Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-04-11 / 15. szám

GYERMEKEKNEK. Jézus feltámadásának nem volt szemtanúja. Amikor Jézus föltá­madt a halálból és kilépett a sö­tét sírból, azt senki nem látta. Jé­zus feltámadásának örömhírét elsőnek a Jézust követő asszonyok tudták meg. Azok az asszonyok, akik mindig ott voltak Jézus kö­rül, akik nem futottak el, amikor Jézust keresztre feszítették, ha­nem elkísérték őt a Golgotáig. Ök voltak ott»» Jézus temetésénél is, amikor testét fehér gyolcsba gön­gyölték és elhelyezték Arimatiai József új sírboltjába. Kik voltak ezek az asszonyok? Lukács evan­gélista így sorolja fel őket: mag­dalai Mária, Johanna, Jakab any­ja, Mária és még több meg nem nevezett asszony. HÜSVÉT HAJNALÁN EZEK AZ ASSZONYOK indultak el Jé­zus sírjához. Nagyon szomorúak voltak, mert akkor még azt hitték, hogy Jézus halott. Illatos füveket vittek. Ezekbe akarták Jézus holt­testét begöngyölni. így volt ez szokás a zsidóknál. Útközben eszükbe jutott a nagy kő. A sírbolt szájára ugyanis Jéfeus temetése után egy nagy követ hengerítet- tek. Az asszonyok aggódva mon­dogatták egymásnak: „Ki fog ne­künk segíteni, hogy elgördítsük azt a nagy követ a sír szájáról?” Amint azonban odaértek a sírhoz, szinte földbe gyökerezett a lábuk. Szemük tágra nyílt. A kő el Volt hengerítve! „Hát ez meg hogy le­het?” „Ki tette ezt?” „Járt már valaki Jézus sírjában?” „Talán ellenségei jöttek el és ellopták a holttestet?” Ezek a kérdések to­lultak szívükbe. Az egyik asszony — a magdalai Mária — hirtelen sarkon fordult és futni kezdett a város felé. Közben odakiáltotta: „Megyek, elmondom a tanítvá­nyoknak!” A többi asszony azonban oda­ment a sírhoz. Ott azonban újabb meglepetés várta őket. Valaki ott volt bent a sírban. Két angyal volt, hosszú, fehér ruhában. Az asszonyok megtorpantak félel­mükben. Az angyalok azonban rájuk szóltak: „Ne féljetek! Jé­A FOGYATÉKOSOK ÉVE JEGYÉBEN A domonyi gyülekezet ötven tagja vett részt azon a jótékony­célú hangversenyen, amelyet a Vakok és Gyengénlátók Szövetsé­gének művészei adtak az elmúlt télen Gödöllőn. Ezt követően Peskó György karnagy vezetésé­vel Domonyba látogatott a vakok Homérosz kórusa, ahol istentisz­telet kertében hangversenyt adott. Az istentiszteleten befolyt offertó- riumot — 8000 Ft-ot :— a vendégek támogatására ajánlotta fel a gyü­lekezet. Emellett a kórus „Ö, nézd, mily szép az élet” című nagyle­mezéből 60 példány kelt el a gyü­lekezetben. ,,írok nektek, ifjak...” Húsvét az if Minden életkornak megvan a maga ünnepe. Karácsony a gyer­mekek ünnepe. Nem csak azért, mert ekkor a gyermek Jézusra em­lékezünk, hanem azért is, mert a csillogó karácsonyfának, a kará­csonyi ajándékoknak a gyermekek örülnek a legjobban. Nagypéntek a felnőttek ünnepe. A nagypénte­ki áldozatvállalásra és a nagy­pénteki gyász elhordozására a fel­nőttek erejére van szükség. Hús­vét az ifjúság ünnepe. Gyermek­koromban a húsvétvasárnapi úr- vacsorázók nagy része fiatal volt. Akkor még a leányok fehér ruhá­ban — természetesen népviselet­ben — járultak az úrvacsorái ol­tárhoz. Húsvét hétfőjén pedig a húsvéti locsolás külön élmény volt a fiatalok számára. Akkor még a kúthoz vezették a legé­nyek a leányokat és nem csak