Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-11-02 / 44. szám
XLV. ÉVFOLYAM Szolgálatunk buktatói SZOLGÁLAT KÖZBEN SOHASEM FELEDKEZHETÜNK MEG ARRÖL, hogy abban nem mi vagyun a fontosak. Ugyanakkor szerepünket sem szabad lekicsinyelnünk. Egyrészt világos, hogy nagyon kevés múlik rajtunk. Minden eredmény a szolgálatunkat elfogadó és használó Jézusé. Másrészt olyan emberek kellenek Jézusnak, akik „készek" a szolgálatra, akik hajlandók rendelkezésére állani. Erre gondolva kénytelenek vagyunk azt hangsúlyozni, hogy mégis sok minden függ tőlünk. Ha rosszul végezzük szolgálatunkat, akkor elhomályosítjuk Jézus szándékát hiteltvesztetté alacsonyítjuk szeretetét. Az Ö szeretete ugyanis emberek szeretetében lesz csak valósággá, és tettei ma is csak emberek cselekedeteiben vehetők észre. Szükséges mindennek elmondása? A szolgálatkészsége és végzése nem elegendő biztosíték arra, hogy elfogadhatóan, hitelesen jelenítjük meg Jézust embertestvéreink számára? Egyáltaló.n lehet-e meg- kérdőjelezhetően szolgálni? A kérdésekre igennel kell válaszolnunk. A legőszintébb szolgálatvággyal sem tudjuk kikapcsolni bűnös voltunkat. Az életünk minden síkján jelentkezik. Gyakran megdöbbentő durvasággal és kiábrándítóan. Ne áltassuk magunkat: a szeretet gyakorlása, az irgalmasság cselekedeteinek végzése, a krisztusi életforma megvalósítása közben is él bennünk a bűntől megrontott és meghatározott ember! EZÉRT KÉT VESZEDELEMRE ÁLLANDÓAN GONDOLNUNK KELL. Az első, hogy túlságosan sokat képzelünk magunkról, hogy nagyon „felértékeljük” önmagunkat. Megfeledkezünk arról, amit az első mondatokban úgy fogalmaztunk meg, hogy szolgálatunk minden eredménye Jézusé. Szolgálatunk minden „gyümölcsét” a magunk igyekezetének, hűségének, odaszánásának tulajdonítjuk. Ilyenkor olyan gondolatok születnek meg a lelkűnkben, hogy „mi lenne, ha mi nem élnénk”, vagy „mi lesz, ha mi már nem élünk”!? Nélkülözhetetlennek és pótolhatatlannak kezdjük érezni magunkat. Ez az érzés azután egyre inkább felszínre tör. Másokkal is kezdjük éreztetni. Nem mindig tudatosan, esetleg még szándékunk ellenére is. De árulkodva sugárzik belőlünk az elégedettség, az önmagunkkal való „be- teltség”, azoknak a biztonságérzete, akik nagyon rendesnek tudják magukat. Idáig eljutva könnyen átlépjük azt a határt, amelyen túl egyedül Jézus ez „illetékes": minden megnyilvánulásunk ítélkezéssé lesz. Felülről szemléljük az életet, és emiatt már nem az emberek között maradunk, hanem föléjük emelkedünk. Ez már nem a szolgálat helyzete. Szolgálatunk már nem „Krisztussá-válás” a testvér felé, hanem bűntől meghatározott énünk szabadon eresztése. Mindent érdünk, mindent meg tudunk magyarázni, minden helyzetben megadjuk a. szükséges tanácsot. Mégsem segítünk a másikon, mert gondolkodásunkon, szavainkon, tetteinken érződik a fölényesség. Amit szolgálatnak, együttérzésnek, szeretetnek gondolunk, valójában nagyképűség, vállveregető leereszkedés, másokat megalázó „lekezelés”. Nem vagyunk „egy szinten” a másikkal, és ezért, — még ha másképpen is —, semmit sem jelentünk számára. A MÁSIK VESZEDELEM AZ, amikor nem akarjuk tudni, hogy embertársaink élete a miénktől sok mindenben különböző „másik” világ. Nem olyannak fogadjuk el, amilyen, hanem minél előbb olyannak szeretnénk látni, amilyen a róla való elképzelésünk. Ilyenkor a testvér felé irányuló szolgálatunkban nem az a szándék vezet, hogy személyiségének és tőlünk különböző voltának tiszteletben- tartásával segítsünk rajta. Csak akkor látjuk szeretetünk értelmét, és csak akkor hisszük eredményesnek a szolgálatunkat, ha a magunk elgondolását látjuk rajta megvalósulni, ha az általunk is meghatározott és jónak vallott utat járja. Így a legjobb szándékkal a legelké- pesztőbb hibákat követjük el. Nem történhet másképpen, mert minden törekvésünk mögött végzetes türelmetlenség húzódik meg, türelmetlen sietséggel pedig nem nagyon lehet célhoz érni. Még a cél előtt kifulladunk és feladjuk a küzdelmet. Milyen Ígérete lehet annak a magatartásnak, amikor az apa úgy neveli a fiát, hogy szüntelenül ezt hajtogatja: „Ha szét is zúzlak, de embert faragok belőled!”? Es lehet helyeselni azt az édesanyát, aki sírva könyörög lányának életfolytatásának és életszemléletének megváltoztatásáért, de szavainak úgy akar súlyt adni, hogy öngyilkossággal fenyegetőzik? Mindezt pedig azzal az indoklással teszi, hogy „már nem mer az emberek szeme elé kerülni”. A kétségbeesést, a szomorúságot, az elkeseredést ■ megérthetjük, de a türelmetlenséget nem igazolhatjuk. Az igaz szolgálatban nagyon sok a reménység, az imádságos várakozás és a türelem. A türelmetlen szeretet már nem szeretet! AZ EMLÍTETT KÉT VESZEDELEM REJTETT BUKTATÓ szolgálatunk útján. Csak szüntelenül Jézusra figyelve tudjuk elkerülni őket. Emlékezzünk arra, hogy amikor magához hívta a megfáradtakat és megterhelteket, így beszélt: „Vegyétek fel az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű...” (Mi 11, 29). A szolgálatban is meg lehet fáradni, az is hoz életünkbe erőnket fogyasztó megterhelést. De ilyen esetben sem vagyunk magunkra hagyva! Jézus egy szinten marad a hívását meghallgatókkal, hiszen az iga egymás mellé rendel! ö mindig türelmes maradt és minden helyzetben tudott várni. Akkor sem változik meg irányunkban, amikor szeretetlenné, nagyképűvé, türelmetlenné válik „szolgálatunk”. „Szelídsége” és „alázatos szíve” azzal biztat, hogy el tudjuk kerülni szolgálatunk veszedelmeit és buktatóit, mert az 0 „igájában” szelíddé és alázatos szívűvé válik minden ember. Bohus Imre A BRIT ÉS KÜLFÖLDI BIBLIA TÁRSULAT SZÁZHETVENÖT ÉVES Ez a társulat adja ki a világon megjelenő összes Bibliák 20%-át. Ez évi 2 millió Biblia forgalmazását jelenti, 59 nyelven. A teljes Biblia jelenleg 1660 nyelven olvasható. Nem ismert pontosan a beszélt nyelvek száma, de az biztos, hogy 5-8 ezer között mozog. Űj-Guineá- ban például több mint 700 nyelven beszélnek. Ismert, hogy a Földön 800 millió analfabéta van. Mágnetofonikaziéttára vett bibliai szövegekkel próbálnak segítséget nyújtani számukra. A vakok számára 28 nyelven adják ki a Bibliát. 99 Mint Isten Országos Esperesi Értekezlet Országos egyházi életünknek, ha nem is az egyetlen, de egyik fontos „kohója” az Országos Esperest Értekezlet. Nemcsak azért, mert egyházunk vezető testületé van jelen, az országos egyházi és egyházkerületi elnökségnek, az országos egyházi főtitkár, a Teológiai Akadémia dékánja és a tizenhat egyházmegye esperese. Ezen túlmenően, amit itt hallunk, vagy amiben itt döntés születik, az hosszú időre irányt mutat minden gyülekezetünknek. Február 15-én volt az idei első értekezlet dr. Káldy Zoltán országos püspök vezetésével, s az előbb felsoroltak részvételével. A nyitó áhítatot dr. Ottlyk Ernő püspök tartotta, a felolvasott ige meg is adta az egész értekezlet irányát, alaphangulatát: „ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái”. Akik igazán Istent szolgálják, azok mindenkinek készségesen szolgálnak. Voltaképpen ezt fejtette ki tartalmilag az esperes; értekezlet nem egészen hat munkaórája. NEMZETKÖZI ÉS HAZASZOLGÁLATUNK rajzolódott ki elsősorban és napjainkban különösen hangsúlyosan. Világszerte minden népet és a mi népünket is veszélyeztetett békénk kérdése foglalkoztatja — mondotta püspök-elnökünk. A szocializmus és kapitalizmus harcában az utóbbi időben a kapitalizmus sorozatos vereséget szenvedett. Ez — s különösen a Szovjetunió afganisztáni segítsége — szorongást és ingerültséget váltott ki a kapitalista táborban, különösen a vezetőkben. Ezért próbálnak most minden módon nyomást gyakorolni a legkülönbözőbb irányban (lásd: olimpiai játékok körüli vita!) és a világot visszavitték egy szinte 35 éve nem tapasztalt hidegháborús, olykor valóságosan háborús hangulatba. Mi tudjuk, hogy a szocialista tábor ma sem akar mást, mint békét, ma sem dolgozik máson, mint az enyhülés további erősítésén. Ebben a nemzetközi helyzetben az egyházakra hangsúlyosabb szerep vár. Egymás felé és mindenki felé kiépített teherbíró hídként kell állnunk, semmit sem szabad tenni, vagy tenni engedni a feszültség fokozására. Sőt: most igazán alapvető feladatunk küzdeni az enyhülésért. Az esperesi értekezlet nemcsak informálódott, hanem szolgált is ebben a kérdésben. Felkérte -az országos elnökséget, hogy küldjön táviratot egyházunk nevében mind az Egyházak Világtanácsa, mind a Lutheránus Világ- szövetség főtitkárának, melyben nyomatékosan kérjük őket: a mostani nemzetközi helyzetben csak az enyhülésről nyilatkozzanak, azt szolgálják, nem szabad olyan határozatot elfogadni és hozni, amely a feszültség fokozását segítené bármi módon. HAZAI SZEMPONTBÓL változatlanul a gazdasági kérdések vannak előtérben. Ez a helyzet vezetőinktől a termékszerkezet minél gyorsabb átállítását, a munkásoktól pedig hűséges és feszítettebb munkát követel. Az egyház ebben a tekintetben is új lehetőséget kapott a szolgálatra: mindenkit becsületes, odaadóbb munkára kell ma serkentenünk, akiket elér szavunk. De a márciusban kezdődő Párt- kongresszus is egyre inkább előtérbe kerülő közös kérdésünk. Aki az irányelveket átolvasta, meggyőződhetett arról, hogy nemzeti programot kaptunk. Az épülő szocialista társadalom mindnyájunké, ezért vállaljuk az irányelvek ránkeső részét is. Jó lenne, ha ennek minden lelkész hangot adna nemcsak.a gyülekezetekben, hanem különböző idei választási fórumokon is. Az esperesi értekezlet minden tagja mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy lelkészeink, presbitereink és gyülekezeteink tovább építsék és erősítsék nemzeti egységünket. SOKSZÍNŰ EGYHÁZI SZOLGÁLATUNK szinte minden ága előkerült. Együtt készülünk az Ágostai Hitvallás 450 éves évfordulójának megünneplésére. Június utolsó napjaiban kerül sorra Augsburgban a világméretű ünneplés. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos ünnepe június 15-én lesz a Deák téren. Május közepétől június elejéig minden gyülekezetben meg kell emlékezni az évfordulóról ünnepség formájában. Az Ágostai Hitvallás tanulmányozása jó indítást adhat a lelkészeknek arról szólni: miért van egyház, hogyan szolgálja az egyház az egységet és mi a szolgálata a társadalomban. — Előkerült ’ az idén rendezendő két országos ifjúsági konferencia sok kérdése is. Szó esett azokról a könyvekről, amelyek szolgálatunkban segítenek: az Agendá- ról, Énekeskönyvről, Konfirmációs Kátéról, illetve azok készüléséről sok más új sajtókiadványunkkal együtt. Dr. Ottlyk Ernő püspök értékelte az egyházmegyékben folyó munkát, különös tekintettel a Lelkészi Munkaközösségekre. Püspökeink elmondották, hogy gyülekezeteinkben is olyan eleven evangéliumhirdetést várnak, amelyik felébreszti gyülekezeteinket a diakóniára. Szóba került az esperesek ellenőrzési joga, ebben a tekintetben az országos elnökség még több szívósságot, ha kell erősebb fegyelmezést vár az esperesektől. Az idei év a közgyűlések éve is lesz, erre nézve is alaposan és fegyelmezetten kell készülni. EGYHÁZUNK ANYAGI KÉRDÉSEI is előkerültek. Így például a lelkészek fizetésének néhány problémája és ezzel kapcsolatban a nyugdíjak kérdése. A Gyülekezeti Segély szolgálata, vagy az egyházunkban folyó építkezések ügye is szóba került — ezekről dr. Karner Ágoston főtitkár szólt. Minden előadást eleven megbeszélés követett. Záporoztak a kérdések, jó javaslatok jöttek elő, vagy kendőzetlenül elővették a problémákat is. Szinte még a hat óra is kevésnek bizonyult. SZÓRVÁNYSZOLGÁLATUNK különös jelentőséget kapott az értekezleten. Olvasóink tudják, már az idei év „szórványév” is egyházunkban. Hogy miért került erre sor, azt püspök-elnökünk rendkívül Szemléletesen ' és tényekkel bizonyítva adta elénk. Magyarországon jelenleg 3270 település van, 2000 településen tartunk nyilván evangélikusokat. Csakugyan egyetlen evangélikus sincsen 1000 magyarországi településen? Nem valószínű, hiszen társadalmunk nem teszi, amit régen fájdalmasan tapasztaltunk: egy-egy városba tilos volt evangélikusnak betelepülnie. Reálisan hazánkban kb. 400 000 evangélikussal számolhatunk. Ebből kereken mintegy 100 000 hívünk él szórványban (minden negyedik!), és nagyjából ugyanennyi Budapesten „vertikális .szórványban”,- sokemeletes lakótelepi házakban. Egyházunk egy-egy negyede. Világos: szórványegyház vagyunk. A fejlődés iránya pedig a további szórványosodás. Ezért kell tennünk, többet kell tennünk szórványtestvéreinkért. Ebben az esztendőben lelkészeinknek minden szórványcsaládba be keli kopogtatniuk. Ezen túlmenően pedig jó lenne összekapcsolni az anyagyülekezeteket és a szórványokat egymás kölcsönös meglátogatásával és sok szép programmal. Ebben az esztendőben lapunk is többet fog ezzel a kérdéssel foglalkozni, sajtókiad- vány^inkkal is többet szeretnénk a szorványhíveknek szolgálni. S hogy érezzék: egyházunknak megbecsült tagjai, valószínű, hogy a szórványévet megismételjük, talán rendszeressé is tesszük. Az esperesi értekezlet akkor „sikeres”, ha következményeként egész egyházunkban elevenebben folyik a szolgálat. Ha mindent megteszünk azért, hogy egyházunkban mindenütt megélt hitvallás legyen: „ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái”. Keveházi László SZÉP TEMPLOMOK EMBEREK NÉLKÜL A pénzügyi lehetőségek és a lelki hatás közötti aránytalanságot tették szóvá a délafrikai egyházak fekete képviselői a Német Szövetségi Köztársaságban tett több hetes útjuk után, mint a német gyülekezetekben szerzett egyik tapasztalatot. Az ifjúsági munkát figyelve az volt az érzésük, hogy a tervezést és az épületeket tekintve túlszervezés tapasztalható, s ugyanakkor leszűkült a kezdeményezőkészség és az alkotókedv. „Szép templomok emberek nélkül” — így összegezte véleményét egy afrikai. Az öt főből álló délafrikai küldöttség a Frankfurtban tartott összegezésen elismerően nyilatkozott az országban tapasztalható ökumenikus nyitottságról, valamint a keresztyéneknek arról a készségéről, hogy felelősséget vállaljanak társadalmi kérdésekben. Az utazást a szövetségi kormány és az evangélikus egyház fedezte. SEM ILLÜZIÖK, SEM LEMONDÁS A Német Szövetségi Köztársaság egyházainak január végi zsinatán üdvözletét mondott Siegfried Wahrmann, a protestáns egyházak NDK-beli szövetsége zsinatának elnöke. Hangsúlyozta annak a nyilatkozatnak a jelentőségét, melyet a két német állam protestáns egyházainak vezetői közösen írtak alá a második világháború kitörésének 1979. szeptember elsejei negyvenéves évfordulója alkalmából. A német egyhazaknak különösen is nagy a felelősségük, hangsúlyozta, mert két világrendszer határán helyezkednek el. Éppen a nehezebbé vált világhelyzet kapcsán szükséges, hogy a békére való nevelés folytatódjék, a bizalom növekedjék, valamint hogy az illúziókkal éppen úgy szembeszálljunk, mint a csalódott lemondással. Wahrmann hangsúlyozta, hogy ezekről a kérdésekről beszélgetéseket folytatnak kormányukkal.
