Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-07 / 6. szám

Eisibléma 1984 A kishitűség ismét megszégye­nült. Amikor a múlt év októberé­ben lapunkban megjelent a Lu­theránus Világszövetség 1984-ben Budapesten tartandó VII. nagy­gyűlésének emblémájára a pá­lyázati felhívás, kevesen mertek arra gondolni, hogy a híradás ilyen széles körű fogadtatásra ta­lál. Amint a december elsejei ha­táridő közeledett, egyre többen hozták személyesen vagy küldték postán pályázatukat. Csak fokozódott a meglepetés, amikor az elbírálás előtt számba kellett venni a vaskossá duzzadt köteget. Kiderült, hogy összesen huszonkét vállalkozó rajzolta meg, varrta ki — mert textil­munka is érkezett —, vagy készí­tette el elképzelését. Alig fértek el az egymás mellé helyezett pá­lyamunkák a hosszú tárgyalóasz­talon, amikor január 4-én, a Déli Egyházkerület tanácstermében sor került az értékelésre. A gyümöl­csöket látva arra kell következ­tetni, hogy gazdag volt a fantázia, nagy a lendület, forró a lelkese­dés: összesen 44 pályamunka fe­küdt az alkalmi bizottság előtt, a legtöbb munka színes és fekete­fehér változatban is. Az alkalmi bíráló bizottság tit­kos szavazással hozta meg dönté­sét. Az első díjat Ondvári György­nek (Budapest) ítélte oda, aki két figyelemre méltó elképzelést va­lósított meg. A második díjat Me­zősiné Tóth Ágota (Budapest) kapta, aki ugyancsak több igen érdekes elgondolást dolgozott ki. A harmadik díjat Papp Iván (Bu­Az első helyezett pályamunka dapest) és dr. Luthár Jenő (Bu­dapest kapta. A jutalmazottakon kívül pá­lyázott még Ábraliám Ferenc, Horváth Ferenc, Szalontai Árpád (Celldömölk), Bachorecz Ferenc (Budapest), Bachorecz Katalin (Budapest), Barlai Béla (Aszód), dr. Blázy Árpád (Zalaegerszeg), Buka Károly (Debrecen), Fodor Viktor (Budapest), ifj. Foltin Brúnó (Budapest), Inotay Nóra (Budapest), dr. Luthár Jenőné (Budapest), Rác Miklós (Nádasd), Széc.heyné Somogyi-Tóth Anna (Budapest), Szentpétery András (Budapest), Szilágyi Mária (Mis­kolc), Szórády István (Budapest), Sztupkay Sándorné (Budapest). Egyházunk vezetősége kiküldte a díjnyertesek pályamunkáit a Lutheránus Világszövetség köz­pontjába, Genfbe, ahol új szakasz kezdődik. A Világszövetség illeté­kesei döntenek majd arról, hogy felhasználják-e valamelyik ma­gyar munkát a nagygyűlés eblé- májaként, és hogy a kiküldött vál­tozatok közül melyiket. Nem aka­runk a döntés elé vágni, de nem megalapozatlan az a reménysé­günk, hogy találnak a kiküldött munkák között olyat, melyet al­kalmasnak találnak. Sőt bizonyá­ra számukra is igen nehéz lesz a választás. A budapesti nagygyűlésre gon­dolva ez a pályázat egész egy há­A második helyezett pályamunka zunk számára nagy bátorítás, mert jelt adott a hozzáértéssel párosult érdeklődésről, szeretet- ről, lelkesedésről. Ha gyülekeze­teinkre és lelkészeinkre is átragad ez, amit kérünk, amit kívánunk s amiért imádkozunk is, akkor csodálatos gazdagodás lehet majd a nagygyűlés vendégeknek és házigazdáknak egyaránt. Ezért köszönjük szívbeli szere­tettel valamennyi pályázó mun­káját Keuss András A harmadik helyezett pályamunka A harmadik helyezett pályamunka Békés megyei lelkészek újabb helytörténeti munkája Majdnem minden évben ez idő tájban megjelenik egy rövid híradás hasonló címmel. Mögötte mégis nem azonos, hanem min­dig újabb munka van. A múlt év végén is Békéscsabán a Munká­csy Mihály megyei Múzeumban hirdették ki az évi helytörténeti és néprajzi pályázatok eredmé­nyét. A Múzeum Baráti Köre évi je­lentése után két kutató mutatta be módszerét és olvasott fel dol­gozatából részletet. Egyikük, id. Dedinszky Gyula békéscsabai nyugalmazott lelkész volt. Mosta­ni dolgozatának címe: Stark Adolf élete és munkássága. A gyülekezete és városa közismert tagja volt. Életét eddig mégis senki sem dolgozta fel. A család Bártfáról származott. 1859-ben kértek vaskereskedés nyitásra en­gedélyt. A kérő okmány segített a család múltja feltárásában. Az evangélikus helyi levéltárban fennmaradt tőle egy kis notesz, melyben szőlőnemesítési kísérle­teit leírja. A szakirodalom' nyil­vántartjuk. Kossuth Lajos és Csabagyöngye általa elnevezett szőlőfajták közismertek a terme­lők körében. A Múzeum II. díjjal jutalmazta e művet. A néprajzi pályázatok közül három is a temetőkről szólt. Hu- ley Alfréd gerendási lelkész Te­metők, temetés című három ta­nulmányát III. díjjal jutalmazták. E munka felöleli Békés megye összes evangélikus temetőjét: azok múltját, régi fa. kő sírjeleit, az ezekben a temetőkben nyugvó neves emberek életének adatait, szobrokat, feliratokat fényképen, rajzban. A temetésekkel kapcso­latos Békés megyei szokásokat is összegyűjtötte: virrasztás, haran­gozás, búcsúztató, halotti tor szo­kásait. Gyermekek, öngyilkosok korábbi temetési módjait. Egyes számítások szerint Békés megyében a magyar evangélikus- ság negyede él. így a temetőkkel kapcsolatos felmérés mindenre kiterjedően egyházunk számára is tanulságos. Sürgette ezt a munkát az is, hogy településeink nőnek. Békés megyében például két helyen vasút, két helyen pedig lakótelep épült a temetők helyén. Múltunk megbecsülése e téren is felada­tunk. H. A. — Hetvened vasárnap az oltár­terítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 1 Kor 9, 24—27; az igehirdetés alapigéje: Mt 20,1—16. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Feb­ruár 21-én, vasárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház félórá­ját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet DR. KOREN EMIL buda­vári lelkész, a Budai Egyházme­gye esperese. — ZUGLÖ. Február 14-én, vasárnap délután 4 órakor sze- retetvendégség lesz a gyülekezet­ben, amelyen Kása László rákos- keresztúri lelkész tart előadást gyülekezete életéről. — MENDE. A gyülekezet új lelkészét, ifj. Foltin Brúnót feb­ruár 7-én, vasárnap délután 3 órakor iktatja be szolgálatába KeVeházi László, a Festményei Egyházmegyé esperese. — NEMESKOLTA. tJj oltárte­rítő készleteket készítettek özv. Kovács lmréné, Gáncs Lászlóné és Török Ferencné. — Január 10- én iktatták be tisztségébe Koppá­nyi Dezsőt, a gyülekezet új pénz­tárosát, aki özv. Kovács Imréné- től vette át a pénztárt, ö 1975-től látta el ezt a szolgálatot közmeg­elégedésre. — LUCFALVA. Tizenöt gyüle­kezet tagjainak a részvételével egyházmegyei diakóniai nap volt a gyülekezetben. A bevezető is­tentisztelet igehirdetését Garami Lajos esperes tartotta, a fő elő­adást pedig Bálint Éva, a nyír­egyházai Elim gyermekotthon ve­zetője. A csoportmunkát Széli Bulcsu lucfalvai lelkész fogta ösz- sze. A nap összefoglaló igéié ez volt: ..Te is aképpen cselekedjél!” — PÜSPÖKI LÁTOGATÁSOK A7. ÉSZAKI EGYHÁZKERÜLET­BEN. D. dr. Ottlyk Ernő. az Észa­ki Egyházkerület püspöke, a téli hónapokban a következő gyüle­kezetekben és filiákban végzett látogatást, igehirdetéssel, elő­adással és úrvacsoraosztással egybekötve: Kelenföld, Farkas­rét, Csillaghegy, Óbuda, Pest- hidegkút, Budahegyvidék, Kelen- völgy, Budafok, Budaörs, Csepel. A diakóniai intézmények közül szolgált a kerepestarcsai Özvegy Papnék Otthonában, a Modori úti és az Ördögárok utcai Szeretet­otthonokban, a Báthori László utcai és a Piliscsabai Egészség- ügyi Gyermekotthonokban. Gyülekezeti ifjúsági órákon elő­adást tartott: Kelenföldön, Buda- hegyvidéken, Budavárban. — HIBAIGAZÍTÁS. Január 24-i számunk negyedik oldalán közölt „Nyugat-berlini énekkar a Fa­sorban” című cikkünkben az első hasáb negyedik bekezdésének utolsó előtti sorában,, lágy típu­saival” helyett „lágy tónusaival” olvasandó. Egyforma jutalom Mt 20, 1—16 A szőlőmunkásokról szóló példázat első látásra emberek magatar­tását, viselkedését mutatja be. Valójában Isten minden ember iránti egyforma szeretetét ismerhetjük meg benne. Éppen ezért kevés len­ne csupán arra gondolnunk, hogy ki mennyit fáradozik s mennyi a jutalma. Isten szeretetét lássuk meg. SZERETÜNK MUNKÁNKRÓL BESZÉLNI. Általában elmondjuk, hogy mennyit dolgozunk a munkahelyünkön, milyen felelősségteljes feladatot teljesítünk. Nélkülünk talán megállna a termelés, csődbe jutna az üzem. Szívesen beszélünk arról, hogy a család gondjából miként vesszük ki részünket, mennyi teher nyomja a vállunkat, mi­lyen sok energiát fordítunk a család összetartására. Társadalmi mun­kánkról úgy nyilatkozunk, hogy az jelentős közéleti tevékenység, amely nélkül sok közösséget érintő probléma megoldatlan maradna. Szolgálatunk viszont előbbre viszi kicsi és nagy méretekben az em­berek együttélésének ügyét. Amikor fáradozásainkat emlegetjük akár dicsekedve, akár panasz­kodva, csak arról feledkezünk meg, hogy a munkával Isten bíz meg. ő állít be a különböző közösségekbe, munkahelyre, családba és tár­sadalomba, és bíz meg különböző feladatokkal. Nem egyszerűen a magunk által felvállalt munkát végezzük, hanem Isten megbízásának teszünk eleget. A munkát ő adja. A munka teljesítése az ő akaratá­nak való engedelmeskedés Sem dicsekedésre nincs okunk sem pa­naszra nincs jogunk Ha pedig éppen „szőlőjében”, egyházában való munkálkodásra hív, örüljünk, hogy dolgozhatunk, s méltónak talált a szolgálatra. MEGSZOKTUK, HOGY A MUNKÁÉRT FIZETÉS JÁR. A mun­kánk ellenértékét mindenképpen be akarjuk hajtani. El sem tudjuk képzelni azt, hogy valamit: ingyen végezzünk el. Jó munkát csak megfelelő fizetésért vagyunk hajlandók végezni. Sokszor a családban, a gyermekekért végzett fáradozás indítékai között is meghúzódik a későbbi visszafizetés reménye. A nagyobb közösségben, a társada­lomért szolgálatot végző is igényli, várja az elismerést. Egyszerűen lehetetlennek tartjuk azt, hogy munkánkért valami ellenszolgáltatást ne kapjunk, legyen az akár anyagi vagy erkölcsi elismerés. Isten nem ismeri a fizetés fogalmát. Olyan értelemben sem, hogy rosszal fizetne a rosszért. Ha ezt tenné, nagyon sok rosszat kellene kapnunk tőle, azért a sok rosszért, amivel mi szomorítjuk őt Viszont arra sem hajlandó, hogy az általunk érdemnek minősített jócseleke­deteinkért bért fizessen. Nem állhatunk elé igényekkel, nem hajtha­tunk be rajta követelést. Isten jutalmat ad. Annak, akinek akar. Ak­kor* amikor jónak látja. Olyan mértékben, ahogyan ő tartja igazsá­gosnak. Sokat fáradoztál már Isten szolgálatában?. Csak éppen most hj^ött el az Űr? Bízd Istenré a jutalmat! | Magunkat mindig nagyobbra értékeljük mint a másik embert, így természetesen nagyobb megbecsülést, több anyagi és erkölcsi elis­merést várunk a magunk számára. Nehezen tudjuk elviselni, ha egyenlő módon bírálnak el bennünket azokkal, akikről az a meggyő­ződésünk, hogy megközelítőleg sem dolgoznak annyit, mint mi. A másokkal való összehasonlítás vezet el ilyen megállapításokhoz: Mennyit dolgozom, míg mások lógnak. Egyesek isznak, szórakoznak, én a családomért élek. Sok ember, na hazamegy, olvas, tévét néz, rejtvényt fejt, én meg akkor veszem nyakamba emberek gondját. Én többet érdemiek! ISTEN MINDENKINEK EGYFORMÁN AKAR ADNI. Szeretete éppen azt tartaná igazságtalannak, hogy különféle mértekkel mérjen. Ez az egyforma mérték nem azt jelenti, hogy mindenkinek juttat va­lami keveset. Mindenkinek a legtöbbet adja. Szeretete teljességéből érdemen felül jutalmaz. Amit kapunk, az mindig több, mint amit megérdemlőnk. Egyáltalán az is kegyelem, hogy szolgálatába fogad, de ajándék az erő is, amivel napi munkánkat végezhetjük, ember­társaink javára élhetünk. A legdrágább ajándék pedig az örök élet, amit mindenkinek egyformán akar adni, aki földi életében az ő szol­gálatában állt. A VASÁRNAP TGÉJE ÖNMAGUNKRÓL ISTENRE fordítja tekin­tetünket. Nem engedi, hogy magunkat túlértékeljük. Viszont annál inkább megmutatja a minket érdemeinken felül szerető Istent. így nevel helyes önismeretre s Isten ajándékának elfogadására. Ezzel ve­zet böjt felé igaz megtéréssel. Vető Béla Iinádkozzank Istenünk, ne engedd, hogy szívünkből a magunk vélt érdemeit hir­dető hang törjön elő. Add, hogy örülni tudjunk minden munkának, amit végzünk, különösen annak, ha a te szőlődben, az anyaszentegy- házba dolgozhatunk. Urunk, nem azt kérjük, hogy cselekedeteink szerint fizess meg ne­künk, hanem azt, hogy irgalmad nagysága szerint ajándékozz meg minket földi és örökkévaló javakkal. Megtartónk, nem várunk tőled több jót annál, amit te mindenki­nek egyformán adni akarsz. Adj nekünk békét, egymás jólétéért, bol­dogságáért készségesen fáradozó szcrctetct, s a te országodban örök életet. Ámen. GYAKORLÓ KERESZTYÉNEK TEMPLOMLÄTOGATÄSA A norvégok 24 százaléka tartja mágát gyakorló keresztyénnek, 92 százalékuk nem volt előző vasár­nap templomban, 59 százalékuk pedig legalább egy éve nem. Csak 8 százalék nyilatkozott úgy, hogy tizenkét hónap alatt legalább tíz istentiszteleten részt- vett. Az osloi egyetem 1965 óta folytatott felméréseiből az is ki­derül, hogy az egyházban való közreműködés növekedett. 1985- ben és 1977-ben a megkérdezet­teknek egyaránt 10 százaléka nyi­latkozott úgy, hogy „igen erőtel­jesen” résztvesz az egyház mun­kájában. Az „átlagosan résztve­vők” aránya 22-ről 36 százalékra emelkedett. — Az egyház vezetői azt javasolják, hogy a gyülekeze­tek statisztikai adatai között ne csak az úrvacsorázók, hanem a templombajárók számát is tartsák nyilván. (A fenti adatok valószí­nűvé teszik, hogy az „átlagos” részvétel nem sokat jelent. Kér­dés tehát, hogy aki egy kicsit többet tesz, már aktív egyház­tagnak tarthatja-e magát?)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom