Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-13 / 37. szám

Evangélikus Elet ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XLVI. ÉVFOLYAM 37. SZÁM 1981. szeptember 13. Ara: 4,50 Ft. Béke, misszió, ökumené, nagygyűlés A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának ülése A Lutheránus Világszövetség (továbbiakban: LVSZ) Végrehaj­tó Bizottsága augusztus 4—13. kö­zött tartotta rendes évi ülését a finnországi Turkuban. Jelen volt a VB 28 tagja (egy beteg volt) élén Josiah Kibírd elnökkel. Ezen kívül mintegy 100 megfigyelő, hivata­los kiküldött, tanácsadó, a finn egyház képviselői vettek részt az ülésen. A VB tagja, Káldy Zoltán püspök is. A magyarországi evangélikus egyház megkülönböz­tetett figyelemmel fordult a ta­lálkozás felé. mert ez az ülés döntött a Budanesten tartandó nagygyűlés témájáról is. Mivel egyházunk a gazdája a VII. Nagy­gyűlésnek. szükséges, hogy lelké­szeink. presbitereink és gyüleke­zeteink igen nagy figyelmet szenteljenek az előkészületeknek. Ennek érdekében részletes tájé­koztatást adunk az ott történtek­ről, mindenek előtt Josiah Kibí­ró elnök és Carl Mau főtitkár évi jelentéséről. Kibír a elnök jelentése Kibira tanzániai püspök, az LVSZ elnöke, miután megemlé­kezett az Ágostai Hitvallás 450 éves jubileuma alkalmával tar­tott ünnepségekről, négy kérdés­sel foglalkozott: a békével. Dél- Afrikával, a misszióval és az ifjú­sággal. A békével kapcsolatban hang­súlyozta, hogy rosszabbodott a világhelyzet. Növekedett a fe­szültség az Egyesült Államok és Szovjetunió között. Sok ember sajnos már így beszél: „Amikor a nukleáris háború jön ...” és nem így: „ha jönne a nukleáris háború ...”. Sokszor úgy beszél­nek egyesek, mintha már nem le­hetne elkerülni a nukleáris há­borút. Annyi bizonyos, hogy na­gyon válságos szakaszához érke­zett el a világtörténelem. De mi keresztyének hisszük hogy min­den emberi pesszimizmus és fé­lelem ellenére Isten gondviselőnk marad ezekben az években. A mi reményünk jól megalapozott és erős. De ez nem engedi meg nekünk, hogy visszavonuljunk valamiféle „bele-nem-avatkozás” magatartásába. Mi mint egyhá­zak és mint LVSZ arra hivattunk el, hogy reménységet és irányí­tást adjunk népünknek és igye­kezzünk enyhíteni a feszültséget a két nagyhatalom között. A hely­zet sokkal komolyabb, mint azt a tömegek gondolják. Mióta az új Reagan-kormányzat a hatalomra került, azzal a meglepő ideával jött, hogy a már amúgyis óriási fegyverkezés, nem elegendő. Az azonban egyre világosabb, hogy az éhséget és az elmaradást csak úgy lehet legyőzni, ha a hihetet­lenül magas fegyverkezési kiadá­sokat valami hasznosabbra for­dítják. Mi evangélikusok minden bizonnyal támogatni akarjuk az új igazságos gazdasági világren­det. Nekünk nyitva kell tarta­nunk szemünket annak a lehető­ségnek a megvalósítására, hogy a nagyhatalmak a leszerelést meg­kezdjék. A tagegyházaknak ehhez a maguk hozzájárulását meg kell adniuk. Arra is gondolunk, hogy egy női csoport Koppenhágábó1 Párizsba vezető békemenetben vett részt és tüntettek a fegyver­kezés ellen. Reméljük a csoport­ban sok evangélikus vett részt. A kérdés az, hogy miként tudna az LVSZ több segítséget nyújtani a Kelet-Nvugat közötti feszültté« enyhítésére. Ott vannak a ke­resztyének is mindkét oldalon. Figyelni kell Sundby svéd érsek javaslatára, mely azt célozza, hogy valamennyi keresztyén egy­ház jöjjön össze egy világgyűlés­re. Ezt az LVSZ tagegyházainak is támogatniuk kell. Dél-Afrika Nekünk Dél-Afrikára is figyel­nünk kell. Zimbabwe elnyerte szabadságát, de Del-Afrikában es Namíbiában a helyzet rosszabbo­dott. Mi a reagálásunk arra, hogy az Egyesült Államok új kormány­zata magatartásában változás ment végbe Dél-Afrikával kap­csolatban? Nem fenyegeti-e ez a mi Dar-es-Salaam-i döntésünket, mely az apartheiddel kapcsolat­ban a status confessionis állás­pontjára helyezkedett? Az egyház világtávlatu missziója Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Evian (1970)_ de még inkább Dar-es-Salaam (1977) óta nem beszélünk úgy, mintha az egyik kontinens vagy ország „missziói terület” volna, a másik pedig nem. Az ilyen beállítás Isten tervének és Jézus Krisztus pa­rancsának a megtagadása volna. Tisztán látjuk, hogy azokon a te­rületeken, ahol valamikor a ke- resztyénség virágzott, ott most „újra-evangélizálásra” van szük­ség. Ezért az egyház missziói fe­lelőssége egyetemes jellegű. Az örömüzenetet hirdetni kell min­den teremtménynek. Ezt nem tudja mindenki így elfogadni, kü­lönösen Európában és Amerikád ban. Nem tudják elfogadni, hogy a „megkeresztelt” embereket evangélizálni kell. Ezek az em­berek kitartanak amellett, hogy Amerika és Európa „keresztyén” és a misszionáriusokat csak Af­rikába és Ázsiába akarják külde­ni. A misszió egész problémáját inkább átadják a „szakemberek”- nek, de nem látják, hogy az az egész egyház feladata. Ezekben az országokban gyakran 90 százalé­kos „keresztyén arány”-ról be­szélnek, de a valóság az, hogy legfeljebb 2—10 százalékról lehet beszélni. A misszió felelet az Is­ten szeretetére és küldő szavára. A misszió nemcsak kifelé irá­nyul, hanem az egyház megúju­lását is célozza.Abban az egész keresztyén egyháznak részt kell vennie. Az LVSZ-nek az a fel­adata, hogy támogassa ezt a missziói munkát. Fiatalok az egyházban Dar-es-Salaamban sok szó esett a fiatalok szerepéről az egy­házban. Sokan kérték az LVSZ-t, hogy a különböző üléseken bizto­sítsanak helyet a fiataloknak. Bár valamit tettünk ezért, de az LVSZ még nem tett meg min­dent. Dolgozni kell azért, hogy a fiatalok otthon érezzék magukat az egyházban. Sok egyházban nem hívják meg a fiatalokat azokba a testületekbe, amelyek döntenek az egyházi munkáról. Ezen változtatni kell. Mi nem tudjuk elfogadni azt a nézetet, hogy a „jövő a fiataloké”. A fia­talok hozzátartoznak az egyház­hoz már a mában is és tenni kell azért, hogy ők is érezzék ezt. A nagygyűlés 1984-ben A következő nagygyűlés 1984- ben lesz. Itt az idő. hogy konkrét kérdésekről beszéljünk ebben az összefüggésben. Az LVSZ alkot­mánya világosan beszél arról, hogy a nagygyűlés a legmaga­sabb szerve az LVSZ-nek. Ezt csak olyan nagygyűlés tudja be­tölteni, amelyen az LVSZ vala­mennyi tagegyháza képviselteti magát. Fáradozni kell azért, hogy a legközelebbi nagygyűlésen min­den tagegyháznak legyen küldöt­te. A nagygyűlésre készülve kri­tikusan meg kell vizsgálni, hogy teljesítettük-e a Dar-es-Salaam- ban ránk bízottakat. De gondol­ni kell. az 1984-ben tartandó nagygyűlés utáni időkre is, ame­Josiah Kibira püspök, az LVSZ elnöke lyekre nézve terveket kell ki­dolgoznunk — fejezte be jelenté­sét Kibisa püspök. Carl Mau főtitkár jelentése A főtitkár áttekintést adott az LVSZ egy évi munkájáról. Je­lentésében a hangsúlyt a követ­kező kérdésekre tette: az LVSZ „egyház” jellege, ökumenikus kapcsolatok, az LVSZ bizottsá­gainak munkája, a nagygyűlés, a tagegyházak élete, Dél-Afrika, az ázsiai evangélikus egyházak ve-; zetőinek konferenciája. Az aláb­biakban a főbb pontokat ismer­tetjük. Természetszerűleg legrész­letesebben a nagygyűlésre vonat­kozó főtitkári megállapításokat (ez utóbbit szinte szó szerint.) Az LVSZ „egyház” jellege Az LVSZ álandóan foglalkozik „önértelmezésével”, vagyis azzal, hogy minek tekinti magát. Az LVSZ alkotmánya hangsúlyozza az LVSZ „eszköz” jellegét. Alap­feladata, hogy mélyítse a közös­séget az evangélikus egyházak között. De egyesek így élezik ki a kérdést: az LVSZ egy egyház? Vagy valami olyan, mint egy or­szágos egyház központi hivatala? Mi a természete vagy lényege egy ilyen világot-átfogó közösség­nek? Mindenesetre azt jó tudni, hogy a legtöbb evangélikus egy­ház egynek tudja magát a másik evangélikus egyházzal az igében és a szentségekben. A legtöbb evan­gélikus egyház azonban óvatos egy olyan elgondolással szemben, hogy szervezzenek egy olyan „hatósá­got” (főnökséget), amely beleavat­kozik az egyes országokban élő evangélikus egyházak életébe. Az LVSZ alkotmánya nem teszi le­hetővé, hogy valamiféle ilyen „hatóság” legyen az LVSZ. Nem kívánnak az egyházak valami erősebb szervezetet, inkább a „mozgalom” jellegét szeretnék erősíteni az LVSZ-nek. Mivel szerve a tagegyházaknak, ennyi­ben részesül azok „egyház” jelle­gében. Ezt az önértelmezést azon­ban tovább kell folytatni. Ökumenikus kapcsolatok Az ökumenikus kapcsolatok építése mindig fő helyet foglalt el az LVSZ munkájában. A ró­mai katolikusokhoz való vi­szonyban jelentős haladás tör­tént. Gondolnunk kell a római katolikus—evangélikus bizottság munkájára, mely az Ágostai Hit­vallással kapcsolatban kidolgozott egy állásfoglalást „Mindnyájan az egy Krisztus vezérlete alatt” címen. II. János Pál pápa is nyil­vánosságra hozta álláspontját az az Ágostai Hitvallásra vonatko­zólag. A vegyes házasság kérdésé­ben csak akkor lesz megoldás, ha az egyházak kölcsönösen elisme­rik egymást (tudniillik egyház­nak.) A római katolikus—evangé­likus bizottság egyik állásfogla­lása, „Utak a közösséghez”, el­készült. Ez a bizottság még né­hány fontos feladat előtt áll. Vég­leges formába kell önteni „Az egység modelljei” című állásfog­lalást. Ki kell alakítani „az úrvacsorái közösség”-gel (inter- kommunio) kapcsolatos álláspon; tot és munkába kell venni a pá­pai primátusról szóló tanulmányt. Folyik az ortodox-evangélikus bizottság munkája is. Finnor­szágban ült össze augusztus vé­gén ez a bizottság, hogy tanulmá­nyozza ezt a témát: „Részvétel az egyház misztériumában”. Tud­juk, hogy e dialógusban még hosszú út van előttünk, de örü­lünk, hogy ez a dialógus a jobb megértést segíti elő. Észak-Amerikában a baptisták és evangélikusok között dialógus folyik. Jó volna azt szélesebb alapon folytatni. Az Egyházak Világtanácsával — egy konzultáció után — a kap­csolatok tisztázódtak. A jövőben jobb együttműködésére és a fel­adatok jobb elosztására lehet szá­mítani. A VII. nagygyűlés Kétség nélkül a nagygyűlésnek nagy rangja van az LVSZ életé­ben — folytatta Mau főtitkár. Nemcsak a legmagasabb döntés­re jogosult szerv, amely az LVSZ munkájának fő vonalait megha­tározza és megválasztja a vezető­séget, hanem az elmélyülő egy­séget is kifejezésre juttatja az evangélikus egyházak között. A nagygyűlés az a hely, ahol mi az oltár körül összejövünk és része­sülünk az úrvacsorában. Együtt tanulmányozzuk a Szentírást, hallgatunk egymásra, meghallgat­juk vezetőinket, együtt tervezünk és bátorítjuk is egymást Figyel­münket és imádságainkat a problémák, a kihívások, a misz- szió, a szolgálati lehetőségek felé fordítjuk a mi világunkban. Az evangélikus közösség mozgalmi jellege a nagygyűlésen keresztül lesz nyilvánvaló. Mindenféle ko­rú, fajú és politikai meggyőződé­sű ember megtapasztalhatja Krisztusban való egységét. Abban, hogy minden sikerül­jön. nagy szerepe van a vendég­látó egyháznak és magának a nagygyűlés helyének. Ügy dön­töttünk, hogy 1984-ben Budapes­ten találkozunk — folytatta Mau főtitkár. A legjobb időpont júli­us 22—augusztus 5. Június végén látogatást tettünk Budapesten, nevezetesen Anza Lema, Marc Chambron, Risto Lehtonen, Ger­hard Messner és én magam. Ta­lálkoztunk az egyház vezetőségé­vel, a harmincegy tagú előkészítő bizottsággal, meglátogattuk a Te­ológiai Akadémiát. Találkoztunk az állam képviselőivel is. Meg­néztünk néhány helyet, melyek szóba jöhetnek a nagygyűlés be­fogadására. Szeretném valameny- nyiünket biztosítani, hogy az adott körülmények között feltét­lenül lehetséges a nagygyűlés megtartása. Az állam képviselői közölték velünk, hogy mindazok kaphatnak vízumot, akiket az LVSZ ajánl. A nagygyűlést teL jes szabadságban tarthatjuk meg". Az egész egyházzal és országgal való kapcsolattartás lehetséges és kívánatos. A nagygyűlés helyét illetően a most épülő Sportcsarnok a leg­jobb, amit egyáltalában kíván­hatunk. A csarnok közepén levő sík területen könnyen elhelyez­hető 1000 (ezer) résztvevő és pe­dig asztalok mellett. A körben elhelyezkedő tribünökön még 14 000 (tizennégyezer) ember is találhat helyet Ezt le lehet vá­lasztani (el lehet különíteni), ha kevesebb ember van (pl. a ple­náris üléseken). Több kisebb te­rem is van. 40—40 személy szá­mára, vagyis a csoportösszejöve­telekre. Szobák állnak rendelke­zésre az adminisztráció, a sajtó, stb. munkájára. A szimultán tol­mácsolás (tehát a több nyelven egyszerre folyó tolmácsolás) biz­tosítható. Egy középkategóriájú szálloda száz méter távolságra van. Ha minden kétágyas szo­bában két személy lenne, össze­sen 800 ember fér el a szállodá­ban (Stadion Hotel). Egy hason­ló másik szálloda metróval 10 perc alatt megközelíthető. A vendéglátó egyháznak az öröme egyfelől nyilvánvaló volt. Az állam képviselői is nyíltan be­széltek erről. Ök úgy beszéltek a keresztyén egyház nagy, nemzet­közi gyűléséről, mint egy hozzá­járulásról a Keleten és Nyugaton élő népek és egyházak kölcsönös megértéséhez. Ebben rejlik a nagygyűlés nagy kihívása és egyben lehetősége. A kelet-euró­pai államok képviselőivel a leg­utóbbi időben folytatott beszélge­tések arról győztek meg bennün­ket, hogy elismerik a határokon átívelő egyház nagy szolgálatát, nevezetesen azt, hogy jelentős hozzájárulást tud adni a békéért való erőfeszítésekhez. Ez vezet a témához, jobban mondva a mottóhoz. Nekünk tisztában kell lennünk a „mottó” funkciójával. Ez bizonyos hang­súlyt ad egy nagygyűlésnek. Bi­zonyos „ihletést” adhat az egész nagygyűlésnek és a problémák megközelítésében is segíthet. A mottót azután részletesen kifejt­hetjük a bibliatanulmányokban és az egyes előadásokban, illetve altémákban. A mottó egy szó vagy egy vezető gondolat, esetleg egy felirat, mely alatt mi össze­jövünk. Olyannak kell lennie, amely tud valamit mondani az egyházaknak, a gyülekezeteknek, sőt még a világnak is. Abban egyetértés van, hogy a nagygyűlés központi témája a te­remtésről szóló tanítással legyen összefüggésben. Sokan nagyon támogatják a svéd nemzeti bi­zottság javaslatát: „Az Űré a föld!” De van számos más javas­lat is. A magyar egyház javas­lata ez: „Krisztusban — felelős­ség a világért” vagy „Krisztus­ban — felelősség a világ jövőjé­ért”. Az Ovambokavango egyház (Namíbia) ezt a témát javasolja: „Jézus Krisztus — a világ békes­sége.” A genfi tisztségviselők is fog­lalkoztak a témával és örömmel vennék az észak-Elbiai egyház javaslatát: „Ti vagytok a föld sója.” Szerintünk ez a téma jó lehetőséget adna az új igazságos­ság központi kérdésének megbe­szélésére mondotta Mau. Ez a té­ma felelet volna erre a kérdésre: (Folytatása a 3. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom