Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-11-29 / 48. szám
GYERMEKEKNEK^ Isten népe Babilonban Dániel 1—2 „írok nektek, ifjak... Es a házasság előtt... ? Ezékiás király halála után olyan királyok következtek, akik nem szerették Istent és újra bálványokat imádtak. A nép is egészen megfeledkezett Istenről. Isten sokáig tűrte ezt, de végül is azzal büntette meg népét, hogy idegen nép kezére adta az országot. Jeruzsálemet elpusztították, a szép templomot pedig felgyújtották. Az idegen katonák ösz- szefogdostak mindenkit, akit csak értek és fogságba vitték magukkal hazájukba. Itt idegen királynak kellett dolgozniuk. Nagyon sokáig kellett a népnek itt maradni, amíg Isten meg nem bocsátott neki. EZT AZ IDEGEN ORSZÁGOT BABILONNAK, királyát pedig Nebukadneccárnak hívták. A király pompás palotában lakott, egy sereg rabszolga szolgálta, akik mind a legyőzött királyok fiai voltak. Nehéz dolog volt Nebukadneccár királynak szolgálni, mert büszke és szigorú ember volt. Ha valamelyik szolgája elhibázott valamit, rögtön lefejeztette. Ennek a királynak a szolgálatába került Isten népe közül Dániel és három társa is. ök azonban nem féltek a királytól. Tudták, hogy Isten még a királynál is hatalmasabb és meg tudja őket oltalmazni minden bajban. EGY ÉJSZAKA NEBUKADNECCÁR KIRÁLY különös álmot látott. Ijedten riadt fel, de amikor felébredt, elfelejtette, mit álmodott. Biztosra vette, hogy az álomnak valami mondanivalója van, ezért előhívatta legbölcsebb szolgáit és ezt mondta nekik: „Álmot láttam és tudni akarom, mit jelent az álmom!” A tudós szolgák mélyen meghajoltak előtte és ezt mondták: „Megéld el,. ífnit1, álmodtál, akkor 'megmondjuk,- mit ’jelent!”' A király így válaszolt: „Azt nem tudom. Mondjátok meg ti, mit ál- mondtam. Ha megmondjátok, megjutalmazlak benneteket, de ha nem, valamennyiteket lefejeztetlek.” Megijedtek erre a bölcsek: „Olyan ember nincs az egész világon, aki ezt neked meg tudja mondani” — felelték. Á király mérgesen rivallt rájuk: „Csalók vagytok. Azt mondjátok, mindent tudtok, és kiderül, hogy semmit sem tudtok.” Előhivatta katonáit és megparancsolta nekik, hogy egész Babilonban minden bölcset fejezzenek le. A katonák éles karddal4 járták végig a várost és eljutottak Dánielhez is. . DÁNIELT ÉS HÁROM TÁRSÁT IS bölcsnek tartották, azért őket is le akarták fejezni. Dániel azonban rögtön a királyhoz ment és így szólt: „Ha holnapig vársz, megmondom, mit álmodtál.” A király beleegyezett. Dániel három barátjával Istenhez imádkozott segítségért. Amikor eljött az éjszaka. Dániel álmot látott. Ugyanazt álmodta, mint a király, és Isten azt is megmondta neki, mi az álom jelentése. Másnap korán reggel sietett a királyhoz: „Meg tudom mondani, mit álmodtál, de nem magamtól tudom, hanem a mindentudó Isten mondta meg nekem. AKKOR ELMONDTA AZ ÁLMOT: „Álmodban egy nagy szobrot láttál. A feje aranyból volt, a melle ezüstből, a csípője rézből, a lábszára vasból, a lábfeje pedig cserépből. A hegyről egy kis kő gurult le, nekivágódott a hatalmas szobor cseréplábának és összetörte azt. Erre az egész szobor összeomlott. A kis kő pedig nőtt és akkora lett, mint az egész világ.” Dániel az álom értelmét is megmagyarázta: „Az a kis kő erősebb volt, mint a nagy szobor. Isten is erősebb, mint a világ valamennyi birodalma. Ez az álom jelentése.” NEBUKADNECCÁR CSODÁLKOZVA HALLGATTA DÁNIELT. „Valóban ezt álmodtam” — mondta. „Mindentudó és hatalmas az Isten!” Ekkor Dánielt megjutalmazta és a szolgák vezetőjévé tette. Három társa is előkelő állásba jutott. így gondoskodott Isten hűséges gyermekeiről az idegen földön. Selmeczi János Nehéz kérdés, mert még ma is valamiféle prüdéria lengi körül: mi a helyzet a testi szerelemmel? Házasság előtt szabad-e szexuális kapcsolatot létrehozni és fenntartani? Igez-e az, amit ma orvosok, biológusok szexológusok, és körülöttünk szinte mindenki kórusban mond, amire biztat és bátorít? UGYANAKKOR FONTOS KÉRDÉS IS. mert nagyon sokan várnak rá feleletet. Fontos kérdés, mert válasz hiányában sokan buknak el, még keresztyén fiatalok is. Fontos kérdés, mert kérdés maradt a bennünket elárasztó szexuális áradat közepette is. Mit tegyek? Bonyolultabbá teszi a problémát még az a tény is, hogy sok mai fiatalnak gyakran rajta kívül álló okok miatt nem áll módjában összeházasodni. Van, aki még tanul, s lehet-e szülőktől várni, hogy a házasság után már két embert támogassanak? Vagy nem ritka dolog, hogy éppen a legfontosabb anyagi feltétel hiányzik a közös élethez, mégpedig a lakás. És még ki tudja, mi minden nehezíti sok fiú és lány nagy elhatározásának megvalósítását! S persze, sokan ebből kovácsolnak tőkét maguknak, és a már megtörtént események ma- gvarázására egész eszmerendszert dolgoznak ki. Egyrészt tehát, már megtaláltam az igazit, azt. akivel el tudnám képzelni életemet, másfelől, körülményeink sok esetben több évi várakozásra kényszerítenek. Mit lehet itt tenni? NOS. ÉRDEMES MINDIG KÉT LEHETŐSÉG KÖZÜL a 1. Isten népének a babiloni fogságban sokat kellett gyötrődnie. A nép babiloni szomorúságáról szól az egyik Zsoltár. Hányadik? 2. Isten sokszor álomban jelentette ki akaratát az embereknek. Nevezzünk meg legalább két ilyen esetet a Szentírásból! 3. Ismerünk még egy ószövetségi személyt, akit egy idegen uralkodó szintén álmának megnehezebbet választani. Érdemes tehát várni. Aki vár türelemmel, az még semmiről sem fog lemaradni, a türelmetlenséggel viszont sok mindent el lehet rontani. Sokan hivatkoznak például arra, miszerint biológiailag természetes az, ha engedünk hormonjaink követelőd zésének. Azonban az embert nem hormonjai irányítják, kell lenni szellemi, lelki, de hitbeli magatartásunknak is! Az ember többek közt attól is ember, hogy ura önmagának, legyőzi ösztöneit, vágyait. Nem elfojtani kell magunkban a vágyat természetesen, hanem inkább más irányt kell szabni neki. Weöres Sándor írja: „Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd — kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.” SOKAN ÉRVELNEK A PRÓBAHÁZASSÁG MELLETT. Ugyan többnek látszik egyszerű testi kapcsolatnál, mégis felelőtlenség. Mert hiányzik a lelki felelősségvállalás. A próbaházasság teljes önátadást követel, de nem nyújt biztonságot és felelősséget. És ki kell ’ egyáltalán próbálni? Ki lehet próbálni egy repülőgépet a földön? Pár elcsent szőlőszemből meg lehet-e állapítani, hogy milyen bor lesz belőle évek múlva? Rendkívül sok zavar forrása lehet egv korai testi kapcsolat. Az örömök előlegezésével, a még nagyobb, örömnek pont a zamatát, izét vehetjük el. Aki ebéd előtt sokat nyalakodott. annak már a legfinomabb ebéd sem fog izlefejtéséért nagy méltóságra emelt. Ki volt ez? 4. Bábel, vagy Babilon szerepel a Szentírás első és utolsó könyvében is. Hányadik fejezetekben? Aki tud rajzolni, rajzolja le történetünk egyik jelenetét. Válaszaitokat és a rajzokat is december 13-ig küldjétek be a következő címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1038. ni. A bújva, sietve, félelemmel lopott örömök pont azt irtják ki a szerelemből, amitől az meghitté, bensőségessé válik. És ki lát a jövőbe? Megváltozhatnak a körülmények, a kapcsolatnak vége is szakadhat. S ilyenkor a régi terheket viszi magával az ember az új kapcsolatba. S mennyi mindent el lehet így rontani — már előre! A lelki önátadás sohasem lesz tökéletes, ha a kezdet kezdetén nem volt őszinte és teljes. Sok féltékenységnek és bizalmatlanságnak éppen egy korábbi kapcsolatban kell keresni a forrását. Hadd álljanak itt figyelmeztetőként Lacordaire, francia szónok szavai: „Egy óra hosszat szeretni állati dolog. Egy éven át szeretni emberi dolog. Egy életen át szeretni angyali dolog. Egy életen át csak egyet szeretni, isteni dolog.” ISTEN MEG AKAR ÓVNI BENNÜNKET sok-sok csalódástól, töréstől és keserű szájíztől. Tudja azt, amit mi nehezen hiszünk, hogy a legjobb dolog valóban egyet szeretni egy életen át. Ezért figyelmeztetnek minden mai fiatalt is Jézus szavai: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Senki sem keresi magának a szomorúságot, a bánatot, a szív- fájdalmat. Mindenki tudja, milyen rossz csalódottnak, elhagyottnak és üresnek lenni. Hát akkor úgy kell szeretni a másikat, hogy megóvjam őt mindezektől! Még a lehetőségétől is! Nagyon szeretsz valakit? Ha igazán szereted őt, akkor vigyázol rá, türelemmel őrződ őt és ezzel kapcsolatotok rőzsetüzét is. Lupták György — KELENFÖLD. A gyülekezet ádventi szeretetvendégségén, december 5-én, szombaton este fél 6 órakor az oroszlányi gyülekezet énekkara énekel Nagy Dániel karnagy vezetésével magyar szerzőktől. „Ádventi találkozások” címmel Asbóth László oroszlányi lelKérdéseink Száz éve született XXIII. János az CSAKNEM 77 ÉVES ÖREGEMBER VOLT MÁR Angelo Giuseppe Roncalli, velencei professzor, amikor a pápaválasztó konklávé negyedik napján. 1958. október 28-án este negyed 7-kor a római katolikus egyház 263-ik pápájaként — XXIII. János néven — megjelent a Szent Péter bazilika középső erkélyén és megáldotta a várakozó tömeget. A pápaválasztás hosszú idő óta titkos,- így a döntésig vezető út nehezen rajzolható fel. Mégis, általában mindig akadnak jelek, melyek segítenek a valóság megragadásában. Ha például a választás rövid ideig tart, ez a gyorsan kialakuló, vagy a már eleve meglevő egységről beszél. Ha a többség bizalma „fiatalt” ültet a pápai trónusra, abban — emberileg szólva — a hosszú távra érvényes döntés reménysége fejeződik ki: ha viszont „öreget”, akkor abban a különböző csoportok erőegyensúlya tükröződik. Ilyenkor szokás „elhalasztott döntésről” és „átmeneti pápáról” beszélni. A történelem már minden változatra szolgáltatott példákat. A pápa-előd. XII. Pius közel két évtizedes uralkodása alatt, különösen is az utolsó években felhalmozódtak a problémák. Túlzott központosítás és egészségtelen merevség fémjelzi ezeket az éveket. Múlhatatlanul szükség volt változtatásokra. Ezért előzte meg a választást felfokozott várakozás: ki lesz az új pápa? És az új pápa be tudja-e teljesíteni a reményeket? BIZONYOS, HOGY XXIII. JÁNOS PÁPASÁGA egy hosz- szú küzdelem kompromisszumos eredménye volt. Jól tükrözte a „haladó” és a „konzervatív” irányzat „elhalasztott döntését.” Ám csak rövid idő kellett ahhoz, hogy kiderüljön: az elhalasztott döntés voltaképpen döntő fordulatot eredményezett, s hogy az „átmeneti pápa” új korszakot nyitott, nemcsak a katolicizmus, hanem az ökumené területén is. A szerény, közvetlen modorú és szeretetet sugárzó Angelo Giuseppe Roncalli 1881. november 26-án született egy északolaszországi falucskában, egyszerű földműves szülők gyermekeként. Még csak 11 éves, amikor a tizgyermekes családból Bergamóba ikerült „kisszeminá- riumba”. Középiskoláit befejezve Rómában tanult tovább a teológián. ahol 1904. augusztus 10-én pappá szentelték. Az a Radini- Jedeschi püspök vette maga mellé titkárnak, aki — kevered magával — komolyan vette XIII. Leó „Rerum novarum” kezdetű enciklikájának szociális útmutatásait. A püspököt is, fiatal titkárát is a széles látó- körűek közé sorolták. Amikor ellenfeleik, a „hajthatatlanok” X. Pius pápa alatt hatalomra jutottak és ráadásul Radini- Tedeschi is meghalt, Roncalli félrevonult. Éveken át alig lehetett róla valamit is hallani. Az I. világháborúban szanitéc- tizedes, a háború után kanonok, egyházmegyei spirituális, a pap- képzés lelki irányítója volt éveken át. XV. Benedek pápa figyelt fel rá. Rómába hivatta és beosztotta a Propaganda Fide (a hitterjesztés, misszió) titkárságához. Pár évvel később, 1925- ben — ekkor már címzetes érsek — pápai nunciusként (követként) a Balkánra került. Csaknem 20 évet töltött bulgáriai, törökországi és görögországi állomáshelyeken, tehát nem katolikus államokban. Még tartott a II. világháború, amikor 1945 január elején a Balkánról Párizsba helyezték nunciusnak. Jó szolgálata elismeréséül 1953- ban megkapta a bíborosi kalapot, majd néhány héttel késooo XII. Pius pápa velencei pátriárkának nevezte ki. Beiktatása napján meglepte hallgatóit azzal a sajátos stílussal, amelyről pápa korában az egész világ meggyőző bizonyságot nyerhetett: „Szegény emberektől születtem. Az Ég szerelmére, ne lássatok pátriárkátokban politikust vagy diplomatát, hanem keressétek benne egyedül Isten szolgáját és a lelkek pásztorát.” Egyszerűség, áttekinthetőség, emberi meleg közvetlenség, igaz szeretet és előítéletektől mentes nyitottság — ez volt egyéniségnek jellemző sajátossága és hatásának titka. Feszültségekben bővelkedő világunkban sohasem azt kereste, ami elválaszt vallásos, hitbeli meggyőződés vagy világnézet területén, hanem azt, ami összekapcsol. PÁPASÁGÁNAK NÉGY ÉS FÉL ESZTENDEJÉHEZ sok esemény fűződik, mely hatásában messze túlnőtt a katolicizmus keretein. A legfontosabb a II. vatikáni zsinat volt. Amikor 1959. január 25-én a Szent Pál bazilikában „átmeneti pápa” nyilvánosan bejelentette az „ökumenikus zsinatot”, mely felhívás is a keresztyének egységére, általában csodálkozással — a Kúriában meg éppen döbbenettel — fogadták. Az I. vatikáni zsinat (1870) után, mely megalkotta a pápai csalatkoztatha- tatlanság dogmáját, sokan szükségtelennek vélték. Mások arra gondoltak, hogy az összeülő zsinatnak csupán demonstratív feladatai lesznek. Ismét mások kételkedtek az „ökumenikus nyitás” őszinteségében, amit alátámasztani látszott az 1960 januárjában megtartott Római Egyházmegyei zsinat is, az ökumenikus várakozások csattanós cáfolata, nagy csalódást okozva katolikus és protestáns körökben egyaránt. Ám eközben már mutatkozni kezdtek a nyitás jelei is: eddig hallgatásra ítélt katolikus tudósok újra fontos szerepeket kaptak, az új bíborosok sorában egyre több modern gondolkodású kapott helyet, s a „Mater et magistra” enciklika határozott hangsúlyeltolódással szólt a szociális kérdésekről. Az 1962. október 11-én megnyílt zsinat pedig, nehéz küzdelmek között ugyan, de már az első ülésszakaszon eljutott a pápa által szorgalmazott „nyitásig”, amit a megújított anyanyelvi liturgiában azóta a világ katolikusai örömmel érzékelhetnek. Az első ülésszak végén, 1962. december 8-án, amikor XXIII. János rövid ideig részt vett az ünnepélyen, mindenki tudta, hogy a pápa súlyos beteg. A második ülésszakot már utóda, VI. Pál nyitotta meg. A TESTET EMÉSZTŐ KÓR AZONBAN nem tudta megakadályozni nagy enciklikájának, a „Pacem in terris"-nek elkészítését. Ez 1963. április 11-én jelent meg. Fő gondolata a békéért való munka. Korunkban ez az igaz emberi törekvések legsürgetőbb célja. Először történt, hogy pápai enciklika nem csupán katolikus hívekhez, hanem „minden jóakaratú emberhez” szólott, s a „jóakaratú emberek” — vallásra, világnézetre való különbség nélkül — el is fogadták szerte e világon. Egy hónap múlva megkapta a Balzan-béke- díjat. Haláltusája hosszú volt és keserves. Békével viselte. Érte, egész immár befejeződő szolgálatáért sok templomban hangzott fel az Istenhez könyörgő imádság, nemcsak katolikus testvéreinknél, hanem nálunk is. Mint ahogy halála is — 1963. június 3-án hunyt el — őszintén megrázott „minden jóakaratú embert”. NEM SOKKAL HALÁLA UTÁN egy könyv jelent meg Milánóban. A szerző nevét homály fedi. Ebben a könyvben — lekicsinylő szándékkal — XXIII. János a „plébános-pápa” jellemzést kapta. A névtelen szerző. nyilván akarata ellenére, éppen ezzel mondta róla a legtöbbet és a legszebbet. Hiszen XXIII. János, mint pápa sem akart „több” lenni plébánosnál, lelkipásztornál. S ebben az igyekezetében nem vallott kudarcot, mivel neki is megfogta kezét és vezette irgalmasan hosszú életútján Krisztus, a Jó Pásztor. Magassy Sándor
