Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-02-03 / 5. szám
őKumené & őKumené © ŐKumené Tovább a bizalom és türelem útján! E két szóval lehet leginkább jellemezni azt a közös igényt, ami Európa fiatal keresztyénéinek képviselőit az idei XII. nagygyűlésen áthatotta. Kontinensünk protestáns és ortodox ifjúságát természetszerűleg foglalkoztatja saját jövőjének alakulása, amiért felelősséggel imádkozunk együtt mindazokkal, akiknek célja: Európa békés jövőjének munkálása. KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST ÉS MARADANDÓ ÉLMÉNYT jelentett a zsúfolt programban az a fogadás, amit az Egyházak Brit Tanácsa adott Londonban a résztvevőknek, a Dean’s Yardon, a városközpontban levő egyházi központban, a Church Hause-ban. Ezt követően zös meggyőződés, hogy nekünk, Európa keresztyén fiataljainak, annyi különbség és megosztottság ellenére, együtt lehet és kell maradni imádságban és felelősségben. Fontos feladatunk a hazai egyházi munkában: ökumenikus gondolkodásra serkenteni magunkat és a fiatal korosztályoAZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI TANÁCS idei ülSSére ez a törekvés hozott össze 19 országból 93 fiatalt, hogy egy héten át, október 19—26. között a London melletti West Wickham kisváros Schiller Kollégiumában közösen vitassák meg az előttük álló feladatokat. Az Egyházak Brit Tanácsa rendezésében megtartott nagygyűlésen 8 nemzetközi szervezet is képviseltette magát, így például az EVT Ifjúsági Osztálya, az Európai Egyházak Konferenciája, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a Keresztyén Békekon ferencia. Az ülés főtémáját a Miatyánk egyik mondata fogalmazta meg: „Legyen meg a Te akaratod!”. Erről tartott bevezető referátumot az Egyházak Brit Tanácsa Ifjúsági Osztályának vezetőségi ■tagja, Pamela Gruber. A mel- bourne-i missziós világkonferen- tia központi gondolatából kiindulva („Jöjjön el a Te országod!”) hangsúlyozta, hogy korunk égető kérdéseiben kontinensünk ifjúsága sem maradhat közömbös. Olyan korban, amikor a nemzetközi katonai kiadások félnapos summájából a maláriát az egész világon le tudnánk győzni, amikor egy modern páncélos árából 30 000 gyermek számára lehetne 1000 tantermet létesíteni, minden erőnket a béke és a megmaradás szolgálatára kell egyesíteni, s minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy a jövendőt megérjük. AZ EÖIT SOKRÉTŰ NEMZETKÖZI PROGRAMJA, a több mint húsz ifjúsági tábor, a különböző kontinensek ifjúságával folytatott eszmecsere a megnőtt felelősség megannyi bizonyítéka — mondotta főtitkári jelentésében Gi- selher Hickel (NDK). Nagyra értékelte ebben a vonatkozásban a - nyáron Tahiban tartott első teológiai nemzetközi ifjúsági tábort, ami értékes hozzájárulást jelentett az Európa-szerte megvitatásra kerülő témához: „Hit és igazságosság.” A KONFERENCIA MUNKÁJA szemináriumokban és munkabizottságokban folyt. Az isten- tisztelet a békéért elnevezésű csoport megvitatta a különböző egyházakban folyó békemunka tükröződését istentiszteleti formában. Fontosnak találták olyan liturgia kidolgozását, amelynek központi gondolata a béke. Az egyházak hozzájárulása az európai enyhüléshez témájával foglalkozó csoport tagjai megvitatták az enyhülés folyamatának jó kihatását Európában.' Ennek egyik jele volt a megnövekedett érdeklődés egymás iránt, a nemzetközi ifjúsági találkozón való aktívabb részvétel, másrészt az, hogy az egyházi fiatalok a bizalom építésében és az előítéletek felszámolásában is végeztek jó szolgálatot. A különböző társadalmi rendszerű országokból ösz- szejönni, egymást sajátos történelmi meghatározottságában elfogadni és benne is a testvért látni — ez olyan közös és kölcsönös tanulás eredménye volt, amit tovább kell folytatni. Az európai enyhülés a felszabadulásért folyó közdelem összefüggésében témával foglalkozó csoportban e sorok írója tarthatta a bevezető előadást, amelyben beszámolt az idevágó nemzetközi konferenciák főbb eredményeiről, valamint a Budapesten októberben megtartót I. európai ifjúsági konzultatív tanácskozásról. A csoport tagjai egyetértettek abban, hogy az európai enyhülés szabaddá teheti az utat az ún. harmadik világbeli felszabadítási mozgalmak támogatására. E Csoport munkájában részt vett és beszámolót tartott Riód Jarjour, az Egyházak Közel- Keleti Tanácsának képviselője is. Dr. Görög Tibor, az elnökség magyar tagja esti istentiszteletet tartottunk a Parlament téren épült történelmi koronázótemplomban, a Westminstert apátságban. A brit dicsőség gonddal és kegyelettel őrzött szent helyén az ifjúság éneke csendült fel: „Zengjetek dicséretet az Ürnak”, majd pedig négy nyelven hangzott el a Lukács 4:16-21-ben olvasható Ige Isten szabadító hatalmáról. A munkabizottságok megtárgyalták és előkészítették a jövő évi tanulmányi és konferenciaprogramot, s a plénum etlfogadta azt a levelet, amelyben a fiatalok kifejezésre juttatták reménységüket, hogy a madridi konferencia hozzájárul majd Európa és a világ békés jövőjének megóvásához. „A gyülekezeteinkben és egyházaikban élő fiatalok feszült várakozással tekintenek az Önök konferenciájára, hiszen a mi jövőnk sok vonatkozásban az Önök határozataitól függ.” — hangzik a nyílt levél egyik mondata. A KONFERENCIA EGYIK FONTOS EREDMÉNYE az a kokat, hiszen a jövendő csak együtt menthető meg és óvható meg a pusztulástól. Mindnyájunk feladata, hogy küzdj ünk a közömbösség, a csalódás és a befeléfor- dulás ellen, mert csak úgy követhetjük hitelesen a világ Megváltóját, ha szolidárisán odafordulunk a mi világunkhoz, s segítjük a megbékélés és az emberség erőinek előretörését egyházi, nemzeti és nemzetközi síkon egyaránt. Ebben erősített meg minket az a gyülekezeti látogatás is, amelyre a konferencia után a lemsfor- di (London közeli) anglikán gyülekezetben került sor. AZ ÜLÉSEN HAZÁNKBÓL RÉSZT VETT dr. Görög Tibor evangélikus lelkész, a Folytatólagos Bizottság tagja, Viczián János baptista lelkész, az ökumenikus Tanács titkára, a református egyház képviseletében e sorok írója. , Beköti Lajos Mátyás Ferenc: RIGÓSIRATÓ Lehet aszály,, eső, kemény tél, elvonulhatnak a madarak, befödhet mindent a zúzmara., de a rigó az itt marad. Kék egét gáz és füst takarja, feje fölött repülők szállnak, megvakítják csillag-szemeit, ha panaszkodik a világnak. Ártatlan gyermekként, naivan, mégis énekel a bolond, azt hiszi, a tűzfalak csúcsán számára akad még porond. Gyászruhát ölt, de piros csőréből ömlik a dal eszeveszetten, — nem sejti, hogy nem hallgatják meg, s létezése már csak véletlen. > i Erdők, mezők űzött madara, városba eltévedt daloló, hol pávák szállnak a tűzfalra, nem énekelhet ott a rigó. Hiába lelekesít, hiába örül néked megmentett ország, akik a világot temetnék, a rigódalt is eltiporják. Azt bámulják, ki érthetetlen, s akit idegen toll ékesít, megvetik a rigóhűséget, nem kell a gyógyító, tiszta szív. Naiv madár, egyetlen erőd csak a nevetséges dal maradt, és bátor szíved, de amellyel nem védheted többé magad. (Megjelent a költő EGYETLEN MENEDÉK című kötetében 1979-ben) (Folytatás az 1. oldalról) csülése és megértése. Ha a Krisztustól kapott ilyen szeretetet tudja adni az egyház, akkor az élet, a megtartatás és a jövendő útján halad. E helyen szeretnék hivatkozni Garai Gábor: Példázat a a szeretetről című költeményére, amelynek néhány sora így hangzik: „A szeretetet szét kell osztani az emberek között----, hogy el ne fogyjon ... A szeretetet szét kell osztani, mert természete szerint oszthatatlan; mikor másnak nem jut, magadnak sem . marad belőle.” Ha pedig az egyháznak nem marad szeretete, akkor felszámolta önmagát. Nem a vészérzetet kell a gyülekezetekben táplálni, hanem több, forróbb és áldozatosabb szeretetet kell megélni, mert ahol ez a szeretet az egyházban megmarad, ott az egyház is megmarad. Az evangélium hirdetése és a szerétet megélése mellett közösség nyújtása és gyakorlása mutat a jövendő felé. Mindig szoktuk hangsúlyozni, hogy az egyház közösség éspedig Jézus Krisztussal és a Benne hivőkkel vaíó közösség. Azonban nem elegendő, hogy ez puszta teológiai tétel legyen, hanem annak a hétköznapi életben kell a Szentlélek ereje által valósággá válnia. Ez a közösség hitben, szeretetben, reménységben, örömben, egymás számontartásában, egymás segítésében, egymással való törődésben, egymás meghallgatásában való közösség. Azt gondolom, gyülekezeteink jelentős része messze van ettől. Emiatt sokan nem érzik magukat otthon gyülekezeteinkben, nem vonzza őket annak családias melegsége és légköre. Márpedig a mai ember nemcsak a szeretetre éhes, hanem az igazi közösségre is. A közösség „hiánycikk”, írta a Valóság című folyóirat. Ez különösen így van a régi lakóhelyükről városokba, magas emeletes házakba került, vagy sodródó emberekkel, akik nehezen találják meg helyüket új környezetükben, új emberek között, bármilyen sokat is tesz ezért a mi társadalmunk. Az egyháznak is ezt a közösséget kell nyújtania elsősorban segítésképpen, de ugyanakkor az egyháznak tudnia kell azt is, hogy ez vezet a jövendőbe is. Diakóniai teológiánk alapján munkálkodhatunk azért, hogy gyülekezeteink a maguk egészében egyre inkább ilyen megtartó közösséggé legyenek. Abból indultunk ki, hogy egyes gyülekezetekben a szekularizáció, az elvándorlás, az elöregedés és az üresedő tradicionalizmus miatt az egyház jövendőjére nézve vészérzet tapasztalható. Ne engedjük, hogy lelkészeken és gyü- •lekezteken elhatalmasodjék ez a bénító érzés, ellenben hirdessük reménységben Jézus Krisztus evangéliumát, éljük meg a Krisztustól kapott szeretetet minden ember felé és gyakoroljuk a szeretettől átmelegített közösséget és diakóniát. Ez a jövendőbe vezet.----------------- \-------A magyarországi evangélikus egyház presbitere vagyok EZZEL AZ ÖSSZEFOGLALÓ CÍMMEL a Pest megyei Egyházmegyében ebben az évben hat presbiteri konferenciát tartottak. Minden konferencián négy előadás, illetve igehirdetés hangzott el. „450 éve vagyunk ágostai hitvallású evangélikusokv •— hallottuk az idei ünnepi évben a történelmi megemlékezést hitvallásunk megszületéséről, útjáról és tartalmáról. Mit jelent ma evangélikusnak lenni” — ez az előadás vezetett át minden alkalommal a mába, s tartalmában arról szólt, hogyan kell élnie ma az evangélikus, hivő presbiternek és minden gyülekezeti tagnak. „Evangélikus egyházunk szolgálata hazánkban” — ez az előadás egyrészt országos egyházunk mai kérdéseiről, örömeiről és gondjairól szólt, másrészt arról, milyen szép szolgálati lehetőségeink vannak társadalmunkban és a nemzetközi életben is. Szórványegyház létünk ellenére is jelentősen hozzájárulhatunk társadalmi életünk gazdagításához, nemzeti egységünk építéséhez és a világbéke megóvásához is. „Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek” — hallottuk végül minden alkalommal az ige felszólítását, amely az egész alkalom summázása és lezárása is volt. A KONFERENCIÁK SORÁN a csővári, fóti, dompnyi, maglódi, vecsési, és irsai gyülekezeteink vendégei voltunk, s az asztal körüli beszélgetések, tapasztalat- cserék tovább gazdagították az alkalmakat, a presbiterek jobban megismerhették egymást és a többi gyülekezet kérdéseit is. A konferenciákat Kiss Pál egyházmegyei felügyelő nyitotta és vezette is, a harmadik előadást Keveházi László esperes tartotta, a záfóáhítatokat a vendéglátó gyülekezet lelkészei, a többi előadásokat is a lelkészek végezték, szinte kivétel nélkül minden lelkész kapott szolgálatot ezeken az alkalmakon. A HAT KONFERENCIÁN ösz- szesen 670 presbiter jött össze. Egyházmegyénkben összesen 1060 presbiter van, ez tehát azt jelenti, hogy a résztvétel kb. 60%-os volt, s ez érdeklődés arra biztatja az egyházmegye vezetőit, hogy ezt á munkát érdemes tovább is végezni. Amit végül is el akartunk érni, ami az idei alkalmak „belső célja” volt, hogy presbitereink ne csak úgy tudják és mondják, hogy egyik vagy másik gyülekezetünk presbiterei, hanem teljes felelősséggel vallják: A Magyar- országi Evangélikus Egyház presbitere vagyok. K. L. Predmcrszky Gusztáv emlékezete Kilencven éves korában hunyt el Predmerszky Gusztáv, a kőbányai gyülekezet volt felügyelője, több közegyházi tisztség betöltője. Édesapja evangélikus kántortanító volt a Felvidéken. Felfelé- menő ágon az ősök ugyanebben a hivatásban munkálkodtak. Olyan lelki örökséget hozott magával fiatalkorában a fővárosba, amely élete végéig összeforrasztotta a templommal, a Bibliával, az énekeskönyvvel. S ezt az örökséget személyes hit fűtötte át. Hitének jellegzetessége a hála Isten iránt, az öröm és bizakodás Isten sze- retetében. Nagyon szerette az embereket. .Kiterjedt rokonságát, széles baráti körét mindig örömmel kereste fel. Naptára majdnem az utolsó évekig tele volt programmal, s ebből igen sok segítő feladat, a másokkal való kapcsolat ápolása volt. Annakidején élethivatása is ilyen munkába állította: a régi Országos Társadalombiztosító Intézetnek volt jelentős munkása. Közegyházi téren pénzügyi szaktudásával szolgált sokat. A kőbányai gyülekezethez közel hatvan esztendő szálai kötötték, először .mint templomjáró egyháztagot, azután mint presbitert, másodfelügyelőt, majd gyülekezet i felügyelőt, élete utolsó két évében mint tiszteletbeli felügyelőt. Bizakodása Istennek a gyülekezetét nehézségek között is megsegítő erejében felemelő volt. Temetése november 10-én történt Veöreös Imre lelkész igehirdető szolgálatával: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát néki, áldjátok nevét! Mert jó az Űr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100, 4—5.) Sokan kísérték el utolsó útjára közelből és távolból. V. I. t „Templomos lemaradás?
