Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-11-09 / 45. szám

Jelek—jelképek—emlékek

Papírcsőnakok

Hova lettek a régi kis patakok? Kiapadtak talán vagy messze, másfelé terelte útjukat a mohón terjeszkedő város, amely nagy házakat, gyárakat, iskolákat, széles utakat és sok autót ültetett a gyerekkoromban még gólyákat és siklóíészkeket is látott szittyós kaszálók, bokros domboldalak, krumpldföldek, meg kukoricatáblák helyére.

Hamm is folydogált arrafelé, gyerekkori bolyongásaink táján. Kicsi volt mindhárom. Ügyesebb, nagyobb pajtásaim hóolvadás után is bárhol átugrották őket. Mégsem emlékszem, hogy kiszáradt volna nyáron valamelyik is. Űtjukat néhány bólogató, öreg fűzfa kísérte és medrüket soha senki nem használta szemétlerakó helynek.

Nem is tudom, miért. Talán nem is nagyon volt szemét a környék kis házaiban, amelyek lakóinak jórésze a nagy falusi nyomorúság elől a városszéli — nem egyszer még nagyobbá — menekült az első világháború előtti és utáni években. Hiszen ami éghető szemét vagy hulladék volt, azt mindenütt elégették, a vashulladékot, az üres üvegeket pedig mind elvittük az ócskáshoz. Mindent átvett. A vashulladék kilójáért, ha jól emlékszem, egy fillért adott, ha zománcos volt, vagy nagyon rozsdaette, kettőért egyet. Az üres üvegeket, ha jól ki voltak mosva, tucatjával vette át, talán két fillérért. Abbó! a kis pénzből telt azután sok gyereknek színes agyaggolyókra. Vagy nyáron, szombat-vasárnap fagylaltra, ha megjelent, kis. harangját rázva triciklivel a fagylaltos bácsi. Aki, azután később, talán mert. megöregedett, el is hízott egy kicsit, vagy mert kedvében akart járni a gyerekeknek, „bérmunkába” csengettetek és hajtatta a triciklit, míg ő mellette gyalogolt. A fizetés természetbeni volt és nem éppen sok. Fél délutáni munkáért egy tízfilléres fagylalt a csengetőnek, kettő a pedálozónak.

Mégse kellett soha munkaerőhiánytól tartania. Már csak azért sem, mert e kifejezés országszerte ismeretlen volt annakidején.

A három patak egyike keresztülfolyt egy ódon borospincén, amely a domboldalba épült. Csak felnőtt fejjel tudtam meg, hogy a pince előtti kis kert néhány kecskelábú asztalával gyakran látta vendégül csendes, barátságos poharazgatásra a korszak több híres, nagy íróját is. Biztos, hogy sokszor láttuk őket, bekukkantva az X alakú lécekből formált, haragoszöld kerítésen. Kár, hogy csak a szalrnakaíapokra emlékszem, meg, a pipákra Egyikük mintha Bocskai-nyakkendőt viselt volna. De lehet, hogy az nem is volt író.

Sok időt töltöttünk a patakparton tavasztól őszig. Az ügyesebbek nádszálakból valami vízilapátfélét tudtak csinálni, ami szépen körbe- körbe hajtott a patak sodra. Es csónakokat nádlevelekből. Csúnyán be is vágtuk vele a kezünket néha.

Tanév végén pedig az iskolai füzetek lényegültek át papírcsónakokká. Ebbe a játékba soha nem lehetett beieúnni. Tucatjával hajtogattuk őket és bíztuk rá törékeny kis testüket a patak szeszélyére Azután szaladtunk a parton, figyelve, melyik, kié, meddig ér, meddig él. Megpiszkálni őket nem volt szabad. Olyan szabály volt ez, íratlan és erős, amelyet egyikünk se szegett meg soha

Volt csónak, amely már az első métereken oldalra dőlt, el is. sülv- lyedt egy'-kettőre. Olyan is, amely örvénybe került és nem tudott kikecmeregni belőle. Vagy megakadt gallyakon, köveken, azért nem jutott messzire soha. Azután volt olyan is, amely úgy ráállt a sodrásra, hogy szinte repítette, utol se értük. Az ilyenekről azt képzeltük, hogy meg se állnak egészen a Dunáig.

Nevét se tudom a. régi pajtások legtöbbjének már. Az utcán, vagy villamoson nem ismerjük már meg egymást. Bár néha — a múltkor mozgólépcsőn esett meg velem — egy-egy korombeli nagyon ismerősnek tűnik, csak nem tudom hova tenni. Azután visz tovább a mozgólépcső. kit erre. kit arra, jaj, csak nem lefelé mindkettőnket?

És mi lett a csónakokkal, az igaziakkal, az életekkel? Idők. események árján sodródókkal? Örvéhybe melyik került, egyetlen terhét vállalni nem bírva, süllyedésbe nem dőlt valamelyik? Vagy akadt fenn, örökre már talán, meghiúsult álmok, igázó szenvedélyek, olcsó bűnök zátonyán?

Célba érni, Istenem, hányán fognak közülünk?

Schreiner Vilmos

— HALÄLOZÄS. Özv. Szlovák Pálné szül. Pataky Gizella január 31-én, türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése február 14-én volt Budapesten, a Farkasréti temetőben. „Igen. Atyám, mert így volt kedves teelőtted.”

— Veczán Mihály a sárvári gyülekezet felügyelője február

3-án presbiteri ülés közben 84 éves korában elhunyt. A gyűlést „Jézus ígérete szerint velünk van minden napon a világ végezetéig” szavakkal megnyitotta és váratlanul meghalt. Temetése február

6-án volt a sárvári temetőben a népes család és a gyülekezet nagy részvétele mellett. Vecián' Mihály Nyíregyházán kora ifjúságától kezdve egyházszeretetéről és istenfélő életéről volt ismert, és ezt folytatta Sárváron, áltól presbiternek, gondnoknak, majd 1953- ban felügyelőnek választotta a gyülekezet. Munkásságával nagy segítséget adott korábban Martos Ödön, az utóbbi három évben Solymár Gábor lelkész szolgálatához. „A nemes harcot megharcol- tam. futásomat elvégezten, a hitet megtartottam.”

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1980, február 24-én

Deák tér de. 0. (úrv.) Takácsné Kovácsházi Zelraa, de. 11. (úry.) Harmati Béla, du. 6. Trajtler Gábor Fasor de. 11. ('úrv.) Gáncs Aladar, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György üt 7. de. fél 9. Gáncs Aladár. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselo.vszky Ferenc, de. 12. (magyár) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfaivá de. 8. Selmeczi János. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Selmeczi János. Kassák Lajos út 22. de. 11. Smiaéliuszné Drobina Erzsébet, du. 5. Szeretetvendégség. Váci út 129. de. negyed 10. Benczúr László. Frangepán u. de. 8. Benczúr László. Cjpest de.

10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV* telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Kistempiom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Kárner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Sza- lay Tamás. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa Pál. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Mado- csai Miklós, de. fél 11. (német), de.

11. (úrv.) Koren Emil, du. 6. Koren Emil. Torockó tér de. fél 9. Koren Emil. Öbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Muncz Frigyes. Modori u. 6. de. 10. Ottlyk Márta. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missu- ra Tibor. de. 11. (úrv.) Ottlyk Ernő. du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Ottlyk Ernő. Nagytétény de. fél 9. Rozsé István. Kelen- völgy de. 9. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rozsé István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István, í’sillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11.

— TEMETŐBŐL bontásra, értékesítésre kerülő fekete gránit sírkövet veszek. Farkas Györgyné, 6723 Szeged, Molnár u. 10/b.

— KÖNYVTARUNK részére teológiai könyveket, folyóiratokat hagyatékból elfogadunk, vásárolunk. „Lelkész- képző Intézet” jeligére a kiadóhivatalba.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest vili.. Puskin u. 12. Telefon:

Csekkszámlaszám: 516—20 412—VUI Előfizetési ar: egy évre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta indes: 25 21J ISSN §133—IS«2

0

80.0345

Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás

Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Azért jelent meg az Isten Fia, hogy lerombolja az ördög munkáit” (ÍJn 3, 8b).

VASÁRNAP. — „Ha meg is

feszittetett erőtlenségből, él az Isten hatalmából” (2Kor 13, 4 — Zsolt 81, 2 — Mt 4. 1—11 — Zsid 4, 14—16). Egy győztes mosoly, egy utolsó pillantás és vége a filmnek! Aki okosabb, hatalmasabb volt, az győzött. Mennyivel igazabb a népmeséi fordulat: „addig élt, míg meg nem halt” — mintegy érzékeltetve: ne feledd ember, a szerencse, furfang is csak a halálodig tart, ami lehet, már holnap itt van. Jézus Isten hatalmából élt; rábízott mindent. Eszét, tehetségét, mindenét szétszórta másoknak. „Teremtő Istenünk, Édes Atyánk nekünk, Hatalmas vagy. Irgalmad nagy: ínségemben, szükségemben, Kérlek, engem ne hagyj!” (375. ének, 1. vers).

HÉTFŐ. — „Mert valahány Ígérete van Istennek, azokra benne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére” (2Kor I, 20 — lKir 8, 24 — Jak 4, 1—10 — Mk 10, 1—12). A világ legnagyobb templomában egyetlen ember. Feszülten figyel, mert istentisztelet folyik. Egyetlen embernek szól az igehirdetés, a pap úgy prédikál, mintha észre sem venné, hogy csak egy embere hallgatja. S az istentisztelet végen az Egyetlen szívből mondja Isten minden ígéretére az áment. S ez az „ámen” végigdörög, visszhangzik az egész világon. Ez az egyszemélyes isten- tisztelet nem más, mint Jézus élete. Ámenje és igenje nagyobb volt minden emberi „nem”-nél. „Most áment mondok hitben. És nem kételkedem. Reám tekint az Isten, S megáld kegyelmesen. Munkára két kezem, Mit Isten tennem rendel, — Jó szívvel vidám kedvvel Elkezdem s végezem" (714. ének, 5. vers).

KEDD. — „Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket” (Ézs 53, 11 — Jn 1, 29 — Jak 1, 12—18 — Mk 10, 12—16). Letenni, otthagyni,

átadni, egy kicsit vinni, nem sokáig tartani — azt még megtesz- szük. Cipelni — azt már nem vállaljuk... Nagyon figyelj Jézusra, aki ma is hordozza e .legnagyobb terhet: az emberi bűnöket. „Krisztus, ártatlan bárány, Ki miértünk megholtál: A keresztfa oltárán riagy engedelmes voltál. Viselvén bűneinket. Megváltottál minket. Irgalmazz né- künk, Ö, Jézus, Ö, Jézus! (174. ének, 1. vers).

SZERDA. — „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá. kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt 90, 17

— lKor 15, 10 — Róm 6. 12—14

— Mk 10, 17—27). A mai napon imádkozz a kezedért, hogy legyen tartós, amit tesz, s ne kelljen

megmosni. mint Pilátusnak.

Imádkozz a kezekért, melyek körülötted tevékenykednek; minden kézért, mely Isten szép világán épít. Legyenek ezek a kezek olyanok, melyek méltóak és képesek arra, hogy Istennek tetsző maradandót alkossanak. „Ó. mert én bűnben születtem. Elhagyám a jó utat; Minden jóra restté lettem, Rosszra készt az indulat” (331. ének, 3. vers).

CSÜTÖRTÖK. — „Mindenki elhagyott. Ne számitson ez bűneik közé! De az Ür mellém állt és megerősített” (2Tim 4. 16—17 — Zsolt 118. 8 — 2Kor 6. 1—10 — Mk 10. 28—31). Ez nem szép fogalmazás. hanem igaz. Isten tényleg Pál mellé állt, s benne Jézus ügye mellé. Hogy kik miért hagyták el, nagyrészt homályba merült De Isten mindig népe mellé áll — a kicsinyhitűekkel és kétségeskedőkkel szemben — es megtartja népét. „Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, A^ Atya Istennél bizony te kedves vagy: Ö szent Fia által már te is fia vagy, Minden dicsőségben, higgyed hogy részes vagy” (748. ének, 2. vers). ,

PÉNTEK. — „Békességben éljetek egymással” (Mk 9. 49 — Jer 33, 6 — Lk 22. 31—34 — Mk 10,

32—45). Ez nem parancs, hanem lehetőség. Ti. akik Jézus tanítványai vagytok, éljetek békességben! „Aki azt állítja. Hogy az Istent szereti, De felebarátját Gyűlöli és megveti. Az az Ür Jézusnak Nem hű tanítványa: Hogy egymást szeressük, Krisztus azt kívánja” (443. ének, 1. vers).

SZOMBAT. — „Uram, hozzád emelkedem lélekben! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg” (Zsolt 25. 1—2 — lKor 1, 8 — Zsid 2, 10—18 — Mk 10, 46— 52). Hátha nem is kell emelkedni? „Süllyedni” kéne odáig, ahol emberek éheznek, betegek, foglyok. Jézus idáig „süllyedt”, bűnösök barátjának bélyegezték. Talán ezért is nem szégyenült meg. „Dicsőítünk Krisztusunk, ki szenvedtél, Bűnösöknek Megváltója lettél Király vagy te ott fenn az égben. Ó, hallgass meg minket a mélyben: Kyrie eleison” (Békéscsabai Énekeskönyv, 51. ének,

1. vers).

Kertész Géza

— Ihász Endre ny. általános iskolai tanár 65 éves korában váratlanul elhunyt. A vanyolai, a tapolcaíői és a hántai gyülekezetnek volt egykor kántortanítója, majd Pá^án tanított. Lapunknak kezdettől fogva hűséges olvasója volt. Február 4-én Pápán kísérték utolsó útjára mindenhon" nan összesereglett tanítványai, tisztelői. A vigasztalás igéjét Síkos Lajos pápai lelkész, a Veszprémi Egyházmegye esperese hirdette. „Az igaznak emlékezete áldott!”

Merre van a Mester utca?

— Ezek a pestiek mindig sietnek — állapítom meg rosszallóan, valahányszor Budapesten járok-kelek. Lám most is. a metró előterében kénytelen vagyok együttrohanni a többi utasjelölttel s közben neadjisten, hogy nyugodtan szemrevételezhetném az előttem levő terepet. Kiosonok hát a siető tömegből, szorosan a fal mellé húzódom, hogy útba ne legyek és csak miután megállapítom, melyik mozgólépcső visz közelebb az utam céljához, melyik automata lesz hajlandó átbocsálani az egyforintosommal, akkor óvakodom vissza a rohanó tömegbe.

— A sietség az ördögtől van — idézem magamban a mohamedán közmondást; nem mintha komolyan venném. Hogyisne. Éppen napjaink látványosan mutatják, hogy még iszlám testvéreink sem igazodnak mindnyájun vallásuk idézett bölcsességéhez. Sietnek ugyanis, de néha nem előre, hanem vissza.

Egyébként vedig a sietés és a sietség nem azonos fogalmak. Érzésem szerint az előbbi céltudatossággal, határozott célratöréssel párosulhat, az utóbbi meg türelmetlenséggel. kapkodással, sót bizonyos fokú fejvesztettséggel. A mohamedán bölcsmondás helyett inkább Reymont „Parasztok'”-fának egyik szereplőjét idézhetném (őt is csak féltréfá- san), aki szerint nem madár a munka, hogy elrepüljön. Ám ezzel is az a baj,

mint a mohamedán bölcsességgel: kiválóan alkalmas esetleges lustaságunk igazolására. Márpedig: „Nem henyélni, munkásságra hívott Isten e világra.’’ (Énekeskönyvünk 452. éneke)

Felmentem -hát a budapestieket, az általam gondolatban támasztott vád alól. Igazuk van, ha sietnek. Mindegyikük tudja, mit akar, hova tart, milyen úton. Miért pocsékolnák az időt, amely drága, nemcsak azért, mert pénzt jelent amint arra a praktikus angolok figyelmeztetnek (time is money), hanem legfőképpen azért, mert Isten kegyelmének as ideje és az a kegyelmi idő lejár („Siessetek, hamar lejár...”). A jót — a Biblia szerint — csak addig cselekedhetjúk, amíg időnk van (Gál 6. 10).

Felmentem magamat is. Nem a „minden szentnek maga felé hajlik a keze” alapon. Nem siettem együtt a pestiekkel, mert nem siethettem. Tudtam utam célját: Mester utca 33-35., de nem ismertem részleteiben az odavezető utat. Ezért tétováztam az előbb és ezért imbolygók most elveszetten valahol az esti Ferenc körúton, villanyfényben, szemerkélő hideg esőben, útitáskámmal a kezemben.

Férfiak, uók, gyermekek húznak el

mellettem; nemcsak a szembejövők, hanem a mögöttem haladók is. Sietnek, persze. — Errefelé kell lennie a Mester utcának, de hol? Nincs mást tennem, meg kell kérdeznem valakitől. Vajon kitől? Kit szúrjak ki, tartóztassak fel sietős útjában?

Szembejövő középkorú férfiú személyében állapodom meg — még jó mesz- sziröl. Mikor a köztünk levő távolság méternyire zsugorodik, megnyitom a számat.

— Meg tudná mondani, merre van a Mester utca?

Megtorpan kicsit gondolkodik, körülnéz és a körút átellenes oldalára mutat.

— Az ott a Mester utca.

Áthaladok a zebrán es belépek a mutatott utcatorkolatba. Biztos, ami biztos: szemügyre veszem mindjárt az első épület házszámtábláját.

— Tompa utca — hirdeti a tábla.

Visszafordulok a körútra. Rohanó fiatalemberbe botlom.

— Melyik a Mester utca? Itt van valahol ...

— .4 következő lesz az . .

Még nem fejezi be a mondatot, amikor a hátammögött is megszólal valaki.

— Igen a következő.

Hátrafordulok. Nini. Az ismeretlen ismerős a túlsó oldalról Csendesen folytatja.

— Jobban körülnéztem és láttam, hegy rossz útbaigazítást adtam. Átjöttem hát, hogy megmondjam: az ott a Mester utca — mutatott előre kezével

Sarkon fordult és sietős léptekkel gyalogolt vissza a túlsó oldalra vezető zebra felé.

Továbbhaladtam a körúton és néhány lépés után balra, az első utcába befordultam.

— Mester utca 1 — közölte a tábla.

— A harmincháromig baktathatok még eleget — villan át agyamon.

Frissen, vidáman vágtám neki utam még hátralevő, hosszúnak Ígérkező szakaszának. .4 hajnali jelkelés, órákig tartó vonatozás, egésznapos budapesti csata ngolas minden fáradságát „elfújta a szél'. Nem zavartak a arcomba csapdo- só hideg esőcseppek, táskám súlyát sem éreztem Stílszerűen pestiesen szóival feldobódtam.

— Hogy miért? ,

— Hát azért, mert a budapesti utca forgatagában egy ismeretlen férfi — a rohanó pestiek egyike — szürke, hétköznapi. de igaz emberségbéi jelesre vizsgázott.

Saghy Jenó