Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-02 / 31. szám

„írok nektek, ifjak...”

GYERMEKEKNEKJézus vendégei lehetünk

Mk 8,1—9

Együtt a Biblia körül

„Már hallottam!” Hányszor mondják ezt gyermekek és fiatalok türelmetlenül vagy unottan szüleiknek, mikor azok valami régi történetet emlegetnek. Unják az ismétléseket. Megjegyezték Ők már első alkalommal, minek mégegyszer elmondani?

A MAI VASÁRNAP IGÉJE az Űjtestámentum legtöbbször leirt csodatörténete. Hatszor szerepel az evangéliumokban. Valami különös okának csak kell lenni, hogy ennyiszer leírták, ezt a' történetet?! Luther Márton, aki jól ismerte a Bibliát, azt mondta: ez a történet úgy festi le nekünk Jézust, hogy mi pontosan megismerhessük, mit várhatunk Tőle; hogy Ö olyan irgalmas, jóságos és barátságos, aki mindenkinek segít, mindenkivel /szívesen van együtt és mindenkivel szívesen törődik.

Bizonyára megérezték valamit azok az emberek ebből, akik körülvették Jézust. Sokan közülük messzi útról jöttek és már harmadik napja ott voltak Jézus körül. Ilyen áldozatot nem mindig hoz az ember. Gondoljatok csak rá: milyen nehéz néha vasárnap felkelni, hogy eljussatok a templomba vagy gyermekbib- lia-órára. „Fáradt vagyok!” „Mást szeretnék csinálni!” „Messze van a templom!” Menynyi érv, mennyi kifogás jut eszünkbe! Ezek az emberek nem sajnálták az időt, fáradtságot, hogy Jézust ^hallgathassák. Kis fűzfa kosaraikba egy-két étkezésre való útravalót csomagoltak és megkeresték Jézust. Szomjas lélekkel itták szavait, nem is ők. Jézus vette észre, hogy éhesek, régen elfogyott az útra hozott tartalékuk.

MÉGSEM ISMERTÉK IGAZÁN MÉG JÉZUST. Valamit megsejtettek szeretetéből, de annak nagyságát, mélységét, sokféleségét nem ismerték. Nem tudták — de még a tanítványok sem! — mit várhatnak Jézustól: szeretete, gondoskodása egész életükre kiterjed. Lám, észrevette, napok óta alig esznek; hosz- szú út áll előttük, éhesen-fárad- tan nem tudnak hazamenni. Segítségre, táplálékra van szükségük.

NEM ELÉG AZONBAN A JÓT TUDNI, tenni is kell. Biztosan ti is tapasztaltátok: milyen rossz, mikor tudom, segíteni kellene, de nem tudok.

Az evangélium írója úgy rajzolja le nekünk Jézust, mint Aki nemcsak tudja, hol kell segíteni, hanem tud is segíténi. Nem csupán egy-két embernek, hanem négyezernek, ötezernek, mindenkinek. Azért írták le any- nyiszor ezt a történetet a Bibliában. hogy ezt mindenki' megjegyezze, mindenki tudja: ilyen bőkezű, segítőkész, segíteni tudó Urunk van nekünk!

MÉG EGYET EMLÉKEZETÜNKBE AKAR VÉSNI ez a történet: Jézus mindig embereket — minket használ fel segítő, gondoskodó munkájában. Olvassátok csak el figyelmesen a történetet! „...vette a hét kenyeret. ... megtörte és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük.” (6. v.) Amit Jézus a tanítványainak ad. tovább kell adni- ok. Ha kezükben marad, megszárad. megromlik, használhatatlanná válik.

Jézus minket is naponta gazdagon megajándékoz. Tudunk-e belőle másoknak továbbadni?

VALAKI EZT IRTA EFÖLÉ A TÖRTÉNET FÖLÉ: Jézusnak sok vendége van. Ti is, én is, s még sokan mások, közéjük tartozhatunk. Erre bátorítanak az evangéliumok írói, köztük Márk is, ezzel a történettel.

Sárkány Tiborné

— KITÜNTETÉS. Dedinszky Gyula ny. békéscsabai lelkésznek a Magyar Néprajzi Társaság kiváló gyűjtőmunkája elismeréseként a Sebestyén Gyula-emlékérmet adományozta. Ugyanakkor Dedinszky Gyula Zahorán György: Munkaeszközök és munka a békéscsabai középparaszti gazdaságban századunk elején című Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatában I. díjban részesült. Mi is szívből gratulálunk!

Ifjúsági bibliaórára, bibliakörre szoktuk hívni a gyülekezeteink fiktaljait, miután megkonfir- málkodtak, megerősítették saját hitvallásukkal a keresztségben kapott elhívásukat. Önmagámra nézve tudom: a konfirmáció kiemelt élményén túl ama hitvallás többnyire formális, felszínes, némi információra, ismeret- anyagra épülő csupán, melynek valódi, mély tartalma legfeljebb megsejtett, megérzett, s nem tudatos igazán. Csiszolásra, értelmezésre, továbbgondolásra szorul, hogy valóban életformáló döntéssé váljék. Az ifjúsági bibliaórák erre valók: egy-egy gyülekezet felnövekvő, a konfirmációkor hitvallást tett generációja értelmezze, átgondolja a felfedezés vagy újrafelfedezés élményével önmagát: azt, amit tett, s amit tennie kell Isten igéjének, elhívó és küldő szavának a fényében. Módszerében, felépítésében, kereteiben számtalan ilyen együttlét képzelhető el. Egy azonban mindenképpen közös: a középpontban mindig a Biblia áll, mely a tájékozódási pontunk, a mi generációnk problémái, kérdései közt is. Ezért került és kerül mindig újra a Biblia, s a vele összefüggő kérdések az ifjúsági konferenciák témái között is az elsők közé.

MI A BIBLIA? — ez a legelső, nagy kérdés kézbevéve e könyvet. Sokféle válasz adható. Fel lehet idézni és elmondani a konfirmációkor tanultakat, hogy tudniillik könyvek gyűjteménye, mely két fő részből, Ótestámen- tumból és Űjtest-ámenturaból áll, s azok Isten nagy tetteiről tesznek bizonyságot. Lehet azt mondani. hogy egy hallatlan kultúrtörténeti érték, mely egyaránt tartalmaz történelmi adatokat és irodalmi alkotásokat, vallástörténeti érdekességeket és népi szokásokat. Azt is mondhatjuk, hogy az európai kultúra egyik alapköve. melyet ha nem ismer az ember. nem tudja megérteni sem a történelmet, sem a múlt vagy a jelen kulturális, szellemi, művészeti életét, jelenségeit. Mindez igaz a Bibliáról. Ám mi messze többnek tartjuk ennél! Hisszük és valljuk, hogy nemcsak rögzít valamit, hanem közvetít is!- Nem csak az emberi múltról ad hírt, hanem Istenről, a világ és

az ember teremtőjéről, sőt az ö üzenetét, szavát, útmutatását hordozza. Egy mai képpel élve: a Biblia egy hatalmas adótorony, átjátszóállomás, mely Isten mondanivalóját közvetíti áttéve a mi hullámhosszunkra, mely így foghatóvá lesz a mi készülékünkkel, szemünkkel, fülünkkel, értelmünkkel is. hogy benne fölismerjük létünk értelmét, lényegét, választ találva arra, hogy kik vagyunk, mivégre vagyunk e világon, mi a feladatunk itt. ma, most, hogyan ne rontsuk el az életünket, s mi a rendeltetésszerű célja annak? — Mi a Biblia? Valami óriási kincs, érték! Az emberi összetevőiben is. de főként abban, hogy általa találkozhatunk élő, szerető Istenünkkel.

HOGYAN BIBLIA A BIBLIA? — legyen ez a második kérdésünk. Talán egyszerűen hangzik, de a legalapvetőbb válaszként ezt kel mondanunk: kinyitva! Ahogyan semmit sem ér a ládába zárt kincs, mert hozzáférhetetlen, úgy a Biblia is legfeljebb dísz, egy könyv a többi között, ha csak polcon pörosodik. A Biblia csak az asztalon és kinyitva, olvasva lesz a könyvek könyvévé. olyan értékké, mely az életünkben kamatozik. Tudom, hogy a Biblia nem könnyű olvasmány. Nem olyan, mint egy regény, vagy novella, amit áz ember hamar kiolvashat. Isten és igéje nem tartozik a könnyű műfaj kategóriájába. Az életünk sem. Végképp nem a kettő szembesítése. A mondanivalóval, a sze- mélyreszóló üzenettel meg kell küzdeni. És nem is csak egvszer! A Biblia olyan könyv, amely soha ki nem olvasható. Lehet betéve tudni a tartalomjegyzékét, kívülről fújni egy-egv történetét, mégis mindig új, akárhányszor halljuk vagy olvassuk. Miért? Mert ..Isten igéje élő és ható”, elevenbe vágó és megelevenedő szó ma is. mindig újra ... *

HOGYAN OLVASSUK A BIBLIÁT?- Ezt a kérdést ne csak formai. metodikai értelemben gondoljuk végig most. Tudom, hogy van. aki folyamatosan, élőiről olvassa, van aki az Útmutató alapján, más egy-egy könyvet felütve forgatja. A Biblia sze- mélyreszóló üzenete, benne Isten

szeretete így is, úgy is megérintheti az embert. Azt hiszem azonban, hogy ennél fontosabb • az a lelki hozzáállás, mely nyitottan és tudatosan keres, vár az igéből és az igétől valamit. A nyitottság alatt a hitet értem. Azt a hitet, mely meg van győződve arról: a Bibliából nem csak régi korok, hanem maga az Istep üzen, hív, pásztorol minket, s nem is akárhogy! Nem összetörni, szétzúzni, idegesíteni, fölényesen kioktatni akar, hanem szeretettel a mi érdekünkben vezetni, formálni. A tudatosság alatt az értelmes gondolkodást értem. Azt tudniillik, hogy meglássuk: mi az, ami a történelemhez, az emberi összetevőkhöz tartozik a bibliai szövegekben, s mi az, ami valóban az ige. Nehéz így venni kézbe a Szentírást? Szakemberszintű felkészültség kell hozzá? Jó, ha van Biblia és kortörténeti ismeretünk, s azt ió mind jobban mélyítenünk. Ám úgy gondolom, hogy ehhez az igazi eszköz mindannyiunknak kezében van: s e2 az imádság. Ha az élő Istennel élő kapcsolatban, beszélgető viszonyban vagyunk: ez tehet nyitottá és józanná az ige olvasásában és befogadásában.

IFJÚSÁGI BIBLIAÖRA:

EGYÜTT A BIBLIA KÖRÜL. Mit jelent ez? Egy közösséget, egy együttlétet, melynek a középpontjában a Biblia áll, legyen az egy falusi vagy városi gyülekezetben vagy a gvenesdiási konferenciákon. S mindez azért, hogy ez a könyv, s a belőle hangzó aktuális isteni üzenet életünk középpontjává váljék a mai világunk mai kérdései, problémái között, azok megoldásában. F. B.

EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT

lesz augusztus 9-én, vasárnap este 7 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc u. 18—20).

Műsoron:

Johann Sebastian Bach művei Orgonái:

Nyíró Gábor Igét hirdet:

IFJ. HAFENSCHER KÁROLY

Ritkán vetődik erre a vidékre pesti ember. Ha különösebb cél nem ösztökéli, bizony évtizedek is elröppennek, míg idejut. Sopronba, Pécsre, Sárospatakra elmegyünk, bármilyen messze is vannak, mert izgat a városok kőbe faragott történelme, a nemzeti kultúra patinás helyei csábítják a kóborló lelkeket. De ki vállalkozik a Dráva mellé. Zala és Somogy megye érintkezési csücskébe menni történelmet keresni, nemzeti kultúrát szippantani? Ez a vidék szegény műemlékekben. A falvak nem formálódtak városokká, meglapulnak a zalai, somogyi dombok tövében vagy a Dráva árvíztől megkímélt partjain. Pedig ezen a vidéken is vé- gigviharzott a történelem, gyakran tragikusabb nyomokat hagyva maga mögött, mint a jól vagy kevésbé jól védhető városokon. Itt is éltek emberek, földhöz ragadt jobbágyok, a feudális világtól spvány jogokat kicsikart bocskoros nemesek, földesurak, akik a vihar idején rendszerint kereket oldottak. De a nép, az „Istenadta nép” itt gömyedezett, robotolt mindvégig. Ha leégették faluját, portáját, újra építette, ha elűzték, visszaszivárgott. Egyedül ő vallotta tökéletes rendületlen- séggel: „itt élned, halnod kell!”.

A föld népe. amelyet nem tudott megsemmisíteni sem török, sem tatár, nem tudott beolvasztani német, ma is itt van. Nagy vészek, viharok után', megtizedelve és megnyomorítva, de kiállva a történelem mepróbáltatá- sait. Egy-két nemzedéken keresztül emlékezve a baljós időkre, azután azt is elfeledve újra és elölről kezdve az életet, mint minden ősük. Csodálkozunk-e azon. hogy soha nem fájt a feje •műemlékekért? Vagy azon, hogy

Odalenn Délnyngaton 1.

néhány jteriraton kívül, amely a megyei levéltárakban porosodik, még okmánya sem maradt. Ezeknek az embereknek vagy társadalmuk kicsiny sejtjeinek a mindennapi lét volt a döntő. És ez talán még napjainkban is így van.

ILYESMIN GONDOLKODTAM. AMÍG SURD FELÉ HALADTAM. a Drávától mintegy 8 km-re fekvő községbe. Ügy kellett rábukkannom, amint a déli lankához tapadva nyári virágdíszben és fenyőillatban kellette magát. Kanizsától 10—12 km-re lehet és annak vonzásában él. Minden bizonnyal Kanizsa és a Zsigray grófok határozták meg létét, jellegét és helyzetét a századok során. A török hódoltság alatt Kanizsa, amely bármilyen rövid életű szandzsák volt, itt szedte a harácsot. s ki tudja ma már, mennyi zaklatásnak tette ki népét. Mindenesetre egykorú emlékek arról szólnak, hogy a győztes török csapatok ezen a vidéken portyáztak legtöbbet.

Szinte a csodával határos, hogy megmaradt Surd,_ ez a gyepűként telepített község. Kicsi falu volt mindig, ma is csak 700 lelket lehet összeszámolni benne. Ebből a fele evangélikus. Valaha sokkal jobb volt ez az arány, de a veszteséget nem annyira a külső ellenség, mint inkább az ellenreformáció számlájára kell írnunk. Mert a török kevésbé törődött hittel, vallással, számára a harács volt fontos, míg viszont az ellenreformáció a lelkeket szedte. Ezért bukkanhatunk az 1681-es soproni országgyűlés panaszhangjára, mely szerint Somogy megyében egyetlen plébános sincs, s ezer lélekre egy római katolikus esik. És hogy ma nagyjából fordított a helyzet, ennek nyilvánvaló okai vannak.

Valahogy így lehetett ez Sur- don is. ahol már az 1600-as években volt evangélikus gyülekezet, és amelyet e század végén, a török kiűzése után — Kuzmics feljegyzése szerint, — „szokásjog alapján artikuláris gyülekezetként ismertek el”. Ez valóban csak „szokásjog” alapján mehetett végbe, mivel az országgyűlés idején Surd a fél országgal együtt még török megszállás alatt volt. Szokásjog alapján artikuláris helység lévén, bizonyos megkülönböztetett helyzetet élvezett, s talán ennek tudható be, hogy a 8—10 környező község között még ma is itt él a legtöbb evangélikus.

KUZMICS NEVÉBE SZÜNTELENÜL BELEBOTLUNK SUR- DON. Rá hivatkozik dr. Pusztay László lelkész, az ő nevét hirdeti a templom oldalán elhelyezett márványtábla (1971-ben készítették), s életéről jelentetett meg

1911-ben kis füzetet Mesterházy Sándor. Kuzmics István a török felszabadulás után két emberöltővel később került Surdra. Olyan időben, amikor Légrádtól Csurgóig ezen a vidéken már nem volt evangélikus templom, sem lelkész. Mekkorát fordult a világ 60—70 esztendő alatt! A surdi eredeti templom, mint írják, „1754-ben ... valószínűleg az ellenség által okozva, tűzvész martaléka lett a parókiával,

anyakönyvekkel, és egyéb iratokkal együtt.” Ez a tűzvész nagyjából elhamvasztotta Surd múltját is, mert a régi dolgok ettől kezdve okmányokkal alig igazolhatók.

Kuzmics. aki egy évvel a tűzvész után. 1755-ben került ide, mindent elölről kezdhetett. Lényegében az ő idejétől hiteles a surdi evangélikus egyház története. Különleges képességekkel megáldott lelkész volt. Nevét elsősorban azért idézzük, mert kitűnő szervező volt, a római katolikus restauráció ellen folytatott küzdelme, valamint számtalan filiáris• kötelezettsége mellett lefordította az Újszövetséget vend (szlovén) nyelvre, s az 1771- megjelent vend Újszövetséggel beírta nevét a bibliafordítók sorába.

Kuzmics történelmi, de legalábbis művelődéstörténeti bibliafordítása mögött más dolog is rejtőzik. Pusztay László egyszerűen a „szlovénok (vendek) reformátorának” nevezi, holott valószínű. hogy ez az etnikum már korábban evangélikus volt. De a melegszívű lelkipásztor, mint mágnes a vasreszeléket, vonzotta kiterjedt gyülekezetének területére a vendeket, sajátos nyelvjárásuknak megfelelő szövegben adta kezükbe az Újszövetséget. De Kuzmics miatt telepedhettek azután át Liszóra. Sandra és Porrogra a vend családok. Ma már csak a nevek őrzik a származás eredetét, teljesen elma- gyarosodott családok lettek. Viszont a 200 éves jubileumra a muraközi vendek közül számosán jöttek Surdra és újították

fel a rokoni, hittestvéri kapcsolatokat.

A KB. 300 FÉRŐHELYES, DOMBOCSKÁRA ÉPÜLT

TEMPLOMOT 1797-ben avatták fel és csak az utóbbi három évtizedben háromszor renoválták. Ezzel beléptünk a gyülekezet mai életébe, amely legalább annyira izgalmas, mint a múltja. Hiszen éppen a jelenéért kerestem fel, s a nyugdíjba készülő lelkészt, dr. Pusztay Lászlót ostromoltam kérdéseimmel. 28 évi surdi, 41 éves lelkészi szolgálat után. nem megfáradva, de a stafétabotot ifjabb nemzedéknek átadni kívánó lelkész hűségéről adnak számot válaszai. Önkéntelenül húzok párhuzamot Kuzmics és Pusztay között. Merész a gondolat, mégis idekívánkozik, hogy a Halle-ban doktorált,, szelíd tekintetű, tudós szolgatárs, itt a végeken eresztett gyökeret, s olyan időkben, amikor egyebütt is hallani vélték az egyház csilingelő „lélekharangját”. A község határsávba esett, elszigetelten. elvágva az ország vérkeringésétől. a személyi kultusz megpróbáltatásai, vad hírek pergőtüzében. megviselve kitelepítéstől, amely ugyan kevés családot érintett, kezdte szolgálatát.

Abban az esztendőben, amikor Pusztay László idekerült, vagyis 1953-ban ismerkedtem meg a községgel, ültem először a hűvös parókián, s, ha összevetem akkori tapasztalataimat a maival. nem hiszek a szememnek. S ehhez a változáshoz valamivel hozzájárult eevházam is. következésképpen Pusztay László.

(Folytatjuk)

Rédey Pál