Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-02 / 44. szám

Jelek—jelképek—emlékek Ifjúságomnak* léikéiről... Eleinte azt hittem, hogy a hajdanvolt felső tízezernek valami­féle különös menedékhelyére, azíliumába kerültem abban az egy­kori zárdaépületből átalakított • káposztafőzelék- és kórházszagú szociális otthonban. Azután felvilágosítottak. Túlontúl is és a gonoszkodó rosszin­dulat kicsinyítő lencséjén át, soványítva le a túlkerekített élet­rajzokat. Szinte hétről hétre — és egy időben minden szerdán rendszeresen —, alig, hogy átléptem a görbére kopott homokkő küszöböt, portásfülkében és lépcsőfordulóban, ebédlő sarkában és a társalkodó asztalánál egyaránt. A hajdani gyáros elmondta a volt földbirtokosról, hogy volt ám háromszáz holdja, jó ha három, a keresztúri határban, a homo­koson, meg egy kehes gebéje. Tőle meg megtudtam a volt gyá­rosról, hogy csak egy kis suszterműhelye volt valahol a Kinizsi utcában, a nagykereskedőről, hogy petróleumszagú kis szatócsbolt­ja volt valahol Külső-Öbudán, a Kaszás-dűlőben. Nem sokáig vára­tott magára az az információ sem, hogy a tankerületi^ főigazgató úr egy részeges segédtanító volt egykor Kispesten, de' csak har­mincötig, mert utána jegyszedő volt a moziban, meg parkőr a Li­getben. Mert harmincötben elcsapták,, de meg ne tessék kérdezni, miért, mert az nem a maga fülének való... Idővel mindenkiről minden kiderült, ami csak rossz lehet, nyil­ván bő túlzásokkal is, abban a furcsa önáltatós társasjátékban, abban a ragályos, de végeredményben egészen ártatlan hazugság­tömkelegben, amelyben az életnek azok az útfélre került öreg ha­jótöröttéi — tán, hogy keserű sorsukért magukat kárpótolják — végül maguk is elhitték szegény kis életük szépséges-hazug múlt­ját. Egy csendes-tisztá-rendes, de bizony elég szomorú házban. El­felejtett emberek között, ahol — megtörtént —, hogy karácsony másnapján én voltam az egyetlen látogató. Csak Arnold bácsi körül nem oszlott a legendák fényes köde. Sőt, mintha egyre nőtt volna. Pedig nagyon szófukar volt az a kis, madárcsontú öregember. Annyi biztosat tudtam csak, hogy múlt­ja, akárcsak neve, furcsa és szokatlan. Valaha ünnepelt zsoké volt a lóversenypályán,' azután évtizedekig krupié a szigeti kaszinóban. (Megvallom, magam is otthon néztem meg a lexikonban, hogy krupiénak a játékkaszinók alkalmazottait hívják.) Nem akartam hitelt adni szobatársai suttogásának arról, hogy Arnold bácsi egykor, még a húszas évek végén, hirtelen és gyanús körülmények között egyszerre dúsgazdag lett, arról, hogy ezután sok évet börtönben töltött, hogy felesége öngyilkos lett, hogy egyetlen lányuk még akkor Dél-Amerikába szökött a mesés va­gyonnal, s hogy ott él ma is milliomosként, hogy.. . Egyszer, nagyhét szerdáján talán, úrvacsorát osztottam a szociá­lis otthonban. A járóképesek a társalgóban gyűltek össze. Arnold bácsi akkor már hetek óta nem hagyta el az ágyat. Egyedül ült az ágya szélén, térdén a paplannal. Olvasom a gyónási imádságot, még a régit, a Raffay-féle Ágen- dából. Ö ismétli szóról szóra, reszketős, reszelős, halk hangon. A huszonötödik zsoltár szavait mondjuk: ...Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam a te jóvoltodért, Uram . . . Arnold bácsi itt rám néz, mélyen ülő, szomorú szemével, és meg­szólal: ,,azt. hogy ifjúságomnak, mondjuk még egyszer”. Es mondjuk még egyszer: Ifjúságomnak... Mi ment ott végbe abban az öreg lélekben, nem tudom. Amíg mondta, két könnycsepp hullott szeméből a csíkos kórházi paplan­huzatra. Ketten voltunk a szobában. De azt a két könnycseppet nemcsak én láttam. Ez bizonnyal igaz. Schreiner Vilmos SZŰK A TÜBINGENI TEOLÓGIAI FAKULTÁS Az evangélikus teológiai hall­gatók , száma Tübingenben (NSZK) az 1971. évi 579-ről 1979- ée 1685-re nőtt. Közben az ok­tatók száma 10 százalékkal csök­kent a tartományi kormány megtakarításai következtében. Egy oktatóra jelenleg 33 hall­gató jut, holott az 1:8 arányt tartanák kívánatosnak. Otto Betz prodékán kataszt­rofális elhelyezésről beszél. A szemináriumokon olykor 150 hallgató van jelen. A három új- szövetségi professzor, egy do­cens, valamint egy titkárnő együtt dolgozik ugyanabban a szobában. Martin Hengel pro­fesszor szerint ez a kutatómun­ka rovására megy. S mindketten attól tartanak, hogy neves tü- bingeni professzorok engedni fognak más egyetemek meghí­vásának, ha a viszonyokban nem lesz kedvező változás. Istentiszteleti rend Budapesten, 1980. március 2-án Deák tér de. 9. (úrv.) Harmati Béla, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 8. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fa­sor de. H. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 8. Munitag Andorné. Dózsa György út 7. de fél 9. (úrv.) Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de fél 11. Ruttkiay Leven­te. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Csélovszky Ferenc, de. 1,2. (magyar) xRuttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfalva de. 8. Selmeczi János. Gyarmat u. 14. de fél 10.. Selmeczi János. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéüirszné Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Smidé^ liuszné Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. Bl-ázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Pestlőrinc Szemere te­lep de. háromnegyed 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyal Sándor. Kis­pest Wekerle telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-telep. de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kis- templom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Karmer Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de fél 11. Saalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikaou tér de. 9. (urv.) Donáth László, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 4. Gyermek­szeretetvendégség. du. 6. ifj. Foltin Brúnó. Torockó tér de. fél 9. (úrv.> ifj. Foltin, Brúnó. Óbuda de. 9. Görög Ti­bor. de. 10. (úrv.) Görög Tibor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengődy Lás'zló, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pe«thideekút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. Donáth László, de. fél 10. Missura Tibor. de. 11. (úrv.) Sümeghv József, du. fi. Bencze Tmre. Németvölgyi út 138. de. 9. Sümeghy József. Nagytétény de. fél 9. Kelen- völgv de. 9. (úrv.) Rőzse István. Bu­dafok, de. 11 (úrv.) Rőzse István. Csillaghegy de. fél io. Kaposvári Vil­mos. Csepel de. fél 11. — BÉKÉSCSABA. A Tessedik- évforduló kapcsán, a február 8-i férfi szeretetvén dégség keretében Tessedik Sámuel élete és szolgá­lata címmel Kovács Pál szarvas- ótemolomi igazgató-lelkész tar­tott előadást. evangélikus étet A