Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-17 / 33. szám

Kérdőjeles mondatok Kőt liazatilk van? mm­A 11 VASÁRNAP IGÉJE] 0 Ujiillan tovább! 2 Móz 33, 12—17 ÚTBAN KÁNAÁN FELÉ MÓZES PARANCSOT KAP ISTENTŐL, indítsa útnak a népet újból. Közben valami történt. A Sinai-hégyen Mózes úgy élte át Isten jelenlétét, hogy ez még nála is egyedül áll. Onnan lejövet viszont egy bálványt körüllá ncoló népet talált. Jósze- rint meg se kapták, máris megtörték Isten törvényét az első és egy­ben a legfőbb parancsolatban. Mózes a bún véres megtorlásával ,,dokumentálta” húségét Isten­hez. Ügy tapasztalta, hogy Isten kedveli személy szerint öt. És a né­pét? Ez egyelőre vétkezésük után, kérdéses. Mózes nem magának, hanem a népének akarja ezt a helyzetet kamatoztatni. Rom 9 tanú­sága szerint. így veti latba a saját üdvösséget Pál is, bárcsak ezen az áron is népét megnyerhetné. MÓZES ÉRZI, NAGY ÜGYRŐL VAN SZÚ ezért teljes lendület­tel veti bele magát az érte való tusakodásba. Merészsége határta­lan. Beszélhet így ember Istennel — kérdezzük? Kicsik vagyunk ennek az elbírálásához. A nagy imádkozok nem fogalmaztak szépen. Gondolok pl. Lutherre. Sokat élt meg és alig kevesebbet vitt Isten elé. Egyszer így fogalmazott: eléje vetettem a zsákot. Mi volt a zsák­ban? Isten ígéretei és a saját küldetéstudaia. Mózes esetére is ezt hoz­hatom fel. Bármit is kérni, a hit merészsége. A hit pedig nem más. mint belefogódzás Isten Ígéretébe. Jó, akinek ezen felül hittapaszta­lata is van! Mózest az egyik első hely illeti meg. Tálán még akkor se állítok nagyot, ha azt mondom az Ötestamentum „közbejáró”-ja ö. Előrevetett sugár az eljövendő fényből, ahol, mint majd látni fog­juk, Jézus az egyedüli közbenjáró. Mielőtt a gondolatot tovább vinném, vegyük közelebbről szem­ügyre Mózest közbenjárói szerepeben. Közreműködhetett ott, amikor Isten szövetségebe fogadta népet, akaratát közölve vele. Azt, amire Isten kötelezte ókét, meg is kellett volna tartaniuk. Ennek azonban az ellenkezője történt és történik mindegyre. Isten parancsa az élet törvénye lehetne, ehelyett azonban a vádlottak padjára ültet. Hol innen a kiút? Mózes törvényt közvetítő és Isten akarata szent- voltának érvényt szerző szerepét a kegyelemért esdöével cseréli fel. Bocsásson meg Isten! Ha öt kegyébe fogadta, ne ejtse ki ebből akkor se, amikor népéért kéri! Mózes hite szerint ez a nép azért most is csak Isten népe. Isten pedig a magáét nem hagyhatja. Egyszóval a közbenjárói szerep célja a megbocsátás megnyerése. ÍGY NYITJA MEG EZ A SZAKASZ SZEMEINKET ÉS SZÍVEIN­KET PÜNKÖSP ELŐTT. Pünkösdkor a bűnbocsánat lesz az Isten­nel való kapcsolat új alapjává. Jeremiás prófétái az új szövetségről (31. 31—34) vele két dolgot együtt helyez kilátásba. Azt, hogy Isten a törvényét a szivekbe írja, és azt. Iwgy a bűnöket megbocsátja. Az új szövetség közbenjárója Jézus. Közbenjárása pünkösdkor egy lehetőséget nyitott meg a számára, a mi javunkra: elküldhette Szent­leikét (János evangéliuma a 14—16. fejezetek). Hogy Mózes kérésé teljesüit-e és hogyan, olyan kérdés, amelybe textusunkból nem érkezik felelet, hasonló könyörgés azonban nem teljesül-e mindegyre, amikor és ahol Jézus közbenjárására Isten a Szentleiket megadja. Mózes azt kérte: „Ismertesd meg velem az utat!” Nem kíván ezzel túl sokat? Nincs, aki beláthatna a jövőbe. A következő lépes is bizonytalan. Lépten-nyomon ott várhat a halál. A kérés akkor lesz különösen is kiélezett Mózes részéről, amikor a tovább indulás feltételévé teszi, hogy vele menjen Isten. Nem elég az angyala (33, 34), még azon is túltekint, mikor azt Ígéri Isten: „Orcám megy veletek.” Útban Istennel — az ezzel kapcsolatos gondolataink ismét csak az Ujtestámentum partjain nyugosznak meg, ahol Jézus azt mondja: „én vagyok az út”. Jézus beleélte azt, amit magával ho­zott, emberi küzdelmeinkbe, kísértéseinkbe. Isten Szentlelke pedig ebből ment naponkénti tanítást, eligazítást (Jn 14, 26). Mikor pedig vele levő Istene utáni óhajának az ének szavaival ad kifejezést: „Többet kívánok röpke szavadnál: Mint tanítványaid között lakoztál Otthonos meghitt, szent közösségben, Jöjj ne vendégnek, de maradj velem", akkor gondoljon az ember úrvacsorára is. Jézus valóságos jelenlétével szenteli meg a kényét és bort, hogy testének és vérének közösségébe vonjon és abban megújítson. PÜNKÖSDRE IRÁNYUL A VASARNAP NEVEBEN A KERES: Hallgass meg! Mózes a saját maga és nepe megkülöböztetett helyzetét emeli kis Istennel. Helytelen volna ebből a „megkülönböztetettség”- böl tökét kovácsolni előjogainkhoz. Mózes tudja, hogy Isten azért van vele, hogy igazabbul lehessen népéé, népe viszont azért Isten népe, hogy Isten tervei valósuljanak meg általa minden nép javára. Id. Szabó Lajos Imádkozzunk! Urunk, Jézusunk: Köszönjük, hogy közbenjársz értünk. Közbenjá- rásod gyümölcse a Szentlélek elküldése. Bar nem érdemeljük meg, hogy törődj velünk, mégis bízva kérünk, ne hagyj magunkra! Segíts tovább Lelked világossága és oltalma alatt, hogy a nehézségekből vissza ne riadjunk, az utat el ne vétsük s végül elérjük a célt, ame­lyet te tűztél elénk. Kérünk pünkösd áldásáért egyházunkra, gyüle­kezeteinkre. Tedd szolgálatunkat ezekben gyümölcsözővé népünk és minden nép javára, a világ békéjének előmozdítására. Ámen. .. és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért..." (Ef 2. Sic). Egy régi legenda szól valame­lyik keresztyénüldöző római csá­szár bizalmas hivatalnokáról, aki maga is keresztyénné lett. A csá­szár, amikor megtudja ezt, maga elé rendeli és fenyegetésekkel igyekszik rávenni, hogy tagadja meg Jézust. Ha meg nem tagadod hitedet — szól a császár —. bör­tönbe vetlek. Az én Uram, Jézus, ott is velem lesz, hangzik a fele­let. Elkoboztatom a vagyonodat, fenyegetőzik a császár. Az én kin­csem a mennyben van. ahhoz te nem férsz hozzá, válaszolja hiva­talnoka. Száműzlek országomból, dühöng most már az uralkodó. Nyugodtan néz rá egy derűs szem­pár. Az én Ijazám a mennyben van. onnan nem tudsz száműzni. Elvégeztetlek — jut el érvei vé­gére a császár. És szelíden' hang­zik a felelet: annál hamarább ju­tok el mennyei hazámba, Jézus­hoz. E VILÁGBAN ÉLNEK, DE MÉGSEM E VILÁGBÓL VALÓK, írja a keresztyénekről az egyik korabeli apokrif (az Újszövetség könyvei közé fel nem vett) levél. Ennél találóbban ki sem lehetett volna fejezni azt, amiről Pál apostol ebben az igében beszél. Mert mi mást jelentene ez a „mennyeiek világába ültetett" ki­fejezés. mint azt, hogy a keresz­tyének részesei Isten most még láthatatlan, de egykor majd lát­hatóvá levő világának. Sok támadás és vád is érte e hit miatt a keresztyénségeU Vol­tak, akik fél remagyarázták és azt mondták, hogy a keresztyének meg akarják dönteni a fennálló társadalmi rendet, felforgatok. Voltak, akik azt vetették a ke­resztyén ség szemére, hogy ezzé! a hitükkel megvetnek minden szé­pet és jót. 'amely az emberi kul­túra terméke, s ezáltal ők az ..em­beriség ellenségei”. És voltak, akik azzal vádolták a kerésztyén- séget, hogy a mennyei otthon hi­te nem más. mint menekülés a valóságos világból, annak problé­mái és feladatai elől. és ezérl a társadalmi haladás szempontjá­ból káros ez a hit. Igazak lenné­nek ezek a vádak? A FÖLDÖN 'KIVÉTELES, DE KELLEMES ÁLLAPOT, ha vala­kinek kettős allampolgársaga van. Két országban is otthon van, két hazát mondhat magáénak. Így van a keresztyén ember is. Ott­hon van Isten eljövendő országá­ban, de otthonának tudja ezt a földet is, ahol szülelett. Mindkét otthonát egyaránt szereti. Az egyik az Istennel való közösségé­nek, erőforrásának és megpihené- sének a helye. A másik az Isten szeretetéből fakadó munkálkodá­sának színtere. A mennyei állampolgárság fel­jogosít minkéi arra, hogy Isten új világának erőit, áldásait élvez­hessük. Miénk Isten szere te te. Miénk Igéjének bátorítása és út­mutatása. Miénk a bűnbocsánat terheket leáldozó és terhektől fel­oldozó hatalma. Miénk Szentlel- kének újat teremtő, minket is új­ra formalo ereje. Miénk a re­ménység öröme. Miénk az a sza­badság, amelyre Jézus szabadított meg minket a bűn kényszerítő hatalma alól. Nem kell többé vét­keznünk. Új életet kezdők, szen­vedélyek rabjai, alkoholtól és ká­bítószerektől szabadultak vallják ma is örömmel; Jézus megszaba­dított és most Isten boldog gyer­mekeként élhetek. És ki tudná még maradéktalanul felsorolni, mi mindennel ajándékozza meg Is­ten az Ö gyermekeit, mennyei vi­lágának polgárait? Egy bizonyos, hogy sokkal többet kapunk, mint amit kerestünk; az Istennel kö­zösségié jutott és beteljesedett elet örömét. Ez az üdvösség, a mennyeiek világának boldogsága. AZ ŰRHAJÓSOK KÉT LEG­NAGYOBB ÉLMÉNYE kint a vi­lágűrben a súlytalanság, és az. hogy kívülről, felülről pillantja meg a Földet. Hasonló élménye van a ..mennyeiek világába”, Is­ten világába lépő embernek. Át­éli, ahogy kiszabadul a bűn „ne­hézkedési ereje” alól, és új. ed­dig soha nem látott szemszögből pillantja meg földi otthonát, Hoz­zá kell szokni ehhez az új néző­ponthoz, az Isten egész világot át­fogó szeretetének végtelen távla­taihoz. Ám mindez túlutal önmagán. Arra a jövendő és beteljesedett üdvösségre, amelyet a jövőben fog csak kiteljesíteni Isten. „Most meg tükör által, homályosan lá­tunk”, írja Pál apostol. De eljön majd a nap, amikor Isten látha­tatlan világa áttöri a mi látható világunk falait, s akkor majd tel­jessé lesz hitünk reménysége. Ek­kor majd meglátjuk Öt is. És ak­kor fogjuk csak megérteni „ke­gyelmének mérhetetlen gazdag­ságát irántunk”. ADDIG AZONBAN E VILÁG­BAN ÉLÜNK. Nem e világból, másutt vannak a gyökereink, má­sutt az energiaforrásaink, de e vi­lágban. Isten teremtett világában, amelyet úgy szeretett, hogy egy­szülött Fiát küldte ide. És ame­lyet ma is úgy szeret, hogy újjá­— Húsvét után a 6. vasárnapon az oltárterítő színe: fehér. A dél­előtti istentisztelet oltari igéje: Jn 15,26—lti, 4; az igehirdetés alap- igéje: 2 Móz 33,12—17. — KEMENESMIHALVFA. Áp­rilis 20-án dr. Nagy István tatai lelkész, a Fejér-Komáromi Egy­házmegye esperese szolgált isten­tiszteleten igehirdetéssel és elő­adást tartott a Gyülekezeti Segély munkájáról. — SALGÓTARJÁN. Április 13- án iktatta be szolgálatukba Bali- cza Iván lelkész a gyülekezet újonnan választott presbitereit: Patakfalvi Nándort, Takács La­jost, Dubinyi Zoltánnét, Molnár Antalnét és Tar Jánosnet. Az is­tentiszteleten az énekkar is szol­gált. — SALGÓTARJÁN. Április 20- án dr. Karner Ágoston országos főtitkár szolgált a gyülekezetben. A délelőtti istentiszteleten igét hirdetett, délután pedig szeretet- vendégségen előadást tartott „Szórványegyházban élünk” cím­mel. — SZ AR V AS-I JTEMPLOM. Többnapos böjti evangélizációs sorozatot tartott a gyülekezetben Szebik Imre miskolci lelkész, a Borsod-He: esi Egyházmegye es­perese. aki a záró nap istentisz­teleti alkalma után a szeretetven- <1 ességen vetítettképes előadási, is tartott „Hogyan szolgálnak a skandináv evangélikus egyhá­zak?” címmel. Az együttlét. mű­szülött fiait küldi ide. Mert rrüal- talunk akarja elhozni is azt a má­sik világot, az Ó országát is. Az Ö országának állampolgáraiként munkálkodhatunk országa építé­sében. És ez az a cél, amelyet Is­ten az embernek eredetileg szánt. Azért ültet minket a mennyeiek világába, hogy rajtunk keresztül ez a világ átjárja a mi világun­kat, amely „sóhajtozva várja az Isten fiainak megjelenését”. Nem azért vagyunk a menny polgárai, hogy elmeneküljünk erről a vi­lágról. hanem, hogy Isten világá­nak erőivel építhessünk. S hogy hogyan, arra hadd feleljen a köl­tő: ..Azért van síró. hogy vigasz­tald ! és éhező, hogy teríts asz­talt. / Azért van a seb, hogy be­kösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. / Azért van annyi árva. üldözött. / Hogy ol­talmat leljen karod között. / Azért roskadnak mások vállai. Hogy terhüket te segíts hordani.” sorát a gyülekezet bibliakörös, konfirmandus és presbitér tagjai, valamint az énekkar szolgálata gazdagította. — MEZÓLAKON, Nyíregyhá­zán és Nagyacsádon böjti vallá­sos esten igehirdetéssel és vetített képes előadással szolgált Győr Sándor ajkai, Ittzés János taká­csi, Móti:s András sikátort és Sza­bó Vilmos bakoiiytamási lelkész. Énekelt Győr Sándorné, szaval­tak a gyermekbibliakör tagjai. Ezeken az esteken az Ágostai Hit­vallás jubileumával kapcsolatos feladatainkról is szó volt. — MALOMSOK—CSIKVÁND. Március 22-én és 23-án teológus­nap volt a két szomszédos gyüle­kezetben. Dr. Selmeczi János ott­honigazgató Mosoni Edit V. évi., Pintér Mária, Szabó László és Ve- ■rasztó Sándor 11. évi. hallgatók kíséretében látogatta meg a két gyülekezetei. Az istentiszteleteken mindkét gyülekezetben az otthon­igazgató Szolgált, a gyermekbib- liakört Verasztó Sándor és Pintér Márta tartotta. Mindkét gyüleke­zetben volt gyülekezeti böjtest. amelynek témája „Krisztus ke­resztje és szolgálatunk” volt. A témáról a hallgatók rövid igehir­detéseket tartottak,, valamint énekszólamokkal és szavalatokkal színesítették programjukat. Mind­két gyülekezet nagy szeretettel fogadta a jövő lelkészeit. Mutatja ezt az is, hogy ez alkalomból 12 040 Ft adománnyal támogatták lelkészképzésünket. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Kettős ünnepe volt húsvétkor a nagyacsádi gyülekezetnek, ami­kor két presbitercsalád ötvenéves házassági évfordulójáért adtak hálát. Magassy Kálmán és fele­sége, sz. Horváth Róza presbite­rek előbb családi otthonukban, gyermekeik körében adtak hálát Isten megtartó kegyelméért Tóth Sándor mezőlaki lelkész szolgá­latával, majd húsvétkor úrvacso­rát vettek. — Szakács István és felesége, sz. Fodor Julianna pres­biterek családjukkal húsvét má­sodik napjának délutánján isten- tisztelet keretében köszönték meg Uruk fél évszázadon át megmuta­tott áldását. Szeretteikkel együtt úrvacsorát vettek. Tóth Sándor lelkész könyvajándékkal köszön­te meg Szakács Istvánnénak tíz­éves odaadó templomgondozó munkáját. Gyermekeik hálából adományoztak Isten dicsőségére, a szeretetszolgálat céljaira. — HALÁLOZÁS. Várnai Ernő, a miskolci gyülekezet hosszú éve­ken át volt felügyelője, nyugdíjas éveiben a salgótarjáni gyülekezel hűséges tagja, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása április 3-án volt Sal­gótarjánban Balicza Iván salgó­tarjáni lelkész és Szebik Imre miskolci esperes szolgálatával. Hamvait április 28-án helyezték nyugalomra a feltámadás re­ménységével. „Jól van, jó és hű szolgám, menj be a te-uradnak örömébe.” Balicza Iván As énekeskönyv-sserkesstök műhelyéből FELELŐSSÉGÜNK A VILÁGÉRT Amerikai , JA35. Vey-te- lír vagy, «agy ha-tal-mai Átfog videót jo A-tyavik. Csit-la- yokót-ját kiT-saabtad, Fé-nyi*k i-vad «.yy ye rdwk. ké-pédmija twvi-dftw émbev: AI Wot-ni "te adóit- vöt.-ír Áldj rneg Vv.He|, ér-te-lemmel, fe's> mu-toAs boldog jövőt. Felnőtt lett a földnek népe: Üj világot épít már. Mérhetetlen messzeségbe Száll ezernyi gépmadár. Feltárult az atom titka! Láltasd meg: áldás lehet! Hatalomra áhítozva Ne pusztítsunk életet! Új utakra lép a lábunk: Egyre tagul a világ. Nőttön nő látóhatárunk: Várnak új meg új csodák. Kérünk, ments meg önmagunktól. Éljünk másokért s neked. El ne térjünk útjaidtól: Ügy vezessen hű kezed! Cameron Katalin sz. 1927. Amerikai evangélikus énekeskönyv 463. ének Dóka Zoltán fordítása \ * /

Next

/
Oldalképek
Tartalom