Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-04-12 / 15. szám

ISogvpénlck igéje Megnyílt a kárpit Zsid 10,19—25. A kárpit... Ott függött a jeruzsálemi templomban. Két világot választott el. A függöny mögött volt a szentek szentje — megköze­líthetetlen a fájó szívű emberek számára. A kárpiton innen zajlott az élet, kultikus cselekedeteket végeztek, jöttek-mentek. A kárpiton túli „világ” nem hatott az inneni életre. Az első keresztyének számára hatalmas üzenetté lett az az ese­mény, hogy amikor nagypénteken Jézus meghalt, a kárpit ketté­hasadt, megnyílt. Jelképesen értelmezték ezt és nagy mondanivalót hallottak ki ebből. „A reménység lelkűnknek biztos és erős horgo­nya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus.” (Zsid 6, 19—20) „Teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által.” (Zsid 10, 19) Es most mondom el azt a meglátásomat, hogy sokkal gazdagabb lehetne az életünk annál, amit megélünk belőle. Már ez a földi élet is kiteljesedettebb lehetne. Jézus halála és feltámadása utat tört a kárpiton át — ez az első keresztyéneknek azt jelentette, hogy teljesen megnyílt az ajtó a szerető Istenhez. Csodás lehetőség tárult fel előttük: odamehetnek fájó szívükkel a kárpit mögé, a szerető Atyához. Miért nem gazdag igazán keresztyén életünk? Két feleletet szeretnék adni erre a kérdésre. ELAKADUNK A KÁRPIT ELŐTTI VILÁGBAN. Szegénységünk abban van, hogy csak anyagi élményeink vannak, testi, földi, tapint­ható, elszomorító élményeink. A kárpitot, Isten világát összezárult- nak érezzük, nincsenek lelki élményeink. Az isteni valóságból, a kárpit mögötti világból kevés szüremkedik át hozzánk, mert ez az ügy csak peremén van érdeklődésünknek. Nem vesszük észre azokat a finom jelzéseket, amelyek a függönyön túlról jönnek. Mert igenis jönnek üzenetek igehirdetéskor, igeolvasáskor, úrvacsoravételkor, újságolvasáskor, megpróbáltatásban. Csendes, lelkünket kereső han­gok érkeznek hözzánk. Valahol eit a szójátékot olvastam: láthatár-léthatár. Akkor va­gyunk igazán szegények, amikor a kettő közé egyenlőségjel kerül: láthatár = léthatár. Gondolkodásunk egyik katasztrófája ez az egyenleg. Eszerint az emberiét csak addig terjed, ameddig az em­beri látás tart. A kárpitnál végződik a láthatár és a léthatár. A pénz, az emberi tudás, pozíciónk stabilitása, az ügyeskedés — ez a lát- és léthatár. Így nem hull fény céljainkra, szolgálatunkra. Nagy­péntek kárpit-hasadása megnyitotta számunkra a látásunkon túli világot, ahonnan biztatás jön hozzánk, például ilyesmi: Ember, van értelme nagyobb távlatokban is verítékednek, az eseményeknek! Földi életünknek van folytatása! Hogy miért nem gazdag igazán egyéni és gyülekezeti életünk, erre a második feleletem ez: NEM ISMERJÜK HELYESEN ISTENT. Nagyon sok keresztyén azt gondolja, hogy a kárpit mögött ítélő, büntető Isten áll. Kezé­ben papír van, rájegyzi bűneinket, és közben-közben büntetésül ránk küld valami betegséget, bajt. Jézus megnyitotta a kárpitot és megmutatta nekünk Isten igazi arcát. Azt mondotta, hogy nem Bíró áll a függöny mögött, hanem szerető Atya. Isten végtelen szeretete sugárzik át a kárpiton túlról. Jézus halála sem azért kellett, hogy egy vérszomjas Istent kielégít­sen, egy elszámoltató bírót kiengeszteljen. Kellett Jézus Krisztus halála, hogy megértsük az isteni szeretet nagyságát. Tanításában, tetteiben is felmutatta az Ür Jézus Isten nagy szeretetét. De ez nem volt elég az embernek. Még arra is szükségünk volt, hogy halálával, vére hullásával is bizonyítson. Nekünk volt erre a véres bizonyságra szükségünk, nem Istennek. Hogy vaksi szemünk megnyíljon, hogy szívünk megrendüljön, összetörjön ekkora szeretet láttán. Kimond­hatatlan erő sugárzik Jézus halála által a kárpiton túlról: kiemel bennünket a félelem rabságából, az Isten szeretete iránti bizalmat­lanságunkból. Talán valaki, aki ezeket a sorokat olvassa, hetek óta ezt sírja: Miért szenvedek? A kárpiton túlról lehet, hogy nem magyarázat érkezik, hanem erő sugárzik, üzenet érkezik: Veled vagyok, nem büntetlek, szeretlek. Tájolódj be erre a szeretetve. Nem érdemes egy életet végig vallásoskodni abban a rettegésben, hogy jaj, a végén vagy most mit csinál velem az Isten? HA EGYÜTTÉLÜNK A KÁRPITON TŰLLAL, akkor együtt tu­dunk élni szeretetben egymással is, a kárpiton innen. Akkor elfo­gadjuk helyünket, küldetésünket a családban, gyülekezetünkben, hazánkban. Mondják, hogy a párizsi temetőben Geiger-féle számlálóval meg­található a Curie házaspár sírja, mert kutatásaik közben olyan rá­diumhatás érte őket, hogy sejtjeik ma is sugároznak. Megrendültén állok a nyitott kárpit előtt nagypénteken. Jézus halála, feltámadása, Isten atyai arca érzékelhetően sugárzik minden emberre. Görög Tibor Imádkozzunk! Szerető mennyei Atyánk — köszönjük, hogy nem vagyunk árvák ebben a világban, velünk vagy, szeretettel veszed körül életünket. Köszönjük Űr Jézusunk, hogy haláloddal megbizonyította.d ezt a kárpiton túlról áradó megrendítő szeretetet. Add, hogy hálás öröm­mel éljünk mindennap ebből a szeretetből. Ámen. — HALÁLOZÁS. — Túrmezei Sándor nyugalma­zott lelkész életének 81. évében, március 18-án váratlanul el­hunyt. Temetése március 27-én volt Budapesten, a Farkasréti te­metőben. Koporsója mellett Sze- bik Imre, a Borsod—Hevesi Egy­házmegye esperese hirdette az igét. Sírjánál Abaffy Gyula ar- nóti és Péter Jenő fancsali lel­kész búcsúzott tőle volt gyüleke­zetei nevében. „Boldogok, akik az Úrban halnak meg.” • — KERESEM megvételre Friedrich Lajos: Boldog rabság című könyvét. Cim a kiadóhivatalban. — FIATAL értelmiségi házaspár egy gyermekkel keres albérletet konyha, fürdőszobahasználattal, vagy különálló szoba, konyhát. „Megbecsülés” jeligére a kiadóhivatalbcw. — SZAKKÉPZETT nővér kedden— csütörtökön 2—8-ig vasárnap egész nap ápolást, felügyeletet vállal. „Nővér” jeligére a kiadóhivatalba. — EXTRÉM Szolgáltató Polgári Jogú Társaság vállalja templomok és ha­sonló magas építmények karbantartá­sát, veszélytelenítését, stb. állványozás nélkül, speciális (hegymászó) techni­kával rövid határidővel. Ügyvezető el­nök: Soltész József. Telephely: 1201 Budapest, Jósika u. 103. Megrendelése­ket a fenti címre kérünk. — ÁLLANDÓAN vásárolok bélyeg­gyűjteményeket, 1947 előtt használt ké­pes levelezőlapokat, levélborítékokat és tábori postát. Cornides Sándor bé­lyeg kereskedő. 1067 Budapest, Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. — LESZERELT orgona minden része, villanyfújtató eladó. „Prima” jeligére a kiadóhivatalba. — BAKAI GITTA énekesnő előadásá­ban kazettán és magnószalagon zsol­tárok, dicséretek szólóének előadásban orgona és zenekari kísérettel ismét kaphatók. 1101 Budapest, Csilla u. 3. C. lépcső. Telefon: 781-578. Is teutisi teleti rend Budapesten, 1981. április 12-én Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (úrv.) Hafen- scher Károly, du. 6. Bach: Máté passió. Igét hirdet: Káldy Zoltán. Fasor de. 11. (urv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rá­kóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselov- szky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Bogya Géza. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos, du. 4. Szeretetven- dégség: Vámos József. Rákosfalva de. 8. Matúz Pál. Gyarmat u. 14. de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Er­zsébet. Frangepán u. de. 8. Smidéliusz­né Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Vi- rágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Ma­túz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest AVekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV- telep de. 8. Rákospalota Kistemplom de. 10. Vető Béla. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoshegy de. 9. Kosa Pál. Rákosliget de. 11. Feren­czy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Káldy Zoltán. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Koren Emil, du. 5. Szeretetvendégség: Keveházi László. Torockó tér de. fél 9. Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Ti­bor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csen- gődy László. Budakeszi de. 8. Csengő­dy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Donáth László, de. 11. (úrv.) Donáth László, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Rozsé István. Kelenvölgy de. 9. Buda­fok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csilaghcgv de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. -v Budapesten, 1981. április 17-én, nagypénteken Deák tér de. 9. (úrv.) Ifj. Foltin Brú­nó, de. 11. (urv.) Káldy Zoltán, du. 5. Passió: Takácsné Kovácsházi Zelma, du. 6. (úrv.) Hafenscher Karoly. Fasor de. 8. (úrv.) Gáncs Aladár, de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Bach: Márk passió. — Igét hirdet: Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente- Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 12. Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Rédey Pál. Kőbanya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre, du. 7. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12 (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Schreiner Vilmos, du. fél 7. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László, du. 6. Passió. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. (úrv.) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. (úrv.) Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. (úrv.) Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-te- lep de, 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Schreiner Vilmos, du. 5. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagy­templom de. 10. Passió: Bolla Árpád, du. 6. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11 (úrv.) Karner Ágoston. Sas­halom de. 9. (úrv.) Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Sza]ay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Kosa László. Rá­koshegy du. 6. Ferenczy Zoltán. Rá­kosliget de. 11. Ferenczy Zoltán. Rá­koskeresztúr de. fél 11. Kosa László, du. 6. Passió: Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Korén Emil, de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. (úrv.) Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Madocsai Miklós. Óbu­da de. 10. (úrv.) Görög Tibor, du. 6. (úrv.) Görög Tibor. XII., Tartsay Vil­mos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csen­gődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László, du. fél 6. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. (úrv.) Missura Ti­bor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor. Kelenvölgy de. 9. (úrv.) Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rőzse István, du. 6. Rőzse István. Bu­daörs du. 3. (úrv.) Rőzse István. Csil­laghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. (úrv.) Mezősi György. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budaoest vni.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magvar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 © 81.0638 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs maaasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3,14—15). VASÁRNAP. — „Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt” (Kol 3,9 — Zak 8,16 — Jn 12,12—19 — Zsolt 22,23—32). Minden közösségnek szüksége van a tiszta, egyenes, világos beszédre. A hazudozó életvitel tönkreteszi a legszebb emberi kapcsolatot. Gyilkos méreg. Rombol, és ma­gunknak és másoknak csak kára van belőle. Jézus Krisztus, aki megszabadít ettől, egy másik ja­vára élő élettel ajándékoz meg. „Tisztítsd meg ajkad oltárról vett szénnel, Rútat ne illess, mit a lelked szégyell. Jót cselekedjél mindenekkel bőven, Minden idő­ben” (788. ének 5. vers). HÉTFŐ. — „Jézus a halál el­szenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg” (Zsid 2,9 — Dán 4,31 — 2 Móz 12, 1. 3—7. 11—14. 21—28 — Lk 22, 63—71). Az út minden részlete vi­lágos volt előtte. Tudta miért kell és kikért kell vállalni a keresz­tet. Engedelmesen vállalta. így lett Isten Szenvedő Szolgája a megmentésünk forrásává. „Öt sze­retem, őt kívánom, Öt, ki értem szenvedett. Töviskoronás kirá­lyom, Fölveszem keresztedet. így követlek én tégedet, így nyerek békességet Élet harcán, sír ölében — Keresztfán én üdvösségem” (185. ének 2. vers). KEDD. — „Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacso­ráztak, és ezt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem ál­tal, amely tiértetek ontatik ki” (Lk 22,20— Jer 31,31—Jn 12,27— 33 — Lk 23,1—12). A felém nyúj­tott kehely mindig Isten szerete- tének csodájáról beszél. Felém fordulását hozzám való lehajlását jelenti. A tiértetek nem csak egy új szövetség kezdetét jelenti, ha­nem az értünk vállalt áldozatot is. „Üdvözítőnk, dicsértessél, Ki ér­tünk halált szenvedtél, És mint áldozati bárány Megváltottál vé­red árán” (175. ének 1. vers). SZERDA. — „Jézus az előtte le­vő öröm helyett — a gyalázattal nem törődve — vállalta a keresz­tet, és az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12,2 — Jer 32, 42 — Jób 38,1—11; 42,1—2 — Lk 23,13—25). Más utat és lehetősé­get nem keresett. Kereshetett vol­na. Nem tette, értünk vállalta, pe­dig tudta, hogy felettéb nehéz lesz. önmagát nem kímélve; megtanít, hogyan lehet a másikért elégni. Nem én vagyok a fontos, beszél­jen a kereszt oltára erről is. „Jé­zus Krisztus, hálát adok Néked minden kínodért, Szívből dicsére­tet mondok Sebedért, halálodért. Rettegésed, vereséged, Ezerféle nagy ínséged Soha, soha nem tu­dom Meghálálni, Jézusom!” (734. ének 8. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Ez bűnösöket fogad magához és együtt eszik ve­lük” (Lk 15,2— JSir 3,26 — Jn 13, 1—15 — Lk 23,26—31). Magatra- tása szokatlan. Visszatetszést vált ki. Életemből, asztalomtól nem marad távol. E mélységes lehajlá­sa megmentéséért, megtartásomért van. Engem is tud vállalni. Kész e szívem az összetört életek vál­lalására, a megújított asztalkö­zösségre. „Jézus, e világ bűnéért Ki meghalni eljövél, S tévelygő nemünk üdvéért önként áldozat levél; Te ki kész voltál ontni vért Ádám romlott fiaiért: Kérlek, ha­lálod ára rajtam ne vesszen kár­ba” (187. ének 1. vers). PÉNTEK. — „Titeket is most megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé” (Kol 1, 21—22 — Ézs 43,21 — Jn 19,16—30 — Lk 23,32—49). Isten mindent csodálatos bölcsességgel elrende­zett. Szíve egész szeretetével ma­gához öleli a világot. Nincs ha­rag, határtalan békesség van szi­vében. A keresztért lehetséges a „nagy adósságom” leróva. Színe elé állhatok. A számadás felelős­séggel élő élet tudja, hogy mind­ez kegyelem. Erről beszélni kell. „Isten ama Báránya, hogy jut a keresztfára? Miért foly alá szent vére? Értem tette ezt Jézusom, Fájó szívvel hiszem, tudom, Lel­kem örök üdvére” (774. ének 2. vers). SZOMBAT. — „Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből sze­retni fogom őket” (Hős 14,5 — Zsid 2,11 — Jón 2,3—10 — Lk 23,50-—56). Vannak szavak, ame­lyek egy életre szólóan beleíród­nak az emberi szívbe. A megújult isteni szeretet felejthetetlen szavai ezek. Tartalma van minden szó­nak. Érkezhet valaki nagyon messziről, szíve tele lehet mély fájdalommal, vádolhat sok-sok el­szalasztott alkalom és hűtlenség: nála gyógyulást találhat a szív. „Hadd legyen győztes pajzsom, Ez a szent gyötrelem Bűn ellen vívott harcom, Míg a test küzd velem. Ne engedd elfelejtenem, Mily sokba került néked Megvál­tott életem” (784. ének 5. vers). Halasy Endre — KASKANTYŰ. Március 5— 7 között evangélizáció volt a társgyülekezetben, amelyen Ká­poszta Lajos soltvadkerti lelkész az úrvacsoráról tartott sorozatot „Egy asztal vendégei vagyunk” címmel. — BAKONYCSERNYE. Február 26-tól március 1-ig Ponicsán Imre kiskőrösi lelkész szolgált a gyüle­kezetben. Az igehirdetés-sorozat összefoglaló témája „Hivők — szeretet nélkül” volt. Vendége volt a gyülekezetnek ezekben a napokban a Ponicsán Gyula ny. albertirsai tanító is, aki Bakony- csernyén kezdte tanítói munká­ját, s negyven óv után most talál­kozott volt tanítványai ragaszko­dó örömével. * — IRSA. Március 21—22-én teológusnap volt a gyülekezetben. Szombaton este a gyülekezet ifjú­ságával találkoztak a teológusok. Vasárnap a gyülekezeti istentisz­teleten és a szeretetházban dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója, az esti isten­tiszteleten ' Magassy Sándor IV. évf. hallgató hirdette Isten igéjét. A gyermek bibliakör! Magyar László II. évf. hallgató vezette. A délutáni szeretetvendégségen a hallgatók „Életünk és szolgála­tunk a kereszt fényében” címen színes program keretében arról szóltak, mit jelent Jézus Krisztus keresztje életünkben és szolgála­tunkban. Az említett hallgatókon kívül a szolgálatban részt vett Szeverényi János II. évf., Anda- házy Ludovika, Csonka Zsuzsánna és Hüffner Györgyi L évf. hallga­tók. A gyülekezet a teológusnap alkalmából 6000 Ft offertóriummal támogatta lelkészképzésünket. ' — ZALAEGERSZEG. Március 15-én Szabó Vilmos bakonytamási lelkész szolgált igehirdetéssel a gyülekezetben. — SÁTOR'ALJAŰJHELY. Már­cius közepén három esti istentisz­teleten böjti igehirdetéssel szol­gált Túrmezei Erzsébet. A gyüle­kezet Bednárszky Margit hagya­tékából olajkályhát vásárolt, így kellemes meleg fogadta a népes gyülekezetei. — Március 15-én szeretetvendégség volt. Ezen ha­zánk szabadságáról és a keresz­tyén ember szabadságáról beszélt Négyessy Magdolna, Sípos Zoltán és Túrmezei Erzsébet. Énekszá­mokkal Tóth Istvánné szolgált. Az alkalmon a református gyüleke­zet tagjai is részt vettek. BACH MARK PASSIÓJA április 17-én, nagypénteken délután 6 órakor a fasori templomban. Szólót énekel: Kukely Júlia, Somogyi Eszter, Fülöp Attila, Kovács Pál Az ének- és zenekart Dénes István vezényli. Igét hirdet: SZIRMAI ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom