Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-18 / 3. szám

I

Mindennapi kérdéseink

A gyilkosok mi vagyunk

Ha a fenti címet, megállapítást nekiszeaezzük vádként olvasóinknak. azt hiszem, „felhorgad” bennünk „emberségünk”. Én, aki köz- tiszteletben álló ember vagyok; én, aki becsülettel végzem hétköznapi munkámat; én, aki szeretem családomat; én, aki a béke, az élet, a haladás, a fejlődés híve és mun kálója vagyok; én, aki hivő keresztyénnek vallom masam és mások is így ismernek; én. aki részt kérek és vállalok gyülekezetem, egyházam életéből, szolgálatából, én nem vagyok gyilkos. Aki ilyet állít rólam, az nem ismer, vagy félreismer, Vagy ok nélkül vádol.

Minden jogállam meghatározza, hogy mi tartozik a gyilkosság, az emberölés fogalma alá, s védi — a legmesszebbmenőkig — az emberi életet. És természetes, hogy a törvény szigorával sújt le azokra, akik vétenek ez ellen, s akik nem tisztelik, nem védik az emberi életet: — Még a segítségnyújtás elmulasztása is — például hazánkban — bűntettnek számít.

DE JÉZUS SZAVA, AMIT A HEGYI BESZÉDBEN OLVASHATUNK (Mt. 5,21—22) többet mond minden — bármennyire is jószándékú — emberi törvénynél. S életünk tapasztalata is bizonyítja, hogy Jézusnak van igaza.

Ölni, gyilkolni nemcsak gyilkos szerszámokkal, és nemcsak törvénybe ütköző , cselekményekkel lehet. Jézus azt mondja: „Aki haragszik atyafiára. méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.” Gyilkos eszközzé válhat, amit a törvény nem is büntethet, a harag, az indulat is. Vagyis, ha a harag, az indulat vezet bennünket —és: de sokszor vezet .— gyilkosokká válhatunk, még akkor is. ha - a törvénynek nincs erre paragrafusa.

Messzire sem kell mennünk példákért, hogy ezt a megállapítást igazoljuk.

Sokszor feszül harag és indulat családokon belül, s következménye emberi életek tönkretevése — gyilkosság!

Lehet, hogy a harag „szerzői’- kibírják, de gyermekeik hová jutnak? Gyakran panaszkodnak pedagógusok, orvosok, pszichológusok, lelkészek, hogy nem tudnak mit kezdeni egy-egy „sérült” gyermekkel, fiatallal, akinek lényegében semmi baja nincs, „legfeljebb” az, hogy a harag s indulat teremtette légkörben éltek, nőttek fel — idegileg tönkrement, célt tévesztett, emberi mivoltukból kivetkőzött emberek lettek. — Nem gyilkosság ez is?!

És amikor a „szerzők” nem bírják ki: öngyilkosságok sora — más egyéb ok mellett, volt már erről szó lapunkban — vezethető vissza haragra, indulatra! Gyakran emlegetjük — ezzel összefüggésben —, van jogos harag, amikor a másik okot ad rá. De van, lehet jogos harag ember (Isten képmása!) ellen? Legfeljebb magatartás, életfolytatás, „kufárko- dás” (Jézus megállapítása) ellen, de nem ember ellen!

Sokszor mondjuk — ez ma divat is — az emberi élet drága nekünk. Ha valóban drága, miért nem törekszünk jobban arra, -» hogy védjük, mentsük. Sa.mos van olyan életfolytatás, magatartás, mely „kufárkodó” — sokan és sokszor szenvedtünk már ilyen alatt, de ebben az esetben sem az ember lehet a „célpont”, hanem magatartása, életfolytatá- fa olyan feladat, melyen változtatni kell.

TÖBB LENNE A MEGMENTETT ÉLET. s kevesebb az oktalanul eldobott, ha pl. mi, keresztyének mindig az embert néznénk, az ember megmentését, életét — mint Jézus is tette -—, s nem kevernénk össze a dolgokat (embert és jelenséget). — Csöndesen kérdezem: indokolt a cím?

De ezt a gondolatsort ki lehet tágítani a béke, a útláp ügyéig. Hiszen harag, indulat állított és állít sokszor szembe népeket, nemzeteket egymással. És mi. keresztyének, mit tettünk! Vagy hallgattunk, vagy drukkoltunk — csak éppen arra nem törekedtünk, hogy az indulat, a harag „eltűnjön”. Nem vagyunk gyilkosok, nem segítettük elő a gyilkosok „munkáját”?

JÉZUS SZAVÁRA érdemes to- vább is figyelni: „aki pedig azt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.”

Nem tudom, magyar betegség-e, vagy minden népre, nemzetre jellemző, hogy szeretnek pletykálni. De tény az. hogy nálunk — s egyházunk népe sem kivétel ez alól — szinte népbetegség. Nemcsak „öregasszonyok”, de szinte minden ember rabja ennek a betegségnek.

Végiggondőltük-e már egyszer is — ha nem mi voltunk a szenvedő alanyok, hogy mennyi keserűséget, fájdalmat, szenvedést okoztunk, okozhattunk ezzel az „ártatlan” cselekvéssel.

Mennyi családot, közösséget, emberi életet tett már tönkre a pletyka, a „rossz hír költése!’.

Törvény nem bünteti azt,, ha

tovább adjuk: „azt hallottam, hogy..de gyilkolunk, mert emberi kapcsolatokat, emberi életeket teszünk tönkre, teszünk lehetetlenné ezzel. — Tetszik, nem tetszik: a gyilkosok mi vagyunk!

Jézus — s ezt közvetlen karácsony és újév után jól tudjuk — az emberért, az ember életéért jött s lett ezért áldozat a Golgotán. Jézus követői csak akkor lehetünk és egyben ajándékainak örökösei is. ha az emberi életet minden körülmények között mentjük, védjük, s az ember életét tartjuk mindenek felett szem előtt. És ha a harag, az indulat, a megszólás vezet bennünket — nemhogy nem lehetünk Jézus követői: gyilkosok vagyunk!

JÉZUS AZÉRT LETT ÁLDOZAT, hogy az élet diadalmaskodjék mindenki számára. Ha az Ö követői akarunk lenni ebben az esztendőben is: életünkkel, magatartásunkkal ne legyünk gyilkosok.

S akkor nem leszünk, ha Öt követve, szavainkkal és életünkkel védjük az életet.

If j. Kendeh György

Két mozaik

(Folytatás a 2. oldalról)

le egykorú társaitól, elsősorban és sorsdöntő módon, hogy nem jár iskolába, sem első, sem második osztályba. Nem járhat, nem tud járni. Nem tud lábaira állni, nem tudja lábait mozgatni sem. Ha felállítják, összecsuklik, kezeivel is hiába kapaszkodnék. Nincs iS remény arra, hogy lábait valaha is használni fogja.

Szomorú dolog. Az idegrendszer központja és a lábai irányában megszakadt az összeköttetés és nem lehet már soha helyreállítani. Izmok . és ingk nem engedelmeskednek a parancsnak: mozduljanak, ütemesen lépjenek; labdába rúgjanak. Zsoltika csak ülni és feküdni tud. Ha egyik helyről a másikra akar eljutni, segítséget kell kérnie. Régebben anyukája, most az Otthon nővérei veszik karjaikba s ő nyakukba kapaszkodva, az ő lábaik segítségül vételével jut el asztaltól ágyig, szobából kertbe.

HA JÖL MEGGONDOLJUK, ilyen állapotban, mozgássérülten, hét esztendő irgalmatlanul hosz- szú időnek tűnik. Kér valamit — s mindent kérnie kell — türelmesen kell várnia, amíg odaviszik neki, vagy őt viszik ölben, nyakban a kívánt tárgyhoz, személyhez. Bizony, próbára teszi a kis emberkét ez az állapot. Körülötte mozognak a gyerekek. Futnak, ugrálnak, sétálnak. 0 pedig csak ül, naphosszat üldögél székében. Hiszen azért ez is valami ám! Különösen annak, akinek ilyen szép tolókocsija van, mint neki. Édesanyja munkatársai készítették ajándékul a halkan guruló, csillogó, kényelmes járművet. Szobákban, kerti utakon vagy utcák aszfaltján vígan kocog, fut a kocsi. Igenám, de mindig szükség van valakire, aki tolja vagy húzza ezekre a kirándulásokra a kocsit. „Valaki” nem sűrűn akad. mert kevés a nővér ezen az osztályon és sok a segítségre szoruló beteg gyermek, így hát a legtöbbször áll a kocsi. Zsolti előtt a kocsira szerelt munkaasztal, amelyen kényelmesen rajzolhat, dolgozhat, játszhat. De micsoda pótolhatná a béna lábakat?

Minden gyermek lelki-testi fejlődéséhez nélkülözhetetlen a mozgás. Sokszor tapasztalhattuk betegeinknél ezt a jelenséget. Ha az értelmileg fogyatékos gyermeket nem hagyjuk fekvő helyzetben, vízszintesen, hanem megfelelő módszerekkel és eszközökkel felültetjük, értelmi szintje meglepő gyorsasággal emelkedik. Zsoltika is sokat tanult, fejlődött, mert ülni tudott. S ha nem is versenyezhetne iskolába járó kortársaival. képességei, készségei nem lebecsülhetek. Értelmi szintjének köszönhető, hogy mozgásnevelő intézetbe kerülhetett.

ZSOLTI KEZELÉS UTÁN, éppen karácsonyra hazaérkezett. Szívesen jött „haza” és többi társával együtt készült a karácsonyi ünnepélyre. Ki mulaszthatná el a készülődés örömét és izgalmait, az ünnep szépségét: énekeinket, a betlehemi történetet, a „Mennyből jövök .. .”-öt vagy a „Csendes éj”-t.

Többen csak ezen az ünnepen láttuk Zsoltot a kezelés után első alkalommal. Az ebédlőben már messziről integetett. Kezet szorítottunk. Volt valami szokatlan rajta és körülötte 0-:ak később vettük észre a szokatlan helyzetet. Nem kocsijában tilt. Széken. Széken, mint a többiek, a mozgásképes gyermekek, mint mi. felnőttek . is. Nem foglalkozhattunk tovább az üggyel, mert megkezdődött a karácsonyi ünnepély ...

És végül következett a játékok kiosztása. A mennyezetig érő. dúsan díszített, csillogókat szóró fenyőfa alatt halomban állt a sok ajándék. Rejtélyes papírcsomagok nem árulták el titkukat, aranyszalagos papírdobozok incselkedtek a szemlélővel. Nevükön szólítva, egyenként jönnek a gyerekek széküktől a karácsonyfáig. Megragadják ajándékukat s indulnak vissza ugrálva, tánclépésben, sietve, kezüket magasra emelve, s benn az ajándék, ölelik, bontják, mutogatják. Kiáltoznak. örvendenek.

DE MOST SZ. ZSOLTIT SZÓLÍTJÁK. s ahogyan már pin- denki megszokta itt, többen is ugranak, hogy átvegyék az ajándékot, s vigyék neki, a székéhez.

— Ne! — kiált Zsolt —, majd én!

Megállnak a tüsténkedők. Kis segítséggel Zsolt lecsúszik a székről és (íme!) megáll. Nyújtott lábakon. kissé mereven, de áll. Függőleges, soha nem látott helyzetében még-már többet is tud. Elindul. Kisebb székbe kapaszkodik. azt maga előtt tolja. Bal csípőjét előrelendítve követi bal lába s utána ütemesen a jobb következik, lendülve-csúszva, s így tovább. Fogy az út, a távolság Zsolt és a karácsonyfa között. Mindenki, aki látja, csodálkozik és szorongva figyel. Reflex- szerűen lendül egy-két kéz, hátha segíteni kell, jajj, el ne essék ... De nem, nincs semmi baj. Zsolti célhoz ér. Szőke haján, arcán izzadság cseppjei gyöngyöznek, de ő mosolyog frissen, fölényesen, a győztes mosolyával. Megtámaszkodik, gyors kezekkel fogja, tartja, simogatja, taoint- gatja az a iándékcsomagot. Megelégedett. Fordul és indul vissza helyére. A járógép erősen, mereven tartja lábait, s viszi nagy karácsonvi aiándékát, örömét: jár, önállóan jár.

Muncz Frigyes

mm

A

■

VASÁRNA

P l(j ÉJI

t

Boldog élet

Péld. 3,1—6.

Bibliai szakaszunk a hagyomány szerint Salamon királynak, a „bölcs” Salamonnak tulajdonított intelmek, tanítások gyűjteményéből való. Egy hosszú és gazdag élet tapasztalataiból leszűrt életbölcsességgel találkozunk itt. Néha a mi közmondásainkra, szólásmondásainkra, máskor a Biblia más részeiből ismert példázatokra, hasonlatokra emlékeztetnek. A hivő, Isten előtt álló, Istennel járó ember életbölcsessége szólal meg ezekben, az emberi élet legkülönbözőbb területeivel, élethelyzetekkel, emberi kapcsolatokkal összefüggésben, Aki szól, az figyeli és nagyon mélyen ismeri az életet s közben nagyon feszülten hallgat arra, amit Isten mindezekhez szól.

EZ AZ ÉLETBÖLCSESSÉG NEM ÖNMAGÁÉRT VALÓ bölcselkedés, eszmélődés, töprengés, hanem célja nagyon gyakorlati: segíteni akar. Segíteni akar abban, hogy értelmesen, bizakodva és reménykedve, bátran és józanul éljük ezt a földi életet. Eligazítani akar az élet néha áttekinthetetlennek tűnő szövevényében, útmutatást akar adni, mintegy ösvényt törve a kérdések és feladatok bozótjában. Szemünket élesíti, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól, az igazit a hamistól, a drágagyöngyöt a hitvány utánzattól — mert „nem mind arany, ami fénylik”!

Mintha egy szerető és bölcs Atya szólna gyermekeivel, így kezdődik szakaszunk is: „Fiam, ne felejtsd el tanításomat...” Miről szól ez a mostani, a vízkereszt utáni 2. vasárnapra szóló tanítás? Ennek a vasárnapnak ősi evangéliumi olvasmánya a kánai menyegző története (János 2,1-11). Ebből következően témája: Jézus jelenlétével megszenteli örömünket, megáldja az emberi boldogságot.

MÉG ALIG KÉT HETE, HOGY ELKEZDŐDÖTT, AZ ŰJ ESZTENDŐ, amikor egymásnak „boldog új esztendőt” kívántunk. S néha hozzá tettük: „S minden jót!”,De hát mi is az a másoknak s bizonyára önmagunknak is oly gyakran kívánt boldogság s az a minden jó?

Hosszú életkort ígér a Példabeszédek bölcs tanítómestere azoknak, akik szót fogadnak neki. A hosszú életkor az Ótestamentum embere számára Isten egyik legdrágább ajándéka (Mózes 25,7-8). Amikor Isten embereiről azt olvassuk, hogy hosszú élet után az élettel „betelve”, elődeik mellé kerültek, akkor itt nem a leélt évek száma <X döntő, hanem annak minősége. Ma sok szó esik az élet „minőségéről”, arról, hogy nem mindegy, hogyan éli le valaki az életét, mivel telnek napjai, mi az életének a tartalma. Ez a kérdés részben azért került előtérbe, mert — legalábbis a fejlett országokban s így hazánkban is — ugrásszerűen megnőtt az átlagéletkor. Ezzel együtt megnőtt, a szabad idő is, az az idő, amit ki-ki tetszése szerint használhat fel. Másrészt éppen az úgynevezett „jóléti” vagy „fogyasztó” társadalmakban egyre inkább rájöttek arra, hogy az életet teljessé, beteljesülné — ez is kulcsszó napjainkban: „beteljesült élet!” — nem, a birtokolt és fogyasztott javak mennyisége teszi, hanem az élet tartalma, belső értéke. Nem abban teljesül ki életünk embersége, hogy minél nagyobb szeletet igyekezünk kikanyarítani az élvezetek kalácsából, hanem abban, hogy kik vagyunk, mivé formáljuk sáfárságba kapott adományainkat —, vallja korunk jelentős bölcselkedője, Erich Fromm.

A FENTIEK MEGFONTOLÁSÁVAL ÉRTHETJÜK HELYESEN a másik kilátásba helyezett ajándékot, a „jólétet” is. Nem egyszerűen anyagi gondtalanságról van itt szó — bár arról is! — hanem, az ótes- támenttömi eredeti (héber) kifejezés értelme szerint békességről, külső-belső békéről s általában mindarról, ami az életet emberivé, értékessé teszi. Benne van ebben a szív gazdagsága, éppúgy, mint az emberi kapcsolatok egészsége, a család s a nép közösségében való egymásratalálás.

Ezért a szeretetben és hűségben leélt élet tesz kedvessé Isten és emberek előtt. Mintha a nagy parancsolatot hallanák: Szeresd az az Urat a te Istenedet... és felebarátodat mint önmagadat! A kettős nagy parancsolat szerint leélt élet lesz tartalmassá, gazdaggá, valóban beteljesülné. Nem. lehet egyedül, önző módon boldogulni, csak egymás boldogságát építve, őrizve. Csak aki mást boldogít, boldog az lehet. Isten szeretete és hűsége, amely a Jézus Krisztusban megjelent közöttünk — vízkereszt, az isteni dicsőség megjelenésének ünnepe felől jövünk! — elhív és kötelez a szeretetben és hűségben való életre.

ENNEK AZ ÉLETNEK, A BOLDOG ÉLETNEK A KULCSA: Bízzál az Űrban teljes szívből és ne a magad eszére támaszkodj! Az Istennek tetsző élet ösvényén nem járhatunk a magunk feje után indulva, hanem Isten vezetését kell követni. Kezére kell bízni magunkat, mint ahogyan a gyermek bizalommal fogja szülője kezét s rábízza magát a nagyváros forgatagában, vagy az úttalan vadonban. Nem „esztelenségre” biztat e tanítás, hanem arra, hogy értelmünket a hit világosítsa meg, s akkor bátran használhatjuk, sőt kell is élnünk vele, hiszen értelmünk Isten adománya, csak jól éljünk vele.

A boldog- élet útját Isten teríti lábunk elé, mint egy szőnyeget —■ csak járnunk kell rajta. Menet közben mindig arra gondolva: Mit kíván tőlem éppen most Uram? Johann Christoph Blumhardtról, a múlt század egyik nagy keresztyénéről mondották: Szüntelen Isten jelenlétének tudatában élt. Bárcsak rólunk is el lehetne ezt mondani! így alakul ki egy életvitel, egy életstílus, amely kedves Isten előtt és hasznos, mert áldott gyümölcsöket termő, a környezet, az emberek számára. Mintha csak az első keresztyén gyülekezetről szóló híradást hallanák, néhány száz évvel későbbről: „Dicsérték az Istent és kedvelte őket az egész nép". Groó Gyűl»

Imádkozzunk!

Istenünk, taníts minket igazul és igazán élni. Engedd, hogy hálával és örömmeF éljünk mindazal a jóval, amivel naponta elárasztasz. Tedd életünket teljessé és gazdaggá a neked való szolgálatban. Neved dicsőségére mindazok javára, akikkel életünket összefűzted s a magunk boldogságára. Ámen.

TELEVÍZIÓS INTERJÚ EGYHAZUNKRÓL

A Német Demokratikus Köz- nemzetközi összefüggéseiről. A társaság televíziója interjút készí- felvétellel kapcsolatosan a főtit- tett dr. Karner Ágoston országos kár gyülekezetét, a rákosszentmi- főtitkárral, egyházunk társadalmi hályi gyülekezetét is meglátogat- szolgálatairól, valamint annak ta a felvevő csoport.