Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-31 / 35. szám

Bach Máté passiója a Deák téren A gyülekezés perceiben, ahogy csakhamar megtelnek Deák-téri templomunk padjai, majd egyre jobban sűrűsödnek az állók sorai is. — az egyidejűség élményére kell gondolnom: ezekben a na­pokban, vagy épp ebben az órá­ban hány helyen hallgatják világ­szerte Bach passióját. minden alkalommal Oj ÉS MEGRÁZÓ ÉLMÉNYT jelen­tenek a Máté-passió nyitó tételé­nek első hangjai, amelyek átve­zetnek egy csendes, áhítatoos vi­lágba. A hangerőben és tempóban visszafogott kórus fölé szelíden rajzolódik a gyerekkar korálja: „Krisztus ártatlan Bárány...” A basszus mély hangjai úgy hatnak, mint eg' szívdobogás: a gyüleke­zet bűnbánatának és hálájának közös sizívdobbanása. Ahogy meg­szólal az evangélista az első rece- tativóban, közvetlenül az Ige ha­tása alá kerülünk. Majd jönnek a korálok, a gyülekezet válaszai a passió egyes fordulópontjaira, melyek személyes átélést kínálnak minden hallgatónak. A fergeteges turbakórusok, melyek pillanatok alatt felrázzák a hallgató idegeit, nem csak esztótikai élményt okoz­nak, hanem szívbemarfeolóan tud­ják éreztetni a passió minden pil­lanatának súlyát. „Bach a ke­zünkbe adja a Bibliát” — olvas­tam egy1 tanulmányban. Érre gon­dolok, amikor egy-egy hallgató kezében meglátom a nyitott bib­liát. Nehéz lenine megfogalmaznom, miért hat ez a zene mindig újra frissen, csaknem úgy. mintha elő­ször hallaná az ember. Weitler Jenő sok apró mozzanattal fűsze­rezi az előadási, és ez nagyban hozzájárul a lebilincselő hatáshoz. EZ A NAGY HALLGATÓSÁG ÉRTI ÉS EGYRE JOBBAN ÉRTI Bach nyelvét. Akár a kórus, akár a szólisták bizonyára örömmel ér­zik a kontaktust a hallgatósággal. Ez egy sok-sok éves munka be­érett gyümölcse. Bach. aki pár évtizede oly „nehéz” és „távoli” volt, ma egyre közelebb jön. A nagyszerű előadást már több­ször megdicsérjük. Hozzá kell tenni hogy az igen magas fokú technikai igényeket támasztó szóló- és kórusrészek zökkenő­mentesen peregnek, mutatva az együttes magas színvonalú felké­szültségét. Minden hamis pátosz­tól mentes, természetes, közvet­len, tárgyilagos felfogás és előadás jellemezte ezt a passiót EBBEN AZ ÉVBEN IS KÉT ÍZBEN ADTA ELŐ a Lutheránia Ének és Zenekar a Máté passiót. Szólisták voj-tak: Péczely Sarolta, Szemere Erzsébet, Schultz Kata­lin. Molnár András, Keönch Bol­dizsár, Berczélly István, Kuncz László, Herényi István és Trajt­ler Gábor. A Két nagysikerű elő­adás lelke Weltler Jenő karnagy volt. A virágvasárnapi passió alkal­mával dr. Káldy Zoltán püsipök- elinök hirdette az igét. Mi 27, 35. alapján arról beszólt, hogy Bach kézeinfog minket, mint édesanya a gyermekét és a kereszthez vezet. A központ nem a zene, orgona, kórus, hanem a kereszt. A keresz­tet sokféleképp lehet megközelí­teni : ítélet fája, kereszt fája, ösz- szegyűjtés fája, szétszóródás fája. De a legfontosabb, hogy az ön- feláldozás fája. Ma sokan az élet kényelmét keresik csupán, a ma­guk kiélését, de nem erre van szükség, hanem önfeláldozásra, vagyis kereszthordó életre, az ön­zéstől való elfordulásra. így és csakis így tudunk segíteni a gyer­meknevelésben és az egyre sza­porodó öregjeink szolgálatában. Nagyszombat este Harmati Béla igazgató-lelkész Mf 22, 31—32 alapján prédikált, nem a holtak:, hanem az élőik Istenéről. Az Ige mondanivalóját illusztrálva utalt többek között egy fotóra, mely négy szürke utcai kő közötti ha­ladékból kinövő zöld füvet és szí­nes virágot ábrázol, hirdetve, hogy az élet erősebb, mint a halál. G. A. — NAGYBÄNHEGYES-MA- GYARBÁNHEGYES. A társegy- házközségben háromnapos böjti evángélizáriós sorozatot tartott Kovács Pál szarvasi lelkész. Az esti előadásokat a két gyülekezet közösen hallgatta: „A szolgáló Jézus Krisztus követésében élünk” címmel. A sorozatot záré istentiszteletre a két társgyüleke­zet külön, a maga templomában jött össze, amikor is Magyarhán- hegyesen a szórványhelyzetükre, Nagybánhegyasen pedig anya­nyelvűkre való tekintettel szlová­kul hallgatták az ige üzenetét az Élet Kenyeréről — Chlieb zivota. zenés Áhítat lesz május 3-án, szombaton 6 órakor az oroszlányi temp­lomban. J. S. BACH: JANOS PASSIÓ Előadja a gyülekezet ének és zenekara. Közreműköd'nek: Mohácsi Ju­dit (szoprán), Farkas Éva (alt), Fülöp Attila (tenor), dr. Né­meth Gábor (bariton), Mezőfi Tibor (basszus), Trajtler Gá­bor (orgona). Vezényel : Nagy Dániel Szórványév Énekeljetek a szórványokban is! E néhány gondolat leírója is szórványban nőtt fel. Az anya­gyülekezettől mintegy 60 km tá­volságban volt az a kis szórvány- gyülekezet, amely törpeiskolája után „filia” nevet kapott. Lelkész nagyon ritkán fordult meg köré­ben. Volt egy levita tanítója, aki sok másvallású gyermek között tanította az evangélikus gyerme­keket. Az egyházi éneklés meg­tanulása és annak megszeretése onnan indult ki és került később abba a nagy szórványmisszióba, amely évtizedek óta végzi és hor­dozza az evangélium hirdetésének ügyét lent Dél-Somogyban. Isten­tiszteletein önkéntes kántorok kí­sérik a szolgálat buzgó lelkületé- vel a gyülekezetek énekét. Az ének és éneklés ott is szerves ré­szévé vált evangélikus egyházi életünknek. ■ Egy’ ilyen háttérből kiindulva és a jelenleg nagy kiterjedésű szórvány-munkahely adottságá­ból Nagykanizsa Zala megye mintegy egynegyed részével — nézzük tehát Szórványaink ének­életét. A szórványokba egy-egy na­gyobb vagy kisebb gyülekezetből szóródnak be a hívek, számukra rendszerint idegen környezetbe. Mindenki magával .viszi az ottho­ni légkört. Mindenki tanúja an­nak. amit otthon kapott. Minden­ki felelős azért, hogy azt. amit otthon kapott, jelenleg is éli-e. és tovább tudja-e adni azoknak, aki­ket Isten a hitbeli magányában reábízott. KÖZÖS VONÁS AZ. HOGY AZ ÉNEKBEN TALÁLKOZUNK. Ugyanazok a régi dallamok, ugyanazok az énekversek, ugyan­azok a 42. Zsoltárhoz kapcsolódó élmények teszik a régi környezet­től távolra esett evangélikus hi­vő számára otthonná és a szét­szórtság ellenére is az istentiszte­leten vagy családi áhítaton való találkozást a feloldódás, a- hit­testvéri öröm forrásává. Ez biz­tosította azt hogy a néha csak 1- 2 téstvérből álló egvüttlét ige- és imaközösséggé váljék. — CSORVAS. Virágvasámap Mekis Ádám békéscsabai lelkész, a Kelet-Békesi Egyházmegye es­perese felszentelte a gyülekezet új fehér gazdagon hímzett oltár- térítőjét, amelyet özv. Ágoston Mihályné adományozott elhunyt férje és fia emlékére. — Ugyan­akkor a gyülekezet 'megköszönte a nyugalomba, készülő Mekis Átjárni esperes sóik évi szolgálatát, a gyülekezet felügyelője és asz­Hogy énekelje-e a lelkész és a kis gyülekezet egy vasárnapon többször is istentiszteleti ren­dünk liturgiáját, ha egy-egy al­kalommal alig vagyunk hárman- négyen? — azt mindig az adott helyzet határozza meg. Vannak szórványaink szépen felszerelt kis imateremmel, vagy. éppen templommal, és ha megvan ezen kívül a személyes segítség is, minden bizonnyal örömmel ének­lik a jelenlevők azt a liturgiát, amellyel belekapcsolódnak a nagy evangélikus istentiszteleti közös­ségbe. Ahol azonban egészen ki­csiny létszámban családi áhítaton vagyunk együtt, ott a hívek sza­badon választott énekeit énekel­jük végig. Legyen így is lehető­ség arra, hogy így jöjjön elő és kerüljön Isten elé a dicséret, a hála és a könyörgés szava. Le­gyen az ének életté, amely a hétköznapok szürke egymásutáni­ságában is jelentse az élet Urá­val való benső kapcsolatot, a szó legszebb értelmében a Vele való megbékélt és örvendező együtt­élést ! A SZÓRVÁNYOKBAN ÉPPEN ÚGY, MINT NAGY GYÜLEKE­ZETEKBEN a temetési szolgálat az az alkalom, amikor az egyhá­zunkban kapott értékeinkkel elő- állhatunk: az ige és az ének drá­ga ajándékával. Gyakran megtör­ténik, hogy szórványtemetésen a lelkészen kívül nincs más evan­gélikus —, esetleg néhány szór-: ványhivő szerényen odaáll a szol­gálatot végző lelkész mellé, hogy a közös énekléssel ne csak segít­se, hanem közelebb vigye az ige­szolgálatot azokhoz, akiket Isten koporsó mellé állított. Annak idején a prédikátorok az evangéliumot a reformáció örökségeként szinte beleénekelték a templomnélkülivé vált emberek szívébe, de magába a mindennap­ba is. Ez misszió! Az ének misz- sziója! Ez ma is így áll szolgála­taink között mint első rendű fel­adataink egyike. Ezt azonban nem parancsból tesszük, hanem kész örömmel, az éneklésben fel­szonyai őt és feleségét virággal ajándékozták meg. — Ezen a va­sárnapon emlékezett meg a gyü­lekezet Brebóvszky Gyula lelkész tízéves csorvási és harminc éves lelkésai szolgálatáért, valamint Brebóvszky Gyuláné tíz éves »kántori szolgálatáról. „Magasztal­játok az Urat, a mi Istenünket és boruljatok le az ő szent he­gyén”. nyílt szív és az Isten szeretete- ben megtalált békesség öröméveL Nem külső parancs, amit bárki ránk erőltetne hanem a mélyről feltörő ujjongó istentisztelet, is­tenszolgálat. S ez azért is sza­bad, mert nincsen csak templom­hoz kötötten, hanem mindenütt, ahová az Isten küld és állít ben­nünket, alkalmas helyen és idő­ben történik. KÖZÖS ÉNEKESKÖNYVÜNK NAGYBAN HOZZÁSEGÍT AH­HOZ, hogy annak tartalmából, dallamaiból és szövegeiből merít­ve megtaláljuk egymást, az egy templom népét és hozzákapcsol­tán a szétszórtságban élő' testvé­reinket is.' Egy-egy rég nem hal­lott, vagy talán már feledésbe ment egyházi ének nem egyszer érintett meg embereket, akik azt talán éppen a temetőkertben hallották meg. AZ ÉNEKELT EVANGÉLIUM VISSZAHÍVÓ VAGY HAZAHÍ­VÓ HANGKÉNT szólongat. Meg- valljuk boldogan, hogy magun­kat is, akik benne vagyunk egy­házunk énekszolgálatának a mun­kájában, mindig megörvendeztet a hangzó ige, a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel az énekhan­gok rendjébe öntve. Egyházunk éneklő egyház! A benne és általa mibennünk is élet­té váló ének meghatározója evan­gélikus voltunknak. Meghatároz­za és indítja az evangélikus ke­resztyén emberek Istenhez és embertársaihoz való kapcsolatát,- Zárt ajakkal, csukott szívvel né­ma és tehetetlen lenne. Nem tud­na túljutni zökkenőkön, nem tudna látni és érzékelni vilá­gunkban dolgokat, jelenségeket, amelyeknek meglátása, értékelése, átvétele és egyben továbbadása nem átfutó tétel, hanem elénk adott valóság. S ez a valóság „á mindig ma!” AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ RENDJÉBEN a húsvét utáni 4. vasárnap Kantate vasárnapja. Ennek a vasárnapnak az igéje a' 92. Zsoltár 2. verse: „Jó dolog az Urat dicsérni és éneket zenge­ni a Te nevednek, ó Felséges.” — Sztáray Mihály a reformáció hű­séges szolgája énekeskönyvünk 5. énekének 1. versében így adja ezt az igét ajkunkra: „Mely igen jó az Űristent dicsérni. Felségednek, ó Uram, énékelni, Szent nevedet hálával emlegetni És mindenütt e világon hirdetni. Fönyad Pál Tatay Sándor Állandó műfordítási munkám mellett nem sok időm és energiám maradt a széppróza (regény és novellák) olvasásá­ra. így csupán arra szorítkoztam, hogy ésténként olvastam és minduntalan új­raolvastam kedvenceimet: Dosztojevsz­kijt, Tolsztoljt, Tacitust, Kemény Zsig- mondot, a XVII—XVIII. századi erdélyi emlékírókat, D. H. Lawrence-t, Krúdyt, Ambrus Zoltánt, Kosztolányit, Olesát. Kerouacot, Tersánszky Józsi Jenőt és Ta­tay Sándort. Persze közben ugyan rend- szertelenül ízlelgetem jelenidőnk prózá­ját is a folyóiratokból. Ennyi olvasott­sággal ugyancsak nem váltam a próza­írás szakértőjévé. TATAY MÜVEIT TÖBBSZÖR ŰJRA- ÖLVASTAM. Ugyan miért? Mindenek­előtt azért, mert azt jól megtanulta Jó­kaitól, hogyan lehet úgy írni. hogy az ol­vasó ne tudja letenni a könyvet, éjjel- nappal egyvégtében olvassa el. No meg regényalakjain keresztül mindig izgatott az író személyisége is. Milyen lehet a?, aki ilyen, billentségiikben is izgalmas, szinte shakespeare-ien sokszínű alakokat látott meg a világban? És nem csak meg­látta, hanem meg is szerette — ez írásai­nak hőfokán, költőiségén világosan érző­dik. Így az ember önkéntelenül is Tatay Sándor-kutatóvá válik. Persze a kulcsot ő maga adta kezünk­be, hiszen két utolsó regényéről, a Meg­lepetések könyvéről, és a Lödörgések ko­ráról ígv vall eev nyilatkozatában: „Ezek valóban Önéletraiz.i jellegű írások — de mégsem írtam önéletrajzot, különösen nem a teljességre törekvés és a részle­tekbe menő hűség igényével . . . Sok min­dent úgy írtam meg. ahogyan .nagysze­rűbb lett volna, ahogyan mulatságosabb. drámaibb, vagy tragikusabb lett volna, úgy mint az igazi irodalomban kell lé­gyen.” A Meglepetések könyve valóban nem önéletrajz. Felejthetetlen tündérvi­lág, amely a gyermekszem varázslatos Maya-fátyolján dereng át. Az teszi varázs­latossá, hogy benne emberek, állatok, nö­vények és tárgyak egy csodálatos álom­respublikában élnek, mint teljesen egyen­rangú polgárok: az embereknek nincs semmivel több jelentőségük, mint a fel­hőknek, vagy egy tücsöknek, vagy a to­rony árnyékának. Az anekdota-novellákból és elmélkedé­sekből álló Lödörgések könyvének majd minden soráról elhiszem, hogy való­ság ..., de csak majdnem. Berda Józsefet jól ismertem, s nem győzöm csodálni, Tatay milyen életesen, valósághíven je­leníti meg, csak azt nem tudom elhinni, hogy amikor Berda a vonatajtóban meg­jelent, angyalszárnyai lettek volna és ég­színkék inge. Pedig így iga? — mélyebb értelemben. , KÜLÖNÖS SAJÁTOSSÁGA TATAY- NAK, hogy még a legalantasabb-silá- nvabb figurát sem tünteti ki ellenszen­vével, viszont saját hibáiról, botlásairól, Pékségéiről metsző iróniával beszél. Mintha csak egvedül 6 lett volna hibás mindenért. Ügy látszik a bűnbánat szent­seidét ő különösen komolyan veszi. Háromkötetes resénve. a Simeon csa­lád az első világháború és a 20-as évek számunkra olv tragikus időszakát ábrá­zolja. Egyedülálló vállalkozás ez. nem­csak terjedelmében, hanem átfogó sok­oldalúságában is. Igaz, a középpontban — Mikszáth, Gyulai, Krúdy hagyomá- hyát követve — itt is egy régi nemesi család hanyatlása áll, de meglepő erede­tiséggel abrázolódik az akkori Magyar- ország szinte minden rétege, a háború céltalan magyar áldozatainak hekatom- bája, teljesen Ady versének, a Mesebeli Jánosnak szellemében; a befolyásos arisz­tokraták és a tőzsdén és a hadiszállítás­ban hetek és hónapok alatt milliomosok­ká nőtt újgazdagok ázsiószínpada; az ön­tudatos forradalmárok szervezkedése. Itt van mindjárt az első kötet fiatal hősnője. Klára, egy a fronton harcoló katona menyasszonya, akit hamarosan el­csábít és otthagy egy gyakorlott életmű- vész, katonatiszt. Klára már tudatosan elvetette a konzervatív konvenciókat, ’amelyek az erénves úrilányokat megóv­ták az ízetlen kalandoktól, viszont tettei még egészen romantikus ideálokhoz iga­zodtak, amilven a lovagiasság, becsüle­tesség. önzetlenség, és ezáltal elsősorban önmagának ártott: az okosan számító amoralitás olcsó prédáiévá vált. Nem ke­vésbé tövises a másik két lány, Viola és Katalin élete. Ök sem tudtak jól férjet választani. Viola egy részeges szélhámos oldalán sínylődik, aki egy ál Stradivári hegedű birtoklásával akarta megtalálni szerencséiét, á kéryviselőséget. Katalin ideig szénsége kánrággtában tündé­iről. maid térihez megv eev navvon tisz­tessége"; fiatalemberhez, aki szövetkezet szervezésével akarta megváltani a sze­gény emberek életét, de oersze a kurzus elgáncsolja. Jelzem, e lányok zátonyra futása ebben a korban, a 20-as években éppen flem kuriózum, szinte ez volt a szabály, hiszen az iparvidékei vesztett országban, a 3 millió földtelen koldus mellett, még munka nélkül maradt több százezer értelmiségi is, akik az elcsatolt területekről menekültek. Gyötrelmesen nehéz időknek hűséges krónikája Tatay Sándor írása. MIVEL LEHET RÖVIDEN ÖSSZE­FOGLALNI Tatay üzenetét számunkra? Talán azon soraival, melyekben anyja alakját idézi fel: „Mi volt az, ami őt annyi gond, gvötrelmes munka, a család anyagi hanyatlása, sikertelen próbálko­zások. lányainak szerencsétlen házassá­gai. fiaiban is beteljesületlen álmok mel­lett megtartotta boldog embernek? Egye­dül a szívéből soha el nem fogyó, el nem fáradó, szűkebb és táaabb környezetét besugárzó szeretet... A szeretet pedig szeretetet terem Termett anvámnak és ebben lett a boldogsága. Mert nincs el­pazarolt szeretet. Aki erről mond pa­naszt. az csak kegyet gyakorolt szeretet beívelt, várván annak visszaszármazta­tását A szeretetet nem mérik kamatra, a .szeretetet nem is lehet mérni, gyako­rolni sem lehet, csak bírni a szívben, vagy nem bírni. A szeretet önmagát ju­talmazza, mert magában gyönyört keltő érzés ... egy dologban hiszek: a szeretet ésszel fel nem fogható ropoant ereiében. Mindenek felett megváltja a bűnös lel­ket és meggyógyítja a beteget. Megte­remt-: g békességet, melv minden jónak forrása, a szeretet eloltja a hatalom éh­spo-áf SZERETETTET. Köszöntjük a het­venéves Tatay Sándort. Jánosy István # 4 f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom