Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-03-15 / 11. szám

)

„Eiiclilem a farsang napjait...”

A múlt poétájának, Csokonai Mihálynak szavai járnak napok óta eszemben, felütöttem a ..Dorottyát” is, mióta körülöttem gyermekek és öregek sürgölődnek, készülődnek, farsangolni akarnak. Napok óta folyik a munka, készítik az álarcokát, jelmezeket. Kacagás tölti be a házat. Egy-egy jól sikerült, szellemesen kiötölt és megvalósított jelmezen próbálgatnak, nevetgélnek készítői és viselői. Szépen keretezi a bájos gyermekarcot, vagy éppen hangsúlyosan kieme-” li a kamaszos arc disszonanciáit sapka vagy sál, amelybe keretezik. Lebegnek, suhognak a selymek (papírból), csillognak az aranykoronák (rézből), tarka színekben omlanak, kígyóznak a különféle szövetek (régi ruhadarabokból). Űj alakok és emberek, eddig ismeretlen személyek íor- ,mólódnak a kezek nyomán. Játékból-e, vagy igazából-e, de nem ismernek egymásra régi társak.

. Csodálják egymást, meglepetéssel-* szemlélődve.

Kéz a kézben párosával vonulnak fel a csodás jelmezek. Hosz- szú menetben mutogatva magukat, mindenkit újabb kacagásra bírva.

;,Az örvendő farsang kiindult Budáról ...” — írja Csokonai a Dorottyában, majdnem pontosan eltalálva amit én is közölni akarok. T. i.: a Budai Evangélikus Szeretetotthon Gyermekotthonából indult a farsangmenet az ebédlőterem irányában. Az ebédlő-erre az alkalomra vidám hangulatot keltő táncterem képét mptatta. Színes papírdíszek függnek a mennyezetről, falakról. Székelt sorakoznak a falak tövében, hogy mindenkinek jusson hely e vidám farsangon. És jönnek a párok, bemutatkozva, tapssal köszöntve . . . „Olyan lármát, zendülést, viadalt beszelek, amilyet nem láttam, miolta csak élek ...”

Szólhatnék együtt a régi költővel, hiszen alig hallom saját hangomat iS, mert harsog a magnetofon, felerősített hangszórókban és mozognak a parketten a jelmezek a zene ritmusában. Hullámzik, tánclépésben kereng a sok gyerek. Még az öregek közül is többen kedvet kapnak a mozgásra, s tánclépésekkel csatlakoznak a körhöz. Tolókocsikban mozgatják a vad zene ütemére á járni nem tudókat, hogy« ők is érezzék, átéljék a zenére történő mozgás páratlan örömét, a táncot. '

„Kellemes hangzások a szálát betöltik. Az ifjú szíveket örömre felköltik ...”

Bizony így volt ez Budán is, nemcsak annak idején Kaposvárott Csokonai riportja szerint. Nemcsak a gépi zene diktálta a táncot, hanem Lóri bácsi nagyszerű művészete iS' íorrósította a hangulatot. Zongorán, harmonikán és (csoda!) fűrészen is játszva a legszebb dallamokat hallhatta mindenki. A kellemes hangzások után megnyílt a büfé. Szép rendben és türelemmel sorakoztak az asztalnál vagy vártak felszolgálásra a török császár és a varázsló, cigánylegények és parasztmenyecskék, indiánok és frakkos urak, királyok és kártyavetők, s ki tudná felsorolni a számtalan ötletes, mindig újat mutató jelmezeket.

Tündér suhant a termen át, s varázspálcájával mindenkit megérintett, mindenki szép lett, mindenki mosolygott. Talán éppen úgy, mint a Dorottyában: „... a felhő őket beterítő, tetszetes if- jakká tévé, s megszépítő.”

Ez történt, így történt Budán a fogyatékos gyermekek népével az idei farsangon. Felhasználva mindent, ami örömöt ad, s szerez, mert „rendelt ideje van a nevetésnek és rendelt ideje a táncnak”. Muncz Frigyes

AZ EURÓPAI EGYHÁZI ÉLET HATÄSA A GHANAIAKRÄ

Az európai templomok majdnem ^teljesen üresek, a hívek létszama rohamosan csökken. Ezt állapította meg a <"l{ianai Református Egyház 1(1 tagú küldöttsége, amely Angliát, Skóciát, a Német Szövetségi Köztársaságot, Ausztriát, Svájcot és Hollandiát kereste fel. Hazautazásuk előtt Baselben értékelték tapasztalataikat. Nagyon hiányolták a laikusok és az if jjúság , megfelelő részvételét az egyházi életben. „Az egyházban is olyan nagy szakadék van a nemzedékek között, mint a társadalomiban. Az istentiszteleteket többnyire idősebbek látogatják, az ifjúság részvételének hiánya az egyházi munkában és szolgálatban

unalmassá, élettelenné teszi az egyházat.”

A csoport nagyon meglepődött azon is, hogy az áldás után a gyülekezet nem képes rend,e$en mondani az áment. Arra is rájöttek, hogy a legtöbb „keresztyén” önállóan nem is imádkozik.

A csoport szerint a bűnözés azért terjedt így el, mert az ifjúságot túlságosan i£ szabadjára engedik, a szülők nem ügyelnek rájuk, nem mutatnak jó példát. Egyházuk segítségét kérik ahhoz, hogy Angliában és Skóciában az ifjúságot jobban be tudják vonni az egyházi életbe. Ugyanakkor elismeréssel nyugtázták, hogy idősek és betegek magnetofonról hallgatják az istentiszteletet.

Beteljesült próféciák

„Megverem a pásztort és elszclednek a nyáj juhar

£<ikai*iá* U. 7 — Maié 20, 31. ,»0

i

Megbolránkoznak

bennem

Értetlenül állnak a tanítványok a történések előtt. Ök, akik titkon a messiási harcok megindulásában reménykedtek. Ök, akik a hatalom földi, evilági megvalósulását várták. S most a „keserű” valósággal kell szembenézniük; „megverem a pásztort és elszé- lednek a nyáj juhai”. Miként lehetséges ez? Hát azért követtük a Mestert oly kitartóan, hogy ilyetén végezzük? Kétségeikre, hitetlenségükre választ csak a feltámadás után találnak. Jézus „Békesség néktek” köszöntésében minden értelmet nyer. Hogy nem a nagyságban van az erő, hanem a kicsinységben. Hogy Isten megdicsőíti azt, aki megalázza magát. Böjti kérdésünk ez lehetne. Vajon a mai tanítványokat, keresztyéneket nem fenyegeti a régi veszély, hogy ti. magunkat másodnál nagyobbra tartjuk?

szeretettel összegyűjti, megerősíti újra indítja a tanítványokat a szolgálatba. így élik, élhetik át a pásztori szolgálat mélységét, értékét. Feladatokkal felruházva kiküldi őket minden nép közé. A keresztyénség területi szétszórtsága természetes folyamat eredménye. A tanítványok kiküldésében is megfogalmazódik az a jézusi igény, hogy az evangélium nem egy kis közösség számára adatott — akik így látszólag meghúzódhatnak az élet viharai elől —, hanem az egész világ, minden nép számára. Jézus az ember békesség utáni vágyát akarja,teljesíteni a bűnbocsánat evangéliumával és a minden emberre kiterjedő sze- retetével. így terjedt tovább az evangélium embertől emberig. De eközben *Sz emberi tényezőkről sem feledkezhetünk meg. Ennek is eredményeként sajátos fejlődési irányok, „felekezeti szétszórtságok” bontakozhattak ki a ke- resztyénsegen belül. Mégsem vonhatjuk kétségbe az evangéliumban gyökerező összetartozást.

az összetartozás érzését és tényét. Még alig van mögöttünk az idei ökumenikus imahét, ahol magam is tapasztalhattam mit jelent; Krisztusban, egyek vagyunk. Az ös^etartozás örömében részesedni nem csak az ökumenében lehet, de a magam gyülekezetében, közösségében is. Faluban — városban egyaránt. Jó felismerni miben lehetek a másiknak, a felebarátnak segítségére, hasznára. Miben tudok a magam erejével, tehetségével, lelki ajándékával, karizmával szolgálni gyülekezetemnek, hogy az összetartó otthonná legyen. Tovább lépek: egymás megismerésében, megbecsülésében, elfogadásában is nagyobb részt kell vállalnunk. Mert a túlzott önbecsülés minden közösségi keretet szétszakíthat. Az előzőekben ökumenét említettem, így- idézem Gabriel Marcel francia írót: „Igazában csak annyiban vagyunk, amennyiben engem szeretnek és én is szeretek. Mások általam vannak, én pedig mások által”.

Számonkérés

helyett pásztori szolgálat. A Feltámadott büntetés helyett bátoríts szóval, felelősségrevoifás helyett.

Összetartozás

A szétszórtságban is, legyen az területi vagy felekezeti, átéljük

jóakaratú emberekkel

»

Jézus pásztori szolgálata kötelez mindannyiunkat, hogy „nyug- talamtsuk” lelkiismeretünket a jó érdekében. Az összetartozás tudata olyan kapocs, amely túlnéz a szűk, az önös érdekeken. ‘Átfog minden jóakaratú embert.

Jézus »tanítványai kiküldetésük során evangéliumot hirdettek és gyógyítottak. A kettő összetartozott. Az evangélium az Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretetéről szól, így váltak érthetővé a gyógyításnak, Isten országának a jelei. Az evangélium hirdetése mellől nem hiányozhatnak a segítő szeretet jelei. Teljes „erőbedobást” követel Jézus az élet minden területén a jó megvalósításáért, a jó ügyekben való fáradozásban. Gyakorta szeretnénk Istentől kész feleleteket kapni kérdéseinkre. Olyanokat, aptelyek -egycsapásra megváltoztatnák a világot. Ő nem ad kész sémákat, nem rendezi el előre gondjainkat* a világ sokféle só- hajtozását, a szegénységet, az ellenségeskedést, a helyenkénti nyomorúságot. De ad erőt, lehetőséget, fantáziát, életet a cselekvésre. így állíthatjuk hitünket, tudásunkat, szeretetünket, hitünkből fakadó cselekedeteinket az egyetemes emberi célok szolgálóiéba. Az Ö pásztori szolgálatának fényében ván*fnerre elindulnunk.

Lehel László

Tallózás a Dunakanyar tavalyi számaiban

KULTURÁLIS ÉLETÜNKNEK széles körökben még alig ismert színfoltja az a »ártalmában sok#tű folyóirat, amelyet „Úunakanyar” címmel a Közép-Duna-vi- déki Intéző Bizottság ad ki Szelqnyi László felelős szerkesztésében évente »égy alkalommal.

Nemcsak az átlag százoldalas kiadvány legtöbb számának bennünket, evangélikusokat is érintő írásai indítanak most arra, hogy ismertetést közöljek róluk, hanem a szerkesztőség szívélyes nyitottsága is, amely kulturális életünk gazdagítására a mi közreműködésünket is örömmel várja.

A terület, amelyet a folyóirat érdeklődési köre felölel, fővárosunk környékének Csepel szigete déli sarkától Esztergomon és Nagybörzsönyön át a nógrádi tájakig terjedő, történeti múltjában gazdag körzete. Nagybörzsöny evangélikus lelkésze, Dedinczky Gyula maga is egyike a szerkesztőség által felkért társadalmi aktivistáknak.

FELLAPOZVA A MÜLT ÉV SZÁMAIT, mindjárt az elsőben megemlékezést olvashatunk az egyházunk múltjában jeles szerepet játszó Zsigmondy-család egyik tagjáról. Hrenkó Pál és Skerletz Iván mutatja itt be több képpel Zsigmondy Emil ötven éve leleplezett emléktábláját a Pilis hegység sziklaalakulatainak egyikén: a Vaskapu-sziklán. A Magyar Turista Egyesület 1926-ban alakított Zsigmondy Társasága — ma szakosztálya — évente összegyűjti a turisták és hegymászók, valamint sportolni szeretők népes csoportját, hogy, alapítójukról, Zsigmondyról megemlékezzenek. A cikk a szebb, a jobb és igazabb életre, mély emberségre törekvő Zsigmondy Emilt

példaképül állítja és megemlíti felmenőinek és közvetlen rokonságának széles körű egyházi kapcsolatait is: az egykori pilisi evangélikus lelkész dédapát, a pozsonyi tanár nagyapát, a Nobel-díjas testvért, Richárdot, valamint unokatestvéreit, köztük Schulek Frigyes műépítészt.

Ugyanebben a számban Ágh Biró Béla „A Dunakanyartól a házsongárdi temetőig” címmel szép emléket állít Kolozsvár patinás sírköveinek és az alattuk nyugvóknak. A temető részletes alaprajza feltünteti a lutheránus parcellát, benne Reményik Sándor sírjával, amelynek fekete márvány lapján ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább”.

Az 1980-as második sfcám örvendetes esemény előkészületeiről, a tahitótfalui Pollack MUiály-emlékház létrehozásáról tudósít. Deák téri templomunk tervezője kis szüreti házat épített itt családja számára, és az épülelet övező védet kertet is maga tervezte, fáit sajátkezűleg ültette el. Az oszlopos verandájú szüreti ház készülő kiállítása a híres építész életművét és számos személyes használati tárgyát fogja bemutatni a látogatóknak.

A KŐVETKEZŐ SZÁM „Könyvespolc” rovatában ismertetést olvashatunk a Mercurius Veridicus hasonmás kiadásáról. A szerző említést tesz arról is, hogy Rákóczi haditudósító újságának, az első hazai hírlapnak több unikum példányát evangélikus egyházunk könyvtára őrzi. — Elemző cikk foglalkozik e számban az evangélikus Cházár András szerepével az

1802-ben Vácott létesített első siketnéma intézet felállításában. A Habsburg-ön- kénnyel szemben# magyar népet és nyelvet harcosan védő Cházár személye méltó arra, hogy egyházi sajtónk is foglalkozzon életművével, különösen most, amikor a fogyatékosok ügye az egész világon előtérbe kerül.

Az 1980-as utolsó szám több fontos cikket tartalmaz. Péteriig Ida Pálód&i Horváth Adám pomázi tartózkodását eleveníti fel, s ennek kapcsán új adatokat hoz róla, „felszabadult, örvendező protestáns” környezetéről és a XVIII. századi Wattay- Teleki család pomázi kúriájának életéről Hrenkó Pál ugyancsak több eveng'élikus vonatkozású képet adatot közöl „Petőfi és Vachott a Dunakanyarban” című tanulmányában. Ebben nemcsak turisztikai szempontból érdekes leírásokat olvashatunk, hanem Csapó Etelka személyétől a Wattayak, Telekiek és Róthok egyházi •múltunkat közelről érintő irodalompártoló tevékenységének is szép emléket állít.

Dercsényi Dezső a száz éve született Lux Kálmán építészmérnökre emlékszik több képpel illusztrált cikkében. A sze- pességi eredetű Lux-család e kiváló tagjának nevéhez1 fűződik többek között az esztergomi palota, a Székesfehérvári bazilika és a szombathelyi Quirinus'-bazili- ka romjainak feltárása, a pesti Belvárosi templom műemléki helyreállítása és a budavári ásatások megindítása. Saját tervezései közül megemlíti a lillafüredi Palota-szállót. Életművét summázva Lux Kálmán műegyetemi professzort e tanulmány a korszerű magyar műemlékvédelem egyik legjelentősebb alakjaként értékeli.

ERDEKES FORRÁSKIADVÁNYRÓL, az láj79-ben újra kiadott .,Mohács emlékezete,, című kötetről tudósít Hrenkó Pál az 1980-as utolsó szám „Könyvespolc” rovatában. A 'könyvismertetés kiemeli e forráskötetből az addig publikálatlan Cuspinianus-féle röpirat beillesztését. A német huma'nista tudós törökellenes drámai hangú felhívásában a mohácsi tragédiát elemzi és megrázó erővel tárja fel a török horda öldökléseit, valamint a magyar anyák és gyermekek leírhatatlan szenvedését.

Számunkra különösen figyelemre méltó Cuspinianus erős kritikája Lutherrel szemben, akit azzal vádol, hogy magát prófétának és a török háborút esztelen- ségnek tartja. Cuspinianus, a szenvedélyes tollforgató így támad Lutherre: „. . . Kívánom neked, hogy lásd meg Budán, a királyi székvárosban a zsarnok Solometet, amint feleségedet megbecste- leníti, fiaidat vagy lányodat meggyilkolja és a kutyák elé veti...” Tudnunk kell, hogy Luther — bár maga is antikrisztus- nak látta a török pusztító hatalmát — nem magy^ szemszögből, hanem nemzetközi összefüggésében értékelte az akkori hadi eseményeket. Ugyanakkor nem von le Cuspinianus igazságából az a feltevésünk sem, hogy 1529-ben, amikor már Bécs felé közeledtek a török hadak, az ő pusztításaikra is célozhat az Erős vár kezdetű ének következő sorai: „Kincsünk, életünk, nőnk és gyermekünk mind elvehétik, mit ér az őnekik, miénk a menny örökre!”

Fabiny Tibor