MsgvarorsT-ágl Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapia Szerkeszti r a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi Gvörgy Felelős fejadó: Harkánvl László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budanest VTTI., Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Oekkszámlaszám : 51*—-20 412—VTTT Előfizetési ár: eev évre 200-— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: «5 211 ISSN ®!33—13i2 CS) 80.0346 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs maeasnvomás Felelőé vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt ér­tünk. amikor bűnösök voltunk” (Rm 5,8). VASÁRNAP. — „Ekkor elrej­tette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre” (2 Móz 3,6 — Jud 24 — Mk 12,1—12 — Rm 5,1—5). Milyen parányi és mennyire gyenge az ember arra a szolgálatra, amire elküldi Istene. De- nem maradunk magunkban, ö jön velünk, hogy elvégezzük azt, ami családban, embertár­saink köreben ránk bízatott. Ezért: „Ne gondolj Istenre félve, Bár önlelked háborít. Halld, az Ürnak szent igéje Igv vigasztal, s bátorít: Ha bűnös vagy is, ne­ked Megbocsát jó Istened, Szent Fiának szenvedése lett bűnöd en- gesztelése” (353. ének 1, vers). HÉTFŐ. — „Isten pedig, mi­után rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni” (1 Pt 5,10 — Jer 16.19 — Zsid 11,8—10. — Mk 11,1 —11). Amikor a tulajdonos ma­ga építi a házat, biztos, hogy jó alapot ad neki. Ilyen bizonyosak lehetünk jövendőnk felől, ha mennyei Gazdánk készít fel reá. '„A bölcs Isten legjobban érti. Mily sorsot kelljen mérni rád, S ha néha hitedet kísérti, Hidd el se­gedelmet is ád. Megvidít előbb, mint véled, S több jót ád, mint­sem reméled” (373. ének 4. vers). KEDD. — „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, aki nem vall szégyent.” (2 Tim 2.15 — Dán 11,32 — Jn 8,21 —30 — Mk 11,12—14,20—26). Ki­próbálásunk embertársaink között történik. Próbára kerül szavunk igaza, szeretetünk őszintesége és teherbírása, szándékaink tiszta­sága és odaadásunk, áldozatvál­lalásunk készsége.' Hétköznap­jainkban vizsgázunk, mert Isten (“lőtt állunk szüntelen. „Szivünk készítsd el. hogy feddéseiddel Könnyen ne játszunk, idején megtérjünk. És mikor eljössz, jöttödtől ne féljünk! Dicsérjük Istent!” (710. ének 6. vers). SZERDA. — „Jézus Krisztus szeret minket és vére által meg­szabadított bűneinktől, országa népévé tett minket, papokká az Isten az ő Atyja előtt” (Jel 1,5—6 — 2 'Móz 19,6 — Jób 2,1—10 — Mk 11.15—19). Emlékezzünk arra, hogy kik is vagyunk: Isten or­szágának népe. papjai és ne feled­jük, hogy drága ára volt ennek: Jézus Krisztus váltsághalála. Jár. junk e mai napon is ennek tu­datában! „Szentlélek Isten, Tit­kos erőddel Munkálkodjál ben­nem. Segélj. ó segélj. Üj ember­ré lennem!” (314. ének 3. vers). CSÜTÖRTÖK. — ,,Az Ür az én támaszom” (2 Sám 22,19 — Mt 14,30—31 — 2 Kor 13,3—6 — Mk 11,27—33). Boldog vallomás ez. De Isten embereket használ fel gondviselése eszközéül. Te kinek vagy támasza? Van-e valaki, aki bepned ismeri fel a segítséget, biztonságot, oltalmat és megértő szeretetet adó Istent hogy elmond­hassa ő is: az Ür az én táma­szom? „Az Űr gondot visel: Rám gyakran derít fel Nyugodt, - víg napot, önkeblére emelt, Minden nap eledelt, S áldást ő adott. És midőn csüggedt erőm, ínség és kereszt lesújtott, Segítséget nyúj­tott” (372. ének 2. vers). PÉNTEK. — „Most pedig tite­ket is megment a keresztség, amely nem. a test szennyének le­mosása, hanem könyörgés Isten­hez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által” (1 Pt 3,21— Ez 36,25 — Gál 4,12—20 — Mk 12,1—12). Luther az asztalára ír­ta: meg vagyok keresztelve. Mi. viszont elfeledkezünk róla, pedig a keresztség erőforrás, meglen­dítő erő, amely bűnbánatra és megtérésre \ indít, ami által na­ponként új embernek kell elő­jönnie és feltámadnia (Kiskáté) „A keresztvízzel szállá rám A te kegyes szerelmed: Ért szívemet néked adám, S újjászülettem ben. ned. A földtől elszakasztottál, Örökre hozzád kapcsoltál, Így tettél gyermekeddé” (300. ének 2, vers). SZOMBAT. — „Jó az ÜR! Me­nedék a, nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodó­ra” (Náh 1,7 — 2 Kor 4,8 — Mt 12,38—42 — Mk 12, 13—17). Nem­csak az élet közepén és csúcsain van jelen Isten. A peremre, vagy mélységbe sodródottat sem veszí­ti el szeme elől! Onnan is meg^ hallja a kiáltást. Jósága könnyű­vé teszi a terhet, felegyenesít és járni tanít nyugodt léptekkel. „Én a tied vagyok, Ne legyek el­hagyott, Nyugtasd meg szívemet, Bocsásd meg vétkeimet” (327. ének 3. vers). Bencze Imre — VESZEK 19*3 élőt« újságot, ité- pes le vele zőla po t. Telefon: 130-381, vagy ..Magas áron” jeligére a kiadó­hivatalba. — HÜSVÉTI énekek, zsoltár óik, di­cséretek. lelki énekek kazettán és magnószalagon szóló éneklésben or­gona és zenekari kísérettel Bakai Gitta énekesnő előadásában kapha­tók: 1101 Budapest, X., Csilla ü. 3. liszt. 75G. Telefon : TM-öTS. — KÖNYVTÁRUNK részére teoló­giai könyveket, folyóiratokat hagya­tékokból elfogadunk, vásárolunk. Lelkészképző intézet” jeligére a ki- adóhivatalba. — LUTHER-kabátot szakszerűen ké­szít Dóczi Zoltán szabómester. Buda­pest. VIII., Práter u. S/37. VIII. 29. — HARANGÖNTÉST, javítást, szol­gáltatást, le- és felszerelést, vas állvá­nyok és könnyűhúzósú koronák ké­szítését. átalakítását vállalja „Stezák László aranykoszorús harang-öntő utó­da és fia”. Gombos Lajos harangöntö mester. 2162 Örbottyán, Pf. 2. Az oltárkég» — Mariskám, vegyél man nekem egy szemüveget, ha bemész a városba — kérte Zsófi néni a legidősebb lányát —, nem látom az Ür Jézust tisztán az ol­tárképen! — Majd ha bemegyek a városba, ve­szek — hangzott a válasz. Persze, ez nem az első eset volt. hogy Zsófi néni kérése elhangzott. Hat gye­reke volt. nyolcra dolgozott, beleszámít­va, a férjét meg önmagát. De a férje hamarosan elment, helyette jöttek az unokák, a munka meg csak nőtt velük, nemhogy kevesbedett volna. A gyerekei. megszoktáky hogy külföld­re menjenek, azután csak üzentek: — Mama, levisszük a gyerekeket, el­lesznek magával, amíg távol vagyunk! Zsófi néni nem írt, nem szólt, csak az Ür Jézusnak, ott. az oltárképen, an­nak imádkozta el, hogy nagyon fáradt., egyre nehezebben bírja a strapát, sok­szor hevesen ver a szíve. Ült az utolsó púdban. Nem szerette, ha könnyeit más is látja. Ne sajnálja öt senki fia, elég. ha az Űr Jézussal megbeszéli. .az ez idáig még mindig csak jó tanácsot adott. Fekete szélű zseb­kendőiével megtörölte az előmerészke- dö könnyeket, és az oltárképre nézett, amely a Gecsemáné kertjét ábrázolta, amint Urunk ■ Jézus éppen imádkozik. Szerette ezt a képet, amelyet már gyer­mekkorától ismert, mert csak néznie kellett, már attól is könnyebbült a bá­nata. Most is odanézett, de valahogy úgy tűnt neki, hogy mostanában nem látja már olyan tisztán, mint régen. — Jóska fiam, hozzál nekem egy szemüveget, nem látom az Űr Jézust az oltárképen! — kérte második fiát. — Nézze 'közelebbről, mama! — hang­zott a válasz. És a szemüvegvétel csak maradt. Igaz is, gondolta Zsófi néni, és vasár­nap két paddal előbbre ült, Ájzert Juli néni mellé. És boldog volt, mert megint tisztán látta Vigasztalóját. Elmúlt a nyár. Megjöttek a gyerekek, iskolába mentek az unokák. Zsófi néni többször volt egyedül. Néha egy lap is érkezett... „Hogy van a mama? Ne­künk sok a dolgunk, majd egyszer me­gint lemegyünk ...” Zsófi néni beletette a lapokat a többi mellé az imakönyvébe. Itt tartotta ked­venc emlékeit. Ott volt meghalt fér­jének a képe, meg egy olyan fotográ­fia. amelyen együtt volt a család, kö­zépen ők ketten, a szülők, és körbe a gyerekek, unokák, A férje ünneplőben, szépen kihúzva magát. Zsófi nénin hím­zett selyemblúz. A másik lap mögött meg a Pali gverek utolsó tábori képe a háború idejéből, meg az öreg tisz­telendő úré a konfirmandusokkal, ami­kor Mariska vett először Űrvacsorát. Mennyi emlék elfért egy kis fekete ima­könyvben! — Uram. Jézus — nézett a térdeplő Megváltóra —, csak Te ismered az én szívem bánatát, Te voltál védelmezőm, oltalmazom nehéz napjaimban. Te vol­tál bizodalmám, reménységem. Üdvözítő Jézusom! — imádkozott, s úgy látta,- hogy az a drága segítő kéz most is felé­je tárul. — Jaj, csak a szemüveg meglenne már, hogy jobban láthatná az oltárké­pet! Utolsónak maradt a vasárnapi isten- tisztelet után. Felállt, megint néhány padsorral előbbre ment, próbálgatta a távolságot, amíg el nem ért a legelső padba. Onnan már nem volt tovább. Onnan tisztán látta. Megnyugodva tért haza. És szálltak az évek, mint a percek. Napkelték és napnyugták váltogatták egymást, morzsolgatták a kimért időt. Elfáradtak a végtagok, meghajlott a hát, ráncos lett a kéz, fénytelen a te­kintet, lassúbb a gondolat, fakóbb az emlék. Egy vasárnap reggel fehér hótakaró borult, a földre. Éppen nála volt nyolc­éves unokája. Reggel Zsófi néni kelt fel elsőnek. Meggörbült kicsi asszonyt for­mált belőle az élet. Elhúzta a függönyt, kinézett az ablakon. — Jánoskám, kisfiam, nézd csak, le­hullott az első hó! A kisfiú felállt az ágyacskájában, és átfogta nagyanyja nyakát. — De szép, nagyikám! — szeme tisz­tán csillogott. Szorosabbra fonta két karját nagyanyja nyaka köré, úgy mondta: — De jó magánál! — Kisfiam, szólhatnál édesanyának, hogy vegyen nekem egy szemüveget, nem látom az Űr Jézust az oltárképen! — Hát adok én neked — s már fu­tott is, hozta a maga kis vásári, színes szemüvegét. — Jól van, gyerekem, jól van — si­mogatta meg a kis fejet, és a színes szemüveget ráfektette az imakönyvére. Vasárnap az első vadban ült. Maga elé tette a szemüveget, melléje az ima- könyvet. Könnyű szédülést érzett. Az oltárképre nézett, azután, mivel nem lát­ta tisztán, feltette kisunokája szemüve­gét. Hirtelen rosszullét fogta el, azután egyszerre csupa fényesség lett körülöt­te minden. Az oltárképről leszállt az Űr. és kezét nyújtva feléje jött. ő meg csendesen elindult utána. A padban hagyta a nyitott imaköny­vet, s a színes. vásári szemüveget, ott, ahonnan már Üdvözítője vezette. Gyarmathy Irén i i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom