Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-03-22 / 12. szám

X Kérdőjeles mondatok Emberekre épülő egyház? Ef 2, 20. ELSŐ BENYOMÁSUNK AZ, hogy jogosulatlan a kérdőmondat. Világos, hogy az egyház embe­rekre épül. így tanultuk mint a korábbi generáció tagjai, a hittan­órákon is: Pál „alapította” a kis- ázsiai, majd a görög gyülekezete­ket, hazánkban is István király „alapította” a magyar keresztyén államot. Szűkebb pátriámról is úgy beszéltünk, hogy Sztárai Mi­hály százhúsz gyülekezetét „ala­pított” Baranyában és a Dráva mentén. S ez a gondolkodás ma is jellemző, hiszen az egyes gyüle­kezeteket papjaiban tartjuk szá­mon. Ha lusta, szétszéled a nyáj, ha szorgalmas, akkor minden rendben van. Annyira papköz- pontúan gondolkodunk, hogy kér­dőjel helyett szívesen használnánk felkiáltójelet így is figyelmeztet­ve felelősségükre a papokat. Sőt, első olvasásra, textusunk is mint­ha igazat adna nekünk ebben. Mint minden egyéb, ez is Jézus Krisztusban oldódik meg. Szöve­günk szegletkőnek vallja Öt. Kettős értelmű kifejezés ez. Egy­felől az az elrejtett kő, amelyen a fundamentum és az épület nyugszik. Másfelől az a zárókő, amely összefogja és együtt tartja a boltíveket mintegy az épület csúcsa, célja és értelme. Mindkét jelentés fontos számunkra.. Ha csupán alapkő lenne Krisztus, ki­ki tetszése vagy a váltakozó ko­rok igénye szerint építhetne rá. Ez az egyház deformálódása. Ha viszont csak zárókőnek tartanánk Öt, akkor a magunk erejére utál­tán reménytelen vállalkozás len­ne az egyház élete és szolgálata, hiszen ki lenne képes átváltozni az Ő hasonlatosságára? Törvény- vallássá változnánk keresztyénsé- günkkel, ahol követelés és tarto­zás, félelem és fogadalom, kép­mutatás és kétségbeesés uralkod­na közöttünk. AZ EGYHÁZ AZONBAN a Krisztus teste, Belőle él és ural­ma alatt áll. Krisztus a Fő, egy­szerre a kezdet és a végcél, Nála nélkül semmit sem cselekedhe­tünk! Az „apostolok” nem is akar­tak mást, mint szemtanúkként, Krisztust tanúsítani. A „próféták” mint az Újszövetség igehirdetői nem akartak másról tudni, mint Krisztusról, aki meghalt és feltá­madt érettünk! Hozzánk hasonló emberek voltak, élettörténetük, sorsuk jobbára ismerős is szá­munkra, de mind apostoli, mind prófétai szolgálatuk egyedül Krisztust hirdette, ők egyszerűen eltűntek a felséges evangélium mögött. Elég korán kísértette a gyülekezeteket a manapság is uralkodó szempont, de ők élesen tiltakoztak: kicsoda Pál, kicsoda Péter? kicsoda Apollós? ... Kíno­san ügyeltek arra, hogy senki se lássa az egyházat emberekre épü­lő szervezetnek, hanem olyan cso­dálatos „test”-nek, szervnek, amelynek életadója és uralkodója a Krisztus! Ha az „épület” képé­re gondolunk, legyen az egyház mindig, nemzedékről nemzedékre, egymást váltó korokban is krisz­tusi. Ha a Fő a Nagy Szolga, ak­kor a „test” nem lehet uralomra törő vagy egyenesen uralkodó. Ha Krisztus a testté lett Ige, akkor az egyház is csak az igéből élhet és igével éltethet. Ha Ö a tökéle­tes szeretet, akkor a „csapat” sem térhet idegen útra. Igaz, hogy belépve templomod­ba, embereket látsz padokban, karzaton, oltár előtt, szószéken. Amint azonban a Biblia betűjén át is Krisztus tekint reád és szól hozzád, a templomban sem az em­berekkel való találkozás a legfon­tosabb, hanem az, hogy találkozol Uraddal, aki le akarja venni ró­lad egy hét terhét, vádját, nyo­morúságát, hogy újra szabad légy és boldog. Szólni akar hozzád, hogy tudd dolgodat. Meg akar ajándékozni, hogy ismét áldássá lehessél a tieid számára. Az oltár előtt is folytatni akarja velünk a szent cserét, hogy átvegye tőlünk, ami a miénk és nekünk adja azt, ami az övé. EZÉRT „APOSTOLI” AZ EGY­HÁZ, mert amint nekik sem volt semmijük sem önmagukban, ha­nem mindent Urunktól kaptak; úgy nemzedékről nemzedékre mi sem élünk „önmagunkban”, ha­nem a „Krisztusban”! A Vele va­ló szoros közösség az egyház né­pének létfeltétele s egyúttal szol­gálatának meghatározója. Torony az egyház élete az emberiség tör­ténelmében. Pontosan megfelel egymásnak a szegletkő és a zá­rókő és közben az apostolok ko­rától az utolsó keresztyén gene­rációig az egyház, a „csapat”, a Krisztustest élete! Most már világos, hogy kérdő­mondatunk akcentusa szemrehá­nyó. Igaz ugyan, hogy emberek vannak mögötted és előtted és kö­rülötted a gyülekezetekben, de az egyházat nem ők hordozzák, nem reájuk épül, zord időben nem ők „mentik”, maguktól mindent csak elrontani képesek. Az egy­ház a szegletkövön nyugszik és épül a zárókő, a beteljesedés fe­lé. Ami „közben” van — em­berek a Krisztusban! Emberek, akik „apostoli” módon Uruk , ha­talma alá szánják ajkukat és ér­telmüket, szívüket és tagjaikat, hogy elrejtőzve Urukban minden­ki csak Őt lássa, egyedül Jézust! Balikó Zoltán Bartók üzenete (Folytatás az 1. oldalról) művének végén, sokkal inkább: „lezár". Így lesz megbonthatatlan egész! ÉLETE ÜZENET, biztatás, né­mi vigasztalás is, bár szelleme nem foghat bennünket kézen, nem vezethet tovább. Csak erőt meríthetünk további magányunk­hoz. Morális erőt! Emberi tartást! Rendíthetetlenséget a további út kiíürkészhetetlenségében ... DE MÜVEI RÁNK HAGYTÁK A LEGSZEBB EMBERI ÜZENE­TET: a „Torz” mellett az „Ideá­list”, melyben az erkölcsiség megrendítő tisztasága ragyog, kó­rusműveiben pedig féltő szerete- te parázslik családunkért, fa­lunkért, nemzetünkért... keres­ve az emberi lélek értékeinek szi­lárdságát ... Áhítata pillanatokra éteri magasságokba emel, majd a szívbemarkoló „keservese” egy egész nép fájdalmát zokogja el... Lényeglátó pontossága és szabad természeti poézise egymásba fo­nódik . .. Bartókot nehéz szavakkal meg­idézni ... Fodor András verssorai képesek erre — szinte egyidőben érezzük a nagy szellem jelenlétét és a zene érzékeny villódzását: ... „rökönyödten álltam .. . „ránkszabadult ítélet tombolt...”, ... „hamvasan fénylik, mint a porcelán, de izzó fehér, mint tűz fölött a fém ..... „karcsú vi­rágként búvik a dallam ...”, . . . „pattogta az eget telecsillagos- ra . . „hirdette a hűvös forrás kristályos tisztaságát...”, „vala­mi dermesztő, de inkább minden­tudó üzenet...’ BÁRCSAK ÉREZNÉNK BAR­TÓK „MINDENTUDÓ -ÜZENE­TÉT!!” Bárcsak magunkra ismer­nénk benne! Bárcsak „a népek testvérré válását” hozzá hason­lóan hordoznánk ... Bárcsak „mindenkor és minden módon egy célt szolgálnánk: a magyar nem­zet és a magyar haza javát!” Mint ö tette! Amíg Bartók „diadalmasan” és „véglegesen” hazatér: addig is „. . . Tanulj szert tenni szíve tit­kára”! — Böjt 3. vasárnapján az oltár­terítő színe: lila. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Lk 11,14— 28; az Igehirdetés alapigéje: Jel 5,1—9. — HATVAN. Dr. Barcza Béla volt tési lelkészt március 22-én, vasárnap délután 4 órakor kez­dődő ünnepi istentisztelet kereté­ben iktatja be a gyülekezet lel- készi állásába Szebik Imre, a IJorsod-Hevesi Egyházmegye es­perese. — DUNAKESZI. A gyülekezet felújította azt a korábbi hagyo­mányt, hogy minden hó utolsó péntekén összejövetelt tartanak. Ezeken közegyházi érdeklődésre számot tartó témákról hallgatnak meg előadásokat. Februárban Ve­tő Béla országos egyházi levéltá­ros tartott ismertetést Luther végrendelete és levéltárunk egyéb kincsei címen az Evangélikus Or­szágos Levéltárban található ér­tékekről. — KISKÖRÖS. A gyülekezet presbiterei, képviselői és hozzá­tartozói számára február 4-én tar­tott szeretetvendégségen Szabó Gyula debreceni lelkész, a Hajdú- Szabolcsi Egyházmegye esperese „Szolgáljatok az Ümak örömmel” címmel tartott előadást. — Febru­ár 11-én a gyülekezet 110 konfir­mandus gyermeke hozzátartozói számára rendezett szeretetven­dégségen Szebik Imre miskolci lelkész, a Borsod-Hevesi Egyház­megye esperese ,.A keresztyén szülők elkötelezettségéről” szólt a megjelenteknek. — Egy héttel ké­sőbb — ugyancsak a konfirman­dusok hozzátartozói részére ren­dezett szeretetvendégségen — dr. Selmeczi János, a Teológus Ott­hon igazgatója a keresztyén ne­velés kérdéseiről tartott előadást. Ezeken a szeretetvéndégségeken bevezető írásmagyarázait hang­zott, a gyülekezet tagjai és gyer­mekei szavalattal, a gyülekezeti énekkar pedig karénekkel szol­gált. A résztvevők száma 300— 400 volt. — Március 9-én az énekkar tagjai és hozzátartozói számára tartott teaesten Fasang Árpád tartott előadást Bartók Béláról. — Február 19—22. kö­zött Keveházi László pilisi lel­kész, $ Pest megyei Egyházmegye esiperese tartott evangélizáló ige­hirdetés- sorozatot. A sorozat ige­hirdetései az úrvacsoráról szól- Ttak. Estéről estére növekvő szám­mal vettek részt a gyülekezet tagjai ezeken az alkalmakon, amelyek befejezéseként kétszá­zan vettek úrvacsorát. — PÁTRÖ. Február 22-én Szabó Ferencné, a gyenesdiási szeretetotthon gondnoka isten- tisztelet keretében számolt be az otthon diáikóniai szolgálatáról. A hívek pénzben és természetben 3000,— Ft adománnyal járultak hozzá az otthon fenntartásához. — BELED. Március 8-án teöló- gusnap volt a gyülekezetben. A teológusok a gyülekezet fiataljai­val „Fiatalok a gyülekezetben” témáról beszélgettek. A gyerme­kek között Tekusné Szabó Iza­bella és Piri Magdolna szolgáltak. Az anyagyülekezetben és Edvén dr. Selmeczi János otthonigazga­tó, Vásárosfalun pedig ifj. Ma- gassy Sándor hallgató hirdette Isten igéjét. A böjti gyülekezeti esten a hallgatók „Krisztus ke­resztjének titka” címen színes programmal szolgáltak. A teoló­gusnapon az említetteken kívül részt vett és szolgált Benczéné Szabó Márta, Dóka Mária, Za- veczki József és Csonka Zsuzsan­na teológiai hallgató. A gyüleke­zet a teológusnap alkalmából 10 605 Ft adománnyal támogatta lelkészképzésünket. — A VASI EGYHÁZMEGYE esperese, Benkö Béla, mivel a csillaghegyi gyülekezet lelkészi állásába beiktatást nyert, tisztsé­géről lemondott. Az esperes­helyettesi teendőket Fehér Ká­roly, alsósági lelkész látja el. — IRSA. Február 22-én Maróti János acsai lelkész szolgált a gyü­lekezetben. A délelőtti istentisz­teleten igét hirdetett, a délutáni presbiteri szeretetvendégségen pe­dig, amelyen a presbiterek házas­társai, és a lelkészüket elkísérő acsai gyülekezeti tagok is reszt­vettek, a presbiter gyülekezeti szolgálatáról tartott előadást, „Vi­seljetek gondot magatokra és a nyájra..címmel. aSI VASÁRNAP IGfJE A diadalmas Bárány Jel 5, 1—10. Az emberiség életének eseményei az időben, mint valami hatalmas folyamban hömpölyögnek évezredeken át. Ebben a hatalmas áradó mozgásban ott van az ember egyéni élete is. A történelem és az egyé­ni sors összefüggéseiről mindenkinek van valami elképzelése. LEGSZÍVÖSABBAN TARTJA MAGÁT — MEG HÍVEINK KÖRÉ­BEN IS — az a sejtéseken és hiedelmeken alapuló nézet, hogy vala­hol már döntöttek a sorsunk felől. Van egy nagy könyv, a sors köny­ve, s mindennek úgy kell történnie, ahogy abban áll. Ha valakit elüt egy autó, keserűen, de tudomásul kell venni, mert ami az ember felöl megiratott, azt nem kerülheti el. Türelmetlenné és ingerültté tesz mindig, ha keresztyének között erre a fatalista gondolkodásra bukkanok. Vannak, akik úgy vélik „égi erők” befolyása alatt állunk. A boly­gók, a csillagok konstellációi határozzák meg földünk sorsát. Az ősi asztrológia — nyugati divathullámként — „begyűrűzik” hozzánk is. Fantasztikus áron cserélnek gazdát keleti misztikával foglalkozó könyvek, és egyre többen készíttetik el horoszkópjukat hozzáértő „szakemberekkel”. Szomorúvá tesz, mikor a keresztyének leterhelik magukat ezekkel a gondolatokkal (Kol 2, 20). Mások úgy szemlélik az életet, mint egy matematikai képletet, ahol nehezen felismerhető ok-okozati összefüggések határozzák meg az eseményeket. Gazdasági és társadalmi berendezkedések, technikai és tudományos felkészültség, kulturális és faji adottságok és még számtalan tényező rendkívül összetett és szövevényes kölcsönhatása teremti meg az emberiség sorsát. E szerint tehát a világ mögött nincs semmiféle földöntúli erő. A világ eseményei öntörvényűek. AZ EDDIG EMLÍTETT NÉZETEKBEN KÖZÖS VONÁS AZ, hogy a történéseket determinálták, vélik, vagyis vallják az ember ki­szolgáltatott voltát. Nem engedi meg ennek a kis írásnak a terjedel­me, hogy azoknak a véleményét is számba vegyük, akik az előzőkkel ellentétben az ember szabadságát hangsúlyozzák. Akik úgy vélik, hogy erős személyiségek, meghatározott csoportok formálják a tör­ténelmet, s akik bizakodóan vallják, hogy az ember a szerencséjé­nek és így a sorsának is kovácsa. De nincs helyünk azoknak a bemu­tatására sem, akik ilyesmiken nem szoktak gondolkodni. Egyszerű­en — élnek, és sodortatnak ... Mi hogyan lássuk a történelmet és az emberi sorsot? — erre kell nekünk most figyelnünk az ige mellett. JÁNOS APOSTOL LÁTOMÁSÁBAN EGY MENNYEI ISTENTISZ­TELET TANÚJA. Különös képek és szimbólumok nyelvén írja le ennek — a szavakba alig foglalható — liturgiának a mozzanatait. Látja, mint borul le a mennyei udvartartás a Bárány előtt, aki egye­dül méltó arra, hogy történelmi események elindítója legyen. Ebben az ünnepi szertartásban ténnyé lesz János előtt Jézus búcsúszava: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Az apostol­lal együtt mi is a történelem urának látjuk Jézust. Ö irányítja a né­pek, s az emberek sorsát. De nem közömbösen, vagy kifürkészhetet­len, szeszélyes úrként, hanem úgy, mint aki minket végtelenül sze­ret. Erről a szeretetről zeng ebben a csodálatos liturgiában az ének: „Méltó vagy. \ mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket az Isten számára...” A történelem urának, a megöletett Báránynak kezében hét pecsét­tel lezárt könyvtekercs — ha úgy tetszik — a sors könyve van. De éppen szeretetében és kijelentéseiben bízva reméljük, hogy ami „ab­ban megiratott”. az nem végzet, a szó fenyegető katasztrófát jelentő értelmében. Jézus, mikor tanítványaival beszélt az eljövendő dol­gokról, nem titkolta, hogy az emberiség óriási katasztrófákat és meg­próbáltatásokat él majd át. Szólt arról, hogy az emberi történelem feszültségek és konfliktusok között halad a célja felé. De itt a lé­nyeg: a történéseknek célja van. A krízisekről Jézus így beszél: „Meg ne rémüljetek... a vajúdás kínjainak kezdete ez.” (Mt 24, 8). Amikor az asszony vajúdik, tudja, hogy gyötrődéseiből csodálatos új élet születik. A történelem vajúdásából Isten új világa születik meg, az az új ég és új föld, melyet boldogan várunk. De nem fogható fel végzetesnek Jézus történelem feletti uralko­dása azért sem, mert az eseményekben mi nem vagyunk tehetetlen bábuk. Nem sodortatunk tehetetlenül a történelem folyamában. Isten együtt akar munkálkodni velünk. Ez csendül ki a mennyei li­turgia énekéből is. „Királysággá és papokká tetted őket a mi Iste­nünk számára, és uralkodni jognak a földön.” HOGYAN LÁTJUK TEHÁT Ml, KERESZTYÉNEK A MAGUNK ÉS A VILÁG SORSÁT?! Hisszük, hogy a történelemnek és benne személyes életünknek is ura Jézus Krisztus. S ebből a hitből két pá­ratlanul bátor következtetést vanúnk le. 1. Hisszük a jó diadalát, s Krisztus céljainak boldog beteljesülését. 2. Valljuk: teret, szabadsá­got, lehetőséget kaptunk, hogy Krisztussal együtt munkáljuk a jót egyéni és közösségi életünkben, Ez a kettős meggyőződés adta elődeinknek is az erőt bátor helyt­állásunkhoz. S mint mindig, ha egyértelmű, világos megfogalmazást akarunk, illusztrációként Lutherhez fordulunk. Álljon itt két idézet tőle befejezésül. Így ír 1522-ben. mikor Wartburg várának védelmét elhagyva Wit- tenbergben prédikál: „Jóllehet minden órában halálos veszedelem­ben forgok, soha ilyen biztos nem voltam még a dolgomban... Krisztusom él és uralkodik, én is élek és uralkodók.” Majd öt évvel később, a wittenbergi nagy pestis idején: „Egyedül vagyunk már csak itt, én és Bugenhagen, de nem vagyunk egyedül, mert Krisztus velünk van, aki diadalmaskodni fog...”p. ^ Károly Imádkozzunk! Uram! Amikor az újságban nyugtalanító híreket olvasok, és a te­levízióban látom emberek, népek szenvedéseit és ínségét, megüli szí­vemet a szorongó félelem. Könyörülj rajtam, hogy hitemmel lássa­lak Téged is Jézus, Téged, aki kezedben tartod az emberiség sorsát. S amikor összekuszálódnak dolgaim, és a csüggedés és aggodalom rámtelepszik — könyörülj rajtam, hogy hitemmel lássalak Téged is Jézus, Téged, aki kezedben tartod az én kis életemet is. Ámen. KBK MUNKABIZOTTSÁG ÜLÉSE KIEVBÉN A Keresztyén Békekonferencia unió) Filaret metropolita meghí- Munkahizottsága, mely a mozga- , vására. Egyházunk részéről D. dr. lom végrehajtó bizottságának szá- Ottlyk Ernő püspök vesz részt az mit, március 28-tól április 1-ig ülésen, aki tagja a munkabizott- tartja ülését Kijevben (Szovjet-; Ságnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom