÁT A REMÉNYSÉGÜNK, ha semmit nem érünk, semmire sincsen erőnk, és mégis ilyen nagy az Isten igénye velünk kapcsolatban? Éppen az az újjászületés nagy csodája, hogy a mi „al­kalmatos voltunk” Istentől van. Ha angyalokkal népesítette volna be az Isten a földet, nem volna küzdelem, megfáradás, könny és csaló­dás. De ismeretlen volna a megbocsátás öröme, a segítő szeretet erőt- adó boldogsága is. Embervoltunk nagyszerűsége éppen az, hogy a bűn mélységeit megjárva szül újjá bennünket az Isten örökké tartó, bol­dog életre. Hogy majd „akkor” valóban a „megváltottak hálaénekét” énekeljük, de már most is biztos reménységgel és örvendező hittel él­jünk, s szolgáljunk úgy, mint akik „Lélektől születtek”. Bárány Gyula Imádkozzunk ! Urunk! Köszönjük, hogy megmentő szeretctcdből nemcsak újjá­szülsz bennünket új életre, hanem igényied szolgálatunkat, és el is fogadod azt. Bocsásd meg. hogy eltorzítva viseljük képedet a világ­ban. s nem tudjuk méltóképpen továbbadni Atyai szeretetedet. Egy­szülött Fiad nevében könyörgünk, Szentlelked által te magad csele­kedj velünk és általunk, hogy engedelmes eszközeid lehessünk ember­társaink szolgálatában. Ámen. VILÁGUNK FENNMARADÁSÁÉRT — NEM KORMÁNYSZINTŰ SZERVEZETEK BÉKEKONFEERENCIÁJA genfben Mint arról a világi sajtó is be­számolt, március 30. és április 1. között Centben, a Nemzetek Pa­lotájában 47 országból 85 nemzet­közi és 127 nemzeti, nem állami szervezet, egyesület 400 küldötte folytatott tanácskozást a leszere­lés és a béke támogatásáról. A konferencia az ENSZ második rendkívüli leszerelési ülésszakára (június 9. — július 10.) való fel­készülést szolgálta. A genfi ta­nácskozás elnöki tisztét Philip Potter, az Egyházak Világtant- csának főtitkára látta el. a Lu­theránus Világszövetség képvise­lői is jelen voltak. Potter főtitkár rámutatott arra, hogy az első leszerelési ülésszak óla élteit négy évben a fegyver­kezési verseny úgy a hagyomá­nyos, mint az atomfegyverek terü­letén csak fokozódott. Biztatónak nevezte az atomháború ellen til­takozó, egyre növekvő tömeg- mozgalmakat. Ezek ellentmonda­nak minden olyan feltételezésnek, amely szerint a nukleáris, vagy bármiféle háború elkerülhetet­len, és mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy a leszerelés csak. önámítás. A mozgalmak arra hív­ják fel a kormányok figyelmét, milyen türelmetlenek és kiábrán­dultak a tömegek a leszerelésről folytatott mindenfajta tárgyalás eredménytelensége miatt. Földün­ket pedig meg kel] mentenünk az, utánunk jövő nemzedékek számá­ra is. A konferencia dokumentumai­ban számos gyakorlati javaslat, útmutatás található a békemoz­galmak szervezőinek számára. Többek között hangsúlyozzák, hogy a béke és leszerelés szelle­mében való nevelésnek a társada­lom minden rétegét és a társadal­mi élet minden területét át kell hatnia. A fegyverkezés valódi okainak feltárása ennek kereté­ben hozzásegíthet a háborús pro­paganda legyőzéséhez.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom