Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-07-05 / 27. szám

XLVI. ÉVFOLYAM „Bizalom kiváltotta vallomás..." Esperes- és lelkésziktatás Szombathelyen SZÉP, BENSŐSÉGES, ÜNNE­PÜNK VOLT Szombathelyen, május 24-én. Meg is mozdult' a szombathelyi gyülekezet és a Va­si Egyházmegye népe! Ezen a napon iktatta be dr. Ottlyk Ernő az Északi Egyházkerület püspöke vasi esperesi és szombathelyi lel- készi szolgálatába Fehér Károly volt alsósági lelkészt, akit a szombathelyi gyülekezet és a Vasi Egyházmegye gyülekezetei egy­hangúlag hívtak el új szolgála­taira. Megindító volt, amikor a zsúfo­lásig telt templomba harminc Luther-kabátos lelkész élén elin­dult az ikatatás szolgálatát végző püspök, az iktatásban segédkező Bánfi Béla nagygeresdi lelkész, esperes helyettes, Magassy Sán­dor nagysimonyi lelkész és a be­iktatandó esperes. Zúgott az Erős vár a mi Istenünk, s megtelt a le­vegő azzal az örömmel és re­ménységgel, amellyel az egyház­megye és a szombathelyi gyüle­kezet jövőjébe tekint. OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK Ap- Csel 2,37—38 alapján tartott be­iktató igehirdetésében hangsú­lyozta, hogy újra és újra kérdez­nünk kell az ősi szavakkal („Mit cselekedjünk, atyámfiai?”), de tanulni kész lélekkel, hogy meg­találjuk itt és most Isten eligazí­tó válaszát személyes keresztyén életünkben, egyházunk közössé­gében. népünk és az egész embe­riség körében, hogy felismerjük feladatainkat azokban a körök­ben és azokon a területeken, aho­va Isten állított bennünket. A felragyogó igék, amelyek korunk­ban az emberszeretetre és szolgá­ló életre szóló indítást adják, azok küldik el szolgálatukba az ünneplő gyülekezet minden tag­ját és a beiktatandó esperes-lel­készt is. Miután a jelenlevő lelkészek gyülekezetük nevében is áldást mondtak a beiktatott esperesre, nemcsak szép liturgikus formu­laként, de szívből jövő közös imádságként csendült fel és szár­nyalt az ősi Confirma. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST MEGNYITÓ Berzsenyi J. Miklós egyházmegyei felügyelő nemcsak a. vendégeket, az ünneplő gyüle­kezetét és a beiktatott esperes­lelkészt köszöntötte, hanem me­leg szavakkal szólt Lehel Ferenc nyugalomba vonult lelkész szol­gálatáról is. Fehér Károly esperesi bekö­szöntőjét bizalom kiváltotta val­lomásnak nevezte, s vallomást is tett arról a hármas kötelékről, amelyben él és helytáll. Az „em­ber vagyok, magyar vagyok, evangélikus vagyok” hármas val­lomásában világosan érezhetővé váltak azok az erővonalak, ame­lyek ezutás is vezetik őt szolgála­tában. Hosszú sorban hangzottak a meleg, szívből jövő köszöntések. Ottlyk Ernő püspök szerettei ás köszönettel szólt Lehel Ferenc egyházunkban és társadalmunk­ban végzett szolgálatáról és kö­szöntötte az új esperest. Dr. Kál- dy Zoltán egyházunk püspök-el­nöke levélben küldte el köszön­tését. Dr. Karner Ágoston főtit­kár az Országos Egyház köszön­tését hozta Lehel Ferencnek és Fehér Károlynak. Gyergyák Fe­renc megyei egyházügyi titkár a saját nevében, valamint a megyei tanács elnökének, a városi tanács­nak és Hazafias Népfrontnak a nevében mondott köszöntést. Dr. Nagy István fejér-komáromi es­peres, Bárány Gyula győr-soproni esperes és Síkos Lajos Veszprém megyei esperes a szomszédos, ill. közeli egyházmegyék üdvözletét hozták el. Csizmazia Sándor nyír­egyházi lelkész a „keleti végek” és barátok köszöntését tolmácsol­ta. Bánfi Béla nagygeresdi lel­kész, espereshelyettes az egyház­megye nevében, Józsa Márton / peres-plébános, tb. kanonok is. Az izraelita hitközség üdvözletét Brandtl József hitközségi elöljá­ró adta át. Az új gyülekezet ne­vében Kováts Viktor szombathe­lyi, a régi gyülekezet nevében Dr. Ottlyk Ernő püspök beiktatja Fehér Károly esperest Az oltárnál Magassy Sándor nagysimonyi* és Bánfi Béla nagygeresdi lelkész celldömölki lelkész a barátok ne­vében szólt. Lehel Ferenc nyu­galmazott lelkész reménységben áldást kívánó szeretettel köszön­tötte utódját. A református egy­ház köszöntését Fekete Sándor esperes, körmendi lelkész adta át. .A római katolikus egyház nevé­ben dr.' Lelkes József püspöki helynök szólt és adta át Fábián Árpád püspök köszöntését. Meleg szavakkal szólt Vöröss Ferenc es­Józsa Ernő alsósági felügyelő kö­szöntötte Fehér Károlyt. Végül a •szombathelyi gyülekezet ifjúsága kért áldást az új lelkészre, ének­szóval, gitárkísérettel. ELMÉLYÍTETTE ÉS TO­VÁBBÉPÍTETTE A KÖZÖSSÉ­GET az a szeretet, amellyel fehér asztalhoz hívta vendégeit a szom­bathelyi gyülekezet. Ittzés János H sí nősült Furcsán fogadjuk ezt a megjelölést. Ha minket neveznek bűnös­nek, elutasítjuk, vagy legalábbis mentegetjük, magyarázzuk, miért kerültünk gyanúba. Ámít mi teszünk, az nem bűn, legfeljebb hiba, gyengeség, olyasmi, amit mindenki megtesz. De ha másokról van szó, akkor már nem tiltakozunk ellene, olykor még súlyosbítjuk is oűnét, meg is botránkozunk, mások előtt sopánkodunk is rajta. Csak akkor hal.gátunk róla, néha mentegetünk is másokat, ha azok bű­nének leleplezése bennünket is bajba hozna, ha kiderülne, hogy mi is részesek vagyunk ugyanabban a bűnben. Valahogj úgy nézzük az élet eseményeit, mint a lelátókon ülő közönség a versenyzőket és a küzdő csapatokat. Mi csak szurkolók­nak tarjuk magunkat, és bíráljuk a küzdelemben részt vevőket. Különösen kísért ez a szemlélet akkor, amikor a gyülekezetét, az egyház életét nézzük. De sokszor vagyunk felháborodva azon, hogy hogyan küldhet Isten ilyen „csapatot” a pályára. Nem vesszük észre, hogyan torzítja el egész életünket ez a hamis szemlélet. Hiszen nincs lelátókon ülő közönség, csak küzdők vannak. Mi lenne ha fordítva gondolkodnánk? Ha magunkat ítélnénk el, beismerve bűnösségünket: önzésünket, hamisságunkat, szeretetlen- segünket? Ha másokat igyekeznénk megérteni, mentegetni, ha an­nak tudnai,k örülni, hogy valaki igyekszik megjavulni? Akkor talán nem botrankoznánk meg, nem tiltakoznánk, ha Isten igéje bűnösnek mond minket Ráhagynánk az ítélkezést azokra, akiknek ez a fel­adatuk, és segítenénk egymást a megjobbulásban. AZ OROSZ ORTODOX EGYHÁZ KÜLÜGYI HIVATALÁNAK ÜJ VEZETŐJE NEGYVENEZER BIBLIA VIETNAMNAK A Német Demokratikus Köz­társaság evangélikus egyházai a Gusztáv-Adolf Egyesület és az Európai Bibliatársulat támogatá­sával 40 000, mai vietnami nyelv­re fordított Bibliát és Újszövet­séget küldtek a vietnami protes­táns egyházaknak. Az adományo­zásról a vietnami egyházi vezetők múlt évi látogatása során álla­podtak meg. Az NDK Protestáns Egyházszövetségének küldöttsége valószínűleg még az idén viszo­nozza a látogatást. Az evangélium szolgálatában Lelkésziktatás Június 7-én délután Adámi László lelkészt a nyáregyházi gyülekezet lelkészi állásába beik­tatta Keveházi László, a Pestme­gyei Egyházmegye esperese. Ennyi volna a rövid, hivatalos, szinte jegyzőkönyvi rögzítése a tények­nek, ami történt. Ennyit igazán a hírek között is közölni lehetne rö­viden. Igen ám, de egy gyüleke­zet életében, nem is szólva a lel­készről, sokkal, de sokkal többről van szó, amikor mindkettőjük életében egy egészen új fejezet kezdődik. A hivatalos közlésen túl mik voltak hát a nyáregyházi iktatási ünnepélynek azon voná­sai, amiket érdemes feljegyezni? Az iktatás időpontja és helye sem mellékes. Miért? Van valami különös abban, hogy egy adott időpontban, egy templomban tör­ténik az iktatás? Mi van ebben különös? AZ IDŐPONTTAL KAPCSO­LATBAN : a nyáregyházi gyüle­kezetben három éven át nem volt betöltve a lelkészi állás. Lupták Gyula lelkész nyugdíjba ment. A bő három év alatt egyetlen isten- tisztelet, bibliaóra, hittanóra nem maradt el, sőt a gyülekezet láto­gatása is intenzíven folyt. A szol­gálatokat a szomszédos pilisi gyü­lekezet lelkészei látták el. De ha a szolgálat folyamatos is volt, a gyülekezetben lassan-lassan érle­lődött a gondolat és a vágy: sze­retnének „saját” lelkészt. Adámi László sem ismeretlenül került a gyülekezetbe most, hiszen Keve­házi Lászlóné után ő is régóta járt ki és ismerte már nemcsak a gyülekezet tagjait, de gondjait és örömeit is. Mindezért lett nagyon jelentős 1981. pünkösd ünnepe. So­kan sóhajtottak fel hálásan Isten­hez: végre van lelkészük. DE NE FELEDKEZZÜNK EL az iktatás helyéről sem. Kevesen tudják, hogy a nyáregyházi gyü­lekezetnek van is meg nincs is temploma. Ez nem játék a sza­vakkal. Nyáregyházán annak ide­jén a két protestáns gyülekezet együtt építette fel a templomot, közös a templom azóta is, min­den vasárnap református és evangélikus istentisztelet is vari a közös templomban. A különbség csak annyi, hogy az úrasztala és oltár kerekeken gurítható és mindegyik a megfelelő istentisz­teleten kerül amegfelelő helyre. Nem tudom, van-e még ilyen ha­zánkban. A közös templomnak sok öröme, sok közösen megol­dandó problémája is van. Ezt a ttemplomot töltötték meg most az ünneplők. AZ EVANGÉLIUM SZOLGÁ­LATÁBAN — ez volt összefogla­N yáregyházán lása a Rm 1,16 alapján mondott igehirdetésnek. Pál ebben a le­velében a törvény és evangéli­um súlyos kérdéseit tárgyalja, de vallja: a döntő az evangélium. A lelkészi szolgálatban is szükség van a törvényre, de alapjában az evangéliumot kell hirdetnünk. Miért? M'eít az evangélium Isten világot átölelő szerétéről beszél. Az evangélium szolgálatában áll­ni azt jelenti, hogy Istennek ezt a „határtalan”, korlátokat ledöntő szeretetét hirdethetjük és élhetjük világunkban. S azért is az evan­gélium szolgálata a döntő, mert az Istennek építő, gyógyító ereje a világban. Isten erejét nem rom­bolásra, hanem építésre, életek újítására akarja felhasználni s az evangélium szolgálata ennek az építő, gyógyító erőnek a tovább­adása. S végül azért is az evan­gélium szolgálata a döntő, mert az Isten üdvözítő hatalma. Mun­kájának végcélja üdvösségünk, s erre is evangéliumával segít el minket. Az új lelkész és gyüleke­zet éljen egyaránt ebből az evan­géliumból, de lelkész és gyüleke­zet álljanak is egyaránt ennek az evangéliumnak a szolgálatában — fejeződött be az esperes ige­hirdetése. MINT EGY CSALÁD, úgy volt együtt a szépszámú gyülekezet. Az ünnepély után is sokan el­mondták: ez az ünnepély külö­nösen is meleg, családias alkalom volt. Ehhez hozzájárult, hogy Adámi László és felesége család­ja is ott voltak, néhányan közü­lük fárasztó utazás után, de könnyes szemekkel és imádságos szívvel, mert a család is együtt akart örülni ezen a napon. A nyáregyházi gyülekezet (velük a dánszentmiklósiak, lengyelfalusi­ak, csévnarasztiak) is meleg szív­vel készült az ünnepélyre, öten is köszöntötték új lelkészüket. Az elődön kívül, Kozma Sándor és Szerényt Károlyné presbiterek. Különösen is megható volt, ami­kor Pergel Ágnes az ifjúság és Pércsi Melinda a gyermekek ne­vében egy-egy verssel köszöntöt­ték az „új tisztelendő bácsit”. A pilisi gyülekezet nevében Temes­vári Mihály felügyelő mondott néhány mondatot. Takaró Tamás nyáre^yházi és Szaszák Imre al- bertirsai református lelkipásztor is megáldották a jelenlevő evan­gélikus lelkészekkel a beiktatot- tat és köszöntötték is őt. Dr. Fa- biny Tibor a Teológiai Akadémia képviselőjeként és Bárdossy Ti­bor az egyházmegye nevében szóltak és szolgáltak az oltárnál is. Dr. Sárosi Ernőné a Hazafias Népfront küldötteként a község nevében üdvözölte az új lelkészt. K. L. ÉPPEN OLYAN VESZÉLYES RÓMAI KATOLIKUS SEGÍTSÉG A SPANYOL PROTESTÁNSOKNAK A római katolikus egyház — Spanyolország törtépetében elő­ször — pénzügyi támogatást nyúj­tott a Spanyol Evangéliumi Egy­háznak. A Los Rubios-i egyházi és nemzetközi konferenciköz- pont építéséhez Ramon Buxarais maiagai püspök egyházkerülete nevében 200 ezer pesetát (körülbe­lül 70 ezer forint) adományozott. A püspök sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy nem tudtak nagyobb összeget adni, csak annyit, ameny- nyit saját egyházközségeik kap­hatnak renoválásra. — Az egyházi és nemzetközi konefrenciaközpont építését az Egyházak Világtaná­csának segélyszervezete (Ci- CARWS) és ökumenikus kölcsön- alapja (ECLOF) támogatja. A Moszkvai Patriarchátus Kül­ügyi Hivatalának vezetőjévé Fila- retet Minszk és Belorusszia metro- politáját nevezték ki. Ebben a tisztségben Juvenalijt, Krutyick és Kolomna metropolitan át kö­veti. Filaret 1973-ban lett Berlin és Közép-Európa érseke; kapcso­latba került a két Németország és Ausztria evangélikus és római katolikus egyházaival is. 1978. ok­tóberében Nyikogyim leningrádi és novgorodi metropolita, a Ke­resztyén Békekonferencia elnö­kének halála után lett Minszk és Belorusszia metropolitája. a fejlett és fejlődő országok közöt­ti, egyre növekvő szakadék, mint a fegyverkezés —, mondotta Ro­bert Runde canterbury-i érsek, az anglikán egyház feje a közel­múltban az Egyesült Államokban tett látogatása idején. „Hihetet­len, hogy mindig csak várunk, amíg Afrikában ezrek halnak éhen naponta. Sürgősen tervet kellene készítenünk a közös to­vábbélés érdekében.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom