Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-09-19 / 38. szám

Levelező Teológiai Tanfolyam Milyen út áll előttünk? Templomaink Templom a Szárazér partján Tótkomlós MÁR CSAK A ZÁRÓVIZSGÁK VANNAK HÁTRA. Véget ért az első levelező teológiai tanfolyam: a szolgálatra felkészítés, a „tölte- kezés” időszaka. Nem jelenti ez azt, hogy most már teljesen ké­szen, minden ismeretnek és tu­dásnak a birtokában, tarsolyunk­ban sok-sok tapasztalattal indul­hatunk útnak. Sokkal inkább úgy állunk most a ránk váró — még csak nagy vonalakban megrajzolt — feladatok előtt, mint azok a szolgák, akiknek Uruk szétosztja a talentumokat, mielőtt hosszú útra menne. El kell hát indul­nunk, hogy kamatoztassuk, amit kaptunk: a „nyers képességet”, amivel Isten megáldott, hitünk drága bizonyosságait, • amivel meggazdagított, az ismeretet, amit, mint „diákok” magunkévá tehettünk. Sáfárságra kaptuk az öt, kettő, vagy egy talentum ajándékát. Lényegtelen, mekkora összeg ez. Mindenképpen mérhe­tetlenül nagy kincs: hirdetni Jé­zus Krisztus evangéliumát az em­berek között. Egyetlen sókristály­nak, egyetlen morzsa élesztőnek, egyetlen pislákoló gyertyalángnak lenni, amely mégiscsak sósabbá tesz, tovább gyarapítja az erje­dést és messzibbre is láthatóvá teszi az irányt mutató fényt. Milyen út áll előttünk? VANNAK, AKIK SZÁMÁRA LEHETŐVÉ VÁLT, hogy mint nappali hallgatók tovább foly­tathassák tanulmányaikat a Teo­lógián. Vannak, akik hitben megerő­södve, ismeretben gazdagodva folytatják azt a munkát, amit sok évtizeden át már eddig is végez­tek: gyülekezeti, és ifjúsági bib­liaórákat tartanak, gyermekbib- liakköröket vezetnek, végzik hűséggel a hivogatás és az elma­radtak keresésének szolgálatát'. Mások várják, melyek lesznek azok a munkaterületek, amelye­ken segítői lehetnek á gyülekezet lelkészének. Lehet ez a munka helyettesítés igeszolgálatban a he­lyi lelkész szabadsága alatt, vagy vasárnaponkénti igehirdetés olyan szórványterületeken, ahová egyébként csak nagyon ritkán jut el elkész. Jelenthet ez a gyüleke­zeti mutnkatársi munka mentesí­tést a túlterheltséggel küzdő lel­késztestvérek vasárnapi és ünnep­napi szolgálataiban. Űj hangot, színfoltot hozhat munkánk azok­nak a sorában, akik, mint ven- dég-igehirdetők, vagy gyülekezeti szeretetvendégségen, csendesna­pokon szolgálók tehetik sokféle kinccsé azt, amit mint ismeretet nyertek a három év alatt. Tanít­hatják a felnőtt gyülekezetei és a gyermekeket egyháztörténeti vo­natkozású ismeretekre, az isten- tiszteleti rend, (liturgia) az egy­házi esztendő ünnepköreinek, pe- rikópa-rendünknek mondanivaló­jára. Segítséget adhatnak a lel­késznek vagy a gyülekezet kánto­rának új egyházi énekeink tanítá­sában. Taníthatják kicsi testvé­reinket bibliai történetekre, ká­téra, ébreszthetik szívükben a vágyat és kívánságot megismerni azt az Ür Jézust, akinek a legki­sebb is fontos. Aki nagy-nagy szeretettel hajlik ehhez a sok kérdéssel, kételkedéssel, bizonyta­lansággal, hitetlenséggel, félelem­mel, elhagyatottsággal, ellenséges­kedéssel, önzéssel, gyűlölettel küszködő világhoz, emberiséghez. Bizonyságot tehetnek arról az Ürról, Aki elsősorban nem köve­tel, hanem önmagát adva jön kö­zénk. MEGISMERHETTÜK EGYHÁ­ZUNK TANÍTÁSÁT. Tudunk vá­laszolni azoknak, akik hitbeli tisztázódásukban, bizonytalansá­gukban segítségre szorulnak. Fi­gyelmeztethetjük azokat, akik el­tértek az „egyenes” tanítástól. Részt vehetünk egyházi sajtónk munkájában, de lehetőségünk van ismereteink további mélyítésére is akár munkaközösségi, akár szak­csoport szintén. Segítséget, irá­nyítást kaptunk erre a hároméves Studium alatt. Hogyan visz tovább az utunk? Szükségünk van a tanitványi, munkatársi és gyülekezeti közös­ségre, hogy élő és korszerű mon­danivalót vihessünk azok közé, akik közé küldettünk. Hogy úgy tudjuk vezetni a ránkbízottakat, mint, akik magunk is vezetettjei vagyunk az egy Úrnak. Asbóth Lászlónc A KÖRÖS—MAROS—TISZA ZÁRTA „VIHARSAROKÉBAN a török hódoltság idején a táj tel­jesen elnéptelenedett. A pusztá­kon csak szórványosan, itt-ott le­hetett találni, a rideg marhát le­geltető pásztoroknak a kunyhóit. Ezek a pásztorok jelentették ezen a területen az embert. Békés me­gye déli részén, a tavaszi vizeket levezető erecske, a Szárazér ka­nyargóit, partján és kiöntéseiben nád, sás, gyékény és káka zöldült. A XVIII. század elején indult meg ennek a területnek az újra való benépesítése. 1740-ben új otthont kereső evangélikus szlo­vákok Békésszentandrás pusztán gyülekeztek. Háromévi ott tar­tózkodás után gyülekezetté szer­veződtek. 1746 tavaszán elhagyták Békésszentandrást, mivel a velük együtt odaérkezett katolikus ma­gyarokkal sehogyan sem tudtak megférni. Szarkóczi János lelké­szük és Mravik Péter tanítójuk vezetésével mintegy 80 család szállta meg Komlös pusztát. Őszre, mielőtt beköszöntött volna a hideg, felépítették hajlékaikat, valamint a templomot és az is­kolát. — Az épületek vert falúak és sárral tapasztottak voltak. Nem voltak időtállóak. a vándorlással .táró LÉT ÉS ÉLETBIZONYTALAN- SÁG UTÁN nyugalmat talált a kis gyülekezet. A letelepedés első napjától vezetett anyakönyvek bejegyzései hűségesen bizonyít­ják a gyülekezet növekedését. Alig 20 év után kicsinek bizo­nyult az imaház. Másik építésére kellett gondolniok. Ezt már jóval nagyobbra és nem földből, ha­nem téglából tervezték. 1767-ben felépült a 28 méter hosszú és 12 méter széles új imaház. A kézi­munkán és a fuvaron kívül 1500,— forintra rúgtak a költsé­gek, amelyeket adakozásból gyűj­töttek össze. A megújult Isten há­zával csaknem egyidőben- hívták meg komlósi lelkészül a Szarvas­ra távozott Sztankovics Sámuel helyére Wallaszky Pált, aki éppen hogy csak befejezte teológiai és történelmi tanulmányait Hallé­ban, Wittenbergben és Berlinben. Nagy és tudós férfiú volt. Isten Komlóson is megáldotta munká­ját. A templom ismét kicsi lett. Alig 25 év múlva a felépített imaház ..nem volt Répes a hívek sokaságát befogadni” — írja róla Gajdács Pál Tótkomlós történeté­ben. — 1792-ben Szexty György lelkészkedésének második évé­ben lerakják az új templomnak az alapját. Ez most már igazi templom, mert toronnyal készült. — Az építkezéshez 1792. június 6- án fogtak. Szexty György kiváló szervezőnek bizonyult. Az egész, most már nagy gyülekezetét, amely 3128 lelket számlált, moz­gósította az építkezésnél. A sze­gényebbek két kezükkel a gazdák fogatokkal segítettek a meste­reknek. Az építkezéshez, mintegy 1 millió nagyméretű téglát éget­tek ki és építettek be. A fa anya­got Maroson úsztatták Aradig s onnan szekereken szállították Komlósra. HÁROMÉVI FOLYTONOS ÉPÍTÉS UTÁN 1795. nov. 8-án szentelték föl. Ennek emlékére minden évben a nov. 8-ához leg­közelebbi vasárnapon, templom­szentelési emlékünnep keretében emlékezik meg a gyülekezet templomának felszenteléséről. — A késő barokk stílusban épült templom tervezője ismeretlen. Méretei: 42. m hosszú, 19 méter, széles, 22 m magas. A torony 57 m magas. A templom és a torony külső falfelülete 2000 negv- zetméter. Színe mind belül, mind kívül fehér. Templom teteje fa­zsindely volt 1922-ig-amikor is pa­lára cserélték át. A torony sisak­ja is zsindelyes volt, de 1924-ben vörösréz lemezzel fedték, majd 1872-ben a gömböt és az ebből erpelkedő csillagot, valamint a si­sak egyéb díszeit aranyozták. A gömböt és a csillagot 1942-ben rézlemezből újították meg. Ha a templomunkról szólunk nem vonatkozhatunk el a felsze­relésétől. Ezek a felszerelési tár­gyak nem egyszerre az- építéssel kerültek a templomba vagy vétet­tek használatba, hanem az idők során. — A Krisztus Urunk mennybemenetelét ábrázoló ol­tárkép Fuchs professzor alkotása. Művészetileg jelentéktelen. — Je­lentős fafaragás a Dunajsky Lő­rinc szobrászművész alkotása. Ö készítette azt a feszületet a kor­pusszal, amely oltárunkról került az Evangélikus Múzeumba, hogy reprezentálja annak a művésznek sok-kok alkotását, amelyek több evangélikus templomunk oltár és orgona faragásaiban hirdetik a faragások szépségét. Ugyancsak Dunajsky alkotása a 4 db gyertya­tartó is. Templomunk puritán szépségének kiegészítője az úrva­csorái készlet. Az ismeretlen ko­rú és származású nagyon szép ón­kanna, az 1806-os évszámú ezüst- kehely, cibórium, pixis, és paténa. A régi templomból került az új templomba az 1771-ben Fanacsek Károly készíttette kis orgojta, amelyet a komlósiak 1833-ban a pitvarosi gyülekezetnek adták el. Az eladott kis orgona helyére Komornak Benedek, nagyváradi orgonakészítő 18 változatú orgo­nája került. Ez a mai napig, meg­szakítás nélkül van használatban. — A toronyban egymás mellett vannak felfüggesztve a harangok. A legnagyóbbik a 9 mázsás „Nagy­harang” azután következik a „Dé­liharang”, ezt követi az „Estiha­rang” és végül a negyedik az a „Kisharang”. — A legkisebbik harangot az idősebbek még ma is „Szentandrási-harangnak” neve­zik. A szájhagyomány szerint, amikor az első telepesek Szent- andrásról eljöttek magukkal hoz­ták a kisharangot is. Ezt a haran­got azon a pénzen öntették, amit a királytól kaptak jutalmul, mi­vel a mezőtúri katonai lázadást segítették elfojtani. — A világhá­borúk idején mindig vittek el a harangok közül. Az első világhá­borúban három nagyobbat, a má­sodikban csak a délit. Minden esetben a háborúk végén újraön­tette az egyház, a hiányzókat. A FALUT KERESZTÜL SZE­LŐ SZÁRAZÉR most is foiydo- gál, a partján nád helyett egy és több szintes házak közül maga­san kiemelkedő tornyával áll az evangélikus gyülekezet műemlék temploma. Tornyából hangzó ha­rangszó messzire csendül és hívo­gatja Isten igéjének hallására a gyülekezet tagjait. Koppány János • ANGOL—FHANCIA TANULMÁNYÚT Ifj. Szentpétery Péter segédlel- bér 6-tól október 1-ig Londonban, kész, a Külügyi Szolgálat előadó- ezt kővetően pedig két hónapig ja nyelvtanulás céljából szeptem- Párizsban tartózkodik. Folyóiratszemle A Kortárs a Vizsolyi Bibliáról A MAGYAR SAJTÓBAN nem egy méltatást olvashattunk Károlyi Gáspár biblia fordításának a múlt évben megje­lent, hasonmás kiadásáról. Szakemberek a magyar könyvkiadás — egész történe­tét tekintve — egyik legnagyobb vállal­kozásának, sőt a XX. század egyik leg­nagyobb. könyvteljesítményének mond­ják. De a hozzá legméltóbb recenziót — készakarva és megfontolva hagyom el az „egyik” határozatlan névmás bizonytala- nító, csökkentő közbeiktatását — nem­régiben olvastuk a Kortárs folyóirat jú­niusi számában Reisinger János iroda­lomtörténész tollából. A mindössze hatoldalas cikk nem szű­kül a Károlyi-Biblia nyelvi, vagy a mos­tani kiadás nyomdatechnikai értékelésé­re. A Biblia jelentőségének felvillantá­sával kezdi, s ezt a fejtegetést két, egy­általában nem közismert idézettel kere­tezi. „Jó lénne, ha ön is elolvasná az egész Bibliát fordításban. Egészében cso­dálatos benyomást tesz az emberre ez a könyv. Minden bizonnyal rá fog ébred­ni, hogy az emberiségnek nincs és nem lehet még egy ilyen könyve. Igen, rá fo.g ébredni — akár hisz ön, akár nem.” (Dosztojevszkij) „Rekreációra, újjászüle­tésre van szükség... És ennek az újjá­születésnek újra csak a Biblia lesz a for­rása és keresztvize. Ha lesz, aki fel tudja olvasni a világnak az igazság tiszta föl­fogásával...” (Móricz Zsigmond). A Biblia fordításának története — foly­tatja a Kortárs cikkírója — e „fölolva­sások” következményének története. S e történetre vetett tekintetében túl lép a szokásos magyarázaton, amely általában eddig jutott el: a nemzeti nyelvű biblia- fordítások létrejöttében a nemzeti nyel­vek kifejlődése, a nemzeti érzés jelent­kezése, a könyvnyomtatás elterjedése, a humanista szövegkutatás játszottak el­sődleges szerepet. E tényezők elismerése mellett a legmélyebb rugót abban talál­ja meg, hogy a reformáció a Szentírás igazi értelméig hatolt a személyes meg­győződés hevével. Történetileg jóval előbbi párhuzammal, a valdensekkel tá­masztja alá minden jó fordításnak, így a bibliafordításnak is a nyitját. „A val- densek. a husziták, a reformátorok azért készíthettek időtálló fordítást, mert egé­szen alávetették magukat az eredeti mű szellemének. Számukra valóban .kinyi­latkoztatás’ volt a Biblia, s ha valamit nem értettek benne, először önmaguk­ban keresték a megértés akadályait.” A döntő mozzanat — állapítja meg he­lyesen —, ami a reformáció bibliafordí­tásait sikeressé tette. „az. hogy a refor- mátori tanítás — egyben a Biblia taní­tása — szerint az ember radikálisan bű­nös lény, nemcsak akaratát, értelmét is bénítólag érte a rossz, s így mindenes­tül rá van utalva Istennek a szabadulás útját megvilágító üzenetére. De ez az üzenet csupán azoknak nyílik meg, akik tanulmányozása során sem veszítik szem elől, hogy ők vannak kiszolgáltatva igaz­ságnak és nem fordítva.? KAROLYI GÁSPÁR EZT TETTE. így folytatja a cikkíró: „Hogy fordítását ha­sonló sugalmak irányították, azt Károlyi Gáspár jó negyedszázaddal a Vizsolyi Biblia megjelenése előtt, egyetlen fönn­maradt eredeti művében, az 1563-as Két könyvben megvallotta: .Mostan noha kül­sőképpen. bódogtalanok vagyunk és sze­rencsétlenség alatt vagyunk, mindazon­által lélekben bódogságosak és békéssé-, gesek vagyunk. Mert az Christus Jesus­nak, az Isten fiának tudománya, az Evan- geliom tisztán prédikáltatik,. melynek ál­tala a Szentlélek Isten hűtőt gerjeszt mi- bennünk, hogy az /ni lelkünk békessé- ges legyen Istennel. Ez az belső lelki bó- dogság és békesség felőlhaladja a régi testi békességet. És az Isten bátor osto­rozzon külsőképpen bennünket, az mint neki kedves, csak az ő szent igéjének ke­nyerét ne vegye el közölünk’.” Szeretném nyomatékossá tenni, hogy ebben a fejtegetésben nem történik más, „csak” az, hogy a mai szerző egy minden fordításra érvényes irodalomtörténeti igazságot a bibliafordításra is alkalmaz. S ezzel nem egyházi, hanem irodalomtu­dományi oldalról mondja ki: a Biblia jó fordítását az tudja elvégezni, akit belül­ről lenyűgöz, fogva tart, űz és hajt a Szentírás legbensőbb lényege, a Jézus Krisztusról szóló örömhír —, aki tehát hisz a Bibliának a reformációban újra felfedezett központi mondanivalójában, Krisztus evangéliumában. Mert bármely művet igazán fordítani csak úgy lehet, ha valaki meghajol a műben rejlő igaz­ság alatt. Reményik Sándor felejthetet­len sorai jutnak eszembe: „A fordítás, a fordítás — alázat. Fordítani annyit tesz, mint meghajolni, Fordítani annyit tesz, mint kötve lenni, Vataki mást, nagyob­bat átkarolva, Félig őt vinni, félig vele menni.” (A fordító. Károli Gáspár em­lékezetének.) Károlyi Gáspár ifjúkoráról -nem sokat tudunk — fűzi tovább a tanulmány szer­zője —, legfeljebb azt. hogy a brassói is­kolában tanulhatott meg görögül és la­tinul,1 s „itteni késztetéssel indult 1556­ban a tanulni vágyó protestáns ifjak fel­legvárába, a wittenbergi egyetemre. A ,lutheránus Rómában’ Melachton tanít­ványa volt, s valószínűleg már itt a Szentírásé ... Két könyve ugyanis, me­lyet hazatérte után. gönci beiktatására szerzett, a Szentírás ismeretének egészen rendkívüli fóliát árulja el.” Élesszeműen emeli ki a cikkíró a Vi­zsolyi Biblia elején olvasható Elöljáró beszédből annak világos nyomát, milyen felkészülten hajolt Károlyi Gáspár a Szentírás első lapjai fölé, éppen azzal, hogy „mennyire fontosnak tartotta a Szentírás maradéktalan megértése szem­pontjából a teremtés és gondviselés ta­nításának megértését”. Mintha jó két szá­zaddal nyúlna előre Károlyi Gáspár az emberrel való párbeszédben! A SZERZŐ NEM TAKARJA EL az ál­tala „legszebb, legjobb bibliafordításunk­nak” vallott Vizsolyi Biblia hibáit sem, melyeket ment többek között, „hogy az­óta sem készült magyar nyelven a Szent­írásnak — nem betűjéhez, hanem szel­leméhez — méltóbb fordítása. Pázmány Kalauzának Károlyi-ellenes kirohanása nemcsak modorában volt durva, hanem az igazság * megsértésében is.” Másutt még nem találkoztam azzal a megálla­pításával. hogy az Ószövetség fordítása sikerült jobban. Mire Károlyi segítőtár­saival az Újszövetséghez ért. betességé- ' nek előrehaladása miatt fokozottabban sietnie kellett. S éppen ezért a cikk vé­gén Ézsaiás könyve 53. fejezetével bú­csúzunk Károlyi Gáspártól. Megrázó élményünk egy mai „irodal­mi és kritikai folyóirat” lapjain olvasni az Űr szenvedő szolgájáról szóló titok­zatos szavakat — Károlyi Gáspár nyel­vén, de hozzánk szólóan. Veöreös Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom