Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-20 / 38. szám

Egyház a jövőben Hagyományok ápolása és újak teremtése E 1 i l\ ll VA iSÁ R N A Pl 6 ÉJ E Boldog jövendő Ézs. 32,15—18. AZ EMBERT LEGINKÁBB FOGLALKOZTATÓ KÉRDÉSEK EGYIKE a jövő kérdése. A „mi lesz?” sokszor még a „mi van?”-náj is jobban érdekel minket. Mi lesz velem, mi lesz a családommal, a gyermekemmel, mi lesz a világgal? Aggodalomra bőven van ok. Betegség és halál fenyegetik életün­ket, naponta hallunk arról, hogy a felelődén gazdálkodás következ­tében elfogynak földünk természeti kincsei, a környezetszennyezés nyomán lakhatatlanná lesz bolygónk. Fennáll az atomveszély is. Ügy tűnik, mintha a jövő csak rosszat tartogathatna számunkra. Az ember szeretne valami biztosat tudni, mert a bizonytalannál még a biztos rossz is jobb. Hogy mit hoz a jövő, ezt nemcsak tu­dósok próbálják meg körvonalazni. Hanem az ember ojyan ablako­kon keresztül is megpróbál bepillantani a holnapba, amelyet Isten eltiltott. Halottidézés, jóslás, horoszkóp révén. Isten igéje figyelmez­tet: „Mert utálatos az Ür előtt mindaz, aki ilyet cselekszik” (5 Móz 18, 12). AMIT A JÖVÖRÖL TUDNUNK KELL, azt Isten elmondja. Az a jövő, amelyet igéje feltár előttünk, boldog jövő. Ennek a jövendő­nek az ígérete nemcsak ebben az ézsaiasi próféciában hangzik el, ha­nem az egész Biblia központi üzenete. Eljön az idő, amikor Isten újra kezébe veszi világunkatj amikor megtisztítja azt minden rossz­tól, amikor új eget és új földet teremt, amelyben nem lesz többé könny, halál, gyász, jajkiáltás és fájdalom (Jelenések 21, 4). Isten új világában megvalósul maradéktalanul az a rend, amejyet most megzavar a bűn és az emberi önzés. A béke és a biztonság világát ígéri Isten, azt a világot, amely után annyira vágyódnak sokan. Ennek a boldog jövőnek zálogát is adta Isten. Az Ószövetség népe még csak „vakon”, egyedül Isten szavára, ígéretére építve, hihetett benne. Az Újszövetség népe számára Isten ennek a jövőnek egy má­sik biztosítékát is adta. Nemcsak a szavát, hanem Jézus Krisztus feltámadását. Az a jövő, amelyet Isten Ézsaiás prófétán keresztül még csak ígért, Jézus Krisztus feltámadásában már megkezdődött. A ke­resztény ember boldog jövendővárása ezért nem a jövendő bizony­talanságában élő ember vágyálma, hanem megalapozatt reménység. EZ A REMÉNYSÉG NEM IS TÉTLEN VÁRAKOZÁS. Akinek ha­tározott látása, elképzelése, hite van a jpyőt illetőleg, az a jelenjét eszerint alakítja. Az Isten által megígért új világ hite tehát a min­dennapi életünk egyik legnagyobb erőforrása. Aki előtt ismert a cél, gz többé már nem bolyong, hanem határozott irányt vesz. A jövő ígéretében így vehet határozott irányt életünk. Aki tudja, hogy Isten új világa el.iön, mert Isten maga gondoskodik erről, az már most, ennek a világnak a várásában is úgy él és cselekszik, hogy számára az új értékek a mérvadók. A jövő Jézusé, A Feltámadotté. Az ő új világának értékei a békesség, az igazság, a szeretet. Minden más ér­tékét. és értelmét veszti.világunk sokszor élt már át inflációt, ami­kor régi értékek elvesztek. Aki ma azt mondja, hogy boldogulni csak önzéssel, csalással, könyörtelenséggel, erőszakkal lehet, az kénytelen lesz átélni, hogy semmije sem marad, mert Isten új világa a szelídeké és a tiszta szívűeké lesz. A boldog jövendő Isten Lelkének már megkezdett munkája. Mi pedig, akik reménykedünk ebben a boldog jövendőben, Isten mun­katársai, az ő eszközei lehetünk, hogy ebből a boldog jövőből már most, ma meglátszódjon valami bennünk és körülöttünk. Balicza Iván Imádliozziinli! Mennyei Édcsatyánk! Köszönjük Neked, hogy népi hagysz minket bizonytalanságban és kétségben. Köszönjük új világod ígéretét, hogy reménységünk lehet. Urunk, Te azt akarod, hogy minden gyermeked, minden ember boldogságban, békében és biztonságban éljen, és Te mindent meg is teszel ezért. Kérünk, formálj minket eszközeiddé, hogy mi is tudjunk munkálkodni ezért az új világért! Áraszd ki ránk ma is Lelkedet, hogy ahol a Te gyermekeid ygnngk, ott már láthatóvá legyen valami abból az újból, amit a mi Urunk Jézus Krisztus ho- zott erre a földre. És hozd ej a Te országodat, amelyben nem lesz töb­bé bűn, halál, fájdalom, könny, igazságtalanság, hanem csak Te le­szel minden, mindenekben! Ámen. EGY-EGY NAGY ÜNNEPEN sok falusi lelkészünk találja ma­gát szemben ugyanazzal'a kép­pel, mikor a templompadokban egymás mellett ülőkre néz: régi népviseletüket hordó idősebbek, divatosan öltözött fiatalabbak, esetleg farmernadrágos fiatalok ülnek egymás mellett. Nincs eb­ben semmi különös — gondol­hatja valaki —, sőt, az a jó, ha ez így van egy gyülekezetben. Hiszen a gyülekezet mindenkié: időseké, középkorúaké és fiatalo­ké. Ez a kép a gyülekezet élet- képességéről tanúskodik. Mégis — ilyenkor sok lelkész teszi fel magának a kérdési: most kinek, hogyan prédikáljak? A hagyományokat — bennük az egyházi hagyományt is — őrző népviseletes gyülekezeti tagnak, vagy a hagyományoktól — köz­tük az istentisztelet kötött for­májától is — idegenkedő fiatal­nak? Nehéz ezt eldönteni, mert emö- gött nem csupán nemzedéki prob­léma feszül, hanem benne rejlik egy átmeneti kor sok-sok kér­dése. Úgy szoktuk ezt megfogal­mazni. hogy ma gyülekezeteink átmeneti korban élnek; mely át­vált a népegyházi életformából a felelősséget hordozó, szolgála­tot vállaló, tudatos egyházi élet­formába. ÉLNEK HAZÁNKBAN OLYAN GYÜLEKEZETEK, ahol a hagyo­mány, a tradíció ma is nagy sze­repet játszik. S vannak egész „modern” gyülekezeteink, váro­sokban, lakótelepeken, ahol a sou- íelől jött, hagyományát rendsze­rint otthonhagyó, modern élet- körülmények közé került evangé­likusok számára az egyházi ha­gyomány nem jelent többet a le­vetett népviseletnél. Szép-szép, de mire jó? A modern életkörülmé­nyek közt nem lehet „mozogni” benne. Sokan — többségükben leghű­ségesebb gyülekezeti tagjaink — úgy gondolkoznak: őrizni kell a hagyományt, mert ha ez elvész, nem lesz gyülekezet! Mások ugyanakkor úgy vélik: fel kell rúgni a hagyományokat, a jövő érdekében egészen újat, moder­net. kell a helyére hozni az isten- tisztelet rendjében, az éneklés­ben, a gyülekezeti életben! KINEK VAN IGAZA? A „min­dent megőrizni” akaróknak vagy a „mindent megváltoztatni” kö­vetelőknek? Egyiknek sem. Van­nak jó egyházi hagyományaink, kár lenne, ha kivesznének. Az idejétmúlt, használhatatlan úgyis kiesik az idő rostáján. „Nemrég úrvacsorát osztottam egy tanyán élő idős asszonynak. Remegő hangon, fejből énekelte a rég tanult éneket: „Teremtő Is­tenünk ...” A régi. sokak által ismert és szeretett szlovák Tra- nosciusból származó ének számá­A SAJTÓOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lel- készi Hivatalokat és a Gyüle­kezeteket, hogy az Útmutató megrendelések október 15-ig, az 1982. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR megrendelések október 31-ig küldhetők be. A Sajtóosztály kéri, hogy az Útmutató és Evangélikus Naptár megrende­lésen más iratterjesztési anya­got ne rendeljenek a Gyüleke­zetek, kizárólag ezt a két kiad­ványt. A Sajtóosztály az igé­nyeket a beérkezés sorrendjé­ben igyekszik kielégíteni. A ha­táridőn túl- beérkezett megren­deléseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. A Saj­tóosztály kéri megrendelőit, hogy a két kiadványból csak a szükségletnek megfelelően küldjék be megrendeléseiket. Az Útmutató ára: 9,— Ft. A Naptár ára: 20,— Ft. ra nyolc évtized alatt sem ürese­dett meg, élete határán is hité­nek kifejezője. Látogatásaim során találkoztam olyan idős evangélikussal, akinek Bibliája mellett napi olvasmánya volt a német eredeti Stark-féle áhítatos könyv. Gyermek bibliaköröseink egyik legkedvesebb éneke éveken át a régi középkori himnuszból szár­mazó húsvéti ének volt: „Királyi zászló jár elöl...” Hagyományok, melyek évtize­dek, sőt évszázadok alatt sem üresedtek meg: ma is kifejezik hi­tünk lényegét és tartalmát. SOK ILYEN JÓ HAGYOMÁ­NYA van evangélikus egyhá­zunknak. Szinte el sem lehet so­rolni: énekek, liturgikus formák, sokszor különböző nemzetiségi kegyesség! szokások. Bennük to­vább él őseink hitének, bizony­ságtételének minket is gazdagíió drága öröksége. Természetes azonban, hogy minden nemzedék keresi azokat a kifejezési formákat, lehetősé­geket, melyek közt ma élheti meg TÖBB ÉVES ÉS JÖ HAGYO­MÁNYA az Iparművészeti Mú­zeumnak az, hogy egy-egy mű­tárgyat kiemelve a hónap mű­tárgyának mutat be. E tárgyak egy-egy művészettörténeti kor­szakot is jellemeznek, örülünk annak is, hogy e tárgyak jelentős része egyházi műemlék. így ke­rült oda, főhelyre, szeptember hó­napban egy 1952-ben vásárolt felöltöztetett Mária-szobor. Ere­deti elhelyezési hejye ma már nem állapítható meg, dp a textília anyagából a szakértők arra kö­vetkeztetnek, hogy az 1760-as években keletkezhetett. A dús hímzés az egyéb egyházi textí­liáknál is alkalmazott, szimbo­likus jelentőségű motívumokat használ fel. Ruházata, amellyel a műtörténészek véleménye sze­rint csak alkalmilag díszítették a szobrot, szimbólumanyagában protestáns területen sem teljesen ismeretlen. így a szőlő és a búza­kalász a megtestesülés, a gránát­alma a feltámadás, a rózsa a szü­zesség, a szegfű az eljegyzés, a zöld ág az újjászületés szimbólu­ma. Hazai egyházi műtörténeti emlékeink között igen ritka az ehhez hasonló Mária-szobor, amely Megváltónk anyját szinte gyermeklányként ábrázolja és korabeli ruhákba öltözteti. ÚJRA KEZEMBE VETTEM Péchy Blanka: Beszélni nehéz könyvét. Színes mű. Életes nyelv- filozófia és gyakorlati jó taná­csok sokasága. Nyelvhelyességi, kiejtési szabályok. Egy hosszú és gazdag színészi életpálya emlé­kei, ötvöződve pontos nyelvi meg­határozásokkal abban a bizo­nyosságban, hogy az élő nyelvet maradéktalanul nem lehet szabá­lyok közé szorítani. Ösztönös és törvényszerű, mint maga az élet. Formálható is. És mindenképpen jellmező ránk, még úgy is, hogy hallott és kimondott szavaink jellemformáló és jellemromboló hitét. Ma élő evangélikus gyüle­kezeteinknek — ha nyitott szem­mel járnak — ismételten rá kel. csodálkozniuk: mennyi új lehető­séget ad Isten, melyek évek so­rán „hagyományokká” válnak. Kevés a lelkészünk, aktivizálód­nak sok helyütt gyülekezeti tag­jaink. Szétszórtságunkban erőte- iennek érezzük magunkat, kiala­kult a testvéri kapcsolatfelvétel sok új formája (presbiteri talál­kozók, gyülekezeti kirándulások). Hírközlő eszközeink révén kitá­gult a látóhatárunk, megtanu­lunk egy egyházban, egy emberi­ségben gondolkozni. Kisebb a te­kintélyünk, jobban megtanulunk a szolgáló Krisztus nyomában járni és szolgálni. AZ A REMÉNYSÉGÜNK, hogy nemcsak renovált templomainkat, új lelkészlakásokat, hanem szé­lesre tágult, felelősséget hordozó, a szolgálat örömét és szépségét megtapasztaló hitünk drága örök­ségét is ráhagyhatjuk az utánunk következő nemzedékre. erejűek lehetnek. Bár nyilván a tanítványok tájszólására utalt Jézus elfogatása éjszakáján a szolgálóleány szava Péterhez: hiszen beszéded is elárul — sza­vaink árulkodnak rólunk. Nem­csak nyelvi műveltségünkről jel­lemünkről is. Mert beszélni szé­pen, igazán, tényleg nagyon ne­héz. Tiszta szív is kell hozzá. HA NAGYON FÁRADT VA­GYOK, szívesen nyúlok oda Fe­kete István valamelyik könyvéért. Ha kevésbé, nem bánom, ha Szakonyi Károlyéi közül kerül valamelyik a kezembe. Így minap az Emberi üdvözlet. Címadó no­vellájában az író katonakorára emlékezik. Botos Pál a katona­ságnál szeretné megtalálni a se­hol fel nem lelt közösségi érzést. Próbálkozása reménytelen. Gúny kíséri, amelyre kegyetlenséggel válaszol. Élete tragédiába tor­kollik. Van-e úgy, hogy valaki­ből tényleg hiányzik a közösség- formáló erő? Vagy nincs senki, aki a szunnyadót, az alig megle­vőt életre hívja? Botos Pál em­bert, testvért keres kétségbeeset­ten. Nem ismerjük őt? VALÓSÁGOS IRODALMA VAN már az ingázásnak. Tar Sándor novellája, a. rádióban is elhangzott 6714-es személy is a hétvégi fekete vonatok emberte­len világát mutatja be. Bizonyos, hogy ésszerű ipartelepítési politi­ka oldhatja meg csak gyökeresen e súlyos társadalmi problémát. Addig is józan és keserves ábrá­zolásokon kívül nem lehetne-e valamit tenni e súlyos gond le­győzésére? Akár úgy is, hogy in­gázó községek gyülekezetei és lel­készei kiemelt szeretettel fordul­janak azok felé, akik az ingázás annyira nem kívánatps életfor­máját kénytelenek élni. Schreiner Vilmos — Szentháromság ünnepe után a 14. vasárnapon az oltárterítő színe zöld. A délelőtti istentiszte­let oltár! igéje: Lit 17, 11—19: az igehirdetés alapigéje: Ézs 32, 15 —18. — evangélikus isten­TfSZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 20-án, vasárnap reg­gel 7 árakor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet SÜMEGHY JÓ­ZSEF, vadosfai lelkész. — CSANÁDAPÁCA. Augusz­tus 23-án szeretetvendégség ke­retében köszöntötte a gyülekezet Hegedűs Lajos lelkészt, lelkésszé avatásának ötvenedik évfordulója alkalmából. A gyülekezet nevé­ben a volt tanítvány, Ribár János ceglédi lelkész, az egyházmegye elnöksége és a lelkészi munka- közösség nevében Koszorús Osz­kár esperes mondott köszöntést. A hívek népes serege meleg sze­retettel vette körül lelkipászto­rát. — KECSKEMÉT. A városnak a távhívóhálózatba történt be­kapcsolásával egy időben meg­változott a Bács-Kiskun Egyház­megye Esperesi Hivatalának te­lefonszáma. Az új telefonszám: 23-506. Akik távhívással tudják felhívni, először Kecskemét kör­zetszámát, a 76-ot tárcsázzák. Szeptember 18-án, pénteken este 8 órai kezdettel Trajtler Gábor orgonaművész, egyházzenei igaz­gató orgonaestet tart a budavári Mátyás-templomban. Műsorán Bach-, Vidor- és Liszt-művek sze­repelnek. Közreműködik Szöke- falvy-Nagy Katalin énekművész­nő. — KITÜNTETÉS. A Magyar Néprajzi Társaság Dedinszky Gyula ny. békéscsabai lelkész­nek és Koppány János tótkomlósi lelkésznek — kiváló gyűjtőmun­kájuk elismeréseként Asztalos Gyula-emlékérmet adományo­zott. A kitüntetettek, mint önkén­tes néprajzgyűjtők, sikeres dolgo­zataikkal segítették a néprajzi gyűjtőmunkát. Koppány János 1070 darabból álló néprajzi gyűj­teményét Tótkomlós községre hagyta. A gyűjtemény az alföldi szlovákság néprajzi tárgyú anya­gát tartalmazza. — HALÁLOZÁS- Weiler Hen­rije, az ausztriai evangélikus egy­háznak 18 éy óta szolgáló lelké­sze, aki előzőleg Ivándárdán, Nagy tárcsán, Szepetneken és Izményben szolgált, szeptember 1-én gyermekei pécsi otthonában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 4-én volt Izményben. „Az igaznak emlékezete áldott!” Sárkány Tiborné A Magvar Előkészítő Bizottság és a Külügyi Bizottság együttes ülése Szeptember 7-én az Országos Egyház Üllői úti székhazának tanács­termében együttes plsét tartott a Lutheránus Világszövetség VII. nagygyűlését előkészítő Magyar Bizottság és a Külügyi Bizottság Az ülésen jelen yolt az Országos Egyliá* Elnöksége és több meghí­vott munkatárs. • Dr. Káldy Zolfán püspök-elnök imádsága és megnyitó szavai után Reuss András külügyi titkár összefoglaló jelentést adott a Külügyi Bizottság ez évi munkájáról, és ismertette a soron következő esemé­nyeket és feladatokat. Nagy érdeklődéssel hallgatta meg a mintegy negyven részvevő ár. Káldy Zoltán püspöknek, a nagygyűlést előkészítő -bizottság elnö­kének beszámolóját az LVSZ Végrehajtó Bizottsága turkui üléséről Különösen is nagy figyelem kísérte a püspök tájékoztatóját á Végre hajtó Bizottságnak a VII. nagygyűléssel kapcsolatos tárgyalásairól, az idevonatkozó határozatokról és a nagygyűlés témájáról. A beszá­molót követőleg számos kérdés hangzott el a beszámolóval és a gyakorlati munkával kapcsolatban. Az előkészítő bizottság legközelebbi ülését novemberben tartja Láttuk—hallottuk—olvastuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom