Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-06 / 36. szám

Egyház a jövendőben Szeretet nélkül nincs egyház * „Napról napra átélem magá­nyosságomat! Az emberek min­dig többen lesznek, de egyre ne­hezebben találnak egymásra. Az a vágyam, hogy a Krisztusban hí­vők közösségében szeressenek es hordozzanak, hogy én is szeretni és hordozni tudjak másokat!” így fogalmazta meg valaki a mai em­ber ínségét, aki a tömegben is magányát .éli át, s aki az egyház­tól azt várja, hogy az emberi kap­csolatokat teremtő szeretetközös- ség legyen. EZ A CIKKSOROZAT AZT TŰZTE KI CÉLJÁUL, hogy gyü­lekezeteink tagjait, olvasóinkat felelős együttgondolkodásra hívja egyházunk jövőjéről. Látnunk kell a jövő távlatait, hogy a ma feladatait komolyan vehessük. A fennt idézett sorokkal már rá is mutattam a ma egyházá­nak 'egyik égető feladatára: sze- retetközösséggé kell válnunk, melyben egymást elfogadjuk, se­gítjük és hordozzuk. Az egyház szolgálatában ez a legnagyobb, ahogy Pál a korinthusiakhoz írja, mert szeretet nélkül nincs egy­ház! A szeretet parancsát Jézus „új parancsolatnak” nevezi, mert ezt mindig újra kell tanulnunk, újra kell fogalmaznunk, s újra kell megélnünk! Jézus nanasza az efé- zusi gyülekezet felől úgy hiszem a huszadik század egyházáról, gyü­lekezeteiről is elmondható: meg­gyengültünk a szeretetben, nincs meg bennünk az első ’ szeretet. Pedig az egyház számára a szere­tet nem egy a sokféle lehetőség közül, hanem az egyetlen járha' ' út. Ezen az úton közekedett hoz­zánk Isten. Jézusban megmuta­tott szeretete létünk és szolgá­latunk alapja. HOGYAN VALÓSUL EZ A SZERETETKÖZÖSSÉG? — Ha a Krisztustól kapott szeretet mele­gét nem tartjuk meg magunknak, hanem továbbsugározzuk. G arai Gábor szépen vall erről „Példázat a szeretetről” című költeményé­ben: „A szeretetet szét kell osz­tani áz emberek között — hogy el ne fogyjon... A szeretetet szét kell osztani, mert természete sze­rint oszthatatlan; mikor másnak' nem jut, magadnak sem marad belőle.” Mindez melegséget, ér­zelmi gazdagságot jelent gyüle­kezeti életünkben. Ne féljünk ezt kimondani, leírni! Mintha korunk embere szégyelné, palástolná ér­zelmeit. Nincs ezen a téren tennivalónk? Nemcsak szép régi templomaink hőmérséklete hűvös, sokszor is­tentiszteleteink, alkalmaink „hő­foka” is az! Szeretjük-e, elfogad­juk-e, ismerjük-e azokat, akikké! egy gyülekezethez tartozunk, akikkel együtt hallgatjuk az igét, akikkel együtt térdelünk az ol­tárhoz, hogy az egy kenyérből ré­szesüljünk? Jut-e nekik szerete- tünkből, mosolyunkból, vagy együttérzésünkből? A SZERETETKÖZÖSSÉG FE­LELŐS TÖRŐDÉST IS jelent. Az „egymás terhét hordozzátok!!’ felelőssége ez. Észrevesszük-e, ha valakinek a helye üresen maradt? Gondolunk-e egymásra akkor is, ha vége az istentiszteletnek? Szá- montartjuk-e a gyülekezet bete­geit, magányos öregeit? A gyüle­kezeti ügy-e a megkeresztelt gyermekkel való törődés? Minél nagyobb egy gyülekezet, annál komolyabb feladat és felelősség ez. Nem csupán a lelkészé, ha­nem a testvéri közösség megosz­tott felelőssége: mindenki egy­másért! Kedves és szép emlékeim közé» tartozik: évekkel ezelőtt, itthon­ról távol egy idegen gyülekezet nagy templomában vettem részt egy istentiszteleten. Ügy gondol­tam, senkinek sem tűnt fel jelen­létem. Az istentisztelet végén azonban egy idős asszony lépett hozzám, meleg szeretettel meg­szorította kezemet, s hívott a kö­vetkező alkalomra is. Az igazi szeretet keresi és meg is találja az egymással való törődés új meg új lehetőségeit. És még egy: a felebarát szol­gálatában nem lehet határt szab­ni szeretetünknek. Amióta Jézus élmondta az irgalmas samáriai példázatát, nem kérdezhetjük: ki az én felebarátom? Nem állha­tunk meg szeretetünk- gyakorlásá­val a gyülekezet határainál! Az a testvér, aki utamba kerül, aki­nek éppen rám van szüksége. S, ahogy valaki találóan mondta, nem egyszerűen gkkor leszünk elkötelezettjévé a felebarátnak, mikor már „nyílt sebei” vannak! A megelőzés szolgálata is a mi­énk: a tanács, a segítés, a meg­őrzés. A sebek lehetősége is sze- retetre, szolgálatra kötelez ben­nünket! SOKSZOR HALLOTTUK MÁR: hit nélkül nincs egyház! Korunk nagy feladata újra tanulni és él­ni: szeretet nélkül nincs egyház! Tanuljunk így imádkozni: „Uram, ébreszd fel egyháza­dat, és kezd el rajtam! Uram, építsd gyülekezetedet, és kezd el rajtam * Uram. engedd, hogy ’ terjedjen a Te békességed és a te ismereted a világon, és kezd el rajtam! Uram, szereteted és igazságod ismertesd meg minden emberrel, és kezd el rajtam! Ámen!” Keveháziné Czégényi Klára («ondo 1 kodó rak A Magvető Kiadó gondozásé ban ez év első felében több ér­dekes, tartalmas könyvecske je­lent meg. A sorozat címe: Gon­dolkodó magyarok. E sorozat há­rom könyvére hívom fel most a figyelmet. Nem ismertetni aka­rom ezeket a kiadványokat, in­kább kedvet akarok gerjeszteni olvasásukhoz. ‘ A három könyv: Apáczai Csere János: AZ iskolák ■fölöttébb szükséges voltáról. Deák Ferenc—Kossuth Lajos: Párbe­széd a kiegyezésről. Babits Mi­hály: A magyar jellemről. A három közül egyik sem ha­ladja meg a 80 oldalt, de mind­egyik jelentősebb terjedelménél. Mindháromhoz Szigethy Gábor, a sorozat szerkesztője írt előszót, és ugyancsak ő látta el magyará­zó jegyzetekkel a füzeteket, hogy a mai olvasó is könnyen eliga­zodjék. és még a klasszikus gö­rög—római és biblikus művelt­séggel nem rendelkező is haszon­nal forgassa az írásokat. A három könyv négy szerzője közül csak egy evangélikus, de úgy érezzük, valamennyihez van közünk. Mind a négytől tanulha­tunk. Sok minden elválasztja a szerzőket egymástól: az egyik a 17. század közepén, a két másik a 19. század derekán, a negyedik a 20. sázzad első felében élt, de abban egyek, hogy gondolkodó magyarok. Tisztán. ízesen, mű­velten írnak, keményen bírálnak, céljuk egy: népük javát akarják, messze túl saját önös érdekükön. Tollat ragadnak, hogy másokkal megoszthassák mondanivalóju­kat. Apáczai Csere: „minden gondolatomat az a vágy fogta le, hogy ' segítsek szülőhazámon”. Deák Ferenc, a haza bölcse itt­hon akar megtenni mindent, hogy a haza, a nép megmarad­jon —• Kossuth Lajos külföldön él és ír, de ugyanezt akarja. Deák itthon volt magányos, Kossuth Turinban ette a magányosság kenyerét. Babits, a poéta doctus, a tudós költő kilép elefántcsont­tornyából, és tudja, szólnia kell. Az európai irodalom nagy isme­rője és rajongója önmarcangoló önértelmezés után vallja: legna­gyobb szolgálatot akkor teszünk a világnak, ha megőrizzük nemzeti sajátosságainkat. ■ Apáczai Csere ma is előremu­tató. Iskolareformok, állandó tantervmódosítások idején, há­rom évszázaddal saját kora után is időszerűen tanít. Nem részlet- kérdésekben. hanem a tudás, is­meret egészéről, értelméről, he­lyéről, irányáról, mint egykor ta­nártársai, vaskalapos, bifláztató, csak szabályokat ismerő profesz- szorok között Gyulafehérvárott. Életes, gondolkodásra tanító módszert dolgoz ki. A Példabe­szédek és a Prédikátor könyvé­nek szavait görög—latin autorok szavaival és gondolataival ötvözi, erdélyi bölcsességet, holland gya­korlatiasságot elegyít." Európa és a magyar szellem találkozik ben­ne, európai klaszikus műveltség és biblikus keresztyén hatás egy­aránt érvényesül. Európában ma­gyar maradt, Erdélyben európai. Deák Ferenc és Kossuth Lajos Párbeszéde két nagy embert tük­röz. Egykor jó barátok, később ellenfelek, két ellentétes állás­pontot képviselnek, de ugyanaz a hazaszeretet fűti mindkettőt, A kiegyezés az egyetlen életiehe­tőség — hirdeti az egyik. A ki­egyezés minden baj gyökere — vallja a másik. Kinek volt iga­za? Egyiknek? Másiknak? Mind­kettőnek? A magyar . józanság, vagy a magyar szalmáláng kép­viselte a nép igazi érdekét? Va­lószínűleg a kettő egyszerre kel­lett, e különös feszültségben ma­radt meg a haza. Mi a magyar? — kérdi Babits Móriczcal és Kodállyal. Ady még Istennel perelve kérdi: Uram... mit ér az ember, ha magyar?' Veres Péter már el­hagyja az Uram-ot: Mit ér az ember, ha magyar ? kérdi kor­társaitól. Babits magának teszi fel a kérdést. A magyar- sorsot nem szégyellni kell, de büszkél­kedni sem kell vele. Tudatosítani kell: „Európában kell építeni magyar templomot.” A nyugati és a keleti kultúrát ismerve és vállalva, vállalni kell önmagun­kat — válaszol Babits mindent magába ölelően. Nem -átváltozás­ra, inkább magukba szállásra van szükség, hirdeti. Gondolkodó magyarok — ma is gondolkodtató magyarok. H. K. Egy szórványgyülelíczct kettős ünnepe (Folytatás a oldalról) zom... Nagy dolog, amikor ilyen szétszórtan élő evangélikusok, mint ennek a gyülekezetnek tag­jai is, erőfeszítéssel és áldozattal templomokat építenek és reno­válnak — nagyobbakat megszé­gyenítő áldozattal — és áldoza­tokat vállalnak, hogy az igehir­detési szolgálat biztosítva legyen közöttük. Mégis, még nagyobb dolog, ha ez a gyülekezet meg­erősödve abban a hitében, hogy az élő Jézus Krisztus megy vele az úton, felismeri azokat a szol­gálati lehetőségeket, melyeket Ura rábízott. A gyülekezet kö­zösségében, de azon túl is, az úti­társak között továbbadja az evangélium megkötözöttségeket oldó, örömöt fakasztó, békességet teremtő üzenetét és éli az Urától kapott szeretetet a rászorulók kö­zött.” AZ ISTENTISZTELETEN a soltvadkerti gyülekezet gyermek­kara szolgált két énekszámmal, Káposzta Lajos lelkészük vezeté­sével. A közgyűlésen felolvasták dr. Káldy Zoltán püspök-elnök köszöntő levelét, meleg hangú szóbeli köszöntéseket mondott Szabó István dunaegyházi, Poni- csán Imre kiskőrösi, Sárkány Ti­bor hartai, majd ifj. Bagi László kiskőrösi református és Kecskés Jqzsef szabadszállási református lelkész. Nemes László csengődi felügyelő, két gyülekezetbeli leánnyal együtt tolmácsolta a ■gyülekezet befogadó szeretetet és adta át ajándékukat. Befejezésül Tóth-Szöllősi Mi­hály mondott köszönetét Sár­kán yné Horváth Erzsébetnek, hogy a nefiéz szórványszblgála- tot vállalta. Ezzel adott bizony­ságot bátor hitéről és szolgáló lel- kületéről. Minden módon segí­teni fogjuk szolgálatában! Mél­tatta egész egyházunk számára végzett szolgálatait is. Lapunk hasábjain is gyakran találkozunk nevével. Az olvasók tábora nevé­ben Is Urunk áldását kívánjuk lelkészi szolgálatára! T. Sz. M. aH VASÁRNAP IGÉJE A mi hűtlenségünk és Isten hűsége 2 Móz 34,6—10 Mi lenne a véleményünk az olyan házasságról, amelyik úgy kezdő­dik. hogy az esküvő után a fiatal feleség fogja magát és egy másik férfival megy nászúira? Aligha adnánk sok esélyt arra, hogy ez a há­zasság tartós lesz, és a férjet sem biztatná senki megbocsátásra. Sőt, bizonyos, hogy azt tanácsolnánk: válj el, így nem lehet együtt élni, ISTEN NÉPÉNEK HŰTLENSÉGE MÉG MEGDÖBBENTŐBB. Az a nép, amely Isten sz'eretetének annyi jelét tapasztalhatta meg az egyiptomi fogságból való kiszabadítástól kezdve, a pusztai vándorlás eseményein át, egészen a szövetségkötésig, egyik pillanatról a másik­ra hátat fordít ennek az őt szerető Istennek. Mózes még fent van a Sínai-hegyen, a Tízparancsolat és a szövetségkötés igéi hangzanak még, amikor lent a völgyben a választott nép éppen azzal van elfog­lalva, hogy új isteneket készít magának. Teljesen érthető Mózes fel­háborodása, aki a hegyről lejőve haragjában földhöz vágja, összetöri a szövetség kőtábláit. A hűtlen nép nem érdemli meg, hogy Isten né­pe legyen, Istennel szövetségben éljen. Miejőtt azonban nagyon elítélnénk -Izrael, Isten akkori népének hűtlenségét, vizsgáljuk meg magunkat, hogy állunk mi ezzel a hű­séggel?! Hűségesek vagyunk mi ahhoz az Istenhez, aki a keresztség- ben gyermekévé fogadott minket, és mi az ő népének, egyházának tagjaivá lettünk? Nem üres szó volt-e ajkunkon a konfirmációi ének: „Ma újra hűséget fogadok ...”? És az úrvacsorára készülve a gyónó­kérdésekben nem újra és újra megfogadjuk ezt a hűséget Isten iránt: „Igyekezel-e ezután Isten akarata szerint élni?” És vajon," ha Isten megvizsgálja ezt a mi hűségünket, milyennek találja? Hányszor fe­lejtkezünk el Róla, hányszor tagadjuk meg öt, hányszor szegjük meg akaratát csak egy napon is? Nem vagyunk mi hűtlenek a Biblia ol­vasásában, az imádságban, az egyház életében való részvételben, a szeretet cselekedeteivel való szolgálatban? Nem úgy van-e, hogy ahogyan annak az első — az „ó” — Szövetségnek a népe hűtlenné lett, ugyanúgy lettünk hűtlenné mi is, az újszövetség népe? ISTEN AZONBAN NEM LETT HŰTLENNÉ, Ö hűséges maradt népéhez. Akkor is, és ma is. Ha hűtlenek vagyunk, Ö hű marad, mert Ö meg nem tagadhatja magát — írja Pál apostol Timóteusnak. A hű­ségnek ez a titka. Ha én megbántottam, ha én megtagadtam, ha én hátat fordítottam neki, ha én rendre megszegtem a parancsait, ő ak­kor sem fordít hátat nekem, akkor is, továbbra is megtartja szövet­ségét. Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Ezt tapasztalhatta .meg az ő szövetségi népe, amelyet végül is nem hagyott el, hanem továbbra is sajátjának vallott. És ezt tapasztalhatjuk meg mi is, va­lahányszor vétkezünk és megszegjük az új szövetséget, hogy újra és újra megbocsát, nem taszít el magától, •, NE GONDOLJUK AZONBAN, HOGY HŰTLENSÉGÜNKNEK NINCS IS SEMMI KÖVETKEZMÉNYE! Mert nem hagyja egészen büntetés nélkül Isten a bűnt. Hűtlenségünk következményeit, bű­neink eredményét sokszor hordoznunk kell. Gyötrődő lelkiismeret, megrokkant egészség, megromlott emberi kapcsolatok jelzik Isten büntetését. És legsúlyosabb ezek közt földi életünk végessége, a ha­lál. Mégis, mindezek ellenére abban bizonyosak lehetünk, hogy, ,a végső, legnagyobb büntetést, a Vele való közösség teljes felbomlását, ami az örök halált jelenti, Isten nem méri ránk, mert azt helyettünk elszenvedte már Jézus. És ezért a mi hűségünk helyett az Ö hűsége az, ami megtart minket. Mert Ö nem mireánk, a mi hűségünkre épít, hanem önmagára. Isten szeretete nem változik, az Ö hozzánk való hűsége állandó és örök! Ezért nem is á magunk hűségére építhetünk mi sem, hanem erre az Ö hűségére. Csak így, az Ö hűségébe .-fogodz- va tarthatunk ki, maradhatunk hűek. Az egyik Duna-hídon sétálva egy édesapát kérdezett meg a kisfia: „édesapám, nem szakad le alattunk a híd?” Az édesapa hirtelen nem tudott más választ adni, mint rámutatott a híd nagy szegecseire, és azt mondta: „Ne félj, kisfiam, megtart a híd, nézd milyen nagy sze­gek fogják!” TEKINTSÜNK FÉL ISTEN ÖRÖK HŰSÉGÉNEK ZÁLOGÁRA, a golgotái keresztre, és lássuk meg, mekkora szegek tartják ott az ér­tünk halálig hűséges Jézust! Hogyne tartana ez a hűség minket min­den körülmények között őmellette. Ez a titka a, mi hűségünknek. Balicza Iván Imádkozzunk! Hűséges Istenünk! Köszönjük Neked, hogy hosszütűrö és nagy irgalmú vagy, és kész vagy újra és újra megbocsátani nekünk, ha vétkeztünk ellened. Bocsásd meg, kérünk, most is az elmúlt hét min­den hűtlenségét. Bocsásd meg, hogy elfelejtkeztünk rólad, hogy nem becsültük meg igédet, és hogy tudatosan szegültünk szembe akara­toddal. Kérünk Téged, hogy Jézus Krisztus mindhalálig hűséges sze­retete hadd indítsa meg szívünket, hogy mi is hűségesek legyünk Hozzád, és szívünk szeretetével, embertársaink iránti szolgálatunkkal háláljuk meg a Te jóságodat. Ámen. Ragyogó kegyelem sötét szekerei Ragyogó kegyelem sötét szekerei, fekete fellegek, mért félnék tőletek? Mért kívánnék mindig mosolygó, kék egét? Hiszen ti az áldás záporát hozzátok. Szegény, szikkadt szívem szomjasan vár rátok. Sarjadó vetésre, tikkadó virágra könnyeitek nélkül, fekete fellegek, csak pusztulás várna. Szeretet, nem harag, áldás és nem átok, amikor kék egem gyászba borítjátok. Hulló könnyetektől újulok, éledek, ragyogó kegyelem sötét szekerei, fekete fellegek. Túrmezei Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom