Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-13 / 37. szám
Egyház a jövőben A közösség gyakorlása és megélése A cikk írására készülve, a témával foglalkozva két kép elevenedett meg előttem. Az egyik egy régi, huszonöt évvel ezelőtti, a másik pedig egy mostani. Az elsőnek boldog részese voltam, a második pedig, amit egy beküldött írásban olvastam a közelmúltban, felbosszantott, sőt, keserűséggel töltött el. És hadd tárjam olvasóink elé mind a kettőt. A HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTTI. Dunaharasztin voltam akkor lelkész. Kis gyülekezet volt akkor is, kicsi ma is. Hozzá tartozik Soroksár és Dunavarsány. 1956 elejét írtuk akkor, amikor egy januári reggelen úgy hét óra tájban megmozdult a föld. A földrengés rombadöntötte szinte az egész falut. Megsérült a református imaterem is, ahol istentiszteleteinket tartottuk, de annak a presbiter testvérünknek a háza is, ahol a lelkészi hivatal volt. Csak néhány nap telt el a földrengés után, amikor pénzt •hozott a postás. A Tolna-Baranyai Egyházmegyében levő Egy- házaskozáron megmozdult a gyülekezet, s adományt küldtek a távoli kis szórványgyülekezetnek. Akkor még nem ismertem sem a gyülekezetét, sem a lelkészét, s talán ő sem ismert engem. De cselekedtek ... Valahogy ilyenformán gyakorolja és éli meg a közösséget az a gyülekezet, amely felelősséggel él és szolgál Isten előtt és az egyház, az emberek közösségében. A MOSTANI KÉP. Az egyik gyülekezetünk — régi hagyomány szerint — minden évben egy bizonyos vasárnapon vendégül látja a környező gyülekezetek tagjait. El is jönnek szép számmal, s boldogan töltik igét hallgatva, imádkozva, énekelve, egymás közösségében a vasárnapot. De a legközelebbi gyülekezet tagjai nem jönnek .— hiába a'szép, őszinte hívás. Nem jönnek, mert ők ..mások”. Legalábbis ők így gondolják. Mert annak idején, amikor a földesurak ezt a környéket betelepítették, őseiket más vidékről hívták be, mint a szomszédos gyülekezet őseit. És ez a ^„különbözőség” azóta is megmaradt. Nem mennek a szíves hívásra sem. Nem mentek régen, s nem mennek ma sem. És ez az. ami keserűséggel tölt el. Rendjén van-e ez így? Mind a két gyülekezet a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei közé tartozik. Sőt: mind a két gyülekezet Krisztus testének vallja magát. Hogyan lehetséges az, hogy ennek ellenére képtelenek a másikkal, a legközelebbi gyülekezettel testvéri közösségben élni? Nem megcsúfolása ez a közösségnek? Mert a közösség elsősorban is közösség azzal a Jézus Krisztussal, Aki Ür és Szolga. Aki előttünk jár, Aki hirdetteti evangéliumát és élete példájával szolgálatra tanít. Vajon hogyan hiszünk Jézus Krisztusban akkor, ha nem tudjuk megtalálni a közösség útját a másik emberrel? Mert Jézus Krisztus a ma egész emberét szólítja meg igéje által, s nemcsak valami legbelső részét. És a Krisztusban való hitből születnek, sőt, hömpölyögnek a szeretet gyümölcsei, s ezek között a közösség gyakorlása és megélése is. EGYHÁZ A JÖVŐBEN — ezt az összefoglaló címet viseli ez a sorozatunk. És azt szeretnénk vizsgálni, felmérni, hogy vajon milyen lesz az egyház élete holnap, holnapután és a távolabb ’övőben. Ebbe az irányba mutat az. hogy az egyház a jövőben sem élhet a közösség nyújtása és gyakorlása nélkül. És a Krisztussal való közösség egyben közösséget teremt gyülekezet és gyülekezet, egyháztag és egyháztag között. A közösség a jövőben egyre inkább a hétköznapi életben lesz a valósággá a Szentlélek ereje által. Ügy, hogy az egyik gyülekezet, vagy gyülekezeti tag figyel a másikra, figyel örömére és bánatára, meghallgatja, számon- tartja egymást, együtt ’ van az örömben és együtt van a problémák megoldásában. Hiszen a mai ember, s a jövő embere is éhes nemcsak a szeretetre, hanem a közösségre is. Az egyháznak, a gyülekezeteknek ezért azt a közösséget kell nyújtania az ember számára, amiben hiánya van. Azt hiszem velem együtt nagyon sokan tudnának szép és kevésbé szép példákat sorolni. De most ne á múlt felé nézzünk, hanem előre. Hogyan gyakoroljuk és éljük meg a közösséget a jövőben? Ügy, hogy nemcsak tudomást veszünk egymásról, hanem kezet is nyújtunk egymásnak. Öröm az, hegy szolgálhatunk Urunknak, Jézus Krisztusnak. És milyen nagy öröm az, hogy együtt, közösségben szolgálhatunk. Csak a hét úgynevezett kötelező offer- tóriumra gondolok most. Milyen jó dolog az, hogy a Dunántúl erős gyülekezete segíthet békési gyülekezetnek, vagy kis tolnai gyülekezet részt vehet nagy városi gyülekezet templomrenoválási gondjában. Így vehetünk részt a közös gondokban is: a szeretetintézmények fenntartásában, a sajtómunka, a nyugdíjas lelkészek segítésében. Lehet, hogy néha a jövő felé nézünk és feltesszük a kérdést: vajon milyen lesz az egyház a jövőben? Isten Szentlelke választ ad erre: olyan, amelyikben az igét hirdetik, a keresztséget, az úrvacsorát kiszolgáltatják, a közösséget gyakorolják, egyek a hitben és a szeretetben. DE HADD VESSEM FEL A KÉRDÉST NAGYON CSENDESEN : megvan-e bennünk az alázat, a készség arra, hogy Isten Szentlelkének engedelmes eszközei legyünk? Hogy necsak beszéljünk a közösségről, aminek sokszor talán mi is híján vagyunk, hanem gyakoroljuk és éljük is meg. Vagyis: teremtsünk igazán jó közösséget egymás számára! Harkányi László Énekkaraink életéből Nagytarcsa A Pest környéki gyülekezetek sorában sajátos helyet foglal el Nagytarcsa. Színes, sokoldalú gyülekezeti életet találunk itt. Ha az énekkar életébe akarunk bepillantani, itt is visszafelé tekintéssel kell kezdenünk. Ezért fordulunk először Győri Jánosné- hoz, a nemrég nyugdíjba ment lelkész feleségéhez, aki 1948 táján vette át a kórus vezetését. — Milyen volt a régi énekkar szolgálata? — Néhány fiatalt leszámítva, felnőttekből állt a kórus. Rendszeresen végeztük a gyülekezeti szolgálatot, de ezenkívül részt vettünk egyházmegyei kórustalálkozón is, sőt egyházmegyei kórus- versenyen vándorserleget is nyertünk. Ekkor hangzottak el Peskó Zoltán .emlékezetes elismerő szavai: „A nagytarcsai kórus a legjobb falusi énekkar, amit valaha hallottam.” A kórus jelenlegi vezetője Bálint József, akinek munkájában nagy segítséget jelent a gyülekezet új papnéja. Egyik hangversenyük során leültem a gyülekezeti házban az énekkarosok közé. Bálint József magas zenei képesítésű, igényes muzsikus. Ismeri az egyházi zene elméletét, pontosabban a hitbeli alapját is! Ez derül ki szavaiból, amikor beszél mintegy harminc fiatalnak, akik között vannak még nem kórustagok, de reménység szerint ők is kedvet kapnak éneklésre. A karvezető szavaiból kitűnik, hogy nagy lendülettel kezdték el a munkát. Egy adat: az első két hónap alatt hétszer szerepeltek! Tele vannak szép tervekkel. Rendszeres istentiszteleti szolgálat, keresztelői éneklés, készülés egyházmegyei kórustalálkozóra ... — Ez a kórus nem ismer akadályt, lehetetlent — mondja Bálint József —, szolgálat előtt heti 3 próbát is vállalnak — teszi hozzá lelkesen. Fogy a kóla a szereplés izgalma után Közben magnóról végighallgatják, Händel Hallelujáját a Messiásból. Ezzel lepték meg az új lelkészt a beiktatási istentiszteleten. Lelkesíti őket, hogy ezt is meg tudták tanulni. Az újjáalakult kórus kizárólag fiatalokból áll. Bálint József Pe- celről jár át, és áthozta magával a péceli kamarakórus tagjait is. Jövő évi terveik között szerepel: Purcell: Nunc dimittis, sőt Bach Márk Passiója is. Kapcsolatban vannak Főttől, ahonnan a kottákat kapják, az énekkar tagjai nemcsak akkor vannak ott a templomban, ha a kórus szolgál, hanem a karzat akkor is tele van fiatalokkal, ha nincs énekkar. Az énekkari próba összeépül az ifjúsági órával. Igen lényeges még, hogy az énekkar 80 százaléka kottaolvasó. A gyülekezet nagy örömmel fogadja szolgálatukat. Anyagilag igen szépen támogatja őket: pl. a presbitérium a Kantáié vasárnapi offertoriumot — kotta beszerzésre — az énekkar rendelkezésére bocsátotta. Jóleső érzéssel ülök a fiatal énekkarosok között, úgy érzem az ember megfiatalodik amint ter- vezgetésüket, elgondolásaikat elmondják. Közben tovább hallgatom a karvezető mély értelmű fejtegetéseit: — Hiszek az ének hatalmában — mondja (és ezzel pontosan a lutheri zeneszemléletet képviseli) — de a döntő kérdés, hogy mennyit tud felhasználni Isten szolgálatunkból, mennyit fogad el... Munkánk nem „szereplés”, hanem szolgálat. De ez nem jelenthet igénytelenséget. Szó sem lehet arról, hogy Istennek csak a selejtet adjuk. Sajnos indul a buszom, menni kell, pedig szívesen időznék a lelkes fiatalok között. Még megemlítem követendő példa gyanánt, hogy néhány autós fiatal egyházzenei estek alkalmával Récéiről, Isaszegről áthozza az idős testvéreket és haza is viszi őket. A szolgálatkész, áldozatkész kórus jövőjére bizalommal tekinthetünk. Az újjáalakult kórus szép örökséget vett át. Nem közömbös, hogy ott van a nemrég kibővített, modernizált orgona, amely színes pompás hangjaival, szinte vonzza a fiatalokat, hogy leüljenek mellé, tanuljanak, gyakoroljanak, Fótra menjenek, képezzék magukat kántori szolgálatra. Az énekkarból jelenleg is négyen végeznek rendszeres kántori szolgálatot. Az énekkar mögött ott áll a gazdag liturgián nevelt gyülekezet (az ún. „énekes” liturgiát is rendszeresen használták!). Tegyük még hozzá, hogy ott van a szép nagytarcsai templom, prédikáló, a Biblia üzenetét hirdető oltárával, gazdagon díszített templomfalaival: mindez méltó kerete és háttere volt a múltban és lehet a jövőben is egy hűségesen, lelkesen szolgáló énekkar munkájának. Gáncs Aladár LELKÉSZ GYERMEKGONDOZÁSI SZABADSÁGON A 35 éves Klaus Eulenberger lelkész (Relling. NSZK) szabadságot kért és kapott, hogy három kisgyermekének gondozója légyen, Ő az első nyugatnémet lelkész, aki él az észak-elbiai egyházi törvény adta lehetőséggel és fizetésnélküli gyermekgondozási szabadságot vesz ki. Felesége szociális gondozó. A szabadság három évre szól. A ü VASÁRNAP igéje ,,Istennek tetszened úgy lehet...99 Zak 7, 8—14 A fenti címet egy XVII. századi zeneszerző, Jacobi Samuel egyik kórusművéből kölcsönöztem: „Istennek tetszened úgy lehet, hogyha van tiszta, nagy hited.” De mi ennek a hitnek a mércéje? Honnan tudhatom, hogy valóban „tiszta” a hitem? A HIVŐ EMBERT MINDIG FENYEGETI A VESZÉLY, hogy a hitét félreértse. Sokszor gondoljuk úgy, hogy ez a „tiszta, nagy” hit ennyiből áll, rendszeresen eljárok a templomba, részt veszek a bib- líaórákon imádkozom, Bibliát olvasok, és ezzel eleget is tettem Istennek. Joggal várhatom tőle, hogy cserébe most már ő is eleget tegyen az én kívánságaimnak. Hitünket sokszor megkísérti ez az adok- veszek szemlélet. Félreértés ne essen, nem arról van szó, hogy az istentisztelet látogatásának, az ige hallgatásának, olvasásának, az imádságnak nincs köze a hithez! Csakhogy mi valamiképpen fordítva látjuk sokszor a dolgokat. Nem vesszük észre, hogy mindezek nem a mi hitünk „bizonyítékai”, amelyekkel mintegy megajándékozzuk Istent, hanem éppen ellenkezőleg, hitünk forrásai, és rajtuk keresztül Isten ajándékoz meg minket. Mert a hit Isten ajándéka amellyel életünket gazdagítja, és nem a mi „vallásos teljesítményünk”, amellyel szívességet teszünk Istennek. AZ ISTENNEK TETSZŐ HIT CSELEKVŐ HIT. Nem azt nézi, hogy mit kaphat, hanem, hogy mit adhat! Ehhez azonban előbb történnie kell velünk valaminek. Rá kell döbbennünk, hogy mennyi mindennel ajándékozott meg bennünket Isten! Rá kell döbbennünk szeré- tetének, hűségének, türelmének, bűnbocsánatának szüntelenül áradó gazdagságára! Csak aki egyszer is elgondolkozott már azon, hogy lehet az, hogy engem is ilyen végtelen türelemmel szeret az Isten, amikor nap mint nap, újra és újra elfelejtem őt, megbántom bűneimmel, az az ember jut el odáig, hogy mindenképpen meg akarja hálálni Istennek ezt a jóságát. És hogyan tudná meghálálni, ha nem azzal, hogy amit Istentől kapott, abból a jóságból, szeretetből igyekszik valamit továbbadni másoknak is. Ez a cselekvő hit. És az Istennek tetsző hit. AZ ISTENNEK TETSZŐ HIT A MÁSIK EMBER FELÉ FORDÍT MINKET. Hogy egy ember igazán hivő életet él, azt a legbiztosabban abból lehet megállapítani, hogy mennyi szeretet van benne. Ha valaki mindig csak kapni akar Isten szeretetéből, de az nem érdekli, hogy körülötte mi történik, mennyi nyomorúság, mennyi szükség, menyi szomorúság van, ha eszébe sem jut, hogy valamit tovább is kellene adni abból, amit kapott; az az ember önző, de nem hivő. Az ilyen „hit’.’ nemcsak az Istennek nem tetszik, hanem az embereknek sem. Ha van ma hitele a hivő embernek, az egyháznak, az csak abban van, hogy mennyire élő, mennyire gyakorlati a hite. Mennyire emberi. Mert az Istennek tetsző hit emberi. Nem arra adta Isten a hitünket, hogy általa ettől a földtől elszakadt, emberfölötti lények legyünk, akik már nem élnek a mi világunkban. Hanem arra, hogy a hit ajándékai által emberként éljünk a világban. Nem isteneknek — még kevésbé „kisisteneknek” —, nem angyaloknak, „csak” embernek akar minket Isten látni. És ez nem is olyan kis dolog amióta ezen a földön Jézus Krisztusban közöttünk élt és járt AZ EMBER. MI AZ, AMIT A HITÜNKÖN SZÁMON KÉR ISTEN? Igazságosság, szeretet, irgalmasság, megbocsátani tudás, törvényesség, együttérzés. Emberi és mégis mennyire nem természetes dolgok. Ahogy Isten egykori népe, mi is úgy lázadozunk ellene. Nem akarjuk hallani, bedugjuk a fülünket, ha arról van szó, hogy nekünk is tenni kellene valamit. Hogy vállalni kellene! önmagunkat megtagadva, megtérve csak saját érdekünket, kényelmünket néző, önző életünkből. így tették szívüket gyémántkeménnyé. És aztán jött a szétszóratás, a gyönyörű ország pusztává lett. Vajon nem azért puszta-e sok hivő ember élete, sokszor az egyház élete, mert nem akarjuk meghallani és megtartani Isten igéjét? A felelősség rajtunk van! Balicza Iván Imádkozzunk! Édesatyánk! Te jól ismered a mi szívünket, tudsz arról is, hogy mi sokszor ellenszolgáltatást várunk Tőled » hitünkért. Bocsásd meg, hogy még a hitben is ennyire önzőek vagyunk. Bocsásd meg, hogy nem tudunk másoknak adni, másokért vállalni, áldozatot hozni, pedig ez volna a természetes. Kérünk, segíts nekünk, hogy a hitünk Neked tetsző legyen. Segíts, hogy ajándékaidat ne csak magunknak akarjuk megtartani, hanem tovább tudjuk adni embertársainknak. Segíts, hogy hitünk ne csak üres uram-uramozás legyen, hanem élő, másokat boldogító, tevékeny erő. Ámen. Egy csillag eltévedi 2. (Folytatás a 4. oldalról) ez hajtaná a helyreállított vízimalmot is Országútja — amely ugyan bekötő út — tükörsima aszfalt. Minden arra Dredestinál- ta a falut, hogy üdülőközség legyen. Nos. eí az alapja annak, hogy mint az Őrséget, megrohanták a budapestiek, s egyre- másra vásárolják fel a takaros kis parasztházacskákat. Az „új földesurak” új szellemet hoznak a faluba. A JÖVŐ NAGYBÖRZSÖNYE most van kialakulóban. Most kellene megtervezni az evangélikus egyház jövőjét is egy leendő üdülőközségben. De pillanatnyilag csak kérdés számunkra, milyen lövő előtt áll egyházunk e csodálatosan szép kis faluban. (vége) Rédey Pál — Szentháromság ünnepe után a 13. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltár! igéje: Lk 10,23—37; az Igehirdetés alapigéje: Zak 7,8—14. — EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETÉT A RÁDIÓBAN. Szeptember 20-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet SÜMEGHY JÓZSEF vadosfai lelkész.
