Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-26 / 52. szám
GYERMEKEKNEK A legszebb karácsonyi ének Lk 2, 14 Karácsonykor nem csak a templomokban, hanem a családi otthonokban is karácsonyi énekeket szoktak énekelni az emberek. Bizonyára több karácsonyi éneket ismertek ti is. A legismertebb talán a „Krisztus Urunknak áldott születésén” kezdetű ének vagy a „Csendes éj, szentséges éj . . . Nagyon szép, amikor a gyermekek ajkán felcsendülnek ezek az énekek. A legszebb karácsonyi ének mégis az első karácsonykor az angyalok ajkán hangzott el, amikor a betlehemi mezőn boldogan adták hírül a pásztoroknak, hogy megszületett a világ 'Üdvözítője. Hogyan is történt mindez? Hogyan és mit énekeltek az első karácsonykor az angyalok? CSENDES ÉS SÖTÉT VOLT AZ ÉJSZAKA. Csak a csillagok ragyogtak titokzatosan a sötét égbolton. Betlehemben békésen aludtak az emberek. Még nem tudták, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb eseménye történt meg ezen az estén: Megszületett Jézus, a várva várt Szabadító! Kint a mezőn pásztorok tanyáztak. Ök nem aludtak. Gondosan vigyáztak a nyájra. Tüzet raktak és csendben melegedtek a pislákoló tűz körül. A bárányok is ott aludtak összebújva a közelükben. Csend volt. A szél is alig zizzent a fűben. EGYSZER CSAK KÜLÖNÖS JELENSÉGRE riadtak fel a pásztorok. Nagy fényességet láttak. Mintha a nap kelt volna fel, olyan vakító világosság lett. A nagy ragyogásban ott állt előttük egy angyal. Ruhája hófehér volt, tekintete pedig , úgy ragyogott, hogy nem mertek ránézni. A pásztorokat nagy félelem fogta el: „Mit akar ez az angyal tőlünk? Csak nem a világ vége, az utolsó. ítélet érkezett el?” — gondolták magukban. Az angyal azonban szelíden megszólította őket: „Ne féljetek! Nagy örömöt hozok nektek! Ma született meg az üdvözítő, akire oly régen vártatok. Ö a Krisztus, a világ Ura. Betlehemben találjátok meg őt. Siessetek oda! Arról fogjátok megismerni őt, hogy egy istállóban találtok egy gyermeket be- pólyálva és a jászolba fektetve. Ö az! A pásztorok még fel sem tudták fogni, mit is hallottak az angyal ajkáról, amikor hirtelen soksok angyal jelent meg. Ök is a mennyből jöttek. Olyan sokan voltak, hogy a pásztorok amerre csak néztek, mindenütt fényességet és angyalt láttak. Egyszer csak gyönyörű ének csendült fel az angyalok ajkán. Olyan szépen énekeltek, mint a mennyei kórus: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” Ezt énekelték az angyalok és közben újra az ég felé szálltak, végül, ahogy jöttek, eltűntek mind. — Újra csend vette körül a pásztorokat. DE A PÁSZTOROK MOST MÁR nem tudtak nyugodtan ülni.. Egymást bíztatták: „Gyerünk gyorsan, menjünk Betlehembe! Hadd lássuk, mi történt ott, amiről beszélt nekünk az angyal!” Egy társukat a nyáj meglett hagyták. A többiek nekivágtak a sötét mezőnek. Nemsokára Betlehembe értek. Meg is találták az istállót. Ott találtak egy házaspárt. József és Mária volt. A jászolban pedig egy csecsemő! Nem lehet semmi tévedés. Erről a gyermekről szólt az angyal. Ö a megígért Üdvözítő! A PÁSZTOROK LETÉRDELTEK a jászol mellett. Boldogan adtak hálát Istennek a kis Jézusért. Elmondták Máriának és Józsefnek, amit az angyaloktól hallottak. Azután siettek- vissza a nyájhoz. Amint mentek, a szívükben ott visszhangzott az angyalok éneke. Lassan ők is dúdolni kezdték. „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” Énekük nem hangzott olyan szépen, mint az angyalok éneke, de a szívük tele volt áhítattal és örömmel.. Istennek biztosan tetszett énekük. Mert a szívből jövő, Istent magasztaló ének a legszebb karácsonyi ének. S. J. .írok nektek, ifjak...” Ilogyaa tíasaepelneli karácsonykor a fiatalok? SOKFÉLE KARÁCSONYI EMLÉKET ŐRZŐK gyermek- és fiatalkoromból: csillogóan szép szentestéket, amelyeknek minden apró részlete megmaradt bennem, sőt, az évek múlásával mintha minden nagyobbá és jelentősebbé vált volna . . . Háborús szentestét, amelyen már nem lehetett együtt az egész család és amelyet ugyanúgy áthatott a félelem a bombázások és életveszély miatt, mint a többi estét. Karácsonyi ünnepet, amelyen már nemcsak a titokzatosság és ajándék-várás töltötte meg a szívemet izgalommal, hanem az a boldog tudat, hogy amit Jézus születésével Isten az embervilágnak adott, az ezután már mindig valóság marad az emberek számára, örömöt és békességet kínálva a nyugtalan és békétlen világnak. Most azonban nem emlékekről szeretnék írni, hanem arról, hogy mit várnak a karácsonyi ünnepléstől a mai fiatalok, mit jelent számukra ez az ünnep, hogyan szeretnének részt- venni a családi és gyülekezeti ünneplésben? A fasori és a gyönki ifjúsági bibliakör tagjait kérdeztem erről és az ő gondolataikból szeretnék néhányat továbbadni. FORMÁK ÉS HAGYOMÁNYOK. Téved, aki azt hiszi, hogy a mai fiatalok nem szeretik és becsülik azokat az évszázados formákat, amelyek szépek, hitelesek és őszinték. „Legyen valóban szent a szenteste” — mondta egyikük, „amelyen senki ne játszók hamis szerepet, senki ne pózoljon tőle idegen szavakkal és mosollyal, ne a titokzatos jótündérre gondoljanak a sok hajszától és évközi veszekedésektől fáradt családtagok, hanem arra, hogy valóban érdemes és lehetséges kibékülni, megváltozni, visszatérni korábbi szeretetben gazdag életünkhöz!” „Ilyenkor - mindenki maximálisan igyekszik arra, hogy a legjobb arcát vegye fel, de ez legtöbbször csak az este feléig sikerül . . .” Pedig a megelőző napok sok hajszája, lökdösődése és idegeskedése után ez az este összekovácsolhatja az embereket, ízelítőt adhat abból, hogy mit is veszetegetnek el az esztendő más napjain ... „Akinek családja van, ne nézzen ilyenkor televíziót, akármilyen jó műsort adnak is!” — mondta egy leány. A családi beszélgetésre igen nagy vágy és igény él bennünk. — Az ajándékozás szokásáról is határozott véleményük van: ne legyen nevetséges versengés az ajándékozásban, az értékek fitogtatásáa, hanem a szereteten legyen a hangsúly, amelyben az ajándék csak eszköz.” Nem jó ajándékot kapni attól, aki hónapok, évek óta nem beszélt velem, nem keresett meg, nem érzem a szeretetét, mégha rokon vagy keresztszülő is az illető!” Ne az legyen az ajándék, amit úgyis meg kellene venni és a karácsony csak vásárlási alkalmat nyújt. Legyen több meglepetés, legyen több névtelen ajándék, amit nem kell név szerint többször megköszönni! Örömöt szerezni nagyon jó, nagyobb öröm adni, mint kapni, szeretetből. AZ ÜNNEP LELKI TARTALMA. „Sokan azért hajszolnak ilyenkor, hogy ne kelljen elcsendesedniük és lelki dolgokra gondolniuk! Pedig a karácsony Jézus-ünnep, Ö kerül a középpontba, még a nem különösebben vallásos családokban is!” „Számomra Jézus születése azt is jelenti, hogy mindent újra kezdhetek, hiszen a születés új kezdetet is jelent. Sokkal inkább érzem ezt, mint Szilveszterkor és Üjév napján, amikor mindenki a gondtalan szórakozást keresi csupán!” Ha Isten szeretetét kihagyjuk az ünneplésünkből, a lényeget hagyjuk ki. Pedig Jézus azért született, hogy sok elrontott cseleke- deütnk után ismét visszataláljuk Istenhez és ne csak három napra .. . Mi lenne, ha Isten is csak három napig szeretne minket és lenne jó hozzánk?! A Bibliaolvasás, imádság és éneklés a karácsonyfa körül lehetővé teszi, hogy végre csendben maradjunk és Isten megszólalhasson ebben a csendben. Lehetővé teszi, hogy ráébredjünk: az áhitat is hozzátartozhat életünkhöz* nemcsak a munka és a napi gondok. — Jézus megismerését fiatalnak és felnőttnek karácsonykor kell elkezdenie, a születéssel, e világba érkezéssel, nem a nagyhéten! A mi életünk és így kezdődött. A TEMPLOMI ÜNNEPLÉS. Sok gyülekezetben rendeznek karácsonyi ünnepélyeket közvetlenül az ünnep küszöbén. A fiatalok nagyon szeretik ezeket. Szeretik a hangulatát, a szereplési lehetőséget, szavalatokat, éneklést, karácsonyi jelenetek eljátszását. Szeretnek adni valamit szüleiknek, nagyszüleiknek fel nőtteknék, olyan ajándékot, amelyet nem pénzért lehet venni, amire titokban készülhetnek, ahol tudásukat, tehetségüket, lelkesedésüket megmutathatják. Még az idősebb korosztályú fiatalok is szeretnek „csak” gyerekek lenni, egyszerűen, tisztán, boldogan. Ehhez ad helyszínt a templom, vagy gyülekezeti terem, kellemes izgalmat a jelenlevő gyülekezet. — Ugyancsak szívesen mennek el a nagyünnepi istentiszteletre is, mert ezeken ünnepélyesebben szárnyal az éneklés, őszintébbek és nyitottab- bak a szívek, mint máskor. Bizonyára még sok gondolatot és véleményt idézhetnénk. Valószínűleg vannak másféle fiatalok is, akik keserűbb hangon beszéltek volna a karácsonyról. Elvált szülők hányódó gyermekei, a családi élet minden melegségét nélkülözők. Cinikusak, hangulatokat elutasítók, felnőttek világából kiábrándultak. Egy azonban bizonyos: a fiatalok rendkívül érzékenyek a tiszta és hamis közötti külöbségre, az őszinteségre és annak hiányára, a szeretetre vagy a csupán „felfüggesztett harci állapot” észlelésére. Jézus születésének áldott ünnepe vízválasztó lehet ezek között. Karácsony a tisztaság, az őszinteség és a szeretet ünnepe. Az ő ünnepük is! SEGÍTSÜNK EGYMÁSNAK, hogy ilyen legyen e mostani Karácsony is! Szirmai Zoltán Emlékezés egy régi karácsonyra Tegnap az Xjjságírószövetségben arról hallottam előadást egy kitűnő szakembertől, hogy milyen hatalmas mennyiségben áll raktáron olyan nukleáris robbanóanyag, amellyel az egész teremtett világót, az egész emberiséget néhány pillanat alatt teljesen el lehet pusztítani, ki lehet irtani. De az előadó szavaiból mégsem a kétségbeesés, a félelem, a reménytelenség csendült ki, hanem a bizakodás, a reménység a holnapot, a békét illetően, * Ezek a gondolatok foglalkoztattak az előadás után, amikor a szekrényemet rendezgettem. Egy régi borítékból kifakult, megsárgult fényképek hullottak ki. Valamikor nagy régen én készítettem ezeket egy nagyon egyszerű kis box géppel. Forgattam a fényképeket, amelyek egy rombadölt kis házat ábrázoltak. A ház verandáját egy légiakna szinte teljesen „kiszívta” a ház többi részéből. A ház egyik sarkán és a másik oldalán is egy-egy hatalmas, akna ütötte lyuk tátongott. A rombadölt verandára egy hatalmas diófa dőlt rá, amelyet harckocsi fordított ki a földből. Néhány pillanat alatt nagyon is élő valóság lett bennem az, amit az előadásban hallottam, s 'amit nagyon régen átéltem. * 1945. április 4-ike, hazánk felszabadulásának napja végre lehetőséget teremtett arra, hogy megnézhessük azt a kis házat, amelyben gyermekkorom kedves nyarait töltöttem, s amelyről nemrégen írtam. Az a vidék háromszor is gazdát cserélt a háború utolsó heteiben. Hol elfoglalták a szovjet csapatok, hol visszafoglalták a német fasiszták, hogy azután végül is diadalt arassanak a felszabadítók. De sok vér áztatta azt a vidéket! És amikor a háború befejezése után végre mi is elmehettünk oda ismét, kiszökött a könny anyám és apám szeméből. Mi is ott álltunk öcsémmel a romok előtt, és nem nagyon hittük, hogy a romokból valaha is újra fölépülhet a kis ház. Apám — kétkezi munkás ember lévén — hosszú ideig nem is gondolhatott a ház újjáépítésére. De ott volt a szomszéd utcában egy nagyon kedves idős házaspár, a házuk épen maradt, meghívtak. bennünket két hétre nyaralni a házukba. Közben a néni, a már emlegetett Tim néni, súlyos beteg lett. Anyám ápolta a nyaralás két hete alatt, látta el, tette tisztába. Az orvos maláriát állapított meg, de — mint később kiderült — nem ez volt a betegsége, ami végül is elvitte az életből. Anyám néhány hét múlva tífuszban megbetegedett. Kimutathatóan a beteg Tim nénitől kapta. Hetek, hónapok teltek el magas lázban, önkívületben, élet és halál között. Teljesen kihullott a haja, csonttá, bőrré soványodott. Így közeledett a karácsony... Hogy lesz, mint lesz a karácsony? — erről beszélgettünk csendes estéken apámmal. Lesz-e valami ajándék, s lesz-e egyáltalán karácsonyfánk^ És honnan? Az egyik ilyen beszélgetés alkalmával az egyikünknek az eszébe jutott, hogy a harckocsi kidöntötte hatalmas diófa mellett a romos ház közelében volt egy kis fenyőfánk, néhány évvel korábban ültettük, s ezt a kis fenyőt kikerülte a háború borzalma. Azt kell kivágnunk, elhoznunk — ha még nem vágta ki más. Így került sor azután a karácsony előtti nap sötét hajnalán arra, hogy apámmal útnak indultunk. Odafelé vonattal mentünk, mert akkor már jártak a vonatok. Hatalmas hó borította akkor már a környéket, a kis fenyőfa pedig szinte „várt” minket. A szomszédtól kölcsönkért fűrésszel csupán csak néhányat kellett húzni, olyan vékonyka volt a törzse, összekötöztük a kis fenyőt, amit bizony nem erre a sorsra ültettünk. Lementünk az állomásra, de bizony múltak a félórák, az órák, vonat nem jött, így kiálltunk az országútra, s „autóstoppal” szerettünk volna hazajönni. De bizony akkor autó sem igen járt a kietlen, bombaszaggatott utakon. Végül a távolban egy öreg, a második világháború bizonyára minden harcterét megjárt szovjet katonai teherautó közeledett, a platóján, egy öreg, sérült, valamikor sárgára festett hintával. Még messze volt, amikor integetni kezdtünk neki. Amikor mellénk ért, megállt. Apám, aki jól beszélt szlovákul, próbálta elmagyarázni, hogy mi járatban vagyunk, és szeretnénk Budapestre menni. A szovjet katona, aki az öreg teherautót vezette, barátságosan intett, hogy üljünk föl a hintóba. Boldogan másztunk föl, hónunk alatt a kis fenyővel. Ez volt számunkra a drága kincs, a karácsonyi ajándék. Azt sem bántuk, hogy időnként vacogtunk a nagy hidegben. Az öreg teherautó meg jött Budapest felé. Útközben, már Budapest egyik külső kerületében megállt egy katonai pékség előtt, a vezető kenyeret vételezett. Mi is segítettünk a rakodásban. Áz utolsó fordulóban apám kezébe nyomott egy majdnem meleg, szögletes orosz katonai kenyeret azzal, hogy: na, papa. legyen nektek is karácsonyotok! És majdnem hazáig vitt minket. Boldogan készültünk a karácsony estére. És hiába volt családunkban az a régi szokás, hogy a karácsonyesti isten- tisztelet után mindig halászlé, meg rántott hal volt a vacsora, ezen a karácsonyon csak beszéltünk róla. Mert anyám betegen feküdt, nagyanyám eltörte a karját, apám a teán és a rántottén kívül semmi mást nem tudott főzni, öcsém meg még kisgyermek volt. Így én álltam a gyúródeszka mellé, életemben akkor először, s két kiló lisztből (hogy ez is honnan került, nem is tudom) hat levél tésztát gyúrtam-nyújtottam. Mák is került valahonnan, a diós és mákos kalács helyett mákostészta volt a karácsonyesti ünnepi vacsora. Élőzőleg szépen földíszítettük a kis karácsonyfát, s úgy állítottuk fel, hogy anyám is jól láthassa az ágyból. Amikor megráztuk a kis karácsonyfa csengőjét, amikor meggyújtottuk az előző karácsonyról maradt kit gyertyácská- kat, olyan boldogan énekeltük a „Mennyből az angyal”-t, meg a „Krisztus Urunknak áldott születésén”-t. Anyám ezekben a napokban kezdett egy kicsit erősödni, javulni a betegségében. És hogy honnan, honnan nem, karácsonyra kaptam egy lemberdzseket. Hogy ez honnan került, soha nem derült ki. De talán a legnagyobb karácsonyi ajándék volt, amit valaha is kaptam. Boldogan adtunk hálát, hogy a háborúban mindnyájan megmaradtunk, hogy együtt volt a család. Szép, talán a legszebb karácsony volt. * Sokat hallunk a háború, az emberiség elpusztításának borzalmáról, veszélyéről. De hallunk a számunkra oly drága békéről, az emberiség jövendő boldogságáról is. Amikor ezeket a sorokat írom, ismét karácsonyra készülünk. Így jutott az eszembe ez a régi karácsony. Becsüljük meg nagyon a számunkra oly drága kincset, a békét, vigyázzunk rá, óvjuk, tegyünk meg érte mindent. Nemcsak önmagunkért, a családunkért, gyermekeinkért, unokáinkért, de az egész emberiségért, az egész világ boldog holnapjáért. Harkányi László
