Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-06-14 / 24. szám

„Ó5 jertek, énekeljünk!" A Budai Egyházmegye Kantate-vasárnapi senés-áhitata Amint megyünk fel a buda- hegyvidéki gyülekezet villaépüle­tének emeletén lévő kis temp­lomba, már messziről halljuk az énekszót. Kora délután óta folyik a próba az egyházmegye három gyülekezetének együttes énekka­rával. Hiszen meg kell szokni egy­mást, az együtt-éneklést, és meg­ismerni az egyes karnagyok egyé­ni mozdulatát, elképzeléseit. A ze­nés áhítat előtt, a váratlanul jött zápor nyomán valaki megjegyzi: ..Énekkar már van, de lesz-e gyü­lekezet?” A kétkedőkre azonban rácáfolnak a tények: néhány perc alatt kevésnek bizonyul az ülő­hely, pótszékeket kell behozni, és a későbben érkezők állni kényte­lenek. Mert jöttek spkan: a budai gyülekezeteken kívül Pestről, sőt Piliscsabáról is ismerősök és ér­deklődők, hiszen lassan három év­tizede hagyománya van ennek a Kantate-vasárnapi közös éneklés­nek. VOLT IDŐ, AMIKOR AZ EGYES ÉNEKKAROK külön-kü- lön adták elő szépen megtanult, kidolgozott számaikat — de most már jó néhány éve a karnagyok előre megállapodnak a műsorban, s habár külön-külön készülnek fel a kórusok — itt együtt énekel az egész kar. Hatvanan. Van köz­tük sok fiatal, de akad hetvenen felüli férfi, s alig konfirmált kis­lányka is. És a kórusvezetők kö­zött is a jól ismert, sok évtizedes gyakorlattal rendelkező, hírneves karnagyok mellett látunk minden évben egy-egy szárnypróbálgató fiatalt is. Megkérdezem a kelenföldiek egyik tagját, mire gondol, mit érez ilyenkor? Hajdú Katalin így felel: „Én mindig örülök, ha kórusban énekelhetek, de hallatlanul jó do­log közösen, ilyen nagy karban, együtt énekelni!” Kardos Jenő, a budaváriak basszusszólamából mosolyogva fűzi hozzá: „Én min­dig boldog izgatottsággal várom ezt a napot. Ilyenkor érzem az ének összekötő erejét. És még va­lamit: a mennyei kórus örömének előízét!” Azt hiszem, mindnyá­junk érzését fejezte ki ezzel lel­kes barátunk. A hegyvidékiek egyik tenoristája elmondja, hogy ő az olyan igehirdetésszerű, tanító jellegű énekeket szereti a legjob­ban, mint Schütz: „A farizeus és vámszedő” műve, amit most is énekelnek. Mindenki szemében lelkesedés, arcán az izgalom pírja ragyog, amikor a próbát befejezik, és felhangzik az imádság: „Urunk, erősítsd meg szolgálatunkat!” A GYÜLEKEZET ÉNEKE Es AZ OLT ARI SZOLGALAT UTÁN kezdődött el a zenés áhítat. Előbb három Bach koráit énekeltek Su­lyok Imre és Bencze Gábor ve­zénylésével. Majd a kis elektroni­kus orgonán Sulyok Imre Frober- ger Fantáziáját játszotta. Utána Praetoriusnak, a korai barokk képviselőjének három motettáját énekli a kar Rezessy László széles, nyugodt mozdulatú vezetésével. • D. Koren Emil esperes a 100. zsoltár 1. verse alapján arról szólt igehirdetésében, hogy az éneklés­sel is az elé az Isten elé lépünk, aki szeretet és törvény, s Krisz­tusban egész valóját megmutatva nékünk, megbékélt mivelünk. Az­tán köszöntötte az énekkarokat és vezetőiket, megállapítva, hogy egyedülálló jelenség a budai egy­házmegyének ez az évenként visz- szatérő, közös zenés áhítata, a testvéri összetartás és segítés szép megnyilvánulása. A második részben Rezessy László Bach egyik partitáját szó­laltatta meg orgonán, majd Schütz három művét Sulyok Imre, illetve Csorba István vezényelte. „A fari­zeus és vámszedő duettjét Basky István és Blazsó Sándor énekel­ték, és a 100. zsoltár visszhang­kórusát is velük együtt alkotta Szemere Erzsébet és Bogdány Anna. AZ EGYES MÜVEK ELŐTT Csorba István néhány szavas is­mertetőt adott, s a művek szöve­gét is felolvasta. így vált igazán igehirdetéssé az énekkar szolgála­ta. A budahegyvidéki gyülekezet szeretelvendcgséggel várta a ki­száradt torkú énekeseket. Csengő- dy László lelkész itt méltatta az 1981. évi „Kantate” jelentőségét. Búcsűzáskor az egyik énekkari tag ezt mondta: ..Nekem Isten jó énekhangot ajándékozott. Hálát­lan volnék, ha ezzel nem dicsér­ném Öt, amikor csak tehetem!” Bencze Imre — házassági évforduló. Monostori Márton és felesége, sz. Maász Mária május 17-én Mező- berényben az I. kerületi temp­lomban ünnepelték házasságköté­sük 60. évfordulóját. Az ünnepi alkalmon ifj. Ferenczi Zoltán se­gédlelkész hirdette Isten igéjét. „Minden dolgotok szeretetben tör­ténjék.” Istentiszteleti rend Budapesten. 1981. június 14-én Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. 11. (urv.) Hafen- scher Károly, du. 5. Hafenscher Károly, du. 6. Szeretetyendégség: Benczúr László. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Muri tag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9 Muntag Andorné. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Ka­rácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57 b. de. 9. (szlo­vák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (ma­gyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u, 28. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákosfal­va de. 8. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Váci út 129. de; negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Újpest, de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsé­bet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-tJ.i- telep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlő­rinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest-Wekerle- telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestúj­hely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rá- kospalota-MÄV-telep de. 8. Matúz Pál. Rákospalota-Nagytemplom de. 10. Bol- la Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kar­ner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Ko­sa Pál. Rakoshegy de. 9. Kosa László. Rakosliget de. 11. Kosa Pál. Rákoske­resztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Dónáth László, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Mado- csai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Ma­docsai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Ti­bor. de, 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. li. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél'7. Takács József. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Mis- sura Tibor, du. 6. Bencze Imre. Né­metvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. Rozsé István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de.,fél 11. Mezősi György. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarorszagi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lap.ia Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztősig és kiadónivata.1: 1088 Budapest VH1.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 200,— Ft Árusítja a Magyar posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 © 81.1368 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet” (Ezs 6, 3). VASÁRNAP. — „Imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisz­tusnak irgalmát az örök életre” (Jud 20—21 — Zsolt 119, 9 — Jn 3, 1—8 — Zsolt 29). Az imádság drága lehetőség. Szükségünk van Istennel való beszélgetésre, erő- nyerésre. Engedjük, hogy ő sze­rethessen minket. S mint az ő szeretet gyermekei sugározzuk megtapasztalt szeretetét. Erre kö­telez az örök élet reménysége is. A reménység emberei a szeretet irgalmas cselekedeteiben élnek a földön. „Szentlélek Isten, vezé­rünk, Lakozzál mibennünk, ké­rünk, Növelj minket igaz hitben, Szeretetben reménységben” (251. ének 3.). HÉTFŐ. — „Isten a sötétségből az ő csodálatos világosságára hí­vott el titeket” (1 Pt 2, 9 — Ezs 42, 16 — 4 Móz 6, 22—27 — Ap Csel 7, 1—16). Isten világossága minden rossznak, bajnak, bűrinek, halálnak az ellentéte. Az, ami jó, ami mindent legyőző szeretet, ami erősebb, mint a halál. Isten vilá­gosságában bűn minden szeretet- lenség, igazságtalanság, elnyo­más, faji megkülönböztetés, ön­zés. A világosság fiai vagyunk-e, akik arra kaptunk elhívást, hogy beszédünkön és cselekedeteinken keresztül Isten világossága érvé­nyesüljön a világban? „Maradj meg, Világosság, Velünk szép lé­nyeddel” (290. ének 3.). KEDD. — „Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül. Az Ür meghallgatott, tágas térre vitt en­gem” (Zsolt 118, 5 — Lk 22, 4L, 43 — Péld 1, 20—28 — ApCsel 7, 17—29). Az Ür nagy segítsége bű­neink bocsánata. A bűn rontja meg az egyén és a közösség életét. A bünbocsánat által lehet' újat kezdeni. Isten „tágas térre” állít, az emberek, a világ felé fordít, ahol bőven van lehetőség a segí­tésre. Figyeljük napjainkat úgy is, hol, kinek, miben tudunk segí­teni. „Ébredjetek fel, halljátok, Testvérek kiáltnak hozzátok, Ki­ket az ínség szorongat” (274. ének L). SZERDA. — „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kí­vül, amely a Jézus Krisztus” (1 Kor 3, 11 — Jer 10, 6 — Ef 4, 1— 6 — ApCsel 7, 30—53). Hitünk, üdvösségünk, szolgálatunk alapja Jézus. Nélküle megüresedik, ella­posodik, megfárad a keresztyén- ségünk. Nem építhetünk rutinra, begyakorlott kegyes szólamokra. Jézus Krisztus szolgálatának el­fogadása nélkül kimerülünk. Dé általa naponta felfrissülünk a mindenkinek szóló boldog élet építésére. „Azért az Ürra építek, Nem saját érdememre” (349. ének 3.). CSÜTÖRTÖK. — „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a ke­resztjét, és kövessen engem” (Lk 9, 23 — Zsolt 32. 8 — Ézs 44, 21—23 — ApCsel 7, 54—8, 4). Jé­zus nyomdokain , járni, őt követni keresztfelvételt is jelent. Ez a ke­reszt nem betegség, fájdalom, szenvedés, vagy különböző élet- terhek hordozását jelenti, hanem önmegtagadást. Más szóval: ön­zésünk megölööklését, hogy ne önmagunknak éljünk, hanem má­sokért. Jézus úgy élt, hogy máso­kat .éltetett. És mi? „Jézus, hű vezér, Néped esdve kér, Járj elől, és mi nem késünk, Bátran nyom­dokodba lépünk” (785. ének 1.) 1. PÉNTEK. — „Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez” (Zsolt 84, 3 — ApCsel 16, 34 — Ef 1,. 3—14 — ApCsel 8. 5—25.) Templomban, vagy Bibliánk fölé hajolva megnyitjuk-e teljes éle­tünket, értelmi, érzelmi, akarati világunkat Isten előtt, hogy be­lénk áradjon kegyelme, szeretete? Örömmel töltekezünk-e ajándé­kaival, hogy minél többet tud­junk átadni az ö jóságából má­soknak? Ezért olvassuk-e az igét, hallgatjuk az igehirdetést é$ ezért imádkozunk-e? „Téged keres imádságom, Hozzád vágyom, Ki áld, és meggazdagít” (408. ének 1.). SZOMBAT. — „ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram” (Ézs 26, 8 — Lk 21, 36 — 1 Tim 3. 16 — ApCsel 8, 26—40). Iáten kegyelmes, de ítélő Isten is. Meg kell jelennünk Jézus előtt szám­adásra. Mégis reménységgel gon­dolhatunk az ítélet napjára. Jé­zus nemcsak bíránk, hanem Meg­váltónk. Ez nem tompítja felelős­ségünket jelenvaló életünkben, hanem növeli. Felelős szolgálat­ban készülünk-e az ítélet napjá­ra? „Ítélet napján az Nem lel ir­galmasságot, Ki máshoz nem mu­tat Szíves hajlandóságot” (443. ének 7.). Povázsay Mihály Kolbenheyer Mór, egy elfelejtett evangélikus költő Érdemes felelevenítenünk egy elfelejtett evangélikus költő. Kol­benheyer Mór érdekes, sokoldalú alakját, színes életét. Nevét ma már az irodalomtörténeti szakem­berek is alig ismerik, de ő a ma­gyarországi evangélikusság egyik jelentős kultúrtörténeti alakja, aki saját idejében sokat olvasott és elismert, kedvezően méltatott szerzőként működött, egyúttal pe­dig evangélikus lelkészként is eredményes életpályát futott be és mint egyházi író is sikerrel szerepelt. 1810. JULIUS 10-ÉN SZÜLE­TET a sziléziai Bielitzben, de nem maradt csupán „német nyelvű”. Szülei révén magyar földre került kora ifjúságában és magyar isko­lákat látogatott, az akkor oly ne­ves eperjesit, majd késmárkit, ez­után Bécsben tanult, s lelkészi oklevelet szerzett. Eperjesre vis­szatérve megismerkedett Petőfi­vel, aki éppen híres felvidéki út­jait tette, s ez alkalommal tanul­ta meg tisztelni a nagy magyar költőt. Végül is Kolbenheyer — Sopronba került, mint evangéli­kus pap és további életműve Sop­ronhoz kapcsolódik, de anélkül, hogy „csak” sopronivá lett volna, ugyanis irodalmi működése or­szágos jellegűvé vált, városa ha­tárain jóval túlra is kisugárzott. Családi élete is boldog volt, fe­leségét, egy bécsi magyar selyem­kereskedő leányát, Medgyaszay Kornéliát, „császárvárosi” tanuló­évei idején ismerte meg és sze­retett neje is elősegítette, hogy a családi házban ne csak a német, hanem a magyar nyelv is ottho­nos legyen. KOLBENHEYER ELJEGYZI MAGÁT A REFORMKOR ESZ­MÉIVEL is, egyben hű evangé­likus egyházához. Síkraszáll a ha­za függetlensége, a társadalmi re­formok eloldázhatatlan megvaló­sítása mellett. • „Adjatok alkot­mányt” c reformkori költemé­nyében írja, hogy a „Kényuralom megszűnik, a népek szabadsága felvirrad”. Ugyanakkor ír a Pro­test Jahrbücher c. kiadványban magyarországi evangélikus temp­lomok alapkőletételei emlékün­nepségeiről, s már a reformkor­ban megjelennek — Török Pál szerkesztésében — egyes templo­mi beszédei. Egyházi vonatkozású munkásságának egyik értékes da­rabja a rnár hajlott korában Fabó András Rajzok a magyar protes­tantizmus történetében napvilá­got látott írása, az 1681. évi sop­roni országgyűlés és az evangéli­kusság témaköréből, s ebben a szabad vallásgyakorlat lehetősége előzményeit, a vallásszabadság el­érésére vívott küzdelmek egyik sorsdöntő fejezetét tárja tlénk. Kolbenheyer mint reformkori lapok cikkírója sokat foglalkozik a sajtószabadsággal, hirdetvén, hogy „A szabad szó az ember el­idegeníthetetlen joga” ... KOLBENHEYER EGYÜTTAL A NÉMET ÉS A MAGYAR KUL­TÚRA EGYIK HÍDVERŐJE- KÉNT is megszólal. Artner Teréz soproni költőnő, Kis János ma­gyar költő és Petőfi voltak Kol­benheyer mintaképei. Artner Te­réz nevét ma már ugyancsak alig ismerik, de hazafias és szerelmi lírája kedvelt volt a korabeli Bécsben és Sopronban egyaránt és egyúttal mint a női egyenjogú­ság egyik korai harcosa igazolta, hogy nő is képes korszerű költe­ményeket írni. E három költőről írta Kolbenheyer, hogy „Artner, Kis, Petőfi énekelnek a hazában” s e társasághoz szeretne ő is csat­lakozni. Templomi beszédeiben, sajtó­ban és magántársaságokban nem hallgatta el hogy a liberális re­formeszmék hive, a nép élete szo­ciális jobbra fordításán is mun­kálkodik és a haza függetlensé­géért is küzd, tekintet nélkül ar­ra, hogy lírája, cikkei jó része még német nyelvű. MINDEZ ODAVEZETETT, HOGY 1849-BEN a szabadságharc bukása után Petricsevich-Hor- váth katonai parancsnok Sopron­ban lefogatja, mert „a letartózta­tottat őrizetben kell tartani, hogy megvizsgáltathassák korábbi te­vékenysége”. Kolbenheyer nehéz napjai következtek, fogoly volt és sorsa, jövője teljesen bizonytalan. A fogságban azonban bízott Iste­nében, s híveiben. A soproni evangélikusság deputációkat me­nesztett, aláírásokat gyűjtött és küldött meg az illetékesekhez, míg végül a katonai hatóságok bár nem szívesen, de szabadláb­ra helyezni kényszerültek a „Ci- vitas fidelissima” népszerű, lite­ratus evangélikus lelkészét. Kiszabadulása után sem maradt Kolbenheyer hűtlen eszményei­hez. Sikerült fordítást készített magyarról németre Arariy Toldi­jából, amely 1855-ben, az önkény- uralom sötét napjaiban jelent meg Heckenast pesti nyomdájá­ban. Arany 1855. március 17-i le­velében „baráti üdvözletét” küld­te a fordítónak, a német Fried­rich Hebbel a „Maria Magdalena” neves szerője pedig német föld­ről köszöntötte Kolbenheyert, mint. a Toldi német nyelvre átül- tetőjét. KOLBENHEYER AZONBAN MINT EREDETI ALKOTÓ LÍRI­KUS is hallatott magáról. Élete alkonyán jelentette meg 1883-ban Sopronban német nyelvű „Négy­sorosait”, amelyek egy megtisz­tult kedélyű, nagy élettapaszta­lattal bíró ember kedves és élve­zetes vallomásai. „Barátaimnak ajánlom” írta a költő a címlap­ra. A költő ugyanis elmondhatta magáról a kortársak visszaemlé­kezései alapján is, hogy csak ba­rátai voltak, ellenséget nem szer­zett és ha bárkivel esetlegesen vi­tába került, igyekezett emberi szóval, szerető lélekkel elsimíta­ni az ellentéteket. Az őt letartóz­tató császári hadbiztos is csodál­ta lélekerejét és öntudatos ma­gatartását, nem volt még ő sem személyes ellensége. Pedig a „Négysorosok” megjelenése ide­jén Kolbenheyer élete már nem volt felhőtlen. Temetőben pihent szeretett asszonya, Kornélia, gyermekei elhagyták az ősi Sop­ront és másfelé próbáltak szeren­csét, de hívei szeretete vigasztal­ta magányában, ő pedig a gyüle­kezet tagjait erősítette hitükben, valamint a kultúra, a költészet iránti érdeklődésüket is támogat­ta. Élete alkonyán jó barátságban volt Botgorschek Ferdinánddal, a soproni újságíróval is, aki szinte elsők között készített ún. szociá­lis-társadalmi napi riportokat a magyar újságírás történetében, soproni és bécsi lapokban. Mind­amellett Kolbenheyer. utolsó ver­seiében is fehiv arra, hogy a jó szándék, az életöröm, a megszol­gált boldogság érzéseit az ember sohase taszítsa el magától. KOLBENHEYER 1884. JA­NUÁR 4-ÉN, HUNYT EL Sopron­ban. Verseit egy ideig még olvas­ták, Toldi-fordítás-a német nyelv- területen még évekig közkézen forgott, szabadságszerető és a ma­gyar függetlenségért szót emelő cikkeit még gyakran idézték, nem különben evangélikus egyháztör­téneti tárgyú írásait és hitszónok­latait még sokáig értékelték a kortársa, majd lassan elfelej­tették. Most felidézett alakjával adózzunk sokoldalú életművének. Járy Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom