Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-28 / 26. szám
GYERMEKEKNEK. Yendéüsés — némi huzavonával Lk 14, Istennek az emberek iránti sze- retetét és az embereknek Isten iránti magatartását Jézus sokféle példázatban tárta az emberek elé. Ezek között a példázatok között egyik legtalálóbb a nagy vacsoráról szóló példázat, amely Isten végtelenül türelmes szeretetét és az emberek közömbösségét példázza. ÉLT EGY EMBER, AKI NAGYON SZERETTE BARÁTAIT és ezért elhatározta, hogy vendégségbe hívja meg őket. Hadd legyenek mind együtt és érezzék jól magukat! Már jó előre értesítette őket, mikor lesz ez a kedves alkalom. Amikor elérkezett a vacsora napja, elküldte szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Ma este lesz a vacsora, jer- tek el, mert minden kész. A meghívottak azonban ahelyett, hogy örömmel kezdtek volna készülődni. mindenféle kifogással álltak elő. Az egyik ezt mondta* Szántóföldet vettem, kénytelen vagyok kimenni a mezőre és megnézni. Kérlek, ments ki engem! A másik meg ezzel állt elő: Ökröket vásároltam, megyek és kipróbálom őket. Kérlek, ments ki engem! A harmadik pedig így válaszolt a hívásra: Éppen most házasodtam meg. Megérthetitek, hogy nem mehetek el a vacsorára! A szolga nagyon szomorúan tért vissza urához és elmondta, mit üzentek a meghívottak. A ház ura is nagyon szomorú lett, na-, gvon bántotta őt barátainak a magatartása. De nem akarta egyedül elkölteni az elkészített vacsorát, azért így szólt szolgájához: Menj ki gyorsan a város utcáira és akiket csak találsz, hívd el a vacsorára! A szolga úgy is tett. Elhívta a szegényeket, a koldusokat, a nyomorékokat, a sántákat, a vakokat. Azok nem álltak elő kifo16—24 gásokkal. hanem jöttek boldogan, nagy örömmel. De még mindig sqk üres hely maradt, azért az úr így szólt szolgájához: Menj ki a városból az utakra, és akikkel csak találkozol, mindenkit kényszeres bejönni, hogy megteljék a házam vendégekkel. Mert azt mondom, hogy azok közül, akiket először hívtam meg, senki sem kóstolja meg a vacsorámat! JÉZUS EBBEN A PÉLDÁZATBAN ARRÓL BESZÉLT, hogyan utasította vissza Isten meghívását választott népe, Izrael, amikor nem ismerte fel Jézusban a régen megígért Szabadítok Ezért Isten a pogányokhoz fordult, és belőlük teremtett magának népet, egyházat. Azonban van ennek a példázatnak mai üzenete is. Ma is előfordul nagyon sokszor, hogy éppen azok, akiktől jogosan el lehetne várni, hogy engedelmeskednek Istennek, nem veszik komolyan a hívó szót. Mindenféle kifogással állnak élő, nem érnek rá, minden másra van idejük, csak arra nincs, hogy Isten igéjével foglalkozzanak. Ezzel azt mutatják ki, hogy nem Sokra becsülik Isten hívó szavát, de magát Istent sem. Istent azonban ma sem lehet kikosarazni. Ö ma is gondoskodik arról, hogy legyenek országában emberek, akik hallgatnak szavára és tovább adiák szeretetét, Mindez Isten türelmes szere- tetéről beszél, akit nem kedvetle- nít el az emberek közömbössége. Ha végiggondoljuk Istenek ezt a nagy szeretetét, akkor nem állunk elő kifogásokkal, hanem boldog örömmel hallgatunk a hívó szóra. A nála megtapasztalt öröm és boldogság arról is meggyőz bennüket. hogy megéri meghozni ezt az áldozatot. Selmeczi János ZEFFIRELLI JÉZUS-FILMJÉNEK FOLYTATÁSA Franko Zeffirelli a híres olasz rendező, a „Názáreti Jézus” című hatórás film (1977) készítője új filmet tervez, amely a keresz- tyénség első négy évszázadát mutatná be. Jézus egy filmnek is lehet főszereplője, hasonló kérdést „már Michelangelónak is feltehettek volna”. — „Hitünk nem tiltja az ábrázolást, ezért maradtak fenn számunkra az évszázadokon át milliószámra a hit képei. Arra a szemrehányásra, hogy csak „illedelmes polgárok” rendezője, így felel: „Tudjuk, hogy ki tesz ilyen szemrehányásokat. Inkább boldog vagyok, hogy egy bizonyos elit helyett az egész világ közönségéhez szólhatok, amely zavart, nyugtalan és bosszúvágyó.” — Sok embert másképp talán nem is lehetne elérni. „írok nektek, ifjak.. Szolgálni - hangszerrel a kézben 1973-ban, amikor a kelenföldi ifjúságba kerültem, az akkori éneklést két középiskolás fiú vezette egy gitárral és egy har- móniummal. Kétségtelenül ez volt a hőskorszak. Az akkori gitárossal — Szepesfalvy Ákossal - beszélgetek. — Mi változott azóta az ifjúsági éneklés területén? — Egészen más lett minden. Nagyon sok akkori ének eltűnt, és nagyon sok új jött. Abban az időben még nagyon gyermekcipőben járt az ifjúsági éneklés. Hallottunk itt-ott eg.y-egy dalt, azokat játszottuk. Még nem is nagyon válogattunk, hiszen nem volt miből. Később kezdtünk felnőni zeneileg is, megtanultunk játszani a hangszereken. Az egyre nagyobb mennyiségű zeneszámból már megpróbáltunk válogatni Is. Továbbra is törekszünk arra, hogy a zeneileg és szövegükben jobb számokat játsszuk és tanítsuk. — Jónak érzed jelenleg az ifjúsági éneklést? — Jónak érzem annyiban, hogy ez az ifjúság saját stílusa, ami közel áll hozzá. Ugyanakkor nem érzem azt, hogy elég róagas színvonalú lenne, tehát az énekek minőségén javítani kell! — Mit jelent ez? — A klasszikus rock és jazz hagyományait kellene követnie a zene területén. Ehhez a műfaj NINCS SENKI ITTHON Bezárták jól az ajtót, magamnak kell kinyitnom — No végre! — felsóhajtok: — nincs senki, senki itthon! Hogy ezt mióta várom! Csodálatos szabadság. Lakásunk: régi várrom! Ez aztán jó mulatság! Jó kis kulcsom zsebemben! A rádió hadd zengjen, úgysem harsog túl engem! Felfordítom a házat — s nem mondja senki: „Rendet!” Akárhogy is lármázzak ... De milyen furcsa csend lett! Tó kis kulcsom zsebemben ... Mégis bevallom titkon: nincs semmihez se kedvem, ha senki sincsen itthon. (A. Barto: A ház elköltözött Budapest, 1975) FEGYVERELADÁS SEMLEGESEN? Ezt a kérdést tette fel Adolfo Perez Esquivel argentin író, a Nobel-békedíj legutóbbi kitün- tettje Svájcban, egy ünnepségen tartott beszédében az országnak a harmadik világba irányuló fegyverexportjával kapcsolatban. Latin-Amerika lakosságának negyven százaléka „veszélyes szegénységben” él, egyötöde éhezik. Éhbérért dolgoznak, vagy munka- nélküliek, emberhez méltatlan körülmények között élnek. Mégis, az erőszakmentesség a béke egyetlen útja. A brazil parasztok passzív ellenállása, Argentínában az eltűntek utáni kutatás, Chilében pedig „bázis-gyülekezetek” alapítása révén sokat lehetett kicsikarni az illetékes kormányoktól. „Erőszak nélkül, az evangélium erejéből próbáljunk élni” — mondotta a Nobel-békedíjas író. hoz a jelenleg énekelt énekek közül a spirituálék állnak a legközelebb. Nem véletlen ezek nagy népszerűsége. Tartalmi területen pedig igazán mély hitet tükröző, őszinte versekre és szövegekre van szükség. — Életképes-é ez a műfaj any- nyír a, hogy tág teret kapjon? — A világi könnyűzene — bár ez a „könnyű” gyakran nagyon is „komoly” — szintén küzd azzal a problémával, hogy művészetként ismerjék el. Ugyanígy vagyunk ezzel mi is a gyülekezetekben. — Van-e jövője? — Azt hiszem, hogy amíg a világi zenében élni fog a gitár, addig az egyházi zenében is van jövője. Lehet, hogy már nem én fogom pengetni, hanem valaki más, de én lótok benne annyi fantáziát, hogy legyen holnapja. Ehhez viszont továbbvivők kellenek. Azért is tanítunk több fiatalt gitározni. hogy legyenek olyanok, akik a minőségi szintet még emelve tudják vinni tovább ezt a műfajt. — Mit jelent számodra ez a szolgálat? — Nem a zene az első a gyülekezet életében. Egy fiatalnak több irányban kell aktívan élnie. Ha kell, fogjon meg egy seprűt, vagy kalapácsot, ha kell, gépeljen, vagy látogasson meg egy öreg nénit vagy szolgáljon fogyatékos gyermekek között! Azt hiszem, hogy ezt a skálát még növelni kell. Ne csak az ifjúsági zenélés miatt legyen valaki egy ifjúsági bibliakör tagja! Ezt a zenét meg kell tölteni tartalommal: szolgálnunk kell a világnak is Jézus nevében. Az ifjúsági óra — természetesen a zenével együtt — egy akkumulátortöltő állomáshoz hasonlít: itt kell. felkészülni a szolgálatra. — Tehát a zene csak eszköz? — Nagyon jó közösségformáló erő. Nem szabad, hogy az éneklésünk üressé váljon, esetleg csak zenei élményt nyújtson. Nagy baj, ha éneklésünkben nem él Jézus. Ezt kell tudnia annak, aki ma és holnap gitárt vesz a kezébe: nem magunkat kell mutogatnunk. az élő Jézust kell hirdetnünk! így sokkal könnyebbé válik az akkordok tanulása is. Koczor Tamás BUDAPESTEN AZ EGYIK PEREMVÁROSI TEMPLOMUNKAT keresem fel. Csendes „átlag” vasárnap van. A kerület valaha a személyi kultusz ideje alatt a megbélyegző ..klerikális kerület” nevét hordta. Valóban sok templom van ebben a kerületben. De persze sok kocsma is. És noha jó néhányat felszámoltak közűik, mégis maradt bőven a szanálásra ítélt városrészben. Szegény munkásemberek lakták egykor. akiknek nagy volt a családjuk. szűk a lakásuk, riasztó a környezetük. A gyárak füstje rárakódott az ablakokra, s az udvaron levő csenevész növények szürke porréteg alatt kókadoztak. Menekültek a férfiak a gyerekzsivaj S a nyomasztó szegénység elől. Be a kocsmákba, ahol cigarettafüst és a cimborák borvirógos képe megnyugtatóbbnak bizonyult. 50—60 ember ült a templomban. többségében idős. öreg. Néhány középkorú, egv-két gyermek. Némelyiknek már az életkorát sem lehet megsaccolni. de túl lehet a hetvenen. A csigavonal közvetlen középpontja körül helyezkedik el. önmagában szép szám. komoly gyülekezetei jelent 50—60 ember itt a város peremén. Lelkes beszédet tart a pap, könnyeznek a hívek, meghatódot- tan állnak fel. ülnek le. Rend van a templomban, a szívekben. ÖK AZOK TEHÁT, akik a 2,2 milliót kitevő nyugdíjasokból ezen a vasárnapon az északi szélesség 47. és a keleti hosszúság 36. fokának metszőpontján templomba mentek. Csak ennyi lenne' a gyülekezet nyugdíjas tagja?. Bemegyek a lelkészi hivatalba, felCsigavonal lapozzuk az anyakönyveket. Érdekel a temetések száma. 1980-ban 48 temetés volt, majdnem annyi, amennyi ezen a vasárnapon a templomi létszám. Országosan ebben az esztendőben 145 549 embert temettek. Az anyakönyv szerint itt helyben a többség túlélte a 70 évet. Az évi átlag temetés 45 körül mozog. Tíz év alatt tehát egy tetemes gyülekezet került a temetőbe. Átlapozom a szolgálati naplót is. s meglepő szám üti meg szemem. Évek óta a templomba járók átlagszáma nem változott. Vagyis 50—60 körül mozog változatlanul. „A matematika csődje” —, állapítom meg,' hiszen minden évben eltemetnek 45—50 embert, s csökkenés nincs vagy alig. Hogy lehet ez? Magyarázatot is kapok. „Túlnyomó többsége holottainknak ismeretlen. — mondja a lelkész —, a hozzátartozók akkor tévednek be hozzánk, ha temetési szolgálatot igényelnek”. „Igen. de valószínű, hogy a templomba járók közül is temet — vetem ellen — hiszen idősek gyülekezetének tagjai, s a természet rendje szerint ...” Mosolyra húzódik a szája: „egyszer mindenki megöregszik, azután idetalál hozzánk”. EGYSZER MINDENKI MEGÖREGSZIK. Ez alapigazság és vitathatatlan. Néhány idős hívének címét kérem és engedélyt, hogy meglátogathassam. Bizalmatlanul fogad H. J.-né. Nem akar újságban szerepelni, nincs különösebb mondanivalója. Csak néhány éve jár templomba, amióta nyugdíjban van. Korábban is járhatott volna, de munkája nem engedte. Gyakran vasárnapra esett szolgálata, s unokáját nevelte. Fia vidéken él, a gyerek hozzánőtt, vele töltötte maradék szabad idejét. Közben megnőtt az unoka, motorja van. lányokkal jár, s „én visszakéredz- kedtem az egyházba”. A lelkész szeretettel fogadta azóta minden vasárnap ott ül az oszlop melletti padban. Amíg a csigavonal a középpontig ér. S. K. nem ment férjhez. Oka volt ennek. Szüleit tartotta, míg éltek, rá voltak szorulva. Először anyját temette, aztán apját. S míg ápolta, gondozta őket, elillantak az évek. pártában maradt. S amikor már senkije se élt. betévedt a templomba. „Tetszik tudni, számomra megnyugtató. hogy emberek közt lehetek, testvéreimnek érzem azokat, akikkel együtt vagyok a templomban. Lelkemnek is szüksége van táplálékra, minden vasárnap kapok valamit. Nem érzem magányosnak magam.” Sz. V. szintén magányos hölgy. Tisztviselő volt, lakásának berendezése a régi, „szép napokra” emlékeztet. Zongora áll a sarokban, időnként a fáradt ujjak végigfutnak a billentyűkön. A lehangolódott hangszer feljajdul. Sokat betegeskedik, kevés az ereje. Szeretne szeretetotthonba kerülni, mielőtt végleg ágynak dőlne. Elhagyta a 80-at és észrevehetően fogy az ereje. Korábban rendszeresen járt templomba, most már csak rádión hallgatja az istentiszteleteket. „SOK AZ ÖREG EBBEN A KERÜLETBEN, mint általában a szanálás előtt álló városrészekben” —, világosít fel a tanácselnök helyettes. „Érdekes —, mondom —, az egyház is ezt állapítja meg.’ ’„Sereg emberről, idősről kellene gondoskodni, szociális otthonba juttatni vagy gondozásukat megszervezni, az egyház segítségére is számítanak felkutatásukban. Minden címért hálásak vagyunk.” Az ország szociális otthonainak száma 258. Ebből állami 18, a többi tanácsi. 1980-ban 31865 gondozott élt a szociális otthonokban. a férőhelyek száma alig néhány százzal több. EHHEZ A SZÁMHOZ CSAT- LOKOZNAK AZ EGYHAZAK SZERETETOTTHONAI, amelyek összességükben alig ezer öregről tudnak gondoskodni. Végtelenül alacsony ez a szám, ha a rászorultak számára gondolunk. K. J.-né nem hajlandó a gyermekeitől segítséget kérni. Három él közülük szanaszét az országban jó. és kevésbé jó körülmények között. De inkább az öngyilkosságot választja, minthogy segítséget kérjen tőlük. Eddig nem is szorult rájuk. Üjságot hordott ki. kávét vitt a virágárusoknak, olykor takarítást vállalat, ebből összejött annyi, hogy szűkös igényeit kielégítse. De egyik foglalkozása után sem jár nyugdíj s egy lestrapált elnyűtt élet néz farkasszemet a jövővel. Az elmúlt nyáron épp a virágüzletben megcsúszott, a kávé kilöttyent s neki eltört a lába. Nehezen gyógyult, s mintha az ereje is elhagyta volna azóta. Ekkor kezdett közelebbről foglalkozni a halál gondolatával. D<‘ milyen különös a Gondviselés, útjába került az egyház. Először kölcsön kért 100 forintot, aztán némi segélyt. S amikor a lelkész jelentette ügyét a tanácsnál, azonnal felvették a.szociális segélyezetek listájára. Most 1300 forintot kap havonta, meg ebédjegyet. „Ennyi pénzem sohase volt.” Fizeti az egyházi járulékot s bicegve jár templomba. V. S. valaha presbiter volt. Helye a templomban üresen tátong évek óta. Sógornőjével él együtt szoba-konyhás lakásban mindkettő túl van a nyolcvanon. „Mikor látogatták meg utoljára magukat?” „Ö . kérem szépen majd minden nap jön Valaki az egyháztól. Régi presbitertársak s a lelkész úr is gyakori vendég. Csakhogy én restellem a rendetlenséget, mert nem tudunk mi már takarítani, mosni, bevásárolni, főzni. Tessék nézni -r, mutat az ágyból a festői rendetlenségre —, szabadna ilyen helyen vendéget fogadni?” A betegség szaga keveredik a szegénység szagával. Pedig a fia jól keres, az unokájának meg diplomája is van. De V. S. helye üresen marad a padban. Ö már többé nem fog eljutni a templomba. Helyette viszont lesz más öreg. A csigavonal szakadatlanul gyűrűzik befelé. (Folytatjuk) Rédey Pál
