Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-11 / 2. szám

OKumené © öKumsné @ SKumené

A pápa és u protestánsok találkozója*

II. János Pál nyugatnémet útja során

f

A reformáció óta most, 1980. november 17-én, jött létre az első találkozó a római pápa és a német protestantizmus képviselői között Maimban, a pápának a Német Szövetségi Köztársaságban tett ötnapos hivatalos látogatása során. A protestánsok küldöttségét, melynek hat tagja között egy asszony is helyet kapott, Eduard Lohse hannoveri evangélikus püspök. az NSZK-beli protestáns egyházak (EKD) tanácsának elnöke vezette. IX. János Pál pápa a római szokásoktól eltérően lemondott a katedráról és égy asztalhoz ült a protestánsokkal a mainzi dóm káptalantermében.

EDUARD LOHSE negyedórás beszédében köszönetét mondott azért, hogy II. János Pál útja során kifejezetten találkozni akart a protestánsokkal. Utalt a reformációra, mely annak idején azzal a szándékkal hívta a keresz- tyénséget megújulásra és bűnbánatra, hogy a keresztyén ember egész élete megtérés legyen. Ily^n érzülettel jöhetett létre ez a találkozás is. A nemzeti szocializmus szorongattatásai megerősítették az evangéliumi keresztyénséget abban a reformátpri hitvallásban, hogy Jézus Krisztus Isten egyetlen igéje. A világháború után a bűnbánat és a bűnvallás tették lehetővé a keresztyén testvérekkel való közösség folytatását. Római katolikusokat és evangélikus keresztyéneket szoros közösséggé kapcsol az a feladat, hogy harcoljanak az igazságtalanság, nyomor és éhség ellen, hogy tiszteletben tartsák az emberi méltóságot, hogy megszilárduljon a béke, és hogy az emberek Istent mindennél jobban féljék és szeressék.

A pápa korábbi nyilatkozatára hivatkozva Lohse püspök is fontosnak tartja a közös kincsek megbecsülését, és azt. hogy ezeket erősebbeknek tartsák minden másnál, ami elválaszt. Az Ágostai Hitvallás szerint az egyház egységéhez elegendő, hogy az evangéliumot helyesen hirdessék és a szentségeket Isten igéje szerint szolgáltassák ki, nem fontos tehát az egység az emberi rendelésekben, — ezért Jézus Krisztus igaz egyházát látiuk más felekezetek gyülekezeteiben is. métg ha Krisztus vonásait hozzátételek vagy emberi rendelések el is homályo- s'tíák.

Ezután három olyan területet említett, ahol nehézségek vannak a két felekezet viszonyában. „Istentiszteleteinken — mondotta Lohse püspök — nem utasítjuk el az Ür asztalától azokat, akik ígéretében bízva az úrvacsorában részesülni kívánnak. Fájdalmasan tudatában vagyunk annak, hogy római katolikus testvéreinkkel az. úrvacsora értelmezésében még nem sikerült teljes egvetértésre jutni. De kifejezzük bizodalmas elvárásunkat, hogy .közelebb jutunk egymáshoz abban, hogy Urunk kegyelmes hozzánk hallását. melyben ő hív asztalához — és nem mi, — jobban és mélyebben megértjük.. S türelmes reménységgel várunk arra. hogy az Ön egyháza részéről is elhangozzék a nyílt meghívás, melv szerint az eucharisztia ünnepénél bennünket is szívesen látnak vendegekként és barátokként anélkül. hogy ezért a salát egyházunkhoz való tartozásunkat fel kellene adnunk.” Szóvá tette azt is. hogy a római katolikus hívek részére hivatalosan még n°m tet- ték lob élővé a vasárnaDi ökumenikus istentiszteleteken való részvételt. Maid ígv folytatta: ..Sok keresztyénnel együtt mi is szenvedünk attól, hogy azok a házasságok, melveket evangélikus és római katolikus partnerek Isten előtti közös fel el őqqécf gél vállaltak és folytatnak, gyakran nem részesülnek egvházi el iám erősben és lelkigondozói segítségben, amely- lyel pedig tartozunk nekik.”

II. JÁNOS PÁL PAPA válaszában így beszélt útjáról: „Ebben az órában arra emlékszem, hogy Luther Márton 1510—11-ben zarándokként, de keresőként és kérdezőként érkezett Rómába az

apostol-fejedelmek sírjához. Ma én jövök Önökhöz, Luther Márton szellemi örököseihez; zarándokként jövök, Jövök, hogy ezzel a találkozással egy megváltozott világban jelet adjak arról, hogy hitünk középponti titkaiban összetartozunk.”

Majd Pál apostolra hivatkozva arról szólt, hogy mindannyiunknak megtérésre van szüksége, mert nincs keresztyén élet bűnbánat nélkül, és' igazi ökumené sincs beiső megtérés nélkül. Nem arra van szükség, hogy egymást ítél- gessük, hiszen mindnyájan vétkeztünk (Rém 3, 23).

A pápa hangsúlyozta, hogy.a két egyház eddigi kapcsolatai és megbeszélései során- nem az történt csupán, hogy néhány igazságban részleges egyetértésre jutottak, hanem középponti és alapvető igazságokban értek el megegyezést. Mindezt hálával fogadhatjuk, nem szabad elfeledni viszont azt sem, ami még elválaszt. De „együtt hivattunk el arra, hogy az igazság és a szeretet dialógusában a hit teljes esvségére törekedjünk.” Ezután két olyan területre mutatott, ahol akadály van az egység útjában. Az egyik az, hogy római katolikus felfogás szerint csak a teljes egység ad lehetőséget az Űr asztala körüli ösz- szegyülekezésre. A másik pedig az egyházi hivatal (papi rend, püspök, pápaság) értelmezése körüli eltérés.

MINDKETTEN KIFEJEZTÜK REMÉNYSÉGÜKET és eltökéltségüket a megkezdett párbeszéd folytatására: „Evangélikus keresztyénekként lelkiismeretünket az a meggyőződés köti. hogy Jézus Krisztus egyetlen vigasztalásunk életben és halálban. Ezt az

Mátyá" Ferenc:

Félelem

A bukaresti földrengés gyásza

Természet, terror a hatalmad, semmik vagyunk, nincs oltalom, egy síró kislány szemtükréből tekintett rám a borzalom, a képernyő ezüst keretbe foglalta létünk tömeg-gyászát, vérünkbe tört kiáltozások jelezték a szörny vonaglását, arcomra hullt a dőlt falakról a porzó félelem, — az ember, ha meginog lába alatt a föld, menedéket sehol nem lel.

Hallottam, a csöpp szemgödörből szétszállt cserepek szilánkjain; mintha az élve temetettek jaját bennünk vetné szét a kín, a koppanások, rezzenések, a százszor letompított lárma, mintha a tér harangszavában a hallállal szívünkön járna.

Dideregve vacogó lélek, van-e a földön hát menedék? —

Én láttam, akit fényre hoztak, rámnyitotta könyörgő szemét.

(Megjelent a költő EGYETLEN MENEDÉK című kötetében 1979-ben)

offertóriumát

be tesszük az adományunkat a Nyírségben, vagy a Viharsarokban, Kemenesalján, vagy Somogybán, jussanak eszünkbe azok a gyülekezetek, amelyek a saját erejükből nem tudják, templomukat, imaházukat felépíteni, vagy évszázadok alatt tönkrement templomukat felújítani. Adjunk hálát akkor, amikor a mi templomunk szépen rendben tartott, de hozzunk áldozatot azért, hogy a tőlünk talán távol élő gyülekezetnek ugyanolyan örömben legyen része, mint nekünk. A diakóniai teológiát nemcsak hirdetjük, hanem aszerint élünk is akkor, ha felelősséggel hordozzuk egymás örömét és bánatát.

Isten iránti hálával, hittel és szeretettel adjuk a mai vasárnap templomukat építő, vagy renováló offertóriumát. Ezzel is kifejezésre gyülekezeteknek adják egyházunk jut élő hitünk Isten iránt, és szoltágjai. Akkcvr, amikor a persely- gáló szeretetünk egymás iránt.

igazságot úgy akarjuk megvalla- ni, mint tagjai annak az egy, szent és apostoli egyháznak, melyet az evangélikus keresztyénség minden időben vallott és melyhez szenvedésben s szorongattatásban is ragaszkodott. Az evangélikus egyház ebben a közösségben kívánja az Egyházak Világtanácsához való tartozását felelősen gyakorolni. Minden testvérünkkel együtt, akit a háromságos Isten nevére kereszteltek meg, szeretnénk Istent szóval és tettel dicsőíteni” (Lohse). „Beszélnünk kell egymással és kapcsolatban kell maradnunk. A kérdések, melyeket szóba kell hoznunk, természetüknél fogva átfogóbb tanulmányozást igényelnek, mint ahogy itt és ma lehetséges. Remélem, hogy közös utakat találunk beszélgetésünk folytatá-. sára” (II. János Pál).

EGYESEK „TÖRTÉNELMI.” TALÁLKOZÁSRÓL beszélnek, mások tiltakoznak a szó ellen. Az elhangzott beszédek valóban túlléptek a kölcsönös jóindulat és összetartozás udvarias és hagyományos kifejezésén. Áttekintették és elismerően nyugtázták a kapcsolatok örvendetes javulását, de' nyíltan érintették azokat a kérdéseket is, melyek a keresztyén egyház két nagy családjának viszonyát beárnvékoliák. Azonban egyik fél részéről sem hangzott el több. mint amit már máskor is megfogalmazott és hivatalos dialógusok során is kifejezésre juttatott. Ezért bizonyára nem tévedünk, ha a találkozó jelentőségét abban keressük, hogy a reformáció földién ilyen magas szinten egyáltalán lctreiött. valódi párbeszéd folyt, és folytatódik is.

Reuss András

Együtt miriíB jóakarata honfitársunkkal

Korán sírba dőlt mártír-költőnk, Radnóti Miklós egyik legszebb versében így vall hazaszeretetéről:

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám ...

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...

SZÍVBÉLI MEGGYŐZŐDÉSSEL VALLJUK, HOGY HAZÁNK ÉS NÉPÜNK KÖZÖSSÉGE drága ajándék számunkra s Isten teremtési életrendje. Itt születtünk, itt tanított édesanyánk imádkozni, tanítónk írni és olvasni. Itt ismertük meg magyar kultúránk minden veretes értékét, az előttünk járt nemzedékek kiválóságainak önérdeket nem tekintő hazaszeretetét és példamutató küzdelmét népünkért. (Rákóczi, Kossuth, Petőfi, Remete.) Nekünk nem lehet térkép e haza földje, hanem tettekre, helytállásra buzdító elkötelezettség Istentől rendelt szent helye.

Ezért nem lehet közömbös számunkra egyetlen esemény, eredmény vagy kudarc, gond vagy feladat, bánat vagy öröm, hiszen, tá- gabb otthonunkban történik mindez. Egy lélegzetvételre szívjuk magunkba az életet jelentő levegőt népünkkel és együtt dobban a szívünk minden jóakaratú honfitársunkkal, akik cselekedni akarnak népünk szellemi' és erkölcsi, kulturális és gazdasági előrehaladásért, békés holnapunkért és jól átgondolt jövőnkért. örülünk annak, hogy szocialista társadalmunkban helyünk van, mint hívő keresztyén meggyőződésű embereknek a Hazafias Népfront mozgalomban, ahol községi, városi és megyei bizottságokban együtt dolgozhatunk közös feadataink megvalósításáért. Ez jutott kifejezésre az elmúlt hónapokban lezajlott különböző szintű választó gyűléseken és küldött értekezleteken is.

SOK JÓ KEZDEMÉNYEZÉSRŐL, MEGVALÓSULT TERVRŐL ÉS A SZÜKSÉGES TENNIVALÓKRÓL szóltak a beszámolók. Egyik községünkben a helyi gyülekezet tagjai és a Népfront közös akciójával új járdát építettek. Másutt megnövekedett az önkéntes véradók száma, miután a lelkész és a helyi Népfront együtt léptek fel az életet mentő munkában. Egyik városi iskolánkban e sorok írója tartott vetítettképes előadást Finnországról, miután a testvérváros-kapcsolatok keretében várták a tamperei vendégeket és készítettek közös rádióműsort számukra. Több lelkészünk a körzeti béke-bizottságokban fejt ki aktív tevékenységet rendszeres beszámolók szervezésével. Örülünk azonban a tájékoztató előadásoknak is, amelyeket megyénként tartanak nekünk lelkészeknek hazánk belső helyzetéről, eredményeinkről, feladatainkról. Máskor pedig külpolitikai ismereteink bővülnek együttléteink nyomán.

Ebben az esztendőben nehezebb gazdasági helyzetben, megnövekedett gondok között, nagyobb erőfeszítést igénylő feladatokban mi keresztyének is együtt akarunk dolgozni szeretett szülőhazánkban minden jóakaratú emberrel.

SZERETNÉNK SEGÍTENI TOVÁBBRA IS MINDEN JÓ KEZDEMÉNYEZÉST a Hazafias Népfronttal karöltve, szeretnénk helytállni a munkában a lelkiismeretes hivatásteljesítés belső igényével, szeretnénk olyan fiatalokat nevelni gyülekezeteinkben, akik őszintén szeretik a mi magyar népünket, s ezt a hazát, mely „bölcsőnk ringatá”, s melyek hantjai egykor koporsónkat takarják. Szeretnénk a tiszta és hűséges családi életre biztatni ezután is a ránkbízöttakat, hogy példájuk jelezze, érdemes a meghitt családi közösség kialakításáért és fenntartásáért áldozatot hozni, hadd ragadja magával a boldog családi közösség gondolata és valósága azokat, akik megtántorodtak, vagy megtévedtek az élet útvesztőiben. Szeretnénk az idősebb nemzedék megbecsülésére és tiszteletére indíttatásokat adni, s szeretnénk segíteni őket a csendes öregkor meghitt éveinek a boldog megélésében a munkában eltöltött sok nehéz év után. >

Amikor ezeket a sorokat írom, karácsonyra készül az ország kicsinye és nagyja. Mire megjelennek ezek a gondolatok, el is felejtjük 1980 Jézus születése napját. Pedig újra elhangzottak az evangélium szavai... és a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Igen, a jóakaratú emberekkel szeretnénk együtt dolgozni, akik tudják; mindezt csak békében lehet. Ahogyan együtt ünnepeltünk, úgy indulunk most tovább együtt a hétköznapok tennivalói között.

AMIKOR A HAZAFIAS NÉPFRONT MOZGALOMBAN keresztyén emberekként elkötelezetten és örömmel vállaljuk az együtt- munkálkodást, akkor magyar népünk iránti szeretet és segítőkészség, s hazánk iránti felelősség alapján cselekszünk. Valljuk hát mindnyájan szívszerinti meggyőződéssel:

„ ... a másik ügyéhez egész létemmel van közöm!”

(Garai Gábor: Artisták) Szebik Imre

A NORVÉG BELMISSZIÓ VÁLASZÚTON

„Sok ember, keresztyének is, gyakran azt hiszik, hogy mi csak bizonyos gondolatok, magatartás- formák és beállítottság elfogadását kívánjuk, mielőtt felvennénk őket belmissziónkba. Ez nem teljes mértékben van így, mégis arra ösztönözzön, hogy magatartásunkat átgondoljuk” — mondta a Norvég Evangélikus Belmisszió elnöke, OddbjÖrn Evenshaug, a legutóbbi közgyűlésen.

Evenshaug, aki a 112 éves szervezetnek első laikus elnöke, felvetette a kérdést: „Megelégedhe- tünk-e azzal, hogy szervezetünket jól kiépítettük a vidéki területeken? Beletörődjünk abba, hogy nagy területeket nem érünk el igehirdetési szolgálatunkkal?” A kérdésre nemmel válaszolt az elnök. S kijelentette: ezen a válaszúton a belmissziónak készen kell lennie, hogy a keresztények közötti mai kulturális különbségeket elfogadja, és nem arra kell törekednie, hogy a belmisszió hagyományos életformáját és munkamódját tegye a tulajdonképpeni mértékké. Másrészt természetesen nem lehet minden életformát és munkamódot elfogadni. „Fontos, hogy a tulajdonképpeni misz- sziónak semmi sem álljon útjában, vagyis, hogy. embereket megtérésre és a megváltó Jézusban való hitre elvezessünk. A belmisszió elsőrendű feladata, hogy a különféle eredetű keresztények igaz közösségét létrehozza. Nem programoknak és elveknek kell előtérben lenniük, hanem embereknek, akiknek lelki igényeik és problémáik vannak.

A NORVÉG PÜSPÖKÖK A FOGYATÉKOSOKRÓL

, A fogyatékosok nemzetközi évével kapcsolatban a norvég evangélikus püspökök nyilatkozatot adtak közzé, melyben felszólítanak, hogy az emberi méltóságot ne az egyén hatékonyságával mérjük. Keresztyén szempontból ragaszkodnunk kell ahhoz a felfogáshoz, hogy minden ember egyenlő. S másokhoz hasonlóan a fogyatékos személyek is erőforrások, akik hozzájárulást adhatnak az emberi közösségnek.

A püspökök úgy vélik, hogy az egyház még nem tett eleget a fogyatékosok befogadására. „Azt kívánjuk, hogy nyilatkozatunk ösztönzés legyen a gyülekezetek számára, hogy cselekedjenek ...”