Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-15 / 24. szám
Evangélikus Bet ORSZÁGOS EVA N G H ETILAP XLV. ÉVFOLYAM 30. SZÄM 1980. július 27. Ara: 4,— Ft Erő, szereiét, józanság A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának augsburgo ülésén elhangzott igehirdetés 1 Tim 1,6—7 Igénkben Pál apostol emlékezteti a fiatalabb Timótheust a szolgálatra való elhívására, ma úgy is mondhatnánk ordinációjára. Mi történt akkor? A gyülekezet véneinek kézrátétele közben Timótheus a Szentlélek ajándékát kapta. Azt az ajándékot, amelyet egyik énekünk Isten „legdrágább ajándékáénak mond. Pál nem teszi kérdésessé, hogy Timótheus akkor kapta-e a Szentlélek ajándékát, hanem tényként mondja: Timótheus kapta ezt az ajándékot. Azt gondolom, hogy az evangélikus gyülekezeteknek szerte a világon mindig abból a tényből kellene kiindulniuk, hogy kapták a Szentleiket. Kapták az egyes gyülekezeti tagok keresztségük alkalmával, majd újra és újra kapták, amikor az evangéliumot hallgatták és az úrvacsorát vették. Ez vonatkozik magára a gyülekezetre is. nagyobb összefüggésekben a gyülekezeteket, az egyházakat összeölelő Lutheránus Világszövetségre is. Ha ezt nem hinnénk, nagyon nehéz volna dolgozni, terveket készíteni, feladatokat magunk elé tűzni és azokat megvalósítani. Viszont mivel biztosan tudjuk, hogy kaptuk a Szentleiket, ez a tény felszabadít a munkára, a tervek készítésére. feladatok vállalására a tagegyházak és a Lutheránus Világszövetség életében. Ez a kapott Szentlélek nem a „csüggedésnek” Lelke, vagyis nem olyan irányban működik az egyes hivőben, a gyülekezetben, a tagegyházakban és a Lutheránus Világszövetségben, hogy azok „elcsüggedjenek”. A görög deilia szó félénkséget, gyávaságot, csüggedést jelent. Ügy látszik Timótheus hajlamos volt a félénkségre, ezért kellett Pálnak hangsúlyoznia, hogy az a Lélek, akit Timótheus is kapott. nem a csüggedés Lelke. A Lutheránus Világszövetség tagegyházainak bizonyára vannak problémái, amelyek egyfelől a saját gyengeségükből másfelől abból a környezetből adódnak, amelyben élnek és szolgálnak, mégis mindannyiunknak tudnunk kell. hogy mi nem a csüggedés Lelkét kaptuk. A Lélek bennünk ellenkező irányban hat és csak ott van félénkség, sőt gyávaság, ahol nem engedik a kapott Lelket érvényesülni, uralomra jutni. Ha nem a csüggedés Lelke a Szentlélek, akkor viszont minek a Lelke? Hármas megjelölést használ Pál az ..erőnek, a szeretetnek és a józanságnak” Lelke. Á görög szöveg dünamisról, agapéról és szófronizmoszról beszél. Ezek mutatják, hogy a kapott Lélek milyen irányban akarja kifejten! munkáját. Az „erőnek Lelke". A görög dünamis szó jól jelzi a Lélek szinte kirobbanó erejét. Most nem arról szeretnék szólni, hogy a Lélek milyen hatalmas erővel hozta létre az egyházat, arról sem, hogy a különböző történelmi és társadalmi körülmények között élő evangélikus tagegyházakat évszázadokon keresztül, sokszor szenvedések között hogyan tartotta meg, hanem arról, hogy itt és most a Léleknek ez az ereje a bizonyságtételben akar nyilvánvalóvá lenni. A Krisztusról való bizonyságtételben. Azt munkálja, hogy minden tagegyház a maga szituációjában és maga a Lutheránus Világszövetség erővel tegyen bizonyságot Jézus Krisztusról. A prédikációkban Krisztus „hatalmának” kell megnyilvánulnia, annak a hatalomnak, amely bűnbocsánatot ad, bilincseket old meg és amely az élet minden kérdésének egyéni, szociális és politikai kérdésekben is „erőnek” igazolódik. De ennek az erőnek meg kell látszania az egyházak és a Lutheránus Világszövetség „tetteiben”. Igen a tettekben. Minden bizonyságtételt megfosztja erejétől az. ha a szót nem követi a cselekedet, mondhatnám azt is, hogy diakónia. Diakónia az egyházban és az egyházon kívül, a környező világban, az emberiség nagy családjában. A mi időnkben bőven vannak olyan kérdések, amelyeknek megoldásában diakóniát végezhetnek a tagegyházak és a Lutheránus Világszövetség. Gondolok többek között a társadalmi igazságtalanságok, a nemzetek között fennálló feszültségek és bizalmatlanság, a még meg nem oldott faji kérdés legyőzésére, illetve a legyőzés segítésére. Ez csak akkor lehetséges, ha engedjük, hogy a Szentlélek az „aga- pé”, a szeretet irányában is dolgozzon bennünk és közöttünk. Mindannyian tudjuk, hogy az agapé olyan szeretetet jelöl meg, amely Krisztus szeretetéből való, ami azt jelenti, hogy nem önmagára gondol, hanem mindig a másik emberre. Félő. hogy szerte a világon az evangélikus egyházak túl sokat foglalkoznak önmagukkal, önmaguk megtartásával, önmaguk mentésével nehéz körülmények között, sőt erejük egy részét leköti a „túlélés” ideája. Pedig tudnunk kellene, hogy ezen az úton nincs jelen és nincs jövő. Az agapé arra utal, hogy csak ott van gyümölcsöző jelen és biztos jövő. ahol az egyházak kikerülnek önmaguk bűvköréből és csak másokért, a világért akarnak és tudnak élni éspedig önmaguk megtagadásával, áldozatosan és odaadóan. Ez vonatkozik az első, második és harmadik világban élő egyházakra egyaránt. Sokkal nyitottabbnak kellene lennünk világi környezetünk iránt és sokkal jobban kellene megélnünk szeretetün- ket éspedig kikötések és határszabások nélkül. Ez adna hitelt a szóval való bizonyságtételünknek is. A harmadik irány, amelyre indít a bennünk dolgozó Szentlélek, a „józanság”. A görög szófronizmosz szó igen gazdag jelentésű; jelent józanságot, higgadtságot, mértékletességet, önmegtagadást, önuralmat, még azt is, hogy valaki „észnél van”. Pál apostol bizonyára arra akarja inteni Timótheust, hogy ne legyen „rajongó”, „álmodozó”, „álomvilágban járó”, mondhatnánk azt is, hogy romantikus. hanem számoljon a valósággal, a realitásokkal. Ez számunkra, a ma élő evangélikus gyülekezetek és a Lutheránus Világszövetség számára azt jelenti, hogy ne engedje elragadtatni magát semmiféle indulattól, maradjon a valóság talaján akkor is, amikor célokat és feladatokat tűz maga elé vagy amikor megítéli a világhelyzetet, vagy az egyházak helyzetét a világban. A Szentlélek által megvilágosított „józan észt” Luther is igen nagyra becsülte. Tehát erő, szeretet, józanság. Kérjük a bennünk lakozó Szentleiket, hogy ezekben az irányokban munkálkodjék bennünk, a tagegyházakban és magában a Lutheránus Világszövetségben. Káldy Zoltán „Zenei ajándék Magyarországról” Lutheránia énekkarunk szereplése Nyugat-Németországban Augsburg városa a Lech-mezei csata miatt számunkra, magyarok számára rossz emlékeket hordoz. A magyar változatú név, Agosta viszont a reformációi első hitvallás nyomán belekerült egyházunk régi elnevezésébe is. Június 26.—július 4. között a Buda- pest-Deák téri gyülekezet énekkara a Bajor Evangélikus Egyház meghívására a hitvallás 450. évfordulójára rendezett ünnepségeken szerepelt, és hangverseny- •körutat tett. A 450. évforduló jegyében A kétezer esztendős város jól szervezett rendezvénysorozattal ünnepelt. Augsburgban mindeh a Confessio Augustana jubileumára emlékeztetett. Június 22—29 között mintegy 100 rendezvény volt, 25 ezer ember vett részt ezeken. A világ evangélikus egyházaiból mintegy kétszáz küldött volt jelen és emelte az ünnepségek jelentőségét, hogy a Nyugatnémetországi Evangélikus Egyház zsinata, majd a Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága is a városban ülésezett. Istentiszteletek, nagygyűlések, utcai összejövetelek, előadássorozatok, hangversenyek. kiállítások sorakoztak egymás mellé. A színházak, kabarék ünnepi programmal jelentkeztek. Az idegenek számára tolmácsokról és angol és francia nyelvű programokról gondoskodtak. A város és a környék minden temploma, több római katolikus is, bele volt tervezve az ünnepségbe. Szombaton este a helyi gyülekezetek és ökumenikus vendégek részvételével úrvacsorái istentiszteleteket, vasárnap reggel pedig ünnepi megemlékező istentiszteleteket tartottak a központi téma jegyében: „A hitet megval- Lani...” A Lutheránia énekkar számára érdekes volt hallani a meghívott többi kórust is. Az Amerikai Egyesült Államokat Minneapolis- ból az Augustana Főiskola énekkara, az afrikaiakat az Asania- kórus Dar-es-Salaamból, a latinamerikaiakat a Coral Brasil de Blumenau képviselték. Szerepelt az Augsburgi Madrigálkórus, a Windsbachi Gyermekkar és az Ansbachi Kórus. Csak az időjárás volt irgalmatlan a rendezvényekhez! özönvíz- szerű zivatarok áztatták a résztvevőket a város világháborús törmelékén felépült R osenau-sta- dionban, vagy a főtéren megrenr dezett záró szabadtéri istentiszteleten. A rendezés, az ellátás, a tömegek mozgatása mintaszerűen jó volt. Karl Carstens államelnök a záró istentisztelet keretében mondta: ez az évforduló jó alkalom arra, hogy evangélikusok, de más felekezethez tartozók is átgondolják, mit köszönhetünk a reformációnak. Hiszen Luther és társai olyan vallási, szellemi, kulturális erőket szabadítottak föl, amelyek máig is hatnak. Nyolc nap — nyolc szereplés Lutheránia énekkarunk ötvenhat tagja fárasztó programot teljesített. Königsbrunnban és Gerst- hofenben szombaton és vasárnap istentiszteleteken szolgáltunk. Aarflot norvég prímás-püspök Os- lóból, valamint Munthe indonéz püspök voltak az igehirdetők. Emlékezetes marad számunkra az indonéz egyházról szóló beszámoló, majd a püspök kérése az istentisztelet végén. Elmondta, hogy a mohamedán többségű országban kevés a lelkészük, laikus igehirdetők szolgálnak, több, mint ezren. Ezek számára kérte a segítséget, hogy Bibliát tudjon adni a kezükbe és egy-egy nyakkendőt Ágostai embléma számukra,. mint „szolgálati jelvényt”. Ott az istentiszteleten a helyi lelkész volt az első, aki levette és átadta a nyakkendőjét, majd a többi férfi folytatta. Vasárnap este nyolc órakor kezdődött azután a Lutheránia legfontosabb szolgálata, az ünnepi rendezvénysorozat befejező hangversenye az Anna-templomban. Gyönyörű régi templom ez Augsburg közepén 1321-ből, Lucas Cranach híres Luther-képével a falon. A házigazdák előtte nem biztattak sok jóval, mondván, hogy az augsburgiak a hét alatt szinte megcsömörlöttek a sok programtól, párhuzamos zenei rendezvényektől. A tények megcáfolták a kishi- tűeket: zsúfolásig megtelt templom hallgatta először Praetorius, Hassler és Schütz műveit Weltler Jenő vezénylete alatt. Berczelly István egy Schütz-áriát, Trajtler Gábor pedig a pompás orgonán egy Bach-művet és “Kodály Zoltán négy epigrammáját adták elő. Megszólaltak Brahms, Nagy Olivér, Halmos László szerzeményei, és Kodály Zoltán „Jézus és a ku- fárok” című műve. A program utolsó számaként Szokolay Sándor vezényelte az ünnepi évfordulóra írott Confessio Augustana kantátát. Sokszorosítva kézbe adták a latin és német szöveget,' mellé a Lutheránia- énekkar, a magyar egyházi élet rövid leírását. A június 15-i bu- dapest-deák téri ősbemutató után először Németországban felhangzó kantátát az ökumenikus gyülekezet nagy tetszéssel fogadta. Az elragadtatott tetszésnyilvánításra válaszul megismételték az utolsó tételt: „Nihil esse contra Scriptu- ram aut ecclesiam catholicam . . azaz: A hitvallás beterjesztőinél semmi olyan sincs, ami ellenkeznék a Szientírással vagy az egyetemes keresztyén egyházzal... Egyedül Krisztus! Egyedül a Szentírás! Egyedül a kegyelem! Egyedül a hit! Ámen. Az Augsburger Allgemeine, a helyi legjelentősebb napilap zenekritikusa, Lutz Höpfl „Zenei ajándék Magyarországról” címen elragadtatott kritikát írt az estről. Hanselmann bajor evangélikus püspök szerint az ünnepi hét csúcspontja volt az előadás. A következő napokban minden este énekelt a kórus, Donauwörth, Rosstal, Weissenburg, Wülzburg és végül Oettingen voltak az állomások. Hírünk mindenütt megelőzött, mindegyik gyülekezetben nagyob volt az érdeklődés, mint azt előre várták. Augsburgban este ott volt Herbert Manfred Hoffmann, a frankfurti zenei élet egyik vezetője, aki a Lutheránia tavalyi meghívását intézte. Do- nauwörthbe és Oettingenbe eljöttek Augsburgból olyanok, akik az első előadást nem tudták meghallgatni, de hallottak a szereplésről. Templomok — családok — szívek Sikeres küldetést teljesített a Lutheránia! Míg tavaly Frankfurtban és környékén Nyugat- Németország egyházi és zenei körei figyeltek föl a szereplésére, most a világ evangélikusságának az ünnepén egyházunk Szokolay Sándor művével méltó ünnepi hozzájárulást tett le az Anna- templom oltárára. Mai evangélikus hitünket vallottuk meg ezzel, bemutattuk egyházi életünket is. Hiszen az egyes gyülekezetekben köszöntések hangzottak el és válaszul beszámolhattunk magunkról. Az énekkar tagjai négy különböző helyen voltak elszállásolva, családoknál laktak, sok-sok lehetőség adódott a kérdésre, információra. ' Meglepő volt, hogy sokan tudtak magyarul! Augsburgban a megérkezéskor a szervezéssel megbízott presbiter így üdvözölt: „Hoffmann Henrik vagyok Rajkáról, Weltler Jenő egykori iskolatársa!” Wülzburg várában, utolsó szálláshelyünkön, a Bajor Evangélikus Egyház egyik belmissziói központjában a Bonyhádról származó Schwester Kati betűi fogadtak: Isten hozott! Persze, nem mindenki, akivel találkoztunk, volt ismerős Magyarországgal és az itteni helyzettel. Az egyik bankban például az útiköltség elszámolásakor a pénztáros megjegyezte: „Hogyhogy nem stimmel? Zlotyiban számoltuk, mert maguk Csehszlovákiából jöttek!!” Sok volt a látnivaló, nemcsak Augsburgban, hanem elmehettünk Rothenburgba, ahol a Jakab- templomban . megcsodáltuk az 1340-ből származp színes üvegablakot és Riemenschneider gyönyörű faragott oltárát. Neuendettel- sauban film és kiállítás segítségével a pápuák között és Tanzániában végzett missziói munkával ismerkedtünk, bepillantást nyertünk a diakóniai intézetek életébe. Az énekkar tagjai a sok szereplést, gazdag és fárasztó programot példás fegyelemmel és jó kedvvel teljesítették. Templomok, családok, szívek nyíltak meg előttünk. Az Ágostai Hitvallás jegyében a Lutheránia testvéri üdvözletei adott át és testvéri szeretetet kapott a reformáció hazájában. Harmati Béla TEOLÓGIAI HALLGATÓK DIAKÓNIAI GYAKORLATA A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN Az elmúlt évekhez hasonlóan június 23-tól július 18-ig idén is 10 teológiai hallgatónk tartózkodott a Német Demokratikus Köztársaságban, hogy ott diakóniai intézményekben dolgozzék. A munka jó alkalom volt a diakóniai intézmények és egyáltalán a diakóniai szolgálat megismerésére, valamint a nyelvgyakorlásra is. A munkavégzés tanulmányi kirándulással zárult. A tíz hallgató a következő: Fábián Ferenc, Kiss Péter, Pintér Márta, Szabó László, Aklan Béla, Csepregi Erzsébet, Hepke Zsuzsanna, Szeverényi János, Vajda István, Zólyomi Mátyás.
