Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-27 / 4. szám

Vannak olyan gyerekek, akik nem tisztelik szüleiket. Sőt olyan is akad, aki föllázad ellenük. Ilyen gyermekről lesz most szó.

DÁVID EGYIK FIÁT ABSO- LONNAK HÍVTÁK. Az országban nem volt senki olyan szép mint ő. Különösen hosszú haja miatt csodálták. A király nagyon szerette őt, bár sok keserűséget okozott neki. Bosszúálló, nagyravágyó fiatalember volt. Reggelenként kiállt a kapuba és megszólította az arramenőket. Majd amikor elmondták neki, hogy mi a panaszuk, Absolon ezt válaszolta: „Nézd a te ügyed helyes és jogos, de nincs senki, aki meghallgatna téged a királynál.” Még ezt is mondta:„Ha 'én lennék a bíró ebben az országban igazságot szolgáltatnék mindenkinek.” Ilyen alattomos módon lázított apja ellen. Az izraeli embereik közül azonban sokak szívét megnyerte. Amikor úgy érezte, hogy elég sok ember rokonsxenvét megszerezte,. sereget gyűjtött és azt híresztel- te, hogy ő a király. Apját, Dávidot támadta meg. A királynak menekülnie kellett Jeruzsálemből, mivel váratlanul érte fiának ez a gaztette.

Absolon seregével bevonult Jeruzsálembe és elfoglalta apja palotáját és trónját. Királlyá kiáltatta ki magát. A nép egy része mellé állt. Volt azonban aki hű maradt Dávidhoz a jogos, igazi királyhoz. Sőt volt aki arra is vállalkozott, hogy megbünteti a. trónbitorló Absolont.

IDŐVEL SIKERÜLT DÁVID KIRÁLYNAK SEREGÉT RENDEZNIE. Elhatározta, hogy hűtlen fia ellen támad. Egyetlen kérése volt a döntő csata előtt: „Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal!” Szavaiból az édesapa hangja csendült ki, aki az ellene lázadó fiát is szereti.

Meg is ütközött a két sereg. A csata egy erdőben zajlott le. Absolon serege csúfos vereséget szenvedett. Mindenkinek menekülnie kellett. Absolon egy öszvérre pattant és úgy próbált egérutat nyerni. Azonban amint egy tölgyfa alatt vágtattak, Absolon szép hosszú haja beleakadt a fa sűrű ágaiba. Az öszvér elfutott alóla és ő ott maradt ég és föld között. Dávid katonái amikor rátaláltak könyörülni akartak rajta, de Joáb, a fővezér példásan akarata megbüntetni. Maga ment oda és három dárdát döfött Absolon szivébe. Dávidhoz pedig követet küldött, hogy bejelentse a lázadó fiú halálát. Amikor Dávid értesült fiának, Abso- lonnak haláláról sírva mondta: „Fiam, fiam Absolon, bárcsak én haltam volna meg helyetted!”

ABSOLONNAK MEG KELLETT HALNIA. Isten büntette ezzel őt, mert vétkezett a negyedik parancsolat ellen. Isten nem tűri, hogy a gyermekek szüleik ellen ilyen gonosz módon támadjanak. Nekünk is jusson eszünkbe Isten parancsa, amikor szüléink ellen valami rosszat teszünk, megbántjuk őket.

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy jó legyen dolgod és hosszú életű légy a földön!”

Nagy László

Olvassuk esrütt a Bibliát 10.

Ebben a hónapban Máté evangéliuma G—9. fejezetét olvassuk. E neli kérdéseink:

1. Jelöljétek ki a két fejezetből azokat a történeteket, amelyek arról szólnak, hogy Jézus Krisztus

,-ubcifr a betegség fölött!

2. Melyik történet bizonyítja, hogy Jézus nemcsak a testi, hanem a lelki betegségeket is gyógyította?

3. Melyik két történet mutatja különösen, hogy a gyógyuláshoz nagy hitre van szükség?

4. Miért mondta Jézus a leprádnak: Vigyázz, senkinek se szólj (8, 4) és a meggyógyított vakoknak: Vigyázzatok, meg ne tudja senki! (9, 30)?

Válaszaitokat december 21-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088.

„írok nektek, ifjak...”

A pályaválasztás izgalmai

*

Visszaemlékezem 12—14 éves koromra. Csak úgy záporoztak körülöttem a kérdések: mi szeretnél lenni? Bennem pedig sokféle elképzelés kavargott. Egyszer a mérnöki, máskor a tanári vagy éppen az állatorvosi pálya iránti vágy kerekedett bennem felül. Valószínű, így vagytok ezzel ti is, mai fiatalok.

MELYEK A PÁLYAVÁLASZTÁS REJTETT INDÍTÉKAI? —. kérdezhetjük.. A bennünket körülvevő felnőttek világa van ránk a legerősebb hatással. Szüléink első helyen állnak a sorban. Gyülekezetünk egyik fiatal tagja, bár vonzalmat érez édesapja orvo-‘ si hivatása iránt, mégis a túl sok idői lekötöttség és ügyeleti szolgálat miatt, inkább régész szeretne lenni, i Sokszor a fiatalok egy fajta dacból, szüleikkel való •szembehelvezkedés és önállóságuk megmutatása miatt, akkor is más pályát választanak, ha szellemi képességeik és egyéb adottságaik ismeretében a legbölcsebb döntésük akkor születne meg, ha szüleik foglalkozását választanák élethivatásul. Figyelni kell tehát arra, hogy ne „csakazértis” válasszunk magunknak foglalkozást. Természetesen az is veszélyt rejt magában, ha minden egyéni döntés nélkül lemásoljuk szüléink néhány évtizeddel előbbi választását, ha adottságaink eltérnek az övékétől.

Gyakori, hogy azt a tantárgyat szeretik a fiatalok, amelynek tanára is legközelebb áll hozzájuk érzelmileg, Ilyen esetben jó, ha kívülálló, aki elég alaposan ismer bennünket, elmondja véleményét rólunk, képességeinkről. Ez a „kívülálló” lehet a barátunk, régi tanárunk esetleg a lelkipásztorunk, ha közelebbről ismer bennünket.

Sokszor a fiatalokat egyértelműen az ún. nagy kereseti lehetőségeket biztosító pályák vonzzák. Ilyenkor nem vizsgálják, hogy képesek-e arra a feladatra, amely választót foglalkozásukkal együttjár, csak a pénzre gondolnak.:Két- ségbeesetten csalódnak azután, ha, nem tudnak megfelelni már a tanulmányi követelményeknek sem. Vagy más,esetben, mire bizonyítványt szereznek, addigra elözön- lötték a pályát s keresetük is szerényebb lesz.

Előfordul, hogy egy-egy időszakban vannak divatos pályák. Szinte mindenki ezek felé törekszik. Mintha gépszíj sodorná magához a fiatalokat, s nem tudnak tőle szabadulni. Könnyen rosszul dönthetünk, ha engedünk a divatos pálya vonzásának.

Az említett indítékok: szülők hatása,- tanárok meghatározó szerepe, divatos pályák vonzása, anyagiak bűvölete — külső indítékok. Jelentőségük nem lebecsülendő, de önmagukban kevesek ahhoz, hogy jól válasszunk magunknak élethivatást.

MIRE KELL AKKOR MÉG FIGYELNÜNK? Vizsgáljuk alaposan önmagunkat: mire érzünk hajlamot, vágyat, adottságot. Milyenek a képességeink? Melyek az életnek azok a területei, amelyen legszívesebben és-egy egész életre szólóan dolgozni szeretnénk?

Emberekkel, akiknek életét akarjuk könyebbé, szebbé, boldogabbá tenni (pedagógus, orvos). Leleményes szervezéssel segíteni szeretnénk sok közös gondjuk ügyes megoldását (szervező, tanácsi dolgozó).

Gépekkel, amelyek segítenek a nehéz munka végzésében és megsokszorozzák a társadalom termelését (mérnök, számítógép,kezelő, esztergályos, jármű vezető).

Önállóan, egyedül (egy személyes boltvezető, magániparos).

Művészi pálya után való érdeklődésnek általában korán, 6—8 éves korban meg kell mutatkoznia, hogy szaktanári irányítás mellett kitűnjék, kellően kifejleszthető-e képessége és egyéb szükséges adottságoknak (szorgalom) párosulnak-e hozzá.

Rendkívüli fontos az illető szakterület iránti éízék és ismeretvágy. Egész életünkre szóló érdeklődést csak úgy lehet fenntartani, ha már kezdetben erős és kitartó ez a szándék. Milyen területen mutatunk fel legjobb eredményt, mert valószínű, bogy ezen a területen a legjobbak a képességeink is. Itt tudunk majd

később a társadalom hasznára lenni és itt tudjuk tehetségünket legjobban kamatoztatni.

A PÁLYAVÁLASZTÁS TEHÁT FONTOS ÉS DÖNTÖ ELHATÁROZÁS életünkben. Csak alapos megfontolás, helyes önismeret, felnőttekkel való mérlegelés után hozhatjuk meg döntésünket. A valóságos képességekkel, a társadalomban a tényleges lehetőségekkel számolva érdemes a végérvényes szót kimondanunk.

De kimondhatjuk-e ezt a „végérvényes” szót 13—14 éves korunkban vagy akár 17—18 évesen? — Az élet azt igazolja, hogy a fiatalok többsége sok belső tusakodás — keresztyének esetében Isten előtti imádság után — mégis véglegesen dönt.

TALÁLKOZUNK AZONBAN OLYAN FIATALOKKAL IS, akiknek nem sikerül azon a pályán elindulniok, amelyet először választottak maguknak. Ez valójában bárkivel előfordulhat: túl sokan jelentkeztek arra a pályára, ahova ő is indult, rosszul mérte fel saját képességeit.

Nincs azonban semmi elveszve. Többször is neki lehet futni. Egyébként is emberi képességeink legtöbbször több irányúak. Minden foglalkozásra szüksége van a közösségnek. Emberi értékünk pedig nem attól függ, hogy milyen pályán dolgozunk, hanem attól, bogy amit végzünk, azt hogyan: mekkora hűséggel, megbízhatósággal és odaadással tesszük.

Ezért a fizikai munkával járó foglalkozásnak is éppúgy megbecsültnek kell lennie, mint a szellemi munkának.

Vannak ún. későn érő fiatalok. Képességeik a megszokottnál utóbb jelentkeznek. Ezért élnek az esti egyetem, levelező tanfolyam stb. lehetőségével sokan. Ez azonban a nehezebb út.

BÁRMILYEN PÁLYÁT VÁLASZTUNK IS MAGUNKNAK, soha ne feledjük, hogy keresztyén hitünk szerint az életnek azon a területén is egyszerre szolgálunk Istennek és embertársainknak.

Szebik Imre

Egy otthon ötvenedik születésnapja

Bár késő őszi délután, november 16-án került sor a kerepes tar - csai (kistarcsai) özvegy papnék otthona 50 éves jubileumának megünneplésére és bár csak az ablakokon kiszüremlő fény vonta meg az épület sziluettjét, én mégis rávetítem egyházunk érdeklődésének sugárkévéjét és teljes csillogásában, ragyogásában állítom ol- vasóipk elé. Gyönyörködjenek benne, s dicsőítsék érte az Isten szeretetét, s nyugtázzák a tényt, hogy a 18 szeretetintézmény tarka csokrában van egy őszi krizantén is. A közös szeretet és áldozat- készség fenntart egy sajátos intézményt, az özvegy papnék otthonát!

„MINI-INTÉZMÉNY” és nagy gondók közepette született. Ha nem ducolják alá, nem állványozzák. korul ismételten felelős szívekkel, aligha élte volna meg az ötven esztendőt. De mert nagy szükség hozta létre, és mert a jó szívek mindenkor ott dobogtak körülötte, egyik legidősebb intézményünket köszönthetjük benne. Kendeh György igazgató-lelkész reírénszerűen emlegette, „nagy idő egy otthon életében ötven esztendő”, s ha története rajzolatának hártyapapírját ráfektetjük a nemzet történetére, a párhuzamos vonalak erősen kiábrázolódnak.

Mert akkor bábáskodtak születésénél, amikor a gazdasági válság baljós fellegei megjelentek a világ egén, amikor a „fekete péntek” magával rántotta a magyar gazdasági életet is, s a nyomor hirtelen úgy terült szét, mint feldőlt vödör vize. Akkor, amikor özvegy, magára maradt, tehetetlen, elaggott papnőkről senki sem tu- dojt gondoskodni, vagyis 1929-ben. Születése pillanata megrendítő. Minden tőke nélkül egy laza szövetség, az Evangélikus Papnék Szövetsége vágott bele egy alkalmasnak látszó épület vásárlásába.

Ehhez hit kellett! S ezt a redít- hetetlen hitet koronázta siker. Mert Kistarcsán egy kalapács alá került, beszálló vendéglőnek épült ház a „senki többet harmadszor”- ra a szövetségé lett. 1930-ban adták át rendeltetésének.

TÉVED, AKI AZT GONDOLJA, hogy egy puszta épülettel célt éri a gondolat és a terv. A keret megvolt, de sok minden hiányzott

ahhoz, hogy otthont nyújtson lakóinak. Évek fáradozása nyomán alakult úgy ki, hogy helyére talált finden, s tudott elhelyezést biztosítani 18—20 ember számára.

Három önálló korszak fémjelzi vezetését. Először a már említett Papnék Szövetségének kezelésében funkcionált üzembe lépésétől 1950-ig. 1950-től a cinkotai gyülekezet patronálásába került. A gyülekezet gondozta, ellenőrizte 1971 végéig. 1972-től kezdődött

\

harmadik korszaka. Ez időtől országos intézmény, a Diakóniai Osztály felügyelete alá tártozik. (Eközben istentiszteleti helységet is képeztek ki benne a környéken élő evangélikusok számára, 1932.)

A hosszú idő alatt másként és másként jelentkeztek az intézet gondjai. Szervezési, ellátási, fejlesztési kérdései mögött ott viharzott a második világháború, a felszabadulás, a társadalmi-gazdasági forradalom s egyházunk életében bekövetkezett nagyfokú változás. A papnék otthona kissé mindig a változások perifériáján lebegett. S valóban, ha nem viselik szívükön hűséges szolgák, könnyen elmerülhetett volna a gondok tengerében. De alázatos lelkűket, hűséges diakóniai tettek kariatidái támasztották alá s .őrizték napjainkig az intézményt. Biatniczky Pálné, Révész Sándorné Wnich Karola, Keveházi Ot- márné, Herist Erzsébet, Papp Ella, Szabó Mariann, László Zsuzsanna, Remete Lászióné, Válint Jánosné és a többiek vállaira nehezedett az otthon vezetése.

NEM LEHET SZÓ NÉLKÜL ELMENNI a gyülekezetek támogató szolgálata mellett. A régiek esetleges támogatását napjainkra „szupplikáció” váltotta fel, az intézet 24 gyülekezet szívére támaszkodik. s a „háttér’ gyülekezetekből é/tote több, mint 100 mázsa élelmiszer áramlik az otthonba. Nehéz lenne felsorolni mindazokat a gyülekezeteket és személyeket, akik nevük szerény elhallgatása mellett a segítség biztos bázisát képezték a válságok idején.

1961-től az intézet vezetője Kendeh György lelkész. Vezetése átívelt az otthon történetének két szakaszán, s tk. a ma képére erőteljesen rányomta fáradhatatlanságának, céltudatos fejlesztési akaratának bélyegét. Kereken két évtized óta motorja az otthonnak. Erre az időre esett az épület teljes rekonstrukciója, felújítása.

1975-ben étel-liftet, olaj központi fűtést szereltek be, a tatarozás több ütemben folyt. Segítséget a Lutheránus Világszövetségtől, a Gyülekezeti Segélytől és az Országos Egyháztól kaptak. A jubileumi ünnepre az egyik legkorszerűbb intézményünkként állt elénk. Húsz személyt tud gondozni egy és kétágyas szobákban két alkalmazott, valamint az otthon vezetője. A 18 szoba barátságos, kényelmes, tiszta.

AZ ÜNNEPLÉSBEN KIFEJEZŐDÖTT, hogy már régen nem az egyházi gondok „perifériájára” sodródott, inkább az egyház szíve táján elhelyezkedő intézetünk. A

jubileumi alkalmon dr. Ottlyk Ernő püspök szolgált istentisztelettel, jelen volt dr. Fékete Zoltán ország'os felügyelő, Blázy Lajos ügyvivő-, és számos lelkész gyülekezeti tag közelről és távolról. Sokan köszöntötték levélben és táviratban az otthont. Csorba István és Kendeh Gusztáv harmonium, illetve fuvolaszáma emelte az ünnepélyesség fényét.

Amikor az est barna csendje rászakadt az otthonra, amikor a vendégek szedelődzködtek s búcsú kézszorítással még egy-egy isten- hozzádet mondtak baráthoz, ismerőshöz, halkan lélegzet-vigszafojt- va bekopogtam az egyik szobába. Négyen ültek benn: Simon Mária, Éder Ilona, László Zsuzsanna és Tóth Katalin. Négy idős hölgy, nyugdíjas diakonissza, gyermekkorom régi ismerőse. Az egyik hitoktatóm, a másik vasárnapiiskolai tanítóm közöttük. A hirtelen adódott találkozás zavara vett körül bennünket. Családomról, életemről faggattak s arról, eljutott-e fiam az Északi sarkig. (Évekkel ezelőtt írtam róla, hogy olyan járművel, amellyel Soroksárig is is- tenkísér tés elindulni, Amundsen nyomába szegődött gyermekem.) Mennyire emlékeznek soraimra! Milyen szeretet az, amely 4—5 évtized után is nyomon kíséri munkámat, s családom körülményeit! S milyen hálátlan tud lenni egy „tanítvány”, amikor a rohanó élet idegeket emésztő időtlenségére hivatkozik. Ök összetett kezekkel mosolyogva ülnek. Mosolyuk mögött az élet titkának biztos ismerete. Körülöleli őket az otthon csendje. Rév előtti csónakok, imbolygásuk, halk csobbanásuk az otthon csendjét alig törik' meg. Egykor magot vetettek egy zöldfülű, rakoncátlan kamasz szívébe, most kalászt helyeznek az evezők melié.

Amikor gyenge, finom kezüket megcsókoltam, magvetésükre leheltem hálámat. Rédey Pál

Gyermekeknek

A szép királyfi

Z Sám 15.18