Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-09 / 32. szám
GYERMEKEKNEK Ki az ellenség? Mt 7, 15—23 KI AZ ELLENSÉG? Néha úgy gondoljuk, könnyű felismerni. Jézus követői, tanítványai is így gondolhatták. Ha valaki megkérdezi őket, talán név szerint fel tudták volna sorolni azokat a „kívülállókat”, farizeusokat és írástudókat, akiket ők a Jézust követők ellenségei közé soroltak. Akiktől félni, óvakodni kell, hiszen bajt, veszélyt jelenthetnek a Jézushoz tartozókra. Milyen meglepő lehetett számukra, mikor Jézus arra figyelmeztette őket: az ellenség, akitől félni kell, aki bajt hozhat rájuk, aki veszélyezteti a Jézushoz tartozók közösségét, nem „kívülálló”, köztük van. A nagy sokaság előtt, akiket a hegyen tanított, így fejezi be a beszédét Jézus: „óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok”. Két dologra figyelmezteti Jézus ezzel őket. A LEGNAGYOBB VESZÉLY sohasem kívülről fenyegeti Jézus tanítványainak közösségét, hanem belülről. Azok részéről, akik csak látszatra tartoznak Hozzá, akik látszólag keresztyének. Ügy tűnik, Jézus tanítványaihoz tartoznak, a „juhok ruhájá”-t hordják, mégsem azok, mert a nyáj vesztére törnek, veszedelmet jelentenek a nyáj számára. Ha valaki azt mondja: és Jézushoz tartozom, de nem figyel Rá komolyan, nem Jézus szeretete tölti be az életét, az ilyen veszedelmet jelentő, látszattanítvány. Talán beírták valamelyik keresztelési anyakönyvbe, valamelyik gyülekezetben nyilvántartják, de csak a látszatkeresztyének számát növeli. Hiszen az élete nem - mutatja, hogy Jézust követi. iMtssHyen „látszattanítványok” nagyobb veszélyt jelentenek, mint akik' nem tartoznak Jézushoz. Sokakat félrevezethetnek, megakadályozhatják, hogy mások is ■ megismerjék Jézus szeretetét. A MÁSIK DOLOG, AMIRE JÉZUS FIGYELMEZTET: nem könnyű felismerni sokszor, ki Jézus igazi tanítványa. Lehet, hogy valaki mindig ott van a templomban, s egyszer kiderül róla, hogy nem tud megbocsátani. Szíve tele van irigységgel, nem tud jó szívvel a másiknak segíteni. Jobbnak, különbnek tartja magát másoknál, szeretet helyett lenézés van benne a másik ember felé. Mindezt persze gondosan titkolja, szép vallásos szólamokkal palástolja. Egyszer csak kiderül: nem igazi, csak látszattanítvány. Mikor tenni kellene, megmutatni a cselekedettel is, hogy Jézushoz tartozik, akkor derül ki — ahogy Jézus mondja —, hogy nem tud jó gyümölcsöket teremni. Gandhiról, a mi századunkban élt híres hindu gondolkodóról, India függetlenségi harcának egyik vezetőjéről jegyezték fel, hogy naponta elolvasta a Hegyi Beszédét a Bibliából, bár nem volt keresztyén. Azt mondta: ha egyetlen embert találna a földön, aki Jézus szavait nemcsak ismeri, hanem aszerint él, keresztyén lenne. Hány embert botránkoztat meg, tart távol Jézustól a mi látszathitünk, látszattanítványsá- gunk? Ezért mondja Jézus: az „ellenség”, aki rombol, bajt hoz Jézus tanítványainak közösségére, belül van. JÉZUS AZÉRT FIGYELMEZTET: egyszer számot kell adnunk, egyszer kiderül, valóban a nyájhoz tartozunk-e? Sárkány Tiborné A NÉMET EVANGÉLIUMI EGYHÁZI NAPOKRA Hamburgban (NSZK), június 1?—21. között került sor. Ebből az alkalomból gazdag zenei program várta a résztvevőket. Bemutatásra került Händel Messiása, Bach H-moll miséje, Beethoven Missa solemnise, Brahms Requiemje, Honegger Dávid királya, továbbá 30 orgonakoncert, és számos kóruskoncert is szerepelt a választékban. (EPD) BERGENBEN (Norvégia) ökumenikus sajtóirodát nyitottak meg, az országban működő öt nagyobb felekezet támogatásával. A „Norsk Oekumenisk Pressebyra” nevet viselő iroda egy római katolikus egyházközpontban működik, s feladata a norvég egyházi közvélemény tájékoztatása a külföldi egyházak életéről, valamint a külföldi egyházak gyors és hiteles tájékoztatása a norvég egyházi élet aktualitásáról. Az információs leveleket kéthetenként jelentetik meg. (EPD) „írok nektek, ifjak...” A Biblia és kultúránk A minap újra láttam a tévében ifjúkorom nagyszerű filmjét, az Isten után az első-t. Az öreg — majdnem kalózkapitány — története hozzájárult személyes döntésem megérleléséhez, hogy Isten igéjének a hirdetője legyek. Ahogy a kapitány keresi az Istent, meglátja a feladatot — a hajófenékben félő és bízó százötven üldözött megmentését —, ahogy küzd a Szentírással, ahogy várja a csodát áhítatba merülve és káromkodva, ahogy megtalálja Istent, a szabadító Istent, ahogy feláldozza a hajót, de a nácizmus üldözöttéit partra teszi egy őket befogadni nem akaró világban ... Ennyire tud hatni az ember döntésére egy kulturális „termék”? A kultúra és a Biblia Isten Szent lelkének vezetése alatt írták a Bibliát. Emberek írták, akik pontosítható korban és környezetben éltek. A kor és a környezet tehát meghatározó kulturális közeg, hatással volt mind- annyiukr'a. Hatott Izrael népére az asszír-babiloni fogságban a nagy folyam menti kultúra. Hatott János evangélistára a hellénrómai kultúra. Nemcsak a keletkezés korában hat azonban a kulturális környezet a Szentírás íróira. Ugyanígy hat a mindenkori olvasóra a saját környezete. Természetes az, hogy más szemmel olvasta a Bibliát a középkori szerzetes, más szemmel a mai fiatal, más szemmel olvasták a török hódoltság idején, s más szemmel a nemzeti szabadságharcok idején. A Biblia és a kultúra Nemcsak a kultúra hatott minden korban a Szentírás íróira és olvasóira, hallgatóira. A Szentírás is hatott mindig az emberi kultúrára. A választott nép, Izrael kultúráját át- meg átszőtte az Ószövetség. Meghatározta ének- és zenekultúrájukat, építészetüket, költészetüket. Természetesen hatott a környező népekre is. Fokozottan érvényes ez a teljes Bibliára. Az európai kultúrkörben az elmúlt kétezer évben döntően befolyásolta, meghatározta a Biblia az ember majd minden alkotását. Egy nagy írónk mondta, hogy az európai kultúrát nem lehet megérteni és nem lehet művelni a Biblia ismerete nélkül. A bibliai háttér nélkül ki értené Kodály Psalmus Hungari- cus-át, ki értené Babits Jónás könyvét, ki értené a próféták és a zsoltárok ismerete nélkül Ady Endrét vagy akár József Attilát? S a modern kultúrát, Kondor Béla nagyszerű alkotásait a Jelenések Könyvének ismerete nélkül? A kultúra azonban más... Más, hiszen az emberi kultúra élt a Szentírás előtt is. Más, hiszen nagyszerű emberi alkotások kerültek ki olyan emberek kezéből, szívéből, akik nem ismerték, .vagy nem ismerték el a Szentírást. Még úgy sem lehet rangsorolnunk, hogy a kultúrák legma- gasabbika a Szentírás által meghatározott keresztyén kultúra. Mert ki tudna rangsort állítani az indiai vagy kínai kultúra között? Éppen a XX. század teremtette meg azt a nagyszerű lehetőséget, hogy az ember megismerhette az addig nagyrészt ismeretlen kultúrákat. Felismerhette, hogy nemcsak népek élhetnek békésen egymás mellett, hanem kultúrák is. Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodom ■r Néha csontvázról álmodok, csak elindul felém, jön közelebb, egyre közelebb. Nem bírom tovább, visítok és felébredek. — Csak álom volt — mondja anya. Mintha sokat segítene, hogy a szörnyűség itt belül van és nem ott kívül. (Ami a szívedet nyomja. Budapest, 1978.) A Szentírás azonban más... Más, mert nem kulturális termék. Minden kulturális alkotás középpontjában az ember áll, mint alkotó. Érvényes ez a nép- költészetre és alkotó által „teremtett” szoborra egyaránt. A Biblia középpontjában azonban az Isten áll. Ö az „alkotó”, Ö a teremtő. A művészeti alkotás célja az ember jobbá tétele, akár úgy, hogy a szépben gyönyörködik, akár úgy, hogy katarzist — belső megtisztulást — kínál ez embernek. A Biblia az élő Megváltóhoz viszi az embert. A Szentírás nem ismeri a kultúra halhatatlanságát, de hirdeti az ember megváltó ttságát Jézus Krisztusban, s örök életét. Az eddig elmondottak mintha kettős igazságot