Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-10 / 6. szám

„Mélyen meghatott az eleven gyülekezeti élet"’ Carl H. Mau főtitkár látogatása Szovjet Közép-Ázsia evangélikusainál „TIZENKÉT NAP ALATT TI­ZENHAT ISTENTISZTELETEN vettem részt, és meg kell monda­nom, mélyen meghatott a közép­ázsiai szovjet köztársaságokban élő evangélikusok és más keresz­tyének eleven gyülekezeti 'élete.” — mondotta a Lutheránus Világ- szövetség főtitkára. Szeptember 17. és 29. között, az LYSZ tallinni konferenciáját kö­vetően Carl H. Mau főtitkár, Hein­rich Rathke a mechleiburgi tarto­mányi egyház püspöke, az NDK- beli Egyesült Evangélikus Egyház elnöke és Harald Kalnins rigai (Lettország) lelkész, szuperinten­dens hosszú évek óta a gyülekeze­tek gondozója, látogatást tettek Közép-Ázsiában — Paul Han­sen, az LVSZ most nyugalomba vonuló Európa-titkára 1976—79 között minden évben járt ezen a vidéken, és utóda, Sam Edvard Dahlgren bizonyára folytatni fog­ja a látogatásokat. * ELŐSZÖR A KAZAHSZTÁNI CELINOGRÁD gyülekezetét ke-r resték fel, ahol 20 éve épült az el­ső evangélikus imaház, és ahol Eugen Bachmann hosszú ideig e gyülekezetek egyetlen felavatott lelkésze volt. Ezután Karaganda, a fekete­szén-bányászatáról híres város következett. 4000 tagja van a gyü­lekezetnek. 20-án, szombaton 23 gyermeket kereszteltek meg, és két esküvőt tartottak. Vasárnap pedig 3 (délelőtti, délutáni és esti) istentisztelet volt az 500 szemé­lyes imaházban. Fjunzéban, a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosá­ban a baptista gyülekezetben is prédikáltak a delegáció tagjai. Végül Kazahsztán fővárosának, Alma-Atának 1000 tagú gyüleke­zete került sorra. Lelkészük, Jo­nathan Stahl hétköznap asztalos­ként dolgozik. 28-án, vasárnap délelőtt 1000 ember vett részt az istentiszteleten; a 700 személyes jmaház nem tudta mindet befo­gadni. A LELKI ÉLET MÉLYSÉGÉT, a találkozás őszinte örömét és azt a vendégszeretetet, amelyet a lá­togatok mind az imaházakban, mind pedig a családi otthonokban megtapasztaltak, nem könnyű szavakba foglalni. Mindenütt, de különösen a több, mint kétórás is­tentiszteleteken lehetett érezni az Istennel és egymással való közös­ség iránti vágyat. Sokan bár messzi vidékről jöttek, mégis an­nál boldogabban töltötték egész napjukat az imaházban. A gyüle­kezetek, lelkészeikkel és elöljá­róikkal együtt lelki vezetést, okta­tást kívánnak, és szorosabb kap­csolatokat szeretnének egymással fenntartani. Ezért is fogadták Orgonaest Sopronban A soproni templomban október 25-én este Baráti István volt az idei utolsó orgonaest előadómű­vésze. Műsorán Liszt-, Messiaen- és Vidor-művek szerepeltek. Az estet Liszt: Choral című darabjával nyitotta, melyben többször felcsendül a „Jer, di­csérjük Istent” énekünk dallama. Liszt e művét a rigai dóm orgo­nájának avatására írta. amely or­gonának ugyanaz a Walcker cég volt a készítője, mint a soproni hangszernek 1884-ben. Az ízlése­sen regisztrált „Ungarns Gott” és az „Offertorium” után a B-A-C-H fantázia igen kiforrott előadásban zárta a Liszt-művek sorát. Ezután Messiaen három medi­tációja következett „Az Űr szüle­tése” ciklusból („Angyalok”, „Jé­zus vállalja a szenvedést”, „Köz­tünk az Isten” c. tételek), majd „Az élet és a halai harca”. Ezek a művek az egyes bibliai' sorokat jelenítik meg előttünk. Messiaen egyedi harmóniái és a hindu rit­musok olyan sajátságos együttes­sé társulnak, amely ilyen jól át­gondolt és technikailag kifogás­talan előadásban még a modern zenét nem kedvelők körében is tes7/é:st és elismerést váltott ki. ez­zel is bizonyítva a nívós modern egvházi zene létjogosultságát. Végül Widor F-dúr tokkátája hangzott fel az est és az idei so­rozat méltó befejezéseképpen. K. Gy. na,gy örömmel Kalnins lelkész Szuperintendenssé történt kine­vezését, aki most egy új lelkészt avatott, egy másik felavatását pedig hivatalosan is megerősítette. AZ LVSZ MUNKÁJÁRÓL SZÓLÓ -BESZÁMOLÓKAT is élénk figyelemmel hallgatták. Eb­ben a munkában, különösen az éhezők részére folytatott adako­zásban szítén részt kívánnak ven­ni. Nagy áldozatkészséggel gondos­kodnak a gyülekezeti élet fenn­tartásáról, az épületekről, a lelké­szek fizetéséről. Az idősebb veze­tők feladata ezenkívül az egyes gyülekezetek hatósági bejegyzésé­vel kapcsolatos tennivalók elin­tézése is. — A hivatalosan elis­mert gyülekezetek száma jelenleg 60; az elmúlt 2 év alatt; megdup­lázódott, és további 130 helyen jönnek össze. Szovjet Közén- Ázsiában becslések szerint 200 000 evangélikus él. Lelkesen énekelnek az istentisz­teleteken és otthon is, bár a nyomtatott énekeskönvvekből még hiányuk van. Többnyire hangszeres kísérettel énekelnek. Minden gyülekezetnek saját énekkara van, amelyben az ifiű- ság is rendkívül aktívan vesz részt. A KÜLDÖTTSÉG MINDEGYIK VAROSBAN TALÁLKOZOTT a helyi hatóságok vallási ügyekben illetékes megbízottaival, Alma­Egy jól ismert évszám minden­kiben valamilyen gondolatot éb­reszt. Vajon milyen gondolatok jutnak eszünkbe 1517 hallatán? Eszünkbe jut, hogy vajon ho­gyan indult a reformáció? Eszünk­be jutnak városok, ahol Luther járt, tanult, tanított? Eisleben, Mansfeld, Magdeburg, Eisenach, Erfurt? Majd Róma és Witten­berg a Vár temp lommal, a 95 té­tellel? Augsburg, Lipcse, Worms? Az „átokbulla?” Eszünkbe jutnak nevek, emberek, akik valamilyen kapcsolatban voltak Lutherrel? Erasmus, Melanchton, Zwingli? De vajon miért történtek úgy az események, ahogy történtek? Nem halványítjuk képzeletünkben már- már legendává az eseményeket, mert nem tudunk, vagy mert nem akarunk szembenézni a nekünk szegezett kérdéssel: komolvan vesszük azt, amit az első tételben olvashattak Wittenbergben 1517. október 31-én? ' ..Amikor a mi Urunk és meste­rünk Jézus Krisztus ezt mondta: Térietek meg! stb. azt akarta, hogy a hívek egész élete meg­térés leg ven.” Vagy. Nemcsak énekeljük ünne­peinket, hanem át is goodoliuk, át is érezzük, hogy mit is jelent az. hogy: ..Erős vár a mi Istenünk, / Ke­mény vasunk és vértünk. / ínség­ben együtt van velünk, / Megvált és harccflt értünk.” (Luther Már­Atában pedig a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság képvise­lőivel is. Az utazás kezdetén és végén Moszkvában a Szovjetunió Vallásügyi Tanácsánál tettek lá­togatást. Mindezek a megbeszélé­sek jó légkörben zajlottak le, és igen hasznosak voltak. A látogatás mindamellett öku­menikus jellegű volt. A vendé­gek ortodox istentiszteleteken is részt vettek, és Alma-Atában Szerafim kazahsztáni érsekkel ta­lálkoztak. Mint már említettük itt is, baptista istentiszteleteken is szolgáltak, és megtekintették a 600 személyes új, modern imahá­zat. Frunzéban a hetednapos ad­ventistákkal való találkozásra az adott alkalmat, hogy gyülekeze­tük az evangélikus imaházat hasz­nálja, amíg a sajátjuk el nem készül. Ebben a yárosban a 80 éves Michael Köhler prelätus szolgál a római katolikusoknál. a főtitkár útja megmu­tatta, milyen hálásan fogadják ezek a gyülekezetek a Lutheránus Világszövetségnek és tagegyhá­zainak gondoskodását és támoga­tását. Megállapodtak abban, hogy az. LVSZ 5000 német nyelvű Bibliát küld a látogatást követő hetekben. A további lehetőségek­ről a küldöttség hasznos tárgya­lásokat folytatott az illetékes szervek képviselőivel. A „Lutheran World Informa­tion beszámolója alapján. ifj. Szentpétery Péter ton — József Attila: Erős vár a mi Istenünk?) Vajon hogyan becsüljük meg azokat az ajándékokat, amiket kaptunk? Élünk velük, vagy csak élvezői vagyunk? Vigyázzunk, mert Radnóti prófétájának szavai nekünk is szólnak: „Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek, / s inni­való! Élhetne belőle, ki élni akar. míg / eljön az ország, amit ígért amaz ifjú tanítvány, / rabbi, ki betöltötte a törvényt és szavain­kat.” (Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga.) Ezek voltak azok a kérdések, gondolatok, amikkel nekünk kel­lett szembenéznük 463 évvel a reformáció után. És vajon milyen gondolatok jutnak eszünkbe 1917 hallatán? Csak a Téli Palota ostroma, az Auróra cirkáló ágyúszavai? Eset­leg a Béke-dekrétum? Vagy vala­mi más? Talán az, hogy van-e ma is számunkra mondanivalója? S ha van, akkor mi? Nem lehet más a válasz, mint az, hogy a jót minden esetben meg kell látnunk! De nem elég meg­látni. értékelni is kell. Történjék az akár Németországban a 16. század eleién, akár Oroszország­ban a 20. században. A jó. jó ma­rad mindig és mindenkor! ifj. Magassy Sándor teol. halig. Aprily Lajos : KÉRÉS AZ ÖREGSÉGHEZ Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek. Ne ingerelj panaszra vagy haragra, hangoskodóból halkíts hallgatagba­Ne legyek csacska fecskéhez hasonló, ritkán hallassam hangom, mint a holló. A közlékenység kútját tömd be bennem, karthauzi legyek a cella-cendben. Csak bukdácsoló patakok csevegnek, folyók a torkolatnál csendesednek. Ments meg zuhatag-szájú emberektől, könyvekbe plántált szó-rengetegektől. Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez, egy pátosztalan, kurta szó elég lesz, a túlsó partot látó révülésben a „Készen vagy”-ra azt feleni: — Készen. <0; Ezerötszáztizenhétben történt Megemlékezések a Teológiai Akadémián Áldozat-e a diakónía? A mai ember kissé bizalmat- lankodva forgatja magában a szót: áldozat. Ha kicsit elemezget­jük gondolatainkat, megtaláljuk bizalmatlanságunk egyik , okát: ezzel a szóval, fogalommal már sokszor sokan visszaéltek. Tettre- kész, vállalkozókedvű embereket ezzel a sióval • zsaroltak meg, használtak ki, taszítottak háború­ba, szégyenteljes helyzetekben pld. a fasizmus idején. De óva­kodva használja e fogalmakat az is, aki észreveszi, hogy egészen jelentéktelen cselekedetek, ese­mények értelmezésére is alkal­mazzák. Például az egyházi szó- használatban a kis pénzadomány vagy az egészen magától értetődő emberséges magatartás megjelö­lésére is sokszor ezt a szót hasz­nálják. Jól tesszük, ha elgondol­kozunk e szón, hogy megérthes­sük és helyesen használhassuk. BIZONYÁRA ERRE IS GON­DOLTAK a „Belmisszió és Dia- kónia Nemzetközi Szövetsége” ve­zetői, amikor tagjaikat konferen­ciára hívták össze Varsóba az év szeptemberének utolsó napjára és átfogó témaként adták meg: „Jé­zus Krisztus áldozata és a keresz­tény ember áldozata." A szövetségről csupán az egy­háztörténeti érdekesség szem­pontjából annyit jegyzünk itt meg, hogy beletartozik századunk nagy ökumenikus mozgalmaiba s egyenes folytatásaként tekinti magát Wiehern 1823-as kezdemé­nyezésének, belmissziói első ha­tékony szervezetének. Az első vi­lágháború idején nem kisebb sze­mélyiség, mint N. Söderblom svéd érsek állt az . élen, a világbéke egyik munkásaként, s a szövetség segítségével is kereste a népek közötti megromlott kapcsolatok orvoslásának lehetőségét. 58 év­vel ezelőtt, 1922-ben Münchenben tartották a háború után első (sor­rendben 40.) konferenciájukat 13 nemzet evangélikus egyházainak részvételével, amelyek között ma­gyar evangélikus egyházunk is he­lyet foglalt. 1977-ben pedig a szövetség hazánkban (Theológiai Akadémiánkon) tartotta konfe­renciáját. Varsóban tizenöt nemzet negy­venöt résztvevője tanácskozott, az evangélikus, református, ortodox, metodista egyházak küldötteként. MINDHÁROM FÖELÖÁDÁST a diakónia szakemberei tartották. Érdemes már csak a címekre is felfigyelni. Az első előadás: „Jézus Krisz­tus áldozata — szentség és pél­da” (E. Jüngel professzor, Tübin­gen). A második: „Áldozat a be­teljesedés távlatában” (H. Wag­ner professzor, Lipcse). A harma­dik: „Áldozat — a diakónia aranyfedezete” (O. Prinz lelkész, orvos Franciaország). A keresztyén ember számára minden régi vallásos, kultikus ál­dozat elvesztette jelentőségét, mert Jézus Krisztus halála áll hite központjában. Jézus kereszt­halála nemcsak áldozati halál, hanem egyszer s mindenkorra ho­zott áldozat. Benne és rajta ke­resztül értjük meg az áldozat ér­telmét és- jelentőségét, azt xti., hogy mit tett Isten értünk. Jézus áldozati halálának előké­szítője, ótéstámentumi „előképe” volt a bűnért hozott engesztelő 0 áldozat. Szimbolizmusa hitünkben megvilágosítja Jézus áldozatának fő vonását. Engesztelésre akkor van szük­ség, ha jóvátételre már nincs semmi lehetőség. Az adós nem képes megfizetni tartozását. Ha behajtanák rajta — vége lenne az életének. Nem adhat valamit a magáéból, hanem magát kell ad­nia kiegyenlítésképpen. Engeszte- lés az ember oldaláról nézve sa­ját halálát jelenti. Az ő helyébe lép az engesztelő áldozat. A régi kultusz szerint úgy történik ez, hogy az ember az áldozati állat, fejére teszi kezét (a személyes részvétel szimbólumaként), magát és az áldozatot azonosítja. A kéz- rátétel tehát nem azt jelképezi, hogy az ember az áldozati állatra teszi rá bűneit, hanem azt a mé­lyebb értelmű tényt, hogy az em­ber az áldozati állat sorsában a magáét ismeri fel. Az áldozatho­zót magában foglaló helyettesítés formájában adja életét az áldozat. " A Bibliától idegen gondolat lenne azonban, ha úgy fogná fel valaki az áldozatot, hogy ezzel Is­ten haragját eloszlatja. Nem Is­tent engesztetli meg az áldozat, hanem Isten engeszteli meg a vi­lágot! Nem a bűnös ember en- gesztelődik meg, hanem Isten en­geszteli meg a bűnöst, azzal, hogy szentségével odafordul, a szentsé­get tökéletesen nélkülöző ember­hez. Ez az „odafordulás”, a szent­nek a nem szenttel való kontak­tus találkozása ítél és öl. „A kul­tikus megengesztelődés nem csu­pán az áldozat halálában érvé­nyesül, hanem abban is, hogy a bűnös életét átadja a Szentnek, kapcsolatba lép a Szenttel.” Ha Istennek úgy tetszik, elfogadja áz ember és az áldozat azonosságát és az áldozati állat halála az em­ber megengesztelődését eredmé­nyezi, megszabadul a haláltól.” Jézus áldozata szerezte meg az 'ember új életét. Az új élet jel­lemzője, hogy Jézus példájának követésében valósul meg napról napra. Az ember élete „Jézus ál­dozatának jegyében folyhat”. A diakónia is Jézus áldozatából él és újul meg. Fő ténykedése ab­ban van, hogy gyengeségében eh­hez az áldozathoz fordul erőért. Jézus áldozata nincs történelmi ■ dátumhoz kötve, hanem élő jelen a di^kóniában, ha hitben és en­gedelmességben elfogadjuk. „Aki a keresztyén egyház sze­retetszolgálatának történetét ma meg akarja írni, egyszersmind an­nak az antitörténetét is megírhat­ja. A szeretetben kudarcot val­lunk, a szeretetben alakoskodunk, a szeretetben csalódunk. Aki iga­zán szeret, szegény marad. Ez a szerénység illenék jól a diakóniá- hoz. Csak bocsánat révén állhat meg Isten előtt.” „A diakónia áldozata nem mun­kásainak akaratmegnyiivánulása, hanem részvétel Jézus szereteté- ben és. szenvedésében a teljes sza­badság friss és tiszta levegőjén. Ebben az értelemben életadó Jé­zus áldozata, új, meg nem érde­melt távlatokban. Szabad áldoza­tot hoznunk. Új lehetőség ez, mely a kegyelem jegyében álL Aki a diakónia áldozatáról gon­dolkodik — a diakónia titkához érkezett.” (H. Wagner) Muncz Frigyes EGYHÁZUNK KÉPVISELŐJE GENFBEN A Lutheránus Világszövetség Tanulmányi Bizottsága dr. Har­mati Béla Budapest Deák téri lel­készt 1980. októberétől három évi időtartamra, 1983. szeptember 30-ig a genfi központ Tanulmá­nyi Osztálya titkárává választot­ta. A genfi központ száfttagú stábja a főtitkárság és a kommu­nikációs sajtószolgálat mellett három osztályt alkot. Az Egyhá­zi Együttműködési Osztály a kü­lönböző földrészek titkárságán keresztül a tagegyházakkal tart­ja a kapcsolatot, a Világszolgála­ti Osztály pedig a segélyügyeket intézi. A Tanulmányi ' Osztály foglalkozik egyrészt az egyház életét és munkáját érintő kérdé­sekkel, mint pl. igehirdetés és li­turgia, oktatás-nevelés, teológiai képzés, nők és az ifjúság szerepe az egyházban^ másrészt sok fel­adatot adnak az egyre szélesedő, egyházközi párbeszédekkel, öku­menikus közeledéssel kapcsolatos programok. A harmadik kérdés- csoport az egyház és a világ vi­szonyának összefüggései, ahol dr. Harmati Béla a következő három évben tevékenykedni fog. Ide tartoznak az egyház és a nem­keresztyén vallások, az egyház és a különböző ( ideológiák, az egy­ház és a társadalom viszonyának kérdései. Egyházunk új genfi képviselője, aki dr. Nagy Gyula teológiai professzornak kilenc­éves, a Lutheránus Világszövet­ségnél és az Európai Egyházak Konferenciájánál egyházunk kép­viseletében eltöltött ideje után október végével elutazott új munkahelyére, 1967—70. között már munkatársa volt a Világszö­vetségnek asszisztensi munka­körben az akkori Teológiai Osz­tályon. I á

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom