Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-10 / 2. szám

\

GYERMEKEKNEK.

Hogyan született a Kis Káté?

Luther Márton, nagy reformátorunk egyszer gyülekezetlátogató körútra indult. Sorra felkereste a körzetéhez tartozó gyülekezeteket. Amint az ilyenkor lenni szokott, elsősorban a gyülekezetek lelkészeivel beszélgetett. Érdeklődött a gyülekezetek lelki és anyagi élete iránt, de beszélgetett a lelkészek személyes problémáiról is. Találkozott a gyülekezet vezetőivel is, mert az ő véleményükre is kíváncsi volt. Keresett azonban olyan alkalmat is — ez rendszerint valamelyik istentisztelet volt — amikor az egész gyülekezethez szólhatott. Hiszen a látogatás legfőbb célja a gyülekezet erősítése volt.

A LÁTOGATÁSOK SORÁN LUTHER nem feledkezett meg a gyülekezet legkisebb tagjairól, a gyermekekről sem. Felkereste őket az iskolában és arról kérdezgette őket, hogy mit tudnak a hit és a keresztyén élet dolgairól. A reformátor megdöbbenten tapasztalta, hogy a gyermekeknek milyen felszínes az ismerete Istenről és a hit dolgairól. Amikor az egyházlátogató kőrútról hazafelé tartott, azon gondolkodott, hogyan lehetne ezen segíteni. A gyermekek felszínes tudásának legfőbb okát abban látta, hogy nincs megfelelő könyvük, amelyből a hit dolgait megtanulhatnák. Ezért elhatározta, hogy ír egy rövid könyvet, amelyben összefoglalja, mit kell tudni nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtt keresztyéneknek is a keresztyén életről és a hit dolgairól. így született meg a kis ..hittankönyv”, amit Luther Kis Káténak nevezett el. Mindez 453 évvel ezelőtt, 1529-ben történt.

A KIS KÁTÉNAK öt fő része van. Az első részben Luther azt foglalta össze, hogyan kell élni a keresztyén embernek. Erre az összefoglalásra legalkalmasabbnak találta a Tízparancsolatot. A második rész arról szól, mit kell Istenről tudni és hogyan kell Istenben hinni és bízni. Ezt legrövidebben az Apostoli Hitvallás,

vagy másképpen Hiszekegy foglalja össze. A Kis Káté harmadik része arra tanít, hogyan kell imádkozni. Az imádkozásra legalkalmasabb példa az Űrtói tanult imádság, vagy másképpen a Miatyánk. A negyedik és ötödik rész Istennek két legfontosabb kegyelmi eszközéről a keresztség és úrvacsora szentségéről szól. Itt Luther arra tanít, milyen drága ajándékot kaptunk a keresztség- ben, s kapunk újra meg újra az úrvacsorában. A Kis Káté befejező részében szól még Luther a gyónás gyakorlatáról és hasznáról és közöl két imádságot, amelyet Luther reggeli és esti imádsága néven ismerünk.

A KIS KÁTÉ ELŐSZAVÁBAN Luther felhívja a szülőket és a gyülekezet tanítóit arra, hogy milyen fontos a gyermekek tanítása és hitben való nevelése és kéri őket, hogy a reájuk bízott gyermekekkel rendszeresen foglalkozzanak a Kis Káté alapján. Később a szülők és gyülekezeti tanítók részére írt egy bővebb könyvet, amit Nagy Káténak nevezett el.

Luther a Kis Kátét német nyelven írta meg. Amikor a reformáció tanítása Németországból elterjedt a különböző országokba, akkor mindenek előtt a Kis Kátét fordították le anyanyelvre. Magyar nyelvre is többször fordították le. — Napjainkban is. így jelenleg is minden lelkészi hivatalban megvehető néhány forintért. Jó lenne, ha ti is megvásárolnátok, hogy amikor cikkeinket olvasni fogjátok a Kis Kátéról, a káté szövegét is el tudnátok olvasni, vagy esetleg megpróbálnátok megtanulni. Ezzel könnyebben megértenétek, hogyan kell Istennek tetsző életet élni, mit kell hinni és hogyan kell imádkozni. S. J.

— DUNAEGYHÁZA. Az ádventi időben igehirdetéssel szolgált a gyülekezetben Szirmai Zoltán fasori lelkész és Madocsai Miklós budavári másodlelkész.

írok nektek, ifjak...'

A nagyobb és a még nagyobb család

Előző sorozatunkban arról szóltunk, milyen fontos, hogy a fiatalok megtalálják helyüket, szolgálatukat és azáltal örömüket és boldogságukat a családban. Azonban már ott utaltunk arra, hogy a kiegyensúlyozott boldog élet megtalálásához nem elegendő a családi boldogság, mert az ember nemcsak családjának, hanem más, nagyobb közösségeknek is a tagja. S ha az ember igazán boldog akar lenni, akkor ezekkel a nagyobb közösségekkel is meg kell találnia az összhangot, illetve ezekben a közösségekben is meg kell találnia a helyét. Melyek ezek a nagyobb közösségek?

MÁR A KIS GYERMEK A BÖLCSŐDÉBEN, később az óvodában és az iskolában kapcsolatba kerül más gyermekekkel, akik rendszerint lakóhelyének, falujának, vagy városának a tagjai. A család mellett tehát meg kell ismerkednie egy másik közösséggel és be kell kapcsolódnia egy nagyobb családba. Ezt a közösséget, vagy nagyobb családot társadalomnak szoktuk nevezni. Nem mindegy, hogy a gyermek, vagy fiatal hogyan fogadja ezt a közösséget és hogyan tud bele illeszkedni.

Ha a fiatal felnő, illetve elvégzi az iskoláit, akkor tulajdonképpen ugyanebbe a társadalmi közösségbe kapcsolódik be a munkahelyén. Lehet, hogy erre nem a szülőfalujában, vagy városában kerül sor. A fiatal azonban ennek ellenére azt tapasztalja, hogy a más vidékek közösségét igen sok kapocs fűzi össze szülőhelyének közösségével. Mindenek előtt a közös nyelv. Lehet, hogy egy kicsit más tájszólással beszélnek, de tulajdonképpen országunk minden tájának lakói megértik egymást. De közös az emberek gondolkodásmódja és hasonlóak a szokásaik is. A közös nyelv és közös szokások mellett a /közös múlt és a közös kultúra is összekötő kapocs egy ország lakói között. A közös múlt arról beszél, hogy népünk a történelem folyamán mindig közös-, séget alkotott, közös célokért 1

küzdött, közösen szenvedett, vagy közösen élvezte harcának és sikereinek eredményeit. A közös harc és küzdelem során alakult ki népünk közös kultúrája. Nemzeti irodalmunk és kultúránk elválaszthatatlan népünk életétől, harcától és sikereitől. De kapcsolatban ván mindez népünk jelen életével is. Múltunk és kultúránk ismerete, nélkül nem tudjuk megérteni mai életünket, társadalmi rendünket, és nem tudunk igazán bekapcsolódni népünk nagy családjának mai küzdelmeibe. Pedig népünk és társadalmunk családjába való beilleszkedést éppúgy meg kell tanulnia minden fiatalnak, mint' a családi közösségbe való bekapcsolódást, ha igazán boldogulni akar.

AZ EMBEREK MUNKÁJUK, VAGY UTAZÁSAIK SORÁN megtanulják azt is, hogy a világon több ilyen nagy család is van. Nemcsak közvetlen szomszédunkban élnek különböző népek, hanem vannak más világrészek, ahol szintén élnek különböző népek. Utazásai során azt is megtapasztalhatja az ember, hogy a szomszédos népek, ha nyelvben nem is mindig, de szokásaikban, gondolkodásmódjukban közelebb állnak hozzánk, mint a távoli világrészek népei. Az is nyilvánvaló, hogy vannak népek, amelyek a miénkkel azonos, vagy legalábbis hasonló társadalmi és gazdasági rendben élnek. Ezeket a népeket ríemcsak azért érezzük magunkhoz közelebbieknek, hanem azért is, mert ezekkel a népekkel szorosabb kulturális és gazdasági kapcsolataink vannak. Ezekkel a népekkel együtt a szocializmust építő népek családjába tartozunk. Ebbe a nagyobb családba való beilleszkedést is meg kell tanulnia minden fiatalnak, ha meg akarja találni a helyét.

Azonban a más társadalmi és gazdasági rétidben élő népekkel is sok minden összeköt bennünket. Ma már mindenki előtt világos, hogy az egész emberiség csak együtt tudja megtalálni boldogulását. Ha a különböző népek nem anulják meg azt, hogy az egymás elleni harc, az ellenségeskedés csak romláshoz és az egész emberiség pusztulásához vezet, akkor nem sok reménységünk lehet az emberiség fennmaradásához. Az emberiség nagy családját ma az a felismerés köti össze, hogy a béke és az egymás segítése nemcsak hőn óhajtott vágya minden népnek, hanem boldogulásának és jövendőjének nélkülözhetetlen feltétele is.

A KERESZTYÉN EMBER MEG VAN GYŐZŐDVE ARRÖL, hogy ezeket a nagyobb közösségeket is éppúgy mint a családját Istentől kapta ajándékba, hogy ezekben találja meg örömét és boldogságát. Az ajándék mellett azonban mindez feladatot is jelent. A keresztyén embernek a család, a nép, a társadalom és az emberiség közösségében kell megtanulnia, hogy Isten jóléttel, békével, egyházi szóhasználattal üdvösséggel akarja megajándékozni a népeket és az egész emberiséget. Ezért a keresztyén ember legfőbb feladata, hogy Isten e célkitűzésének alkalmas és engedelmes eszköze legyen, hogy szeretetével, szolgálatával munkálja a népek és az egész emberiség boldogulását. Hogy egyes területeken ezt a nemes szolgálatot hogyan végezhetjük el, arról szól következő sorozatunk.

Selmeczi János

— EDELÉNY. A Sajókazához tartozó szórványban 1981. novem-' bér 22-én ünnepelte századik születésnapját özv. Regula Károly- né sz. Sohlmann Rózsa. Ebből az alkalomból sokan köszöntötték. A gyülekezet nevében Bitc halla Ödön lelkész az edelényi hívekkel együtt virággal köszöntötte az ünnepeltet, majd lakásán áhítatot tartott és Isten áldását tolmácsolta. „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.”

Ökumenikus lelkészkonferencia 1.

\ berlini Ökumenikus Missziói Központ

Egy ökumenikus lelkészkonferencia alkalmából betekinthettem e központ életébe és munkájába. Az Unió tagegyházai — Anhalt, Berlin-Brandenburg,

Görlitz, Greifswald, a magde- burgi szász tartományi egyház, valamint a Herrnhuti Testvér- közösség — 1960-ban megalapították az ökumenikus Missziói Hivatalt, felvéve a berlini misz- szió, a Gossner misszió és egyéb kis missziók indításait. A Tanács 1974-ben az Unió egyházainak munkaszerve lett, ökumenikus Missziói Központ névvel. A Központ a Berlini Misszió épületében székel. A Központ kapcsolata az egész világra kiterjed, partnerségi kapcsolatban van Afrika, Ázsia és Latin-Amerika egyházaival, szoros kapcsolatban a szocialista országok egyházaival.

A KÖZPONTON BELÜL 10 MUNKAKÖZÖSSÉG tevékenykedik. Foglalkoznak az egyházi fejlesztés és a misszió kihívásával, a gyülekezetek információs anyaggal való ellátásával, konkrét segélytervek kidolgozásával és élő ökumenikus kapcsolatok kiépítésével.

Tekintsünk bele egy-két munkaközösség tevékenységébe. A dél-afrikai a rasszizmus — apartheid — evangélium kérdésével. A tanzániai az afrikai humanizmussal, s az asszonyok egyenjogúságával, az indiai a fejlesztéssel és a vallásokkal való párbeszéddel, a japán a benszülött teológiával, a kubai a presbiteriá- nus hitvallás jelentőségével foglalkozik. Természeteden érdekli e munkaközösségeket a szocialista országok egyházainak élete és problémái is, így a lengyel— német egyháztörténelem, a történelem és teológia viszonya Hromadkánál, avagy: hogyan értelmezik a magyarok az evangé- lizáció és a misszió kérdését. Külön munkaközösség foglalkozik a

szocialista városban élő gyülekezetek életstílusával.

Információval, előadásokkal, előadókkal, dia-sorozatokkal segítik a gyülekezeti alkalmakat, gyülekezeti munkások, presbiterek továbbképzését regionális vonatkozásban is.

KÜLÖN FIGYELMET ÉRDEMELNEK a különböző konkrét segélytervek, melyek támogatására a gyülekezeteket mozgósítják. Itt tűnik ki, hogy az ökumenikus missziói központ a misz- sziót mennyire nem platoniszti- kusan érti, hanem az örömhírt úgy hirdeti, hogy az embert egyben nem hagyja cserben. Lássuk egy-két segélytervet: a lutheránus Gossner egyház, ez az Indiában tevékenykedő fiatal élő egyház Ranchi városában 1900 gyermeket oktat az iskolákban. Nagy jelentősége van e szolgálatnak, mert a tudatlanság, a munkaftélküliség, a szegénység és éhség körforgását az iskolai oktatás megszakíthatja. A tanítókat az állam fizeti, de az épületekről, a taneszközökről az egyház gondoskodik. Ott van a kis Jordániái lutheránus egyház, öt iskoláról gondoskodik 2000 tanulóval. Az iskolák megszállt területen vannak, ahol erős a kivándorlás. Az iskolák szakmai képzéssel szeretnének segíteni, hogy az ott éiők gyülekezetük, népük között maradva szolgáljanak. Japánban a gyermekmunkát, iratmisszióval segítik, de a szolgálathoz hozzátartozik a társadalmi diakónia is. Szeretnék egy diszkriminált népcsoport (Burakumin) integrációját a japán társadalomba segíteni

felvilágosító előadásokkal. Tanzániából teológus kap ösztöndíjat. Dél-Afrikában Serota evangélikus püspök kérésére gyermek bibliakörök és óvodák vezetésére gyülekezeti munkások kiképzését segítik, hogy az óvodai előképzés után az általános iskolába való felvétel előfeltételei meglegyenek.

VÉGÜL NÉZZÜNK MEG EGY FONTOS MUNKAÁGAT, az ökumenikus kapcsolatokat szolgálják üdültetések, melyben nemcsak a szocialista országokban élő egyházi munkások, de a szerényebb körülmények között élő nyugateurópai egyházak munkásai is részesülnek (Spanyolország, Portugália, Olaszország, Franciaország stb.) Egymás jobb megismerését szolgálják ezek a találkozások, de egyben a vendéglátó egyház önismeretét is. Beszélgetések, csoportos látogatások nyomán kiértékelik „hogyan látnak mások minket”. S ez segítheti, hogy az NDK gyülekezetei átgondolják küldetésüket, szolgálatukat. Több témában (egyház, társadalomhoz való viszony, az istentisztelet, az anyagiak) feldolgozzák a vendégek megfigyeléseit. A feldolgozásnál három szempont érvényesül : mit láttak, mit emeltek ki, s mit kérdőjeleztek meg. E vonatkozásban egy-két adalék. Láttuk például, hogy a renoválással kapcsolatban nagyon elkötelezettek a gyülekezetek, de a régi templomok megújítása, vajon a gyülekezetek megújulásának a jele-e? A társadalommal kapcsolatban bizonyos befelé fordulás, a család, a barátok körébe

való visszavonulás jelentkezik. (Az egyszeregy a kezdete mindennek, de úgy gondoljuk, a keresztyén ember, a közösség ember nem maradhat meg az egyszeregynél.) Felvetnek a látogatók ilyen kérdést: mit értetek szabadság alatt? Ennek csak a korlátlan turizmus az ismérve? Mit értetek szegénység alatt? Ha valaki autót nem vásárolhat? Hogy segít a gyülekezet azoknak, akik társadalmi kérdésekben nehéz döntések előtt állnak?

Egyik megállapítás: az isten- tiszteleti életben kevés a mozgalmasság, kevés a szín, pedig a keresztény élet színes élet. Legyen a gyülekezet liturgiája élő, aktívabb. Jó, hogy az istentisztelet középpontjában az igehirdetés áll, de a monologizálás nem veszélyeztet titeket?

Anyagiak terén láttuk; sok szép épületetek van, a gyülekezeti tagok anyagi élete rendezett. De tájékozottak a gyülekezeti tagok a költségvetés tekintetében? Kritika hangzik el az egyházi adó miatt és az egyházi bürokráciával járó kiadások miatt. Megállapítottuk: más egyházak segélyétől való financiális függőség meg- akadályozzá, nehezíti annak felismerését, hogy az NDK egyházai milyen életerősek. Az ökumené- vel kapcsolatban: jól értitek, hogy a Krisztus teste egy, s egyetlen tag sem élhet egyedül! De megkérdezzük, mit tesztek a helyi ökumenéért, azután milyen jelentősége van számotokra a szocialista országok egyházaival való kapcsolatnak ?

Eszméltető kérdések ezek, így az ökumenikus központ a kapcsolatokat jól gyümölcsözteti az egyházi önismeret vonatkozásában.

AZ ÖKUMENIKUS MISSZIÓI KÖZPONT MUNKÁJÁNAK ISMERETÉBEN érthető, hogy az NDK-beli egyházszövetség a Központot bízza meg egy-egy ökumenikus konferencia rendezésével, így került sor Buckovban egy konferenciára, a „hit és a hit megváltása ökumenikus közösségbentémával. E téma az EVT „számadás a reménységről” témájához csatlakozott. Az a kitüntetés ért engem, hogy egyházunkat e konferencián képviselhettem.

Egy évtized óta különösen aktuális ez a kérdés. A keresztyén- ség megosztottsága által hitelvesztettek lettünk. E szétszaka- dozottság nagy vétkünk az egyház Urával szemben, de a világgal szemben is, hisz az egyház, mint Krisztus teste, arra is elhivatott, hogy az emberiség az univerzum egységét szolgálja, s ennek megfelelően éljen és cselekedjék. Vajon legyőzhetőek-e a szakadások. Ennek útja a bűnbánat és megújulás, s legfőképpen a forráshoz, közös Urunkhoz való visszatérés. S bátorítás az, hogy Urunk azért könyörög, hogy mindnyájan egyek legyenek.

A konferenciának 50 résztvevője volt, a résztvevők nagy része az egyházak, a baptista, evangélikus, metodista, ókatolikus, ortodox, református és a testvérközösségi egyházak küldöttei voltak. (Csehszlovákiából, Lengyelországból az NDK-ból és hazánkból.) Képviseltette magát az EVT indonéziai, ausztriai, kanadai, norvégiai és NSZK-beli tagjain keresztül. Természetesen ott voltak az ökumenikus Központ munkatársai H. Blaubert igazgató vezetésével.

Lehel Ferene