tartalmaznának. Isten igazsága — logikája — azonban sohasem egysíkú. Befejezésül a Szentírás és a kultúra viszonyát vizsgálva két veszélytől kell óvni a XX. század sokszínű és csodálatos kultúrájával, ellentmondásos és feszültségeket hordozó kultúrájától körülölelt keresztyén embert. Az egyik a kultúrkeresztyén- ség, vagy reánk vonatkoztatva a kultúrprotestantizmus. Ez a múlt századi szellemi irányzat, — meg- ittasulva a keresztyén fehér kultúra felsőbbrendűségétől — azt vallotta, hogy a keresztyénség feladata ezt az európai fehér kultúrát elterjeszteni az egész világon. Ennek volt iszonyú torzszülöttje a keresztyén kurzus hazánkban a két világháború között, de hatásaiban és törekvéseiben ma is fellelhető. A másik, a „kultúrálatlan keresztyénség” valamiféle modern hangszerelésű, képromboló, befelé forduló, minden kultúrát a Sátán nyakába varró magatartás. Megfeledkezve arról, hogy a kultúrában is hat és tevékenykedik a Szentlélek, ha áttételesen is. A keresztyén ember ezért nem beszél az emberi kultúra válságáról, mert „az Isten úgy szerette a világot. . .” A kultúra útkereséseit figyelemmel kíséri, s a tisztességest támogatja. A keresztyén ember ezért nem beszél a kultúra váltságot adó erejéről, mert tudja, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy az Ö egyszülött Fiát adta . . s ezért Krisztus váltság- művéről tesz bizonyságot. Ruttkay Levente IMalcsiia IMIiíyiigi&£©Ei 2. AZ ÖTVENES ÉVEKBEN AZ ORSZÁG ÉS AZ EGYHÁZ PROBLÉMÁI KÖZÖTT Surd csupán egy csepp volt a tengerben. Tapintat nélkül és rohamléptekben kellett volna a falu társadalmának átalakulnia. Az ország gazdasági nehézségeinek nagy részét is a falu társadalmára hárították. Ezzel összefüggésben az egyház anyagi helyzete is kritikus volt. Jellemző, hogy amikor Pusztay László Surdra került, a papi fizetés évi 680 forint volt. Nem tévedés, 680 forint egy esztendőre! Viszont természetben összeadtak bort, búzát, tengerit, fát stb. a hívek. Mindez azért említendő, mivel köztudott, hogy azokban az esztendőkben még „a padlást is felsöpörték”. De a pap és családja nem koplalhatott. Erre azért is érdemes felfigyelni, mert szokás panaszkodni és felemlegetni a „nehéz időket”. Relatív dolog ugyanis az, hogy mi a nehézség. A hatvanas évektől fokozatosan javult az ország gazdasági helyzete, életszínvonalában jelentős változás állt be. De vajon lépést tartott-e ezzel a változással a szellemi élet, közelebbről az egyházi élet? Mert amikor Pusztay László átvette Zámolyi Gyulától a gyülekezet vezetését’ filia nélkül 570 lelket számlált az egyházközség, s amint mondotta, „somogyi népviseletben vasárnapról-vasárnapra megtöltötte a templomot a falu ap- raja-nagyja”. Ma viszont a jóval előnyösebb gazdasági helyzetben a lecsökkent gyülekezeti létszámnak is csak mintegy 10%-a látogatja a templomot. A FALU LAKOSSÁGA AKKOR 800—850 VOLT á múltból örökölt szegénységgel, rossz hangulatával. Ma 700 lelkes, s optimizmusát építkezésben, környezetének szépítésével, lakásának felszerelésével fejezi ki. Fokozatosan, de észrevehetően vergődte fel magát a gazdag települések sorába. 1956 után megalakult a tsz, a vállalkozóbbak Kanizsára és az iparban fejlettebb városokba húzódtak, de aki maradt, az saját házát kezdte újjáépíteni. Ma a mintegy 250 házból egy-két kivételével mind újjáépült, a főút mentén két-háromszintes „pazar villák” váltják egymást. Sőt városi szokásoknak megfelelően a Balaton mentén, Zalakaroson nyaralókkal rendelkeznek. Mondjam-e tovább? A nép\»iseletet régen levetették, városi, polgári öltözetre cserélték, az udvarokon gépkocsik állnak. A háztáji jól fizet, általában szőlő, gyümölcs, gesztenye, konyhakerti növény és fenyő termelése képezi jövedelmüket. Sokuknál a „kétlakiság” — ipar és mezőgazdaság —, jelenti a ’gazdasági előnyt. Kultúr- háza, azaz „kultúrpalotája” színházteremmel, könyvtárral, szórakozó helyiségekkel rendelkezik, s mindez fővárosi színvonalú. Anyagi szempontból a falu fejlődésének üteme magával sodorta az egyházat is. A 225 éves templom Pusztay László ideje alatt háromszor váltott új ruházatot. Korszerűsítették az oltárt, szószéket, villamosították a harangot, orgonát, s legutoljára szigetelték a nedvességtől és ízléses műanyag lambériával borították a falakat. A parókia, amely 1869- nyerte el mai formáját, szintén nedves volt, 1955-ben szigetelték, 1967-ben villanyt kapott s öt szobájával meghitt otthona lett a lelkészcsaládnak. Pusztay László lényegében a közel három évtized alatt mást sem csinált, mint építkezett, illetve újított. S ma a templom — egyetlen templom a faluban —, szép formájával, derűs, világos színével kiemelkedik a haragoszöld tuja- óriások közül. „EZ A NAPOS OLDALA A SURDI GYÜLEKEZETNEK — mondta a búcsúzni készülő lelkész. De van árnyéka is bőven. Surd az ún. tradicionális gyülekezetek közé tartozik. A régi, lutheránus kegyesség hagyományain nevelkedett az evangélizá- ció nyomaival. Gyakorlatilag kö- telességszerűen jártak templomba. Ma már nem köti a község társadalmát egyházi tradíció. És noha az egyházi kötelességeknek maradék nélkül eleget tesznek, adakoznak és igénybe veszik az egyház valamennyi szolgálatát, a nagy ünnepek kivételével alig járnak templomba. Az elmaradás elsősorban ifjúsági vonalon aggasztó.” Beszélgetünk a szolgálat örömeiről, nehézségeiről. Vasárnaponként négy helyen hirdeti az igét. Surdon és Liszón, a közeli filiában minden vanámap, a szórványokban havonta egyszer. Nyolc kilométeres körzete van, autóbusszal minden helység megközelíthető. Igen ám, de vasárnaponként leállnak a járatok. Amíg fiatal volt, gyalog, kerékpárral, motorral vágott a dimbes- dombos utaknak, ma viszont hívei hozzák, viszik saját autóikon. Pusztay László egyike azoknak a lelkészeknek, akiknek nincsen autójuk. Liszót nemrégen pásztorolja, de nagyon szívéhez nőtt. 95 evangélikus él a községben, s éppen most van felújítás alatt a kiegyezéskor, 1867-ben épült kis temploma. Itt erőteljesebb a templomlátogatás, s boldogan számol be arról, hogy a maroknyi közösség 150 ezer’ forintot adott össze a renováláshoz a közegyház 170 ezer forintja mellé. Viszont itt is kevés a gyermek, a fiatalság elköltözött. A közel három évtized alatt ösz- szenőtt Pusztay László a faluval. Ha újra kezdené életét, ugyanígy járná végig az utat. „Ügy érzem, apja vagyok népemnek, szeretnek. Mindvégig jó volt kapcsolatom a tanáccsal, a társadalmi szervekkel. Tanácstag és népfront vezetőségi tag voltam. Örömömre szolgál, ha visszatekintek és látom, milyen szépen fejlődött községem. Hogy orvosa, alsó, és felső tagozatú iskolája, postája, kultúrháza van, s talán még ittér, mert éppen most fektetik le a vízvezetéket, a vezetékes víz. Így minden együtt majdnem városi színvonalra emelte a kicsiny falut. Szerettem az embereket, akik ezt megérezték és viszont szerettek. Soha semmiben nem szenvedtem szükséget. Építkezéseim? Igen, az vitte el időm javát? De nem nézhettem tétlenül, hogy szépülő, fejlődő falumban az Isten háza, a papiak elhanyagolt maradjon. S most, amikor nyugdíjba készülök, úgy szeretném átadni utódomnak a gyülekezet épületeit, felszereléseit, hogy azok takarosak, kifogástalanok legyenek, s utódom minden gond nélkül csak a gyülekezeti munkára koncentráljon, abban mélyüljön el.” Dr. Pusztay László szeme nem lábadt könnybe, mosolygott, amikor testámentumát fogalmazta. S a surdi gyülekezet, amelyből nyugdíjba készül, hálával fog mindenkor emlékezni reá, a hűséges lelkipásztorra. De a közegyház hálája is kísérni fogja ezt a puritán, életét hivatásának szentelő szolgáját. MAGYARORSZÁGON, VALAHOL DÉLNYUGATON, egy kicsiny községben egy evangélikus lelkész leltárt készít, nyugdíjba indul. Észreveszi-e ezt rohanó világunk? Megáll-e egy pillanatra a Nap az égen? (Folytatjuk) Kédey Pál
