Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-28 / 39. szám

Ilúsvét 2. napjának ige je „...de az Isién feltámasztotta Öt...” Csel 13, (16), 26—33 AZT SZOKÁS MONDANI, ÉS HELYESEN, hogy az egyház ősi, nagy ünnepeinek nemcsak két napja, de két arca is van. Az egyik, az első napi arc' Isten felé fordul egészen. Természetes is ez, hiszen az üdvösségtörténet egykori nagy eseményeiben, kará­csony, húsvét és pünkösd csodájában éppen úgy ö a kezdeményező, mint abban, hogy a nagy ünnepek régi üzenete életté és esemé­nyekké formálódik mai világunkban, mai gondjaink, mai felada­taink, mai eredményeink és mai kudarcaink között. Nagy ünnepeink másik, másnapi arcukkal inkább az ember felé fordulnak. Azt keresik, hogy hogyan válaszol az ember az Istennek az életet gyógyítva rendező szeretetére, bűnbocsánatot, békességet, üdvösséget ajándékozó irgalmára. Gondolati döntéseivel, állásfogla­lásával, magatartással, életvitellel, ünneplő hitét egyhangú hétköz­napok egyszerű cselekedeteiben megváltó szolgálattal. Bemutatják, hogy hogyan válaszoltak az emberek Isten szeretetére az egyház éle­tének régi korszakaiban, és azt, hogy az ősök szolgáló helytállása mire kötelez ma bennünket. MINDEN EGYHÁZI ÜNNEPÜNK TÖRTÉNETILEG IS, TARTAL­MILAG IS ALAPÜNNEPÉNEK, húsvétnak másodnapja hazánk 'evangélikus gyülekezeteiben idén az apostoli bizonyságtétel nyomá­ba szegődik. Annak az apostoli bizonyságtételnek, amelynek egyetlen tartalma és egyetlen ereje a húsvéti esemény és üzenet életet és tör­ténelmet formáló valósága: Krisztus feltámadt. Ez az alapevangélium, ez a legjobb jó hir feszítette az apostoli bi­zonyságtevők szívét és lendítette szavát arra. hogy hazájuk és né­pük szűkös határain messze túlvigyék a húsvéti üzenetet. Azt, hogy olyan Istenünk van. aki nemcsak szereti, félti, védi és oltalmazza az életet, mint teremtő szeretete legnagyobb ideigvaló a jándékát és örökkévaló ígéretének boldog teljességét, de meg is valósítja azt. A HÜSVÉTI EVANGÉLIUM AZONBAN NEM ELŐZMÉNYEK NÉLKÜL VALÓ. Másodünnepi alapigénk, Pál apostol antiochiai be­szédének első része rámutat azokra az üdvösségtörténeti események­re, amelyek Jézus halálát és feltámadását előkészítették. A feltáma­dás üzenete azonban olyan alapvetően új hír, amely ha nem is előz­mények nélküli, nem azokból következik és azokkal kielégítően ér­telmezni nem lehet. Izrael régi népének története és a Krisztus-tör­ténet történeti eseményei rámutathatnak a feltámadás csodájára, de nem indokolhatják és nem is magyarázhatják meg azt. Mint ahogy korunk eseményei, személyi és társadalmi helyzete: családokat és egyházakat, népeket és az egész világot érő és érintő éietféltése, reménykedő jövővárása és a jövőtől való aggódó szoron­gása nem magyarázza, nem okolja és nem indokolja a győzelmes Élet nagy csodáját, húsvétot, de a közelébe visz a húsvéti titoknak. ÁTÉLT, ÁTGONDOLT ÉS SZOLGÁLATKÉSZ FELELŐSSÉGGEL VÁLLALT ÉLET AKARÁSUNK feltárja egészen soha ki nem elégít­hető örömvágyúnkat. Azt, hogy a pusztítás és a halál, az életrontó bűn és békétlenség fájdalmas tényeit természetesnek és magától ér­tetődőnek elfogadni soha nem tudjuk. Az élet ismerete és szeretete a húsvéti evangélium küszöbére állít. Van egy, a mi magyar nyelvünkben mindössze két betűből álló kis kötőszó — az újszövetségi görög nyelvben se hosszabb —. amely kü­lönös módon, a tengelyében áll minden bibliai, apostoli húsvéti ige­hirdetésnek. Ez a kicsiny kötőszó: de. Alapigénkben ezt így olvassuk: „.. .de az Isten feltámasztotta őt (ti. Jézust) a halálból”. Van valami szent, valami isteni és győzelmes dac ebben a kötő­szóban. El is választ egymástól két külön világot és kapcsolja mégis egybe őket sajátságosán. Mint egy mondat két felét, kettévágja, egyúttal lehetetlenné, feles­legessé és értelmetlenné teszi az emberakarta üdvösségkeresést. Fel­tárja azt az áthidalhatatlan távolságot, amely elválasztja az ember lényét, létét, legjobb akarásában is halálra ítélt bűnös életét a szent Istentől. Embertől út, járható, öröklétbe vezető, nem indulhat az Isten felé. DE ISTEN MEGKÖNYÖRÜLT AZ EMBEREN. De feltámadt Jézus és ezért életünk és üdvösségünk van. Mint kötőszó egy mondat két felét, úgy köti, kapcsolja egybe a feltámadt Jézus győzelmes szere­tete az embert Istennel és az. embert emberrel. És még dac is van ebben a kicsiny kis szóban: de.' Hogy dacol­junk bűnnel, gonddal, életet, reménységet rontó minden kísértéssel. Dacoljunk fásultsággal, cinizmussal. Világ és egyház jövőjére, s a jövő zálogára, az ifjúságra csak fölényesen vagy keserűen legyintő közönyre. Győzelmesen. Isten erejével. Húsvét erejével. Nagy ünnepek másodnapján is. Amikor már a hétköznapok mától holnapig érő gondjai és gondolatai tartják fogva a tekintetet. Azt, amelyet fényessé, közeli feladatokat és távoli célokat egyként meg- látóvá tett a húsvéti evangélium. Schreiner Vilmos Is tend sztélé ti rend Budapesten. 1980. április 7-en. Húsvét 2. napján. Deák tér de. 9. (német-úrv.) Har­mati Béla, de. 11. (urv.) Harmati Bé­la, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zel­ma. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag An­dorne, du. 6. Szirmai Zoltán, üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Kará­csony Sándor u. 31—33. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Rutt­kay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. il. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Bogya Géza. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. (úrv.) Bogya Géza. Zugló de. ll. (úrv.) Selmeczi János. Rákosfalva de. 8. Selmeczi János. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Selmeczi János. Kassák La­jos út 22. de. 11. Smidéliuszné Dro- bina Erzsébet. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üjpest del 10. Blázy Lajos. Pesterzsé­bet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Ü.itelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László. Kis­pest Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota Máv-telep de. 8. Schreiner Vilmos. Rákospalota Nagy­templom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter.'' Rákoshegy de. 9. Kó- sa László. Rákosliget. de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kó- sa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) ífj. Fol­tin Brúnó, de 11. (úrv.) Madocsai Miklós, du. 6. Ifj. Foltin Brúnó. To- roékó tér de. fél 9. Madocsai Miklós, öbuda de. 10. (úrv.) Reuss András. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de 11. Rutt­kay Elemér, du. fél 7. Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Modori u. 6. de. 10. Kelenföld de. 8. (úrv.) Missura Tibor, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Donáth László. Németvölgyi út 138. de. 9 .Do­náth László. Nagytétény de. fél 9. Ro­zsé István. Kelenvölgv de. 9. Buda­fok de. 11. (úrv.) Rőzse István. Csil­laghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — TISZA menti faluban hosszabb pihenésre kiadó szobát keres* értelmi­ségi házaspár. „Júniustól”' jeligére a kiadóhivatalba. — ALLANDÖAN vásárolok bélyeg­gyűjteményeket, 1947 előtti használt képes levelezőlapokat, magyar és kül­földi,. üzleti és magánlevelezés borí­tékjait. Különösen érdekelnek az 1945 előtt Németországból jött levelek bo­rítékjai, az első világháború tábori lapjai. Cornides Sándor bélyegkeres­kedő, 1067 Budapest. Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. evangélikus elet A Masyarorszáerí Evangélikus F-evhá? Sajtóosztályának lapj# Szerkeszt!: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 142-014 Csekkszámlaszám: 510—20 412—vm Előfizetési ár: egy évre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—JStS @ 80.0732 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomáa Felelős wetetdt Soproni Béla vezérigazgató ”... halott Toltam, de íme élek örökkön-ürökké és nálam vannak a halál és pokol kulcai...” (Jel 1, 18). VASÁRNAP. — „Csend legyen az én Uram az Ür előtt! Mert kö­zel van az Űr napja” (Zof 1, 7 — Jn 5, 24 — 1 Kor 15, 1—10 — Mk 16, 1—8). Húsvét ünnepére vir­radtunk. Öröm és újjongás min­denfelé: Krisztus feltámadott! Di­adalmas énekek hangzanak a templomokban. Pedig húsvét az aggódás csendjével kezdődött: ki hengeríti el a követ? A döbbenet csendjével folytatódott: a sír üres. Az élő Űr előtti csendből fakad­hat ma is hitünk örvendezése. „Itt az Isten főztünk. Hőn imád­va, félve, Jertek járuljunk elébe. Szent a jelenléte. Minden csönd­re térve, Hulljon ím előtte térd­re” (750. ének 1. vers). HÉTFŐ. — „Békében fekszem le és el is alszom, mert csak Te adod meg Uram, hogy biztonsá- ban élhessek” (Zsolt 4. 9 — 1 Kor 15, 20 — Lk 24, 13—35. — Mk 16, 9—20). Fiatal leány tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg. Mikor esti imádságait elmondta, utána még ezt az előbbi zsoltárverset imád­kozta. Nem tudta, mikor lesz az utolsó este életében, hónapok vagy évek, de Jézus békessége töltötte be szívét. A halál felett győzelmes Krisztusban bízott, Aki vele volt életében, de hitte, hogy a halálban is. „Jézus él! Én is Vele, Hol van ó halál hatalmad? Jézus él! Sír éjjele. Csak új reg­gelig takarhat. Ott leszek hol Uram van, Ez az én bizodalmám” (216. ének 1. vers). KEDD. — „Végül pedig meg­jelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek és szemük­re vetette hitetlenségüket és ke- ménvszívűségüket, hogy nem hit­tek azoknak, akik látták őt mi­után feltámadt” (Mk 16. 14 — Péld 17, 3 — Lk 24, 36—45. — 1 Kor 1, 1—9). Elmúltak a húsvéti ünnepek. Vajon az ünnepek után hogyan lát bennünket a feltáma­dott Jézus? Az ünnepekben hallott és olvasott igéknek és igehirdeté­seknek maradt-e ereje hitünk­ben? „Boldog, aki hallgatja, s megtartja Uram beszéded, ó nyújts áldások Atyja, Erre ne­künk segítséget. Hogy hallott igéd jobbítson. Kétségünkben bátorít­son” (298. ének 1. vers). SZERDA. — „Tamás így felelt: Én Uram és én Istenem!” (Jn 20, 28 — Ézs 45, 22 — Jn 20, 1—10 — 1 Kor 1, 10—17). Jó néked, hogy hinni tudsz! — halljuk néha a ke­sergők, kételkedők szavait. Pedig Isten azt akarja, hogy mindenki eljusson erre a hitre. De ezt az utat — kételkedésből hitre — vé­gig kell járni. Ahogy nem lehet mások helyett vizsgázni, műtétet vállalni, úgy ezt az utat sem vál­lalhatja más. Tamás helyett sem. De ő is célhoz ért és hitt. ,.Ó Szentlélek gyújtsd fel bennem. A hit alvó szikráját...” (354. ének 5. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Meglátta Ja­kabot. a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint ők is fogásra készítették hálóikat a hajóban es azonnal elhívta őket, azok pedig elmentek őutána” (Mk 1, 19 — l Sám 3, 4_— Jn 20, 11—18 — 1 Kor 1, 18—25). Azonnal. Sokszor ta­pasztaltuk. milyen .jelentősége van ennek a szónak. Baleset tör­tént és azonnal jött az orvos. Se­gítségre volt szükségünk és azon­nal jött valaki. Naponta így ‘Vár­nak reánk is mások: segítségünk­re, készségünkre, szeretetünkre. Azonnal. „Gyorsan folyó időmet, Az Űr nem adta hiápa. De azért, hogy erőmet, Gyakoroljam jó munkában” (453. ének 1. vers). PÉNTEK. — „Mindazt, amiért imádkoztok és amit kértek, meg­kapjátok és meg is adatik nék- tek” (Mk 11, 24 — Zsolt 34, 16 — Jn 21. 1—14 *- 1 Kor 1, 26—3t). Kisfiam, ha bemegyek a városba, akkor ezt megveszem neked. — De sokszor hallottuk és mondtuk ezt. S a gyermek boldogan tekin­tett előre, mert hitte, hogy ezek a szavak olyan megbízhatóak, mintha már itt is lenne az ígért tárgy. Jézus is ígéretet adott az imádságra. Azt hiszem. 1 velem együtt sokan tehetnek tanúságot a méghallgattatásról. „Tiéd ma és mindenkoron, Az ország és a ha­talom. Ami jót kérünk megadod, Imádságunk meghallgatod” (27. ének 9. vers). SZOMBAT. — „Mindenfélekép­pen gyötrődünk: kívül harcok, belül félelmek. De Isten, a meg- álázottak vigasztalója, megvigasz­talt minket” (2 Kor 7 5 — Ézs 66, 2 — 1 Thesz 4:1 3—18 — 1 Kor 2, 1—5). Mindenki hordoz szenvedéseket. Néha külsőleg is látható fájdalmakat, betegségeket, máskor belső vívódásokat, aggó­dó gyötrődéseket. „Kívül harcok, belül félelem.” De nem maradunk magunkban kétségéinkkel, mert az élő Jézus vigasztal, erősít. „Kik nyomorúságot láttok, Bízza­tok. Uratok, Gondot visel rátok, Hivő nyája segítséget, Nála lel, Felemel, És nyújt menedéket” (136. ének 6. vers). Varga György I mádkozznnk! Urunk, köszönjük neked húsvét csodáját és örömhírét. Köszönjük, hogy a feltámadott Jézus Krisztusban élő Urunk van. Köszön­jük, hogy győzelmes szeretete legyőzni segít magunkban .és vilá­gunkban a bűn hatalmát és erejét. Kérünk, légy velünk hétköznap­jainkban is. Add, hogy szereteted meglássák életünkön, egyházunk és gyülekezeteink életén és szolgálatán. Ámen­Fiatal volt. Élni akart. A maga életét élni. A saját örömeinek él­ni. Unta a családot. A nagyvilág­ba vágyott. Külön lakás, külön utak, egyedül lenni a saját örö­meivel, fenékig üríteni amit az élet nyújt. Nem, otthon nem értik meg. Ők egy más világ. Hogy érthet­nék meg ezt az újat, modernet, az ő világát, ezt a félelmesen szép szabadságot, amely annyit kínál és olyan pazar kézzel szór­ja eléje minden nap újabb gyö­nyörűségeit. Elvágyott a szülői házból, el, ki .a nagyvilágba. El az oltalmat adó falak közül, ki a szabadba, a mé­regdrága albérletbe, a perifériá­ra, a hónapos szobába, valahova, amit magáénak mondhat, mert nem volt türelme, kitartása ki­várni mindazt, aminek a meg­szerzéséhez hosszú évek kemény munkája kellene. ■ Ad-hoc üzlete­ken törte az eszét, gyors meggaz­dagodáson, gyors pénzszerzésen. Jól akart élni. A szülei nem tartóztatták, tud­ták. hiába is tennék. Nem bocsát- • koztak bele hosszabb vitákba ta­pasztalatukra, korukra hivatkoz­va, tudták, úgysem hallgat rájuk. Vetkeztem ellened állt a szava. Aztán nagy sokára szakadt ki belőle: Az édesanyja még este bement hozzá a szobába, leült az ágya mellé, mint gyermekkorában, sze­retettel szólt hozzá: — Édes kis fiam . .. — Haggya, mama — szakította félbe. — Kisfiam, hát Isten jelenléte az életedben? — Nem hiszek benne! Es az anya tudta, hogy most hiába minden, nem állíthat eléje akadályokat. Megértette, hogy az ember csak inthet, figyelmeztet­het. de a bűnt elrejteni nem áll módjában. Csendesen megölelte hát fiát és lenyelte könnyeit, hogy azzal se nehezítse a válást. Az apja kiadta neki örökrészét és a fiú elindult a maga útján. Élni! Végre élek! — így mon­dogatta később barátainak. És szórta a könnyen szerzett pénzt. Örömei mellé felsorakoztak a nők, az ital, az éjszakázások, a pénz­hez simuló alkalmi borátok. Ké­sőbb rendes munkahelyét is ott- hagirta. A namnlokat átaludta. az éjszakák lettek nappalai. És ezek az éjszakák fakóvá tették a fia­tal arcot, barázdákat húztak a fiatal homlokra, mélyebbre bújt a szem, gyűröttebb lett a ruha, az ing, sáros a cipő, lyukas a ha­risnya, elfogytak a forintok, ke­vesebb lett a barát, már nem volt a nők kedvence. Kerülték, elhúzódtak tőle. Kezdetben még kapott munkát, aztán már csak alkalmi munkát. A fehér asztal mellől leszorult a színes, pecsétes abroszokhoz, míg végül piszkos nadrágja térdén fogyasztotta sze­rény ebédjét. Ült künn az utcán, az egyik kapu lépcsőjén, és elgondolkodott az életén. A kezére nézett, meg­vastagodott ujjalra. letöredezett, gondozatlan körmeire ... és két­ségbeesésében sírva fakadt, Élete zsákutcáidból 'nem talált kiutat, nem volt Istene, nem volt szülő­je. nem voltak barátai. És akkor eszébe jutott az édesapja. És nyo­mában mindaz, amit elhagyott, amit felrúoott, amit elcserélt, amit feladott. az a másik élet. Most tisztán látta már az előző életét is, a mostanit is. Kimond­hatatlanul vágyott arra hogy még egyszer megölelje az édes­apját. ■ Felállt, lassan elindult az úton . . . hazafelé. Egész úton azon gondolkodott, hogy mit mondjon az édesapjá­nak. Elfelejtett szavak jutottak az eszébe gyermekkorából, ami­kor mindig bocsánatot kért. Pél­dák az iskolakönyvekből, ame­lyekben az, aki bántott, megkö­vette azt, akit megbántott. Isten­re gondolt, akit elhagyott, akinek segítségét elutasította és egész szívéből bánta, amit tett. Sírni szeretett volna, fejét a falba ver­ni. ruháját megtépni rövidlátá­sáért, esztelenségéért. Bocsánatra vápvott, feloldó, megtisztító, meg­szabadító bocsánatra. valami olyanra, amitől megkönnyebbül az ember, mint amilyen Isten megbocsátó kegyelme, amelyben benne van a bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is meg­bocsátunk ... Gondokba mélyedten ment az úton, és amikor kinyitotta az ott­honi kaput és meglátta apját, el­— Apám, vétkeztem ellened! Hosszú órák töprengése, gyöi- relmes kínlódása volt ebben az egyszerű mondatban. Úgy sza­kadt ki belőle, mint a gennyes góc. amelyet eltávolítanak, és utána a beteg megkönnyebbül. És az apja magához ölelte fiát és megbocsátott neki, mert úgy érezte, hogy megtalálta azt, aki elveszett és él, azt, aki számára már-már halott volt. Ezt a kis történetet napjaink mondták tollba. Volt erre példa már a régi időkben is. De bár­melyikünkkel megtörténhet ma is, hogy oda áll eléje á fia. a leá­nya. a felesége, a hittestvére, és azt mondja: vétettem ellened! Vagy éppen nekünk kell a másik elé állni. • Apánk, gyermekünk, testvérünk elé. Gondoljunk arra, hogy akinek megbocsátanak, an­nak magának is meg kell bocsá­tani. Mert így tanította nekünk az, Aki a megbocsátásban előt­tünk járt. és feltámadott a mi megigazulásunkra. Gyarmathy íréi® 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom