Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-29 / 48. szám

Baeh-esí a Beák téren A régi zene varázsa abban van, hogy korok hangulatát hoz­za vissza. Bach-zenéje is régi zene, hiszen közel 300 év távla­tából szól hozzánk. Ha Bach hirtelen megjelenne köztünk — külsejét, ruháját, parókáját, mozdulatait, szokásait, viselke­dését bizonyára idegennek érez­nénk. Beszédjét, gondolkodás- módját nem értenénk. De milyen más, amikor zenéje szólal meg. Azt megértjük. Ki-ki a saját nyelvén hallja őt szólni „Isten felséges dolgairól”, mint az első pünkösdkor a többféle népből összegyűlt sokaság (Csel 2,11). A LUTHERÁNIA BACH-EST- JÉN is átélhettük Bach muzsiká­jának ezt a csodáját. A 3 voká­lis mű és a 2 hatalmas orgona­szám lebilincselte, magával ra­gadta a hallgatókat. Messze van tőlünk Bach — és mégis közel van! Értjük, amit mond! Valami összekapcsol minket. Erről az estről igazán csak fel­sőfokban lehet beszélni. A Luthe- nia ismét bebizonyította a Bach- zene előadásában elért rendkívü­li technikai és szellemi színvo­nalát. Különösen nagy erőpróba volt az 1. számú nyolcszólamú motetta, amelyet rendkívüli technikai igényessége miatt amatőr kórús nem szokott vál­lalni. Lágy hangzás, rugalmas dinamika és a részletes precíz kidolgozása jellemezte az elő­adást. A 39. kantáta érdekessé­ge, hogy a Lipcsébe menekült salzburgiak megsegítésére buz­dítja Bach a hallgatókat. Így se­gíti a szeretetszolgálatra hallga­tóit a maga módján. Szerepelt még a műsoron a 65. kantáta, amelyet 1724 Vízkeresztjére írt. Az első tételben 4 hangszeres csoport — kürtök, fuvolák, alto­boák és vonósok — verseng az énekkar hangjaival. Bach itt a napkeleti bölcsek történetét dol­gozza fel. A 3 vokális mű között a g- moll Fantasia és fúga és a c- moll passacaglia hangzott fel. Deák téri orgonánk 10 éves, de hangzása minden alkalommal az újszerűség varázsával hat. Hang­ja az északnémet barokk orgo­nák komoran éneklőj fanyar szépségű principálkarára emlé­keztet. Átlátszóan adja vissza a bonyolult bachi polifoniát, mi­közben az akkordok ércesen szól­nak, mint a harangzúgás. Trajt- ler Gábor biztos kézzel bonta­koztatta ki mind a hangszer gazdag színbeli lehetőségeit, mind a két óriási arányú mű sajátos ízét, hangulatát, eszmei tartalmát és esztétikai vonatko­zásait KÖSZÖNJÜK EZT A SZÉP ESTÉT, amely mögött a karve­zető, az orgonaművész, énekes és hangszeres szólisták és az egész együttes rengeteg munká­ja, áldozatkészsége rejlik. A szépen megtelt templom (hátul még álltak is) igazolta, hogy a „nagy” művek — a oaásiók és a H-moll mise mellett Bach kantátáti és motettái is vonzani tudják a hallgatókat. Mindenek­előtt Weltler Jenő. fáradhatat­lan, lelkes, szakavatott karna- gvi munkáját kell s kiemelni. De álljon itt a köszönet kapcsán a szólisták névsora is: Fararc Laura (szoprán), Schultz Kata­lin (alt). Molnár András (tenor). Kuncz László (basszus). Trajt- ler Gábor (orgona). Pallaai Já­nos (hegedű). Kovács Imre (fu­vola), Harsányi Zsoltné (oboa). Dr. Hafenscher Károly igaz­gató-lelkész igehirdetésében a Zsidókhoz írt levél 10.23—24 alapján az elhangzott két kan­táta és motetta kanosán fejtett» ki: honvan seníti Bach a mai embert is növekedni hitben, sze- retetben, reménységben. Gáncs Aladár „És akkor ki hozza a karácsonyfái?” Még a nyáron történt a Bu­dakeszire közlekedő 22-es autó­buszon. Négy-öt év körüli kis­lány ült a nagymama ölében. A Korányi szanatórium mesállóiá- nál egy feszület áll az erdő szé­lén, mindig friss virággal dí­szítve. Ugyanilyen feszület áll egy megállóval távolabb, a Fo­dor szanatóriumhoz vezető út mellett is. A kislány — látva a feszüle­tet — megszólalt: Ez a Jézuska? Igen! — volt a nagymama válasza. Néhány másodperc csend. Utána újra a kislány: Meghalt? Meg! — válaszolt újra a nagy­mama. Néhány másodperccel hosz- szabb csend. Majd így szólt a ."'ány elgondolkozva: És akkor ki hozza a kará­csonyfát? ... H. L. — HALÁLOZÁS. Bánszki Já- nosné, sz. Kun Júlianna, a debre­ceni gyülekezet berettyóújfalui szórványának tagja 54 éves házas­ság után 83 éves korában elhunyt. — Szőke Sándor a pestlőrinci gyülekezet évtizedeken át hűséges presbitere, majd gondnoka 83 éves korában október 21-én elhunyt. Hamvainak temetése november 4-én volt. Népes gyülekezet kísérte utolsó útjára. „Ne félj, mert meg­váltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Istentiszteleti rend Budapesten, 1S81. november 29-én Deák tér de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 6. Türelmi Rendelet ünnepély. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag Andorné, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Leven­te. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veö- reös Imre. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Smi- déliuszné Drobina Erzsébet, du. 5. Sze- retetvendégség. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Ifj. Foltin Brúnó. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Ifj. Foltin Brúnó. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sán­dor. Kispest Wekerle telep de. 8. Bony- nyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Rá­kospalota MÁV telep de. 8. Matúz Pál. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Bol- la Árpád: Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota 3e. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Fe- renczy Zoltán. Rákoshegy de. 9. Kosa Pál. Rákosliget de. 11. Ferenczy Zol­tán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Koren Emil. de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő. du. 6. Koren Emil. Toroc- kó tér de. fél 9. Ottlyk Ernő. Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. Görög Ti­bor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 3. Kőszeghy Tamás, de. 11. Kőszeehy Ta­más, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. Pest- hidegkút de. fél 11. Modori u. G. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Mis­sura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. Rőzse István. Csillag­hegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — HIBAIGAZÍTÁS. November 15-i számunk Nyugati magyar iro­dalom című cikkében a harma­dik hasáb utolsó előtti 3—4. sora helyesen így hangzik: ezt párosít­va a magyar értékekkel — haza­felé is ajándékozó vállalkozás. — A cikk végén az utolsóelőtti har­madik mondat helyesen így van: A versek tartalmában pedig meg­ragadó módon kapcsolódik össze a nagyvilág egy-egy messzi darab­ja és a szülőföld, az emlékek, a magyar múlt kútja. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 81.2876 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató * NAPROL-NAPRA „örvendj nagyon, Sión leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas” (Zak 9,9). VASÁRNAP. — „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk” (Jn 1,14— Ám 8,11—12 — Mt 21,1—9 — Zsolt 24). Jézusban az élő Isten lett em­berré. Testünkbe öltözött, vállal­va az embersorsot, hogy egészen eggyé legyen velünk. Ugyanakkor mégis hatalommal és dicsőséggel jön hozzánk, hogy segíthessen rajtunk. Az új ádventben fogad­juk be újra a hatalmával szolgála­tunkra érkező Krisztust. „Sión ka­puja, tárva-nyitva állj, Sebhedt szívekhez jő a nagy király; Örven­dezz nagy vígan, ó, világ: Az Isten küldi szentséges Fiát” (128. ének U. HÉTFŐ. — „Áldott az Űr, Izra­el Istene, hogy meglátogatta né­pét, és váltságot szerzett neki” (Lk l 68 — Neh 9,31 — Hab 2,1—4 Zak 1,1—6). Istennek Jézus Krisztusban közénk jött szeretete akkor lesz va­lóban üdvösségünkre, ha elismer­jük és megbánjuk bűneinket, vagyis ha nem hiábavaló a megté­résre hívó ige. Advent az igaz bűnbánatnak is ideje, mert meg­újult erővel hallhatjuk újra, hogy Jézus Krisztus bocsánatával jön hozzánk, ha hittel fogadjuk őt. „Nyílj meg én szívem és fogadd be őt, A bölcsességet, vigaszt és erőt. Ha sírig, hozzája fűz a hit, Közli veled bőséges javait” (128. ének 3.). KEDD. — „Aki hallja beszédei­met, és azok szerint cselekszik, hasonló ahhoz a házépítő ember­hez, aki leásott, mélyrehatóit és a kősziklára alapozott” (Lk 6,47— 48 — 1 Sám 2,2 — Mik 2,1—5.12— 13 — Zak 1,7—17). Viharokban is megállni az az élet kénes, ameiy szilárd alanokra épült. Ez a szilárd alap az igében megtalálható Krisz­tus. Az igazi, ádventi Krisztus-fo­gadás nem lelki hangulat tehát. hanem cselekvő, Krisztusra éDitő élet. „Uram te adj erőt Az igaz megtérésre, Hogy méltó lehessek A szén keresztyén névre. Add, hogv valósággal legyek Krisztus híve. S éoítsem üdvömet Az ő érdemire” (434. ének 7.). SZERDA. — „Ö Isten dicsőségé­nek a kisugárzása és lényének képmása” (Zsid 1.3 — Zsolt 14.1 — Jel 22.12—13.17.20—21 — Zak 2, 1—4). Isten szépnek és jónak te­remtette a világot, az ember bű­ne azonban elrontotta. Csak a hit szeme veszi észre, hogy Isten ezt a bűnös világot is szereti. Ezért a hivő ember boldogan végzi szol­gálatát ebben a világban. Tudja, hogy szolgálata nem hiábavaló, és visszajövő Ura láthatóvá teszi azt. amit ma „csak” hihet. „Eljön, hogy megítéljen. Élőket, holtakat; KI hozzá hű, ne féljen. Mert an­nak üdvöt ad. Jövel, fényes vilá­gunk, Jövel mi szép napunk. Igaz szívből kívánunk, Míg hozzád jut­hatunk” (111. ének 9.). CSÜTÖRTÖK. — „A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok” (1 Thessz 5,23 —2 Móz 23,1 — 1 Móz 49,8—10 — Zak 2,5—17). Jót cselekvő, szent életre nemcsak Isten parancsolatai köteleznek bennünket. A Jézus Krisztusban beteljesedett ígéret is arra kell, hogy késztessen: Istennek tetsző magatartással háláljuk meg ta­pasztalt szeretetét. Az engedetlen­ség, szeretetlenség nemcsak törvé­nye ellenvaló vétek, hanem hálát­lanság is, Isten ítélete következik rá. „Hála légyen a mennybéli Is­tennek, Ki megváltója a bűnös embernek És megszerzője szent békességünknek, Üdvösségünk­nek” (766. ének 6.). PÉNTEK. — „Amikor elcsügged a lelkem, te akkor is ismered uta­mat.” (Zsolt 142,4 — Kol 3,15 — Jn 18,33—38 — Zak 3,1—10). Sok­szor nyugtalan, zaklatott a szí­vünk. Sokféle oka lehet a nyug­talanságunknak, de végső soron a bűnünk az oka. Ezért minden más megoldás hiábavaló, egyedül bű­nünk bocsánata, zaklatott szívünk megtisztítása ad nyugalmat. Jézus nekünk is felkínálja, hogy az ő igazsága igazzá teszi a mi bűnös szívünket, életünket is. „ö az, aki elvette A bűnnek erejét, Ki vé­rével eloltá A pokolnak tüzét. Nem bántja már szívemet Kétség, aggodalom; Az ö szent árnyékában Békén megnyughatom” (352. ének 5.). SZOMBAT. — „Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józs 1,5 Zsid 6,18 — Zof 3,14—17 — Zak 4,1—14). Lehet-e nagyobb öröm annál, ha velünk van az, akit szeretünk és aki minket szeret. Isten ezt az örömet ajándékozta nekünk karácsonykor: Immánuel — velünk az Isten. Jézus Krisztus pedig azzal az ígérettel búcsúzott tanítványaitól, hogy velük marad minden nap a világ végezetéig. „Ne rettentéssel, mint urak Ura: Jöjj irgalommal, életet hozva! Légy sebre balzsam, bűnre kegye­lem! Bűnösök Barátja, maradj ve­lem!” (718. ének 4.). Bárány Gyula — RÉGI, 1947 előtti használt levelező­lapokat, levélborítékokat, tábori postát és bélyeggéűjteményeket veszek. Kü­lönösen érdekelnek az egykori Árva és Szepes megyében feladott, levelek. Cor- nides Sándor bélyegkereskedő. Buda­pest, 1067 Lenin krt. 79. (udvar). Tele­fon: 121-589. — ÉRTESÍTÉS. Bakai Gitta énekes­nő Budapestről Gyöngyösre költözött. Kazettán és normál szalagon továbbrí-, is kaphatók ádventi, karácsonyi, lelki énekek szólóének előadásban orgona és zenekari kísérettel. 3200 Gyöngyös, Vacnott Sándor u. 21. Telefon: 14-395. egyházzenei Áhítat lesz december 5-én, szombaton du. 5 órakor a keszthelyi temp­lomban (Deák Ferenc u. 18.) MŰSORON: Bachr. Buxtehude-, Reger­és Franck-művek Orgonái: Alföldi — Boruss Csilla Igét hirdet: IFJ. HAFENSCHER KAROLY Gárdonyi Gésa: Kevi Pál italai a Az öreg még odavolt. A szőlőbe ment ki reggel és napszálltára kellett volna hazatérnie. De már a hold is fölkelt, a csillagok is mindegyre sűrűbben tűnedez- tek elő és az öreg még mindig nem tért vissza. Az öregasszony ki-kiszalajtotta az ut­cára az unokáit, hogy nézzék meg, jön-e már? A gyerekek kimentek. Később künn is maradtak. Bojtorjáncsomókat hajigál- tak a denevéreknek, ami jó mulatság. — Nem jót érzek — mondotta az asz- szony a fiainak — nem kellet volna egye­dül elereszteni. — Máskor is csak megjött — felelték azok —, bizonyosan behítták valamelyik pincébe. Hogy ím csakugyan belehaladott az idő az éjszakába, Pál fölvette a kalapját és elindult az apja elé. A hold meg a csillagok fénye rávilágí­tott a domra hajló útra. Széles, poros út az. Azon kell hazatérnie Kevi Pálnak. Már akkor jött is. Megjelent a dombon, mint valami árnyék. Aztán lefelé bandu­kolt, sokkal lassabban, mint ahogyan szo­kott. Pál eléje sietett. — Baja van, édesapám? — Bizony fiam — felelte az öreg bá­gyadtan — nekem már aligha virrad holnap. Átadta fiának a tarisznyát, aztán a karját a fia karjába öltve, gyöngélkedő hangon folytatta: — Lehajtok egy tőkéhez, meg akarom nézni, hogy hány fürt? Mert húsznak is látszott. Akkor egyszerre meghomályoso- dik a látásom és szédülés fog el. Leülök ott a földre, várom, hogy szűnjön a szé­dülés. De nem szűnt csak estefelé. Aztán, hogy hazavánszorogtam, egész úton kísért a kotlós tyúk. Kevi Pál elsápadt. A kotlós tyúkot mesének tartotta. Valami láthatatlan kí- sértet-tyúk az. Éjszaka szokott megjelen­ni. De látni nem látta senki. Mert, aki meghallotta, hogy a nyomában megyen és kotyogva hívta a csirkéit, azt már tudta, hogy elkezdett az utolsó napja és nem mert visszafordulni, csak sietett. — Mese az apám — szólt remegő han­gon Kevi Pál. Mert érezte, hogy az öreg ereje megfo­gyatkozott és hogy ha nem támaszkod­nék őrá, nem jutna haza. — Nem mese — felelte az öreg — o saját fülemmel hallottam. Apám is este hallotta és reggelre meghalt. A nénéd is este hallotta és reggelre kiterítettük. Nehezére esett a beszéd, el is hallga­tott. Az Imre fiú is a falu végén volt már akkor, s az unokák is. Ahogy meglátták az öreget, eléje siettek. Vezették. Még a kis hatéves Jóska is segített: a kezét fogta a nagyapónak. Lefektették. Füveket forráztak neki. Bíztatták, hogy aludjék, de az öreg nem aludt. Föl-fölnyitotta a szemét és tárni­csokat mondott, hogy mit vessenek jövőre ebbe, abba: mi dolog lesz a szőlőben: me­lyik ökröt hizlalják meg a jövő télen. A két fia némán állt az ágynál. A felesége aggodalmasan nézte. Éjfélkor aztán, mikor azt hitték, hogy el fog aludni, fölemelte az ujját és intett feleségének. Az asszony odahajolt. Az öreg erőtlen, susogó hangon szólt: Hívjátok a papot. Már akkor az egész faluban tudták a hírt, hogy az öreg Kevi hogy járt. Az ud­varon Gubás emberek, nagykendős asszo­nyok álldogáltak. A bakter ott pipázott a kút káváján ülve. ö a harangozó is. — Nem viszi tovább — beszélte halkan egy mellette ülő subás embernek — hal­lottam már a múlt éjjel is, hogy a kutya nagyon vonyított. Kiült az út közepire, úgy vonított. Ez nem jót jelent gondol­tam —, de hogy beteg nem volt a háznál, azt hittem a holdra vonyít, hát meghaji- gáltam, hogy ne vonyít son. Az öreg sok vánkossal körültámasztot- tan, szinte mozdulatlanul feküdt odabenn. Meggyújtották az egyik szentelt gyer­tyát és az ágy mellé tették a kasznyira. A gyertya világosságában hasonlított az öreg, Leó pápához. Olyan mosolygó, rán­cos, sovány arc, csak hogy kis fehér ba­jusza is van az öregnek. — Ne sírjatok —r' mondotta susogva. Mert ott sírt az ágy körül az egész csa­lád: a két fiú, a menny, a néhány unoka is. A hatéves Jóska gyerek is ott ült kis- ideig az ágy mellett, de aztán elaludt a széken. Az anyja fölölelte és átvitte a másik szobába. — Ne sírjatok — susogta az öreg. A felesége azonban odaborult arccal az öreg kezére és úgy jajongott: — Hát el tud engem kend hagyni? Én édes jó uram! Ilyen sokáig együtt éltünk, együtt megvénhedtünk! Ne hagyjon itt kend vénségemre! Csöngetés hallatszott. A pap érkezett. Néhány percre kivonult a család. A házban ájtatos csöndesség. Az udva­ron állók is letérdelnek. A bakter, kiveszi a szájából a pipát és a kút mellé térdel. A pitvarból kihallatszik olykor az öreg Keviné halk zokogása. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom