Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-04-04 / 14. szám
Kérdőjeles mondatok Kihagyott alkalmak? Nagypéntek igéje Isten akarata volt ez Jn 19,16—30 Ef 5,15—17 Az első mondatot kétféleképpen lehet érteni. Alaposan vegyétek szemügyre, hogyan is éltek. Vagy: gondosan járjatok az életutakon. Nem jelentős a különbség. Akár a feszült figyelem, akár lépésenként a maximális gondosság a mondat értelme, mindenképpen életvitelünk bölcs vagy esztelen módjáról van szó. Az „esztelen” nem számol azzal, hogy a kínálkozó alkalom elmúlik és nem tér vissza. AZ „ALKALOM” METSZŐ- PONT az állandó rohanásban, a folyó időben mintegy pillanat, amelynek Istentől rendelt értelme van. Gondtalanul élve nem gondolunk erre. Pedig Isten az idő Ura. Mint a folyamként áradó időben a villámcsapás, olyan az Istentől igénybe vett pillanat. Alkalom a szolgálatra! Korábban tenni, később kapkodni esztelen- ség! Amikor Isten elénktárja egy- egy szolgálat alkalmát, akkor kell engedelmeskednünk boldog szerszámként. Az idő áradatában azért gonoszak a napok, mert elmúlnak. Szolgálatunk nélkül üresen. A rohanó idő a halál munkáját végzi. Azok, akik feltámadtak a halálból, Uruk szabadító szeretete által, bizonyítsák szolgálatukkal Uruk győzelmét az enyeszet pusztító munkája fölött. A „bölcsesség” aprópénzre váltja a nag; bankót. Mivel vette a Lélek ajándékaként a bölcsességet, ezért igyekszik magatartását hozzáigazítani Urának akaratához. Miért kellett Jézusnak meghalnia a kereszten?! Ezt a kérdést teszik fel kétezer év óta hívők és nemhivők. a keresztyénség különböző irányzataihoz és felekezetei- hez tartozó hittudósok, bölcselők és gondolkodók. S a válaszok sokfélék. Mert erre az eseményre — Jézus kereszthalálára — nem lehet könnyen és gyorsan magyarázatot találni. Félelmetes és megrendítő titok előtt állunk. Emberi véges értelmünk meg nem fejtheti e titkot, sőt az szögesen ellentmond annak. Így volt ez már az apostoli korban is. A „keresztről szóló beszéd”, a megfeszített Krisztus hirdetése „zsidóknak botránkozás, görögöknek bolondság”, állapítja meg Pál apostol (1 Korinthus 1.18— 25). Mert valóban felháborítónak és képtelennek tűnik, hogy az Isten és ember megromlott viszonyát csak így lehessen rendezni. Azon a szakadékon, amit a bűn tépett Isten és ember közé, valóban nem vezet más út, mint a Krisztus keresztjének keskeny pallója? Isten és ember megbékéléséért ekkora árat — Isten ■Fiának odaadását, méghozzá ilyen módon — kellett fizetni? És egyáltalában: ki fizetett — ha tényleg erről van szó — és kinek? Miféle fizetség, „váltságdíj” ez, minden ember, az egész teremtett világ üdvösségének: Isten szívére visszatérésének, ára? Maga az Újtestamentom is csak dadogva, tapogatózva, többféle kép segítségülvételével tud szóla- ni erről a titokról, „hitünk szent titkáról”. Az egyik kép, _ hogy „Krisztus meghalt a mi bűneinkért” (1 Kor 15,3), odaadta önmagát áldozatul Istennek” (Efé- zus 5.2). A Zsidókhoz írott levél egészen ennek a képrendszernek a körében szól. E kép háttere az ótestamentomi áldozati szertartás: a szent Isten méltó haragját a bűnös ember — Izrael népe — áldozati állatok vére ontásával engeszteli ki — jelképesen. Hiszen már az Ötestamentom világában is nyilvánvaló volt — bár nem fogta fel ezt mindenki teljes mértékben —. hogy Isten nem ártatlan állatok kiontott véréért en- gesztelődik. ad bűnbocsánatot, hanem önmagáért, szövetségi hűségéért, azért mert Ö irgalmas és nagyszívű Isten. A Jézus kereszthalálára alkalmazott áldozati képet azután színezte még az Ésaiás 53. részének titokzatos jövendölése valakiről, aki majd magára veszi és elszenvedi az egész nép bűne büntetését. Az ŰjLEHETSÉGES, HOGY VALAKI az egyházban ismeri Isten kegyelmét a Krisztusban, de még nem kérte vagy nem fogadta el a gyakorlati értelmességnek ajándékát. Mindig késve ismeri fel, mit is kellett volna mondania vagy tennie korábban. Pedig a keresztyén élet azért olyan reális, mert mindig a tényékhez kapcsolódik. A változó' élethelyzetekben nem sablonosán viselkedik, hanem bölcsen megértve, hogy akkor és ott mi az Isten akarata. Érdemes tanulmányozni az evangéliumi iratokban Jézus magatartását a különböző szituációkban. Nem ugyanazt mondta a poklos férfinak, mint a tettenért, megtévedt nőnek, a helyőrségi parancsnoknak, mint az ön- és közveszélyes őrültnek. Ezért nem lehet eszünkkel, illetve értelmünkkel egyszerűen megtanulni a keresztyén életet. Nélkülözhetetlen a Lélek munkája és ajándéka. Csak így sajátítható el az állandó ajzottság, feszült figyelem és a gyors engedelmesség Isten felismert akarata iránt. A Lélek munkáján fordul meg minden. Gyónó imádságaink mostoha zónája az „elszalasztott alkalmak” területe. Pedig hogyan mardos a bánat, amikor partról nézünk távolodó hajó után. s csak akkor riadunk rá. mit is kellett volna mondani, elintézni, útravalóként adni vagy visszatartó erőként megvallani ... A legcsípősebb könnyek mindig a sírhalmokra hullanak. Igen, az elszalasztott alkalmak iszonyú terhe. Hányszor testamentom ezt Jézusra értette (János 1,29). Ugyanakkor az Űjtestamen- tom egyértelműen hangsúlyozza, hogy nemcsak Isten adta oda mintegy egyszülöttjét (íáiiós 3,16!) a világért, hanem hogy ezt Jézus önként, az Atyával való teljes akarati egységben vállalta, „önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelen gonosz világból . . (Gál 1,4). Ezzel már meg is érkeztünk a másik képhez. Jézus kereszthalála mintegy váltságdíj, amivel megszabadított minket a bűn, halál, kárhozat rabszolgaságából. Ennek a képnek a háttere az ókori rabszolgatársadalom. A rabszolgát váltságdíj lefizetésével lehetett felszabadítani, szabad emberré, teljes jogú polgárrá tenni. 1 Péter 1,8 pedig össze is kapcsolja a két képet — képrendszert — „nem ezüstön vagy aranyon vagytok megváltva, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén . . .” E képes beszéd sokféle változatban és körülírással egyet akar kifejezni: Istennek hozzánk való végtelen szeretetét. „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk” (Róma 8,32). Mégis, továbbra is fennmarad a szorongató Kérdés: miért kellett Isten szeretetének éppen ilyen módon megnyilvánulnia? Ezt a kérdést feltették Jézus tanítványai is. Már akkor, amikor Jézus előre sejtette a reá váró sorsot, Péterből — s nyilván a többiektől is — ez a leghevesebb tiltakozást váltotta ki: „Isten őrizz, Uram! Nem szabad ennek rajtad megtörténnie”. Pedig Péternek akkor még fogalma sem lehetett a Jézusra váró megaláztatások és testi-lelki szenvedések teljes valóságáról! — S amikor mindez bekövetkezett, amikor a szeretett Mester a közösségből kitaszított gonosztevőként végezte életét a szégyenfán, a tanítványokban végképp összeomlott egy világ. Az a világa a reménységeknek és vágyaknak, amit ők építettek fel maguknak a fényes jövendőről. „Pedig mi abban a reményben voltunk, hogy ő az, aki Izraelt meg fogja váltani”, keseregnek az Emmausba tartó tanítványok (Lukács 24.21). Megváltani, értsd: dicsőségre vezetni, győztes vezérként, mint Dávid király méltó utóda. Ezt a kérdést azonban maga Jézus is feltette. Két evangélista jártunk náluk, valamit érzékeltünk is a feszültségekből, de „esztelenül” elintéztük pár olcsó tréfával, üres biztatással, azután egyszerre összedől egy otthon, és mi mardosó önváddal botorkálunk a romok között, mit is lehetne még megmenteni ?! ÁLTALÁBAN PONTOSAN REGISZTRÁLJUK a körülöttünk élőknek dolgait. De ezer és ezer esetben egyszerűen nem ismerjük fel az Istentől rendelt időt, alkalmat. A hellén szobrászok az „alkalom” figuráját rohanó, simatestű ifjúval ábrázolták, akinek homlokán volt egyetlen hajtincs. Ha a kellő pillanatban megragadom, „kihasználtam az alkalmas időt”. De elmélázva egy pillanattal később már hiába nyúlok utána, csupasz teste kisiklik markolásom elől. A szakaszunk előtti apostoli fejtegetés csúcspontja ez a figyelmeztetés. Hiszen minden a szolgálatért és a szolgálatra van. Felismerni frissen, megragadni azonnal — ez az egyház bölcsessége. Ezért nem vehetjük le tekintetünket Urunkról. Fáradhatatlanul dolgozó Urunk mint szerszám után nyúl és nem talál helyünkön. Ajkunk mást énekel, szívünk mást szeret, kezünk béna, lábunk fáradt, ugvan miképpen vihétné végbe jóságos akaratát az Űr? Akit nem a Lélek vezet és őriz hatalmában. használhatatlan Isten mentő munkájában. Mi lesz veled, jaj. mi lesz velem a számadás óráján?! Balikó Zoltán (Máté 27,46; Márk 15,34) is beszámol arról, hogy a kereszthalál szenvedésének mélységéből így kiáltott fel: „Én Istenem, miért hagytál el engemet?!” Miért kellett a Názáreti' Jézusnak emberi létünk legmélyebb szakadékaiba leszállani s elviselni az Istentől elhagyatottsag sötét éjszakáját is? Az emberi miértekre és a Jézus kérdésére is, Isten Jézus fel- támasztásában adta meg a feleletet. Ez a feltámasztás a csodák csodája, Isten dicsőségének és hatalmának fényes felragyogása, amelynek visszfénye is — az üres sírnál vigyázó angyalokon — elkápráztatta és megrendítette az első tanúkat, nem valamiféle „jóvég”, — minden jó ha jó a vége —, hanem az érettünk emberré született és emberként kereszthalált halt Jézus életművének teljes igazolása. „Ez az én szerelmes Fiam, akiben kedvemet találom” (Márk 1,11). Valóban Ö és csak Ű! A kereszt értelme csak a feltámadás felől világosodik meg. Erre a leckére maga a Feltámadott vezette el tanítványait. Így világosodhat meg előttünk valami a kereszt titkából. Az, például, hogy a szeretet gyakran csak az áldozat és a másokért önként vállalt szenvedés útján tud megvalósulni. Ez az élet tapasztalata is. Isten előbb szeretett minket, mintsem hogy mi reá gondolhattunk volna. Ezért nem Istent kellett kiengesztelni, neki elégtételt szolgáltatni — ez a jogi gondolkodás pedig sokáig kísértett a keresztyén teológiában — hanem minket kellett meggyőzni Isten szeretete felől. „Béküljeteft: meg Istennel”! kiáltja Pál apostol. Jézus élete és kereszthalála: Isten kinyújtott békejobbja. Ezzel — többel, nagyobbal nem lehetett volna — mutatja, bizonyítja meg Isten irántunk való végetérhetetlen szeretetét. S ezzel szabadít fel minden idegen szolgaság alól arra, hogy ismét szeretett gyermekei lehetünk. Együtt, tehát egymást is szeretve Isten nagy családjában. Jézus keresztje azonban azt is megmutatja: mennyire súlyos az ember helyzete. Mekkora a bűn hatalma. Dacos és csüggedt szívünk, elferdült értelmünk magától nem találhatja meg a haza — Hozzá — vezető utat. Csak ha a Fiú megszabadít minket, akkor lehetünk szabadok. Ezért, tehát érettünk, áll a kereszt, mint „fáklya verem előtt". Boldog, aki rábízza magát Jézus győzelmes kezére. Groó Gyula KICSODA JÉZUS KRISZTUS? Olyan kérdése ez a keresztyén embernek, amelyre a válaszadás mindenkori feladat, sőt magának Jézusnak a megkerülhetetlen igénye. Állandó témája az igehirdetésnek is, hiszen minden prédikáció erre a kérdésre keresi a választ. Különösen nagypénteken nehéz erre a kérdésre válaszolni. Jézus halálhíre hallatán a hitünknek sok próbát kell megállnia. A tiltakozásaink is visszatérőek: ez a hír lehetetlent közöl, hihetetlen, hogy Jézusnak így kellett meghalnia. JÉZUS MEGFESZÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETÉBEN, és a halála előtti utolsó pillanatok megörökítésében János evangélista ázt igyekszik világossá tenni, hogy Isten akarta ezt így. A legjobb, a legteljesebb megoldásnak tartotta Isten azt, hogy Jézus haljon meg értünk a kereszten. Ezen az akaratán is átsugárzik az Isten hallatlan nagy szeretete: Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azon munkálkodik, hogy megtérjen és éljen. Jézus keresztje tehát annak a jele, hogy Isten mit cselekszik az embervilággal. Arról tanúskodik a kereszt, hogy milyen óriási árat fizetett érte. Egyszülött Fiát feláldozta, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. A golgotái keresztre nézve tudjuk igazán felfogni, megérteni és érzékelni, hogy a bűn útján járásunk halálos következményekkel jár. IGÉNK ANNAK A JÉZUSNAK A KERESZTJÉRŐL BESZÉL, aki halálig engedelmes volt az Istennek. Teljesen magáévá tette Isten akaratát, hogy teljesen szolgálhasson annak megvalósulásáért. Maga vitte a keresztjét — olvassuk az igében. Ez ebben az esetben többet jelent a kivégző eszköznek a kivégző helyre szállításánál. Maga vitte Isten akaratát, ahogyan Ézsaiás szavaiból ismerjük: a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta, a mi vétkeink miatt kapott sebet, az Űr öt sújtotta mindnyájunk bűnéért (Ézs 53). De Jézus úgy vette magára a keresztet, hogy nemcsak tört, szenvedett. Isten akaratához hozzátartozik a mi gyógyulásunk, a mi békességünk, a mi új életvitelünk. EZÉRT NE CSAK A SZENVEDŐ JÉZUST LÁSSUK nagypénteken, hanem az értünk halálig engedelmes, önfeláldozó szeretettel szolgáló Jézus új életre indító ajándékait is ismerjük fel! Ekkor válik a golgotái dráma számunkra evangéliummá, örömhírré — ahogyan János evangélista evangéliumként tudósít erről. Még akkor is, amikor Pilátus „határozottságát” hangsúlyozza, hiszen ebben azt látta: Jézus nem hagyta félbe a megváltást, ezért királya nemcsak Izráel- nek., hanem az egész embervilágnak. A katonák Jézus ruháin osztozkodása, és a sorsvetés — amelvben a 22. zsoltár szó szerinti beteljesedését ismerte fel János evangélista —, úgy vált az evangélium részévé, hogy ez az eset is tanúskodik Isten akarata megvalósulásáról. Az utolsó szó: elvégzett volt. Ezzel halt meg Jézus. Az Isten akaratának való engedelmesség az utolsó pillanatig tartott Jézus életében. Ezért végezte el mindazt, amiért az Isten küldte. Az önfeláldozó, szolgáló szeretet, a diakónia vele nemcsak lejött a földre (karácsony), hanem itt is maradt a földön (nagypéntek). EZÉRT NAGYPÉNTEK AJÁNDÉKA nem maradhat szűk körben. Jézus haláláig tartó önfeláldozó szolgáló élete, amelynek egyik fontos ajándéka az. hogy egymásra bíz bennünket. Ezt tette a kereszt tövében álló édesanyjával, és szeretett tanítványával. így kötelez a kereszt bennünket is Isten terve megvalósítására ebben a világban. Vinnünk kell Jézus ajándékát, az egymásért élt szolgáló életet, hogy csend lehessen szívekben, családi otthonokban, emberi közösségei^ ben. nyugalom''légyen a földrészeken, békesség legyen egész viliágunkban. JÉZUS HALÁLA, ÖNFELÁLDOZÓ ÉLETE nem vereség, nem erőtlenség, hanem tele van engedelmességgel, és az embervilág iránti mély szeretettel. , Nézzünk ezért hittel a keresztre, csendben, elgondolkodva: kicsoda Jézus Krisztus? Lássuk meg ott az Istennek halálig engedelmes Jézust úgy, hogy „szeretnék lenni, mint ő, alázatos, szelíd, követni hí- ven mint ő. Atyám parancsait'. S megajándékozottakként járjuk utunkat, hogy szolgáló szeretetünk, jézusi emberségünk jelezze: Jézus haiala ara rajtunk nem veszett kárba. Detre János Dicsérünk téged. Űr Jézus Krisztus, hogy halálig telesítetted Atvá( akaratai, es mindent elvégeztél a mi üdvösségünkre. Szüntelenül ein le kéz tess í"’1?.*1?1 keresztedre és töviskoronádra, hogy szüntelenül áld junk teged hűsegedért es szeretetedért. Ámen. — Böjt 6. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Fii 2,5— 11; az igehirdetés alapigéje: Mt 21,1—9. — Nagycsütörtökön az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltári igéje: 1 Kor 11,23—29; az igehirdetés alapigéje: Jn 13,1— 15 (16—17)1 — Nagypénteken az oltárterítő szine: fekete. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Ézs 53,1—12; az igehirdetés alapigéje: Jn 19, 16—30. — Nagyszombaton az oltárterítő színe: fekete. Az istentisztelet oltári igéje: 1 Pt 3,18—22; az igehirdetés alapigéje: Mt 27,57—66. — ASZÓD. Március 14-én teológusnap volt a gyülekezetben. Az anyagyülekezetben és a karta- li szórvány-istentiszteleten dr. Selmeczi János, a Teológusj Otthon igazgatója, a délutáni istentiszteleten Bencze András III, évf., a gyermekbibliakörön pedig Vető István I. évf. hallgató szolgált. A gyülekezeti esten a hallgatók színes programja keretében az otthonigazgató „Ünnepi és hétköznapi keresztyénség” címen előadást tartott, Demján Jándor I. évf. hallgató pedig igehirdetéssel szolgált. A gyülekezet a teológusnapon 10 000 Ft offertóriummal támogatta lelkészképzésünket. — házassági évforduló. Kovács József és felesége, sz. Szabó Rozália, az ászári gyülekezet tagjai március 7-én Isten iránti hálával emlékeztek meg házasságkötésük 60. évfordulójáról. Abban a templomban, amely nemcsak az otthonukhoz, de a szívükhöz is közel volt mindig. Most istentisztelet keretében vallhatták a zsoltárossal: „Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről”. Hatvan évvel ezelőtt fiatalon egymás kezét fogva mondták a szeretet és hűség esküjét, hat évtizeden keresztül az élet örömeiben és gondjaiban állhatták egymás mellett, most az idős kor erőte- lenségével, de az egymást hordozó szeretetben. Szeretteik és a gyülekezet köszöntötte őket és Isten áldását kérte további életükre Varga György lelkész. A LUTHERÁNIA ÉNEK- ÉS ZENEKAR április 10-én. Nagyszombaton délután 6 órakor a fasori templomban (VII., Gorkij fasor 17.) előadja J. S. BACH JÁNOS PASSIÓJÁT Közreműködnek: Benczúr Erzsébet — szoprán. Schultz Katalin — alt. Fülöp Attila — tenor, Berczelly István — bariton, Kurz László — basszus. Trajtler Gábor — continuo Vezényel: Weltler Jenő lsét hirdetDR. KÁLDY ZOLTÁN püspök Miért?