jel­képesen, hanem jó alaposan „lo­csolták meg” őket. Természetesen nem csak ezért a fiatalok ünnepe húsvét, hanem azért is, mert hús­vét üzenetének éppen az ifjúság számára van sok mondani valója. HÚSVÉTOT NAGYPÉNTEK ELŐZI MEG. „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás” — mondja a régi szólásmondás. Ez mindenek előtt azt jelenti, hogy az élet nem csupa húsvét, hanem az életben nagypéntekek is vannak. Sokan, különösen a fiatalok között, úgy képzelik el az életet, hogy az nem más, mint a napfényes óráknak, a sikereknek a sorozata. Az ilyen emberek nem tudják elviselni a kudarcokat és ha beborul felet­tük az ég, akkor egyszerűen ösz- szeroppannak. A mai pedagógiá­ban nagy hangsúly esik a sikeréd- ményre. Helyes, hogy a gyerme­keket, fiatalokat sikerélményre kell eljuttatni, de nem szabadna megfeledkezni arról sem, hogy az életben nem csak sikerek, de ku­darcok is vannak. Ezekre is fel kell készíteni a fiatalokat. ' Aki nem tudja elviselni és legyőzni a kudarcokat, az a sikernek sem tud igazán örülni. Húsvét ténye arról beszél, hogy Isten egyszülött Fiát nem hagyta a sír mélyén, hanem diadalmasan feltámasztotta őt. Isten eat teszi ma is gyermekeivel. Nem hagyja őket magukra a „nem szeretem” napok, a kudarcok ide­jén. Ad számukra erőt, hogy el tudják hordozni a gyászt, a fáj­dalmat, a kudarcokat és felhozza számukra a győzelem napját is. Ez a bizodalmas hit megőriz ben­nünket az összeomlástól a kudar­cok idején, és erőt ad arra, hogy legyen időnk kivárni és bátorsá­gunk kiharcolni a győzelmet. MERT A SIKERÉRT HAR­COLNI IS KELL. Húsvét diadalát nagypéntek áldozata előzi meg. Az élet realitásához nem csak az tartozik hozzá, hogy az életben fény és árnyék váltják egymást, hanem az is, hogy áldozatválla­lás nélkül nincs siker és győzelem. Néha előfordul ugyan, hogy vala­kinek váratlanul ölébe hull a si­ker, de az ilyen siker sohasem tartós. Csak örülni lehet annak, hogy a mai fiatalok sok mindent élvezhetnek, ami az előző nemze­dék számára nem volt természe­tes. Ha azonban a fiatalok meg­feledkeznek arról, hogy mindezért az előző nemzedéknek mennyi ál­dozatot kellett hoznia, és nem ta­nulják meg, hogy mindezek meg­tartásáért nekik is áldozatot kell vállalni, akkor nem csak hogy nem tudnak igazán örülni helyzetük­nek, de egészen biztos, hogy nem is tudják állandósítani, megtarta­ni azt. Jézus azért vállalta a ke­reszt áldozatát, hogy áldozata gyümölcséből mi is részesedjünk. Ha ezt komolyan vesszük, akkor ebből természetesen következik, hogy mi is tudunk áldozatot hoz­ni nem csak a magunk, de má­sok örömért, és- boldogságért is. A keresztyén ember — bár tud­ja, hogy az életében minden jó Krisztus áldozatából ered — de éppe^ ezért halandó és képes minden áldozatra, hogy a megta­pasztalt örömöt másoknak is to­vább adhassa. ERRE AZONBAN CSAK A KRISZTUSBAN MEGÚJULVA vagyunk képesek. Természeténél fogva minden ember önző, csak önmagával törődik. Húsvét ténye azonban lehetővé teszi, hogy ezt az óemberünket le tudjuk győzni. Pál apostol azt mondja, hogy amint Krisztus feltámadt a halál­ból, úgy mi is feltámadthatunk önző óemberünkből és Krisztus erejéből új életben járhatunk. Az ember számára — és ez a fiatalok­ra is érvényes — az egyik legna­gyobb kérdés, hogyan tudja be- idegzett rossz szokásait, bűneit el­hagyni, azaz hogyan tud megújul­ni. Sokszor tapasztaljuk, hogy er­re emberi elhatározás és akarat nem elegendő. HÜSVÉT ÖRÖMÜZENETE AR­RÓL SZOL, hogy amire a saját erőnkből képtelenek vagyunk, Krisztus erejeból megvalósulhat. A Krisztusban lehet napról napra megújulni és új életben járni. Fia­talok számára ez a legnagyobb biztatás. Szabad terveznünk, szép és nemes célokat kitűznünk. A feltámadott Krisztus a vple való közösségben naponként megaján­dékoz bennünket szép terveink megvalósításához szükséges erő­vel és kiegyensúlyozott, boldog új élettel. S ha majd egyszer a harc végetér, a soha el nem múló, örök életet is megkapjuk tőle. Akkor értjük majd meg igazán húsvét igazi értelmét, hogy húsvét nem csak a ifjúság, hanem a Krisztus­ban megújult ember örök ünnepe. Selmeczi János Húsvét: reménység Az első húsvét hajnalán a reményt vesztett tanítványok szívét be­töltötte a boldogító hír: Jézus feltámadt! Jézus éj! Ezt a boldogító üzenetet adták hírül az üres sírt látó tanítványok. így lett számukra a húsvét a reménység kiteljesedése. A reménység nem szégyenít meg— írja Pál apostol. Ezt a remény­séget szeretnénk az idei húsvéton lapunkon keresztül is továbbadni Olvasóinknak akkor, amikor mostani számunk központjába a re­ménységet tettük. Reménység nélkül nem lehet élni, reménység nél­kül nem lehet keresztyén életet élni sem. A reménység nem szégyenül meg — olvashatjuk a. boldogító öröm­hírt a vezércikkben. De olvashatunk mostani számunkban az egyház reménységéről, a gyülekezet reménységéről, egyéni reménységünk­ről, és arról a reménységünkről is, ahogy a teremtett világra tekin­tünk. Az az Űr Jézus Krisztus, aki az első húsvét hajnalán feltámadt, nem hagyja reménytelen állapotban az emberiséget sem annak elle­nére, hogy néha a gonoszság kerekedik felül a jóság, a háborúság, a béke, az igazságtalanság és az elnyomás, az emberek és a népek egyenlősége fölött. De megváltó Urunk, aki meghalt és feltámadt, meghalt és feltámadt a teremtett világért, értünk és minden em­berért. ' Ezzel a húsvéti hittel, a reménységbe vetett húsvéti bizodalommal kívánunk szép, boldog, békés húsvétot minden kedves Olvasónk­nak! SZERKESZTŐSÉIG ÉS KIADÓHIVATAL Az evangéliumok tanúsága alapján azt hihetnénk, hogy naaycsütörtök éjszakáján, nagy­péntek eseményei, de még hús­vét napja is a szétszórattatásnak, reményt vesztett csüggedésnek lettek az alkalmaivá. Szétesett a kis tanítványi közösség, kedvetle­nül bolyonganak azik, akik Jézus mellett erősnek érezték magukat. Jézus megváltói művének és a feltámadásnak csodálatos öröme már betölthetné a szívüket, de még nem találják a módját és helyét annak, hogy ezt a nagy örömöt egymással is megosztva átéljék. VAJON A MAI NAGYHETI ÉS HÚSVÉTI GYÜLEKEZET más képet mutat-e? Ilyenkor többen jönnek el az istentiszte­letre. nemcsak a lelkész, de ma­guk a hívek is csendes örömmel néznek körül, ismerős arcokat is felfedezve és ismeretleneknek is örülve. Mégis ott szorong so­kunkban a kérdés: hát a többiek hol vannak? Azok. akik egy év­vel előbb még mellettünk ültek, akik az elmúlt évek során kon­firmáltak. akik a közelmúltban házasságkötésükhöz a templom­ban kértek Istentől áldást, akik gyermekeket kereszteltek, akik szerettük halála és temetése után egy alkalommal megrendült szívvel ültek a padokban? Nem fogy-e a gyülekezet, nem vissz­A gyülekezet reménysége hangzik-e kimondatlanul is a kérdés: „Közületek eav el fog árulni engem! — Én vagyok-e az. Uram?!” (Mt 26.21) — Mert bizony hamar megszokja az, em­ber. hogy vasárnap délelőtt le­het mást is csinálni, autót „meg­futtatni”, telket gondozni vagy egyszerűen csak kipihenni a hét fáradalmait. A nagy festőművész. Leonardo is ezt a pillanatot festette meg ..Utolsó vacsora” című freskóján és az izgatott, feldúlt arcú tanít­ványok között csak' Jézus szere- tetet sugárzó arc sejteti azt a szemlélővel, hogy e nyugtalan, árulásra képes csapatból egvszer még igazi közösség, gyülekezet lesz! JÓ TUDNUNK, HOGY AZ EGYHÁZ ISTENÉ s azon a „pok­lok kapui sem vesznek erőt”, de azt is tudnunk kell. hogy Ö min­ket is felelőssé tesz és felhasznál megtartó munkájában. „Viselje­tek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek ön­zőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek Isten egyhá­zát . ..” (Csel 20,28) Az eltelt évszázadok alatt bi­zony sok keresztyén gyülekezet szűnt meg, fogyott el emberek hűtlensége, közömbössége, szere­tetlensége miatt! Mert nem volt elég még a nagypénteki és hús­véti evangélium sem arra. hogy melegítse szívüket, éltesse hitü­ket! A MAI GYÜLEKEZETNEK IS NAGY SZÜKSÉGE VAN RE­MÉNYSÉGRE és biztatásra. Ez a reménység magától az Úrtól jö­het. ha halljuk hívó szavát és el­fogadjuk ajándékait, amelyeket az „egymás hite által épülő gyü­lekezetben” rejtett el számunkra. Ehhez elsősorban az kell, hogy nagyon szeressük a hirdetett igét, a templomunkat és azokat az embereket, akikkel együtt lehe­tünk ott. Keresztyénnek lenni sohasem lehet személytelenül, „magánügyként” kezelve az evangéliumot. Családi otthon is csak ott van. ahol együtt és egy­másért élnek a családtagok. Gyülekezet is csak ott jöhet lét­re. ahol ez az indulat köti egy­máshoz a tagokat: mit adhatok, mit segíthetek, mivel tehetem valóságossá az égész gyülekezet és egyes testvérek számára az Istentől kapott szeretetet? Ahol így van együtt a gyülekezet, ott tiszta és szép a templom, ott be­szélgetnek egymással a templom­járó hívek, ott meglátogatják a betegeket, segítik az öregeket, hívják a gyermekeket és fiatalo­kat. így is mondhatjuk: diakó- niai lelkülettel élnek. Az ilyen gyülekezetben az oda először be­térők is megérzik a testvéri lég­kört és azt. hogy itt nemcsak be­szélnek a Krisztusról, hanem kö­vetni is igyekeznek őt. A legékes- szólóbb prédikációnál is von­zóbb, reményt sugárzóbb az ilyen gyülekezeti élet. Ezért bi­zony érdemes még a tavasz— nyári szép idő ajándékait is ké­sőbb igénybe venni, nem felál­dozni az ünnepszentelés óráit. A GYÜLEKEZETI ÉLET MÁ­SIK NAGY REMÉNYSÉGE a friss bizonyságtétel, a meggyőző­dést ás hitet sugárzó beszéd. „Láttuk az Urat!” — mondták egymásnak a húsvéti csoda ta­núi és ezzel a hírrel minden le- hangoltságot. kétségeskedő fá­radtságot kiűztek a szivekből. Ma is ilyen élményszerűen kell han­goznia az evangéliumnak: a fel­támadott és élő Jézus Krisztust láttuk, az ő erejéből meríthe­tünk ma is. akkor, amikor sok a fáradtság és feszültséggel terhes gond. amikor emberek könnyen beleélik magukat az élet terhei miatti lehangoltságba. Nemcsak a természet újul és szépül meg húsvét táján, hanem az emberi élet is virágba borulhat, fényt áraszthat maga körül, mert nem üres teológiai elméletekről be­szélünk, hanem bűnbocsánatot hirdető, életerőket mozgósítani akaró cselekvő Úrról, Szentlei­két adó Urunkról. A HARMADIK REMÉNYSÉ­GÜNK PEDIG az az ígéret lehet, hogy jövőnk is Isten hatalmá­ban van. Az egyes ember számá­ra is szárnyakat adó erővé lehet, ha a feltámadás Istenében hisz. De az is n^gy öröm, ha tudjuk, hogy gyermekeink és unokáink számára is lesz gyülekezet, lesz hirdethető ige. Lehet, hogy isten- tiszteleti formák némileg változ­nak majd. Lehet, hogy az új templomokat új építészeti stílus­ban építik, az énekeket élénkebb ritmusban éneklik, a lelkészek más stílussal fejezik majd ki magukat. De az bizonyos, hogy Jézus Krisztus halála és feltáma­dása. szerhtetre példát adó egész élete akkor is jó hír lesz majd utódainknak és akkor is a gyü­lekezet közösségében dicsérik majd Isten nevét. . Nézzünk körül e mostani ün­nepek alatt gyülekezetünkben, adjunk egymásnak szeretetet és éljünk úgy, hogy mások is szíve­sen jöjjenek el (vagy jöjjenek vissza!) örömöt, reménységet meríteni Isten gyülekezetében. Szirmai Zoltán zust keresitek, a keresztre feszí­tettet? Nincs itt! Föltámadott! Gyertek, nézzetek ide! Itt a hely, ahová temették.” Az asszonyok közelebb mentek és benéztek a sírba. A sír üres volt. De nem igen értették, mi történt. Olyan hi­hetetlen volt az egész. Az angya­lok így folytatták: „Nem emlékez­tek már, mit mondott Jézus életé­ben? Ö maga mondta: Meghalok ugyan, de három nap múlva föl­támadok a halálból!” Az asszo­nyoknak most eszükbe jutott mindez és nagyon megörültek. Az angyalok ezután így szóltak: „Menjetek el gyorsan és mondjá­tok meg a tanítványoknak és Péternek!” Az asszonyok örömmel engedelmeskedtek. AMINT AZONBAN ELINDUL­TAK A SÍRTÓL, egyszer csak lát­ják, hogy jön valaki velük szem­ben. Barátságosan - köszön nekik: „jegyetek üdvözölve!” Az asszo­nyok mindjárt felismerték, hogy Jézus az, az Úr. Hát igazat mond­tak az angyalok! Jézus föltámadt és él. Itt áll előttünk testi való­ságban. Letérdeltek előtte, átölel­ték a lábát és örömükben potyog­tak a könnyeik. Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Menjetek el, mondjátok meg tanítványaimnak, hogy élek. Menjetek el Galileába. Ott majd ők is meglátnak engem.” Ezzel hirtelen magukra marad­tak az asszonyok. Az Urat már nem látták, de tudták biztosan, hogy él. Látták őt, hallották hang­ját. Sietve futottak a városba a tanítványokhoz. Ujjongva adták hírül nekik: „Az Ür föltámadott!" Ök voltak a feltámadás első tanúi és hírvivői. Később a tanítványok is találkoztak a föltámadott Jé­zussal. Azután ők is vitték to­vább az örömhírt. Azóta nagyon sokan találkoztak a föltámadott Jézussal. Akik ta­lálkoztak vele, azok vitték to­vább a róla' szóló örömhírt. így jutott el hozzánk is a húsvéti örömüzenet. Mi is találkozhatunk a föltámadott Jézussal és a róla szóló örömüzenetet hírvivői lehe­tünk. S. J. A feltámadás első tanúi Mt 28,1—10

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom