Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-27 / 52. szám

Emelem poharam... HARMINC ESZTENDEJE IMMÁR, hogy egyházunk életének króni­kása vagyok az Evangélikus Életen keresztül. Szemem, előtt ala­kult valósággá egyházunk mai arculata. A „béke-papok” mindent ki­fejező értékelésétől a béke egyházává lettünk. Az ösztönös útkeresés­ből tudatos teológiát valló közösséggé váltunk. Régi, hagyományokon nevelkedett lelkészi karunk néha nagyon is modernül gondolkodó fia­talok fraternitásává lett. És még folytathatnám a sort. Igaz, közben én és kortársaim elvesztettük — vagy elherdáltuk? — fiatalságunkat. De megnyertük a legdrágábbat: Isten megáldotta munkánkat, megerősített reménységünkben. És ahol csak néhány „fej hajolt össze”, ott most lelkészek és laikusok szolgálnak Krisztus evangéliumával. A szolgák előtt már nem annyira a múlt él példaké­pül, mint inkább az újnak a keresése, a már meglelt út kiszélesítése, hogy együtt fáradozva egyházunk népével Krisztus megbízatásából szolgálatunkkal is építhessük az Isten országához vezető „utat”. S MÍG PRÓBÁLÓM ELFELEJTENI A MÚLTAT, az mindinkább visszatér. Személyes életemben is. Mintha tegnap történt volna. 1950 szeptember közepén, egy esős, hideg napon, mint II. éves teológus szálltam le a keszthelyi állomáson. Csendesnappal kezdtük a tanévet, a gyenesdiási Kapernaumban. örültünk a találkozásnak, próbáltunk elmélyedni az igében, megtöltekezni kegyelemmel, amikor végigfutott köztünk a hír: az éjjel az amerikai hadsereg partraszállt Koreában, s ezzel megkezdődött egy újabb invázió. Huszonöt esztendeje saját hazánk földjén kellett újra romokat ta­karítanunk utcáinkon és a lelkekben. Az egymásnak feszülő indula­tok de lassan csillapodtak le. S amikor hazánk felett fényesen ragyo­gott már a béke csillaga, akkor Vietnamban, tőlünk látszólag elér­hetetlen távolságban, újra ropogtak a fegyverek. S az ottani puska­ropogás lőszereshordóra ültette az egész világot. Ekkor már az ötvenes esztendők hidegháborús éveit elfelejtettük. Tudtuk, hogy a két nagyhatalom „belenyugodott” az erőegyensúlyba. A hatvanas évek közepétől közel egy évtizeden át soha nem látott fejlődésen ment keresztül hazánk. Ennek megvolt az egyházi vetülete is. Talán sosem épült annyi új egyházi objektum, mint ebben az év­tizedben. Templomaink modernizálódtak, paplakjaink újjáépültek. Gyülekezeti termeket építettünk s villannyal kezdtük fűteni falusi templomainkat is. Évente a lelkészi kar egyharmada betársult, a tu­ristává lett társadalmunkba, s ismerkedni kezdett a közeli és távoli országokkal. S közben gyermekeink a beat-zenét felcserélték a ké­mény rockkal, hogy azután átmenetileg megállapodjanak a country muzsikánál. S MOST A TEGNAPRÓL KELLENE SZÓLNOM. A közelmúltról, elmúló 1981-es esztendőről. Mi. keresztyenek, tudjuk, hogy az egész világ „sorsa” Isten kezében van. Övé, Ő teremtette. De azt is tudjuk, hogy az ember, akit a. föld lakójává tett, sokat tehet e teremtettség fennmaradása vagy pusztulása érdekében. Az elmúló esztendőben sok álmatlan éjszakánk volt. Abban biztosak voltunk, hogy a világ gaz­dasági betegségéből a ránk eső „fertőzést” szocialista társadalmunk legyőzi, ha kissé meg is érezzük annak „lefolyását”. Ennél sokkal sú­lyosabb felhők gomolyogtak — és gomolyognak a világ fölött. SZÁMUNKRA, KERESZTYÉNEK SZÁMÁRA, egyformán súlyos, égető és fájdalmas az, ha a földkerekség bármely részén is dúlnak úgynevezett „helyi háborúk”. Mert tudjuk, hogy ma a legkisebb tűz is lángra lobbanthatja az egész világot. De most a fejünk fölött bod- rozódnak a súlyos fellegek, fejünk felett, Európa felett. Míg mi örvendeztünk a finn-magyar-észt lelkészkonferenciának, ízlelgettük a Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlésének a fel­adatait, ifjúsági konferenciákat tartottunk és jártuk egyházunk meg­bízásából a nagyvilágot, addig Amerikában döntöttek a „legembersé­gesebb” — még leírni is fájdalmas — bomba, a neutronbomba gyár­tása felől, majd a rakétafegyver-rendszerek Európába telepítése mel­lett. Ma már nemcsak külpolitikusok és újságírók, de a mindennapok utca embere számára is valóban „bonyolulttá” lett a nemzetközi helyzet. ISTENNEK ADUNK HÁLÁT, hogy mindeme bonyolultság ellenére is, végezhettük munkánkat. Kereszteltünk újszülötteket, fiatalokat bocsáthattunk el az Ür áldásával oltáraink elől, végezhettük a diakó- niai szolgálatot az idősek között, és mindenekelőtt hirdethettük az Élet igéit, amint azt Urunk ránk bízta. S közben — ha lassabban is, de gazdagodtunk, nyaraltunk, és csinosítottuk otthonainkat. Új ruhát vásároltunk, s magunk életének a mentése helyett téli tüzelőinket tároljuk pincéinkben. Ha szakadozott is a béke zászlaja, de megma­radt Európa és hazánk felett. S mind magasabbra emelik ezt a zászlót napjainkban nyugaton is, s egyházi testületek sem óvatoskodnak ma a béke ügye mellett síkraszállni. EMELEM POHARAM, s emelje velem együtt az óév éjszakáján millió és millió magyar testvérem. Emelem az elmúlt esztendőre, amely nem volt könnyű, terhes volt viharfelhőktől és megoldatlan kérdésektől, de a miénk volt, mert nekünk adta az idő Ura. És mind­ezek ellenére voltak sikereink, volt mosoly szemünkben, boldogság szívünkben, szerettek és tudtunk szeretni. , ES MIT TEHET EGY ESZTENDŐ FORDULÓPONTJÁN a króni­kás? Nem könnyű hetek és hónapok elé nézünk. Az előttünk ellő 1982-es esztendő sem indul „kedélyesebben”, mint amilyennel búcsú­zik az előző. A tegnap problémáit vinnünk kell magunkkal. De a teg­nap bizonyosságát is. Azt, hogy le lehet fogni' még a tüzet kezében tartó kezet is. Mi nem vagyunk pacifisták. Tudjuk, hogy az napjaink­ban irreális elképzelés. Mi elkötelezettek vagyunk. És éppen ezért bízunk abban, hogy újra helyreáll az egyensúly a két nagyhatalom között, a tárgyalások tartósak és eredményesek lesznek, a leszerelés, ha lassan is, de megindul, a hidegháborús felhőket elfújja a világ békeszerető népeinek együttes óhaja. Bízom abban, hogy az Elet ' erősebb a halálnál, a békevágy a há­borús hisztériánál. A holnap Isten kezében van. Én is. Mi is. Áz "gész világ. Az Ű keze biztos és szilárd. Belőle és általa élünk és munkál­kodunk. EMELEM POHARAM AZ ÜJ ESZTENDŐRE. Kívánok minden ma­gyar állampolgárnak, testvérnek és barátnak lapunk Szerkesztőbizott­sága nevében, Istentől áldott, békében megerősítő, az emberi munka sikereiben részesítő, új esztendőt. Erre érdemes drága hazánk hegye­inek napsütötte lankáin termett italból egy kortyot inni. Egészsé­günkre...! Karner Ágoston „A vallásbéli tűrhetőségről szélló felséges királyi rendelés" A Türelmi Rendelet jubileumának országos ünnepe a Deák téren Magas színvonalú programmal, budapesti és vidéki gyülekezeti ta­gok nagyszámú részvételivel ün­nepelte meg Magyarországi Evan­gélikus Egyházunk a Türelmi Rendelet kétszáz éves évforduló­ját november 29-én a Budapest- Deák téri templomban. Az ünnep kezdetén dr. Káldy Zoltán püspök- elnök köszöntötte néhány meleg szóval az ünnepi alkalmon jelenlevő gyülekezetei és a szolgálattevőket és megkülön­böztetett szeretettel és tisztelettel az államunkat képviselő Miklós Imre államtitkárt, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnökét, valamint az őt elkísérő Bai Lászlót, a pro­testáns ügyek főosztályvezetőjét. Káldy Zoltán püspök igehirdető szolgálata jelezte, hogy egyházunk nemcsak emlékezik a jubileumon, hanem hálát ad Istennek, segítsé­gét kéri és útmutatását várja. Újuljunk meg a Lélek ajándékaival A Gál 5,22/a alapján elmondott igehirdetésben a püspök rámuta­tott hogy a Türelmi Rendelet nagy lehetőséget adott az akkori protestantizmusnak, evangélikus eleinknek is, az evangélium szol­gálatának kibővítésére. Ismerete­ink szerint a mai hazában mint­egy hatvan helyen tette lehetővé a nyilvános istentisztelet tartását. Lelkészeket és tanítókat hívhat­tak, templomokat építhettek még­ha torony és harang nélkül is és nem az utcafrontra. Mégis áldjuk Istent, hogy az evangélium ügye akkor továbbmehetett magyar föl­dön. A kérdés az volt és az ma is, hogy aZ egyház miképpen tud élni a kapott lehetőségekkel. Eleink jól éltek vele. A szocialista Magyarországon az evangélikus egyház mintegy 1400 épületéből megközelítőleg 1000 szolgál az ige hirdetésére számta­lan alkalommal. Az emlékezés idején az ige alapján azt vizsgál­juk, mi ennek az eredménye. Ezért választottam ezt az igét mondotta a püspök — amelyben a türelem szó is előfordul, de amely a Lélék gyümölcséről szól. Nem több gyümölcsről, mert akit a Lélek birtokba vesz, az nem­csak szeret, hanem örvendezik, békét munkál, türelmes, szíves, jóságos, hűséges, szelíd, önmegtar­tóztató. A gyümölcs olyan embe­ri magatartás, amely horizontális síkba mutat. Ezek nem pietista vagy indivi­dualista fogalmak, mert közösség­be állítanak. Közösségformáló erőt jelentenek a családban, gyü­lekezetben, társadalomban, világ­ban. Vegyünk sorra néhányat közü­lük. A szeretet Istentől kapott sze­retet. önfeláldozó, amely kiűzi az önzést. A másikért élni, szolgálni, azt boldoggá tenni segít. Azonnal kell gyakorolni és azzal, aki ép­pen szembe jön. Lehet egy kézfo­gással, egy meleg tekintettel is szeretni. Nem lehet beszűkíteni, áttöri az egyház határait minden ember felé. Nem lehet elnézni né­hány jó cselekedettel. Ma a szere­tet globális értékű. Öröm. Akkor jön, hä valami hiány megszűnt. Bűneink bocsá­nata feletti öröm, amely a Krisz­tustól nyert szabadságból szár­mazik. Öröm, hogy fel tudunk szabadulni mások szolgálatára, hogy itt élhetünk ebben a hazá­ban, ahol egy sokat szenvedett nép megy előre boldogulása út­ján. Öröm, hogy van kenyerünk és otthonunk. Ölöm, hogy van Bibliánk, templomunk, gyüleke­zetünk. Béke. Igen, értjük alatta a bűnbocsánat békességét is. Mit érne, ha csak a szívbe volna zárva. Ki kell terjednie, mun­kálnia kell az egyetértést, az együttmunkálkodást a szűkebb közösségekben, de ma különösen is az egész világban, annak ja­vára. Türelem. Hosszútűrés. Azt je­lenti, hogy tudok várni. Tudok türelemmel szolgálnj. Meg tudom érteni a másikat a családban és a társadalomban, Nyugaton és Ke­leten. És segítem a megértést és ezzel előreviszem a béke ügyét is. Együttlétünk ne legyen pusztán emlékezés, hanem újuljunk meg belülről és nyerjük el a Lélek gyümölcsét, amely: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. A jubileumi ünnep középpont­jában dr. Fabiny Tibor, a Teoló­giai Akadémia egyháztörténeti tanszéke tanárának ünnepi eladá­sa volt, amely ugyancsak több volt, mint megemlékezés, mert az egykori esemény mai tanulságait is összegezte. Átélte az ünnep jelentőségét és szolgálatával segítette azt méltó­vá tenni Kukely Júlia, az Opera­ház magánénekese W. A. Mozart: Exultate, jubilate (Alleluja) elő­adásával Dénes István kíséreté­vel ; A Lutlieránia ének és zeneka­ra Szokolay Sándor: Négy tétel a „Libelus Ungaricus” című ar­chaikus kantátából, Bornemisza Péter szövegére — Szokolay Sán­dor Kossuth-díjas zeneszerző ve­zényletével, Trajtler Gábor orgo­nakíséretével, Weltler Jenő előké­szítésével, Molnár András és Ber- czelly István közreműködésével. Dr. Fabiny Tibor előadása Ünneplő gyülekezet! Igen tisztelt Hallgatóim! Szokatlan szellemi pezsgés jár­ta át kétszáz évvel ezelőtt a Habs­burgok talmi csillogású birodal­mának fővárosát. Mária Terézia négy évtizedes uralma végeztével sérelmi feliratok és császári audi­(Folytatása a 3. oldalon) a t SBfOCtt Rt kit iu$6ur<|ií<6<iint Jefoeíifc&eit SS# giondpertranbfen, bann ben nid)t untríen ©riccben ju geftaííenbcn d)rtftltd)en Solcranj unb ibred • privat Exercitii Heligionis. itt ipe^ m §toíí$ Símben cnmUjlicr tbnutcijcc faifer, ju allen Seiten $ícf>mí>c§ Sicidjő, mm in ©emaniert, 3u3cttifaíem/Un<jant/ Sebeim, Dalmatien, Kroatien, (Síawnicn, ©altién, unb£obomcí. rím ic. €r$berjog ju Ocfterreidj te. #er$og $u SSurgunb, *u gotfrringm, ju (Síeper, ju tarnten, unb íu Sarain; ©ro|j* [?er$og su Sofjfana, ©rojjfúrfí ju (Siebenbürgen, fOiarggraf |u 3)íábren> Jpcrjog ju Sörabanb, ju £imburg, j$u £u$em* burg, unb $u ©elbern, ju SBűrfcnberg, ju Ober * unb 9íie* berfdjlcficn, ju SSftetíanb, juSOíanfua, $u partita, <piacenj, QuafíaUa, 2íufd>nn& unb 3aíor, ju ^aíabrien, ju Saar, iu 5Jlonferraí, unb ju íefdjen; S'űífí ju ©ebtuaben, unb $u Si>arlct>tlic, gefúrfíefer ©raf ju Ápabfpurg, ju Síanbern, ju $t)roí, ju .f)enncgau, ju Sliburg, ju ©érj unb ju ©ra* btfea; SÜftarggraf bed Üí. fKcicbd/ju SSurgau, $u Ober* unb <5ítcber''£au{5ntO, ju Pont a MouíTon, unb ju foment); ©raf ju ^amur, jju 9)roptn$, ju Söaubemont, üuSManfen* berg, ju 3űípbcn, ju (Saartuerben, ju (Saint, unb ju Ralfen* fiein; J£>err íwf bér jpínbifcbcn Sflarf, unb ju SJíecbeln jc. 5r* <Ení* A Türelmi Rendelet címlapja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom