Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-20 / 51. szám

Karácsony íckcte-íehérben és színesben ALIGHA KÉSZÍTENEK MA MÁR a fényképezés kedvelői fe­kete-fehér diapozitíveket. Ritka­ság ha a múltból még maradt az ilyen felvételekből pár darab. A fényképezés őskorára emlékezte­tik a szemlélőt. Nem sok örömet és élményt jelent annak aki vé­gignéz ilyen sorozatot. Kivétel azonban, ha a képek alkalmasak arra, hogy felidézzenek régi emlé­keket. Több mint harminc esztendős diákat nézegetek. A képek életé­nek harminc esztendeje alatt megfakultak, már nincsenek éles kontúrvonalak a fekete és fehér között, majdnem egyöntetűen szürke mindegyik. Arcok jelennek meg e szürkés félhomályban, moz­dulatok, tárgyak, tompa fények. Sok kép készült a régi karácso­nyokról. Az otthon lakóinak és a fényképészeknek megörökítésre alkalmasnak látszottak a szeretet­otthon karácsonyi eseményei. A fekete-fehér színek mintha az idő­ben távolabbi eseményeket mutat­nának, mint a valóságban. KICSIT ÖRÜL IS AZ EMBER, hogy ezek a képek valóban ma már távoli dolgok, események. El­múltak a dísztelen szobák, a hang­súlyozottan egyszerű, kopottas­fehér ágyakkal a gyermekek szo­báiban. Sok tekintetben a múltté már a képek hangulata is. Aki át­élte ezt a múltat, tudja hogy sok kényszerű, a helyzettel megalku­vó lemondás jellemezte a gyerme­kekkel váló foglalkozást. A gyere­kek még ezen az ünnepen, a ka­rácsony napján is passzív szem­lélői, részesei voltak és nem ala­kították maguk, képességeikhez mérten sem az ünnepet. Némelyik kép azonban határozottan meleg­séget áraszt szürke színei ellené­re is. Gyermekek ülnek felnőt­tek ■ ölében. Szorosan átkarolva. Bizonyára nem csak azért, hogy nyugodtan maradjanak, a felnőtt karok ölelése a szeretet meggyő­ző ereje akar lenni. A karácsony így mégiscsak szép, vonzó a szürke színek ellenére is. Óvakodom attól, hogy csupán a színek vagy színtelenség látszata határozza meg véleményemet, érzésemet a múltról. Még akkor is, ha a későb­bi képek sok színnel, pompával bizonyítanak amellett, hogy a leg­utóbbi években sokkal több tör­tént és történik karácsonykor mint a régi időkben. JELENTŐS MINDJÁRT AZ A TÉNY IS, hogy á gyermekek ka­rácsonyi ünnepségeiről számtalan sók színes diafelvétel készült, sőt mozgó filmet is készítettek már. Mindez azonban, természetesen csak a külső. Még akkor is, ha az élet szép színei tükröződnek a változott környezetről, az új ru­hákról, a fényesen csillogó sok karácsonyfáról. Az új színes életet elsősorban az hozta, hogy a fogyatékos gyer­mekek már hetekkel előbb készü­lődnek karácsonyra. Elmélyedő pedagógiai vezetéssel és fogyha­tatlan türelemmel naponta tanul­nak, énekelnek. Mindennapi mun­kával saját kezűleg alakítják ki az ünnepet. Megtanulják az evangé­liumot, karácsony történetét. Ver­seket és énekeket tanulnak. Moz­gással gyakorolják be a karácso­nyi történet drámai részeit, hogy aztán színes jelmezekben jelenít­sék meg az első karácsony esemé­nyeit. A színes képeken megváltozott karácsony ünneplésének színtere is. A lakószobákból a templomba helyeződött át az ünnep centru­ma. Szülők és barátok, gyüleke­zeteink küldöttségei vesznek részt és ünnepelnek együtt. S AMI A KÉPEKRŐL CSAK SEJTHETŐ — még a színes ké­pekről is — énekek töltijí be a templomot. Karénekek, kánonok szólalnak meg és teszik akuszti­kailag is színessé karácsony ünne­pét. Sőt az énekek ritmusát kis ze- zekar is kíséri Orff-féle hangsze­reken. A színek sugárzón hirdetik min­den képről, hogy több a törődés a gyermekekkel, fogyatékosainkkal. Több és mélyrehatóbb az érdeklő­dés irántuk. Nagyobb a készség és több a lehetőség azoknak a ké­pességeknek a kifejlesztésére, amelyek még' gyermekeinkben jelen vannak. Ebben a többletben kézzelfoghatóvá válik szinte és le- mérhetővé lesz majdnem Isten szeretete bennünk. Ez a szeretet tud színpompás örömöket szerezni karácsonykor a fogyatékosok­nak is. Muncz Frigyes BERTOLD BRECHT: A jóságos lJr csomagja Hozzátok a székeket és a teáto­kat ide hátra a kályhához és a rumról se feledkezzetek meg! — jó dolog melegben üldögélni, ha a hidegről folyik a szó. Sok emberben, különösen ab* bau a bizonyos fajtában, amelyik nem szereti az érzelgősséget, erős ellenérzést kelt a karácsony. Ne­kem azonban igazán kellemes em­lékeim vannak, legalábbis életem egy karácsonyáról. 1908 Karácsony estje Chicagóban. — November elején jöttem Chicagóba és amikor a körülményekről érdeklődtem, rögtön tudtomra adták, hogy a legkeményebb tél következik, amit ez az egyébként is kellemetlen vá­ros adhat. Amikor megkérdeztem, mik a kilátásai egy kazánszerelö- nek, azt mondták, a kazánszere- löknek egyáltalán nincsenek kilá­tásai és amikor körülnéztem vala­mi többé-kevésbé tűrhető szállás után, úgy találtam, hogy mind-, egyik drágább, mint, amit az er­szényem kibír. — Chicagóban 1908 telén rengeteg ember, mindenfé­le szakmában, hasonló helyzet­ben volt. A szél rettenetesen fújt a Michi- gan-tó felől egész decemberben és a hónap vége felé számos nagy húscsomagoló vállalat betárt, a munkanélküliek hullámát a hideg az utcákra vetve. Egész nap a vá­rosban bolyongtunk reménytele­nül kutatva valami munka után és boldogok voltunk, ha este helyet tudtunk találni a vágóhíd pará­nyi vendéglőjében, ami már tele volt elcsigázott emberekkel. Ott legalább melegben és nyugton ül­hettünk. Olyan sokáig ültünk, amíg csak lehetett egy pohár whisky mellett és a nap folyamán minden centet erre az egy pohár­ra spóroltunk, ami magába olvasz­tott meleget, zajt, barátságot, mindent, amiben még reményked­hettünk. Azon a karácsony estén is ott üldögéltünk, a helyiség a szokott­nál is zsúfoltabb volt, a whisky vizezettebb, a közönség elkesere­dettebb. Nyilvánvaló, hogy sem a vendégeknek, sem a vendéglősnek nem lest ünnepi hangulata, ha vendégek minden gondja egy po­hár mellett ülni egész éjjel, a ven­déglősnek pedig minden gondja, hogy megszabaduljon azoktól, akik előtt üres a pohár. De 10 óra tájban bejött két vagy három fiatalember néhány dollár­ral a zsebében, az ördög tudja, honnan-és kik,'és mert végül ka­rácsony volt és a levegőben szenti­mentalitás, mindenkit meghívtak néhány pohárra. öt perc'alatt a csapszék teljesen kicserélődött. Mindenki friss whiskyt kapott (és most gondosan megnézte, hogy pontosan töltik-e ki), az asztalo­dat összehúzták, és eg\f fagyos ar* cfi lányt táncra kértek, amihez az Ünnepség összes résztvevője ütötte a ritmust. De hogy tudnám meg­magyarázni — talán az ördög, fe­kete keze volt a dologban — csak nem alakult ki igazán jó hangulat. Valójában a társaság inkább kellemetlen ' bonyomást keltett kezdettől fogva. Azt hiszem min­denkit ingerelt, hogy más kedves­ségének elfogadására kényszerült. Nem néztek barátságosan a kará­csonyi hangulat hozóira. Nehezen fogyott 'az első pohár ingyen whisky, amíg terveket nem kezd­tek szőni valami igazi karácsonyi ajándékra. Az ötletek széles ská­lán mozogtak. Mivel nem voltak bővében az ajándékoknak, az volt az egyetlen megvalósítható gondolat, hogy ~riérn annyira'értékes^ mint inkább találó, mélyebb értelmű dolgokat adjanak a megajándékozottaknak. Vendéglősünk például kapott ottküntről egy vödör koszos hóiét — abból akadt elég —; hogy „öreg whiskyje tartson ki az új évig”. A pincérnek öreg törött bá­dogdobozt adtunk, mondván, hogy „legyen legalább egy rendes dal- r'abja, amivel felszolgál”, és egy ott dolgozó lánynak rozsdás bics­kát, hogy „levakarhassa a múlt évi puderréteget”. Minden darab átadását — ma­guk a megajándékozottak kivéte­lével — a jelenlevők lármás tet­szésnyilvánítása kísérte. Aztán jött a mulatság koronája. Az egyik embernek közülünk köztudottén volt valami titkolt gyengéje. Itt ült estéről-estére és az ilyesmiben jártasak. állították, hogy bár tetteti az ellenkezőiéi, legyőzhetetlen szorongást ébreszt benne minden, ami á rendőrség­gel kapcsolatos. Nem érezte jól magát a saját bőrében. Ezt akár­ki láthatta. ■ Számára valami egészen speciá­lisat találtunk ki. A vendéglős hozzájárulásával_ kitéptük egy ré­gi telefonkönyv három lapját, amely nem egyebei tartalmazott, mint a rendőrőrsök listáját. Gon­dosan belehajtogatták égy napi­lapba és átnyújtottuk az embe­rünknek. Nagy csend támadt, amikor odaadtuk. Á férfi habozva fogad­ta el. 'Meglehetősen sápadt mo­sollyal nézett fel ránk. Észrevet­tem, ahogy ujjait a csomagon vé­gigfuttatva megpróbálja kitalálni, mi lehet benne, mielőtt kinyitná, ná. De aztán gyorsan nekilátott. És •akkor valami furcsa dolog történt. Még a madzagot oldozta, amivel az ajándékot összekötöt­tük, amikor üresnek tűnő tikentete a hírlapra esett, melybe az oly érdekes oldalakat burkoltuk. Üres tekintete hirtelen érdeklődővé vált. Ügy tűnt, egész sovány teste (nagyon magas volt^ ráhajlik az újságpapírra, arcát szorosan odata­pasztotta és olvasta. — Én még soha azelőtt és azóta sem láttam embert így olvasni. Egyszerűen falta, amit látott. Majd felnézett és újra azt kell mondanom, hogy soha senki szemében nem láttam ilyen ragyogást. „Csak most olvasom ebben á lapban”, mondta reszelös, nehezen kontrollálható hangon, ami kü­lönös ellentétet alkotott sugárzó arcával, „hogy az egész ügy már rég tisztázódott. Ohioban minden­ki tudja, hogy semmi közöm az egész dologhoz.” — És akkor fel­nevetett. És mi, többiek — akik megle­petten álltunk körülötte, akik tel­jesen más reakciót vártunk és csak most kezdtünk rájönni, hogy ezt az embert vádolták valamivel, de ebben a pillanatban mentesült minden gyanú alól az újsághír szerint — hirtelen mind nevetni kezdtünk vele. Teli torokkal, szív­ből jövő nevetéssel. Együttlétünk ettől új lendületet kapott, fe­ledtetve a keserűség érintését. Gyönyörű karácsonnyá változott, ami reggelig tartott és mindenkit megelégedéssel töltött él. Az általános elégedettségben természetesen mit sem számított, hogy nem mi voltunk akik ezt a különleges újságoldalt kiválasz­tottuk, hanem a maga jóságos Úr, (A szerző „Prosa” !, kötetéből) EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz december 13-án, vasárnap este 6 órakor a pécsi templom­ban (Dischka Győző u. 4—6.). Műsoron; Bach-, Liszt-, Szokolay- rírűvek Orgonái: Trajtler Gábor Közreműködik: A gyülekezet énekkara Karácsony 2. napjának igéjer ' Karácsony jenj ében élni Titusz 3,4—8 Karácsony második napja sokszor mintha már az ünnep végének, elmúlásának szürkeségbe hanyatló vonását hordozná magán szá­munkra. Szétszéled, oszlik a család, amely az ünnepre összejött. Ké- szülnük már a hétköznapok munkája, feladata felé. Tovatűnik lassan áz ünnep minden melegével és fényével, jó ízével és hangulatával, s legfeljebb szép emléket hogy maga után. Pedik karácsony nem lehet soha múló ünneppé! Pál apostol is egész életében karácsony fényé­ben élt. Isten Krisztusban megjelent jósága és emberszeretete ragyog­ta be életét. Az, hogy Jézusban hozzánk jött, testet öltött és valóságo­san kézzelfoghatóvá lett az ő jósága és hozzánk való szeretete, neki nem egy ünnepet jelentett csupán, amely elmúlik és tovatűnik. Még csak nem is olyan üdvtörténeti eseményt, amely néha-néha, ha rá­gondolt, csodálatra és hálaadásra indította, hanem olyan hitbeli meg­győződést, amely egész életét betöltötte, és meghatározta annak fo­lyását: Isten jósága és emberszeretete megjelent! Ez a tény három csodálatosan nagy ajándékot jelent. RÉSZESEI LETTÜNK ÜDVÉNEK. Krisztus elküldésével ezt az üd­vöt munkálta és vitte véghez. Amit saját cselekedeteinkért nem ér­hettünk el. mert nem igazak előtte, azt irgalmából megadta nekünk érte és általa. „Ö hozza, tőle nyerheted az üdvöt, örök életet” — énekeljük reformátorunk egyik legismertebb karácsonyi énekében. Irgalmából, nem cselekedeteink igaz voltáért. Sokkal több ez hitigaz­ságnál, melyet újra és újra eszünkbe kell vésnünk. Csodálatos, örök hálaadásra indító tény ez. Imádatra indító cselekvése Istennek, mely­re az ember magát végtelenül kicsinek és esendőnek, őt pedig és sze- retetét végtelenül nagynak és: határtalannak látva, alázatosan és bűn­bánattal tud .csak felnézni. Ennek az üdvnek tett részeseivé, és azt árasztotta ki ránk a kereszt- ségben. Ezért olyan csodálatosan drága és nagy eseménye életünk­nek keresztségünk. Ezért jó ^szüntelenül emlékeznünk rá: meg va­gyok keresztelve. Isten az újjászületés fürdőjével üdvének részesei közé sorólt. Hogy ez öntudatlan gyermekkorunkban történt? így még nyilvánvalóbb, hogy ném a mi igaz cselekedeteinkért, hanem csupán irgalmasságból történt mindez! AZ ÖRÖK ÉLET REMÉNYSÉGÉT NYERTÜK. A reménység akkor is igen-igen sokat jelent, ha csupán rövid távú célra irányul. Lehet megtartó erő betegnek a felgyógyuláshoz, segítség életerősnek célja megvalósításában, eszményekért küzdőnek bátorító erő a helytállás­hoz. A szerető Isten megigazító kegyelme olyan reménységet jelent, amely a végtelen távlatát nyitja meg előttünk. Az örök életét. Halál- lon és. ’síron túl a feltámadás és örökkévalóság hitbizonyosságát ad­ja. Sőt többet, hiszen az örök élet nem egyszerűen a végtelen időt­lenséget jelenti,, hanem az Istennel való teljes közösséget, ahol nincs semmi, ami tőle elválaszt, ahol ^zeretetének melegét közvetlen érez­hetjük. A Sátán és bűn rontó hatalma nélküli boldog életet. Remény­ségünk, mely e felé a cél felé tekint, erő itt, hogy mindennapi éle­tünkben, tetteinkben lehessünk tanúi Isten jóságának és emberszere- tetének. INDÍTÁST ÉS ERŐT NYERTÜNK A JŐRA. Kissé szokatlan talán, ez a fogalmazás. Így azonban'jobban szembetűnő, hogy nein egysze­rűen egyes tetteihkről, munkánkról, hanem egész életfolytátásunk- r»)L ém bejekhez. környezetünkhöz; munkőrttóh-oss stb. 'való viszonyuk­ból van szó. Isten jóságának és emberszeretelének meg tapasztal ása hasonló magatartásra, beállítottságra indít. Világi értelemben is igaz, hogy a szeretet, szeretetet szül. Aki gyermekkorában a szeretet mele­gét érezve nőtt fel otthon, az felnőtt korában is könnyebben tudja megteremteni maga körül, a társadalomba is könnyebben tud be­illeszkedni és kiegyensú lyozottan tekinteni embertársaira. Ehhez ha­sonlóan vagyunk Isten jóságával és emberszeretetével is. Persze tud­juk, hogy ez végül is tettekben, cselekvésben bizonyul valóságnak. Mikor korunkban olyan, nagy jelentőségűvé vált a humanitás, az.em- beriesség szempontja, különösen is szocialista társadalmunkban, le­hetséges lenne, hogy, a Krisztusban hívők ne tanulnának Isten em- berszeretetéről és ne azt képviselnék-e jót cselekedne mindenütt, családjukban és munkahelyükön, társadalmi és világviszonylatban egyaránt? Egész életünkben karácsony fényében élni: a gyakorlatban ezt je­lenti. Bánfi Béla IMÍ»K4W/1\K! Imádunk Téged, Mindenható Atyánk, örök Isten, jóságodért és era- berszerctetedért, melyből megváltásukra elküldötted és testbe Öltöz­tetted Szent Fiadat. Hálaadással csodáljuk irántunk való szeretete- det, melyből általa üdvösséget és az örök élet reménységét ajándé­koztad nekünk. Kérünk, örök szeretetedért indíts minket is Szentlel- ked által igaz jóságra és emberszeretetre, hogy így ragyogja be kará­csony fénye egész életünket, minden cselekvésünket. Ámen. Hajnal! Naptúmadat Jézus Krisztus, egyik legkedvesebb, legszebb neved: Hajnal! Naptántadatí Hiszen vak éjszakában vártalak, s minden nap új örömmel áldalak, mióta felragyogtál énnekem. Te lettél életem és énekem. Világosságod vezet az úton, „szép fényes ’Hajnali”, Jézus Krisztusom; Túrmezei Erzsébet — Advent 4. vasárnapján az istentisztelet oltári igéje: Lk 2,1— oltárterítő színe: lila. A délelőtti 14; az igehirdetés alapigéje: Tit istentisztelet oltárt igéje: Fii 4,4— 2,11—14 (15). .I"*, az igehirdetés alapigeje: Jn _ Karácsony 2. napján az ol- 1,19 28. tárterítő színe: fehér. A délelőtti — Karácsony este az oltárlc*- istentisztelet oltári igéje: Lk rítő színe: fehér. Az istentisztelet 2,15—20; az igehirdetés alapigéje: oltári igéje: Mt 1,20b—23; az ige-, Tif 3,4—8, hirdetés alapigéje: Zsid 1,1-6. _ PUTNOK. A gyülekezetben — Karácsony ünnepén az oltár- dr. Karner Ágoston országos fő- teríto színe: fehér. A délelőtti titkár szolgált igehirdetéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom