Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-27 / 39. szám
Diakóniai munkánk számadása Felhívás Országos diakóniai konferencia Békéscsabán A dolgok magukért szólnak. Nem kell hangos büszkeséggel hirdetnünk, hogy lassan tető alá kerül az ország. Társadalmunk a makacs kapaszkodó ellenére is egyenletesen felfelé kaptatott. Városok, ipar, mezőgazdaság, soha meg nem álmodott létesítmények mérföldköveit hagyta maga után. S míg az alkotás lázában égtünk, alig vettük észre azokat, akik kiejtették kezükből a vakolókanalat, kapát, körzőt, akik már nem tudták helyükre emelni a kváderköveket, s megszédültek az asztagok tetején. Itt élnek tehát körülöttünk az öregek — kezük nyomán született az új világ —, némelyik félresodortan, hunyorogva tekint a száguldásra, kizökkent az élet ritmusából. „Ha csak egyet is magunk mellé emelünk az ülésre, roppant nagy dolgot cselekszünk” — mondotta Gregor György a Békés megyei egyházügyi titkár. TULAJDONKÉPPEN AZ EGYHÁZ INTÉZMÉNYES DIAKÓ- NIAI SZOLGÁLATA azok mellett áll meg, akik nem bírják az ütemet, akiknek szúr a szívük, sípol a tüdejük, fáradtak és rászorulnak annak a társadalomnak a támogatására, amelyért feláldozták erejüket. Nem hivalkodva, de Jézus példája nyomán belekarol a fáradtakba, és azokba, akiket a mostoha természet gyógyíthatatlan betegséggel, testi-lelki fogyatékossággal sújtott. Van ennek a munkának szépsége és varázsa. A „szanitécszolgálat” legalább olyan hősi tett, mint maga a harc, a küzdelem. Társadalmunk humanizmusa egyre erőteljesebben figyel fel azokra, akik kimaradtak a tervekből, vagyis azokra, akik a versenyfutásban már nem tudnak helytállni, akik elmagá- nyosodtak, akik öregek vagy éppen gyógyíthatatlan betegek. Lemaradásunkat ezen a téren sürgősen pótolni kell. Ebbe a folyamatba, amelyet társadalmunk a szociális gondoskodás kategóriájába' ütai; illeszkedik bele egyházunk diakóniai szolgálata. Más alapállásból ugyan, de azonos célt követve, nevezetesen az embert szolgáljuk, akiért e Földre jött a világ megváltója. PERIÓDUSONKÉNT ISMÉTLŐDŐ TOVÁBBKÉPZÉSEN vesz részt az egyház hivatásos diakóniai szolgálatban álló csapata. 1981-ben Békéscsaba, ez a szemünk láttára születő 68 ezres város, s az ország legnagyobb egy tömbben élő evangélikus gyülekezete adott otthont a konferenciának. Közel száz, vagyis valamennyi otthonvezető és egyház- megyei* diakóniai előadó, dr. Ott- lyk Ernő püspök, dr. Karner Ágoston főtitkár és Blázy Lajos ügyvivő lelkész vezetésével, számos érdeklődő lelkész és laikus vett részt a háromnapos (szeptember 2—4-ig) ülésen. Az elmúlt három esztendőben nagyjából kicserélődött otthonvezetők és előadók igénye teljesült a konferencián, ahol szakmai és teológiai kérdésekben mélyülhettek el. Nagyjából intézményeink rekonstrukciója is végbement, azaz befejeződött az idei évig. Elérkezett tehát egyházunk ahhoz a fázishoz, amikor is felújított intézményeinket egységes szellemi-lelki tartalommal kell megtölteni. Az idei év fő célkitűzése volt, hogyan lehetnek otthonaink valóban „otthonok” és nem szállások, menhelyek. Erre a főgondolatra fűződtek fel az igehirdetések és az előadások. Minden intézményünknek és azok vezetőinek számolnia kell azzal, hogy akik oda belépnek, nagy lelki törésen mennek- keresztül. Fel kell számolniuk a régi, meghitt és beidegződött környezetet, lelki- és fizikai kapcsolatokat. Öreg fát kell átültetni új talajba, új környezetbe. Nem mindegy tehát, hogyan várjuk öregjeinket. A testi-lelki gondozás alapfeltételeit úgy kell megteremteni, hogy ama bizonyos törés minél kisebb legyen, hogy az átmeneti időszak minél kisebb megrázkódtatással menjen végbe. NAGYSZERŰ HÁTTERET BIZTOSÍTOTT A KONFERENCIA MEGRENDEZÉSÉHEZ Békéscsaba városa. A város vezetősége, magasra értékelve a konferencia munkáját, Gregor György egyházügyi titkár személyén keresztül figyelemmel és megbecsüléssel kísérte a háromnapos együttlétet. tárgyalt és konzultált a konferencia vezetőségével. A beszélgetések során hangsúlyt kapott a békéscsabai szeretetotthon jövője és fejlesztési lehetősége. Békéscsabai otthonunkról már tájékoztattuk olvasóinkat. Adottságai, elhelyezése valóban nem a legkorszerűbbek. Jelenlegi helyén továbbfejlesztésré már nincs mód. A BÉKÉSCSABAI GYÜLEKEZET, amely eddig is példamutatóan kivette részét az otthon támogatásából, a konferencia megrendezése kapcsán egy másik arcát mutatta meg. Elszállásolt és vendégül látott' több, mint hetven vendéget, s az intézményes diakónia iránti érdeklődését és együttérzését kifejezte abban, hogy a szeptember 3-án. délután tartott „diakóniai napon” több, mint ezren keresték fel a csabai kistemplomot. Itt, valamint a reggeli és esti áhítatokon találkozhatott a gyülekezet a konferencia vezetőségével és résztvevőivel. A diakóniai napon igehirdetés és előadás, valamint magas színvonalú műsor fémjelezte a diakónia szolgálatot. A város vezetősége gondoskodott arról, hogy magas szintű idegenvezető, Csaba Márton főmérnök kíséretében megismertesse Békéscsaba nevezetességeit, a város- problémáit, szépségét és nehézségeit. Dr. Budák György békéscsabai főorvos pedig a gerontológiai, szociológiai és gyakorlati kérdéseiről tartott nívós előadást. Békéscsaba lelkészei, Povázsay Mihály otthonigazgató. Kovács Pál igazgató lelkész, Kutyej Pál lelkész és Táborszky László esperes pedig példát adtak abból, hogyan lehet ilyen nagy volumenű, több napos konferenciát megszervezni és megrendezni. EGYHAZUNK INTÉZMÉNYES DIAKÖNIÁ.JA MÖGÖTT elsősorban az egyházközségek fáradhatatlan segítsége húzódik meg. Híveink hozzáállása egyházunk alapvető szolgálatához, egyházunk legkiválóbb szellemi munkaerejét igényli. Éppen azért, mivel ez a szolgálatunk egyik legösszetettebb. legbonyolultabb szolgálati ágazatunk, amelyben ötvöződnek a teológiai és társadalmi, szociológiai .problémák, és amelyben együtt van egyházunk gazdasági, külügyi és egyházpolitikai kérdése, nem nélkülözheti egyházunk teljes szellemi kapacitását. Magas szintű szellemi, teológiai, valamint gyakorlati képzésre nélkülözhetetlenül szükség van. Ebben á sorban végzett jó szolgálatot Tóth-Szöllős Mihály esperes főreferátuma. A konferencia kedves epizódjaként a résztvevők számára alkalom nyílott a .szolgatársakkal, valamint a gyülekezet tagjaival gondolatait kicserélni. Rédey Pál Bolgár György: Levél a csendre vágyóknak Erre ment egy teherautó. Lehet, hogy hullát vitt, Lehet, hogy katonát. Hát persze az is lehet, hogy ezer fej salátát. Hiába zártam be ajtót, ablakot, hogy ne halljam, hiába tömtem el minden résemet,. hiába üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért, hogy hallják, hiába fogtam be a számba, ami a torkomban dobogott, hiába lőttem el minden ártalmatlan puskaporomat, hogy ne halljam, amit hallok és azt halljam, amit nem, hiába spricceltem magámra a legújabb csend-sprayt, végigdübörgött rajtam, és tudom, újra jönni fog. Vagy az utca elejéről, vagy az idegeim végéből. Ilyenek az utcák, ilyenek az idegek. S ha fölcsendül a Kilencedik, vagy a Kilencvenedik Teherautó, már az első taktustól együtt dübörgünk. (Megjelent a költő Levéltitok című kötetében 1981-ben.) az LVSZ tagegyházaihoz Namíbia ügyében A következő felhívást a Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága turkui (Finnország) ülésén hagyta jóvá 1981. augusztus 13-án. Bevezetés A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága turkui (finn- ország) ülésén, 1981 augusztusában ismét alaposan foglalkozott Namíbia egyházainak és népeinek helyzetével. Beszámolót hallgatott meg namíbiai tagegyházairól (melyek Namíbia lakosságának felét teszik ki) a Dél-Nyugat Afrikai Egyesült Evangélikus Lutheránus Egyház elnökétől, Kleopas Dumeni püspöktől és az Egyesült Nemzetek Szövetsége namíbiai megbízottjától, Martti Ahtisaari nagykövettől. Információ a jelenlegi helyzetről Namíbia törvénytelenül áll dél-afrikai kormányzat alatt. Területének északi részén a háború folyamatosan erősödik. A gondosan kidolgozott tűzszüneti terv, békés választások és a függetlenség terve nemzetközi támogatást nyert, sőt még dél-afrikai jóváhagyást is élvez. 1981. januárjában konferenciát hívtak össze Genfben, hogy végrehajtsák ezt a tervet, amelyet az Egyesült Nemzetek Szövetsége Biztonsági Tanácsa is 435. határozatába felvett. A SWAPO (Dél-Nyugat Afrikai Népi Szervezet:-South-West Africa People’s Organization) maga is beleegyezett a tűzszünetbe, de a másik fél, Dél-Afrika és vele együtt 'az őt támogató belpolitikai párt, a DTA (Demokratikus Turnhalle Szövetség) elvetette a békés megoldás lehetőségét, és ehelyett olyan politikát gyakorol, amely folyamatos háborúhoz és a 'namíbiai nép állandó szenvedéséhez vezet. Jelenleg jelentős propagandatevékenység folyik Dél-Afrika és a DTA részéről, amellyel zavart okoznak a közvéleményben a namíbiai nép óriási többségének igazi reményeit és törekvéseit illetően. Ebben az összefüggésben, azért, hogy a hamis információt elkerüljék, a Végrehajtó Bizottság erősen helyesli az Evangélikus Lutheránus Ovambokavango Egyház és a Dél-Nyugat Afrikai Evangélikus Lutheránus Egyház 1981. június 30-i nyilatkozatát csakúgy, mint ezeknek az egyházaknak Dél-Afrika miniszterelnökéhez intézett nyílt levelét (1981. június 30. keltezésű, a LWI július 9-én közölte a 6—7. lapon). Felhívás Ezeknek az egyre növekvően veszélyes namíbiai fejleményeknek az ismeretében a Végrehajtó Bizottság meg van győződve arról, hogy ismét felhívással kell fordulnia a Lutheránus Világszövetség tagegyházaihoz: álljanak szoros közösségben Namíbia keresztyénéi és egész népe mellett, jelenlegi nehézségei közepette, az igazságért és békéért folytatott küzdelmükben. A namíbiai tagegyházakkal együtt a Végrehajtó Bizottság megismétli követelését szabad és tisztességes választások érdekében az ENSZ Biztonsági Tanács 385. és 435. számú határozata értelmében. Megjegyzendő, hogy az 1978-as namíbiai belső választásokat sem az egyházak, sem a nemzetközi közösség nem fogadta el, mivel ezek a választások nem képviselték a korlátozás nélküli, szabad akarat- nyilvánítást. A jelenlegi konfliktusban résztvevő valamennyi pártot felhívja', komolyan törekedjenek erőszakmentes (non-violent)1 "ttieg- oldásra. Megismétli azt a követelését is, hogy eresszék szabadon a sok namíbiai politikai foglyot és vessenek véget a háborúnak, engedjék haza a namíbiai menekültek ezreit, hadd térjenek vissza biztonságban. a szabad és független Namíbiába. AZ EGYHÁZTÖRTÉNET ÖKUMENIKUS PERSPEKTÍVÁBÓL A svájci protestáns egyházak ház ezzel a konferenciával emlé- ökumenikus műhelye dr. Lukas kezik meg a baseli zsinat megnyi- Vischer vezetésével konferenciát tásának évfordulójáról. A konfe- rendez Baselben 1981. október renőiára meghívást kapott 11—19-ig a fenti témával. A re- dr. Nagy Gyula, Teológiai Akadé- formátus és római katolikus egy- miánk dékánja. Egyezés, gazdagítás Az európai evangélikus—anglikán dialógus Nagy gonddal ápolt sövények és pázsitok, rendben tartott takaros családi házak, ragyogóan tiszta utcák — München egyik elővárosában, Pullachban vagyunk. Az itteni evangélikus Predigerseminarban ülésezett július 2—8-ig az európai evangélikus—anglikán munkabizottság. Ez a párbeszéd most félidejéhez érkezett. Nem mintha már nem lehetne miről beszélgetni. Egyszerűen azért, mert a tavalyi skóciai (Edinburgh, 1980. augusztus 14—20) első, és az idei második találkozó után jövőre Finnországban már a közös javaslatokat kell végső formába önteni. Az első találkozón Edinburgh- ben (Evangélikus Élet 1980. szeptember 28.) a részvevőket elsősorban a másik oldal megismerése foglalkoztatta — bár többem szakértőknek tekinthetők a testvérfelekezet kérdéseiben, történetében, tanításában. AZ IDEI MEGBESZÉLÉSEN a hat evangélikus és hat anglikán részvevő ezért mélyebbre igyekezett hatolni. Tavaly úgy tűnt, az anglikánok sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a hagyománynak, az egyház- történetnek és a történeti fejlődésnek az egyház tanításában, mint az evangélikusok. Természetes volt. hogy ez a kérdés kerüljön először napirendre. James Atkinson anglikán professzor (Sheffield, Anglia) előadásában kifejtette, hogy a Jézus Krisztusról szóló apostoli bizonyságtétel a mértéke minden teológiai gondolkodásnak. Ez történeti beágyazottságot jelent, de a jövő felé való nyitottságot is. mert az apostolokat nem egyszerűen ismételni kell, hanem az ő bizonyságtételükhöz mérni mindent. Az evangélikus Thorleif Austad docens (Oslo, Norvégia) is Jézus Krisztus életét, halálát és feltámadását tekintette a teológiai gondolkodás kiindulópontjának. Jézus műve a megbékélés és az evangélikus teológiának ez a sarkallatos pontja ezt hangsúlyozza, innen tekint minden másra. Az evangélikus gondolkodásban van tehát egy középpont, és vannak periférikus részek. Ezek a mellékesnek tartott kérdések is döntő kérdésekké válhatnak, de a középpont sohasem válhat mellékessé. Coventry püspöke, John Gibbs (Anglia) az egyház mai arculatát rajzolta fel. Az anglikán egyház felől nézve, az angliai helyzetről beszélt, de megállapításai — bizonyára eltérő mértékben ugyan — minden európai egyházra rá- illenek. Miközben az egyház minden emberhez fordul, teológiájával és szervezetével sokszor egy letűnt társadalom világát idézi fel. Mindabból, amit a mindennapi életben élő laikusok és világi hivatásban álló lelkészek tapasztalnak, sokszor nagyon kevés kerül bele a gyülekezetek életébe és az egyház ismeretébe. A gyülekezeteknek az az igénye, hogy az egész világnak hirdetik az evangéliumot, valójában azonban sokszor csupán egyformán gondolkodó emberek klubja. A kapott és vállalt feladathoz kell igazítani az egyház szervezetét. A lelkésznek nem az a dolga, hogy megmondja, ki mit tegyen, hanem, hogy képessé tegye a gyülekezet tagjait annak felismerésére, mit jelent Krisztus követése az ő számukra. az ő helyzetükben. A püspöki tisztről — a teljesség igénye nélkül — először Johannes Hempel drezdai (NDK) püspök szólt. Három vonást emelt ki: a püspöki tiszt az egyház egységét szolgálja; nincs korlátlan hatalma, hanem igazsága és érvel súlyával befolyásol; és képviseli az egyházat, főként a kívülállók szemében. Feltűnő, hogy evangélikus létére nem hangsúlyozta a püspöknek a tanítában betöltött szerepét. Richard Hanson ír püspök (Manchester. Anglia) szerint az anglikán püspöknek középponti szerepe van lelki dolgokban, de nem a tanításban, s az ő véleménye szerint is az egyház egységét szolgálja és szimbolizálja ez a tiszt. Nem annyira jogi, mint inkább személyes befolyása és hatésa az, ami számít. Személyében a püspök pedig egyúttal az egyház folytonosságának megtestesítője. A FELEKEZETI PÁRBESZÉDEK nem látványosak, nincsenek újságcímekbe kívánkozó fordulatai vagy szenzációi, de megvan a belső feszültsége, izgalma, sodrása és fáradsága. Eredményről azonban csak a párbeszéd befejezése után lehet számot adni. Volt alkalom a bajorországi evangélikus egyház életével való ismerkedésre is. Anglikán testvéreink nagy megbecsüléssel szóltak a Biblia-olvasó útmutatóról és az evangélikus családok házi áhítatairól, melyhez hasonló nálunk nem honosodott meg. Érdeklődéssel hallgattuk, hogyan törekedik az evangélikus egyház elérni a turisták százezreit Mit- tenwaldban, a bajor Alpoknak ebben a festői turistaparadicsomában. Itt evangélikus istentiszteleten vettünk résat, mely kereszteléssel kezdődött. Az újszülött családja emlékül hatalmas szál égő gyertyát kapott. A gyülekezet laikus tagjai is segédkeztek az úrvacsoraosztásban. A zsúfolásig megtelt templomban a gazdag liturgiához emberi melegség és közvetlenség kapcsolódott. A teológiai párbeszéd és az egyházi élet tapasztalata így egészítették ki egymást. Reuss András
