Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-11-30 / 48. szám
Mindennapi kérdések Rosszabbak-e nálunk a mai fiatalok? A nemzedékek közötti ellentét különös versengést produkál. A fiatalok egy része maradinak bélyegzi az idősebbeket, az idősek korosztálya pedig hajlamos arra, hogy rossznak ítélje a fiatalok magatartását. Az idősek közül sokan jobbnak tartják magukat a fiataloknál, amit ők tettek fiatal korukban, ahogyan ők éltek, az volt az ideális. MOST NEKÜNK, IDŐSEBBEKNEK KELL VÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTANUNK a mai fiatalokról. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy emlékezésünk rostján mindig előbb hullanak ki azok az események, élmények, amelyek rosszak, kellemetlenek voltak. Csak a szépre emlékezünk. Fokozottab mértékben fennáll ez, ha saját életünkről van szó. önmagunkkal szemben mindig elfogultak vagyunk. A mi idősebb korosztályunk más körülmények között nőtt fel, mint amiben élnek a mai fiatalok. Más eszmék irányították életünket, mások voltak a követelmények az ifjúsággal szemben. A világ azonban nagyot változott azóta. A tudomány és a technika területén óriási az előrelépés. Amiről a' mai idősek még álmodni sem mertek, azt a fiatalok ma már természetesnek tartják. Az eszmék küzdelmében is igen nagy változás történt. Amiért az atyáknak még kemény harcot kellett vívniuk, azt a fiatalok már készen kapták. Mindezek meghatározzák életünket. Éppen ezért a mi egykori ifjúságunk követelményeit nem lehet számonkérni a mai fiataloktól. AMIKOR MÉGIS FELELŐS VÉLEMÉNYT AKARUNK MONDANI RÓLUK, olyan mértéket kell keresnünk, amely idő feletti. Olyant, ami régen is és ma is helytálló. Tekintettel azonban arra, hogy az emberi magatartás lényegét több együttható tényező határozza meg, ezért e rövid cikk keretében ezek közül csak kettőt említünk meg: az idősekhez, beleértve a szülőket is, és a munkához való viszonyt. Ezek összefüggésében nézzük a mai fiatalokat. A SZÜLŐKHÖZ ÉS IDŐSEBBEKHEZ VALÓ VISZONYBAN keresztyén szempontból jónak tartjuk azokat a fiatalokat, akik tisztelik szüleiket, és engedelmeskednek a nevelőiknek. Világi értelemben is hasonlók a követelmények, amikor a növekvő fiatalokat arra tanítják, hogy „az úttörő szereti, tiszteli szüleit, tanítóit és megbecsüli az idősebbeket”. A szülőkhöz és nevelőkhöz való viszony minden időben hűen tükrözi egy-egy korosztály magatartását. A mai fiatalokról elmondhatjuk. hogy többségükben helyesen viszonyulnak szülőkhöz, nevelőkhöz és az idősebbekhez. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy náluqk is vannak fiatalok, akik „nem jönnek ki a szüleikkel”, ahogyan a televízió egyik riportjában a megkérdezett „csövesek” nagy része nyilatkozott. Ezek nem hálósak azért, hogy tanulhatnak vagy dolgozhatnak, nem értékelik azt, amit szüleiktől és az idősebb nemzedéktől ajándékba kaptak: a szabad és emberséges életet. Ezért nem is tisztelik szüleiket és az idősebbeket. Ezeknek az ügyét azonban nem intézhetjük el egy kézlegyintéssel, vagy vélt felsőbbségünk hamis tudatával, hanem fel kell vetnünk a saját, az idősebbek felelősségét, és meg kell látnunk feladatainkat: mindig olyan magatartást kell tanúsítanunk a fiatalok előtt, hogy tiszteletet ébresszünk bennük magunk, az idősebbek iránt. A MUNKÁHOZ VALÓ VISZONY IS MÉRTÉKE LEHET a fiatalokról alkotott véleményünknek. A Szentírás Isten parancsaként mutatja meg a munkát (lMóz 1. 28. 2. 15). Alkotmányunk pedig kimondja, hogy „a társadalmi rend alapja a munka”. Leszögezi: „Minden munkaképes állampolgárnak joga és kötelessége, hogy képességei szerint dolgozzék." Ezek a tételek a fiatalokra is vonatkoznak. Kevés azoknak a fiatalokriák1 a Számé, akik rendszeresen nem dolgoznak. A kérdés tehát ez: hogyan látják el feladatúkat? A tapasztalat azt mutatja. hogy a fiatalok egy része hivatástudat, lelkesedés, céltudatosság nélkül dolgozik. A munka robottá vált sokuk számára. Nem érzik a munka szépségét. Nem látják maguk előtt azt az embert, akinek örömöt vagy bosszúságot szereznek munkájukkal. Legtöbbször a szülők túlzott gondoskodása tette ezeket a fiatalokat kényelmessé és köny- nyelművé. • ROSSZABB-E A MAI IFJÜSÁG, MINT MI VOLTUNK? A kérdést így kellene feltennünk: jobbak-e ők, mint mi voltunk ifjú korunkban? Az élet minden területén keressük a szebbet, jobbat, miért éppen az „emberanyag” dolgában nyugodnánk bele abba, hogy „ilyenek is Vannak”. Nekünk idősebbeknek, s köztük nekünk keresztyéneknek kell, hogy fontos legyen minden fiatal mai és holnapi szép, értelmes, céltudatos élete. S újra hangsúlyozzuk, hogy akkor teszünk értük a legtöbbet, ha életünk példájával neveljük a mai fiatalokat. Gondoljuk meg: gyermekeink, unokáink életéről van szól Pintér János Az orgonától Lisztig Beszélgetés Sulyok Imrével ÜGY GONDOLOM, SULYOK IMRÉT NEM KELL BEMUTATNI lapunk olvasóinak. Sokrétű tevékenysége révén, sokan ismerik ót. Találkozhatunk vele mint orgonistával, mint karvezetővel, kompozícióit hallhatjuk a rádióban és templomainkban —, egy ideig pedig énektanárként is működött. Vele beszélgetve, fiatalos külsejét látva, eszébe se jut az embernek, hogy voltaképpen már nyugdíjban van. Tele van tervekkel, ambícióval, lendülettel. A Fasori evangélikus gimnáziumban egy ideig tanárom volt, később a háborúban elpusztult óbudai orgona mellett találkoztunk gyakran, tanítottunk együtt Foton, dolgoztunk együtt az Énekés Liturgiaügyi Bizottságban— Szinte nem győzöm felsorolni az egyházi zene azon területeit, ahonnan Sulyok Imrét a kelenföldi templom orgonistáját ismerem. Dolgozószobájában a zongora felett Bach. Beethoven, Liszt képe Eddigi életútjáról. munkájáról beszélgetünk, de kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű. Emlékek sokasága rajzik fel benne minden kérdésre. Minduntalan régi munkatársak, régi arcok villannak fel előtte. Különös szeretettel beszél volt professzorairól, Kodály Zoltánról és Zalánfy Aladárról. •ELŐSZÖR ORGONISTA SZOLGÁLATÁRÓL beszélünk, amelyet 1936-ban Óbudán kezdett meg. Itt épült fel 1940-ben az orgonareform elvei szerint megtervezett csúszkaládás orgona, mely mindaddig az orgonakultúra középpontja volt, amíg 1944-ben egy bombázás során leégett. Óbuda után Kelenföldön folytatja orgonista szolgálatát 1951- től a mai napig. MAR ÓBUDÁN IS VÉGEZ ÉNEKKARI MUNKÁT, de igazán jelentősnek a kelenföldi szakaszát tartja, amikor sikerült az énekkart olyan színvonalra emelnie, hogy Bach-kantátákat- és nehéz Kodály-műveket is előadtak. — Miben látod az egyházi énekkar fő feladatát? — Az énekkar istentiszteleti szolgálatára teszem a hangsúlyt: ezért a Bach-kantátákat is mindig istentiszteleti keretben adtuk elő. KÖZISMERT, HOGY EGYHÁZI SZOLGÁLATA MELLETT a kultúra más területein is tevékenykedik. Most erre terelem a szót. — Dolgoztam a Rádiónál mint műsorszerkesztő —. majd a Zeneműkiadóhoz kerültem. 1972-ben, Zenemű a tékozló fiúról A századforduló francia impresszionizmusának három mestere — Ravel, Saint-Saéns és Debussy — műveiből állította össze január 7-i műsorát a Postás Szimfonikus Zenekar. A három kompozíciónak — Pavane egy infánsnő halálára, g-möll zongoraverseny és A tékozló fiú — további közös vonása még az, hogy szerzőik' húszegynéhány éves korukban, tehát fiatalon vetették papírra őket. Ravel és Saint-Saens műve gyakran felhangzik hangversenytermeinkben. a rádióban — Debussyé viszont meglehetősen ritkán — így kétszeres dicséret illeti a Postás Szimfonikusokat, hogy ezt a zenei kuriózumot műsorra tűzték. Claude-Achilla Debussy 1884- ben komponálta, s kétszeri sikertelen próbálkozás után e kantátával végül elnyerte a francia zeneművészeti tőiskola „Római díját”. A tékozló fiú pályamű tehát —, s mint ilyen, érthető módon a kor akadémikus zenei ízléséhez igazodik, ám ha keveset is. valamennyit már elárul a Tenger, a Pelleas és Mélisande. az Egy faun délutánja alkotójáról. Különösen az előjáték áttört, selymes, fény- árnyék; váltó hangszerelése, a fátyolos, misztikus kürtszólamok, a fuvola gyönyörű futamai hallatán tűnik ál az iskoladarabon a későbbi Nagy Impresszionista. E. Guinand szövegkönyve három személy köré építi a tékozló fiú bibliai történetét. Legjelentősebb szerplője Lisa, az anya (szoprán). Az ő érzelmi kitöréseiből, fájdalmas felzokogásaibó) a a fiától elhagyott anya kiált gyermeke után („ . .. mi űzött messze tőlem? Miért hagytad el anyád?”). Lisa szinte beszélget távollevő gyermekével, felidézi az otthoni élet békéjét, nyugalmát, a földmíves munka örömeit, de a szenvedélyes ária végén is ugyanazt ismételi: miért hagytál el engem? Ez a fájdalmas melódia a mű folyamán — némileg megváltozott alakban — többször visszatér. Az Atya (bariton) első megszólalása (Asszony, elég a könnyből ...”) inkább csak ürügy arra, hogy az ifjú Debussy keleties ko- loritú balettet iktathasson művébe. Utoljára a tékozló fiú jelenik meg (tenor), fáradtan, elgyötörtén, összetörve, szívben-iélekben kifosztva. Áriája Lisáéra rímel — az otthoni táj, a szülői ház fájdalmas emlékeket ébreszt benne. Ügy érzi: jogosan sújtja őt az Ür számtalan büntetése, s a halált várja anyja küszöbén. Így taláít rá Lisa, s csodálatos, érzelemgazdag, áradó muzsika festi a megtért bűnös gyermek és a megbocsátó anyai szeretet egymásra találását. („Fiam, ölelj meg engem, megbocsátok!” — A fiú: „Jóságod meghálálni kevés az élet!”) A tékozló fiú atyja az Űrtől kér tanácsot, majd engedelmeskedik a szívéből'zengő égi szónak, s magához öleli fiát. („Víg nóta zengjen, síp és tamburin. .. Megbocsát majd az ég, ahogy én megbocsátok!”) A mű az Urat dicsérő, himnikus tercettel zárul („Térdre hát! mondjátok velünk: az Ö neve szent! Szívünk zengje: az XJr kegyelme végtelen...”) A fentiekből kiderül, hogy- a tékozló fiú történetének érdekes változatát adja a mü. Az anya szerepének beiktatása és hangsúlyossá tétele eltérés a bibliai .szövegtől; de alkalmas arra, hogy megéreztesse Isten szereidének teljességét a földi anyai- es apai szeretet tükrözésével. Különösen a darab vége felé az oroszlánkörmeit próbálgató komponista tehetsége átforrósítja az előző kevésbé eredeti megoldásokat. Az őszinte szenvedélyek, a mély emberi érzéseknek es a hit mindent legyőző erejének csodálatos megfogalmazása például a zá- rótercett. A szólószerepeket Német Alice, Nagy Janos, valamint Bende Zsolt énekelte. A Postás Szimfonikusokat Kossuthfdíjas, érdemes művészünk, Erdélyi Miklós vezényelte. Zehetmayer Agnes főszerkesztőként innen mentem nyugdíjba. A nyugdíj említésénél, önkéntelenül elmosolyodom, tudva, hogy ezzel éppen egy újabb alkotókorszak kezdődött Sulyok Imre életében. 1972 óta Liszt műveinek teljes kiadásán dolgozik. De erről beszéljen ő maga. — Liszt műveinek többsége már életében megjelent. A mostani kiadás célja, hogy teljes, szigorúan kritikai és egyben praktikus legyen. Feladatom a közreadás mellett a bel- és külföldön található források felkutatása is. Megmutatja precíz kartoték- rendszerét. Magam is kézbeveszek 1-2 kottát. Imponál a kritikai apparátus a kötet végén. — Hézagpótló munka ez — mondja. — Óriási az érdeklődés iiánta. Az Új Liszt Kiadásban csak a kétkezes zongoraművek előreláthatóan 28 kötetet tesznek majd ki. A sorozat a Zeneműkiadó és Bärenreiter cég közös kiadásában jelenik meg. — Fárasztó és nehéz munka lehet ez. Szemrontó ... — Inkább izgalmas és szép. VÉGÜL ZENESZERZŐI MUNKÁJÁRÓL ÉRDEKLŐDŐM. — Zeneszerzést Kodálynál tanultam. Most azonban a Lisztkutatás annyira igénybe veszi az időmet és erőmet, hogy csak ritkán jutok komponáláshoz. Egyházi műveim főleg a-capella kórusok, de vannak zenekari zsoltár- kompozícióim is. 1971-ben orgonaavató kantátát írtam a Deák térieknek. A Lutheránia ez évi NSZK hangversenykörútján a „Nagy lakoma” c. művemet énekelte. GYÜLEKEZETEINKBEN, AHOL VAN ÉNEKKAR, találkozhatnak Sulyok Imre kompozícióival, a nemrég megjelent fcó- rusgyűjteményekben. ■ — Mi az összefoglaló célja munkásságodnak? — Most Liszt — válaszolja mosolyogva — és ez kitart halálomig. Lenne sok kérdésem, de későre jár. Felállók, megköszönöm a tartalmas együttlétet. amelynek során bepillanthattunk kiváló egyházzenészünk munkájába. Széles műveltségű, művész és tudós egy- személyben. Isten áldását kívánjuk további életére és sok erőt és örömöt munkájához. Gáncs Aladár Finnugor újdonság „Jó emberekkel szép szói cserélve AMIKOR Illyés Gyula ott járt az Ural tájain s találkozott rokon népeinkkel, boldogan fedezte fel szavaink összecsengését, egyet-je- lentését. Színes útiemlékként írta meg élményeit, s olyan magával ragadón. hogy Bánffy György nehány éve felvette érdes-édes anyanyelvűnket demonstráló szép műsorába is. Nem a nyelvi összecsengést, de mélyebbre nyúló felfedezést jelent a nemrég megjelent könyv: „Hozott isten, holdacska!” (Európa, 1979). Finnugor varázsigék, imádságok, siratok. Tág ölelésű gyűjtemény. Szerkesztette, jegyzetekkel ellátta s az utószót írta Bereczki Gábor. Százötven ének. több mint tízezer sor. Kalevalái mértékkel mérhetnénk a terjedelmet, de a Kalevipoeg-et, az észt nemzeti eposzt eléri. Tartalma, jelentősége persze nem mérhető a sorok számával. Műfajban sem népeposz. de ugyanazon lélekből fakad. A forrás egy. Aligha volna egyetlen meseszálra fűzhető, mint a Kalevala és a Kalevipoeg runói. (Azok sem éltek egyetlen meseként. Lönnrot ill. Kreutzwald fűzték egységes egésszé.) Különálló dara bak mind, s mégis valami egészről, közösről tanúskodnak: a népiélek közös és egy voltáról. EZEK népi imádságok, varázs- igék, panaszénekek, ráolvasok, eskük, menyasszonysiratók, katona- siratók, halottsiratók. A tématerítés roppant bő és színes. Régi imakönyveink jutnak eszünkbe, ha a témákat nézzük. De azokban okos imádkozok tanítottak fohászkodni, itt pedig a nép lelke fakad fel, vall önmagáról s tanít arra: ismerj meg, ilyen vagyok. De nem bemutatkozás ez, hanem önleleplezés. A népek terítése is roppant bő: finnek, karjalaiak, izsorok, vepszék. vötök, észtek, mordvi- nok. cseremiszek, votjákok, zűrjének szólalnak meg. S ezek csak az ismertebb nevűek, de itt vannak a livek. szetuk. marik, ud- murtok, komik és permjákok is. Számuk nem nagy. Vannak közöttük. akik ma már alig nehány tízezren, vagy csak néhány ezren élnek. De meglepetésül szblgál. hogy némelyek ma is többszázezren vannak. Bereczki Gábor • a jegyzetekben remek pillanatfelvételt ad mindegyik népről: történelmükről, fejlődésükről, hazájukról, irodalmukról. Ugyanitt megélednek a lefordíthatatlan szavak, kifejezések, nevek is. A KÖTET legtöbb darabja először jelenik meg magyarul, máris környezetébe, közegébe ágyazottan. Azt hisszük, ritkaságok között csemegézünk. Nekünk azok. Ám például az észték Tartuban egymillió oldalnyi népköltési anyagot őriznek. A kötetben előttünk fekvő anyagban keverednek a megőrzött pogány elemek az újabb vallási halasok vonásaival, attól függően, milyen hitbeli közegbe került történelme során a nép. Egy-egy nép etnikuma különös bölcső: egybering benne pogány és keresztyén, nyugat és kelet vallása egyaránt. Néhol csak ki kell hagyni a pogány istennevet, s akár keresztyén hittel is megtölthetjük. Másutt a keresztyén szöveg mögött a pogány is- tentől-féiés húzódik meg. Külön tanulságok sokaságát rejti az a lehetőség, hogy egymás mellé tehetjük ezt a művet Erdélyi Zsuzsanna magyar gyűjtésével. a ..Hegyet hágék. lőtőt lépék”- kel. BERECZKI GÁBOR tömören és igen szintesen megírt „Utószó”- ját így fejezi be: „Minden rokon népnél megcsodálhatjuk azt a gondot, költői leleményt, amellyel a mondanivalót megformálták.” Mi pedig megcsodáltuk s köszönjük azt a gondot és költői leleményt, amellyel a szerkesztő megformálta és összeállította ezt a magyar kultúrának ajándékszámba menő kötetet. Olvastán mélyül a lélek és szépül a szeretet. Mintha körénk gyűlnének távoli s nem ismert rokonaink — a mesemondók, énekesek, panasz- kodók, igézők, ráolvasok és siratok. Az egymásra találást tartóssá kérjük a votják imában: Add meg, hogy éljek jó emberekkel szép szót cserélve. Koren Emil PÉLDÁTLAN TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY D. Eduard Lohse püspök (Hannover), az NSZK-beli Protestáns Egyház tanácsának elnöke „az eddigi tudományos teológiában példa néikül álló” tudományos teljesítményként jellemezte a 11. kötettel befejezett művet, melynek címe: „Teológiai Szótár az Újszövetséghez”. A méltató sorokat Gerhard Friedrich újszövetségi professzor kapta (Kiel), aki az 1932-ben Gerhard Kittel által megkezdett munkát 1948-tól kezdődően folytatta. A „Kittel” néven nemzetközileg ismert szótár 11 nagyméretű kötetében összesen 10 000 oldalon vizsgálja a görög ábécé sorrendjében az Újszövetség görög szövegének valamennyi teológiailag, vallástörténetileg és nyelvileg jelentős fogalmát. k 1
