Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-26 / 30. szám

* Kérdőjeles moudatok Csak a jóság? .......legyetek egymáshoz jósá­gosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztus­ban" (Ef 4,32). MI NDNYÁJAN KÖZÖSSÉG­BEN ÉLÜNK. Az elszigeteltség, vagy magány, a Robinson-élet nem normális, hanem rendellenes állapot. Az ember — természeté­nél fogva — társas lény. Isten ilyennek teremtette. Ezért együtt­élésünk bármely szintjén, szű- kebb vagy tágabb közösségekben a döntő kérdés számunkra az: ho­gyan viszonyuljunk egymáshoz? Milyen magatartást tanúsítsunk egymással szemben? Embertársaink iránti magatar­tásunkat nagyon sok minden ala­kítja és befolyásolja. Formálják bennünk rejlő motívumok (kö­zömbösségünk, nyitottságunk vagy zárkózottságunk), környe­zeti hatások (családi kapcsolata­ink, vagy ezek hiánya, elsajátí­tott normák) vagy egyszerűen a másik ember személyisége (szim­patikus vagy ellenszenves) és ve­lünk szemben tanúsított magatar­tása („amilyen az adjonisten, olyan a fogadj isten”). béri faj fennmaradása attól függ, hogy az emberi nem robbanássze­rű szaporodásával miféle embe­rek sokasodnak a földön: az ér­zéketlen kőszivüek és kíméletle­nül kegyetlenek vagy pedig a jó­ságosak és irgalmasok. József At­tila „Ide újra a szeretet jön’’ c. versében abban reménykedik, hogy ........a jövő csak megérik, .. . mely ízes gyümölcsű embert hirdet... s mindenkinek fakad bocsánat...” Az „ízes gyümöl­csű ember” valóban csak a jövő zenéje? Pál azt hirdeti nekünk, hogy ez már megvalósult realitás. Jézus Krisztusban itt járt közöt­tünk. Benne testet öltött újra a jósá^, irgalom és megbocsátás. Ö nem új erkölcsi szabályokat ho­zott. Ezek igazában véve nem se­gítenek rajtunk. Jó szabályok senkit sem tesznek jó emberré. Az irgalmasságot nem lehet el­rendelni és a megbocsátást sem lehet jogszabállyal kötelezővé tenni. Pál sem ily módon akarja sza­bályozni a gyülekezet tagjainak egymással szembeni magatartását. Ű e tekintetben sem épít „saját készletünkre”. Jól tudja, hogy eb­ből erre nem telik. Ehelyett „mo­dellt” állít elénk. Ezt sem az ún. „erkölcsi nagyságok” példatárá­ból veszi. Számunkra egyetlen hi­teles és megbízható modell van csupán: Istennek Krisztusban testet öltött szeretete. A gyüleke­zetben ez áll előttünk szüntelen. Emlék azonban nem lehetüni: csak szemlélői, mint egy rajtunk kívül álló példaképnek, amelyet egyszerűen csak utánoznunk kell. Ez így nem sikerülhet. Másra van szükségünk. Arra, hogy ez a „modell” belénk épüljön és onnét belülről kiindulva fejtse ki ha-f tá$át. így olvastuk ezt a páli le­vélben: „Krisztus lakjék szíve­tekben a hit által...” (3,17). Vele új „energia és irányító központ” kerül az életünkbe, amely a krisztusi szeretet embereivé tesz bennünket és szüntelen leküzdve emberi természetünk „közegellen­állását”, mozgósít bennünket a jóságra, irgalomra és megbocsá­tásra. VAJON MI. KERESZTYÉNEK nem azért vasyunk-é a világban a helyes közösségi magatartás gvatra ..modellje}”, mert nem ad­juk át eléggé magunkat a Krisz­tusban megjelent isteni szeretet életformáló hatalmának?! Laborczi Zoltán PÁL A KERESZTYÉN