Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-22 / 8. szám

530

’Nein valami bűvös szám a elviben felírt. Mint ahogy nem tekinti annak a Hazafias Népfront mozgalma sem, amelynek országos titkársága nagyjából ennyi egyházi személyiséget tartott számon, akik a mozgalom különböző szintű bizottságaiban tevékenyen vettek részt az elmúlt időszakban.

Hangsúlyozni kívánom, hogy ez a szám azokat foglalja magában, akiket községi, kerületi, városi, járási, megyei, országos bizottságaiba vagy azok elnökségeibe „hivatalosan” is beválasztott a mozgalom, s ezzel a feléjük irányuló bizalom mintegy „elkötelezettekké” tette őket a társadalmi szolgálat rendszeres és felelős végzésére.

TERMÉSZETESEN ENNÉL JÓVAL NAGYOBB azoknak az egyházi személyiségeknek a száma, akik a mozgalom különböző területein: a békemunkában, a helytörténeti kutató, elemző és dokumentáló tevékenységben (ahogy ezt lapunkban megjelent híradások is jelzik), a lakóhely közvetlen kérdéseivel foglalkozó várospolitikai munkacsoportokban, vagy az utóbbi években az ún. körzeti népfrontbizqtt- ságokban vagy egyéb munkacsoportokban tevékenykednek.

S ezzel még csak a „főfoglalkozású” egyházi személyek körét érintettük, lelkészekét, illetve egyházi alkalmazottakét. Nem szóltunk gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi felügyelőkről, tisztségviselőkről, presbiterekről (más egyházakban ezeknek megfelelő egyházi tisztségviselőkről), akik évek sora óta részt vállalnak ebben, az egész társadalmunkat átölelő, annak valamennyi ügyét felvevő, népünk közös javát szolgáló mozgalomban. Arra meg nemhogy a népfront országos szervei, de maguk az egyházak, a miénk is aligha tud vállalkozni, hogy számba vegye a hivéj emberek nagyszámú seregét, akik bármilyen módon vagy mértékben rendszeresen vagy alkalmilag egy adott közérdekű vállalás során kapcsolódnak a népfrontmozgalomhoz.

REMÉNYSÉGÜNK SZERINT .4 JÖVŐBEN SEM CSÖKKEN azoknak a száma, akik kisebb-nagyobb közösségekben, hitbeli indíttatás alapján is. késztetve érzik magukat arra, hogy felszólalásokban, észrevételeik közlésével, közérdekű javaslataikkal segítsék azokat a cél- kitűzéseket, amelyeket a mozgalom magáénak vállal. E sorok írása idején a tervek szerint már befejeződött a népfrontbizottságok újraválasztása. illetve az új bizottságok kialakítása, kivéve a mozgalom országos szerveit, amelyek megválasztása a kongresszus feladata. Országos egyházi irodánkhoz (szerkesztöségünbe is) még mindig érkeznek közlések az ország legkülönbözőbb területéről, kit, hol melyik bizottságba választották meg lelkészeink közül bizottsági vagy elnökségi tagnak, illetve valamelyik munkabizottság vezetőjének, tagjának. Bizonyára .,bocsánatosnak”■ tekintik más felekezethez tartozó testvéreink és nem vallásos barátaink azért való szurkolásunkat, hogy ..kedvező arányunkat” megőrizhessük, netán még növelhessük is ebben az i egész népünk érdekét szolgáló szép versengésben.

MEGGYŐZŐDÉSEM SZERINT NEM AZ „ELÖLÜLÉS”, tisztségek birtoklása, a nyilvános szereplés ösztönzi papjainkat, egyházi tiszít ségviselöinket, vagy akár gyülekezeti'tagjainkat arra, hogy kapcsolatot keressenek es tartsanak a népfrontmozgalommal, véleményt ‘nyilvánítsanak közügyekben vagy hatással kívánjanak lenni közéletünkre. Erre szerintem sok esetben még kihasználatlan lehetőségek sorával rendelkeznek azok, akik több-kevesebb számú gyülekezet jelenlétében fejthetik ki álláspontjukat „közhivatalok” képviselőjeként, de magyar állampolgárként is kereshetik fel kifogásoló vagy támogató javaslataikkal a különböző állami vagy társadalmi szerveket. Erre lehetőséget biztosít számukra Népköztársaságunk alkotmánya és társadalmunk demokratizmusa is. És felhatalmazza őket arra a már természetesnek vett jó kapcsolat is, ami államunk és egyházunk között az elmúlt évtizedek közös erőfeszítésének gyümölcseként jött létre.

TÖBBRŐL VAN SZŐ. MINT A SZÓLÁS LEHETŐSÉGÉRŐL. És erről igazság szerint csak az életből vett példákkal lenne szabad beszélni. Arról, hogy egy-egy javaslat, netán kritikai megjegyzés is, hogyan érett helyi vagy akár országos szintű döntéssé is. Illúziónak minősíthető „álmok” közös összefogásokkal örömmel „könyvelt” eredményekké. E sorok írója sem statisztikai adatként jegyezte fel a címben szereplő számot azon a beszélgetésen, ahol a Hazafias Népfront országos tisztségviselői és egyházi sajtómunkások vitatták meg a mozgalom őket különösen érintő tapasztalatait és feladatait. Jóllehet, néni „rögtelen” úton jutottunk el a „nemzeti egység” elsősorban hazánk határain túl megfejthetetlen rejtvénynek tűnő valósághoz összekötő ereje és a gyümölcseiben való részesedés felejteti az átélt vívódásokat és felbátorít a látott nehézségekkel szembeni együttes nekifeszülésre is. legyenek éppenséggel azok a nemzetközi gazdasági élet területéről .begyűrűzött” próbatételek vagy a saját hibáinkból, tévedéseinkből felgyülemlett, megoldandó feladatok.

Ha a kritikai megjegyzéseket említettem, visszatérnék arra a félmondatra, hogy a népfrontmozgalom illetékesei nem tekintik bűvös számnak a címben írt 530-at. Tapasztalataim szerint senki nem vet gátat annak, hogy mi, egyháziak „legyűrjük” e bűvös számot. Noha a mozgalom kezdettől fogva arra törekszik, hogy egész társadalmunk „népképviseleti” szervévé váljon, tükrözve társadalmunk szerkezetéi és minden rétegének lehetőséget adva a közügyekbe való részvételre — ezt mégsem kezeli mereven. A közéleti tevékenység társadalmi rendszerünkben gyökeredzik, amely „polgárjogot” biztosít mindenkinek, aki a szocialista hazát építeni akarja. Nekünk egyházi személyeknek is. Lehet, hogy jobban is élhetnénk társadalmunk adta felhatalmazásunkkal?

A JÓ PAP HOLTIG TANUL — ha netán valaki másként akarja folytatni, ám boldogítsa. Erre kötelezi Isten éé'emberek előtti felelőssége. De Krisztus minden mai tanítványát is. Abban a leckében is, hogy hogyan tehetünk eleget a szeretet nagy parancsa második felének, a felebaráti szeretetnek a haza határain belül és azon túl. Egyházunkban konferenciák során át közösen kerestük a diakónia útján járók további lépéseinek lehetőségeit e tekintetben is. Számba kell vennünk, mennyivel jutottunk tovább egyenként és együtt, mennyivel azonosulunk ma jobban népünk ügyeivel mint tegnap és a segítés jobb szakembereivé váltunk-e a népünket és világunkat foglalkoztató kérdéseknek.

HAMAROSAN KINYÍLNAK A KONGRESSZUS KAPUI. Nem kis izgalommal figyelem, hány egyházi személy lépi át a tanácskozás küszöbét. Milyen tapasztalatot hoz magával és milyen javaslatokkal gazdagítja a társadalmunk egészét képviselő küldöttek tanácskozását.

Mezősi György

Varjak és fecskék

Tűnődöm azon, hová kerülhetnek Rákoskeresztúrról a varjak. Vajon az ecseri határban kötnek ki vagy a Tápió völgye felé húznak majd a szürke-fekete dolmányosok? Mert Itt nem maradhatnak. Az egész Keresztúr határostól, mindenestül, mint a íel- bolydult méhkas. A varjú pedig óvatos madár, nem kockáztat. Mielőtt baj támad, kereket old. Nyilván ezért olyan hosszú az élete is. E varjúnemzetség ősei minden bizonnyal együtt jöttek 200—250 éve a telepesek ekhós szekereivel. Ők ágról ágra szállva, a bozót közt élelmet keresve, azok pedig úttalan utakon, hogy végül itt a Rákos mentén, Pest alatt letelepedjenek.

AHOGY MONDJÁK. MÁRIA TERÉZIA IDEJÉBEN TÖRTÉNHETETT a telepedés. Jó néhány német család ekhós szekere döcögött idáig egy boldogabb jövő, kedvezőbb, emberibb körülmények reményében. A mai Pesti út mentén alakították ki kolóniájukat. Egyesek a sivár homokbuckákat riasztónak találták, s azonnal továbbálltak. Meg sem álltak Erdélyig, ahol rokonok között kötöttek ki. De helyükbe jöttek mások. S amikor a nagy német birodalom már nem adott túl emberfeleslegén, túladott a Felvidék. Nyira és Turóc szűk völgyei a burgonyán és a zabon kívül alig tudott más táplálékot nyújfani az igénytelen szlovák lakóknak. Jöttek tehát ők is délre. Hely, föld volt bőven, a török idők alatt szinte kiürült a magyar róna. A Felvidék telepesei kisebb csoportokban érkeztek. Ezek a régi temető alatti részt szállták meg. A két etnikum békességét a közös vallás, no meg az egymásrautaltság biztosította.

A németek magukkal hoztak egy magasabbrendű földművelő kultúrát. Takarékos, szorgos munkájuk nyomán rövidesen megváltozott a határ képe. Gazdagodtak, jómódra tettek szert. Szolgálatukba szegődtek a szlovákok. Ők is elsajátították a keftgazdál- kodást, piacra termelés fortélyait. s ha szegényebbek is voltak a németeknél, nem szűkölködtek. 1800-ban 595 lelket számlált a település, 1840-ben már 1034-et és 1880-ban pedig 1324-et. A rohamos szaporulat mögött egyfelől a jólét, másfelől egy állandó jellegű vonzás húzódott meg. Római katolikusok egyidőben, esetleg kissé korábban kerültek s mai napig mindig kétszer annyian voltak, mint az evangélikusok.

A múlt század végére már áttértek a belterjes, konyhakerti gazdálkodásra és bekapcsolódtak Pest zöldség- és gyümölcsellátásába. A két háború között a jómódú községek sorában emlegették. Végleges nevét 18Ő0-ban nyerte. A Magyarországon levő 36 Keresztúr egyikét így a Rákos patakról nevezték el: Rákoskeresztúr.

EVANGÉLIKUSAI SOKÁIG CINKOTA FILIÁJAKÉNT szerepeltek. 1800-ban, akkori arányuknak megfelelően templomot építettek, 1807-ben pedig önállósultak. Á község növekedett, gyarapodott az egyház is. A templom lassan szűknek bizonyult. Kétszer is nekirugaszkodtak, hogy nagyobb templomot építsenek, először az első háború, majd a nagy gazdasági válság vitte el a pénzüket. 1939-ben, már a háború alatt fogtak a mai szép új templom építéséhez. Ez kb. 5—8Ö0 férőhelyes.

Századunk elején új . helyzet bontakozott ki. Budapest túl akart adni szegényein. A főváros körüli peremkerületekben parcellázások történtek, így itt is. Postások, vasutasok, egyszerűbb,

szegényebb elemek jutottak telekhez és egzisztenciájuknak megfelelően felépítették parányi hajlékaikat. Megszületett Rákoshegy és Rákosliget. Az ideköltözött evangélikusok Keresztúr filiáit képezték. 1935-ben Ligeten, 1939- ben Hegyen éptflt templom számukra.

1950-ben négy községet egy kerületbe vonva alakították ki a főváros XVII. kerületét. Ezidő- től a falu ugyan a fővároshoz tartozott, de jelentősebb változás 'nem történt. Igaz, leállították az építési engedélyek kiadását, s ez sejttette, hogy a faluval kapcsolatban valami más, magasabb terv foglalkoztatja az • illetékes hivatalokat. Talán az utolsó engedélyt az evangélikus egyház kapta, amely 1958-ban építette fel új parókiáját.

1970-BEN ROBBANÁSSZERŰEN MEGVÁLTOZOTT A FA-. LU KÉPE. Gázt, csatornázást vezettek be, majd a falu szívében, a Pesti és Ferihegyi út kereszteződésében lebontottak 50-60 házat s helyébe 11 tízemeletes tömbházat húztak fél. A lakosságot többségében Újpalotán helyezték el. A gyülekezet ekkor mintegy 100—120 családot vesztett.

1974—1976 között második ütemként a tanácsháztól az evangélikus templomig levő részt bontották le-Az ittlakók -nagy részét a 11 új házban helyezték el. Ennek a lakosságnak ■ túlnyomó többsége katolikus volt, csak mintegy 60 evangélikus családot érintett ez a telepítés. A gyülekezet- számára az igazi, nagy megrázkódtatás a harmadik ütemben következett be.

1978—1979-ben 70 ház kivételével a falu megmaradt részét bontották le, s mivel nem volt helyben kész új épület, más kerületekben helyezték el a lakosságot.’Jutott belőlük Kőbányára, Lőrincre, Ferenc- és Józsefvárosba. s Szociális körülményeket figyelembe véve. régi bérű lakásba szinte a főváros valamennyi kerületébe. Ez a szanálás már az ősi evangélikus tömböt érintetté. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy az 1970-ben nyilvántartott 800 evangélikus családból csak 420 maradt meg. Míg korábban 2400 körül mozgott a gyülekezet lélekszámú, jelenleg az 1200-at is alig éri el.

Várható a negyedik ütem, a maradék 70 ház lebontása is. 'Ez további 100-200 evangélikust

érint. Mire a teljes rekonstrukció végbemegy — vallja Kosa László lelkész —, 1000 lélekben fog megülepedni a gyülekezet.

*

Tűnődöm az ízléses, szép, merész tervek alapján született panelházakon. Egész utcasorok készen állnak már. Több típus váltja egymást. Akadnak négy- emeletesek, lépcsőzetes megoldások, s szokványos tízemeletes hatalmas tömbök. Éppen egy esztendeje jártam utoljára ezen a „terepen”. Valami riportfélét kellett írnom. Buldózerok zakatolása, s a bontás szomorú, lázas zaja verte fel akkor a téli csendet. Ma mint a műtőasztal, olyan a terület. Előkészített az építkezéshez. Kazlakba rakott építőanyagok, betoncsövek és miegyebek készenlétben. Paneleket, betont szállító .autók, ilyen-olyan járművek rostokolnak a keskeny országúton, egyik ide, másik oda kanyarodik. Tűnődöm, ha megjönnek a fecskék, hol találják régi ereszüket? Megmaradnak-e itt, ahol minden ősük költött? Mi lesz a sorsuk? Tovább állnak-e, mint a varjak, vagy alkalmazkodni fognak az új települési formához?

De sem a varjak, sém a fecskék, hanem az emberek, a gyülekezet izgatnak e pillanatban. Erről beszélek Kosa Lászlóval, a fiatal, agilis lelkésszel, Említem a vidéki kollégák gyakori megállapítását: „Könnyű nektek a fővárosban! Tőlünk elköltöznek a fiatalok, csak az öregek maradnak. Falusi gyülekezteink elszór- ványosodtak az utóbbi harminc esztendőben.”

— Hogy könnyű-e, azt a mindenkori helyzet alapján kell megítélni. Mindenesetre az, ami sok kerületben végbement, így az enyémben is, nem irigylésre méltó. Mert valóban új városrész születik itt körülöttem. Csodás, szemet gyönyörködtető. De ennek ára volt. A régi falusi lakosság életében egy rendkívül mélyreható változás ment végbe, s nagyon sokáig tart, amíg ezt a radikális változást lelkileg feldolgozza Korábban saját házukban. mondjuk így, az ősi szülőházban éltek, saját kertjükben' gazdálkodtak, a személyi tulajdon iránti lrifonomult érzékkel. Ez az életforma kielégítette őket. Amikor az új házba kerültek, nem találták helyüket, nem tudták kitölteni idejüket. Főleg az idősebbeknél okozott megrázkódtatást a változás. Szomorú kép, ahogyan távoli kerületekből visszajárnak s itt tétílábolnak az öregek régi portájuk hült helye előtt. Külön fájdalmas jelenség, hogy a századok alatt kialakult rokonság szétszóródott.

— A templom, az egyház korábban is a kohéziót biztosította számukra. Ide vissza-v'issza járnak. Istentisztelet előtt és utána itt találkoznak rokonok és barátok. Ez azonban nem lehet tartós állapot. A rekonstrukció előtti 150-200-as átlag templombajá- rás máris a felére csökkent. Szenteste meglepő élményben volt részem. Ennek az alkalomnak hagyományos vonzása volt gyülekezetünkben. Most is vagy 500-an sereglettek egybe. A kocsiktól alig lehetett megmozdulni.

KOSA LÁSZLÓ NAGY HANGSÚLYT HELYEZ a családlátogatásra. Évi 3-400 látogatást tud maga mögött. Gyakorlatilag évente végiglátogatta egész gyülekezetét. Jelenleg egy esztendő elég hozzá. Az utóbbi évek látogatása lényegében bűcsúlátogatás volt.

(Folytatjuk)

Rcdcy Pál