Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-15 / 46. szám

Az egység fáradhatatlan szolgája

Száz éve született William Temple

.0, hitben milyen gyengék...”

Lk 17,1—6

Mint sűrű pörölycsapások, hullanak ezek a mondatok ránk. Vagy mint a száraz borsószemek, amiket üveglapra öntenek. Kemények a szavak. Szinte fájnak. Ítéletet hordoznak magukban, ezért fájók. De azonnal meleggé válnak, ha észrevesszük, kiknek az érdekében kemények. Kiknek a kedvéért akarnak megváltoztatni, megjobbítani minket.

A KICSINYEKÉRT. Nem a korban, vagy erőben, vagy növésben kicsinyekért, hanem a hitben kicsinyekért. A gyülekezet egészéért. A tanítványokhoz szól a hitben megindultak érdekében. Kerek kétezer év távlatában elmondhatjuk, hogy egyszerre vagyunk tanítványok, Jézus követői, és a hitben botladozók, gyengék, akik éppen sok kísértésünk közepette a kicsinyek közé tartozunk. „Ó, a hitben milyen gyengék és nyomorultak vagyunk” — énekeljük a 759. énekünkben. A tanítványi küldetés és a hitben gyengülök erősítése érdekében a keresztyén magatartás rendkívül döntő.

BOTRÁNKOZTATÁS NÉLKÜL SZOLGÁLNI. Ez áll most előtérben. Kissé elgondolkoztató, hogy a szolgálat, a segítés, a más javára cselekvés szinte kizárja a botránkoztatás lehetőségét. Pedig Jézus jól ismeri az ember szívét, s tudja, hogy a fél hittel végzett szolgálat botránkoztat. „A tanítvány képmutatása veszélyezteti a gyülekezet hitét” — írja egy magyarázó. Csak az egész szívvel folytatott élet teremhet egész szívvel gyakorolt jó bizonyságtételt. Szószékeink alacsonyabbak lettek, a lelkészek mellé odasűrűsödött a mindennapi életük és magatartásuk. A hívek pedig nem elegyedhetnek el a soka- dalomban észrevétlenül. Kiemelkedik a keresztyének élete, láthatóvá válik, pódiumra került, felfigyelnek rá, s akkor jó, ha felfigyelnek rá. A bizonyságtétel az életünk bizonyító erejére vár. „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” — szólt Jézus néhány verssel elébb. A kettős élet, a képmutatás, az alakoskodás, a „fenn az ernyő nincsen kas”-keresztyénség botránkoztat. Aki maga nem áll valóban szilárdan a hitben, aki félszívű, „de azt a benyomást kelti, mintha Krisztus tanítványa volna, az másokat eltántorít a hittől” — vallja egyik írásmagyarázónk.

SZERETETTEL FEGYELMEZNI. A keresztyén szeretetet félreér-' tik azok, akik annak lényegét csak az elnézésben, a szüntelen és korlátlan — és egyben föltétel nélküli — elengedésben, megbocsátásban látják. Van igénkben egy sokszor mellőzött kifejezés: „ha megbánja ...” Ez belátást, helyreigazítást, korrekciót, megváltoztatást is jelent. Ügy érezzük, vannak, akikben eltorzult a megtérés fogalma. Azt hiszik elegendő az, hogy átéltek egy nagy élményt, s a Krisztussal találkozás egykori fénylő emlékét hordozzák. Erről minél többet igyekeznek beszélni, hiszen ez a bizonyságtétel. Kevés! Hiányzik mö- güle Zákeus megtérésének „négyannyit adok vissza” döntése. A megbánás még inkább hordozza ezt a tartalmat. Belátom, hogy nem jól tettem, megváltoztatom tehát azt a gondolkodásmódot is, aminek alapján elkövettem. A mi megbánásunk és bocsánatkérésünk mögött sokszor csak az a rejtett érzés rejlik, hogy pechünk van, észrevették, máskor óvatosabbnak kell lennem. Vagy csak azt a szavunkat, tettünket „bánjuk meg”, amiről igyekszünk megmagyarázni, hogy félreértették. Hogyne kérnénk hát bocsánatot. De megváltozni, azt nem! Mennyire „kicsinyek” vagyunk! A hitben gyengék és nyomorultak.

Sokan vannak abban a fele hitű állapotban, hogy ha hibáikat, tévedéseiket, rossz úton haladásukat egy keresztyén testvér észreveszi és figyelmezteti erre, nem látják be tévedésüket, nem bánják meg, nem korrigálnak, s nem is vitáznak. Hallgatva nyelik a figyelmeztetést. Nem érvelnek, nem állnak szóba, és eszük ágában sincs megváltozni. Beszélj csak — gondolják —, majd múlik az idő, te fogsz megváltozni, nem én. A sérelmeket, bántalmakat, a tévedés okozta torzulásokat majd gyógyítja a múló idő. Lesz ez még másképp is. Ezek összetévesztik a jellemet, az igazságtudatot a konoksággal. Nem értik meg, hogy nem lesz másképp. A hántást, a tévedést nem gyógyítja az idő. És főleg ők maguk nem változnak. Maradnak kicsinek, megkeményedve. Ütjük a kiszáradás. A „rendezni végre dolgainkat” József Attila-i gondolata súlyosan keresztyén feladat!

KÖTÉSEK NÉLKÜL OLDANI. A bocsánatkérőnek iménti belső feladatai elkerülhetetlenek. Keményen az ő dolga. De tévednénk, ha az ő lelki harcát és kínjait átemelnénk a bocsánatadó fegyvertárába. Á kicsinyek Krisztus kicsinyei, nem a mieink, ök Krisztustól kell tanuljanak, nem tőlünk. Mi csak példáik lehetünk a tanításban és a gyakorlatban. S ha a tanítvány Krisztus tanítványa, rá az lesz a jellemző, hogy megbocsát. Ez az ő igazsága. „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk csak igazabbá lenni” — írta Reményik Sándor. A tanítvány igazsága a korlátlan megbocsátás. Közben pedig figyel éber lelkiismerettel arra, hogy a „ha” szócska a megbánás előtt van és nem a megbocsátás után. Nem szólhat tehát így: „megbocsátok, ha...” Annál inkább tudja, hogy épperj a korlátlan megbocsátás az ereje. Megragadja Illyés .Gyula epigrammájának igazát: „Reszkess ellenem/Szörnyű a fegyverem:/megbocsátok!”

NÖVELD HITÜNKET! Nagy a feladat abban, hogy hitünk mögött egész szív legyen. Hitünk ne legyen fele hit, és szívünk fele szív. De nagy a feladat abban is, hogy ki-ki maradjon a maga hite állapotában, s úgy hallgassa és fogadja be Jézus intelmeit. A kicsiny ne akarjon érett tanítvány pózában tetszelegni, s a tanítvány ne lépjen vissza mindenáron kicsinnyé. A bocsánatkérő ne akarjon bocsánatadó lenni, s a bocsánatadó ne hadakozzék a bocsánatkérő fegyvereivel. Mind a fele hitet, mind a szerepcserét Jézus a mustármagnál is kisebbre értékeli.

A mi dolgainkat nem is lehet rendezni másképp, csak így: Uram, növeld hitünket!

Uram Jézus, segíts!

__________________________ Koren Emil

Im

ádkozzunk!

Ó, a hitben milyen gyengék cs nyomorultak vagyunk! Bolygunk a földön szerteszét, s a bűnnek terhét hordjuk. Igazság, kegyelem lelkét, békességét és erejét add most nékünk, Űr Jézus! Ámen.

AZ ÖKUMENIKUS MOZGALOM egyik legnagyobb hatású személyisége 1881. október 15-én Exeterben született, Frederick Temple püspök, későbbi canter- bury-i érsek fiaként. Frederick Temple egyházi feladatai mellett matematikával és nyelvtudományokkal is sokat foglalkozott. — William 1900-ban kezdte Oxford- ban teológiai tanulmányait.

1910-ben rendezték meg Edin- burgh-ban az első világmissziói konferenciát. Már eddig mintegy 600 rendezvényen, nagyobb ösz- szejövetelen szólalt fel. Ezen a konferencián stewardként szolgált. Később így emlékezett visz- sza: „1910 júniusában volt. Többnyire az ajtónál álltam... a legtöbb beszédet hallottuk . . . Már néhány hónapja az anglikán egyház felavatott lelkésze voltam. A világban való szolgálat felhívása hallatlanul világossá és a keresztyének egysége a felhívás által történelmi valósággá lett.”

1921 október 14-én, Manchester püspökévé választották. Ebben a nagy iparvárosban tanulta meg igazán becsülni a laikusok bizonyságtételét. — 1924 tavaszán került sor Birminghamben a keresztyének politikai, gazdasági, polgárjogi konferenciájára (CO- PEC), amelyben Temple aktív szerepet játszott, és amely az 1925-ös stockholmi Élet és Munka (Life and Work) konferencia mintájául szolgált.

Az 1928-as jeruzsálemi világmissziói konferencián, ahol a „keresztyén Európa” megszűnését és a szekularizáció világjelenségét megállapították, a záró felhívást Temple fogalmazta meg: „Jézus Krisztus . . . Istent, mint Atyánkat végtelenül és tökéletesen nyilatkoztatja ki szeretetben és igazságbán, mert benne testben látjuk az Istent, annak az Istennek vég; érvényes, mégis örökké fejlődő kinyilatkoztatását, akiben élünk, mozgunk és vagyunk ... Amikor közösségbe kerülünk Krisztussal, ellenállhatatlan kényszerét érezzük annak, hogy másokkal is megosszuk ...”

Temple szerint a tudomány a XIX—XX. században nemcsak arra tett képessé, hogy az értelem fejlődését követni tudjuk, hanem méginkább megláttatja velünk azokat a társadalmi erőket, amelyek az adott társadalmat felépítő egyéneket formálják és meghatározzák. Ezt megállapítva — neveltetése és helyzete folytán is — sokat foglalkozott gazdasági, társadalmi, politikai kérdésekkel. Meg volt győződve arról, hogy a ke- resztyenség nem magánügy, hogy az egyháznak rendkívül fontos szerepe van a keresztyének életének formálásában és a társadalom tökéletesítésében.

TEMPLE ÉLETÉNEK FŐMŰVE a második Hit és Egyházszervezet konferencia (Faith and Order) volt, 1937. augusztus 3—18. között 1500 résztvevővel. A lausanne-i (Svájc) első konferencia után három bizottság fogalmazta meg, hogy az egyes egyházak a kegyelemről, az egyházi hivatalról és a szentségről mit tanítanak. A kezdeti lelkesedés,

A LUTHERÄNIA

november 15-én, vasárnap délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban

BACH MÜVEIBŐL EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT

tart.

Sorrend:

39. kantáta

g-moll fantázia és fúga Singet dem Herrn — motetta Igehirdetés Passacaglia és fúga 65. kantáta

Közreműködnek: Faragó Laura, Schultz Katalin, Molnár András, Kuncz László és Trajt- ler Gábor

Vezényel:

Weltler Jenő

Igét hirdet:

DR. HAFENSCHER KÁROLY

amely hitkérdésekben könnyen lehetségesnek tartotta az egységet, már elmúlt. Megnyitó igehirdetésében Temple mégis ezeket mondotta: „Az egység, amelyet hitünkkel és reménységünkkel óhajtunk, Isten egységén és Jézus Krisztus megváltói művének egyediségén alapszik. Isten egyházának egysége örök tény, feladatunk nem az, hogy megteremtsük, hanem, hogy kifejezésre juttassuk. Isten egyházát okos tervekkel és ügyes intézkedésekkel nem egyesíthetjük, hanem csak úgy, ha hozzá és általa egymáshoz is közelebb kerülünk ... ” Megállapításai, alapelvei ma is időszerűek: „Célunk: a kapott igazsághoz való hűséget azzal a készséggel párosítani, hogy a mások által kapott igazságot is megismerjük ... A Lausanne óta eltelt tíz év arról győzött meg, hogy a véleménykülönbségek fő oka az egyház értelmezésében rejlik, és minden más ebből származik ... ezért... a Szentíráshoz kell fordulnunk. Az igazság egy, és a hagyományok össszeférhetetlenségé- nek az az oka, hogy rosszul értjük, nem pedig maga az igazság... ”

Temple már az előző évben meghívta St-Andrews és Edinburgh katolikus püspökét. Noha a püspök udvariasan elzárkózott, négy pap és egy laikus nem hivatalos megfigyelőként mégis részt vehetett.

Ekkorra már az is kiderült,

Egyházunk Evangélikus Szemle alcímű, félévenként megjelenő folyóiratának idei második száma éppen reformáció ünnepe körüli napokban jutott olvasói kezéhez. Tartalmát itt is áttekintjük, hogy szélesebb körben ismertté váljék arcéle, és késztetésével bővülhessen olvasói tábora új előfizetőkkel az elmélyültebben gondolkodó híveink köréből.

Az egyház társadalmi funkciójáról Káldy Zoltán püspök írt bevezető cikket, amelyben felvázolja az egyház munkájának közvetett és közvetlen jelentőségét, szerepét a társadalomban. Szen- nay András pannonhalmi bencés főapát, teológiai tanár válaszol Veöreös Imre lelkész, a folyóirat szerkesztőjének kérdéseire, s világítja meg a katolikus egyház megújuló teológiáját a II. vatikáni zsinat után, különös tekintettel napjaink ökumenikus törekvéseire. A folyóiratnak a

XX. század nagy teológusairól — időrendtől függetlenül — szóló sorozatában E. Schweizer zürichi teológiai tanár irt Bart Károlyról kitűnő tanulmányt, a tanítvány meleg hangvételével és a hittudós igazságkereső szenvedélyével.

A folyóirat biológus munkatársa a származástan természetes ki- válogatódási tételével kapcsolatban hoz fel érdekes példákat, s kapcsolja össze a témát az isteni gondviseléssel. Anna-Maija Rait- tila finn költő, a helsinki egyetem teológiai díszdoktora, hazánk és egyházunk igaz barátja. Az ő költészetét elemzi Szoporj Nagy Lajos irodalomtörténész, legújabb finn áhitatoskönyvéből pedig egy megkapó részletet hozunk magyar fordításban a szerző fényképével. Hafenscher Károly lelkész a misz- szió mai értelmezését fejti ki mindnyájunkat megszólító módon, egyszersmind átfogóan és világperspektívában. Komjáthy Miklós a negyedszázada fiatalon elhunyt jelentős evangélikus tudósról, Gyóni Mátyás bizantinológusról, a román nép eredetének kutatójáról ad pályaképet.

Jánosy István író Csanádi Imre költőt mutatja be tömör méltatásában. változatos versidézetekkel. Selmeci János Frigyes építészmérnök a modern templomépítészet fő korszakait tekinti át, kiemelve . legjelentősebb mai irányát, a gyülekezeti központok építését. Cikkét számos kép illusztrálja. Bozóky Éva néhai Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944— 45. évi naplószerű emlékiratának második részét tárja fel. a közölt bő szemelvényeket összekötő ismertető szövegével. Ebben a befehogy az 1925-ös egyszerű stockholmi jelszó: „A cselekvés egyesít, a tanítás elválaszt!” (Handeln eint, Lehre trennt!) nem kielégítő, mert a cselekvésben is a hitbeli felfogás mutatkozik meg. — Mivel mindkét mozgalmat gyakran egyazon személyek képviselték, Temple az erők jobb összefogása érdekében támogatta Söderblom korábbi tervét, hogy mindkét mozgalom egy szervezetben, a majdani Egyházak Vílágtanácsá- ban egyesüljön. Ezt végül a kon- fenercia el is fogadta.

1942 NAGYHETÉBEN VETTE ÁT a canterburyi érseki széket. Az angol Parlamenttel szemben levő Lambeth-palota, az érseki hivatal súlyos károkat szenvedett a bombázások következtében, ezért munkáját csak nagyon nehezen végezhette. Szívbetegsége miatt, és biztonsági okokból 63. születésnapja előtt Westgate fürdőhelyre szállították. Itt halt meg 1944. október 26-án; elődeihez hasonlóan a eanterbury-i székes- egyházban temették el.

Barátjta, Stephen C. Neill anglikán püspök, egyháztörténész így emlékezik rá: Míg mások felszínes kérdésekkel küszködtek, ő a valódi problémákat látta ezek mögött. .. Különböző meggyőződésű keresztyének egyszercsak felfedezték azokat a pontokat, amelyekben felfogásuk őszintén, nyíltan egy lehetett.”

If.j. Szentpétery Péter

jező részben a megmentett gyermekeknek otthont teremtő, s velük foglalkozó egészen modern szemléletű pedagógiai tevékenységét láthatjuk.

A soproni 1681-i országgyűlés protestáns jelentőségéről szól Karner Károly ny. teológiai tanár. Dosztojevszkijről halála százéves évfordulója alkalmából írt a folyóiratba N. A. Zabolotszkij le- ningrádi ortodox teológiai tanár, aki Genf ben az Egyházak Világtanácsánál is teljesít szolgálatot, s a mai ökumenikus mozgalom szempontjából értékeli a nagy orosz író néhány regényét. Ifj. Fa- biny Tibor tanár a teremtés és az evolúció összefüggését fejti ki egy Darwinról megjelent amerikai könyv kapcsán. Péterffy Ida irodalomtörténész ismerteti Pálóczi Horváth Adómnak evangélikus lelkészbarátja mennyegzőjére írt egykori köszöntését.

Nagykorú keresztyénségre nevelés c. cikkében Gyapay Márta foglalkozik a gyermekek helyes keresztyén nevelésével, kapcsolódva egy angol könyvhöz, amely különböző életkorú gyermekek- vallási felfogását mutatja be élő példák alapján. A szám szépirodalmi anyagából Bede Anna versét emeljük ki. A Kulturális Figyelőben Weltmann Imre irodalomtörténész Kosáry Domokos evangélikus szempontból is jelentős könyvével foglalkozik: Művelődés a XVIIL századi Magyarországon. A folyóirat Fényszóró-ját Veöreös Imre a vizsolyi Biblia hasonmás kiadására irányítja, továbbá Czine Mihály írásainak Nép és irodalom^ című gyűjteményét, Jékely Zoltánnak, az erdélyi Wesselényi Polixéna másfél száz éves útirajzával és alakjával foglalkozó művét, egy mai francia író bibliai ihletésű regényrészletét és Bessenyei Ferenc színművész vallomását méltatja. Reuss András lelkész a külföldi egyházi sajtóból a Biblia használatával kapcsolatos kiadványokkal foglalkozik.

A 96 oldalas számnak ez a futó áttekintése is jelzi azt a széles és változatos témakört, amelynek vállalásával folytatja feladata betöltését a folyóirat. (Előfizetési ára évi 110,— Ft. Megrendelhető a kiadóhivatalánál: 1088 Budapest, Puskin u. 12. I. em.) V. I.

— HÁZASSÁG. Hubert Pál és Mátay Zsuzsanna a csornai templomban tartották esküvőjüket. A szertartást Hubert István csornai lelkész, a vőlegény édesapja végezte.

— A NÓGRÁDI EGYHÁZMEGYE gyülekezetei az esperesi tisztre újból Garami Lajos balassagyarmati lelkészt választották meg. Az ünnepi közgyűlés november 15-én, vasárnap délután 2 órakor lesz Balassagyarmaton D. dr. Ottlyk Ernő püspök szolgálatával.

Megjelent a Diakonia új száma