GYŰ-; LEKEZETBEN Jézus Krisztus követői számára csak egyféle ma­gatartást tart lehetségesnek s ezt az idézett versben három szóval jellemzi: jóság, irgalmasság, meg­bocsátás. Egyedül az ilyen maga­tartás illik a keresztyénekhez. Nem túl „idealista” igény-e ez? Mire lehet menni ebben a világ­ban a jósággal? — kérdezhetik sokon. Az életben nem úgy van, mint a mesében: „jó tett helyébe jót várj!” Sokszor viszonzatlan marad, sőt a közönyösség vagy el­lenségeskedés falába ütközik. „Bolond, aki jó” — irta oda kré­tával egy lakótelepi építkezés pa- lánkjára valaki a megdöbbentő mondatot. Gyerek volt? S már élete tavaszán így megrendült szívében a bizalom az emberi jó­ságban? Vagy felnőtt, aki ebbe a keserű mondatba sűrítette szomo­rú tapasztalatait? Bizonyára nem kevesen élnek közöttünk olyan társaink, akik valamilyen formá­ban átélték a jóság csődjét és lei is ábrándultak belőle. Pedig még ez is a „jóság síró vágya” (Ady) és kiáltóan arról tanúskodik, hogy milyen nagy szükségünk van jóságos emberekre. Valóban: egymással szemben tanúsítandó magatartásunk „kel­léktárában” alig van fontosabb annál, amit Pál felsorol. Hiszen elviselhető élet csak ott van, ahol jóság, irgalom és megbocsátás van. Ha mindezek hiányoznak az életünkből, kibírhatatlanokká vá­lunk egymás számára és igazá­ban véve lehetetlenné válik kö­zöttünk minden bensőséges, meg­hitt kapcsolat. GONDOLJUK CSAK MEG: nem válik-e pokollá az élet ott ahol a jóság helyett a gonoszság, irgalmasság helyett az érzéketlen közöny vagy a számító ridegség, megbocsátás helyett pedig a meg­torlás és a kíméletlen kegyetlen­ség jut uralomra közöttünk. Ko­runkban talán sokkal inkább, mint bármikor az emberiség tör­ténetében létkérdés ez a szá­munkra. S azok, akik bárhoL a földön küzdenek a jobb, az em­beribb életért, nem nélkülözhetik az együttélés Pál által említett építőköveit. A szívünk mélyén mindnyájan vágyódunk is ezután. S talán még arra is rájövünk, amire a költő, akinek verseimét idéztük: min­dennek a saját életünkben kelle­ne elkezdődnie. „ ... Milyen jó volna jónak lenni... Nagy hűség­gel mindig szeretni ... Milyen jó volna mindig adni.. . Milyen jó volna áldani tudni ...” DE NEM KÖLTŐI, NAIV VÁGYÁLOM-E ez csupán? Hi­szen ilyen embereket nem lehet „kitenyészteni", A „Jövőnk tit­kai" c. Tv-sorozatban szóba ke­rült az ember nemesítésének kér­dése. Komoly tudósok egyértel­műen megállapították, hogy erre genetikai úton nincsen semmi la hetőségünk. Vajon az ember er­kölcsi minősége tekintetében sin­csen? Hiszen hovatovább az-em­Kiss Samu 1882—1981 Magyar evangélikus lelkészi karunknak kétségkívül legidő­sebb tagja volt. Kilencvenkilen- cedik évében hunyt el Cleveland- ban. Végakarata szerint hamvait kb. egy éven belül haza hozzák és volt gyülekezetében, ahol több, mint 40 évet szolgált, temetik el. Kiss Samut Isten nem csak ki­váltságos korral, hanem kiváltsá­gos testi-lelki talentumokkal is megáldotta. Gyülekezete igen nagy területű volt. Ma összevont néven: Győrújbarát és Győrmén- föcsanak. Hangyaszorgalommal gondozta. Volt konfirmandusai még zömmel a gyülekezet törzsét képezik. 'Hálásan emlegetik nagy tanítójukat. De emlegetik köny­veit, cikkeit is. Valamint szép családi körét is, amelyből Jenő a lelkészi pályára lépett, de akinek a gyönyörű hosszú élet, mint édesapjának, nem adatott meg. Súlyos betegségben pár évvel ez­előtt meghalt. Bezi-Enesének volt hűséges lelkipásztora. Vjszont az ő egyik fia. Miklós, mint lovász- patonai lelkész folytatja a? apa és nagyapa szolgálatát. Gyászistentiszteletet Kiss Samu halála után egy ugyanazon idő­ben: június 24-én. este 8-kor Cle- velandban és Győrújbaráton tar­tottak. Ez utóbbin Kiss Samu me­nyén, özv. Kiss Jenőnén és fiain kívül nagyszámú gyülekezet vett részt. A lelkészi szolgálatot: Tóth János ny. lelkész és Kiss Miklós végezte. „A nemes harcol megharcol­tam, futásomat befejeztem, a hi­tet megtartottam. Végezetül elté­tetett számomra az igazság koro­nája, melyet megad nékem ama napon az Ür, de nemcsak nékem, hanem mindazoknak is, akik vár- vavárják az Ö megjelenését.” T. J. Emlékezés Máday Károlyra Miskolcon Máday Károly egykori tiszake- rületi püspök sokszorosan beír­ta nevét a miskolci evangélikus gyülekezet történetébe. A város első gimnáziumaként működő evangélikus középiskola diákja a reformkor idején. A ránk maradt anyakönyvek egyik feljegyzése így örökíti meg emlékét: testben kicsi, de szellemben nagy. SZÁZHATVAK ADIK SZÜLE­TÉSNAPJA alkalmából szere- tetvendégségen emlékeztünk a kiváló férfiúra dédunokái és azok leszármazottai társaságában, akik közel harmincán gyülekeztek egybe az ország különböző vidé­keiről. Dr. Várhegyi Miklós könyvtáros-presbiter tartott ér­tékes előadásából a gyülekezet előtt felelevenedett Máday Ká­roly küzdelmes élete és szemé­lyének sokszínűsége. A fiatalon több nyelvet be­szélő lelkészt bécsi tanulmány- útjáról hívja meg egykori „al­ma matere” rektornak. Máday a hívásnak szívesen tesz eleget, s így érik az 1348-es események kedves iskolája élén. A kitörő forradalmat lelkesen üdvözli. Felsőbb éves diákjait a fegyver­fogásra biztatja türelmes szavá­val. a kisebbeket a szabadság- harc érzelmi elfogadására. A HAYNAU-KORSZAKBAN menekülnie kell szeretett váro­sából, a felvidéki Szepesbélán vállal lelkészi állást. Majd a csá­szári patens megjelenésekor is­mét hallatja hangját a protes­tánsok autonómiájáért. Kassán •emiatt bíróság elé állítják, bör­tönre ítélik. Otthonából dandár század kíséretében viszik el éj­szaka, hívei sírva búcsúznak tő­le az éjféli órán. Amikor Bécs visszavonta a császári pátenst, börtönéből sza­badul, s 3z elhalálozás következ­tében megüresedett püspöki szék­be hívja a tiszai egyházkerület gyülekezeteinek bizalma az ak­kor 3Ö éves szepesbélai lelkészt. Alig néhány hónappal ezután a miskolci gyülekezet hívja meg püspök-lelkészének a már rek- torsága idejéről jól ismert kivá­ló szónokot, magas műveltségű lelkipásztort. Miskolci püspök-lelkészsége alatt épül fel a türelmi • rendelet korából származó ősi templom magasba ívelő tornya három ha­rangjával. A már korábbi évek­ben is eltervezett építés Máday püspök idején jó szervező és bölcs pásztori munkája révén valósulhatott meg. AZ EGYKORI PÜSPÖK HITE ÉS HAZASZERETETE ma is vi­lágító fáklya egyházunk történe­tében. Kutas Kálmán ny. lelkész Má­day Károlyról írt alkalmi versét olvasta fel a szeretetveridégségen. Szebik Imre — Szentháromság ünnepe után a 6. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 5,30—26; az ige­hirdetés alapigéje: Rm 6,12—18. „Megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgái lettetek99 Rm 6,12—18 Emberi vágyaink közül kettő különösen kiolthatatlanyl él bennünk. Ellentétes két vágy, mégis szorosan összefüggnek. Mindegyik a má­siknak oka is, következményei is. AZ EGYIK: SZABADULNI SZERETNÉNK MINDEN KÖTÖTT­SÉGTŐL. A járni alig megtanult kisgyermek minden erejével el akarja engedni édesanyja kezét. A fiatalok az idősebbek „maradisá- gát” nem bírják elviselni. A beteg bajától, a gondokkal küzdő nehéz­ségeitől akar megszabadulni. Vannak törvények, előírások, amelyeket béklyóknak érzünk és nem akarjuk megtartani, különféle korlátozá­sok, amelyeket szeretnénk figyelmen kívül hagyni. Mi az oka az ember szabadulási vágyának? A pszichológusok tudo­mányos választ adnak rá. Nekünk most legyen elég annyi, hogy ma­gunkon tapasztaljuk: az ember úrrá szerelne lenni mindenen, maga fölött nem akar elismerni senkit és semmit, sikerre, győzelemre vá­gyódik, eredményt akar elérni. Úgy érzi, hogy a megkötöttségek aka­dályozzák. Nem szolgálatára akar lenni ügyeknek és embereknek ha­nem győzni akar azokon. Nem akarja elismerni véges voltát, eröt- badsággal járó ismeretlen érzés, közvetlen tapasztalatot szeretne sze­rezni mindenről. És még egy sereg okot tudnánk tapasztalatunkból felsorolni. Az elszakadási vágy sok veszélyt hordoz magában. Vajon tudunk-e biztos különbséget tenni a korlátok fontossága tekintetében? A kis­gyermek nem is gondol arra, hogy milyen veszélybe kerülhet, ’ha ki­szabadul édesanyja kezéből. „Teljes” szabadságra törekvő mozgal­mak nem egyszer anarchiába torkollnak. Az elszakadási vágy telje­sülése esetén sokan átélték már az egyedül maradás gyötrő érzését, mert éltető kapcsolatokat szüntettek meg emberekkel, befelé fordu­lókká, erőtlenekké váltak. Ugyanakkor tartalmatlanná is lett az éle­tük, mert a puszta szabadság erősen negatív állapoté' nincsen, ami helyébe lépjen annak, amitől megszabadultunk. Másrészről az a leg­gyakoribb tapasztalatunk, hogy tulajdonképpen minden megszabadu­lási siker csak látszólagos. Legtöbbször egy újabb rabság váltja fel a régit, csak nem vesszük észre. A MÁSIK, ÖRÖK EMBERI VÁGY: ERŐSEN KÖTŐDNI VALAKI­HEZ, vagy valamihez, elszakithatatlanul. A kisgyermek keservesen sír, ha csak egy percre nem láthatja az édesanyját. Fiatalok legerő­teljesebb törekvése, hogy megtalálják életük párját. Barátságok szö­vődnek egy életre, eszmék szolgálatára kötelezzük el magunkat a vér­tanúságig, helyekhez és emlékekhez tudunk ragaszkodni egziszten­ciálisan. Szokások és szenvedélyek rabjaivá leszünk és jól érezzük magunkat ezekben a megkötöttségekben. A valakihez, vagy valamihez való odatartozásunknak is sok féle oka van. Félünk az egyedülléttől, társtalanságtól, ürességtől. Érezzük erőtlenségünket és kiszolgáltatottságunkat. Sok csalódás ért bennün­ket a „szabadság” vonalán és ettől szeretnénk menekülni. Kényel­mesebb is, ha valaki más törődik velünk, és az sem utolsó szempont, ha a felelősség nem minket terhel csupán, hanem elsősorban azt, aki­hez tartozunk. A ragaszkodási vágynak is megvannak a veszélyei. Sok csalódás bizonyítja, hogy rossz volt a kötődésünk. Nem egyszer utólag derül ki, hogy rosszul választottuk ki ragaszkodásunk tárgyát, vagy sze­mélyét, s már nem tudtunk változtatni. A szolgai ragaszkodás igen könnyen tesz önállótlanná, tehetetlenné és haszontalanná. Játékszer­ré, bábbá válhat az ember az erősebb akaratú hatására. A rajongó ragaszkodás megfoszt attól, hogy fogékonyak legyünk más hatások be­fogadására, s igen könnyen csak a hasonlóan gondolkodókat ismerjük el, mindenki másra ellenségként tekintünk, s innen már csak egy lépés a gyűlölet és a szolgálat megtagadása a másképpen gondolko­dók irányában. ISTEN NEM AKARJA KIÖLNI BELŐLÜNK a szabadulás és a ra­gaszkodás vágyát. Igéjével meg akarja tisztítani, igazi helyére tenni mindegyiket. Világosan megmutatja, hogy valamilyen „urat” minden­ki szolgál, s ennek a szolgálatnak mindig van következménye. Nem mindegy tehát, hogy mitől kell megszabadulnunk és mihez kell kö­tődnünk. Amitől szabadulnunk kell: a bűn. Hogy mennyire nem általános fogalomként, hanem létező „úrként” tekint rá Pál apostol, nyilván­való, abból, hogy tagjaink bűnéről beszél. Tehát, amit szánkkal, vagy kezünkkel stb. elkövetünk, vagy elmulasztunk. Ártunk önmagunknak, hiszen a bűnnel a halált, a kárhozatot szolgáljuk. Vétkezünk embe­rek ellen, mert gyümölcsléién, haszontalan az életünk. Végső soron Isten ellen vétünk, hiszen iránta vagyunk engedetlenek. Ezért kell megszabadulnunk a bűntől, ezért szabadított meg Jézus Krisztus. Amihez ragaszkodnunk kell: az igazság, Isten igazsága. Ennek szol­gálata életet, reménységet, félelem nélküliséget eredményez. Az em­bertárs, az egész világ jövője szempontjából döntő, hogy engedelmes­kedünk-e Istennek. Ez az engedelmesség erőt adó kötődés Istenhez, szolgálat a felebarátnak. KÉT FÉLE VÁGYUNK, LEHETŐSÉGÜNK állandó harcot jelent. Megtorpanások, elbukások után mindig újra kell kezdenünk. De nem hiábavaló a harc, hiszen Isten teremtő igéje bátorít: „Megszabadul­tatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.” Bárány Gyula Imádkozzunk! Urunk! Őrizz meg bennünket attól, hogy a bűn szolgái legyünk, s ez által kárhozatot szerezzünk önmagunknak, embertársainknak pedig szomorúságot. Szabadíts meg bennünket a bűn szolgaságától. Ajándékozd nekünk Szentlelkedet. hogy erejével ragaszkodjunk hoz­zád, s az igazság szolgálatával embertársaink javára, és neved dicső­ségére éljünk. Amen. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 2-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió- igét hirdet ITTZÉS JÁNOS kő­szegi lelkész. — LELKÉSZ AVATÁS. Augusz­tus 1-én, szombaton délután 5 órakor a Deák téri templomban dr. Káldy Zoltán püspök, a Déli Egyházkerület püspöke lelkésszé avatja Sárkány Tiborné sz. Hor­váth Erzsébet és Lászlóné Házi Magdolna lelkészi munkatársa­kat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom