Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-12-21 / 51. szám

GYERMEKEKNEK.

Egy tarzuszi kisgyermek

„Ti ágy imádkozzatok!”

Tudósok, az emberi lélek kutatói sokan vallják ma, hogy tulajdonképpen már a gyermekkorban eldől, hogy ki milyen ember lesz. A szülői ház emlékei, hatásai, élményei egy életen át végigkísérnek minket és meghatározzák egész életünket. Ezért manapság már nem nagyon szoktunk felhőtlen, boldog gyermekkorról beszélni, hiszen gondolom nektek is megvannak a magatok gondjai, kérdései és szomorúságai. A gyermekkor nemcsak a játék kora, hanem a tanulás, az emberré formálódás, az alapozás kora. Sok minden már ilyenkor egy életre szólóan eldől.

MAR EBBŐL A SZEMPONTBÓL IS ÉRDEMES egy kicsit összeszedni mindazt, amit Pál apostol gyermekkoráról tudunk. Ö maga is többször megemlékezik írásaiban szülővárosáról és gyermekkoráról. A nagy „világjáró” soha nem felejtette el, hogy honnan indult el, mit köszönhet a szülői háznak, a szülőföldnek. Jó lenne többek között ezt is megtanulni tőle.

Szülővárosát, Tarzuszt ma is megtalálhatjátok Törökország térképén, nem messze a Földközi-tenger partjától. A szép fekvésű városkának ma mintegy 20 000 lakosa van, abban az időben jelentősége nagyobb volt. A tenger közelsége fontos kereskedelmi központtá tette, és egyes történetírók szerint bölcsészeti iskolája vetekedett Alexandriával és Athénnal. Mint kereskedő- és iskolavárost természetesen sokféle nemzetiségű, nyelvű és val- lású ember lakta. A kis Pál, akit ekkor még Saulnak neveznek, talán már itt megtanulta megbecsülni és értékelni a más nyelven beszélő idegeneket, a más vallásiakat, a pogánvokat, akiknek később olyan nyíltszívű apostola lett.

DE A SZÜLŐI OTTHONBAN AZT IS MEGTANULTA, hogy saját népéhez és hitéhez a leg- ^tarkább forgatagban is mindig és mindenütt következetesen hű maradjon. Szüleiről alig tudunk valamit, mégis bátran mondhatjuk, hogy minden fontosat megadtak gyermeküknek. Hiszen Saul nem egyszerűen csak római polgárjogot örökölt szüleitől, amelynek később majd jelentős szerepe lesz az apostol életének egy válságos

szakaszában. Szülei a zsidó vallás előírása szerint már nyolcnapos korában fölvitték a templomba, hogy bemutassák Istennek a kisgyermeket, és később is nagy súlyt fektettek fiuk komoly vallási nevelésére. Talán nem is mertek volna arra gondolni, hogy fiuk egyszer majd mint Jézus Krisztus apostola tér vissza szülővárosába, hogy tanítsa tanítóit, örömhírt prédikálva rokonainak, ismerőseinek.

De addig még sok víznek kellett lefolynia a várost kettészelő Knidus folyón. A vallási nevelés mellett egyéb ismeretekben is gazdagodnia kellett még. Szülővárosában sajátítja el az akkori kor világnyelvét, a görögöt. Mint tudjátok ezen a nyelven íródott az Újszövetség, s benne Pál levelei, melyekből kitűnik, hogy a legfelső szinten kezelte ezt a csöppet sem könnyű nyelvet, és szónoki szinten beszélte.

AZ ISKOLAI TANULMÁNYOK MELLETT, talán éppen szülei bölcs tanácsára, szakmát is tanult. Takácsinasként kitanulta a sátorponyva-készítés mesterségét, melynek később még nagy hasznát látta. Később mint vándorló apostol is büszkén vallotta, hogy nem szorul rá könyör- adományokra, hiszen van szakmája, amellyel el tudja tartani magát.

Sokkal többet nem tudunk már a tarzuszi kisgyermek induló éveiről, de ebből is láthatjátok, hogy komolyan, sokoldalúan készült Saul a felnőtt életre, nem is sejtve, “hogy mi minden próba és kaland vár még rá. Ti sem ismerhetitek még jövőtöket, hiszen igaz a népi bölcsesség: Ember tervez, Isten végez! Ezért sorsdöntő, hogyan használjátok ki az „alapozás” idejét, hogyan készültök a felnőtt életre s benne a felnőtt keresztyén életre.

G. P.

Megjelent

Dr. Hafenscher Károly: Ma így imádkozzatok!

című imakönyve.

III. kiadás Ára: 20,— Ft.

Kapható a Sajtóosztályon.

Az imádság, s benne, általa az istenség megszólítása dicsérve, kérve őt már a keresztyénség előtt is ismert volt. A legősibb időktől, az ún. természeti vallások világától egészen máig minden vallásban megtalálható. Az ember mindig újra kereste és keresi kapcsolatát istenével, s ennek egyik legegyszerűbb, mindig kéznél levő módja és lehetősége annak megszólítása az imádságban.

/

.. imádkozzatok”

Izrael népe és a Krisztust követő keresztyén gyülekezet is élt és él ezzel az eszközzel a legtermészetesebb módon. Abban a hitben és tudatban élünk, hogy Istennek van köze hozzánk, s nekünk is Hozzá, s mint a minden- ség hatalmas konstruktőre, teremtője nemcsak a makro- és mikrokozmosz részeit és összefüggéseit, de a mi nyelvünket is érti. Hallja, sőt meghallgatja mondanivalónkat, s válaszol is rá igéjében, hitünk rezdüléseiben, életünk vezetésében, hordozásában még akkor is, ha mi talán néha nem így értékeljük. Mert nem elvonatkoztatott istenség, egyfajta lelki-szellemi „lombikkreatúra” az í Istenünk, hanem élő, dinamikus,- hatalmasan-fan- tasztikus egyéniség, ki fölötte áll -a cirkáló rakéták hatósugarán, ám mégis oly közel mindnyájunkhoz, hogy bárhol, bármikor megszólítható. S ebben a szóban ölelkezhet a mi „kis” lelkünk az Ö „nagy” Leikével lüktető egy- másradobbanásban épp úgy, ahogy a találkozás pillanatában kiszakad belőlünk. Mert az élő

Nehéz helyzetben sokszor meríthetünk erőt és bátorítást a következő igéből: „Ne félj, csak higgy!”

1. Ki mondta kinek ezt a felszólítást?

2. E mondás után Jézusnak olyan csodatette következett, amilyet életében mindössze háromszor tett meg. Mi volt ez a csoda?

3. Milyen más szóval tudjuk még kifejezni azt a hitet, amiről itt szó van?

Isten élő emberrel akar találkozni az imádságban js, nem verk- liző imamalommal, előregyártott mondatokat mormoló álszent ke- gyeskedőkkel, kiknek „az a nevük, hogy élnek, pedig halottak”. Igen lehet dühösen, idegesen, feszültségekkel telítetten akár kiabálva is imádkozni: Istent nem üti agyon a nagyfeszültség, viszont le tudja vezetni. Lehet vákuumba jutottan, üresen, mondanivaló nélkül is eléje állni: ő fel tud tölteni. Nem neveti ki a makogót, nem oktatja ki arosz- szul fogalmazót, nem égeti le az együgyűen szólót, és megért, meghallgat még félmondatokat is. Isten nem fogalmazványt, hanem bennünket vár imádságainkban, melyekben kapcsolat indul és izmosodik lélektől lélekig Vele, lelkünk forrásával.

.. így imádkozzatok”

Az imádság azonban nemcsak Istennel való személyes, bensőséges találkozásunk és beszélgetésünk intim aktusa, hanem — ezzel együtt — a vele levő kapcsolatunk, viszonyunk kifejezője is. Az imádságban mindig tetten érhető hitünk milyensége, őszinte választ kapva ilyen kérdésekre: Mit jelent számomra Isten személye, ereje, szeretete? Tulajdonképpen milyen kapcsolatban vagyok Vele? Ki nekem Isten? Megrendelő iroda, ahol előjegyzésbe vétetem kéréseimet?” Egy „utolsó utáni hivatal”, hol ügyrendezést várok, mikor már minden csődöt mondott? „Vészkijárat” a sürgető döntések égető felelősségéből. vagy „menedékhely” ahová elbújhatok az élet kérdései

4. Ez az ige arra is példa, hogy a hit elűzi a félelmet. Nevezzünk meg a Bibliából legalább két olyan alkalmat, amikor Isten igéje erre bíztat: „Ne félj!”, vagy „Ne féljetek!”.

Megfejtéseiteket január 27-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. 1088.

Megfejtéseitekre nevetek és lakcímetek mellé azt is írjátok oda, hogy hány évesek vagytok.

elől? — Nem! Legyen Isten életünk erőforrása, akitől mindig új erőt kaphatunk, aki kijavítja életünk kis és nagy hibáit, s mindezt ugyanazon az áron méri: ingyen! — Hiszen Jézus Krisztus által Isten ilyen hitet tükröző imádságra tanít!

Az Űrtől, Jézustól tanult imádság, a „Miatyánk” — mellyel rovatunk következő számaiban foglalkozunk részletesen — különös, különleges és egyedülálló minden imádság közt. Egyedülálló, mert nem „emberi”, hiszen a Teremtő egy igaz Isten Fia tanít általa. így elsősorban az jut kifejezésre benne, hogy Isten hogy viszonyuk hozzánk, emberekhez, s ez a legtisztább evangéliumként szólal meg itt: ő „Édesapánkként” szeret bennünket. Nem kényúr, megszemélyesített vaksors ö, hanem közelhajló, mindannyiunknak jót akaró, kegyelmes Isten. Ám azon túl, hogy így s ilyenként tárja föl önmagát, ráadásul még azt is akarja, hogy mi ebből az alapállásból, nem kiszolgáltatottjaként, hanem szeretettjeiként szólítsuk meg: ezért tanít így imádkozni minket. Ez teljesen más, mint amit az ember a maga helyzetéből bármikor is mondhatna. Ezt valóban tanulni kell! És nemcsak egyszer, hanem mindig újra, úgy ahogyan szüléink, nagyszüleink, lelkészünk tanított rá, mint Jézus a tanítványait.

„... Ti így imádkozzatok”

Az imádság mint cSfelekmény valóban nem keresztyén sajátosság. Az azonban, hogy így szólíthatjuk a Mindenség Urát a Tőle tanult imádságban, az a Krisztusban Isten gyermekeivé fogadott tanítványok n*agy lehetősége. Ezért fogalmaz így Jézus: „ti így imádkozzatok”. Ez a „ti” azonban térben és időben egyaránt nyitott lehetőség Isten és Jézus részéről: mindenki ide tartozhat, ki Krisztus Jézust elfogadva az ő tanítványává lesz mindig újra élve Krisztus felhívásával: „Ti így imádkozzatok!”

if j. Foltin Brúnó

Nevezetes igék

KAZINCZY ÍÍITA RÁTH HALÁLAKOR : „Áldott legyen emlékezete a jó hazafinak és a világosság atyjának.” A XVÍII. század végi, nálunk is egyre inkább tért hódító felvilágosodás szellemének volt lelkes fáklyahordozója.. Korán megnyílt szemmel vette észre egyháza és hazája mély nyomorúságát. Komoly felkészültséggel és tehetséggel —* forradalmat ugyan nem szított —, egy életen át harcos szellemben, céltudatosan azon munkálkodik, „hogy a sötétség oszoljon és felkeljen a világosság napja”.

Országszerte felfigyeltek rá. Ügy érzem egyházi szolgálatának jelentőségét egyházunk még igazán nem is értékelte. Pedig ez is jelentős. A szabad vallásgyakorlatát visszanyert győri gyülekezet első lelkésze. Szervezi a szétszéledt nyájat, lelket és életet önt belé. Hatása túl nyúlik a gyülekezet határain és új fény hordozója evangélikus egyházunkban is, még ha a sok meg nem értés miatt — akárcsak világi vonalon — magányos maradt is.

POLGÁRCSALÁDBÓL született (édesapja mészáros) nyolcadik gyermekként. Katolikus plébános kereszteli. Az evangélikus gyülekezet 1749-ben, Ráth születése évében vesztette el nyilvánosan szabad vallásgyakorlatát. Állandó félelemben nevelik szülei. Féltették, hogy „farkas módra elragadozzák”. Ez a szorongás mély nyomot hagyott benne egész életére. Egyik oka volt annak, hogy egyházi pályára, éppen szülőgyülekezete szolgálatába lépjen és valami segítséget nyújtson neki. Ezt a hatást csak fokozta édesanyja, Raits Zsuzsanna bensőséges hite. így emlékszik vissza rá: Isten —.oly csőKétszáz éve jelent meg az első magyar nyelvű újság

A szerkesztő: Ráth Mátyás evangélikus lelkész 1.

dálatosan oktatta, mintha a gyülekezet a tanítás műhelyének birtokában lett volna. „Anyám imádsága, mely az ő kamrájából kihallatózott.. . egy megbecsülhetetlen tartalék volt erkölcsimnek megvesztegetése ellen.”

Iskoláit Pozsonyban, Modorban, majd ismét Pozsonyban végezte.

KÖZÉPISKOLÁINAK BEFEJEZÉSE UTÁN a 17—18 éves fiú, mielőtt külföldi akadémiákra indult volna, „hogy egyházának és hazájának ez, vagy amaz úton való könnyebbséget szerezhessen” több, mint két évig utazgatott Magyar- és Erdélyországban és látogatta a neves iskolákat. Utána soproni teológus, majd győri gyülekezete stipendiumán négy évig a göttingai egyetemen tanul. Minden érdekelte és albumának bejegyzése szerint barátjával, Toldalaghy Lászlóval, nem haszontalan mulatságban töltötték idejüket. Teológiát, filozófiát, modern nyelveket és ezek mellett keleti nyelveket tanul. Érdeklik a reáliák, különösen a matematika és geometria. Sok nép fiaival találkozik. Sokat hall azok hazátoknak állapotjáról. Annál fájdalmasabb neki saját hazája elmaradottsága.

Amikor hazatér, lehetősége van elhelyezkedni neves iskoláink valamelyikében rektornak, vagy nagyobb gyülekezetben. Eféle próbálkozása keserves csalódást okozott neki, azok miatt az igények (hajbókolások stb.) miatt, melyek

a különböző konventek és patró- nusok elvártak volna tőle. Igazságszerető, egyenes jelleme nem bírta ezt a szellemet. Pozsonyban maradt. Megpróbálkozott egy magyar nyelvű újság szerkesztésével és kiadásával. Az engedélyt sikerült megszereznie befolyásos emberek révén és 1780-ban útnak indították a Magyar Hírmondót,' az első magyar nyelvű újságot. Három évfolyamot szerkesztett, amikor 1783-ban meghívták győri lelkésznek. A gyülekezetnek sikerült a Türelmi Rendelet alapján újra visszanyerni nyilvános szabad vallásgyakorlatát. Ráth az állást elfogadta.

ELSŐ PRÉDIKÁCIÓJÁT egy ideiglenes fatemplomban tartotta. A gyülekezet hozzáfogott temploma és iskolái felépítéséhez. 1785 ádventjére (november 28.) elkészült a mostani öregtemplom. A templom felszentelését Ráth végezte. Hatásos igehirdető volt. Meg nem alkuvó módon ragaszkodott az írás kijelentéséhez és igazságához és ennek megtartásához, mint „az igaz istentisztelethez”. Néha úgy tűnik, mintha racionalista erkölcsprédikátor lett volna. Ö maga világosan elhatárolta magát a merő racionalizmustól, de éppen így a pie- tista rajongástól is.' „Nem arra rendelt az Isten, hogy mélységes tudománykeresésben és feszege- tésben futtassam elmémet... De mentsen meg Uram attól is, hogy örökké imádandó Istenséged felől valami képtelenséget higgyek,

vagy gondoljak.” Nagy súlyt helyezett Isten helyes megismerésére a kijelentés alapján és a hit reális, tehát értelmes tartalmán ra. „Hogy az Isten helyes megismerésére törekszem — mondja — nem jelenti azt, hogy az írásban lehetnek olyan igazságok, melyekre az emberi elme soha rá nem akadt volna.” Igehirdetésében, tanításában mindig arra törekedett, hogy az igéből élet legyen, különben gyümölcstelen. Az értelem, az okosság egyébként Ráth szemében drága isteni ajándék, mely a lélek mellett fölébe emeli minden teremtménynek. Élt vele és sürgette hallgatóit, gyermekeket, és szülőket, lelkészeket és tanítókat, hogy éljenek vele.

EGYEDÜLÁLLÓ RÁTH HUMANIZMUSA. Számára lenyűgöző Istennek az a jósága, mely az embert értelmes, okos lénnyé tette. „Embertől születtem, ember lettem ... Nagy méltóság, jeles elsőbbség!” Szüntelen arra int, hogy emberségéről semmiben meg ne feledkezzék. Még az evésben, ivásban sem. Ne feledje az ember, hogy az emberi nemzetség tagja. Gondoljon azokra is, akik most éheznek, szinte éhen halnak. Ami javai vannak, kérje Istentől minden ember számára. „Adj nekem kevesebbet, hogy az én embertársamnak is. jusson!” Gyakorlatilag bontotta le a társadalmi korlátokat, amikor a szülőket arra intette, tanítsák meg gyermekeiket, hogy a „cselédet”

is megbecsüljék. „Ugyan szolgák és szolgálók azok. De hiszen engem is szolgálatra rendeltél, ha ilyenre nem is, hanem más valamilyenre, hogy sorsomhoz és tehetségemhez képest embereknek használjak és szolgáljad. Máskülönben haszontalan ember lennék. Isten nem hagyná büntetlenül. Nem tartom őket alábbva- lóknak!”

JOZEFINIZMUSSAL VÁDOLTÁK. (II. József eszméinek lelkes rajongói), Ráth valóban a fejedelmek példájának és tanítójának tartja, „aki számos híveinek nyakáról a jármot levette és az elviselhetetlen terhek alól felszabadította” a Türelmi Rendelettel. Egyháza népének nagy nyomorúságát látta maga előtt, 'mely most megszűnt. Nem kétséges az sem, hogy II. József tetteiben a felvilágosult elme és értelem diadalra jutását látja. Űj- jong azon, hogy „hogy elmúlt a vadság és tudatlanság sötétes fellege, ellenben diadalra jutott az emberi értelem világossága”. Reménysége, hogy az „előbbi sötétség ideje nem tér vissza, sőt szabadsága tovább terjed”.

Kazinczy Ráthot „a világosság atyjának” nevezte. A felvilágosodás atyjának. Ráth szavai szerint „a lelki és szellemi világosságé”. Azért kell ezt hangsúlyoznunk, mert akik II. Józsefben csak a felvilágosodás fejedelmi példáját látták, a felvilágosodás politikai, forradalmi szárnya szemében hazaárulók. Amikor Kazinczy a „világosság atyjának” nevezi, elébe teszi a „jó haza- fi”-t. Megvolt az oka rá és sietett ezzel megvédeni a megbélyegzéstől.

Kovács Géza

..írok nektek, ifjak...”