Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-19 / 29. szám

Kérdőjeles mondatok Még kiabálni se? „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden go­noszsággal együtt” (Eí 4,31). Rejtélyes világ a föld belseje. Nemcsak kincsek rejtőznek itt, amelyeket felszínre hozhatunk. Hatalmas erők feszülnek, ame­lyek ha mozgásba jönnek, ka­tasztrófákat idézhetnek elő a föld felszínén. Ezeknek a föld mélyé­ben működő erőknek a megnyil­vánulásai a vulkánok is. Sokszor csak békésen füstölögnek, de oly­kor félelmetes moraljások és ren­gések kíséretében váratlanul ki­törnek és környezetükben minden életet elpusztítanak. VAJON NEM ILYEN FÜS­TÖLGŐ, MAJD KI-KITÖRÖ TŰZHÁNYÓ az emberi lélek is? Bennünk is rejtélyes világ van. Bár a lélektan egyre többet fedez fel titkaiból, ezen a területen bi­zony még alapos a lemaradás. Önismeretünk hiányos tudomá­nyos és köznapi értelemben is. Pedig az emberi lélek mélysé­geiben ismert és ismeretlen erők lappanganak. Itt kavarognak- íortyognak jó és rossz indulata­ink. egészséges és. eltorzult ösz­töneink, megfoghatatlan vágya­ink és szenvedélyeinké S olykor váratlan „lávakitörést” idéznek elő. Magunkon és egymáson gyakran tapasztalhatjuk ezt. Mindig akkor támad ilyen baj, ha valami oknál fogva túlságo­san nagy feszültség, „túlnyomás” keletkezik bennünk és hatására megbomlik a belső erők egyensú­lya. Ilyenkor mindig „robba­nunk”. Persze nem egyformán, hanem lelkialkatunknak, tempe­ramentumunknak megfelelően: vagy befelé, vagy kifelé. Az első esetben „emésztődünk” és maka­csul hallgatunk napokon át. Az utóbbi esetben „kiborulunk”, ki­jövünk a sodrunkból”, kivetkő­zünk magunkból”, kiabálunk, or­dítozunk, káromkodunk, ütünk, esetleg törünk-zúzunk. MI TESZI BELSŐ VILÁGUN­KAT ILYEN „ROBBANÁSVE­SZÉLYESSÉ”? Magunkban hor­dozzuk a veszélyt, mivel nagyon sok bennünk a „gyúlékony anyag”, „öngyulladás” is köny- nyen bekövetkezik. „Begerjed­nek” indulataink és szenvedélye­ink. Legtöbbször azonban kívül­ről, másoktól kapjuk a „szikrát”. A keserűség és a harag okozza a legtöbb galibát. Pál jól ismerte az emberi szívet, amikor levelében éppen ezt a kettőt említi meg. Mindegyikrtek meglepően gyors „terjedési és növekedési képessé­ge” van. Gyorsan nőtt Jónás feje fölé a ricinusbokor, de még gyorsabban szívében a keserűség. Avartűz gyanánt terjedt Kain szivében is az indulat, amikor ha­ragra gerjedt. Lejtőn a golyó gyorsuló sebességgel halad. Így van velünk is, ha elkeseredünk vagy „dühbe gurulunk”. S mindez nemcsak önveszélyes, hanem közveszélyes is. A kese­rűség nemcsak bennünket „rág” és tesz „epésekké”. Beleharap az másokba is. A magunk keserűsé­gével megkeserítjük mások éle­tét. A haraggal sincsen másként. Nemcsak bennünket „esz a mé­reg”, de mérgezzük vele környe­zetünkben élő embertársaink éle­tét is. Ha harag és gyűlölet izzik a szívünkben, megperzselődnek mellettünk mások is. A keserűség és harag nemcsak rossz tanács­adó, hanem gyilkos indulat. Nem­csak kiabálásra, káromkodásra, hanem „mindenféle gonoszra” késztet. NE CSODÁLKOZZUNK TE­HÁT, HA ISTEN IGEJE mind­kettővel kapcsolatban nagy nyo­matékkai fokozott éberségre int. „Ügyeljetek arra, hogy ... a kese­rűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12,15). A haräg- vó Káinnak pedig már Bibliánk első lapjain szól a figyelmeztetés: „Miért gerjedtél haragra?” (lMóz 4.6—7). Urunk a „Hegyi beszéd­ben” az élet kioltásával egy szin­ten ítéli el a haragot is (Mt 5,22). Pál pedig éppen ebben a levelé­ben írja: „...a nap ne menjen lé a ti haragotokkal.” (4,26). „Le­gyen távol tőletek...” — olvas­hatjuk az idézett versben is. Mindebből következik, hogy lelkivilágunk mindenfajta tisztá- talanságával szemben megfeszí­tett és elszánt küzdelemre van szükségünk. Mennyi mindent kell tennünk ruhánk, otthonunk, tá- gabb vagy közvetlenebb környe­zetünk, falunk és városunk, az egyéni és a köztisztaság érdeké­ben. Mit teszünk belső világunk higiéniájáért, egészségéhez szük­séges tisztaságáért? Mi van az emberi lélek szüntelen termelő­dő hulladékaival? Nem tornyo­sulnak-e bennünk eltakarítatlan „szeméthegyek”, amelyek egyre jobban elborítanak? Elő hát a seprűt! Használjuk szorgalma­san. elsősorban ki-ki a maga por­tája előtt. HA ELSZÁNTAN NEKILÁ­TUNK ENNEK A „TISZTASÁGI SZOLGÁLATNAK”, . kellemetlen meglepetés ér bennünket: nem bírunk a szeméttel! ..Hogyha irt­juk a gyomot, új gaz nő helyé­be. .. ” — énekeljük. (263,5.) A pehelynek tűnő rossznak is má­zsás súlya van. S ha le akarjuk söpörni magunkról, megdöbben- ten vehetjük észre: oda van ra­gadva. sőt összenőtt velünk. Se lúg, se szappan nem elég (Jer 2, 22). Lelkünk feneketlen kútjá­nak iszapja ki mérhetetlen. Akkor talán az önuralom se­gít. Ezzel legalább lakat alá zár­hatjuk, lefojthatjuk kitörni kész indulatainkat. A Káinnak adott, imént idézett figyelmeztetésben valóban van egy erre utaló kife­jezés: „..., de te uralkodhatsz rajta.” Ügy tűnik tehát, hogy bel­ső világunk féken tartása akarat­erő és önuralom kérdése. Bizony nagyon fontos ez is. Szükségünk van fejlesztésére és edzésére. Bárcsak szaporodnának közöttük az olyan emberek, akik „tudnak uralkodni magukon”. Sokszor visszatartana ez meggondolatlan szó kimondásától, kiabálástól és elhamarkodott, helyrehozhatatlan cselekedettől is. Mégsem ad szá­munkra az önuralom kellő biz­tonságot. Oly gyakran csődöt mond és „elveszítjük a fejünket”. Hamar kiderül: nem mi uralko­dunk indulatainkon és szenvedé­lyeinken, hanem azok uralkod­nak rajtunk. A leíojtás miatt sokszor csak nagyobb lesz a rob­banás. MIT TEGYÜNK HÁT? A „tisz­tálkodás” elégtelen. Ki se borul­hatok, Magamba se fojthatom? Az önuralom se segít? Van-e itt egyáltalán megoldás? Nem kell-e Pállal felkiáltanunk: ..Én nyomo­rult ember! Ki szabadít meg ... ?" Ö a választ is megtalálta: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (Rm 7,24—25). Pál, amikor arra biztatja a gyü­lekezetét : „ .. . legyen távol tőle­tek ... ”, oda néz, ahova János evangélista szerint a Keresztelő mutat: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza (felemeli, leveszi eltávolítja, megöli) a világ bű­nét!” (Jn 1,29). ö, aki „nem ki­ált és nem lármáz” (Ézs 42,2) „azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket...” (ÍJn 3,5). Belső világunk rendjének-csend.iének, egyensúlyának legjobb biztosíté­ka, ha Ű veheti át az uralmat szívünkben Lelkének és szerete- tének erejével. Ezért hát ne ma­gunkban fortyogjunk, ne egymás­nak kiabáljunk, hanem újra és újra Hozzá kiáltsunk! Ez a „felfe­lé robbanás” a legjobb megoldás, a leghatékonyabb levezetése bel­ső feszültségeinknek. Áldott „biz­tonsági szelep”, amely ha jól mű­ködik, nem a belőlük termelődő rossz, hanem az Általa munkált jó tör elő belőlünk. Így jóval győzhetjük le a rosszat (Rm 12, 21) s így lehetünk áldás. Laborczi Zoltán Lelkészek évfolyamtalálkozója Ha valakinek, akkor a lelkész­nek igazán érdemes visszatekin­teni életére. Megfutott életpályá­jának hivatása teljesítésében el­telt idejéről adott összegezés nem­csak történetek sóra, hanem meg­bizonyosodás jjrról, hogy Aki a szolgálatra elhívott bennünket, meg is tartotta ígéretét, és soha­sem hagyott el. JŰNIUS 15-ÉN ÉVFOLYAM- TALÁLKOZÖRÁ GYŰLTÜNK ÖSSZE MI, akik együtt szigorla­toztunk. a. soproni hittudopiányi karon. Négyévi együttlét után szétszóródtunk az ország terüle­tén, és csak egy-egy gyűlésen, konferencián láttuk egymást, ke­zet szorítottunk és egy szokvá­nyos kérdéssel érdeklődtünk egy­más hogyléte felől. A felelet meg­hallgatására már nem is volt időnk,- mert ki-ki rohant a maga ügyei után. Az évfolyamból hú­szán tettünk szigorlatot és lettünk lelkészek, hitoktatók. Mindenki meg is maradt ebben a munká­ban, csak az egyetlen nő, Korom Erzsébet lett nyelvtanár, amikor fakultatívvá vált a hitoktatás. Ma tizennégy élő tagja van az évfolyamnak; Nyolcán már nyug­díjasok, hatan pedig még szolgál­nak. Meghaltak: Egyed Róbert, Korom Erzsébet, L oósz János, Stavicsek Gusztáv, Váczy Dezső és Várady Lajos. A találkozón nyolcán jelentünk meg: Rártfai- Kellú Gusztáv, Bárdosi Jenő. Det- re László, dr. Ferdinánd István, Mátis István, Megyer Lajos, Nagy Gyula, Takács János. Betegség miatt nem lehetett közöttünk dr. Lehel László, Sümegi István, Lukács László. Baráth József családi gyászeset miatt maradt távol. Szalay Kálmánt és Németh Gézát halaszthatatlan elfoglalt­ságuk akadályozta a megjelenés­ben. TALÁLKOZÓNKNAK a buda­vári gyülekezet adott otthont, és a gyülekezet egyik lelkésze, Mado- csai Miklós szolgált a kezdő áhítaton. Az Útmutató napi igéjét (4Móz 6,22—24) olvasta fel. Ez az az ige, amit az Ü»':tól tanult imádság szavái után legtöbbször mond el szolgálata közben az evangélikus lelkész: „Áldjon meg téged az Űr és őrizzen meg té­ged!" Amíg ezzel megáldja a gyü­lekezetét, önmagának is tapasz­talnia kell, hogy Isten áldása kí­séri élete útját és kegyelme őriz meg szüntelen. Az áhítat után mindenki el­mondta élete történetét, amiből valóbán kitűnt, hogy Urunk ál­dása és őriző szeretete vett ben­nünket körül. Az ősz fejek, gondgyűrte arcok vonásai közül elő-elővillant a régi diák huncut mosolya is egy-egy emlék felvil lanásakor. A találkozás öröme mögül előfénylett a hit bizonyos­sága: mindeddig megőrzött és megáldott bennünket az Űr! A TALÁLKOZÓT BEZÁRÓ HÁLÁADÁS UTÁN azzal az óhajjal búcsúztunk egymástól: ta­lálkozzunk még minél gyakrab­ban ! Az időnk már rövid, és olyan jó volt ismét együtt lenni, akik egy akarattal, egy célért in­dultunk neki jövőnknek, és érkez­tünk ide, amikor már csak az a feladatunk, hogy átadjuk a szol­gálatot, ennek örömével és gond­jával, az utánunk következőknek. A találkozót a Déli és az Észa­ki Egyházkerület püspöke levél­ben köszöntötte. Mátis István Istentiszteletek ä Dunakanyarban Budakalász-Lenfonó (református templom): a hó első és harmadik va­sárnapján de. fél 8. Duim bogdánv ('Petőfi út 3.): a hó harmadik vasár­napján du. 3, Esztergom (Zalka Máté u. 82.): minden vasárnap de. 10. Leányfalu (református szeretetotthon): a hó első vasárnapján du. 5. Nagyma­ros (íefórmátüs templom): a hó har­madik vasárnapján du. 3, Pomáz (re­formátus lelkészi hivatal): minden vasárnap de. 9. Szentendre (Bükkös- part 2.): minden vasárnap de. 11. Vác (Széchenyi u. 22.): minden vasárnap de. fél 10. Verőcemaros (református templom): minden páros hónap har­madik vasárnapján du. 4. Visegrád (feförmátuá térripiom) * 'a hó harma­dik vasárnapján du. i. Till VASÁRN AP IGÉJE- ---------------------------------------------------— ------------------------—■—~ ‘ " Jé zus elhív, elfogad és elküld szolgálatra Jn 1,43—51 Az egyik legnagyobb örömünk az, ha együtt lehetünk azzal, akit szeretünk Nemcsak családtagjainkkal, barátainkkal kapcsolatban igaz ez, hanem sokszor olyan valakivel is átélhetjük, akivel kapcso­latban nem is mertük remélni, s ez fokozza örömünket. Egy poros vándor, vagy fügefa alatt olvasgató Írástudó, néhány halász, vagy asztala mellett ülő vámszedő hogyan merte volna remélni, hogy Jézus megáll előtte, meghívja magához, elfogadja barátjának, s valami na­gyon fontos ügyet, küldetést bíz rá. Pedig ez megtörtént, sőt megtör­ténik ma is. Jézus a vele való boldog együttlétet felajánlja nekünk is. JÉZUS MINKET IS ELHÍV, MINT EGYKOR A TANÍTVÁNYAIT. Eszköze ugyanaz a hívásra, mint akkor volt: igéjével megszólít, „Kövess engem”. A templomban elhangzó igehirdetésben, vagy ezek által a sorok által is ez a hívás hangzik felénk. De az életben renge­teg más alkalom is adatik arra, hogy Jézus hívása hozzánk érkezzék. Sokszor a legváratlanabb helyen, időben és körülmények között szólít meg és biztat követésére. Agyonhajszolt életünkben egyszer csak megállít, s igéjével megnyugtató tartalmat ad időnknek, önrqagunk kérdéseidéi viaskodva megnyitja szemünket embertársaink bajának a meglátására. Betegségben, megfáradásban új reménységgel tölti meg szívünket, és lelkiismeret-furdalások között, mulasztásaink terhe alatt roskadozva megbocsátó és erőt adó szeretete süt át hívó sza­vain. Vagy úgy, hogy éppen a közönyösségünkben ébreszt eszmélö- désre és figyeltet oda önmagára és embertársainkra. Jó tudnunk, hogy hívásával nem új terheket akar ránk rakni, hanem éppen a ve­le való együttlét örömét ajánlja fel. Amikor Jézus tanítványai — an­nak idején — meghallották Jézus rájuk vonatkozó igényét, nem is sej­tették előre, hogy milyen örömökben lesz részük Jézus oldalán. Jé­zus igéje teremtő erővel hatott rájuk, s később győződtek meg arról, hogy „érdemes” volt Jézus mellett dönteniük. Sokszor a kényelmünk, megszokott életformánk feladásától való félelmünk tart vissza ben­nünket Jézus követésétől. Pedig mi már láthattuk az előttünk jártak példáján, hogy Jézus közelében valóban életújító örömök töltik meg tartalommal az életet. Ez azért lehet igy. mert Jézus nemcsak hív bennünket követésére, s aztán magunkra hagy, vagy elfordul tőlünk: akiket hív, azokat el is fogadja. JÉZUS MINKET IS ELFOGAD BARÁTAINAK, TESVÉREINEK. Ez két szempontból is meglepő. Egyrészt Jézus jól ismer bennünket. Ismeri hiányosságainkat, mulasztásainkat, elkövetett bűneinket. En­nek ellenére elfogad bennünket, vagy még inkább éppen ezért fogad el barátainak, mert látja, hogy milyen nagy szükségünk van az ö megváltoztatni tudó szeretetére. Jézus első tanítványai, természetük­nél fogva, egészen különböző emberek voltak, Az a Ftilöp, akit mat alapigénk szerint elfogadott tanítványának, tele volt kételkedéssel Jézus erejét illetően, amikor az ötezer éhes ember megelégítése előtt Jézus megkérdezte a véleményét (Jn 6,5—6). Natanaél, a másik elhí­vott, még Jézus „szülőföldjét” is lenézte, s el sem tudta képzelni, hogy Názáretböl származhat valami jó. De mind a tizenkét tanítványt sor­ra vehetnénk ilyen szempontból. Egységes volna a kép: emberileg egyik sem volt alkalmas a Jézus követésére. Jézus ilyen embereket fogadott el, s. tette őket más emberekké. Bizalmat ébresztett a szí­vükben, megnyitotta szemüket tiszta látásra és a vele való együttlét örömében részeltette őket. S mindezt azáltal tette — és ez a másik meglepetés-Jézus elfogadásában — hogy ö maga is megnyílt őszinte feltárulkozással tanítványai előtt. Szeretete nem felsőbbrendű, leke­zelő szeretet volt, hanem őszintén segítő, testvéri. Minket is így fo­gad be szeretetébe, s hogy ez a szeretete soha ne szűnjék meg és sen­ki rte legyen kirekesztve belőle, továbbadására minket is felhasznál. JÉZUS MINKET Is'eLKÜLD BIZONYSAGTEVÖ SZOLGÁLAT­RA. Akihez‘ a szeretet szálai fűznek bennünket, azzal nemcsak együtt lenni szeretünk, hanem szívesen tesszük meg akaratát is. Jézusnak az az akarata, hogy szeretetével szolgálhasson az egész világnak. Nincsen most arra hely, hogy akárcsak néhányat is felsoroljunk a rengeteg lehetőségből, amikor ebben mi is szolgálatára állhatunk. De ha jól figyelünk Jézusra, akkor megtanulhatjuk, hogy ö mindig kivé­telezés nélkül, valóságos kérdésekben segített. Az emberért tett min-/ dent, hogy békesség legyen szívében a környezetében, Irtotta az ön­zést és munkálta a testvéri segítőkészséget. Lehajolt a legkisebbhez is és megbecsülte a lenézettet is. Nekünk is így kell őt képviselnünk a mi világunkban. Sokszor nagyon is földi, eviláginak látszó szolgá­latokkal tehetünk legtöbbet az ő örök szeretete, üdvözítő akarata ér­dekében is. Bárány Gyula Imádkozzunk! Űr Jézus Krisztus! Köszönjük neked, hogy minket is hívsz magad­hoz, veled való boldog együttlétre, bárkik legyünk is. Köszönjük, hogy elfogadsz bennünket barátaidnak, testvéreidnek, -bár mi erre egyáltalán nem vagyunk méltók. És köszönjük, hogy alkalmatlansá­gunk ellenére ránk bízod embermentő szereteted továbbadását, hogy együtt örvendezhessünk minden embertestvérünkkel. Te adj erőt to­vábbra is meghallani, megbecsülni vő szeretetedet. Ámen. — Szentháromság ünnepe után az 5. vasárnapon az oltárteritő színe: zöld. A délelőtti istentisz­telet oitári igéje: 1 Pt 3,8—15; az igehirdetés aiapigéje: Jn 1,42—52. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 2-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hódét ITTZÉS JÁNOS kő* szegi lelkész. — MEZŐBERÉNY I. Szép ha­gyomány a gyülekezetben, högy pünkösdvasárnap délután más gyülekezetekből jöttékkel talál­ás továbbadni igédben felénk jö­koznak. Az idén a csórvási, a bé­késcsabai, az orosházi, a gerendá- si és a helyi református gyüleke­zet tagjai jöttek el. Huley Alfréd gerendási lelkész áhítata után úrvacsoraosztás volt. A geren- dásiak, a békéscsabaiak, a helyi reformátusok szavaltak, jelenetet adtak elő, énekeket mutattak be. A fiatalok a- Sajtóosztály kiadvá­nyait népszerűsítették. Az együtt­lét Táborszky László esperes szolgálatával ért véget. — GÉRCE. A gyülekezet fel­ügyelőhelyettesévé Görög Zsi.Q- mondnét választotta meg. (beik­tatása június 28-án Volt Fehét Károly esperes szolgálatával.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom